Eugéniusz: Boldog-boldogtalan ember ABC – VIII.

Eugéniusz:

Boldog-boldogtalan ABC – VIII.

Életminőségünket vizsgáló tükrök

A bölcs és/vagy balga ember élete



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára



Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)



Révai Miklós

A lélek halhatatlansága

Lelkem! nem éred már soha végedet:

Mert úgy lehellett téged az alkotó

Isten, mikor gyarló agyagból

Testemet olly nemesen teremté.

Porrá emésztő földbe leszállanak

A kérkedésnek felrakatott csoda

Munkái, márvány oszlopokkal

Támogatott magas úri házak.

Sőt öszvedűlvén még maga a kerek

Föld s ég elolvad csillagival, mikor

Majd a megaggott nagy világnak

Megszakadott kötözetje bomlik.

Ekközt te lészesz ment egyedűl. Tehát,

Ó halhatatlan szép vagyonom! miben

Fog telni majd akkor a te kedved?

Hol keresed lenyugosztalásod?

A szent vagyonság, kútfeje, alkotó

Szerzője s kedvén osztogató ura

Kívánatos minden dolognak,

Akkor is Istened. El ne vétsed.

?

Révai Miklós

Haláltól nem rettegő nagy lélek

Édes nékem a halál,

Csak a roppant udvarokba

Réműlt szörnyűséggel száll,

Csak az úri nagy házokba:

Ott egyedűl félelmes,

Bétérése gyötrelmes.

Értem úgy jő csendesen,

Mint a túlsó nagy világon

Vélünk kényűlt édesen

Elmulató társaságon

Megörült hív felesem,

Útmutató kedvesem.

Úgy jő vidám arcával,

Úgy nyújt kezet mosolyodva:

És kicsiny világával

Csak e mécset gyengén oltva,

Mely szíves társaimnak,

Ég itten barátimnak.

A testből kivetkezve,

Semmi terhet hogy ne vigyünk:

Édesen ölelkezve

Már azután együtt megyünk

Oda a szebb országba,

Az öröm boldogságba.

?

Aki

verembe,

fogságba esik,

és ezt a helyet végleg

úgymond az otthonává teszi,

meg sem próbál, már nem is akar

innen kijönni, szökni, menekülni,

váltságdíjat kérni, sőt könyörögni…

(netán még a segítő kézbe is harap)

?

Aki

akkor is üzemel,

amikor nincs ihlete,

nincs munkáján áldás –

aki bele se fog semmibe,

csak meddőn „imádkozik”,

és szidja a frigid múzsáját…

?

Aki

a szükséghelyzetben

rászokott a fizikai/lelki mankóra,

s így annak elmúltával sem mer már

a saját két lábán/ „lábán” állni és járni,

mások irányítás, gyámkodása nélkül élni…

?

Aki

nincs tisztában

a nagyságrendekkel,

és a helyi értékekkel,

az átváltási aránnyal stb.

és 3 méter kolbász helyett neki

inkább az 1000 miliméteres kell –

illetve azzal az örök törvénnyel,

hogy a sok kicsi sokra megy,

és az oly ritka forintot

sokkal többre becsüli

a sűrű fillérnél…

?

A külcsín-centrikus

Aki a belbecse, lelki élete rovására

csak a „kirakatát” rendezgető, szépítő,

aki nem lenni akar boldog, csak annak látszani

(előbb-utóbb ki is ül arcára is a sivár lelkivilága)

?

Álbölcs

Vanitatum vanitas

Az ő „kozmikus perspektívájából” az ember

csak beprogramozott hangya/hiába hősködő lény,

ő deheroizál minden herikus tettet, erőfeszítést stb.,

neki az mind csak köznevetséges/önáltató küszködés…

?

Ha

úgyis

meghalsz,

akkor semmi értelme

a földi erőfeszítéseknek –

kár nagy célokért küzdeni,

önmagad áldozatosan nemesíteni,

bármiért is kitartóan szorgoskodni stb. …

?

Ő hol

kis tehetetlen,

szélfútta porszemnek,

a Sors kiszolgáltatott játékszerének,

hol a mindenható istennek látja/tartja magát,

akinek csak akarni kell, egy szavába kerül bármi,

és ő ezen két rossz véglet közt ide-oda csapódik…

?

