kb. 18 perc olvasás
Eugéniusz:
Életminőség ABC – IX.
Pár magyar mondat a bölcs/balga,
avagy a boldog/boldogtalan lélekről
Régi-új intelmek/bátorítások magyarán
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára
Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
Betyárnóta
Csütörtökön virradóra
találtam egy pej csikóra,
azon hajtottam a tinót,
mind a három daruszőr volt,
mind a három daruszőr volt.
.
Tisza partján elaludtam,
ej, de szomorút álmodtam,
megálmodtam azt az egyet,
babám nem leszek a tied,
ej, de nem leszek a tied.
.
De amikor felébredtem,
kilenc zsandár áll előttem,
azt kérdezik, mi a nevem,
hol az utazólevelem,
hol az utazólevelem?
.
Zsandár urak, mit akarnak,
talán vasalni akarnak?
Nem akarunk mink vasalni,
szilaj csikót jöttünk venni,
szilaj csikót jöttünk venni.
.
Szilaj csikó nem eladó,
nem is zsandár alá való,
mert ha arra zsandár ülne,
még a madár is rab lenne,
még a madár is rab lenne.
.
Azt kérdezik, mi a nevem,
hol az utazólevelem?
Kettőt mindjárt agyonlőttem,
ez az utazólevelem,
ez az utazólevelem.
.
Éri Péter (Muzsikás), Szentendre, 2009. aug. 8.
http://www.youtube.com/watch?v=Xw3HyZTuhsU
*
TISZA PARTJÁN
Tisza partján elaludtam,
Jaj, de iszonyút álmodtam.
Nap és csillag háromféle,
Jaj de elzártak előle !
.
Nem hogy napot láttam volna,
Világosságot sem soha.
A sötétség örvényében
Laktam az alsó tömlöczben.
.
Este jön a tömlöcztartó,
Mérgesen szól a vasajtó,
Ábrázatját nem láthatom,
Mérges szava hangját hallom.
.
Vizitálja a vasamat,
Még sem szánja meg sorsomat
Az én szívem csak keserög,
Könnyem két orczámon görög.
.
Ha még egyszer boldog leszek,
Istenem, fogadást teszek
Megjobbítom életemet,
Rosszra nem adom fejemet…
.
Éltem elveszni nem bánom
Csak a rózsámat sajnálom.
Megengedj, kedves galambom.
Hogy a szíved szomorítom.
*
A BETYÁR UTAZÓLEVELE.
Nem loptam én életembe,
Csak egy csikót Debreczenbe,
Mégis rám verték a vasat
Az aradi serház alatt.
.
Holnap megyek a törvénybe,
Huszonnégy ur elejébe,
Kacsingatnak a szemembe
Hány pár csikó jut eszembe
.
Nem jut nekem csak egy csikó,
Azon hajtottam hat tinót,
Az a tinó is olyan volt
Mind a hat daruszőrü volt.
.
Elhajtottam Kecskemétre,
Négyet eladtam belőle,
Kettőt adtam a bírónak,
Az én kiszabadítómnak.
.
Amint megyek hazafele,
Kilencz zsandár áll elémbe,
Mind a kilencz kérdi tőlem
Hol az utazó levelem.
.
Megállj, zsandár, megmutatom.
Csak a lajbim kigombolom!
Kettőt-hármat közé lőttem –
Ez az utazó levelem!
.
Az a serház lángot vessen,
Rólam a vas-zár leessen!
Leesett rólam a vas-zár
Zsandár legyen, a ki bezár!
