kb. 21 perc olvasás
Eugéniusz:
Boldog-boldogtalan ABC – III.
Életminőség-vizsgáló tükrök
A bölcs és/vagy balga ember

Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára

Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

Tompa Mihály
BOLDOGSÁG.
Hol vagy, hol vagy életünknek
Szép tündére, boldogság?!
Karjaidban kik pihennek?
Ajkaid kik csókdossák?
Fényes orcád néha-néha
Szemünk előtt megjelen;
Vagy csak a sziv álma képzel
Kétes ködben, fellegen?
Széles ország-út az élet,
És mi rajta vándorok;
Elfáradunk, elepedünk,
Vérző lábunk tántorog;
S boldogságért esdekelvén,
Mi előre jár szemünk:
Csendes kunyhó, vagy keresztfa
Közelébe érkezünk.
De a vándor a kis kunyhót
Elmellőzi botorúl;
Öntagadás-, türelemnek
Keresztjéhez sem borúl;
A csalképet űzve, annyi
Fáradalmat elvisel;
S meglepvén az éj sietve:
Az útfélen alszik el.
Voltam, ábránd! völgyeidben,
Hol szellő s lomb enyeleg;
Jártam, oh vágy! szirttetődön,
Mely szédítő s meredek.
Hű csók mézét szítta ajkam,
Koszorús volt homlokom…
S ha valék-e boldog akkor?
Ne kérdjétek, nem tudom!
Szív, oh szív! ha boldog vagy már,
Ha több kéj nem fér beléd:
Mi remegtet, mi nyom mint a
Fa harmatos levelét?
Ah, mért kell a boldogságban
Öntudatlan érzeni:
Hogy azt egy szempillantásban
El is lehet veszteni?
Mért van, hogy ha szived álma
Megvalósul s a tied:
A szép bálványt összetörni
Maga a szív úgy siet!?
Csábit, vonz a fátyolos kép,
Mely távolról int felénk,
Hogy megrontsa a kicsinylés,
Amit küzdve megnyerénk.
Zaklat a vágy, s űzve szívünk
Ösmeretlen tájakig:
Nem boldog, ha kéjt nem izlel,
Nem, ha azzal jól-lakik.
A bánatban örömet kér,
Az örömben bánatot;
Csendességből zajba vágyik,
S csendbe hogyha zaklatott.
S míg az élet, mint az égbolt,
Hol borongós, hol derült,
És megkóstol a halandó
Édeset és keserűt:
A végóra elközelget,
És szemét hogy béfogják,
Életén átnézve kérdi:
Mi volt hát a boldogság!?

?
Aki
úgy tudja,
hogy a lélek
nem halhatatlan,
annak a halál csak
egy ijesztő megsemmisülés,
és nem élni ösztönző terminus,
ami egyre jobban nyomasztja,
hogy naponta közelebb van hozzá…

?
A
halálfóbiás,
aki létbotránynak,
teremtési hibának stb.
tartja az ő halandóságát,
de aki a délutánját dögunalomban tölti,
két kézzel szórja, herdálja drága idejét…
?
Akinek
maga az öregedés is
csak egy fokozatos romlás,
non stop testi-lelki leépülés,
nem pedig egy új, önmagában
egyszeri, új és jó életkorszak,
egy bölcs és örömteli, derűs
tkp. második boldog gyerekkor…
?
Aki szerint
a bűnt csak a papok találták ki,
ahogy az örök kárhozat rémképét is
(ez azért nem áll távol az igazságtól)
az emberek birkanyájjá idomítására –
ezért vagy kiiktatja ezt a fogalmat,
vagy álszenten hódol az erénynek,
vagy majd élete végén megtér….
?
Csak
panaszkodsz
a rossz sorodra,
pedig ebből Isten segítségével
többet tanultál, és így többet is
fejlődtél, vagy fejlődhettél volna,
mint amikor agyadra ment a jólét,
és önhitten magadat dicsőítetted…
?
A
szemérmes,
szerény, tartózkodó,
szótlanul éhező koldus,
akinek a kérés szégyen, így éhenhal
(mint a mély kútba esett néma gyerek,
akinek az anyja sem érti/hallja szavát)
?