Miért

pont ő,

és esetleg

egyedül csak ő

legyen tisztességes?

Hiszen kiterítik őt is úgyis…

Pedig ezzel bizonyíthatná, hogy

ha egy embernek lehetséges ez,

aki másnak ő, hisz ő se „Übermensch”,

és ha a Jóisten csak egy igaz embert

talál a Földön, már nem lesz új Vízözön….!?

?

Tiszta volt ő mindaddig,

míg bele nem ment a kölcsönös sárdobálásba,

mert ő nem tűri szó nélkül, felveszi a kesztyűt…

Ha megdobják kővel, ő nem kenyeret dob vissza,

nem veszi elejét a végtelen reváns ördögi köreinek:

„Az én kenyerem mindig meggyőzi az ő kövét” (Jókai)

p.s.:

Az abszurd humor felől pedig:

Kaviccsal dobált egy kisfiú egy dolgozó péket.

A pék dühbe jött, s úgy hozzávágott egy frissen sült

nyolckilós kenyeret, hogy a gyerek menten szörnyethalt.

(Karinthy Frigyes)

?

Aki

bedől 

a látszatnak,

a szemének hisz,

és nem az amúgy táltos,

de itt-most gebe forma

állatot választja a ménesből,

de a csillogó-villogó paripát,

amivel nem menekülhet a sárkánytól,

illetve nem érheti el legszebb álmait…

?

Aki

a potya

vendégségre utazik:

amíg nincs degeszre,

puffadásig tömve a hasa, nem távozik

Netán ki is enné vagyonából a gazdagot…

(És úgy jár, mint Kis János Móricz Zsigmond

Tragédia című elbeszélésének az irigy főhőse…)

?

Aki

mindenki

eszén túljárna:

kettős ügynökként

még jobban is keresne,

mintha csak az egyik félnek kémkedne…

(előbb-utóbb, de mégis holtbiztosan

várható lebukása után mind megvetik)

?

Aki

a két végéről

elégeti a gyertyát:

az éjt is nappallá teszi,

mintha vészhelyzet lenne,

mintha közeledne a világvég,

mintha másnap reggel kivégeznék,

mint aki már mielőbb megboldogulna…!?

Abban bízik, hogy így jobb létre szenderül?

?

Aki

esztelenül tékozolja,

drága idejét, lopja a napjait,

kicselezi, ellógja, csak halogatja

a Dolgait, mulasztja kötelességeit stb.,

mint aki itt, ezen a Földön is örökké élne…

Kihagyja a soha vissza nem térő jó alkalmakat.

Nem ő dönt, de eldőlnek a dolgok: a házára a fa…

?

Hűbele Balázs

Akinek csak a karját

kellett volna kinyújtania

a szíve választottjáért, de

nem volt vér a pucájában,

s egy hamis ábrándképért

megkerülte az egész Földet –

mire visszajött, már lemaradt,

és részegen leteperné a rá váró,

de mára már férjezett asszonyt…

(Arany László: A délibábok hőse)

?

Akit

még az unokái is

naponta emlegetnek,

de leginkább átkoznak

(jobb esetben szidnak,

nem hálával emlegetnek)

a státusz szimbólumai, pl.

a palotája, a síremlékműve

uzsora-kamatát nyögve…

?

Egy

sértődős,

önmagát túlérzékenyítő

mimóza Rézbányai Győző,

aki „szinte” önismeretlenül

futballbírónak ön-jelölteti magát,

akinek pedig rezzenéstelen arccal

kellene elviselnie, ha hangosan

szidják, gyalázzák akkor is,

ha nem csal és jól vezet…

?

Aki

nem ül bele

a mentőcsónakba,

pedig már nyakáig ér a víz,

ő még továbbra is vár, mert

neki Isten ígérte eljövetelét,

a nagy szükségben a segítségét,

és ha nem Ő jön el, akkor nincs is…

?

Élő-

égő fáklya

Aki bármire képes,

hogy legalább öt percig

csak őróla beszéljen a világ –

akár még fel is gyújtja magát…

Keres is hozzá valami „nagy ügyet”,

ami magasztossá tenné mártírkodását…

Szalmalángként lobban ki az élete,

amivel pedig álhatatosan, kitartva stb.

éppen azt sokkal jobban szolgálta volna

?

