kb. 18 perc olvasás
Eugéniusz:
Boldog-boldogtalan ABC – VI.
Életminőség-vizsgáló tükrök
A bölcs és/vagy balga ember
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára
Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
A molnár, a fia meg a szamár
Szegény volt a molnár, s nyakán élt a fia.
Egyetlen szamarát el kellett adnia.
Hogy kényes bokáit kőben meg ne zúzza,
lábainál fogva fölkötik egy rúdra,
vállukra veszik, és mennek a teherrel,
a molnár és fia. Szembejön egy ember,
s elkezd hahotázni: „Viszik a szamarat!
Nem a csacsi hármuk közt a legszamarabb!”
Hallja ezt a molnár. „Némi igazsága
van a jó embernek – mondja. – Mégse járja,
hogy míg mi izzadunk, ez rúdon hintázzon.
Coki, szürke!” – mennek: fiú a szamáron,
s csak úgy gyalogszerrel utánuk a molnár.
„Nézd a lapajt! – szól egy szemközt jövő polgár –
pöffeszkedik fönn a csacsiján, és hagyja,
hogy gyalog kullogjon utánuk az apja!”
„Így igaz” – gondolja a fiú, leszállva
maga helyett apját ülteti szamárra,
s ő utánuk ballag. – Szól megint egy ember:
„Nem szégyell így bánni egy szegény gyerekkel!
Maga szamáron jár, s fia holtra fárad!”
„Igaz” – szól az öreg, s hátraint fiának,
üljön föl mögéje. Így kocognak most már
egy szamáron ketten: fia meg a molnár.
Mennek egy darabot. Jön valaki ismét.
„Nézzétek! – kiáltja. – Milyen eszenincs nép!
Szerencsétlen jószág! Hogy is nem sajnálják?
Addig hajszolják, míg betörik a hátát.”
Leugrik a fiú, lesegíti apját,
a csacsi vidáman ugrándozik. Hagyják,
hadd élje világát, mórikáljon, fusson.
Szaporán lépkednek utána az úton.
Újra jön egy ember. „Szavamra! – kiáltja –
úgy látszik, a világ a bolondját járja:
úrrá lett a szamár, kedvére poroszkál,
s lohol a nyomában fiastul a molnár!”
Erre már a molnárt elfogja a méreg.
„Bolond, ki megfogad minden szóbeszédet!
Nem érdekel eztán senki fecsegése.
Mától nem adok, csak a magam eszére.”
La Fontaine
?
„Megfelelő ember”
Arra vagy a legbüszkébb,
hogy veled soha semmi baj nincs:
Megfelelsz a közvélemény, a rokonok,
szomszédok, a családod elvárásainak?
De így alighanem te is úgy fogsz járni,
(az egymásnak ellentmondó elvárások
kereszttüzében, a Lélekre nem figyelve)
mint az öreg-gyerek-teher-szamár
mese szereplői
?
Aki
olyannyira birka,
hogy minimális ráfordítással,
szinte már-már etetés nélkül,
éppen a létminimumon tengetve
is lehet folyamatosan nyírni,
majd meg selejtezni, levágni…
Esetleg megkergülve menekül,
de nincs elég bátorsága ahhoz,
hogy fekete bárány legyen…
?
Aki
– lopott,
összeharácsolt –
növekvő vagyonát
más tolvajoktól féltve
olyan magas szögesdrót kerítést
és oly sok biztonsági rácsot rak fel,
mígnem az otthonából egy fogház lesz…
(és ebül szerzett jószága mégis ebül vész el…)
?
Aki
egy olyan
gyenge jellemű „férfi”,
aki a kocsmában hőbörög,
kormányt-rendszert dönt –
de már egy beígért pofontól
szinte bármit és bárkire bevall,
a munkahelyén lenyeli a békát is,
és odahaza is meghunyászkodik…
(vagy részegen üt-vág, dühöng)
?
Aki
olyan gőgös,
teljhatalmú kényúr,
annyira fent hordja fejét,
hogy még az elemi logika és
a grammatika előtt sem hajol meg –
így válik önerőből nemcsak érthetetlenné,
de egyenesen nevetségessé…
?