Akit
ártatlanul
börtönbe vetnek
és szabadulna is onnan,
de ha egyetlen rántás nem
tépi ki az ablakrácsot, nem rángatja,
akkor feladja, és ott is fog megrohadni…
Aki
tévesen,
de azt hiszi, hogy
Isten nem szereti őt,
pont ő nem édes gyermeke,
és ezért irigykedik, féltékeny
a sikeres édes jó testvérére:
a kudarcos-agresszív Káin,
aki ezért pont azt öli meg,
aki neki amúgy segíthetne…
Aki
nem hülye,
hogy a kényes,
kínos, de szabaddá tevő
igazságot keresse és kutassa
és azokat körében még ki is mondja,
mert jól ismeri a „bölcs” közmondást:
mondd meg az igazat, és beverik a fejed…
Marad inkább rab a hazugság komfortos cellájában…
Aki
„az igazság bajnoka”,
aki az ő nagy igazságával
irgalmatlanul, kíméletlenül
agyonveri még barátait is, vagy
érte beáldozza akár a családját is
(lásd pl. Kleist Kohlhaas Mihály c. művét)
Akin
meglátszik,
hogy gyorstalpaló órát
se vett abból a tárgyból:
hogyan légy figyelmes és tapintatos?
Ő kíméletlenül mondja az igazat és
lesz ő így egy „szalonképes” szadista…
Aki
nem ismeri
a kegyes csalás fogalmát –
mert nem is tud elképzelni
olyan nem ritka helyzetet,
amikor valakinek itt és most
nem a mi magunk, de épp az ő
érdekében nem mondunk igazat…
Aki
nem ismeri,
vagy nem tiszteli
az elemi emberi logikát:
ő egymást kizáró dolgot
és egyszerre állít, illetve
a csak vagy-vagy, és nem
az is-is életlogika ismerő.
Nem is érti a paradoxont:
nála egymást ki is zárja
a szabadság és a hűség…
Aki
kvázi,
mintegy hibernálva
az itt-most állapotát,
az ottani/akkori önmagát,
az ott és akkor boldognak érzett életét
vél rátalálni egy álöröklét paradicsomra…
Aki
vagy elvárja,
hogy mindig más
derítse őt jó kedvre,
vagy ha neki nagyon rossz van,
akkor igyekszik elrontani a jó kedved,
és megkeseríteni még a szád jó ízét is,
hogy legalább ne egyedül szenvedjen…
Aki
felnőve is
vakhitű ősbizalmas
nagy gyermek marad:
ő látatlanban még akár egy
beleegyező szignóval (kézjegy)
látja el azt a biankó, üres papírost,
amire „halálos ítéletét” is ráírhatják…
Aki
úgymond
látná már a medvét,
és ezt még jó hangosan,
az előadást zavarva be is kiáltja,
mert a színházban/az operában is
csak egy jó véres állatheccre vagy
más cirkuszi produkcióra stb. vár…
Vagy felrohan a színpadra, ha látja,
hogy Otelló fojtogatja Dezdemónát….
Nem tudja hol van, mihez váltott jegyet.
Aki
„örökifjúként”
lázad sok/minden
úgymond rákényszerített
régi szokás és forma ellen,
ami a „második természetünk”,
de újat-jobbat viszont nem alkot,
így most ezért nincs tehermentesítve…
Aki
egyszerre,
és nem sorban akar
minden szokást, életszabályt,
bevett társas gyakorlatot/formát
felülvizsgálni, átgondolni, mérlegelni
Ezért azok érvényét menten felfüggeszti –
mint ki a nyílt vízen építené át a hajóját…
Aki
lebecsüli
a szokás hatalmát,
és nem reflektoroz rá
a rossz, de vak megszokásokra,
mert nem is lát mást, övétől eltérőt,
se otthon, se közeli élő példákban,
sem idegenben utazva, sem pedig
mesékben, és más műalkotásokban.
Vagy ha lát is, ostobán kikacagja…
És aki előtte másként élet,
az is mind hülye lehetett…
Aki
jobb ügyhöz
méltó buzgalommal,
és bármilyen eszközzel,
másra sem törekszik, mint
a gazdagságra, ami gazságát igazolja…!?