Aki
jó színészi képességű
és jó emberismeretű, de szélhámos,
s ezt a talentumát pl. házasságszédelgő,
hozományvadász stb. céljára hasznosítja…
Majd ő lepődik meg a legjobban, hogy
a sikere lesz a kudarca: megszégyenülés,
lebukás vagy rossz házasság (papucsférj sors)
?
Aki a haszonban részesült,
ugyanaz viselje a károkat is –
gyönyörködsz a rózsában,
élvezed a színét, illatát stb.,
de ne téged szúrjon meg tövise,
mert akkor reklamálsz, panaszkodsz…
Ahogy még a feleséged is visszaküldöd,
ha kiderül róla valamely fogyatkozása…!?
?
Ha épp
nem tudja elérni,
amire pedig vágyik,
akkor hamar, hamisan,
olcsón meg is vigasztalódik:
Még nagyon savanyú ez a szőlő…
Még kicsi/már kurva ez a lány/nő…
Pedig csak a kudarc kockázatát kerülve
nem is mert egyértelműen kezdeményezni.
Vagy indokoltan kosarazták ki, és örülhetne is,
mert számára – is – pokol lett volna ez a frigy…
?
Aki
aktív-passzív
jóváhagyásoddal
folyton pumpol, tarhál,
netán a te pénzeden még
le is részegít, hogy azután
szabadon kifoszthasson: markecoljon…
?
Aki
drága idejét
az ún. gordiuszi csomók
kibogozására pazarolja, mert
nincs szíve és/vagy esze, hogy
egy csapással átvágja azokat…
?
Aki
sokkal jobb ügyhöz
méltó buzgalommal
szeretne/akarna nemcsak jót tenni,
de mindig mindenki előtt még jónak is látszani…
?
Aki
Nagy Keresztény,
de „Vén gazember”
szerepet nem vállalna:
éveken át tolvaj-csaló hírben állva
menteni a dzsentri apa vagyonát az utódoknak…
(lásd Mikszáth Kálmán ilyen című kisregényét)
?
Aki
jogosnak tartja a társai,
vagy a társadalom bűnbak igényét,
hogy ne magukban keressék a hibát –
sőt: ő maga jelentkezik is rá, mert ő
jobb híján így akar ismert valaki lenni,
vagy szeret(ne) áldozat lenni, mártírkodni…
*
Más helyett bűnhődő
(Én voltam, 1942. magyar film)
Egy vállalat páncélszekrényéből eltűnik tízezer schilling.
A gyanú Köhlerre terelődik. Menyasszonya, Vanda,
aki gépírónőként dolgozik mellette,
hogy szerelmét mentse, magára vállalja a bűntettet.
Az igazi tolvaj megkönnyebbülten nyugtázza,
hogy Vandát egy évre elítélték.
Ha Köhler, mint Vanda véli, bűnös lenne,
tudnia kellene, hogy a lány nem bűnös,
és akkor tisztában lenne annak áldozatával.
Köhler azonban nem bűnös, ezért a bűnt felvállaló Vandát
valóban bűnösnek véli, és meg sem látogatja a börtönben.
Csak a lány kiszabadulása után derül ki az igazság,
A lány ekkor jön rá, hogy áldozata teljesen értelmetlen volt…!?
?
Aki
fejben,
elméletben jól,
legjobban tudta,
hogy kell gyereket jól nevelni –
tartott is ez egészen mindaddig,
amíg neki nem született meg az első…
?
Aki
úgy kapaszkodik
az „életfelmentő”,
emberi-társas kötelességei
teljesítését felfüggesztő betegségbe,
mint a fuldokoló a mentőövébe,
mint az utolsó szalmaszálba…
?
Aki
fölöslegesen,
sőt igen károsan
kardot ránt és kard által vész el,
pl. így még a besurranó tolvajból is
a maga vesztére egy rablógyilkost „csinál” …
?
Akinek
még a szemét
is ki lehet lopni,
alkalmat termet
a tolvajnak, rablónak
(kulcs a lábtörlő alatt)
vagy nem ismeri, nem érzi:
mi az arányos önvédelem –
és az áldozatból tettessé „lép elő” ….
?
Aki
másnak vermet ás,
az maga is pont ebbe esik bele,
ahogy például ez történik akkor,
amikor Hamletnek méregpoharat
készítenek és mérgezett tőrt fennek…
?
