Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Eugéniusz: Életminőség ABC – I.

Írta: Nagy Jenő · 2025. július 20.

kb. 27 perc olvasás

Eugéniusz:

Életminőség ABC – I.

Pár magyar mondat a bölcs/balga,

avagy a boldog/boldogtalan lélekről

Régi-új intelmek/bátorítások magyarán



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára



Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)



Rudyard Kipling

HA…

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,

s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,

ha kétkednek benned, s bízol magadban,

de érted az ő kétkedésüket,

ha várni tudsz és várni sose fáradsz,

és hazugok közt se hazug a szád,

ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,

s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,

gondolkodol – s becsülöd a valót,

ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,

s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,

ha elbírod, hogy igazad örökre

maszlag gyanánt használják a gazok,

s életműved, mi ott van összetörve,

silány anyagból építsék azok,

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,

van merszed egy kártyára tenni föl,

s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,

nem is beszélsz a veszteség felől,

ha paskolod izmod, inad a célhoz

és szíved is, mely nem a hajdani,

mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,

csak Akaratod int: „Kitartani”,

ha szólsz a néphez s tiszteség a vérted,

királyokkal jársz, s józan az eszed,

ha ellenség, de jóbarát se sérthet,

s mindenki számol egy kicsit veled,

ha a komor perc hatvan pillanatja

egy távfutás neked, s te futsz vigan,

tiéd a Föld és minden, ami rajta,

és – ami több – ember leszel, fiam.

Madách Imre

Életünk korai

Sír, sír a gyermek, játékért eseng,

Egy lepkeszárny vágyát betöltené.

„Majd hogyha megnősz és kedved telik,

Vehetsz magadnak tarka lepkeszárnyt,

– Mondják – de addig várj, gyermek s tanúlj!”

És vár a gyermek, vár, amig kinő

Az iskolából, s hogy vehetne már

Játékot, lepkeszárnyat: nem mosolyg

Ez rája többé, mint előbb tevé.

Lelkében az üdv és pokol lakik,

A serdülő, a tiszta szerelem,

Szeszélyesen repül az ég felé,

Túlszárnyal rajta és túl a napon

Alkot magának tündér életet.

S nem kedves már előtte más gyönyör,

Mint melyért küzdött, melyért véreze.

De a szülőknek féltő gondjai,

A külvilág részvéte és ezer

Érdeknek ónja rácsimpaszkodik.

„Várj, – szóllanak – míg férfivá leszesz,

A férfi majd okosabban szeret.”

Szeretni s okosan, mi gúny, mi gúny!

Csak az szerethet, aki tiszta még,

Mint a sugár, mely mindenen aranyt lel,

Kit még a dőre emberbölcseség

Mindent gyülölni s félni nem tanít. –

Az ifjú hallgat, bú sorvasztja el;

Kiolták napját, hogy ne égessen

És napja nélkűl élte megfagyott.

És férfivá lesz, pillantása gyász,

Nem nő fejére már virágfüzér,

Fel nem vidítják őt madárdalok.

Egy van csak, ami lelkesíti még:

A népszabadság. Szíve, mely saját

Keblében hogy verjen már nincs miért,

Dobogni a közzel tanulni kezd.

És elébe lép az állam zordonan

Kiáltva rá: „A föld rég osztva van,

Ábrándképednek nem maradt helye!

A síron túl van boldogabb haza,

Ki itt elégedetlen, menjen át,

De itten pártos és bünhődni fog!”

S a férfit a bú aggá érleli,

Fejét a földre szegzi, mintha ott

Keresné, hogy majd álma teljesűl.

Kinyil a sír, fáradtan dűl belé;

De az igért reményvilág felett,

Ki tudja, mit rejt ismét a kereszt.

p 1

p Rusnya

p Aki nem látja meg magában a szépet

p Akinek nincs senkije, aki őt a legszebbnek látja

p Aki sokat tesz azért, hogy rossz formáját hozza

p Akinek nincs barátja, aki szól, ha rosszul öltözködik stb.

p Önőrjítő

p Magad lerészegítve

p önként teszed magad bolonddá

p Olyan leszel, mint a tébolyult:

p ön- és közveszélyes ember

p Ostoba

p Részeggel,

p vagy bolonddal állsz le vitatkozni

p A fanatikus szektást akarod hitedre megtéríteni

p Úgy pazarolod drága időd, mintha te örökké élnél…

p „Jó keresztény”

p Ha megütnek, akkor mindig

p odatartod arcod másik felét is

p Ha egy inged kérik, odaadod az összest, a gyerekét is

p Nem veszed magadra a mérlegelés szellemi munkaterhét,

p Neked e merev szabálykövetéssel marad jó a lelkiismereted

p Hiperlojális

p A császárnak mindent megadsz,

p s ha marad, isten is kap valamit

p (az egyik láthatóan nagyon közel,

p a másik meg láthatatlan távol van,

p ha egyáltalán van…)

p Tessék-lássék

p Takaréklángon lötyögő

p Még sose adtál valamibe mindent bele,

p mindig csak ímmel-ámmal, kényszeredetten stb.