Aki

részegen,

vagyis önkéntes őrülten

teherbe ejt egy világcsúfja banyát,

és így ők a holtáig a nyakán maradnak,

és így ráadásul az amúgy jó házassága

meg rámegy, s még az utcára is kerülhet…

?

Aki

meglopja önmagát:

a gyönyörű pásztorórák helyett

csak időre, gyorsan lezavart stb.

kóbor numerákban volt/van része…

Azt az illúziót adja, hogy ő férfi,

és nem maszturbálás a szex nyomora…

?

Aki

„igazoltan” boldogtalan:

hisz mindenkinek látnia kell,

hogy ő rosszkor/rossz helyre született.

Ennek a bizonyítására fordítja az erőit,

sokkal jobb ügyhöz méltó buzgalommal…

Önbeteljesítő jóslata a kedvenc dala is:

„Fekete Péter öcsém/Te kis ügyefogyott

Ki a szerencsemalac/Fülit sose fogod…”

?

Nincs

új a Nap alatt,

minden „déja vu”:

a semmin se csodálkozó,

és így dögunalomban szenvedő…

Neki már nem lehet újat mondani,

de már ő sem teremthet semmit…

Már mindent megírtak, megalkottak,

rá már nem vár semmi izgalmas feladat…

?

Aki

moslékká

keveri egybe

a különféle fogásokat,

és így ezzel sok időt spórol,

hisz úgyis mind egy helyre megy

(vagy csak űrhajós-tablettát „eszik”)

Egyszer s mindenkorra lemond a főzés,

a sütés, a tálalás, a közös étkezés örömeiről,

amik pedig a mindennapi társasélet színesítői…

?

Aki

a kevés,

illetve pont így

éppen elég jó helyett

inkább a rosszból eszik,

mert az éppen most olcsó:

abból viszont túl sokat is –

a mennyiséggel pótolna minőséget

csak mérgezve és hízlalva stb. magát…

?

Aki

ravaszul,

a többieket kijátszva

rablógazdálkodást folytat

a közös legelő véges kincsével:

túl későn döbben rá, hogy így

ott fű már nem terem neki sem…

?

Drágakő

Csiszolt gyémánt helyett

nyers, csiszolatlan marad,

aki nem műveli lelkét, magát,

aki nem gondozza talentumát,

és örökre csak egy Ígéret marad,

vagy korán szürke hamuvá ég ki…

?

Aki

készakarva öntorzító:

a nagy esze kidagasztja fejét,

de a szíve meg összezsugorítva…

(már-már egy mesterséges intelligencia)

Hiába volt és maradt ő pl. egy matek zseni,

de nem bölcs, bölcs szív nem fejlődött ki nála,

ezért ő nem/rosszul szereti magát és társait…

?

Aki

nem látja,

hogy a jóakarója

csak egy parazita

ravasz átprogramozó,

és attól fogva neki szolgál

mint egy bamba/kerge birka…

?

Abortusz…

Aki egy idegen,

orvosi latin szóval,

egy „eufemizmussal”

szépítgetne magzatgyilkosságot

(előbb ő önáltatóan bagatellizál,

később a sorsa majd dramatizál)

?

Aki amíg

ilyen bűnös-mocskos,

addig ő nem járulhat az Úr elé!?

Pedig Jézust sem nagy ívben kerülték,

de éppen hogy közelegtek hozzá a bűnösök…

Az dobja az első követ a házasságtörő asszonyra,

aki még sohasem vétkezett! – mondta a zsidóknak.

De ezzel nem hagyta helyben magát a bűnt, sőt…

?

Aki

egy orbitális

aránytévesztő:

aki ágyúval lő a verébre,

a közvetett fagyilkos, házbontó stb.

Vagy aki síppal-dobbal megy madarat fogni…

?

Az egyik

nem tud vitatkozni,

relevánsan és jól érvelni stb.,

és nincs is hozzá muníciója stb.,

a másik meg csak egy öncélú vitázó,

aki parttalan mederbe terelné a vitát…

?

Akinél

a hiábavaló

önkínzó fogyókúra után

hedonista zabálás a jutalom –

így csak rosszabb helyzetbe kerül…

Nem az elhízása, kövérsége, túlsúlya

lelki okait keresi, így nem is „gyógyul” …

(Ráadásul a háj nem is fáj, de rontja

az önértékelését, ami viszont már

úgynevezett betegséget okoz…)

?