A bőség nála az istenáldás jele, mégsem boldog,
mert az eszközből csinált végcélt, és leredukálta,
érzelmi koldussá szegényítette le az emberi életét…
Aki
egyre több
mindent birtokol,
mégis örök a kínzó hiányérzete,
mert földi javakból soha nem elég…
Mint az öreg halász telhetetlen felesége
Sőt úgy véli, hogy ha tovább nem gyarapodik,
akkor még a meglevő vagyona is veszélyben van…
A
zsugori, kupori,
aki magától is sajnál
elemi földi élvezeteket,
minden fillért uzsorára ad ki,
és „jutalmul”, ha elég sokáig „él”,
még azt is végig nézheti/szenvedheti,
ahogy gyermeke, a rossz példa hatására
a ló túlsó oldalára esve eltékozolja örökségét…
Aki
irigy,
minden
gazdag(abb) embert
már eleve gazembernek lát,
és háborog, rendőrért kiált stb.
ahelyett, hogy békében élvezné
az istentől neki szánt boldogító,
a gazdagabbak aktív közreműködése
által is biztosított tisztes szegénységet…
Aki,
mint a korsó,
addig jár a kútra,
a míg el nem törik,
aki egy alkalom szülte tolvaj volt,
de vérszemet kapott és profi bűnöző lett,
ő így akar rövid úton, gyorsan gazdag lenni,
aki felett mindig ott a lebukás Damoklész kardja…
Aki
a leírt imák
mechanikus elhadarása,
vagy zsaroló alkuajánlat után
felajzva várja az ún. isteni választ:
pénzt, vagyont, hatalmat stb. stb. –
és ha ez minden bizonnyal elmarad,
vagy nincs füle a sugallat hallására,
mert csak magát akarja visszahallani,
akkor se neki, se másnak nincs Jóisten…
Aki
bárki mást
csak kisebbít,
sőt befeketít, mocskol stb.,
hogy így viszonylag ő több, illetve
tisztább, kevésbé koszos látszatú legyen…
Öntisztás, önjavítás elől pazarol el lelki erőket…
Aki
úgymond
csak akkor
„vállal” gyereket,
ha már minden feltétel optimális…
Csak magában/megfoghatóban bízik,
az úgynevezett emberi számításban,
a gondviselő Isten kegyelmében nem,
és így jó eséllyel sohanapján,
mert valami mindig hiányozni fog
azokból ideális körülményekből…
(vagy lelki meddő/túl öreg lesz)
Aki,
ha már
ő maga
– önhibájából –
kudarcot vallott
a családalapítással, akkor
cinikus-pesszimista „bölcsen”,
álokoskodással fennen hirdeti:
a házasság a szerelem halála,
a gyermek átok, korán sírba visz…
még a másról
szeretettel készült
szellemes karikatúrán
se tud egy jóízűt nevetni –
vagy éppen csakis azon,
de a magáén már nem,
mert oly önkritikátlan…
Inkább megsértődik…
Aki
még az ádáz,
esküdt ellenségének
is hamar(abb) megbocsát,
mint önnön magának, sőt:
magának akár sohasem…!
Önmagához oly szigorú/irgalmatlan,
és erre ráadásul felettébb büszke is…
Aki,
mint a részeg
és így, vagy másként,
mint amúgy is bolond,
aki nem tudja, hogy mit tesz:
éppen a rablók előtt dicsekszik
a nála levő sok pénzével…
Vagy a betörőnek segít, hogy
megtalálja az eldugott ékszert,
mert ő mindig csak igazat mond…
Egy
humán szakbarbár,
aki még arra is büszke,
szinte tüntet vele, hogy ő
nem tud kamatot számolni,
de még egy autókereket
se tud házilag lecserélni,
villanykörtét se becsavarni…
Aki
igen jó
élő példa
az áldozattani nagykönyvből:
hogyan kell valakinek magát
a neki tetsző áldozat szerepre
felkínálni és ebben tetszelegni,
életfogytig csak mártírkodni…
Ő az, aki úgymond feláldozza magát,
másokért még a saját boldogságát is,
és ráadásul ezért még hálát sem kap, sőt…
Aki
egy büszke
munkaalkoholista:
nem is tud róla, hogy
ez is egy szenvedélybetegség,
így azután miért is keresné a gyógyulás útjait…
Majd ő csodálkozik a legjobban, hogy áldozatos
munkáján nincs áldás: csak nagy háza lesz,
de otthona nem és családja is szétesik…
Aki
mögé, mellé
már nem is kell
azért olykor csak-csak
kijátszható, átverhető hajcsár:
nála már belsővé vált a kényszermunkamorál,
ő önmagát kicselezhetetlenül zsákmányolja ki…
Aki
múzeumba
teszi a Bibliát,
az ó- és középkori
gondolkodókat, prédikátorokat,
sőt a múlt századi írókat stb. is,
hiszen telefonból/bölcsességből is
mindig a legújabb lehet a legjobb…!?