p dolgozol, játszol, szerelmeskedsz, harcolsz stb. stb.

p Igazodó

p Túl jól illeszkedő

p Se feleségeddel, se főnököddel nem ellenkezel

p így megkíméled magad a vitától és konfliktustól.

p Te vagy az az okos, aki mindig mindenből enged?

p Inkább egy szenvedő gyáva nyúlnak tűnsz…

p Átvert

p Komolyan veszed

p a politikai pankrációt

p Behúznak a csőbe – bundameccsre fogadsz

p (Rámegy a vagyonod, rámennek kapcsolataid)

p Csóró

p Akinek nincs a zsebében egy húszas,

p azt még a mondás szerint a kutya is lepisili

p És ez nálad nem egy rendkívüli, de az alapállapot…

p Az átmeneti pénzzavart sem ismered – csak a tartósat.

p Tökély…

p Amíg nincs

p Tökéletes rend

p és tisztaság a lakásban,

p addig nem is kezdesz bele

p még egy könyv olvasásába sem –

p erre mindig csak a maradék időt fordítanád,

p ha lenne ilyen szabad időd… de nincs,

p mert mindig találsz tennivalót,

p nehogy szó érje a ház elejét…

p Utolsó nap

p Mintha csak egy nap lenne a világ,

p úgy tékozlunk és élősködünk a jövőn

p Utánunk a vízözön, az már nem érdekes…

p Nem az unokáinktól kaptuk kölcsön a földet?

p Birka

p Nagymagyar – mélyszántás

p Ha piros-fehér-zöld színű az eke,

p akkor a kormány a hátadon is szánthat vele

p (sokáig tanult a tinó, hogy ekkora ökör lett belőle)

p Nem a jóisten, az Atyaúristen a feltétlen parancsolód,

p hanem kispapod, kisfőnököd, pártvezéred, feleséged…

p Prokrusztész ágy

p Fakó minden teória, a lét aranyló fája zöld,

p s te így, ilyen kifakultan látod a virágzó rétet,

p a nagy mindenség ki-kibújik a Rendszeredből –

p de te addig csonkítod, míg bele nem gyötörhető…

p A szabadság gyöke

p Nem jól ismered anyanyelved

p Nem fogod fel annak szellemi eligazítását

p Nem véletlen, hogy egygyökerű, egylényegű

p a szabadság és a szabály, a szabatosság – a rend

p Így csak szabados lehetsz, aki az ördög rabszolgája…

p Imádó

p A nagy szerelmedet imádod,

p Ő bármit kérhet tőled, megteszed –

p Isten viszont csak feltételesen szereted

p (ha pl. rögtön és maradéktalanul teljesíti

p „imába foglalt” hosszú és balga kívánságlistádat)

p Leköteleződés

p Szabadnak gondolod magad,

p hogy bárkitől bármilyen ajándékot elfogadj,

p – és még azt is mondod: nem akarod megbántani -,

p pedig minden egyes eset szabadságodat kurtítja

p Nincs ingyen vacsora – minden elfogadás lekötelez…

p Vesztő-helyzet

p Rossz kezdés, már fél kudarc

p A szónok/tanár kezdeti nehézsége

p Nem sikerül elnyerni a hallgatóság jóindulatát,

p utána már hiába teszi ki a lelkét is, falra hány borsót—

p Ön-

p és közveszélyes

p Aki a tűzzel játszik,

p neadj’isten piromán,

p az nemcsak saját testi épségét kockáztatja,

p hanem a családja, a szomszédok vagyonát és életét is

p A tűzzel játszó

p Piromániás – gyújtogató – gyújtó beszéd

p Hogyan tehetne kárt egy erdőnek egy szál gyufa?

p Hogyan tehetné tönkre házasságod egy félrelépés?

p Szélhámos balekja

p A kontár kőműves még

p nyom nélkül a rakás pénzzel is lelép

p Ráadásul még rontott is a meglévőn, ami jó volt,

p És amit csinált, az rossz, azt is le kell majd bontani

p Fordított

p sorrendben

p Előbb vágsz,

p és csak azután mérsz

p Előbb kezded a tetőt építeni,

p majd később, a légvár alá az alapot

p Előbb ugrasz szaltót, mielőtt járni tzdnál…

p Plusz-mínusz

p Méregkeverő patikus

p vagy sarlatán/protokoll orvos

p Amikor a „gyógyítód” okozza a halálod

p Aki amennyit segíthetne, legalább annyit árthat…

p Mesterséges – művi

p Virág helyett művirág,

p teremtett világ helyett művilág

p Művese és mesterséges táplálás

p És a mesterséges megtermékenyítés

p Élet helyett művészet, sőt: életművészet stb.