Aki
a csalt, lopott, rablott
javakból ad, osztogat kis alamizsnát,
amiért a kifosztottak hálálkodását várja,
és még ki is oktatja őket, hogy mire költsék…
?
Affekta
Aki feltűnési vágyból,
vagy nem is tudatosult,
de felvett rossz szokásból,
a nőiesség félreértéséből stb.
folyamatosan csak kényeskedik,
pipiskedik, szenveleg, negélyez…
?
Aki
oly előkelősködő
tüntetően kényeskedő,
hogy nem az alátett tíz párnát élvezi,
de még azokon át is „megérzi” azt az egyetlen
árva kis borsószemet, ami miatt nem tud aludni…
Holtig várhatja, míg valaki életpárjául fogadja őt…
?
Akinek
olyan merev
elvei-szokásai vannak,
mintha valaki mondjuk
kényszer-zubbonyban akarna
szerelmesen össze-ölelkezni,
és/vagy gúzsba kötve táncolni
?
Hősködő
Fölösen-károsan
virtuskodó legény
Pl. aki képes lenne
a társát/szerelmét
Dunába belökni, és menteni,
ha így imponálhat neki, vagy
kitüntetett híres életmentő hős lehet…
?
Aki
közönyösen
szemléli a fuldokolót –
hisz őt mások is jól látják,
és akkor miért pont ő kockáztasson,
meg majd csak ideérnek a profi mentők…
Vagy ha egyedül van, akkor magát félti,
vagy azzal menti, hogy nem profi úszó stb.
?
Aki
képtelen
egy életútra
elszántan és kitartóan,
következetesen rátérni,
hátha a másik még jobb lenne …
Így csak egyhelyben jár, sőt: hátrál…
?
Addig-addig
totojázol, vacillálsz,
és turkálsz, válogatsz,
a sok-sok udvarló, sőt kérő között,
mígnem két szék közt a pad alá esel…
Éhen halsz, mint Buridán tétova szamara…
?
Egyszerre
több vasat tart a tűzbe,
hátha valamelyik majd bejön?
És amikor ez többnyire kitudódik,
akkor két szék között pad alá esik,
és örökre elesik egy jó házastárstól…
?
Addig-
addig válogat,
mert senki sem méltó hozzá,
hogy a végén már annak örül,
ha egyáltalán lesz valaki,
már szinte akár bárki,
aki még őt választja,
s nem lesz vénlány,
vagy agglegény…
?
Rigócsőr királyfi
A rátarti királylány,
akinek egyik kérő sem volt jó,
mindegyiket gúnyolta-csúfolta,
míg apja ezt megelégelte, és
így el kellett mennie azzal
az első bekopogó kérővel,
aki persze a mesében egy
(álruhás király) koldus volt…
Aki a makrancost a kunyhóban
azután alázatossá szelídítette…
?
Aki
már csecsemőként
természetesnek vette
és meg is szokta, hogy
neki minden kívánsága rögtön teljesül –
máskülönben ő hisztizik, és toporzékol…
Így nevelődött kis házi zsarnokká
a család és a maga – csak később
belátott – bánatára, kárára…
?
Egyke
Akinek azért van
csak egy gyereke,
hogy így neki szinte
mindent megadhasson –
majomszeretettel kényeztetve
következetesen rontja el „előszeretettjét”
(mindeközben ő meg eladja cégének a lelkét,
vagy érdekházas, hogy ezt finanszírozhassa…)
?
Aki
nem is törekszik,
pláne nem jó kapcsolatra
a közvetlen szomszéddal,
aki amúgy többet érne,
mint 100 távoli jó rokon,
és még azon is veszekszik,
sőt még pereskedik is, hogy
kinek fütyül a fülemile…
?
A
nagyon
távoli rokonokkal
jó kapcsolatokat ápol,
de török átok: éppen a közeli
jó szomszédját nem becsüli meg,
aki nagyon sokat segíthet/árthat…
?
Vakhit
Aki ún. jóbarátként
szétaggályoskodja
a legjobb terveidet is,
amúgy meg hülyeségre biztat,
istenkísértésbe visz/hajszol bele,
mert te szinte vakon megbízol benne…
?
