kb. 16 perc olvasás

Eugéniusz:
Intelmek és bátorítások
az örökifjú lelkeknek – VII.
Egymondatos magyar életminőség-vizsgáló
Csodás táltosparipa vagy egy állatorvosi ló
Bölcs-boldog arany/balga-boldogtalan vaskor
Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Bajok/tünetek ðdiagnózisok ð oki terápiák
Szándékok-következmények és okok-okozatok
Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok

Milyen ember – ne – légy fiam/lányom!
Isten édes gyermeke vagy sátánfajzat?
Magadon nevetsz, vagy szörnyülködsz!
A mese Terólad szól, ismerjél magadra
és bölcsen-bátran változtass életeden…
*

Arany János:
A GYERMEK ÉS SZIVÁRVÁNY
Allegoria
Sirt az ég egyik szemével,
A másikkal nevetett;
Páros ívű szép szivárvány
Koszorúzta keletet:
Szép szivárványt, barna felhőn,
Nézte ábrándos fiú,
Egy sovárgó méla gyermek,
Kékszemű, de szöghajú.
.
„Be gyönyörű híd az ottan!
Égi híd az” gondolá,
„Óh, talán ott járnak épen
Az angyalok fel s alá!
Mint szeretnék odamenni!
Bizony el is szaladok,
Jó fiút hogy bántanának
Azok a jó angyalok!
.
Messze sincs az; lám csak ott van
A közel erdő megett,
Még ma estig rajta könnyen
Megjárhatnám az eget.
Istenem, mily szép is lehet
Ám belülről az az ég!
Istenem, ha én egy kissé
Oda bepillanthatnék!”
.
Szólt, eredve gyors futásnak,
És legottan messze jár;
Édes anyja híná vissza,
De szavát nem hallja már.
Útfelen száz kis virág int:
„Ülj le közénk, szép gyerek!”
Száz madár mond: „dallok egyet!”
De ő nem hallgatja meg.
.
Síkos a föld és alóla
Ki-kicsuszamlik az ut,
Tüske rántja meg ruháit
Hogy „megálljon! hova fut?”
Majd elébevág s keresztül-
Fekszi ösvenyét az ér,
Mely, ha egyszer átgázolta,
Ellenkedve visszatér.
.
De az értől nem ijed meg,
Nem hátrálja síkos ut,
Szóba sem áll vad tövissel:
Egyre gázol, egyre fut.
Sem gyönyörre, sem veszélyre
Nem tekintvén láb alatt,
Szép szivárványt a magasban
Nézi, nézi, és halad.
.
Kérdi tőle útas ember,
Egy öreg szántóvető:
Hova oly lélekszakadva?
És mivégre siet ő?
„Jaj” felel, de gyors futtában
A kérdőre sem tekint,
„Ama hídhoz kell sietnem,
Vissza is jőnöm megint!”
.
„Balga gyermek, hol van a híd?
Hová futsz ily esztelen?
Szivárvány az: vége nyugszik
Messzi, messzi tengeren:
S a megürült fellegekbe
Szí fel onnan új vizet…
De hiszen fuss, ha tapasztalt
Ősz fejemnek nem hiszed.”
.
„Ám legyen híd, ám szivárvány,
Oda már én elmegyek,”
Szólt a fiú, „hogy felőle
Épen bizonyos legyek.”
És az erdő bokros útján
Bekanyarul egymaga,
Hol feketén leskelődik
Már felé az éjszaka.
.
Ott sohajnak, ott kacajnak
Múló hangját hallani,
Ott fejéről fövegét is
Le-lekapja valami:
Ott fehéren a sürűből
Rá-rábukkan egy fatő:
De galyak közt a szivárvány
Int feléje, s halad ő.
.
Szembe jőnek búcsujárók,
Szinte kérdik és felel.
„Kis bohó, mi haszna fáradsz?
Oda nem jut ember el…
Mi lehet az a szivárvány?
Van felőle sok mese:
De közelről (ennyiünk közt!)
Még nem látta senki se.”
.
Nem elég ez a fiúnak:
De én látni akarom!”
Szóla és tör fel a hegynek
Út nélkűli avaron.
Kő hasítja gyenge lábát,
Szirten át esik-bukik;
Haj! s alélva roskad össze
Midőn feljut a fokig.
.