p Kötelező

p közoktatás

p A Birodalomnak hű alattvalókat nevelni

p A kíváncsiságot kiölni, a rakoncátlan csikót betörni

p A társadalomban életfogytig betöltött helyed elfogadni

p Határhelyzet

p Ember embernek farkasa?

p Leoltjuk a villanyt, bezárjuk az ajtókat,

p És megkezdődhet a mindenki harca mindenki ellen,

p Mert ebből a szobából csak egy ember mehet ki élve…

p Teszt

p Ha biztos lehetnél benne,

p hogy soha a büdös életben nem derülne ki,

p akkor vajon mi minden perverzióra lennél képes?

p Csak a kitudódástól való félelem tart vissza ezektől?

p Üzemi vakság

p Aki már nagyon régóta lakik abban a lakásban,

p Aki már ezer éve dolgozik abban a stabil üzemben

p Aki már évtizedeket lehúzott abban az egy szakmában

p Az már bajosan veszi észre azt, amit egy friss szemű belépő

p (nem véletlen: sokszor épp „outsiderek” a paradigmaváltók)

p Az öndicséret bűze

p Visszatetsző visszaható igézés:

p megveregetem a vállam – megdicsérem

p És kitüntetem magam – megbízom és ki-

p nevezem, megsimogatom, puszilgatom magam

p Tudás/érzék

p és a lélek-erőtlenség

p Mindent tudsz a humorról, amit érdemes,

p milyen fontos szerepe van életben-halálban,

p csak éppen a humorérzéked nem fejleszted,

p csak éppen gyáva vagy egy viccet elsütni…

p Fojtogató

p A gyanakvás légköre leural

p Mint amikor nem kapsz levegőt,

p mintha szinte folyamatosan fuldokolnál…

p Homo Mohó

p Sokat akar a szarka,

p de nem bírja a farka –

p A kevesebb több lenne –

p a túl sok kinccsel rakott hajó

p elsüllyed, mint amikor a mohó nyerés

p helyett még azt is elveszíti, amije volt…

p Arculcsapás

p Ami lehet egy véletlen eltévedt mozdulat

p Ami lehet egy szándékos inzultus, megszégyenítés

p Ami lehet egy büntetés – nyilvános rosszallás kifejezése

p Ami lehet átvitt értelemben egy pofon az Élet tanár úrtól

p A kevés is túl sok

p Elég egy csepp méreg

p az ételedbe, hogy végzetes legyen

p Elég egy pillanat kihagyás az autópályán a tragikus balesethez

p Elég egy részeg éjszaka végleg tönkre tenni a jó házasságodat

p Ördögi csapda

p Először azért kell valami pótszer,

p hogy az eddiginél sokkal jobban érezd magad,

p Majd utána azért kell egyre nagyobb és nagyobb adag,

p Hogy ne érezd magad egyre rosszabbul?

p (és majd az elvonókúra tetsi-lelki kínjai)

p Inkubátor ház

p Például: amikor valaki

p úgy óvná a lánygyermeket

p a világ gonoszságaitól, rossz példáitól és hatásaitól,

p hogy hermetikus elszigeteltségben nevelteti fel őt –

p és ezzel teszi a legnagyobb rosszat:

p Már egy szép szó is elcsábítja…!

p (lásd pl.: Moliere: A nők iskolája,

p vagy eladható Sipsirica lesz…)

p Savanyú a szőlő?

p Amit nagyon kívánsz, de nem éred el,

p szó szerint vagy képletesen, átvitt értelemben,

p azt leszólod, ócsárolod, leminősíted, lefikázod –

p például a kosarat adó lányt kurvának mondod,

p és úgy teszel, mint aki nem is akarja „birtokolni” …

p Április elseje

p Meddig lehet elmenni

p a jóízű tréfálkozásban?

p Keltheti-e az ember mókából a saját halálhírét,

p hogy utána titokban megfigyelje a reakciókat?

p Árnyék-

p bokszoló

p Behunyt szemmel vagdalkozol,

p hátha így eltalálod azt, aki bántott –

p s pont azt éred, aki a legközelebb áll hozzád

p Hivatástalan

p A bérmunkás robotgép

p Bármennyiért bármit bárhol/mikor elvállalsz

p Csak azért dolgozol, hogy ma még ne halj éhen

p Mindez kitölti napod egészét, meghatározza álmod is

p Dezertőr

p Éppen az ütközet előtt

p hagyja cserben bajtársait

p Aki éppen a sorsdöntő meccs

p előtt jelent beteget, tűnik el stb.

p Öröm-bánat

p Ami az életben

p összeadódik, szorzódik,

p És a mi kivonódik, ami (meg)osztódik

p És ami – láss csodát! – megosztódva szorzódik

p Cél

p és eszköz

p Rossz célhoz jó eszköz

p Jó célhoz rossz eszköz

p Az eszközből végcélt csinálni,

p nem az életért enni, de fordítva…

p Ember-

p hízlalás

p Túltáplált gyerek

p Vagy megtömnek, mint egy libát –

p mint Jancsit a népmesében a boszorka

p Swift szerény javaslata: levágásra hizlalt gyerekek

p És a bánatában az evés-örömforrást eltúlzó…

p És az éhségsztrájkoló kényszeretetése…

p Részvétlenség

p Nincs együttérzés,

p nincs aktív szolidaritás

p A többség közönnyel szemléli kínszenvedésed

p A bajba kerülőt csak hibáztatják, nincs mentőöv

p „Puszta”

p A közlegelők csapdája – pusztulás

p Nem egyeznek meg egymással a gazdák,

p s mindenki rablógazdálkodást folytat a sivatagosodásig

p Gyász

p Nem gyászol/

p a gyászba temetkezik,

p felveszi a vigasztalhatatlan

p szomorú özvegy ördögi szerepet

p Vagy úgy tesz, mintha mi sem történt volna, sőt:

p koccint a tragédiában elhunyt mennyei szülinapjára,

p Elcsúfított arcvonás

p Vagy szándékos testi sértésből ered,

p Vagy véletlen súlyos balesetből fakadóan,

p amit a plasztikai sebész állított némileg helyre

p Vagy magad esel neki: smink, frizura, testékszer stb.

p Vagy nem fogadod el önmagad: plasztikai sebész „segít”

p x

Petőfi Sándor

SORS, NYISS NEKEM TÉRT…

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek

Az emberiségért valamit!

Ne hamvadjon ki haszon nélkül e

Nemes láng, amely úgy hevit.

Láng van szívemben, égbül-eredt láng,

Fölforraló minden csepp vért;

Minden sziv-ütésem egy imádság

A világ boldogságaért.

Oh vajha nemcsak üres beszéddel,

De tettel mondhatnám el ezt!

Legyen bár tettemért a díj egy

Uj Golgotán egy új kereszt!

Meghalni az emberiség javáért!

Mily boldog, milyen szép halál!

Szebb s boldogítóbb egy hasztalan élet

Minden kéjmámorainál.

Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg,

Ily szentül!… s én elkészítem

Saját kezemmel azon keresztfát,

Amelyre fölfeszíttetem.

Pest, 1846. április 24 – 30.

Petőfi Sándor:

A MAGYAR IFJAKHOZ

Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága?

Avvagy virág vagy te, hazám ifjúsága?…

Jaj az olyan kertnek,

Jaj még annak is, mert megverte az isten,

Ahol, mint ti vagytok, magyar ifjak, ilyen

Virágok teremnek!

Felhő alakjába lelkem átöltözik,

Ugy száll a hon fölött nyugattól keletig

Sötéten, csendesen:

Ha volna mennyköve, mint van a felhőnek,

Csapásitól, ifjak, sokan hevernétek

A port, élettelen.

Mert ti az életet meg nem érdemlitek,

Egész nagy csillagok voltak őseitek,

És ti? csak parányok!

Ne adja a balsors, hogy e szegény haza

Bajában reátok szorúljon valaha…

Ti meg nem ónátok.

Szivetek mindig-nyilt-ajtajú palota,

Tódulnak, tódulnak seregestül oda

Víg, zajos vendégek;

Garázda népséggel telik meg a terem,

S ezek között helye nincs az örömtelen

Honfiérzeménynek.

Sziveteknek alig marad egy szöglete,

Ahol titkon magát pók gyanánt szövi be

A hazaszeretet,

S ez is csak addig van, míg jön az önérdek,

És azt javasolja, hogy lesöpörjétek,

Mint hitvány szemetet.

Oh mily gyöngék vagytok! kiknél a hazának

Fénye nem ér annyit, mint a hiuságnak

Mulandó csilláma.

Oh mily gyöngék vagytok! nap süthetne rátok,

S e helyett kis lámpa, melyet körülálltok,

Nyomorú kis lámpa.

Szent hazaszeretet, mibe mártsam tollam?

Hogy dicső képedet híven lerajzoljam,

Oly híven, oly szépen,

Hogy megbűvöld, ki rád szemét fogja vetni,

Hogy örök tanyára tégy szert valamennyi

Magyar kebelében.

Ti bálványimádók, hiúság rabjai!

Jertek, gyilkot fogok szivembe mártani,

Hadd feccsenjen vére

Szét fejeitekre… tán sikere leszen.

Tán megtértek tőle… jertek hozzám ezen

Uj keresztelésre!

Pest, 1847. február

Babits Mihály: Petőfi Koszorúi

„Avagy virág vagy te hazám ifjúsága”

Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?

Ki meri meglátni, ki meri idézni

az igazi arcát?

Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak

Szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,

mint az olcsó gyertyák.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,

de ma már maga sem tudja hogy mit akar:

talány zaja, csöndje

és úgy támolyog az idők sikátorán,

mint átvezetett rab a fogház udvarán

börtönből börtönbe.

Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond

messze az Övétől, mint sastól a vakond

avagy gyáván bújik,

s a bilincses ajak rab szavakat hadar?

Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal

hozza koszorúit.

Óh vannak, koszorúk, keményebbek, mint a

deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a

hideg temetőnek!…

Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,

melyet eszméinek ellensége rádob

emlékére – kőnek!

Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!

Nem drótos fűzérbe görbítve – légy szabad

virág szabad földön!

hogy árván maradva megrablott birtokán

mondhassa a magyar: „Kicsi az én szobám,

kicsi, de nem börtön!”

Avagy virág vagy te?… légy virág, légy vigasz!

Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz

az Ő ünnepségén:

Koporsó tömlöcét akit elkerülte,

most hazug koszorúk láncait ne tűrje

eleven emlékén!

p 2

p Rabló-pandúr

p A rablóból lesz, lehet

p a legjobb pandúr, és fordítva

p De mi van akkor, ha valaki egyszerre mindkettő

p (lásd: Mézga család: a rendőrfőnök a maffiafőnök)

p Amnézia

p Kitörlik az emlékezeted

p és azt mesélik be neked,

p hogy senkiházi, sehonnai vagy,

p akinek szégyellnie kell még a származását is

p (ugyanezen dolgoznak országos léptékben is)

p Destruktív

p rivalizálás

p Nemtelen versengés –

p ami nem arra ösztönöz,

p hogy magadból a legeslegtöbbet hozzad ki,

p de arra, hogy a másik sikerét akadályozd…

p Kontra-

p produktív

p Ágyúval lősz a verébre

p A gyógymód több kárt okoz,

p mint maga a betegséggel járó..

p Sokkolva, halálfélelme tovább nő –

p és jöhet a sugár/kemo „terápia” …!

p Mint mikor a rákos sejtek mellett/

p helyett pusztul az épek is (a lelki ok

p megtalálása, megszüntetése magától

p helyreállítaná a normális állapotot…!)

p Cím-

p kórság

p Az összes fölösleges

p és káros tudományokból

p nagydoktori fokozatod, sőt

p akadémikusi címed is van!

p Nem a tapasztalatot/tudást,

p de a plecsniket halmozod

p Lassú-gyors

p Unatkozva tényleg

p lassan telik, vánszorog időd,

p visszatekintve viszont szinte

p teljesen eltűnt a nagy semmibe!

p Még az ajobbik eset, ha csak kiesett,

p igaz, hogy visszahozhatatlanul,

p és más kárt nem okozott…

p Sok

p hű-hó

p semmiért

p Hegyek vajúdnak

p és csak egérke születik

p Gyakran csekély vége a nagy készületnek.

p Egy életen át terrorizálod a családod „művedért”…

p Önpiszkoló

p Felfelé köpköd,

p és széllel szemben pisil:

p Csoda, hogy mocskos

p és undorkeltő lett?

p Bumeránghatás…

p Szerencsebérlet

p Óriási mázli volt,

p de te vérszemet kap…

p Ha egyszer már sikerült

p átúsznod a nagy, vad folyót,

p akkor te ismét próbálkozol,

p mintha az már rutinból menne?

p Arány

p tévesztő

p Aki nagyon túllő a célon

p Aki egy szúnyogot akar lecsapni,

p s leveri a herendit is/agyoncsapja a bírót…

p Eminens diák

p „Jó tanuló” csapda

p Aki minden tárgyból

p minimum jó érdemjegyre vágyik,

p mert ez a szüleinek is imponáló, tetsző…

p Egyszerre minden tanárnak meg akar felelni…

p Szégyelli a közepest, hát még az elégségest…

p (és a párja, a bukásfóbiás…)

p Hely-

p tévesztő

p Aki a grundon focizik,

p de nem bírja a zrikát, ugratást

p És aki minden jópofa ugratásra óriásit ugrik

p Aki egy mimóza, de elmegy foci játékvezetőnek…

p Buhera

p Aki szinte örökre

p berendezkedik a szükséglakásba

p És a szükségmegoldásokra, a gányolásra stb.

p Aki nem előzi meg, maximum hárítja a bajt

p (tűzoltómunka – ha már minden kötél szakad…)

p Raktár-lak

p Szenvedélybetegként

p gyűjtöd, halmozod a holmikat,

p amiket azután a bőség zavara

p miatt már nem is tudsz használni

p És ami a hely szűkösségét okozza –

p élettér hiánybetegségek jönnek…

p Torzó-

p torzuló

p Születési

p rendellenességeidre

p még rátettél egy lapáttal,

p és nyíltan utálsz, vagy titkon

p gyűlölsz minden normális testalkatút…

p Eltorzul a lelked, elmagányosítod magad stb.

p Fajgyűlölő

p Szükséged van

p lenézett, megvetett emberképre,

p hogy így szürke, meghunyászkodó,

p robotos-vegetáló életed magasztaljad,

p hisz tee már attól különb valaki vagy,

p hogy másmilyen vagy!?

p Ál-

p érdem

p Arra vagy büszke,

p hogy te nem vagy leszbikus,

p pedig ez nem a te érdemed,

p hiszen nem is volt kísértésed

p Pl. nem is voltál éveken át

p egyneműek közé zárva stb.

p Tréfa

p Rosszul

p sült el a tréfád –

p nagy bajt okoztál vele..

p Áldozatod katonai büntető-

p osztagba került temiattad…

p Emiatt azután egyszer s mindenkorra

p kiiktatnád életedből a humor dimenziót!?

p Vagy azon ügyködsz, hogyan állja bosszút?

p (lásd Milan Kundera Tréfa című regényét…)

p Teátrális

p Minden mozdulatod

p szándékoltan hatásvadász

p Úgy lépsz be egy társaságba,

p mint egy operaénekes a színpadra

p Ripacskodsz, pojácáskodsz,

p előadod magad, pózolsz stb.

p Ajándéklét

p Ajándék lónak ne nézd a fogát?

p De hát akkor miért panaszkodsz annyit?

p Miért vagy két lábon járó teleírt panaszkönyv?

p A szobád négy fala, a világ négy sarka csak panaszfal?

p Ajándék minden nap – életed a halálra ráadásul kaptad!

p A sok panaszkodásal meg csak bevonzod a nyomorod…

p (és elveszed erőd, időd, figyelmed életed javításától)

p Alvás-

p zavaros

p Félsz elaludni!?

p Rettegsz az álmaidtól,

p mert az álmok nem hazudnak,

p az álmaidat nem tudod éber,

p ún. józan ésszel kontrollálni

p Ezért van, hogy ébren kerülöd

p a játékot, a borozgatást stb. stb.,

p amikor önfeledt állapoba kerülhetnél…

p Ábrándozás

p az élete megrontója

p A bírhatót eladod álompénzed…

p A sosem volt múltba, fantaszta jövőbe vágyva

p elmész a házad táján levő aranybánya, és a

p tálcán kínált egyszeri nagy alkalmak mellett

p Jó anyák…

p Jószándékkal kövezett út a pokolba

p Ahogy pl. egy édesanya elrontja egykéjét,

p érzelmileg zsarolva, jól magához láncolva,

p a felnőtté válástól amúgy is rettegőt infantilizálva

p Csapda

p Rossz vásár

p Aki a létbiztonsága

p miatt lemond a szabadságról,

p és pl. a mamahotelben marad, vagy eladja lelkét,

p az egy idő után a viszonylagos jólétét is elveszíti,

p s már nem lesznek eszközei, hogy azt visszanyerje…

p (ez történt pl. ’56 után történt a magyar emberekkel?)

p Büntethetetlen

p Büntethetőséget kizáró ok

p Ha pl. kisgyerek vagy, beszámíthatatlan vagy!?

p De ha most/soha nem akar felelősségre vonható lenni,

p akkor a szabadságodról is időlegesen/végleg lemondott,

p és el kell szenvednie a gyámságot, a gondnokságot,

p Legrosszabb esetben még azt is, hogy diliházba zárják…

p (ott gumiszobába zárva csak magában tehet kárt…)

p Nem

p mentség!

p Nem védő, de vádló

p A részegség, az illuminált állapot

p nem enyhítő, de súlyosbító körülmény,

p hacsak nem erőszakkal itattak le téged.

p De ha önként csináltál magadból őrültet,

p akkor fizethetsz évtizedekig gyerektartást,

p vagy ülhetsz éveket börtönben megrontásért…

p (+ még a pedofilnek „járó” cellatársi bánásmód)

p Elesett

p Esek és kelek, ha még tudok

p „Vigyázz, aki állsz, hogy el ne essél!”

p Pofára esni – hasra esni – hanyatt esni

p A felfuvalkodott egyszer győző, örök vesztő

p Úgy hiányzott neki, mint üveges tótnak a hanyatt esés

p Folyton az eget bámuló, aki elesik az első göröngyben…

p Hiperaktív

p pótcselekvő

p Ami nehezen és lassan változhat

p és amire neked csekély a befolyásod,

p mint amilyen pl. a politikai rendszer,

p azzal foglalkozol gondolataidban/társaságban.

p De ami akár egy döntéssel holnaptól változhatna,

p és ami egy ugrást jelentene életminőségedben,

p pl. az élethazugságaiddal való szembenézés,

p azt elmismásolod, vagy örökké halogatod stb.

p Az ördög bibliája

p Szerencsejátékosok szerencsétlensége

p Szenvedélybetegek – póker, makaó, ulti, tarokk

p Elkártyázott vagyonok és becsületbeli adósságok

p Tizenkilencre még egy lapot kérni – hazardírozás…

p Ha nem profi/csaló, hamiskártyás, akkor tuti veszt

p (az előbbi meg a lelkét, de olykor a szabadságát is…)

p Veszélyes

p sugárzások

p A boldog ember az sugárzó,

p De a boldogtalanság is fertőző

p (mint ahogy az unalom és az ásítás is az –

p És ahogy a mondás tartja: egy bolond csinál százat)

p Analfabéta

p Hiába van kezedben a végrendelet,

p mely jó fordulatot adna sorsodnak,

p ha nem tudod a szöveget elolvasni,

p vagy nem érted annak jogi nyelvezetét…

p Akkor az csak egy összepiszkolt papírdarab

p Nem mindegy

p Nyelvtudás-hiányos

p Amnézia vagy amnesztia

p Internátus vagy internálás

p Megörülni vagy megőrülni

p Örvendő lány vagy örömlány

p Együttmunkálkodó vagy kollaboráns

p Felfüggesztenek vagy felakasztanak…

p Stb.

p Nyelő

p Nyögve nyelős

p Se lenyelni, se kiköpni

p Megakad a torkán, s megfullad

p Mindent lenyel/megetetnek vele

p Még az élő békát is lenyomják torkán

p Befolyásolható

p Mint egy szivacs, vagy nádszál

p Mindig annak a véleményét osztja,

p akivel éppen a legeslegutoljára beszélt

p (vagy mindenben a véleményvezér szavát szajkózza)

p Kivétel

p Ő nem általánosít

p Amíg ő nem halt meg,

p addig nem hiszi el, hogy

p ő is, mint mindenki, egy halandó lény

p Így váratlanul, készületlenül kel az utolsó útra,

p és későn döbben rá, hogy mi minden maradt ki neki…

p Maga-mentő

p Nem ülteti el a magot,

p nem meri élni a maga életét,

p mindentől óvja/kíméli magát,

p így hetvenszeres termés helyett

p még az az egy mag is elpusztul…!

p (aki menteni akarja életét, elveszíti azt…)

p Bűnbak

p Nincs bátorsága

p a kritikus önvizsgálatra,

p helyette intenzíven bűnbakot keres,

p akire minden bűnét rá lehet olvasni,

p és ami átmenetileg meg is nyugtatja –

p majd mehet minden tovább a rossz vágányon,

p lefelé gyorsulva a lejtőn a szakadék felé…

p Álomfejtő

p Vagy nem foglalkoznak álmaikkal,

p mintha azokhoz neki semmi közük sem lenne,

p avagy belepistulva tényleg szó szerint értik azokat

p Ill. naponta „szakértőkhöz” rohangálnak a megfejtésért…

p Öngyilkos

p Hullához kötözve

p A nagy szent könyvek

p holt betűihez bilincselve

p rohasztják el magukat az emberek

p (mint anno az etruszkoknál a kínhalál:

p az elevent a holthoz erősítve hagyni elrohadni)

p x

Reviczky Gyula

Ifju pesszimistának

Lemorzsolám felét már életemnek,

Kétkedve mindig, csüggedezve gyakran.

Szivem a nem birt távolért esengett;

Zajért magányban, álomért viharban.

Hogy önzésnél egyéb nincs a világon,

Hogy élni büntetés, panaszkodám…

S mikor már úgy is késő, most belátom:

Jól élni az egyetlen tudomány!

Az ember nyomorult, a sors kegyetlen…

Olvastam egykor és vallám azóta,

Bor közt vitázva, hangzatos rimekben…

Sokan fujják; unalmas, régi nóta.

A teremtés kontármű, elhibázott;

Az ember bűnre, bajra születik…

Szidják, szapulják ezt a szép világot;

De élniök, hejh, mégis jól esik!

Mert élni szép, mert élni jó, hiába!

A száraz bölcselők bármit fecsegnek;

Nincs köztünk, a kinek ne volna vágya

Sokáig élni, mint – Schopenhauernek.

Éltét jól élni által ki ne vágynék!