TOLVAJPRAKTIKA.
Tizenhat esztendős voltam,
Mikor lopni elindultam.
Loptam harminczhárom lovat,
Még sem pöngetem a vasat.
.
Ha a főbíró háborgat,
Lopok neki egy pár lovat
Beállítom udvarára,
Még meg is hí vacsorára.
.
Teli a zsebem bankóval.
Az istállóm lopott lóval.
Eladom a lopott lovat.
Veszek rajta igaz lovat.
.
Van is nekem egy szíjhátú
Fakó lovam, kese lábú,
Ki huszonnégy óra alatt
Debreczentől Pestig szalad
*
MIKOR MÉG ÉN KICSIN VOLTAM…
Mikor még én kicsin voltam,
Csikós, gulyás bojtár voltam.
Felfeküdtem a halomra,
Onnan néztem le bajomra.
.
Éjszakának idejébe
Rám tör egyszer a vármegye.
Ki baltára, ki fokosra,
Ki két ágú vasvillára.
.
Én se vettem azt tréfára,
Felugrottam a Sárgára.
Bevágtattam Csurgóvárba,
A galambom udvarába.
.
Nyisd ki babám, az ajtódat,
Nézd meg sárga paripámat !
Csikóskantár a fejében,
Barna legény tetejében.
.
Ajtót nyitott az én babám,
Beszöktetett rajta Sárgám.
Leugrottam a Sárgáról,
Csókot kaptam a babámtól.
*
Darmay Viktor
Árva madár
Árva madár, nincs szállása, tanyája,
Kósza betyár csak lézeng a világba;
Ágról ágra szegény bujdosó madár,
S egy tanyáról más tanyára a betyár.
.
Betyár lettem, senki fia nem vagyok,
Éjjel-nappal a pusztán barangolok;
Nem vár reám örvendező szív, lélek,
De átkoznak, ahová csak betérek.
.
Nincs én nékem édes apám, se anyám,
Se szeretőm, pedig az is volt talán;
Hej de mért is gondolok rá, de mért is,
Felejtsem el azt a hűtlen nevét is.
.
Ritka idő, hogy valamit aludnám,
De ha alszom, királyi a nyoszolyám,
Derekaljam puha pázsit, zöld halom,
S csillagos ég, mennyország a takaróm.
.
Tudom én, hogy nem lesz ennek jó vége,
Tudom én, hogy jutok hóhér kezére,
De ha még ma akasztanak se bánom,
Úgy sincs semmi örömem e világon.
nem kell
deportálni,
kényszerlakhelyre
kitelepíteni, száműzni –
ő maga önként hagyja el
(és sajnos többnyire már
végleg idegenbe szakadva)
tkp. látszat-előnyökért az őt
éltető és védő otthont és hazát,
a barátait és a szülőföldjét stb.