Aranka György

Élet regulája

Boldogság kapui nyílnak csak idővel,

Dolgod, élted ne kezdd ott hol végezni kell.

Ne siess. Nyelvedet tartsa mindenkor zár;

Sarkában okos nyelv igen vígan nem jár.

Ez a világ soha tökéletes nem lesz,

Százszor ha jobbítják, csak száz új formát vesz.

A prófétáihoz kivált háládatlan,

Megrúg ha közel jársz hozzája csinatlan.

Ha jobbítni tetszik, jobbítsd meg magadat,

És megjobbíthatod magad világodat.

Aki a világnak egy jó embert adott,

Egy ember éltire eleget dolgozott.

?

Virág Benedek

A bölcsről

A bölcs magában bízik; az ellene

Felkelt szerencsét, mint valamely kemény

Szirt a haboknak csapkodásit,

Érzi, de férjfiasan megállja.

.

A Nap, mikor feljön, s köd emelkedik

Súgári ellen, fényszekerén nevet,

És megszokott útját kijárja:

A buta pára lehull, s enyészik.

Amaz kiszegzett célja felé siet;

Ha néki gátot vetnek irígyei,

Nagy lelke, csendessége mellett,

Érezi emberi hívatalját.

Bár sok veszélyek közt forog élete,

Azt tiszteletben tartani nem szünik.

Ha sorsa nem változhatatlan,

El meri várni dicső halálát.

Zengd győzedelmét mennyei lantodon,

Músám! s azoknak szíveiket, kiket

Kaján szemekkel tart az álnok

Cimbora, bátorodásra gerjeszd!

?

Kis János

Bölcs rejtezés

Lesse, kinek tetszik, a szerencse nyomát

S fényes udvarokban bámúlja templomát:

Én az aranybékók zörgésétől futok,

Mint a szomjú szarvas, még oly völgybe jutok,

Hol tiszta forrásból igaz boldogságot

Merítek, felejtvén világi hívságot.

Ott, hol sem arannyal fedett esztelenek,

Sem irígység mérges nyila nem sértenek;

Éltem a bölcsesség számára szentelem,

S fő jóm halhatatlan lelkemben föllelem.

S mikor lefoly éltem patakja egészen,

Ijesztő váz nálam a halál sem lészen.

Bár késő világra nem jutok híremmel:

Elég, ha rejtekben használtam, éltemmel.

Hadd szórják a szelek szerteszélt poromat,

Felszedi az, aki kimérte sorsomat.

?

Aki

egy bűnbandás:

aki ilyen módon akar

rövid úton gazdagodni,

egy kriminális karriert megfutni,

vesszőfutással, a lebukás rémével,

és a kisbíró, a lelkiismeret kínpadján…

Ha nem is bukik le, Isten sem veri bottal:

az ebül szerzett jószága is így, ebül vész el…

?

Aki

sorrendetlenül

előbb tetőt ácsol,

majd később alapoz –

a levegőre épít légvárat

(majd a pszichiáterének

még „szép” lakbért is fizethet…)

?

Aki

csak épp

a szó-sorrendet téveszt,

vagy szándékosan fordítja ki,

így pont ellenkezője az értelme

Bocsánatot kérek: a Kohn egy becsületes ember!

A Kohn egy becsületes ember? – bocsánatot kérek!

?

Szeles,

szeleburdi,

aki előbb vág

és csak azután mér:

helyrehozhatatlan kárt okoz,

mert az élet maga nem játék,

nem minden visszacsinálható…!

?

Rossz időzítő

Aki jóval eső után,

későn, feleslegesen

vesz magára köpönyeget,

sőt: esetleg még duplán is,

és még egy esernyőt is tart feje fölé…

?

Aki

a „bezzeg gyerek”

szerepet örömmel elfogadó,

a felnőttek tetszéséért versengő

aki így könnyen beképzelt is lesz,

és aki így megutáltatja, izolálja magát –

ráadásul közben elmulasztja keresni

és megtalálni és járni a saját egyéni útját,

ahol Istentől elrendelten Valaki ő is lehetne…

?