Ott is, amint összerogyva
Tehetetlen feküvék,
Epedő nagy kék szemével
A szivárványt nézte még;
A szivárványt, amely szinte
Fogyni látszott, sínleni –
És mind jobban, és mind jobban
Elsápadtak színei.
.
„Szép arany híd, szép szivárvány,
Én szerelmem, bármi vagy,- „
Esdekelt ő tárt karokkal,
„Óh ne hagyj el, – óh maradj!
És ha égbe nem mehettem
Rajtad, mint az angyalok,
Várakozz’, hadd nézzelek még!
Várakozz’, mig elhalok!”
.
Hallja ezt egy agg remete
S a fiú előtt megáll,
Háta görnyed ősz hajától,
Reng a mellén hó szakáll:
„Ily korán a sírba mért vágysz?”
Feddi nyájasan a bölcs –
„Hamar volna még lehullnod,
Mint a meg nem ért gyümölcs.
.
Vágyaid elérhetetlen
Tartományba vonzanak ;
Az, mi után futsz epedve,
Csalfa, tünde fényalak,
Egy sugár a nap szeméből…
Büszke diadalmosoly,
Mely a sirvafutó felhőn
Megtörik, – de nincs sehol!”
.
Így az agg bölcs – még tovább is
Fejtegetvén szavait –
S felnyitá a nagy természet
Titkos zárú ajtait.
A fiút meg ápolóan
Vette gondjai alá,
És midőn a hajnal ébredt
Szüleinek vissz’ adá. –
.
Gyakran láta még azontúl
Szép szivárványt a fiú,
De, ha nézte, sírva fakadt
S lőn kedélye szomorú:
„Hogy üres kép, játszi súgár,
Mit olyankor szeme lát,
Nem híd, amely összekötné
Földdel a menny kapuját!”
(1851 júl.)
*

p1
p
pA fanatikus kemény magba keveredve nem önleplező: az ellenfélnek szurkoló
pAz egyre jobban blöffölő, felfuvalkodó, majd hirtelen halállal kipukkanó béka…
pA tücsök és hangya mese neki hazug, a gaz-dögöket látva nem szorgalom-hívő
pAki egyre nehezebb a feladataihoz egyre kevesebb gondolkodási időt ad magának
pAzt hiszi: minden az igyekezeten múlik, és nincs antennája az isteni kegyelemre
pSors bona, nihil aluit: jószerencse, semmi más nem számít? Egy élethazárdjátékos…
pAki egyre fokozott öngyötréssel hiába pótolná az alapadottságainak a súlyos hiányait
pTe csak nyugodtan tombold ki magad, majd már az életed vége felé megtérsz…!?
pÉleted végén napi jó pontjaidat majd mind beválthatod a Paradicsomba lépéshez?
pBuzgó volt a karitatív jótettekben, „csak” Ő maga nem volt az Isten rendelte helyén…
pIsten nem ver bottal – az egész bűnös életed ki van rajzolva a rossz/csúf arcodra…
pLegyen egy Példaképed és kövesd őt, még akkor is, ha ő éppen a mély kútba ugrik
pA legjobb meg sem születni, de ha ez már késő, akkor meg halj meg mielőbb…!?
p
p
p2
p
pAkit Isten szeret, az fiatalon halhat meg, mert ugye a csúcson kell abbahagyni?
pAmi nem megy elsőre, azt ne erőltesd – mondj le erről egyszer s mindenkorra
pMiért is olvasnál végig egy önismereti tükröt, ami nem lektűr/ponyvaregény?
pOrzott, meglopott bűnös titkaiddal zsarolható vagy – te örökre rab maradsz!?
pA kínos nyílt bűnvallást messzire elkerülve oly aljas dolgokra lettél rávehető…
pAki megtanult az ellenfél előtt póker arcot vágni, de a vesztére ő így is maradt
pAki csak mások rovására akar/szeret nyerni, győzni, „diadalt aratni” – megverni
pAki mem rendeltetésszerűen használja testét-lelkét: ezért dögrováson van
pMint süketnémák „pár-beszéde” a vaksötét éjben: ő valahogy így „kommunikál”
pAki mindig valami álfontos ügyben kint nyüzsög, mert nem várja békés otthona
pAki mögött is ott állt az Isten: de ő érte a Földet is kerülő „heroikus” pótcselekvő
pAki az ő nagy nyers igazságaival ő „agyonveri” és elüldözi még a hű jóbarátait is
pAki örül, ha elvonuló (?) ellensége „nagylelkűen” egy trójai falovat hagy ajándékba
p
p
p3
p
pNem úgy él mintha, pedig minden, pl. éppen a mai napja is lehetne a legutolsó
pAki, ha tudja, alig van hátra, akkor/későn kezd úgy élni, ahogy eddig kellett volna
pAki csak halogatja a bűnei rendezését, azok feltorlódnak, s halálosan ráomolnak
pAki olyan léha, frivol, komolytalan, mintha már csak egyetlenegy nap lenne a világ
pAkit álnokul szembe dicsérhetnek, hogy a hiúságának hízelegve elbízza magát
pAkire a csak a „javát akaró” ügynök tukmálhat rá drága szirszart, mérget stb.
pAkit megfélemlíthető, hogy azután drága, felesleges-káros biztosítást kössön
pAkinek minden presztízskérdés: egyikük sem enged, mind szamárként szenved
pAki minden lényegesből enged, de minden máshoz körömszakadtáig ragaszkodó
pAki rafinált (ön)áltató: trükkösen kikerül(tet)i az igazi megmérettetés alkalmait
pSok hűhó semmiért: nagy hegyek vajúdnak, de mégis csak kisegérke születik
pAki ön-kény-uralkodna a természeten: ki is irtja, pusztítja saját éltető közegét
pAki a jó és a rossz szellemiség harcában az örök semleges akarna maradni
p
p
p4
p
pAki nem kér, vagy fogad el beavatkozást a válsághelyzetben: bele is pusztul
pAki a krízisben lelki vak: nem látja az előző állapotnál jobb minőségű kiutat
pAz egy bajára száz embertől kér tanácsot, és mindent ki is próbálja, hátha…
pAki sűrűbben cserélgeti az elveit, mint az alsónadrágját – aki egy szélkakas
pAki az elvtelensége miatt egy karakter nélküli, embernek látszó senki lesz…
pAki a langyos, állott, poshadt sört sem reklamáló, sőt még borravalót adó
pAki csak ott érzi úrnak magát, ahol fizet: mindig tele is írja a panaszkönyvet
pAki végletes: hol mérgezett egérként, hol meg lassított felvételben mozgó
pAki egy olykor kompenzálva különcködő, de amúgy konformista nyárspolgár
pAki feltűnési viszketegségben szenved: pl. utcán tótágast/fejen álló, kézen járó
pA mindenki eszén túljárni akaró beképzelt élősködő – ha lebukik, éhenhalhat…
pA hálátlansága miatt magát nehézségbe navigáló – izolált magányban tengődő
pA „Kérem! – Köszönöm! – Elnézést!” varázs-igétlen követelőző, gőgös stb. egoista
p
px

Arany János
JULISKA ELBUJDOSÁSA
Töredék
Egyszer egy kis leány * mit tett fel magába?
Azt, hogy ő biz’ elmegy széles e világba,
Elbujdosik messze, a határon végig,
A mező párkány
án leboruló égig,
Túl a három nyárfán, a tanyákon is túl.
Fele sem bolondság, mert már épen indúl;
Látszik, hogy korántsem tréfa volt a terve;
Szegénykét, vajon mi indíthatta erre? –
.
Hát bizony gyakorta megesik, nem újság
A gyerek-szobában az ily háborúság:
A fiú vagy lányka tisztjét megfeledi:
Papa megdorgálja s a mama megfeddi,
Sőt, ha nagy a vétség s nagyon rossz a gyermek,
Az se hallatlan, hogy valakit megvernek,
Azzal kényszerítik a maga javára,
Melynek egy-két könnycsepp nem olyan nagy ára.
.
A mi kis lányunkat vereség nem érte:
De fájt neki a szó s megneheztelt érte;
Félreül duzzogni, csinál képet, hosszút,
Töri fejét nagyba, mikép álljon bosszút.
Mellé sompolyog a cicus, vigasztalja,
Dorombol egy nótát, a kezét is nyalja:
De a keményszivű elveri a macskát,
Orrára nyomintván egy goromba fricskát.
.
Jön az ebéd sorja, csörög tányér, kalán:
Ez a kis haragost megbékíti talán?
Ó dehogy! akármint terítnek, tálalnak:
Ő még arra sem néz, elfordul, a falnak.