Aki
mindig csak
egy picit görnyed,
csak egy kicsit alkuszik meg,
testben/lélekben egyre lejjebb,
de azután már végleg úgy marad,
s a végén már egy földön csúszó-mászó lesz…
Aki
„jól szórakozott”
és most szórakozottan,
vagyis szétszórtan vezet,
nem a jelenre koncentrál,
a telefonjába vicceket mesélve
a családautót a vonat elé hajtja…
Aki
nem
segít magán:
köldöknézőként,
s nedves puskaporral
magát a Jóistent káromolja,
mert ő ennél sokkal többet-jobbat,
több égi, gondviselő segítséget érdemelne…
Aki
„Istent védve”,
az Ő létezést és
jóságos gondviselését bizonyítandó
mindig eufóriában próbál mutatkozni,
majd ettől a folyamatos megfeszüléstől
otthonában tartósan letargiába nem esik…
Akit
az Isten
– a tudomása szerint –
a maga képmására formált,
ő meg a gyermekét, vagy élettársát
formálná teljesen a maga képmásává…
Ez garantálja, hogy mind fia, mind nője
egy életre megutálja, és messzi elkerülje,
ha már nincs anyagi függésben tőle…
Aki
járatlan
a szellemvilágban,
és óvatlan, és így könnyen
a szaván fogja az ördög: pl.
ha nagyon szorul a hurok,
látatlanban neki ígéri azt is,
amiről ő még nem is tudhat:
a távollétében született fiát is…
a – talmi, gagyi –
aranyat álmélkodva nézi,
és nem látja meg a ketrecet,
ahova be akarják csalni, hogy
ott levagdoshassák a sas szárnyait,
de legalábbis meggátolják replülését…
Aki
mintha
egy marslakó
lenne itt e Földön,
olyan idegenül mozog
ebben a „való világban” –
vagy mint aki vadember volt,
senki nem nevelte, nem tanította,
és így csöppen az emberi társaságba…
(mint egy elefánt a porcelánboltban…)
Olyan vagy,
mint az a gyerek,
aki úgy akar kikerülni
kellemetlen kötelezettséget,
vagy akar elérni kivételezést,
hogy betegséget szimulál,
sőt akár még beteg is lesz,
esetleg akarat ellenére is…
A
csapongó
gondolataid
háborgó tengerén
ide-oda sodródik a hajód,
mert nincs lelki csendben
meghallott szív-iránytűd, horgonyod stb.
Cogito ergo sum! Gondolkodom, tehát vagyok?
Az eszed nem szolgál téged, de inkább leural…
Aki
közvetlenül
az életpiaci lármában
a boldogságot hajkurássza,
havonta új gurut követ vakon,
ami így mindig tovareppen előle,
s így élete egy csalódás-sorozat –
és a meditációs csendben nem Isten
akaratát tudakolja és hajtja is végre,
ami után közben ráadásul meg is kapná…
Aki
váltig nem érti,
hogy miért van mindig
körülötte zűrzavar, hidegháború stb.,
mert nincs tisztában lelke hatalmával:
ha nincs meg megteremtett lelki békéje,
akkor háborog a tenger, nem tud vízen járni…
(Ahogyan ott „bent”, úgy ott „kint” is…)
Amikor
azt hiszed,
hogy a magad ura vagy,
és te teszel, cselekszel valamit,
és mégis csak a kényszerképzeteid,
a rögeszméid vak kiszolgálója vagy…
Egy se hall, se lát hatökör Dömötör,
aki buta volt, mint hat ökör…
Aki
nem is tudja
elképzelni, hogy
Isten benne is lakik,
akivel naponta konzultálhat,
az ő istenképe: egy távoli Nagyúr,
aki nem tud minden kis porszem
apró-cseprő gondjával törődni…
Aki
vagy csak koldul,
vagy csak panaszkodik istenének.