Ő „csak”,

mint Oscar Wilde,

egyedül a kísértésnek

nem áll ellen – cinikus „bölcsen”

(majd ennek issza az oly keserű levét:

az ördög sokat ígér, keveset ád, az is üröm)

?

Akinek

ha meglátod

lelke tükörképét:

a jellegtelen arcát,

akkor azt hinnéd róla, hogy

csak egy fantomképet látsz…

?

Akinek

egy előnye van,

ha rossz fát tesz a tűre:

körözni-keresni is nehéz:

ő egy annyira átlagos, semmilyen,

szinte különös ismertetőjeltelen lény…

?

Aki

csak egy

hagymaember:

neki nincs is kemény magja,

csak sok-sok lehámozható héja…

(lásd Henrik Ibsen: Peer Gynt művét)

?

Akinek

imponál, hogy

ha beveszi a „kemény mag”:

Ő önmagában senki és semmi,

ő csak egy – pszeudo – közösségben,

vagyis pl. egy csőcselékben erős,

akkor akár még lincselni is kész…

(lásd pl. a Kemény mag. c filmet)

?

Aki

pénzzel

akar/szeretne

úgynevezett barátokat

szerezni és megtartani:

a kocsmában ő fizet a szesztesóknak,

lakomáival élősködőket, potyalesőket

gyűjt maga köré a házába…

?

Aki

csak a bajban döbben rá,

hogy mennyit ér a szesztestvér,

amikor például meg kéne őt védeni,

vagy valami komolyabbat kölcsön adni,

vagy valamilyen ügyletben kezeskedni stb.

?

Aki

kamaszos 

dackorszak-alkotó,

aki csak azért is ellentmond

az először istennek, majd meg

semmibe nézett szüleinek stb.,

és nem növi ki a gyerekbetegségét,

és e szerepben tetszelegve így marad…

?

Akit

újra és

újra meglep,

hogy van még nála is 

egy még makacsabb dolog:

mégpedig a kőkemény tény,

ami egyszer csak a fejére zuhan…

?

Aki

büszke rá,

hogy milyen könnyen

„hódította meg” a hölgyét,

de háborog, magából kikel, amikor

más is éppen így csapja le a kezéről…

(vagy nem jön rá, hogy nem „hódított”,

csak engedték neki, hogy áltassa magát,

mert nem ő fogja a halat úszni tanítani)

?

Könnyen jött

– nyert, lopott,

talált, ajándékba kapott –

pénze is pontosan így megy el:

elveszti, mert nem vigyáz rá,

elherdálja, elosztogatja,

elszórakozza stb.

?

Aki

egy krónikus,

rossz következményű

bár jószándékú szereptévesztő:

a mással pótolhatatlan szülő szerep helyett

ő lesz a gyereke jó-, sőt a legjobb barátja…

Mint aki önként árvává teszi a szeme fényét…

?

Aki

egy profi,

dörzsölt rágalmazó,

aki nagyon jól tudja, hogy

valami hihetőt kell rád fogni,

és azt a suttogó propagandával

minél szélesebb körben terjeszteni…

Tudva, hogy a rossz hír szárnyakon jár,

de a jó hírnek nyakát szegik, alig kullog.

Boldogtalan emberek szívesen veszik,

ha dicsfényes embereket mocskolnak…

?

Aki

visszaél

a szellem

hatalmával, fölényével:

a gúnyolódó lélek-gyilkos,

aki gyilkos iróniájával teszi,

tenné nevetségessé áldozatát…

De ezt nem teheti büntetlenül:

ehhez elég megnézni és összevetni

Voltaire fiatal- és öregkori képét…

?

Aki

mások előtt

folyton nevetgél,

vagy vigyorog, mint a fakutya,

bárgyún, ostobán, kellő ok nélkül –

otthon meg, ahol senki sem látja,

csak búsong, sírdogál, sőt zokog…

?

Vigyori

Gyakran

megokolatlanul

v. a káröröm, gúny,

csúfolódás kifejezéseként

fogait mutogatva csúnyán,

bántóan vagy már sértően,

rendszerint hangtalanul nevető…

?

Aki

a kocsmában

egy bősz hőbörgő,

rendszert is megdöntő,

asszonyát szoros láncon tartó,

de a főnöke előtt már mukkanni se mer,

és otthon is egy meghunyászkodó papucs…

?