Majd összekeresi, ami csak az övé,
Szép rendetlenségbe köti mind együvé;
Nem marad ki semmi, vele megyen a báb:
Lesz kivel az úton beszélni legalább.
.
Akkor megcsókolja szüleinek kezét,
Búcsúzik örökre; nem használ a beszéd;
Anyja szépen kéri: „Ugyan hova mennél?
Hol hálnál az úton? mit innál? mit ennél?
Ne menj el galambom! ne menj el virágom!
Ki lesz akkor az én kedves kis leányom?
Ha te engem itt hagysz, ugyan hova legyek?”
Gondolá a rossz lány: azért is elmegyek.
.
De az édes apja komolyan így szóla:
„Már fiam, ha elméssz, nem tehetek róla:
Itt van egy fehér pénz a nagy útra, tedd el;
Erre sem vagy méltó önnön érdemeddel.”
Fanyalogva nyúlt a kis leány a pénzhez,
Otthon maradásra szinte kedvet érez;
De örökségét már kiadá az atyja,
Egy szó kellene csak: szóval sem marasztja.
Elindult világra, de az utcaajtónál egy kutyát látott,
s nem mert világra menni.
A. J.
(1850)
*

Arany János:
JULISKA SÍRKÖVÉRE
I.
Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi útakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!
II.
Férj, szüle, testvérnek szakad érted szíve, Juliskám!
Csak, ki legárvább lőn, egy mosolyog: csecsemőd.
Benne mi kárpótlást keresünk nő, néne, leányért;
Jaj neki: búra ha nő, hol keres édesanyát!
(1865)

*
Arany János
FIAMNAK
Hála Isten! este van megin’.
Mával is fogyott a földi kín.
Bent magános, árva gyertya ég:
Kívül leskelődik a sötét.
Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
Vetve ágyad puha-melegen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Látod, én szegény költő vagyok:
Örökül hát nem sokat hagyok;
Legföljebb mocsoktalan nevet:
A tömegnél hitvány érdemet.
Ártatlan szived tavaszkertében
A vallást ezért öntözgetem.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Mert szegénynek drága kincs a hit.
Tűrni és remélni megtanit:
S néki, míg a sír rá nem lehell,
Mindig tűrni és remélni kell!
Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
Élne a hit, vigaszul nekem!…
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Majd ha játszótársaid közül
Munka hí el – úgy lehet, korán –
S idegennek szolgálsz eszközül,
Ki talán szeret… de mostohán:
Balzsamúl a hit malasztja légyen
Az elrejtett néma könnyeken.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Majd, ha látod, érzed a nyomort,
Melyet a becsület válla hord;
Megtiporva az erényt, az észt,
Míg a vétek irigységre készt
S a butának sorsa földi éden:
Álljon a vallás a mérlegen.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
.
És, ha felnövén, tapasztalod,
Hogy apáid földje nem honod
S a bölcsőd s koporsód közti ür
Századoknak szolgált mesgyeül:
Lelj vigasztalást a szent igében:
„Bujdosunk e földi téreken.”
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
S benne az erény diadalát:
Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ. –
Járj örömmel álmaid egében,
Útravalód e csókom legyen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem!
(1850.)
*

p5
p
pAki az ingyenes virtuális fagylalt nyalással, szerelmi légyottal is megelégedett
pAki a háztáji/lelki aranybányájára vak, ezért így holtáig koldusként nyomorgó
pAki elássa, nem forgatja, nem tőkésíti a talentumait – az alja/közmunkát végző
pAki szellemi látáshibás – ő a csak a félig üres poharat, és nem a tendenciát látó
pA mások füttyszavára ugró, vicceskedő, táncikáló mindig tetszeni vágyó pojáca
pA barátairól terhelő adatokat gyűjtő, hangulatos feljelentésekkel érdemet szerző
pA napjait jóízű nevetés nélkül töltő, vagyis így is elvesztegető (max. kínjában röhög)
pAki nem veszi észre magátÍ: amikor nevettetni akar, akkor csak rajta röhögnek
pAz álszent prűd, aki az aktképet/szobrot látva egyből az erkölcsrendészetre rohan
pAki a kisdedét obszcén, pornográf képpel/filmmel világosítja fel/botránkoztatja
pAz a nő, aki olyan mint az a növény, amelyik hiába virágzik, de nem terem (gyerek)
pAkinek örök felmentése van – ő nem tehet csodát, ő nem Jézus, ő nem egy félisten…
pŐ csak csodálja a nagy embereket, de semmiben se követi, hisz ez nem az ő kasztja
p
p
p6
p
pA választani nem tudó, a két tele tál között így éhen is haló „Buridán szamara”
pA körülmények általa egyre jobban felnagyított hatalma előtt feltétlen kapituláló
pA patkószöget nem jól beverő csata/országvesztő trehány kisember, kiskovács
pA csak pirrüszi győzelmeket arató, de így a magát a nagy háborút meg elvesztő
pA mindent megszokó, meg nem szökő, az alázást, csicskáztatást holtig is kibíró
pA kis tüzet lekicsinylő, azt még ráérősen nem oltó, a nagyot meg már nem is tudó
pAki a homousion-homoiusion vitában ölre megy/ölni kész keresztény felebarátját
pAki a kicsire nem ad, a nagy meg nem számít: gaz-igaz, csak jottányi különbség…
pA későn szülő, akit gyereke utánoz, így lemarad a nagymama kor jutalomjátékról
pA halálos beteg „coming out”: a mindenkivel vádaskodó beolvasó, háborgó távozó
pA még sajgó, még be sem hegedt lelki sebeket durván minden nap újra fel-feltépő
pŐ már nyíltan/titkon nyitott házas, csak a másik félnek kötelező a házastársi hűség
pA mindig az épp győztesre ácsingózó/az oldalára álló, „jóljáró” kihasznált megvetett
p
p
p7
p
pA rendszeres és kitartó ügyködés-hiányát újabb nagy fogadkozásokkal „kipótló”…
pAz élet ingyen isteni ajándékával, talentumaival jó rosszul sáfárkodó önellenség…
pAki a nagyobb hatalmát/előnyeit megtartaná, de terhét/felelősséget osztaná, hárítaná
pAki a gyerekei közé veti a viszály magvát: így azután már könnyen uralkodik rajtuk
pAkinek önfelmentésből a boldogság neki csak hamis illúzió, fikció, gyerekkori ábránd
pAki a „barátságát” túlféltő: ezért nem mond ki életmentő igazságot, hátha elveszíti őt
pAki az új álságosan Tékozló fiú: az aranyifjú álfenegyerek haza is tér gazdag apucihoz
pAki minden beszélgetésben olyan vizsgahelyzetet teremt, ahol ő leégetheti a társát…
pAki mindig az önhibás leggyengébb láncszem, aki miatt bukik, kiesik stb. a csapata
pAz egérkét kikacagó-felfaló, majd hálócsapdába eső „személyválogató” gőgös oroszlán
pA provokáló gyávaság rágalmat felvevő és azt vakmerősködéssel hamar cáfolni akaró
pA Sátánt/Gonosz Szellemet e világ teljhatalmú urának képzelő, tartó: előtte kapituláló
pA Sátánt/ördögöt krampuszkának bagatellizáló, eufemizáló, a kísértéseket nem kerülő
p
p8
p
pA csodás légvár-életmű építő „büntetése” – az összeomlását még a halála előtt átélő
pAki a sorozatosarculütés, pofon szótlan fogadásával a belerúgáshoz is kedvet csináló
pAki a testi épségét rosszul féltő: kisujja levágása helyett meghaló (a kisebbik rossz)
pAki lebecsüli a Gonosz kísértő csábos hatalmát: csak kisujját nyújtja, Ő meg bedarálja
pA nem szertelenül élő – ő a szeres önnyugtató-altató/élénkítő-serkentő, sőt kábító…
pA „Ne szólj szám, nem fáj fejem” taktikát „jól” betartó – aki lapul, mint szar a fűben…
pAki a rózsában gyönyörködő, arról rímeket faragó stb., de a tüskéi miatt istenkáromló
pAki önmagának a kísérleti alanya: kíméletlenül teszteli, hogy mit bírhat ki egy ember?
pA szigorú önkritikus: kiradírozhatatlan a ceruzája: írja, sőt kőbe vési, mi van a rovásán
pAki titkon nagy gerendát kezd faragni, de a végül fogpiszkáló lesz – állítja: ezt akarta
pŐ egy királyi sasként szaros piaci legyek után kapdos, aki pitiáner csatákban kopik el
pA ki nem kényszerített hibáit is megismétlő, sőt halmozó – a negatív rekordokra törő
pKét végéről hevesen égeti élete egyetlen gyertyaszálát: ifjú titánból kiégett koravén…
p
px

*
Arany László
TŰNŐDÉS
Virrasztok árva lámpa mellett,
Olyan nyomasztó a lehellet,
A lég olyan nehéz!
Künn a világ vigalma, zajja,
S a „honfiság” lármás zsivajja
Tompult morajba vész.
.
Mily felfuvott, önhitt dicsekvés,
Kótya-vetye, koncon veszekvés;
Dobot ver az ima;
Nincs időnk az időre várni,
S mit szánk, szemünk meg bír kívánni,
Mind kell, egyszerre, ma.
.
Remény, öröm jelzője-é ez? –
Oh félek, inkább vesztet érez,
Ki élni így siet;
Mint a hajósnép örvény szélén,
Már csak néhány percet remélvén,
Élvbe dől – s elsülyed.
.
S mindezt a költő némán lássa?
Nem volna-é szent hivatása
Mellt szegni ellenök:
„Megállj, korán e lázas eszmék.
Kitartás! A küzdőkre lesz még
Idő, pihenniök.”
.
Hajh, volt – alig egy emberöltő –
Szebb korszakunk, midőn a költő
Zenghetett szózatot;
Betölté égi hivatását
És tisztelék Olymp varázsát
És meghallgattatott.
.
Oh ti dicsők, kik telve hittel,
Haladtatok szent ihletettel
Az ifjodás terén;
Az éjhomályból fölverétek
Régi dicsőségünk’ – s tiétek
Volt a legszebb remény.
.
Aztán te, pezsgés nemzedéke!
Dalodban harcok lángja ége,
Mely gyújt, hol megjelen:
Buzdítva mást, csatára kelni,
Ágyuk zajában énekelni!
– Tied volt a jelen.
.
De sőt ti is, kik tört reménnyel
Küzködtetek tiranni kénnyel,
Viselve láncait:
Tudtátok, él, bár csendbe némult,
A nemzet s a megélt dicső múlt
Volt a jövőre: hit.
.
Volt célotok, mely vont előre;
Szent küzdelem a költő bére,
S ha zenge ajkatok,
Akár csatán, veszélybe híva,
Akár rabláncon, rejtve, tiltva:
Egy nemzet hallgatott.
.
S megértett és figyelt reátok,
Veletek érze, ti valátok
Testében az ideg.
Mily pálya, így, magasba törni,
Vagy a kétségb’esést kiölni,
S táplálni a hitet.
.
Ma álmainknak, íme, vége. –
Ha felvillan multunk emléke,
Fáj tőle a jelen:
Fáj a dics, amit elfed a múlt,
Fáj a viszály, mely ím megujult
S megujul szüntelen.
.
Nem áll magasztos cél előttünk,
Mint szétriadt nyáj tépelődünk,
Megrezzent bármi nesz,
A holnap is már fél-sötétség,
Lépnénk, de visszatart a kétség,
A tett aggályba vesz.
.
És a költő buzdíthat-é mást?
Ki még nem élt, csupán csalódást,
Hirdethet-é reményt?
Futók ösvényét hogy jelölje?
Az égi láng eltünt előle,
Nem lát semmerre fényt.
.
S ha szólna is tán, – hangja elhal;
Ki érti, annak biztató dal
Kételyén nem hat át;
Ki meg vakon hisz s ront előre,
Reá zúg a kételkedőre:
„Eladtad a hazát!”
.
S átok, gyanu, gúny égve terjed, –
Mindig erősebb lángra gerjed
E szenvedély loha
A vész ütött törzs így kiépül? –
Igen, fattyusarj nő tövébül
A fa, félek, soha.
1868

Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,
a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét
Szellemi segítség magyarán lélekbátor örökifjú
bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek
pMiért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
pbalgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
pön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
pfóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p
pIdegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
pközlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
pnapi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
prossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p
pAlakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
phitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
ptalentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
pelviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p
pBalekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
pházassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
pbetegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
plelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
pA mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
pnem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
pA tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
pés jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
p
pJóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
pmagaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
pElsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
paz ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…
p
pA legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
pArra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
pjószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
pés a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p
p?
pÉrzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
pmegértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
pés tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és
pszeretetre: bölcs változásra indító magyar kulcsmondatok…
ppppppppppppppppppppppppppp
![]()
Arany Lászlóné, sz. Szalay Gizella