És háborog, ha nem kapja meg, amit kér,
pedig nagyon hálás lehetne neki, hogy
nem teljesíti gyermeteg kívánságát:
pl. legyen minden csoki/arany…
Mert akkor ettől koldulna…
Aki
már csak
spiccesen,
sőt „részegen”,
alkoholmámorban
vagy szerelmesen
mer önfeledten ugrándozni,
akár még egy idegent is megölelni,
mindenkiben csak jót és szépet látni –
ha kijózanodik, akkor meg szégyelli ezt…
Aki
ravaszul
bármikor és
újból átverhetnek,
mint a mesebeli róka
azt a hiszékeny farkast,
a te válladról mászik ki a veremből,
vagy a kútból, de téged a sorsodra hagy…
Beteges
jóhiszeműség
Ha egy kereskedő
éppen rád sóz valamit,
te akkor is úgy érzed, hogy
csak a te javadat akarja,
csak még nem jöttél rá,
hogy miként… Továbbra
is hozzá jársz, így majd
csak rájössz egyszer!?
Fanatikus
médiumhívő
Ha bemondják
a televízióban, rádióban,
hogy esik/zuhog az eső,
már ki se nézel az ablakon,
vagy nem hiszel a szemednek,
hiszen a meteorológus szakember,
ezért fizeted: ő csak jobban tudja…!?
Hitelvesztő
A játékból többször
„Farkas!” -t kiáltó pásztorfiú,
akinek a bajban már nem jönnek segíteni
Vagy a sokat-rendszeresen hazudó ember/média,
aki egyszer hiába szeretné az igazat is elmondani,
már hiába esküdözik égre-földre: most igazat mond…
Bolha
-elefánt
Ha beállnak
eléd a boltban sorba,
akkor presztízskérdést
csinálsz a „jogorvoslatból” …
Ha bocsánatkérés nélkül
a lábadra lépnek, akkor
el van rontva egész napod…
Ön-betegítve mellre szívod,
ahelyett, hogy leperegne rólad,
mert ilyen kicsi az önbecsülésed…
Mindent
vagy semmit?
Ha már a Napnak
nem parancsolhatsz,
akkor a gyermekednek,
sőt még a kiskutyádnak is
csak rimánkodsz, könyörögsz.
Nem tudsz jól disztingválni…
Vagy a Napnak is parancsolod,
hogy keljen fel hajnalban, és
a gyerekednek is azt, amit
már úgyis megtett…
Vak
vezet
világtalant
Mind a kettő
a gödörbe esik…
Olyan embertől kér
segítséget, jótanácsot,
aki itt maga is tudatlan.
A tönkrement embertől
kérdi: hogy gazdálkodjon.
Vagy ha folyóban fuldokol,
nem a bedobott mentőövbe,
de egy másik, éppen mellette
fuldokolóba kapaszkodik,
de abba jó erősen…
Bűnök
és emberek
Van, aki tagadja
Van, aki másra keni
(de a bűne rohasztja/
lelkiismerete kínpadja)
Van, aki bevallja – sőt,
képzelt bűnöket vállal,
mert imád nyíltan gyónni…
Van, aki bagatellizálja, hogy
majd sorsa dramatizálja azt…
Van, aki a másét is vállalja
(segítségül/álkeresztényin)
Van, aki szerint csak a papok
találták ki a bűnt idomításunkra…
stb.
Bosszús
A légy után
kapkodó sas
Ha egy piaci légy
„szemtelenkedett” veled,
akkor napi életprogramod,
hogy véres bosszút állj rajta,
és akár kiirtanád az összeset…
Nem
normális
A mérgelődő
és bosszankodó:
aki más vétke miatt
önmagát bünteti meg,
mégpedig oly szigorúan,
napokra is elrontva jókedvét,
amivel „testi” betegségnek ágyaz meg…
Ön-
aggasztó
Az aggódó, akit
gyötri és lassan
megöli a gond, hogy
időben/v. egyáltalán
visszakapja-e például
a kölcsönadott könyveket…
(a pénzről már nem is beszélve…)
Nem tud úgy adni, mintha ajándékozna,
és az csak egy ráadás öröm, ha visszakapja…
Fordított arány
Gyorsan rászoksz
minden lehető rosszra,
(drog, gyógyszer, piálás,
szerencsejáték stb. stb.)