Aki

anno

közönyösen nézte,

sőt maga is partner volt,

ha az idegen, messziről jött,

nem keresztény kocsmáros,

a silány pálinkájával csalta,

adósságba verte, kisemmizte a falut…

(ennek a mai napig is van sok analógiája)

?

Az

„önigazoló”

ördögi körös:

aki azért iszik,

mert most bánatos.

és aki azért bánatos,

mert most éppen iszik…

(Saint-Exupéry kis hercege látott ilyet)

?

Aki

alkoholba

fojtaná bánatát,

de az megerősödve

feltámad, sőt szaporodik,

még újabb bánatokat is hoz magával…

Az alkoholista ember, férj, szülő stb.

tragikus ön- és környezetpusztításait…

?

Időzítés

Aki akkor üti,

de akkor nagyon, a vasat,

amikor az már régóta hideg.

Aki már csak akkor kezdi el

a rossz gyerekét megnevelni,

amikor az már alig-alig hajlítható…

?

Aki

túl későn

kap észbe, hogy

a gyerek minden

óhaját és sóhaját

máris parancsnak véve

egy nem kis házi zsarnokot

nevelt az egyszem gyerekéből,

aki terrorizálja a családi körét,

és akiből így nem is lesz senki,

vagy csak drogos vagy bűnöző…

?

Amikor

az egymással rivalizáló

meny és anyós egymásra licitálva

halmozzák el ún. minden földi jóval

az egyszem gyereket, ill. unokát:

ki is kövezik útját a pokolba

(Kosztolányi D.: Ali)

?

Aki

nem közönyös,

és telve jó szándékkal

úgy leplez le más családban

ún. élethazugságokat, hogy

abból így gyerek-tragédia lesz,

épp a legártatlanabb „bűnhődik”

(Henrik Ibsen: Vadkacsa)

*

Aki

szentté

avatja az anyját,

annak a „perében”

nem az ördög ügyvédje,

amivel a benne jókat is hitelteleníti,

és így ő se jön rá, milyen, tőle kapott

káros teher húzza le az életléghajóját:

miért magányos, hivatástalan, boldogtalan…

?

Ahol

és amikor

szinte kizárólag

a párthűség alapján 

módszeresen kontra-szelektálnak

kulcsfontos társadalmi vezető tisztségekre,

és Te nem tudsz nemet mondani erre a hívásra,

mert engedsz a feleséged érzelmi zsarolásának…

(vagy árjásítást vállalsz: Üzlet a korzón c. film)

?

Ahol

és amikor

katonai fegyelemerősítést 

megtizedeléssel foganatosítók…

Mint pl. Lukács György 1919-ben –

a kommunizmus szent céljához

akár bűnös eszköz is használható…

És éveken, sőt évtizedeken át

Te is ezzel áltathattad magad,

amíg rá nem döbbentél, és

össze nem omlottál…

?

Aki

éppen

az egyik,

nem döntő,

akár felesleges csatában

aratott ún. pirrüszi győzelme

miatt veszíti el magát a nagy háborút,

mert kiheverhetetlen veszteségeket szenved…

?

Aki,

bolondul,

a kicsire nem ad,

és a nagy meg nem számít…

Vagy „csak” akinek pl. mindegy, hogy

ő most amnéziát vagy amnesztiát kap…

?

Aki

nem oszt,

és nem szoroz:

mindegy, hogy jön vagy megy:

vele se több, se kevesebb – sőt:

jobb, ha megy, mert ő csak egy

lehúzó, hátráltató, demoralizáló,

élősködő, púp a hátunkon stb. stb.,

mert nincs a helyén, elveszett ember…

?

Aki

majdhogynem

eleve elrendeli magát

az örök elégedetlenségre,

mert mindig azt nézi, hogy

mi tett érte pl. a hazája, és

nem azt, hogy ő mit tett érte…

?

Vitkovics Mihály

Az emberekhez

Megvetve néznek énrám

Sokan, ha borkupámból

Kényemre iddogálok.

Gúnyolva hallgatódznak

Ha víg dalom dalolom.

Elundorodva futnak

Tőlem, ha lányt öleltem.

Mondjátok azt nekem meg

Földön lakó halandók!

Ugyan mi jobb ezeknél?