Aki
képtelen,
lelkileg lusta, gyenge,
szellemvilágban járatlan
felmászni a humor magaslatára,
már pedig onnan lenézve eltörpülnének
a lentről egyre óriásibbnak tűnő gondjai…
Magán se nevet, túl komolyan veszi magát,
de attól viszont retteg, hogy nevetségessé válhat….
?
Tompa Mihály
A GAZDAG.
Volt egyszer egy dúsgazdag ember,
Ki, hogy nem voltak gyermeki,
Elvégezé vala magában
Rokonit felsegíteni.
Ő egyedűl áll a világon…
Azok hadd boldoguljanak!
S roppant kincsét köztök felosztván:
Örűltek az atyafiak.
.
S a jóltevőt, öreg korára
Magához hívja mindenik;
Irják, kik tőle messze laknak,
Hogy híven gondját viselik.
De az öreg a meghivásnak
Sok számos évig ellenáll;
Elindul végre s bekopogtat
A legelső atyafinál.
.
Nem ösmerték meg. Ő belépett
A házhoz útas képiben,
Ki szállást kér egy éjszakára.
S tovább megyen ha megpihen.
Mert terve az volt: széjjel-nézni
A rokonok között elébb:
Hogy hol leend legjobb leélni
Még hátra lévő idejét?
.
Nagy fényüzés volt a családban,
Éjjel-nappal zajgott a ház;
Nem látott olyat, aki fárad,
Csak olyan aki lakomáz;
S gondolja búsan: nem sokára
Itt sírva kérnek kenyeret!
Szükség kiséri a pazarlást…
S vevén botját, utnak ered.
.
Elért a második rokonhoz,
S házi békét nem lele ott;
Szüle, hitves, testvér egymással
Ellenkedett, civakodott.
De fel is volt fordulva minden…
S ő már korán utban vagyon,
Jaj az egyet-nem-értő háznak,
Mert Istenáldás nincs azon!
.
A harmadik rokon fukar volt;
Zárt ajtók s vas-rácsok megett,
Panasszal lévén szája telve:
Rongyoskodott, szegénykedett.
Szállást nem adhat! (Félti kincsét,
Tolvajcsiny, rablás gyakori!)
S mond a vándor: maradj magadnak,
Földnek gyász terhe, zsugori!
.
Közelgetvén a negyedikhez:
Szigorú arca felderűl, –
Rend, tisztaság, jólét köszönti
A lak felől, már messzirűl.
Nagy gazdagság, kincs nincs a házban,
De van éltető szeretet,
Van hűség, béke, – s megbecsűlik
A szüléket, a véneket.
.
A vándort szívesen fogadják.
Ki felfedezvén önmagát:
Örömkönyet sír érkezésén
A rég váró kedves család,
Melynek vidám, boldog körében
Éldegélvén sok ideig:
Az öreg éltének utólja
Szép csendességben letelik.

?
Tompa Mihály
AZ ÖREG SZOLGA.
Áll még az úri kastély, hidegen
Tekintenek szét a szürkült falak;
Az őslakók egy vén szolgán kivűl,
Mind, mind régen a földben nyugszanak.
Az öreg cseléd még él, – nyomorog…
Sok vész elzúgott ez agg fő felett; –
Egy zárt, kopott könyv ő, melyben a ház
Sorsából annyi feljegyeztetett.
.
Beh máskép volt itt minden ezelőtt!
Eltünt az ős szokás, a régi rend…
Hejh, az öregnek nehezen esik,
Hogy minden gyászos pusztulásba ment;
Nehezen esik: hogy szenvedni kell
Hideg mellőzést és bántalmakat…
Ruhája rongyos, meg is éhezik,
S a termekbe lépni nem szabad!
.
Hajdan, ha a nagyúr, barátival
Bor mellett ült a késő éjszakán:
Feküdni küldé egész udvarát,
De őr megszenvedé, őtet csupán…
És mig megtölté az öblös kupát,
Hallá mint főznek titkos terveket…
Látott, tapasztalt ő nagy dolgokat,
Mikről az ember tudni sem szeret.
.
Ott látta ülni e faj legjavát;
Hol vannak ők? Elvesztek gonoszúl…
Elmult a harcok szép fényes kora,
S az öreg lelke úgy elkomorúl…!