S bár száz közől nem tudja egy alig:

Nem dobja el, ha van egy szalmaszál még,

Melyben reménye megfogódzhatik.

Tekints körül! A ránczos képü dáma

Elméjét folyvást azon töri, hidd meg,

Bár udvarlóit örökölte – lánya:

Hogyan toldhatná életéveit meg.

S hány Tímon, a ki dörmög, mint a medve,

Sált hord a legforróbb nyár közepén;

S nem dugja ki az orrát sem, remegve,

Hogy meghül és hogy náthás lesz szegény.

És kik tagadnak mindent vakmerően?…

Kik elpocsékolták az ifjuságot,

Vagy koldusok lélekben, szíverőben

S agyukban ferdék, erkölcsben fonákok.

Minden csak önlelküknek viszsugára:

Az igazság náluk csak hangulat.

Gyanakszanak, köpködnek a világra,

Mert lelkük tükre torzképet mutat.

Vannak, kiknél dorbézolás az élet;

Baromi módra sárban henteregnek,

És azt szeretnék elhitetni véled,

Hogy bűn s erény, rút és szép egyre mennek.

Vakon szülöttnek a nap tiszta fénye

S az éj sötétje egyformát hazud;

És nem fog hinni soha semmi szépbe’,

A kinek benső szivvilága rut.

Mások nem haragusznak, nem hevülnek;

Csak egyszerűn nem hisznek semmi rosszban.

Egyforma elitélteket becsülnek

A Megváltóban és a két latorban.

Az igazságért szenvedőt gunyolják;

Gyöngéd szivekre nyelvet öltenek.

Saját sivárságukban fel se fogják,

Hogy szenvedés is boldogság lehet.

Ne légy hát híve olcsó tagadásnak!

Minden nagyot, dicsőt a hit teremtett;

Hadd azt, barátom, hadd azok fajának,

Kik csak magukkal érzenek türelmet.

Hitvány világ, mondják e pesszimisták;

Mert mint maguk, olyannak képzelik.

Mások hibáit gúnyolják, leszidják;

De envétkük’ lomhán dédelgetik.

Távol maradt a gondok réme tőled;

Ne idézgesd fel hát ocsmány alakját!

Vagy bölcsei e nyavalyás időnek

Álmodni már az ifjakat se hagyják?…

Eszményed’ eddig tán fel nem találtad?…

Tanulj keresni, bízni, küzdeni!

Van még talán, mely nincs eloltva, vágyad?…

Adj hálát: nem fogsz megcsömörleni!

Szép, szép az élet, ifju kétkedő te!

Penész büzét elűzi rózsaillat.

Szép lány szemétől meg leszel büvölve,

Sötét éjjel legtündöklőbb a csillag.

Még ifju vagy, jövőd sok szépet ígér;

Ragadd meg, mit a röpke percz kinál,

S ne légy jelen, ne vergődéseimnél!…

Engem már nem bocsát ki a hinár.

Tanulj meg élni! A jót ne keressed

Rideg könyvekben, elszáradt szivekben.

Használd ki a mosolygó, röpke perczet.

Üdvöt nem lelsz sehol, csak a jelenben.

Hagyd azt a tant, hogy az ember vadállat,

A töprengést a végokok felett

A kárhozottak bélyegzett fajának,

Kik születnek, hogy sírva éljenek.

Szabó Endre:

Eltűnt ifjúság

Hej szép, erős ifjúságom,

Immár csak a híred rágom,

Úgy elmentél búcsútalan –

Csak azt látom

Hogy a mi volt mind oda van.

Valamikor régesrégen

Legény voltam nagy vidéken,

Örvendezett ha ki látott,

Most lappangva

Észrevétlen bújdogálok.

Már csak olyan az én dalom

Hogy a frissét elhallgatom,

Valamikor kurjantgattam

S jókedvemet

Bőkezűen közre adtam.

Szép leányok és menyecskék

Jártom-keltem várva lesték,

Most elbújnak mind szaladva,

Hiszen – hajna! –

Mind vén már az istenadta…

Voltam bizony valamikor

Lobbanó, mint a puskapor,

Nem ismertem félszet, gátat,

Igazamért

Neki mentem tíznek – száznak.

Jóságomat pazaroltam

Tettekben úgy, mint dalokban,

Bolond voltam, beismerem –

Lehiggadtam

A bölcs vagyok már – óh, jaj nekem.

Nyugat, 1923., 19. szám

pppppppp

Csakis az ember lehet

teljesértékű, boldog életű

helyett egy ön/társ-sorsrontó,

a legvégsőkig boldogtalan lény…

Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…

Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…

Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…

Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:

hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?

Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és

végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….

Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.

Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont

terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!

Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,

átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,

és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

ppppppppppppppppppppppppppp