*

Vitkovics Mihály

Megelégedés

A magyar jobbágy dala

Nem adott az Isten nekem nagy palotát,

Sem ágyamra selymet, se cifra tafotát.

Adott egy kis gunyhót, adott egészséget,

És melléje egy jó barna feleséget.

Vele keresem én minden nap kenyerem,

S be jóízűn esik azt vele megennem.

Ha munkánk végeztük, lenyugszunk ágyunkban,

S egymást átkarolva pihenünk álmunkban.

Ha felvirrad a nap, vigadva kelünk fel,

S folytatjuk munkánkat újított erővel.

Tavaszkor a mező körülöttünk virít,

S a fűszálon lengő harmatocska frissít.

A pipís éneke mulatgat bennünket,

S a nyár verejtékén könnyíti kezünket.

Őszkor szüretelünk urunk szőlőjében,

S kapunk falatocskát mustos pecsenyében.

Ha beköszönt a tél, s hó lepi a földet,

Kis gunyhónkban ülünk a kemence mellett.

Az én kedves Sárim az orsót pergeti,

S vidám dudolással unalmunk kergeti.

Magam faracsgálok magamnak szerszámot,

S ezért se fizetek idegennek vámot.

Ha vasárnap eljön, cifrázott bundába’

Megyek hálát adni Istennek házába.

Délután pajtással betérek korcsmába,

S kényre iddogálunk a jó borocskába.

Ha felmelegedem, „húzd rá! Gazsi”, mondom,

Enyim egész világ, semmire sincs gondom.

Nem vagyok én adós, nekem sem adós más,

Nem bántottam senkit, engem se bántson más.

Az Uristen, pajtás, éltessen bennünket!

Tartsa meg mind holtig vidám jó kedvünket!

?

Kazinczy Ferenc

A vallástalan*

(Töredék)

Elázott szemmel s szánakozva nézem én

Az esztelenség vakmerő bolondjait,

Akik, magoknak tetszvén, a megtévedés

Egyik széléről a másikra térnek el;

S kevélyen néznek vissza már az elhagyott

Ösvényre, melyen a vakhit vasláncokon

Kötözve tartja vért könyvező foglyait.

Felfúvalkodva s lármázó kiáltozás

Között haladnak vert ösvényeken elébb;

S kérkednek a bolondság csengetyűivel.

Nézd – ekként szólnak –, a mi útunk tiszta út,

Lépésidet nem fogja dudva gátlani.

Nincs itt tekervény; ezt zsinór jegyzette el,

S minden lépésünk távolyabb és távolyabb

Von el bennünket a megvakított sereg

Könnyhullatással áztatott oltáritól.

Őket setétség fogta el, s vastag homály,

S vakon s tipogva vonják rest lépéseket,

Amerre papjok a setétbe tévedez,

Amit parancsol, amit kíván, azt hiszik.

Barmokká lesznek, s rettegvén a büntetés

Előtt, édesség nélkül töltik élteket.

.

Ők így: de minket a Világosság vezérl,

Előttünk mindég nyitva áll szent temploma,

Hol színről színre látjuk elzárt titkait.

Nevetjük a csábúlást, mellyel a ravasz

Papok sötétebb századinkban orrokon

Hurcolták a vak népet, mellyel ők

Világosb századinkban kincset gyűjtenek.

Magunktól függünk, s jobbunk mellett a szabad

Élet, balunknál a vígasság múlatoz;

Nem ijeszt minket a menny fellobbantott tüze,

Nem ijeszt földet renditő dördűleti:

Ha csap, könnyebben s kínok nélkűl dűlök el

A semmiségbe: hogy ha nem csap, hasztalan

S gyermekhez illő vólt a gyáva rettegés.

Kedvemre élek s vígan töltöm éltemet,

Nincs semmi tisztem; vagy ha van, úgy kedvem az!

Hazám, barátom, istenem magam vagyok…

pppppppppp

Csak az ember lehet

a boldog élet helyett

egy ön és társ-sorsrontó,

a végsőkig boldogtalan lény…

Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik… 

Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…

Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…

Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:

hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?

.

Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

.

A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

.

Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és

végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….

.

Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.

.

Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

.

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

.

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

.

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

.

Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont

terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!

Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,

átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,

és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

ppppppppppppppppppppppppppp