Ahova visszanézni nem kiván,
Kiket irtózik háborítani:
Előtte áll a régenmult idő,
S a szeretettek halvány árnyai.
.
Az asszony szelid, szenvedő vala;
Az úr ellenben büszke, szigorú;
A lányka szép, de méla, szótalan…
Tüzlelkü és szilaj volt a fiú.
Az öreg szolga mennyit hurcolá
Izmos karján a két szép magzatot…
Az öreg szolga balsorsuk felett
Mennyi keserű könyet hullatott!
.
A várba szép ifjú levente jött,
Ki dalt, regéket vert a citerán;
S dús kérőjének az oltár előtt
Nem-et mondott a halovány leány.
Haragjában szörnyű volt a nagyur…
Az asszony némán sirt szavak helyett;
A két vitéz élethalálra vítt…
A lányka a szent fátyol szűze lett.
.
Aztán jöttek harcos nehéz idők,
Kockára téteték minden, mi szent;
Apjától fegyvert kére a fiú,
Anyjától áldást, és harcolni ment.
Ki bölcsejétől óta őre volt:
A vén cseléd kisérte oda is…
Koplalt, hogy egyék, fenn volt, mig aludt,
S előtte melle volt a védpaizs.
.
Végsőt rivalgott már a harci kürt,
Végső rohamra lelkesült a had;
Elestek a zászlók, a bajnokok,
S a hős ifjú a holtak közt maradt.
Mit búsan vitt a hű cseléd haza:
Piros vér fedte a hős köntösét;
A zárdából is levél érkezett,
És a levélen fekete pecsét…
.
De aki vissza kérné a fiút,
És köntösére könyje hullana,
Vagy feltörné a gyászos íratot;
Nincs senki! sírba szállt a jó anya!
És a nagyúr? a szolga kérdezi,
De minden ember levert, hallgatag…
Suttogva, félve mondják: vége van…!
S haláláról borzadva szólanak.
.
Bódultan jár-kél szobán s termeken…
Fenn-tölti, mint szokás, az éjszakát,
Várván, midőn alunni megy ura…
Feküdj vén szolga! alszik a család…!
Égő világgal futkos majd körül,
Szeretne szólni, de nincsen kinek…
A büszke kastély zajtalan, kiholt,
A lég is benne nyomasztó, hideg.
.
S az elhunytak gazdag fényes lakát
Sohsem látott nemzetség lepte meg;
Turkált, zsebelt, – s kiszórva lőnek a
Családi képek, ősi címerek…
Mindezt megérte, látta az öreg,
S megtörni nem birt a vén, fás kebel,
Tenger szirtje az, mely lát vészt, halált,
Hanem ő maga nem sűlyedhet el.
.
Az öreg szolga még él, – nyomorog…
Ha bántják is, ő senkinek se vét;
Mikép a hű eb, holtig őrizi
Az elpusztult lak hideg tűzhelyét;
Hű szivével ő holtig marad,
Nem az élők, – a holtak kedveért,
Kipanaszolja a sirnak magát,
S álomnak tartja, amiket megért.

?
Aki
nem tud mit kezdeni
az egyszeri szerencséjével,
csak egy kolbászt mer álmodni
a nyomorában, ha épp jön a jótündére –
ami neje dühe miatt menten az orrára nő,
így örökre elmulasztott egy kiugrási esélyt…
?
Aki
már a hibás/
akarva-akaratlan
illetlen, sőt sértő stb.
megszólítás/stílus miatt
már előre, eleve elrontja az amúgy pedig
oly létfontos dolgának elintézési esélyeit…
?
Aki
már az elején
elveszíti a fonalat,
de röstell szólni, és
már csak bután bólogat,
és így, vesztére nem tanul meg
például kamatos kamatot számolni…
(emiatt akár lakóházát is dobra üthetik…)
?
Aki
már azt is bűnös,
titkos-tudat alatti
önzésnek veszi, és
meggyónja, ha mondjuk
például az altruista adakozása,
feltétel nélküli, irgalmas szamaritánus
segítség-nyújtása neki is némi örömet okoz…
?