Aki
olyan udvarias,
vagy olyan álszerény stb.,
hogy folyton bocsánatot kér,
mert él, mert egy kis levegőt szív,
mert egy kis helyet még ő is elfoglal,
de hamar átcsap az ellenkező végletbe,
és azt képzeli, hogy minden és mindenki
csak őérte van, hogy neki szolgáljon…
?
Aki
olyan
jellegtelen,
alig azonosítható,
mint egy körözött,
vagy eltűnt személyről
elmondás alapján sebtében
felskiccelt rendőrségi fantomkép…
Akiből tizenkettő egy tucat,
mint egy gyári sorozatteremék…
?
Aki
csak olyannal
„barátkozik”, házasodik,
akivel egymás bűneit fedezik,
tussolják, bagatellizálják stb.,
egymásnak cinkosan falaznak –
ideig-óráig ez tartja össze ezt
a „bűnszövetségi” kapcsolatot…
?
Aki
ő maga
nem boldog,
mert életgyáva,
a nehézségei miatt
magának felmentést ad,
és aki kihívásnak éli meg,
ha hasonló körülményekben
mégis ilyen embereket lát –
amire az az ő válasza, hogy
próbálja azt csak illúziónak,
megtévesztő látszatnak bemutatni…
?
Aki
olyannyira
„megfontolt”,
okoskodó, agyaskodó,
és szerfelett aggályoskodó, hogy
így el- és meghalasztja nem csak
a mások, de még a rá váró Tetteit is…
Mert ő nem egy hebehurgya kapkodó…
?
Aki
egy Hűbele Balázs –
hebehurgya személy,
aki elhamarkodottan,
szelesen cselekszik, viselkedik
Hű, bele Balázs, lovat ád az Isten!”,
azaz, kezdj bele nyugodtan, hozzáértés
és megfontolás nélkül, szeleburdin,
majd megsegít az Isten…
?
Aki
úri huncutságot,
és piszkos politikát emlegetve
önként mond le a helyi civil közéletről,
a civil kurázsis kezdeményezések segítéséről,
sőt az aggályoskodásával még meg is vétózná azokat…
Tüntető passzívan belenyugszik abba, hogy
mindig és túl sok mindenben mások
döntsenek helyette róla…
?
Aki
a saját
szükséges
illúzióját rombolja,
evése vagy színházi élményét rontja
minden kulisszatitok feszegetésével,
„büszke” mindent tudni akarásával…
?
Aki
mindent,
még olyasmit is
szeretne, akar tudni,
ami feleslegesen túlterheli,
vagy netalán még másként is káros:
pl. akár halálos veszélybe is sodorhatja…
?
Aki
egy eminens tanuló,
summa cum laude diplomás,
„csak” éppen a rossz tudást sajátítja el jól,
és pl. orvosi gyakorlatában ezt alkalmazza „jól”
a paciensek bánatára, kárára, gyötrelmére …
A páciens jelentése: az orvos által kezelt beteg –
a latin patiens, patientis (‘tűrő, szenvedő’) nyomán…
?
Aki
orvosi,
patikusi tudásával,
illetve tekintélyével visszaél:
mérget főz, vagy csalásban bűnsegéd,
fölösleges-káros „gyógyszerekre”, vagy
(kemo)terápiára, vagy műtétekre, vagy
abortuszra/császármetszésre beszél rá…
?
Aki
az első hívó
csalogató csalfa szóra
otthagyja a falusi portáját,
önellátó paraszti életformáját
a messziről csábító városért,
a bérmunkás élethez adott
lakótelepi panellakásáért…
(„munkásszállóért” …)
?
Aki
ő maga
akarna örökké élni,
nem pedig a (remek)műveiben,
illetve a felnevelt utódaiban, ill.
a folyamatos lélekvándorlásban stb.
(ha teljesülne a kívánsága, attól koldulna,
ahogy ezt pl. S. Beauvoir regénye ábrázolja…)
?
Aki
ön- és
közveszélyesen,
családjával az autóban,
magát is felbosszantva,
felidegesítve száguld haza,
fitogtatva az autója márkáját,
ami neki a státuszszimbóluma is,
hogy majd otthon unatkozzon, vagy
hiábavalóságokra fecsérelje idejét…
?
Aki
önerőből,
támogatás nélkül életképtelen –
mintha vastüdős vagy rokkant lenne,
aki élete végéig magatehetetlenül
mindig mások segélyére szorul,
aki így „ússza meg” a saját életét
ebben az áldozat-szerepcsapdában…
?
Aki
önként lemond
az emberi méltóság rangjáról
és lemegy csicskásnak, kutyába,
pedig annak is bizonytalan a vacsorája,
de ő már ennyire és végleg alább adta…
?
Aki
nem
biorobot-katona,
ő önként és kéjjel öl
ellenségnek kikiáltott
ifjakat, és család-apákat,
nem csak parancsra, bár azt is
lehet balekként tenni, és hamar
úgynevezett hősi halált is halni,
vagy végszükségből, önvédelemből,
de ez is nehezen feldolgozható
traumával, bűntudattal jár…
?
Aki
önként
megy külföldre,
messzi idegenbe,
kinézett és kihasznált, és
bármikor ki is toloncolható,
először elbocsátandó stb.
vendég-aljamunkásnak,
„szegény rokonnak” …
?
Aki
Párizsba ment
megcsodálni Európát…
Majd a háború kitörésekor
megtapasztalhatja, hogy milyen
francia internálótáborban senyvedni
(lásd pl. Kuncz Aladár: Fekete kolostor)
?
Aki
csak azért
megy távoli országba,
olcsó prostikat keresve,
hogy ott kiélhesse itthon
elfojtott perverz stb. vágyait,
orgiákban tombolja ki magát,
ahol nincs szemtanú, csak ő
és a Jóisten tudhat róla…
?
Aki
öt perc
esetleges
„kéjmámorért”
fél életen át fizetheti
a gyerek/asszonytartást,
miközben házasságtörő,
és ezért így elvált férfiként
akár az utcán is találhatja magát…
(Nagy árat kér a sors a „boldogságért” …!?)
?
Aki
örökkén
örökké rászorul(na)
az ún. nemi nyomorenyhítő akciókra,
vagy maga segít magán önkielégítve,
gumigésával, vagy olcsó utcalánnyal…
?
Aki
még pornófilmek
nézésével is dagasztja
amúgy se kis kisebbségi komplexusát,
vagy megundorodva veszi el örökre kedvét
az emberi nemi élet folyamatos és kortalan,
eredendően tiszta és végtelen örömforrásaitól…
?
Aki
önként visz
kis lakásába
egy kis aranyos
bernáthegyi kutyát,
aki lassan, de biztosan
kitúrja őt az „otthonából”
és kieszi a kis nyugdíjából…
Vagy más titkos belső ellenséget,
Tartuffe-öt, „tótot”, trójai falovat…
?
Aki
jeles ősétől
csak a javakat
és a címeket örökölné,
de a morális és anyagi
adósságterheket, illetve
a „noblesse oblige” Dolgait,
a címmel, ranggal, szereppel járó
társadalmi kötelezettségeit már nem…
?
Aki
önképében
egy büszkén
Őszinte ember:
de aki istenigazából mégis
csak egy „szalonképes” szadista,
aki hírből sem ismeri a tapintatot,
a diszkréciót, a kegyes csalást stb.
?
Aki
nagyon
őszintének
hiszi/tartja magát,
mert amit itt és most
elmond, az minden részben igaz,
pedig ő igazából, egészben ordas hazug:
pont a lényeges dolgok Nagy Elhallgatója…
?
Aki
pragmatikusan
elvet minden szilárd elvet,
neki csak érdekei vannak,
majd meg már ő maga sem
tud kiigazodni saját magán,
annyifelé forgott a szélkakas,
és mások is csak megvetik így –
vagy pedig doktriner módon,
ökörkövetkezetesen elvhű…
?
Aki
passzív-
aktív közre-
működésükkel
összeugrasztja
a jóbarátokat, vagy
a házaspárokat, hogy
ő legyen a nevető harmadik
(ahogy Csongor a kisördögöket
pont a saját „fegyverükkel” veri át,
a nemtelen rivalizálásra hajlamukkal,
a zéró kimenetelű játszmázásukkal,
a habkönnyű megoszthatóságukkal –
de ő a gonoszokat, jó ügy érdekében…)
?
Négy ökerről és egy oroszlánról
Négy egyarányú szép szarvas ökör vala egy társaságban,
és mindenkor együtt mennek vala ki a mezőre,
és semmi fenevad nem mere reájok támadni,
miérthogy igen egyenlő akaratúak valának,
és egyik a másik mellett támad vala.
Az erős oroszlán egynyíhánszor feléjek kezde menni,
és noha igen éh volna, azért, látván az egyenességet köztek,
nem mere hozzájok kezdeni.
Végre álnakságot gondola,
és az egyik ökerhöz menvén, mondá neki:
„Tudod-é, mint vagyon dolgod?
A te társaid igen meggyűlöltenek tégedet,
és végözést végöztenek ellened. Kirekesztnek a társaságból.
Ez okaért megójad magadat tőlek.”
Az öker meghivé az oroszlán beszédét,
és kétséges kezde társaihoz lenni,
és idegenséget hozzájok mutatni.
Ezenképpen méne az oroszlán mind a többihöz,
és eláltatván egybeveszté őket.
Mihelyt ez okaért idegenek löttenek volna egymáshoz,
ottan eljöve az oroszlán, és az egyiket, magának lévént,
megkezdé, és lemará azt és megövé. Annak utána mind a többét is.
Mikoron kedig a negyedikhöz és az utolsóhoz kezdett volna, mondá az:
„Ó, te álnaksággal megtölt fenevad, mely igen megcsaltál minket.
Ha a kétségnek és gyűlölségnek magvát nem hinted vala közünkbe,
bizony győzedelmet nem vöttél volna rajtunk.
De immár oda vagyunk. Minden lelkes állat megtanoljon tőlünk,
hogy álnakságos hízelködé beszédőknek ne higgyen,
és a régi barátságot és társaságot minden apró véleködésért meg ne vesse.
Mert ha mi a mi barátságunkban
és társaságunkban állhatatoson megmaradunk vala:
bezzek ez fene oroszlán egyet sem ött volna bennünk;
de ez a mi bolondságunknak jutalma.”
.
ÉRTELME
E fabula előszer igen dicsíri az egyenességet a társaságban.
Mert addig, méglen az emberek, kik egy társaságban vannak,
egyenlő akaratúak, és egyik szereti a másikat,
igen nehezen fér valaki hozzájok, hogy kárt tenne avagy ártana nékik.
De ha kétségösek lesznek egymáshoz, és kezdik egymást gyűlölni:
ottan odaveszett minden dolgok.
Ez okaért hamar ne adjad füledet a rágalmazónak,
és nem minden okért megvessed régi barátodnak barátságát.
HELTAI GÁSPÁR
?
Aki
sikeresen próbál
tartósan rosszban lenni
a nem választható-cserélhető
kert-, vagy lakásszomszédokkal,
fenntartva az örök hidegháborúzást…
(az nyugtatja: távol jó rokonai vannak…!?)
A lehető kölcsönös segítség szüksége helyett
így csak folyton borsot törnek egymás orra alá…
?
Aki
úgy bolondítja
meg az életét, hogy
a próba-szerencse, vagy
a sorshúzás „módszerével”
választ foglalkozást, életpályát,
és esetleg még egy életre társat is…
(szereti a zsákbamacska meglepetést)
?
Aki
nagy púpot
vesz a hátára,
mártírkodva vagy
nem nagydobra verve
naphosszat görnyedve,
egészen a belerokkanásig
viszi, cipeli mások keresztjét…
?
Aki
ész nélkül
másolná más szerencséjét –
rohan a csodatevő törpéhez,
aki levette ismerőse púpját,
hogy segítsen az ő sántaságán:
ehelyett a bajára ráadásul
még megkapja a fölös púpot…
?
Aki
a saját kárán
tanulja, meg, hogy
Mátyás király igazság-
érzetéből, segítőkészségéből
csak egyszer volt Budán kutyavásár –
az irigy, fukar gazdag szomszéd, aki
egy az egyben, mechanikusan másolná
a szegény szomszédja nagy szerencséjét,
és telhetetlen mohóságában mindenét eladja…
?
Aki,
mint a népmese
nem szorgos, de rest lánya,
csak formálisan utánozza elődjét,
de éppen szellemiségében nagyon nem,
és mégis azt várja, hogy gazdag jutalma legyen
(az aranyeső helyett fekete szurok a fizetsége…)
?
Aki
rabló-
gazdálkodást folytat
a belső és külső természet ellen –
kizsákmányolja, lepusztítja mindkettőt,
és csak rokkantság, halál, sivatag marad utána…
(mint anno sok oly nagynak tartott birodalom után)
?
Aki
rejtett,
bevallani nem
akart/mert bűnei miatt
sokáig, akár életfogytiglan is
a lelkiismerete kínpadján szenved
(nem is beszélve a zsarolhatóságról,
ami új szégyellt bűnök eredője lehet,
és – sajnos – többnyire tényleg lesz is,
ha időben nem száll ki az ördögi körből…)
?
Aki
rém–
történeteivel,
elrettentő példáival
lebeszéli baráti vagy
tisztelői, figyelői körét
a szülésről, gyerekvállalásról,
a szerelem e csodálatos gyümölcséről!
(az elképzelhető legrosszabb kimenetelt,
mint szinte egyedüli lehetőséget bemutatva…)
Ha már neki nem lett, akkor ne legyen másnak se…
Ez a világ már úgyis megérett a végső pusztulásra…
?
Aki
retteg
minden egyes
új élethelyzettől,
pláne a krízistől,
és csak valahogy,
minél kisebb bajjal
megúszni akarja azt:
nem is látja bele, hogy
ezzel, illetve ez után jobb,
szebb, igazabb élete lehetne –
pláne, ha még engedné, hogy
jól és jót segítők beavatkozzanak,
ne önerőből akarjon a gödörből kimászni…
?
Aki
csak egy
betanított munkás,
aki amúgy egészében is
egy betanított életet él(ne) –
vagyis egyszer és mindekorra
mondják meg, hogy mit kell csinálni,
minden lehető esetre legyen kész szabály…
(s ha elakad, akkor a főnöke adjon eligazítást)
?
Aki
rettegve,
és menekülve
a felnőttség kihívásaitól,
a szabadság felelősségétől
egy regulás Rendbe menekül,
vagy rendőrnek-katonának áll,
vagy „óriáscsecsemő” marad otthon,
az őt maximálisan kiszolgáló mamahotelben,
vagy férjhez megy egy atyáskodó társhoz…
?
Aki
egy rossz
formaidőzítő –
a kellő időpontban,
fellépéskor-mérkőzéskor,
még az átlagot sem hozza
a játék/sport meg nem értése,
az ő nagy bizonyítási kényszere,
a nagy győzni akarás görcse miatt –
jön az indiszponáltság, lámpaláz stb.,
éppen a döntő pillanatban mond csődöt…
Még azt sem teljesíti, amire simán képes,
nemhogy megtáltosodva túlszárnyalná önmagát…
?
Aki
rosszallóan nézi,
ha a helyi tűzoltóknak
éppen itt és most nincsen
semmi munkájuk, dolguk,
és ezért azután csinál nekik:
ha netalán ő egy piromániás,
akkor ez neki dupla élvezet…
?
Aki
egy Pató Pál,
aki mindenre ráér,
semmilyen munka nem sürgős,
és csak akkor hajlandó mozdulni,
ha már minden kötél szakad,
ha már dől a fal/ég a ház…
(„tűzoltómunka”)
?
Aki
rossz
kedvében,
pesszimista
Rontó Pálként
jó rosszat alkotva-téve
teszi rosszabbá a világot,
és ezzel is „bizonyítja”, hogy
már minden végleg el van rontva…
(Vagy bevégzi az „Isten” jégverését,
és ő maga vágja ki a maradék szőlőtőkét)
?
Aki
röstelli
a boldogtalanságát,
és ezt elfedve, jobb ügyhöz
méltó buzgalommal, „sérvet kapva”
mégis némi boldogságot próbál színlelni,
a kirakatba egy mosolygós gerlicepárt rakni…
(miközben irigységbe betegedve nézi azokat,
akik elsősorban soha nem a látszattal törődnek)
?
Aki
szinte
már tüntet is
az ő nagy boldogtalanságával,
szellemileg előkelő rangot adna
cinikus bölcselettel is alapozná,
és bár titokban várja, de mégis
nagyon megnehezíti, hogy bárki
jótanáccsal, bölcs gondolattal stb.
segítő jobbkezet nyújtson neki…
?
Aki
még
a saját tulajdon
árnyékától is félve
egyfolytában és persze
mindhiába menekül előle –
ő egy ilyen üldöztetési mániás…
Amivel amúgy különös fontosságot is
tulajdonít amúgy csekély személyének,
hiszen ő tudja a legjobban, hogy
léte mennyire faj-súlytalan…
?
Aki
sajnálja
az időt az evésre, és ivásra,
ezért űrhajós tablettákat kapkod be,
vagy pedig akkora feneket kerít neki,
mintha az egy nagy istentisztelet lenne,
az egész nap legfőbb, jól előkészített fénypontja…
?
Aki
sajnálja az időt
a nagycsaládi összejövetelekre,
saját élettörténete megismerésére,
hogy milyen sorsokat „örökölt”, milyen
szokást, döntésmintát követett vakon,
legfeljebb csak a temetésekre jár el,
de ahol már nincs halotti tor, vagyis
emlékfelidéző búcsú-összejövetel se…
?
Aki
a nehezen,
áldozatos erővel
felépített pozitív képét,
jó hírnevét, a hitelességét,
akár fél élete egyik főművét,
egy rossz mondatával összetöri,
visszamenően is megkérdőjelezi,
és kezdheti az egészet elölről,
nulláról, vagy mínuszból…
?
Aki
oly módon
minimalista,
nem „erőlködik”
a jóízű köszönése mellé
még valami jó szót is tenni,
vagy csak kurtán „napot!” kíván…
Minden személyes találkozót csak
mielőbb letudna és csak „megúszna”,
nem csereberél híreket, értesüléseket,
nem tanúsít érdeklődést mások iránt stb.
?
Aki
nem a jobbik,
de az idealizált, retusált
arcát mutatná fűnek-fának,
de mindenekelőtt a jövendőbelijének,
mert a magáé szerinte vállalhatatlan,
mint Kosztolányi Dezső „csúnya lánya”,
aki nem a saját fényképét küldi a levélben,
ezért pont a várva várt találkától kell rettegnie …
?
Aki
nem a Másikért
hagyja el apját-anyját,
pusztán elölük menekül
az adandó első alkalommal
a lécet nagyon alacsonyra téve,
és a rossz „titkos” házasságban
egy darabig dafke még ki is tartva,
majd meg a gyerekkekkel kivonulva…
?
Aki
nem akar
folyamatos
bizonytalanságot:
„szerelmi kiszolgáltatottságot”,
inkább megfizet a szolgáltatásokért –
cselédet vesz maga mellé, bejárónőt tart,
béranyás gyerekei mellett dajka, nevelőnő,
és művelt kurvát, egy ún. hetérát tart ki,
akivel szellemi-lelki-nemi életet is élhet….
?
Aki
elvileg-
gyakorlatilag
számon-kérhetetlen ígéreteiért
már most besöpöri a hálálkodást,
vagy ezekkel bír rá nagy döntésre!
(a meg nem nyert lottó ötösét osztó,
vagy az üdvözülést garantáló pap,
vagy a demagóg politikus stb.)
?
Aki
ugyan
teátrálisan
szánja-bánja
a rovott múltját,
tördeli a kezét is,
de a mocskos kezű
korábbi zsákmányát
azért nem adja vissza,
annak előnyeit ma is élvezi…
?