majd meg életed végéig,
de legalábbis túl sokáig
ön- kínzó elvonókúrákkal
próbálsz leszokni egyről-másról…
Szerep-
vesztés
Férfikorod javát
a munka frontján
úgymond csatázva töltve
most nyugdíjazva, elbocsátva
kapuzárás előtti pánikban vagy,
mit kezdj magaddal a panelban,
ami idáig a munkásszállód volt…
Rászoksz a busongó kocsmázásra
Ön-
gettósító,
elszeparáló
ún. nyugdíjas –
aki begubódzva
gyorsabban megöregszik,
és könnyebben megbetegszik,
mert nem találja a kapcsolatot
és a hangot a kortárs ifjúsággal…
Vagy eleve bemenekül és elbújik
egy ún. öregotthonba (borús alkony)
Befogadó-
kiebrudaló
A vendégszerető,
szociális-érzékenységű
túl nagy „jószívűségedben”
tömegszállást rendezel be
a kis családi házatokban –
majd előbb-utóbb besokallva,
de még az őrület határa előtt
szitkozódva, gorombán, akár
vasvillával kergeted ki őket…
…és a „hálátlanok” is átkoznak!
Szükség-
állapotos
Aki szinte örökre berendezkedik
a szükséglakásba/megoldásokra –
a buherált szerelésre: ezért lóg ki
mindenhonnan csupasz villanyvezeték,
ami állandó életveszély a gyerekeidnek…
Mint aki mindig a tűzoltásra rendezkedik be…
Pató Pál úr
Mindenre ráér,
addig nem is dönt,
amíg magától nem dőlt
össze a lakóháza – de akkor
meg már túl késő kármentő…
Nincs nála preventív értékőrzés
és javítás, csakis max. tűzoltás,
az örökös, jórészt hiábavaló kármentés…
A LÓTOLVAJ.
Tizenhat esztendős voltam,
Mikor lopni megtanultam.
Loptam csikót harminczhármat,
Azt is mind válogatottat.
.
Volt köztük szép hat serege,
Sötét szőrű hat fekete
Volt közte három szép sárga
Jó lesz passzus-íratásra.
.
Jegyző uram, szépen kérem
Harminczhárom passzust nékem,
Mert a csikó nem egyforma, –
Válogatva adom oda.
.
A sárgákat kantároztam,
Nyereg alá szorítottam.
Elhajtottam Szabadkára,
Arra a hires vásárra.
.
Kérdi tőlem szolgabíró
Hogy lesz ez az egy pár csikó
– Világos pej hetedfél száz,
Sötét szőrű nyolczadfél száz.
.
Szolgabíró megköttetett,
Illavába kisértetett,
Ott írták be a nevembe
Betyár leszek életembe.
.
Ezernyolczszáz nyolczvannégybe
Irtak be a nagy törvénybe,
Ott adták ki a könyvemet,
Az utazó levelemet.
*
ELVESZETT A LOVAM
Elveszett a lovam
Cédrusfaerdőbe.
Elszakadt a ráncos csizmám
A ló keresésbe.
.
– Ne keresd lovadat,
Mert be vagyon zárva.
Egy uj pallós istállóba
Szól a csengő rajta.
.
Ismerem a lovat
Csengőszólásáról,
Megösmerem a rózsám(at)
Büszke járásáról.
.
– Édesanyám volt kend,
Mért nem tanitott kend?
Gyenge fának ága voltam,
Mért nem hajlitott kend.
.
– Hajlitottalak én,
De te nem hajlottál;
Betyárokkal, gulyásokkal
A csárdában voltál.
*
BETYÁR VAGYOK
Betyár vagyok, annak hivnak engemet,
Bárki mondja, nem szégyenlem nevemet.
Az is lehet, mégpedig nem sokára,
Szükség lészen honvédra vagy huszárra.
pppppppppp
Csak az ember lehet
teljes, boldog életű helyett
egy ön- (és társ) sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp
