kb. 18 perc olvasás

Eugéniusz:
Boldog-boldogtalan ABC – V.
Életminőség-vizsgáló tükrök
A bölcs és/vagy balga ember

Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára

Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
![Fáy András: Friss bokréta, mellyel hazájának kedveskedik Fáy András. T. P. V. A. Sz. [Versek, elbeszélések.] | 34. könyvárverés | Studio Antikvárium | 2016. 05. 27. péntek 17:00 | axioart.com](https://axioart.com/images/live_images/200/4321/185.jpg)
Fáy András
Arisztotelész és Nagy Sándor
Arisztotelész egy tömérdek kidöntött fát mutata
az alexandriai kertben Nagy Sándornak:
– Nézd, eme vastag élő gyökerek
tartották a földben a fát vész, szél és zivatar ellen;
ezen apró gyökérszálacskák életet adtak neki,
melyet a levelek a levegőből szítt nedvekkel segéltek;
a kedvező időjárás virágot,
majd gyümölcsöt aggatott reá:
s ím – most egy fejsze a százados fát ledönté.
– S ki meré ezt tenni? –
kérdi összevont szemöldökkel a hódoltató.
– Én akarék egy tükröt tenni elődbe, király.
Nézd, a vastag gyökerek
a fejedelem s ország nagyjai,
a gyökérszálacskák a földmíves,
levelek a kereskedés és kézi mesterségek,
kedvező időjárás a bölcs kormány,
a virág szelíd békesség,
a gyümölcs a lakosok boldogsága.
Sejted-e, mi a döntő fejsze?
a gyászos háború ez, király,
melyet te, csak kényből pusztítva, hordozol,
s hány szép fa gyökerére vetél már?
Most a szkítákra indulsz.
Maradj, kérlek, itt városodban,
s magad meggyőzésével mutasd meg, hogy
több, mint nyert csaták teszen naggyá.
– Érdekeltetve hökkent meg,
de mégis tovább mene a hiú, a hajthatatlan.

?
Fáy András
Gondolatok az életről.
Az élet egy kőszirtos folyón való tsónakázás,
mellyen tsónakunkat a’ viszszás szél gyakran meg rongálja.
Egy jóltévő hab ki veti azt a’ tisztásra,
‘s mi azt véljük, hogy az – örvény.
Az élet rendszerént abba telik el,
hogy azon gondolkozunk, mint kellessen élni.
Az élet egy álom,
mellybe ki Úrnak, ki szólgának,
ki gazdagnak, ki szegénynek álmodja magát.
Némellyeket szorongató álmok vesznek körűl,
másokat édesek ketsegtetnek;
de mindegygyik valóságnak álmodja álmát.
A’ halál fel ébreszti őket, ‘s akkor látják hogy – álmodtak.

Neki
nincs,
elsorvadt
a játékossága,
a humorérzéke,
az életének nedve/sava-borsa,
minden pillanata kötelesség-ízű,
mint egy rutinosan robotoló gépé,
semmi önfeledt móka, kacagás,
vagy, ami talán még rosszabb:
egy (ön)gyilkos gúnyolódó…
?
Akinek
vagy nincs humora,
és ezért bármi gazra tettkész,
vagy csak akasztófahumora van –
kesernyés, kétségbeesett tréfálkozás,
mert bajban van, és már a vesztét érzi…
?
Aki
még nem élte át, milyen lehet
egyszer is önfeledten játszani,
mert már gyerekként azt szokta,
hogy neki minden áron nyernie kell,
vagy felnőttként már nincs rá ideje,
vagy fél az önkontroll-vesztéstől…
?
Aki
mindent
halálkomolyan
és komoron csinál végig,
nincs kellő ún. distanciája,
– játékos – távolságtartása
a sors által ráosztott és/vagy
választott életszerepeihez…
?
Aki
egy frivol,
egy léha, könnyelmű alak,
aki mindig mindenkivel csak játszik,
minden nap más álarcot, jelmezt ölt,
semmit nem vesz halálkomolyan, –
jóvátehetetlen károkat okoz…
(és elveszíti önazonosságát)
?
Aki még
se jó bortól,
se széplány csóktól,
se játéktól vagy tánctól
nem került önfeledtségbe,
sőt misztikus élménytől extázisba,
aki még soha nem „részegedett” meg,
nem élte át ezt a jó Ámort/mámort…
?
Aki
nem tud meditálni,
nem tud elcsendesedni,
nem tudja csapongó gondolatait
a háttérbe szorítva a benne élő Lélekkel
kapcsolatba lépve Isten akaratát tudakolni,
hogy annak azután önboldogító médiuma legyen…
?
Aki
a siker,
a szerencse,
vagy a szerelem
hatására elveszti
a józan ítélőképességét;
elkábul és megszédül stb.,
és végzetes hibát követ el….
Aki megrészegedik a jólléttől
(és jódolgában megveszik…)
?
Aki
részegen köt
házassági vagy
(hitel)szerződést,
vagy ír alá egy üres papírt –
de ugyanakkor színjózanul,
minden lépést előre kiszámítva stb.
„mulat”, „játszik”, „szerelmeskedik” …
?
Aki
annyira
megfeledkezik magáról
és az illem/moráltudásáról,
hogy az utcán levetkőzik magától:
ő már a Paradicsomban érzi magát…!?
(de ő így csak egy obszcén botrány okozó)
?
Aki
dafke,
csak azért se
tér ki a részeg
vagy a bolond vagy
a szektás fanatikus elől,
vagy leáll vele hosszasan vitázni,
vagy éppen rábízza a legféltettebb titkait,
netán kincseit, sőt akár még a gyermekét is…
?
Aki
a rossz híreket
epekedve várja, gyártja,
a rémhíreket kéjjel, színezve terjeszti –
másokat riogatva helyezi magát a középpontba…
(majd nem csoda, ha ő is tényleg rémeket lát,
és rémálmai vannak, és ébren is csak retteg…)
?
Aki
még soha nem
készített, főzött be
és evett saját gyümölcsből
finom magyar baracklekvárt,
vagy a patakparton, a mezőn, vagy
erdőszélen szedett bodza főzetet…
Ő bőven beéri a konzervipari termékkel…
?
Aki
még nem érezte,
hogy milyen a házi kertben,
és nem pedig a fóliás sátorban,
vagy nem is az anyaföldbe ültetett stb.
ültetett, ápolt, szedett paradicsom, eper íze
?
Aki
még soha nem járt
mezítláb a hajnali füvön,
a talpát is masszírozó és
a lelkét erősítő anyaföldön
és még soha nem úszott át
egy folyót, vagy vadvizeket…
?
Aki
még nem lakott,
vagy akár még csak
nem is járt ott, arrafelé,
ahol a varázslatos égő tűz rakható,
látható, hallható, szagolható stb. volt,
amit éjjel, az Isten szabad ege alatt
tréfálkozva/áhítattal körbe ültek…
?
Aki
még nem tud
stabilan két lábon állni,
pláne bukfencet hányni,
de ezt a lépcsőt átugorva
ő már egyből szaltózni akar:
halálugrás lehet/lesz belőle
?
Aki
meg se próbál már
a saját lábán megállni,
pláne nem járni – nem kel fel…
Esetleg azért, mert beleszeretett
a – szimulált – rokkantsággal járó előnyökbe,
az ezzel járó Élet alóli felmentésbe:
nyugdíjas ülés. fekvés (a tepsibe)…
?
Aki
megtanulta:
ha épp sebes vagy beteg,
akkor addig az ideig szinte
majdnem mindent elnéznek neki,
nem büntetik, sőt „jutalmazzák”,
kiváltságos előnyöket is élvezhet,
nagyon törődnek vele: úgy is marad…
?
Aki
eddig még
soha nem ült fel a lóra –
pedig a magyar (is) lóra termett,
ez különleges ember-állat kapcsolat,
az életed bízod rá erre a társadra stb.,
vagy pedig, aki szó szerint értve,
vagy képletesen: mint a részeg paraszt,
mindig átesik a ló túloldalára: például
ő vagy a hol fukar, vagy a hol tékozló…
?
Akinek
ott a szíve,
ahol a kincse –
a süllyedő hajóról,
vagy az égő házból
a gyereke, a felesége előtt
a kincsesládáját,a könyveit,
a kéziratait stb. stb. menti…
?
Aki
csak
a lelkét kapta Istentől,
a test ördögi – meg is veti,
sőt módszeresen gyötri is azt:
aki egy szögeken fekvő „fakír”,
szögesöves, önkorbácsoló stb. aszkéta,
akit ettől várja a lelke nemesedését…!?
?
Aki
nem győzi
puhány, élveteg,
nyamvadt, edzetlen
alakká kényeztetni önmagát:
a legfőbb törekvése a non stop
komfortfokozat-növelő „keleti kényelem”
Ha egy ideig zord körülmények közé kerül,
akkor nem sokáig bírja, hamar el is pusztul….
?
Aki
tornából stb.
örökre felmentve –
anyukája ezt is elintézte,
és jól bele is szuggerálta,
hogy meg ne erőltesse magát,
neki örökölten gyenge a szíve,
ő majd életfogytiglan ápolja –
ezért még egy gyümölcsfára,
de szobalétrára sem merészkedik fel,
de kimarad a fogócskából és fociból is…
?
Aki
egy nyápic
és gyáva, önkímélő
anyámasszony katonája,
aki pont akkor dezertál, vagy
eleve felmenteti magát, amikor
legény kell a gátra, férfi a honvédelemre…
(anno még a híres göröh harcos, Akhillész is
női ruhát öltve bújkált a „behívó” elől…)
?
Aki
nem tudja magáról,
hogy hol van a legérzékenyebb,
legsebezhetőbb pontja – vesztére…
(Akhilleusz görög hősről elnevezve,
aki a monda szerint egész testében
sérthetetlen volt, csak a sarkán nem)
?
Aki
non stop
háborgó, méltatlankodó:
miért van úgy, hogy többnyire
neki kell alkalmazkodnia a világhoz,
az addott/folyton változó körülményekhez
és valamennyire, nem kicsit még a társaihoz is!?
?
Aki
„tökélyre viszi”
az adaptálódást:
tényleg „egy test és lélek”
lesz az élete egy nagy párjával,
és ebben ő teljesen asszimilálódik,
teljesen hasonul – végeredményben felolvad
?
Aki
gyerekként
a végsőkig kiélvezi,
hogy ő élet-halál ura,
vannak nála is gyengébb,
védtelenebb kiszolgáltatottak,
és mint egy kegyetlen szadista
kínoz-öldös hangyát, lepkét, később
akár így már könnyebben még embert is…
(lásd pl.: Csáth Géza: Wittmann fiúk)
?
Hagyomány
Sok évszázad alatt
szervesen kialakított,
a hely, az idő és a nép
szelleméhez igazított
viseletek és viselkedések
helyett divat/idegenmajmolás,
(akik ezidáig mielőttünk éltek,
azok mind ostobák stb. lehettek…)
?
Aki –
programjában
és/vagy tetteiben –
a múltat végképp eltörölné,
mintha, vagy tényleg azt gondolná:
aki előttünk élt, mind hülye lehetett!
És a célja a mindent újra kitalálás stb.,
miközben, és nem mellesleg éppen
a legrosszabb tradíciót őrzi meg…
(mint pl. az ún. kommunisták…)
?
Aki
annyira
nem tiszteli,
értékeli és folytatja
a jó hagyományokat, hogy
még az egyszerű gépeket,
a kereket és pl. a kenyérsütést,
ad abszurdum a meleg vizet is
újra ki/fel akarja találni…
És/vagy feltalálja a spanyolviaszt:
aki egy közismert dolgot, mint a saját
felfedezéseként, újdonságként hirdeti.
?
Aki
sehogy
nem tudja
elfogadni természetes
antropológiai korlátait:
pl.: hogy nem láthatja háta közepét,
s addig csavargatja. tekergeti nyakát,
míg az ki nem ficamodik, ki nem törik…
*
Mindenki
seperjen előbb
a saját háza előtt,
(és a lakásában is,
de ne a szőnyeg alá,
mert a nyakát törheti),
mutasson így jó példát,
s csak utána kifogásolja,
ha netán bűzlő, szemetes
a szomszéd portája, az utca
(szó szerint/átvitt értelemben)
?
Ami
ingyen van,
azt nem becsülöd:
isteni életajándék, kegyelem…
Jó egészség, jókedv, életöröm,
felemelő hivatás és szerelem…
A dolgok értéke a te szemedben
egyenesen arányos a piaci árukkal!?
Luxus bordélyban vásárolt ecetízű szerelem…
?

Híradások.
Pestenn egy gazdag kereskedő
el vesztette a’ betsületét,
a’ ki meg találta, jó jutalomért adja elő.
Ő egy gazdag zsidóra gyanakodott,
de ez azzal mentette magát,
hogy ő félvén az éhenhalástól
illyen portékát nem szokott tartani,
de a’ magát károsodottnak vallónál is soha sem látott;
mellynek tsak az is elég bizonysága,
hogy semmije sem vólt, most száz ezerrel bír.
Fáy András: Mesék
?
A’ hóld.
Egy szegény legény
gazdag feleséget vett magának.
Az illy házasságba
már az indító ok el hintvén
az egyenetlenség’ magvát,
gyakran öszve kotzódtak;
‘s illyenkor az Aszszony a’ férjének
mindég szemére hányta szegénységét.
Egykor egy illy zenebona’ le tsillapodásával
a’ férjfi az ablakba megy,
mellyen a’ hóld tisztán bé világított.
Az Aszszony a’ meg békéllést keresvén hozzá megy,
‘s egy darabig tartó halgatása után:
Angyalom! így szóll, ugyan
miért olly halavány a’ hóld?
A’ felesége’ grátíájából világít Angyalom,
felel sóhajtva a’ férjfi.
Fáy András: Mesék

?
Az áldott föld.
Egy híres Útazó’ könyvét hogy forgattam,
A’ többek köztt benne egy helyre akadtam,
– ‘S hogy nem tsal, kész vagyok érte kezes lenni,
Bár meszsziről jöttnek szabad fillenteni –
Ebbe azt beszélli, hogy a’ Szeretsenek
Közzé, bár melly mérges ebeket vigyenek,
Elvesztik dühöket, hamar eltúnyúlnak,
És az ugatásból egész’ kitanúlnak.
Ha a’ bő beszédről úgy tudnak ott tenni,
Sok Aszszonyt, sok Írót oda kén kűldeni.
Fáy András
?
Aki
nem röstelli,
de még fitogtatja is,
hogy ő mekkora műszaki antitalentum:
neki még egy villanykörtecsere sem megy
szakember segítsége, házhoz hívása nélkül…
Neki derogál, neki rangon aluli, hogy
ilyen alantas dolgokkal bíbelődjön…
?
Aki
nem röstelli,
sőt még henceg is vele,
hogy ő mekkora matek analfabéta,
ő annyira humán értelmiségi, „bölcsész” …
Aki vesztére még a kamatos kamatszámítást se érti –
nem is lesz hol kamatyolnia: elárverezik a hajlékát is…)
?
Aki
ha már egyszer,
az anyja félelméből
kór-házban született,
akkor ott is akar meghalni,
hátha ott van halál elleni orvosság…
Nyugtatózva, „fájdalom-csillapítóktól
elkábítva, félrebeszélve, eszméletlen,
emberi méltóságát veszítve távozik el…
?
Akinek
az igaz jó
barát helyén
jobb esetben nincs semmi,
rosszabban: nyílt lelki hadviselő,
a legrosszabban: rejtett álbarát…
„Jó-barátként” hülyeségre biztat,
vagy „csak” rám hagyja, vagy
istenkísértésbe hajszol bele…
?
Ő
naivan,
„jól nevelten”,
vagyis illemtudóan,
a vendéglátót meg nem bántva
halálos ellenségénél is mindent
megeszik, amit éppen elé raknak…
Ez lesz az ő legeslegutolsó vacsorája
?
Nem
olvastál végig
egy önismereti tükröt,
egy nem ponyvaregényt,
kevés emberrel ismerkedtél,
barátkoztál elmélyültebben,
kevés élethelyzetbe hoztad,
és próbáltad ki magad stb.,
így nem is ismerheted fel
vak és rossz szokásaidat,
elsorvadt/hiányzó dimenzióid,
kísérthető gyenge oldalad stb.
?
Aki
ehet is,
és ihat is,
alhat is, és ölelhet is stb.,
de nem a mindenséggel méri magát!
Minden élet-tantárgyból megelégszik
a közepessel, sőt: kegyelemkettessel…
Semmiben nem akar/képes csúcsot érni…
?
Akinél
mindenre áll,
hogy ha ló nincs,
akkor szamár is jó –
a holtáig házassági megalkuvó:
ő nem is a legeslegjobbat keresi,
akit a Jóisten is éppen neki rendelt,
de olyat, ami még éppen megfelelő…
A másik meg holtig keresi, de hiába,
azt az egy Igazit a sok milliárdból –
nem mer dönteni, hátha van még jobb…
?
Csak
egyetlen egy
lányt szeret(het)tél,
Ő volt/lett volna az Igazi,
de ő mégis máshoz ment –
ezek után mi más vár rád:
agglegénysors/kútba ugrás,
vagy megölni a riválisodat,
és évekre börtönbe menni…?
?
El nem engedő
Úgy akarod megtartani,
vagy éppen visszahódítani
a nem téged választó szerelmedet,
hogy öngyilkossági fenyegetéssel zsarolod –
hogy legalább egy időre így az ő életét is
megkeserítsed – pedig állítólag annyira
szereted, s így csak a javát akarod…
?
Fekete
szemüveg
Mindent szürkének
vagy feketének látsz,
de csak azért, mert pont
a szemed előtt van egy szűrő,
ami csak neked nem engedi meg
– „letiltja”, hogy meglásd a millió
színárnyalatot és színkombinációt
?
Babits Mihály:
FEKETE ORSZÁG
Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
Áshatod íme, vághatod egyre
az anyagot, mely lusta, tömör,
fekete földbe, fekete hegybe
csap csak a csáklyád, fúr be furód:
s mélyre merítsd bár tintapatakját
még feketébben árad, ömöl
nézd a fü magját, nézd a fa makkját,
gerle tojását, csíragolyót,
fekete, fekete, fekete,
fekete kelme s fekete elme,
fekete arc és fekete gond,
fekete ér és fekete vér és
fekete velő és fekete csont.
Más szin a napfény vendég-máza,
a nap a színek piktora mind:
fekete bellül a földnek váza,
nem a fény festi a fekete szint
karcsu sugárecsetével
nem:
fekete az anyag rejtett lelke,
jaj,
fekete, fekete, fekete.
?
Aki
ölelés
helyett öl
Egy tragikus
meg nem értés…
Én csak megsimogatni
szerettem volna a nyuszit,
de a folytonos menekülésével,
értetlenségével annyira felbosszantott,
hogy most már agyoncsapom, ha elérem…
?
Aki
súlyosan
önleértékelt –
semmit sem tart önmagáról,
mindig másokat követ, utánoz…
Vagy ezt kompenzálni próbálva
átesik a ló túloldalára, és így ő
mindig úgy érzi: Ő különb ember
mindenki másnál – ezért így neki
nincs is másoktól mit tanulnia…
?
Aki
nem tudja,
vagy „elfelejti”,
hogy a halottas ruhán nincs zseb,
és a révész Káron ladikján is csak
anyaszült meztelenül visz odaátra,
ahova csak lelki kincseket vihet magával…
?
Aki
nem tudja,
nem érezte,
hogy milyen jó
gyalogolni, lépésről
lépésre, meg-megállva
szemlélődve, ismerkedve
és gyönyörködve stb. stb.
bejárni a szülőföldet és/
vagy két keréken önerőből,
a szabad ég alatt tovasuhanni…
?
Aki
mindössze
csak annyit „lát”,
keveset és rövid ideig,
és egy sajátos látószögből,
a világból és a természetből,
és a kertjüket művelő szomszédokból,
amennyit az autó vezetése közben lehet…
?
Aki
nem tudja,
hogy most hol, mikor
és kiket szeretne evangelizálni,
de örökké lesben vár „áldozatára”,
aki folyton meg akar menteni valakit –
vagy aki elrohan a sebesült kirabolt mellett,
mert irgalmatlan szamaritánusként siet a misére,
vérbe fagyva cserbenhagyja az ismeretlen áldozatot …
?
Aki
nem tudja,
milyen útra indul,
de örökké pakolja holmiját,
vagy be is van csomagolva bőröndje,
mert őt bármikor tovább üldözhetik innen is…!?
Sehol nincs hazája, otthona, nem ereszt gyökeret
(mint egy „megátkozott” Ahasvérus, bolygó zsidó)
?
Aki
nem vágja ki,
fojtja el csírájában:
és így a kis hazugsága
egyre újabb nagyobbat „szül”,
el is burjánzik, el is „rákosodik”,
már egy lavinává összeállva eltemeti …
Onnan is van visszaút, „csak” nehezebb,
pláne, ha még magunk se tudunk róla, ill.
az igazsághoz keresztülhazudnánk magunkat…
?
Aki
besegít
„Jóistennek”,
ne végezzen félmunkát,
ha Ő a jégesővel már úgyis elverte
a szőlő nagyját, a maradékot majd ő elvégzi…
Hadd lássuk Uramisten, mire megyünk ketten!
Aki nem menti a menthetőt, a kárt, de tetézi…
(Arany János egyszeri gazdája – Bolond Istók)
?
Aki
nem veszi
a lelki fáradtságot, hogy
megérezve-sejtve, kitalálva
teljesítse a te „titkos” vágyad:
nem tud, vagy nem is akar neked
egy kellemes meglepetést szerezve
növelni az ajándékozás örömét…
Nem kockáztat: hátha téved,
marad a kitaposott unt úton…
?
Aki
egy olyan
örömteli eseményből,
mint amilyen az ajándékozás,
képes ürömöt, szomorút „varázsolni.”
Még jobbik eset, ha csak elfelejti azt,
amivel azért elárulja a társ lebecsülését…
De ennél is rosszabb, ha figyelmetlenségből,
vagy „elvi okokból”, vagy rosszakaratból
rosszat és/vagy rosszul ajándékoz – pl.:
megaklázót, sértőt, megszégyenítőt stb.
?
Aki
nemcsak
disznóból kolbászt,
de kolbászból disznót állítana elő –
neki minden folyamat visszafordítható…
Nem ismer lehetetlent, csak tehetetlent…
(Mint egy kisgyerek, aki még azt hiszi, hogy
a lepkének majd visszanő a letépett szárnya…)
*
Aki
nemcsak
légvárépítő és -lakó,
de a magán pszichiáterének
még rendszeres lakbérfizető is…
Mintha a hal azért fizetne hálapénzt,
hogy van, aki őt meg-megsimogatja,
amikor partra-vetetten kínlódik…
?
Aki
nemcsak
mindig odatartja
a másik arcát is a pofonért,
de még önmaga is ostorozza,
hogy nem csinált kedvet hozzá,
hogy párat még jól bele is rúgjanak,
és a rablónak nem adta oda a dugi pénzét…
*
Aki
nemcsak
vészhelyzetben,
ideiglenesen blöfföl,
mint az oldalazó, és így
magát nagyobbacskának
mutató macska – de mindig,
és a maga is kezdi ezt elhinni
az első nagy felsülésig, lebőgésig…
?
Aki
egy neofita túlbuzgó,
„hitetlen” évei kompenzálva
ő pápább akar lenni a pápánál is…
Mint ki egy trehány-rendetlen gyerek volt,
de felnőtt családfőként katonás rendet tart,
ami nehezíti-ellehetetleníti az otthonosságot…
?
Aki
nincs
tisztában
a szülői hatalom–
felelősség nagyságrendjével,
életsors-befolyásoló súlyával,
vagy ha rádöbben: megriad tőle,
mint a felvilágosított hályogkovács,
aki már nem mer többet műteni…
(a gyermek a „szemünk fénye”)
?
Aki
nincs tisztában vele,
hogy a konyhakés, a humor stb.
milyen veszélyes kétélű fegyver,
amivel önmagát/mást akár még
súlyosan/halálra is lehet sebezni…
(szó szerint, vagy átvitt értelemben,
illetve: öngyilkosságba hajszolni…)
?
Aki
soha
nincs jelen,
igazolatlan hiányzó:
sosemvolt fiktív múltban,
vagy képzelt jövőben „él” –
vagyis csak passzívan henyél,
előkelőnek gondolt rezignáltságban,
aki alibizik, soha nincs a Tett helyén…
Aki a nagyot alkotókat „deheroizálja”,
az itt-most boldogokat „hitelteleníti”,
ami „igazolja”, hogy minden hiábavaló…
?
A’ FEL TSERÉLTT SYMPTOMÁK.
Halva feküdt Nagy Pál, ‘a kilentz testvéreit
Hátra hagyta, hátra számtalan kintseit.
Hólttestét meg nézni számos nép öszve gyűlt,
Mellyet már a’ kilentz tesztvérje körűl űlt,
És ha a’ meg hólttat szomszéd vagy Atyafi
Dítsérte, hogy melly jó testvér vólt ‘s Hazafi,
Mind annyiszor, mind nagy tűzzel a’ szeretett
Testre borúlt, ‘s rajta bújába – nevetett.
De Nagy Pál nem hólt meg, hanem tsak elájúlt,
‘S hogy a’ számos testvér egyszer rája borúlt,
Fel veti a’ szemét, magát el rikkantja,
‘S siralmas feleit egybe fel pattantja.
A’ sok testvért hideg verejték is verte,
De a’ mint az eszét mindegygyik meg nyerte,
Idvezleni kezdte a’ fel éledtt testvért,
De egyszersmind azzal engedelmet is kért,
Hogy el távozhasson, mert az illy szertelen
Öröm testének sok, és egésségtelen;
‘S mind is haza ment, mert örömével nem bírt;
‘S otthon örömébe mindegygyik testvér – sírt.
FÁY ANDRÁS
?

36. FÁY ANDRÁSHOZ.
Egybe hivatta az ég urait vén Jupiter Isten
S kérdi: az ó évvel mit tegyen? Érkezik új.
Friss Merkúr nem várja sorát, mond: csapja pokolba;
A múltnak hasznát nem veszi senki soha.
A gyűlés nevetett Merkurnak furcsa beszédén;
A fő istennek homloka ráncba vonúlt.
És mondá: ifiú! a múltat tudja becsülni
A bölcs; mert abból mérve tanulni szokott.
Szólt, és általadá a múltakat óvni Saturnnak
Mindeneket befaló etheri keble között.
Megcsókolta kezét atyjának az égi Minerva,
S kérte, sok új éven tartsa meg azt, a ki bölcs.
Azt te ne bánd, jó lyányom; akár mikor érkezik a bölcs
Hozzánk, néki Olymp ajtaja nyitva vagyon.
Erre egész gyűlés tapsolt s szép muzsika hangzott,
A múzsák húztak szent örömükbe magyart.
Hív fele lelkemnek, mese-társam Fáy, – ezekre
Mit szólsz? A gyűlés tetszik-e?… Úgy-e mese?
Mennyi mesét irtál, s gyűléskor mennyi meséket
Hallani; hát éltünk nem fog-e lenni mese.
Én is ez újévben, mese nélkül, szívvel óhajtom
Pallászként: honnunk bölcs fia! századot élj!
pppppppppp

Csak az ember lehet
a boldog élet helyett
egy ön és társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…

Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

ppppppppppppppppppppppppppp
![]()
Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
- Fáy András irodalmi jelentősége2024.07.25.
- FÁY ANDRÁS (1786–1864)2024.07.25.
- 66 híres magyar regény2024.07.25.