Aki
százszor
inkább élelmesen,
úgymond életrevalóan elköveti,
semmint, hogy csak egyszer is
„becsületes hülyeként”, „élhetetlenül”
maga szenvedné el az igazságtalanságot…
(de ő sem marad élelem, betevő falat nélkül,
minden nap gondoskodik róla is a Gondviselő…)
?
Akinek
felettébb derogál
az általa rangon alulinak
tartottól kérni vagy kérdezni…
Pedig még az Arisztotelész tanítvány
Nagy Sándor is felkereste a koldus-
szegény, hordóban lakó Diogenészt…
?
Önhitt
személyválogató
A taníthatatlan/nevelhetetlen
Magad mindenkinél különbnek gondolod
így elesel attól a lehetőségtől, hogy tanulj
hiszen így meg sem látod azt, amiben más jobb,
okosabb, műveltebb, jellemesebb, szebb, bölcsebb,
képzettebb, tájékozottabb, tapasztaltabb stb. stb.
Ehhez az is elég, ha „csak” személyválogató vagy,
és így eleve kizárod a lehetséges ismerősök közül
a cigányt, a zsidót, a gójt, a szegényt, a priuszost…
Társas köröd/életed kóros előítéletesen beszűkíted …
?
16. fabula
Az oroszlánról és egérről
Egy oroszlán elnyútózván az erdőben, elaluvék.
Melléje gyűlvén a mezői egerek, ott játszadoznak vala környüle.
És a kergetésben az egyik reája szökellék az oroszlánra.
Felserkenvén az oroszlán, megkapá az egeret.
Az egér monda az oroszlánnak.
Kérlek tégedet, nagy uram, ne haragudjál reám:
ellened nem akartunk vétni szánszándékkal
és semmivel nem akartunk megbántani.
Kérlek, megbocsásd vétkeinket,
mert nyavalyás férgecskék vagyunk etc.
Az oroszlán gondolkodni kezde, mondván: Micsoda állat ez?
Egy szegény és nyavalyás féreg.
Ha ezen ugyan bosszút állani akarnál, micsoda volna?
Csak szömérem dolog volna.
Mert ez nem arra való, hogy ezen bosszút kellene állanom.
Megbocsátá ez okáért minden vétkét őnéki
és szabadon elbocsátá az egeret és hálaadással elválék tőle.
Egy kevés idő múlva az oroszlán mulatni méne az erdőbe.
És tőrbeesvén igen kezde ríni és síni, és igen jajgatá,
miért hogy látta, hogy fogllyá esett volna.
Hallván ezt az egér, hamar odasiete a sivalkodásra,
hogy meglátná, mi lelte volna az oroszlánt.
És mikoron meglátta volna az oroszlánnak fogságát, monda:
Ne félj, légy jó reménységben,
eszembe jut a te jótéted, hogy szabadon elbocsátál.
Én is ahhoz képest megszömlélem a kötéseket a köteleken,
és megrágom éles fogaimmal azokat és ottan megszabadulhatsz.
És megrágá a köteleknek a csomójokat
és ottan megoldának egymástól és az oroszlán megszabadula
és nagy örömmel az erdőbe menni kezde.
ÉRTELME
Senki el ne higyje magát az ő uraságában,
nagy tekintötiben és nagy méltóságában, hogy
ahhoz képest megutálná a szegént és a megnyomorultat.
Ha valamiben vétközik, és egyenesen nem találja a dolgot,
nem kell az okáért mindjárást megnyúzni.
Mert az Úristen csodálatos az ő cseleködetiben:
ki gyönyörködik az alázatosoknak felmagasztalásába.
Ez okáért tarts az Istennek ítíletitől
és meg ne utáljad a szegény nyavalyást:
hanem légy engedelmes és kegyelmes hozzá.
Úgy történhetik, hogy ő, noha alávaló és szegény,
ugyan nagy és igen szükséges dologban
szolgálhat és használhat tenéked.
Heltai Gáspár
pppppppppp
Csak az ember lehet
a boldog élet helyett
egy ön és társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
pppppppppppppppppppppppppppppppppppppp