Aki,
jobb híján
elfogadja pl. az örökre szóló
nőtlenségi fogadalmat, a cölibátust,
de mégsem „ugrik ki”, nem hagyja ott
a katolikus papi pályát, ha nem tud nő nélkül élni…
?
Aki
„fiatalos” lazaságból
vagy mert rosszul alszik/ébred,
már eleve késve, hajszolva indul
és napközben sem éri utol magát,
ezért aznap soha nincs a helyén…
?
Aki
notórius,
szisztematikus
felelősséghárító –
édes gyereke tanítását
és nevelését az iskolára,
az egészségét az orvosra,
a közügyei intézését pedig
a „választott” politikusra bízó…
?
Aki
nem látja meg
a változóban az állandót,
a sokféle jelenségben az egy,
ugyanolyan lényeget, pedig az Ördög
egy és ugyanaz, de különböző alakban
(lásd pl.: Legyetek jók, ha tudtok c. film…)
?
Aki
egy hagymaember –
ha lehámozzuk róla a felszínt,
mint hagymáról sorra a héjakat,
akkor nem marad a végén semmi,
sehol az a kemény mag,
egy szilárd konstans…
?
Aki
már huszonévesen (!) is
mindenekelőtt már szerfelett
azon aggódó, hogy hogyan biztosítsa be
már most a nyugdíjas korszakát, annak jólétét,
és ezért a biztosítótársaságok ideális balek ügyfele…
?
Aki
egyedül
van a szigeten
és nem tudhat róla:
nyomdahibás a Szentírása,
innen lemaradtak az „i” betűk: I-gazság,
de ő ebből görcsösen egy jottányit sem enged…
?
Akinél
az „I” betű már megvan,
csak a pontot nem teszi fel rá,
amiért az egész csak rész, és így,
meg nem koronázva nem sokat ér…
Például évekig csak udvarolgat,
de nem kéri meg a lány kezét…
?
Aki
már most
lazán, vadul költekezik
a megálmodott szerencséje kontójára,
vagy ha netán mégis fő-nyereménye lesz,
az csak megrontja, vagy hamar kifolyik kezéből,
és közben tönkre mennek a baráti kapcsolatai is…
?
hisz jelesre
érettségizett,
és ezzel felnőtté avatott,
azt gondolja: ő már mindent tud –
így ő ezentúl már csak tanítani akar,
de tanulni nem (nem lesz bölcs, jó pap stb.)
?
Aki
jó szakember,
dolgos, tisztes polgár,
bérét hazaadó családapa,
nem részeges, hűséges férj stb.,
„csak” éppen az életbölcsesség-hiánya
miatt egy papucsférj, és fia is ezt „örököli” …
?
Aki
már most
pontosan tudja,
mert ő egy oly fontos
és elfoglalt személy, hogy
mit fog tenni mondjuk egy év múlva
kedd este nyolckor és félkilenckor
Ennyi teret enged a spontaneitásnak…
?
Akinek
semmilyen
életterve sincs,
még úgy körül-belül sem –
infantilis: ő percről percre él
a teljes, laza spontaneitásban:
ahogyan esik, úgy puffan…
?
Aki
már nem gyerek –
neki ne mesélj, ő már
csak azt hiszi el, amit itt lát…
(miközben épp azt a hamis illúziót látja,
amit a profi szemfényvesztő elhitet vele)
?
Aki
a bűnözők alja,
a családon belüli
pedofil erőszak,
megrontás miatt sittes,
és ott vamzerként jut előjogokhoz –
még a sorstársai is megvetik, leköpik…
?
Aki
nem tudja
az érdekeit érvényesíteni,
mert vagy nem ismeri fel őket,
vagy mert szerinte nem áll módjában
se pénz, se pozíció, se kapcsolatok stb.,
vagy mert pl. a birka vallása ezt neki tiltja…!?
?
Aki
mintha
el-elfelejtené, hogy
minden új meccs 0:0-ról kezdődik
és háromesélyes, és a papírforma borulhat –
pláne, ha ő elbízza magát, mint a nyuszi,
aki a teknőssel áll ki versenyfutásra…
?
Aki
önhitten
előre iszik
a medve bőrére,
nem is keveset, a fejébe is száll,
így azután a döntő pillanatban célt téveszt,
és így végül jó eséllyel a medve eszik belőle…
?
Aki
egy megveszekedett,
veszett embergyűlölő,
aki magával viszi örök sírjába
az életjobbító-könnyebbítő találmányi titkait –
nem tartva kötelességének azok megosztását…
?
Aki
nem tudja
kell időszakig
titokban tartani
találmányát, felfedezését,
és így abból vagy csak más profitál,
vagy rossz kezekbe kerül emberellenes célra…
?
Aki
mindent
újra fel akar találni –
spanyolviaszt, meleg vizet,
sőt még magát a kereket is:
és addig nem is használja,
ha nem övé a szabadalom…
?
Aki
többet él
a nyers erejével,
mint az okosságával, az eszével:
meg is szakad, hamar ki/lemerül,
mert nem használ egyszerű gépeket
amilyen pl. a kerék, az emelő, a csiga stb.
Önmagát minősíti le igavonó barommá, géppé…
?
Aki
viszolyog
mindentől,
ami túlságosan,
„pofon” egyszerű,
mindig mindent bonyolultabb,
komplikáltabb módon tesz:
pl. így vakarja a fülét is…
?
Akire,
az ősbizalmas,
naiv stb. balekra
mindent vackot, bóvlit
oly könnyen rásózhatnak:
nem lát át a szélhámos trükkön –
hiszi: a javát akarja (és el is veszi)
?
Aki
úgymond
csak a lelkét
tartja tisztán –
testét, ruháját, lakását
lustaságból vagy már elvből sem –
egyáltalán nincs tekintettel az embertársaira se…
(de így lelke se lehet rendben: ahogy bent, úgy kint…)
?
Aki
óvatlanul,
lustaságból/játékból
elindul, majd felgyorsul
az önelhanyagolási lejtőn:
előbb csak az orrát nem törli meg,
később meg már a fenekét se ki –
majd meg már ki se megy…bűz-lesz!
?
Aki
egy piperkőc,
egy dandy, egy világfi,
aki mire „szalonképesre”
felöltözik és „rendbe hozza magát”
már elmúlik a becélzott programja
és nyugovóra is térhet egy üres nap után…
?
Akinek
nincs ideje-ereje
a belbecsét „ápolni, gondozni”,
lelki kertjét, értékeit művelni,
mert ezt teljesen leköti-kimeríti
a saját, a lakása, az autója külcsín-javítása…
Pedig nemesített lelke szebbé tenné arcát
minden sminknél, plasztikai sebésznél stb.
?
Aki
mindig
a fogához veri a garast,
alig fogyaszt, alig élvez javakat,
ő mindent csak forgat/beruház:
ő egy puritán kapitalista protestáns,
(lásd pl. Max Weber idevágó könyvét)
vagy csak egy szimpla „zsugori uram”,
akit Moliere/Csokonai műveiből is ismerünk…
?
Aki
betegesen
spórol és ment:
pl. mindig az épp már
rohadó almát eszi meg,
és így sosem eszik épet,
vagy lenyeli a romlott ételt,
akkor is, ha közben undorodik,
mert anno, a vészkorban netán
még indokolt kemény szokása
rigorózusan megrögzült…
?
Akinek
az önmaga
el nem fogadása,
az önmagával való
állandó alapelégedetlensége,
amire ráadásul még oly büszke,
a mindig újabb s újabb dolgok
utáni non stop sóvárgás/hajsza
formájában ölt rossz testet…
?
Aki
egy mindig
a távolba, mindenhova-
sehova vágyódó kincskereső,
itt és most nyomorultul érzi magát
aki nem látja a szemétől/eszétől, hogy
a háza tája egy feneketlen aranybánya!
Mint aki egy filmen látott (színész)nő után
reménytelenül epedve nem látja a szomszédot…
?
Aki
pecázva,
halászcsónakkal
eddig kényelmesen/békében élt,
de kapitalizmus hívők rábeszélték:
legyen neki inkább egy halászflottája,
és akkor majd azután, sok év hajsza után,
majd ismét nyugodtan kedvére horgászhat…
?

Tompa Mihály
A TITKOS BETEG.
Büszkén lépett az ifju a világba,
Mely nem töltvén be a nagy álmakat:
Más nép között keresni jobb szerencsét,
Sarut köt és vándorbotot ragad;
Frigyet sért és szent kapcsot pártütőn bont,
Könnyelmüen elhagyva a szülő hont.
Az idegen földön mosolygva fordul
Feléje a szeszélyes sors kegye;
Édes, becses hull ösvényére – s annyi
Ok versenyez, hogy boldoggá tegye.
S nehány év hogy lefutja perceit:
Alig van futni mért, kivánni mit.
Palotája kies vidéken épült,
Hol a dús természet csudát mivel,
Fedvén dombot s tetőt órjási fákkal,
A völgyet szép, gyöngéd szülöttivel;
Lenn gyors folyó, a rét abroncsa, hol
Az áradat kövér síkot locsol.
Bőség s öröm, béke s erény a házban,
A bennlakók orcái fénylenek;
A nő, az uj hon szőke szép leánya,
Szelid, nemes, – vonzalma mély, meleg
S melyet örök jókedv s játéka hord:
Festői kép a kis gyermekcsoport.
A hála a szilárd polgári érdem
Arany könyvébe irta már nevét:
Szava döntő a nép közt s a tanácsban,
Ha jót dijaz s fenyíti azt, ki vét.
Ügyefogyott, szegény fennhangon áldja,
Szivének sincs titkon magára vádja.
Szerencsés, dús, tisztelt, – és mégse boldog
Tagadja, rejti bár, de hasztalan!
Arcán, lényén sok rendkivűli jel szól,
Hogy e szivnek titkos, nagy harca van.
A hab szabálytalan rengése fent:
Mélyen rejlő nehéz sziklát jelent.
Előtte a felséges táj kietlen.
Roppant ó vár csak puszta kőhalom,
Az emlék, hir s a hold bűvös világán
Nincs ősi árny a bástyán, a falon;
S bár volna megjelenniök szabad:
Nem ismerné a halvány árnyakat.
A nap nehéz, ez éj nem hoz nyugalmat.
A feléje kik szeretve hajlanak:
Övéi közt is bús, redős e homlok,
Mosolyg bár a nemes, szelíd ajak;
Verőfényes, nyájas völgy ez, – felette
Rideg szirt az, sürű köddel befedve.
Kit a csend nyom, megrezzent a zaj, a nyert
Hozsánna, melyet a hű nép rivall, –
Távol mereng, és lelke nincs jelen, ha
Mulatva űl meghitt barátival,
A kéz, mely gyászt nem oszta senkinek,
Kezet szoritni gyors, de jéghideg.
A kor halad s az évekkel nem enyhűl
E néma harc, talányos gyötrelem:
Ah, ellene a széles föld határán
Gyógyfű csak egy távol mezőn terem.
Az a nagy s régi baj: honvágy, – az a
Gyógyfű-termő föld: a kedves haza.
Oh a honvágy…! mit a hű bujdosónál
Nem enyhit a szerencse, hír, vagyon!
Magasb lelken még tetszőbb e nemes kín,
(E fénylő rozsda a színaranyon)
Mely bár emészt, gyötör, könyet fakaszt:
A szenvedő híven ápolja azt.
A honvágy, mely lelkünkhöz forrni tiltja
A földet és javát, ha idegen. –
Szegény beteg! sok évtől ő is úgy volt,
Mikép a nád a felvont idegen. –
Már-már repűl… Mit egykor zengni halla:
Haza hivá az a hang élve, halva.
S érezve, hogy közelget a határhoz,
Hol bujdosó pályája végi lesz,
Imígyen szól az írás Józsefével
Az ágy körül siró övéihez:
Áldásom rátok… de esküdjetek meg,
Hogy a szülő hon földébe temettek!

pppppppppp
Csak az ember lehet
a boldog élet helyett
egy ön és társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
![Vas Gereben: Jurátusélet. Korrajz. I-II. kötet. [Egybekötve.] | Darabanth Auctions Co., Ltd.](https://static.darabanth.com/images/2/9/2994301.jpg)
ppppppppppppppppppppppppppp

Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
- Vas Gereben: A nemzet napszámosai2024.07.19.
- Vas Gereben – MEK2024.07.19.
- Vas Gereben (Wikipédia)2024.07.19.