Életminőség vizsgálódások – XXI.

Írta: Nagy Jenő · 2025. május 11.

kb. 25 perc olvasás

Könyv: A bölcsesség ábécéje (Tatiosz)

Eugéniusz:

Életminőség vizsgálódások – XXI.

ppppppppppppp

A bölcsesség szeretete

Emberélet mennyiség/minőség

Szabad ötletek szorgos gyűjtése

A létjavítás/romlás Jenciklopédiája

pár magyar mondatos előmunkálatai

pppppppppppppppp

Füves könyv [eKönyv: epub, mobi]

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár

ppppppppppppppppp

Füves könyv · Weöres Sándor · Könyv · Moly

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

ppppppppppppppppppp

Irtózatos hazugság mindenütt - Vörösmarty Mihály füveskönyve - ekultura.hu

Petőfi Sándor:

MIT SZÓL A BÖLCS?

Hm, bizony csak sok nem úgy halad,

Amint kéne, itt a nap alatt.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

Tenger a pénz, melyben elsülyed

Sok hajó: elv, jellem, becsület.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

Korpafőt diszít selyem kalap,

S az okos fő teng daróc alatt.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

A lét könyviből e szót „barát”

Az idők régen kivakarák.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

Egyenesség, nyilt őszinteség

Rókaságnak zsákmányúl esék.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

Feleséghűség járatlan út,

Rajta már csak az együgyü fut.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

Igazmondás elhajított kő,

Hajító fejére visszajő.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

Megterem sok prédikáció,

Nem igen hallgatják, bármi jó.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

Pest, 1844. december

*

Petőfi Sándor:

BÖLCSELKEDÉS ÉS BÖLCSESÉG

„Teremtve van-e a világ,

Vagy örök idők óta áll?

S fog-e örökké állani,

Vagy egykor semmiségbe száll?

.

Megírta évmiljók előtt

A sors, mi fog történni majd?

Vagy a történet gálya, mit

A véletlen fuvalma hajt?

.

Egy-e a lélek és a test?

Honnan jövénk, hová megyünk?

Elalszik-e a sírba’, vagy

Uj lángra lobban életünk?”

.

Gunnyaszt a bölcs magánosan,

S ezen kérdések lengenek

Virasztó szemei előtt,

Miként rejtelmes szellemek.

.

Vizsgálja őket gondosan,

Vizsgálja fáradatlanúl,

Vizsgálja hosszu évekig,

S mi haszna benne? mit tanúl?

.

E szellemeknek arcain

Csak egy vonást sem fejte meg,

Midőn feléje a halál,

A végső szellem, közeleg.

.

S te balgatag világ, te az

Ily dőrét bölcsnek nevezéd,

Ki kincset kíván szerzeni

S eltékozolja életét.

.

Elég, hogy élsz! mi gondod rá:

Mi volt és mi következik?…

Legbölcsebb, sőt csak az a bölcs,

Ki sohasem bölcselkedik.

Koltó, 1847. október

*

Petőfi Sándor:

VILÁGOSSÁGOT!

Sötét a bánya,

De égnek benne mécsek.

Sötét az éj,

De égnek benne csillagok.

Sötét az ember kebele,

S nincs benne mécs, nincs benne csillag,

Csak egy kis hamvadó sugár sincs.

Nyomoru ész,

Ki fénynek hirdeted magad,

Vezess, ha fény vagy,

Vezess csak egy lépésnyire!

Nem kérlek én, hogy átvilágíts

A másvilágnak fátyolán,

A szemfedőn.

Nem kérdem én, hogy mi leszek?

Csak azt mondd meg, hogy mi vagyok

S miért vagyok?…

Magáért születik az ember,

Mert már magában egy világ?

Vagy ő csak egy gyürűje

Az óriási láncnak,

Melynek neve emberiség?

Éljünk-e önnön öröminknek,

Vagy sírjunk a síró világgal? –

Hány volt, ki más szívéből

Kiszíta a vért

Saját javára,

És nem lett büntetése!

S hány volt, ki más javáért

A vért kiontá

Saját szivéből,

S nem lett jutalma!

De mindegy; aki áldozatnak

Od’adja életét,

Ezt nem dijért teszi,

De hogy használjon társinak.

S használ-e vagy sem?

A kérdések kérdése ez,

És nem a „lenni vagy nem lenni?”

Használ-e a világnak, aki érte

Föláldozá magát?

Eljő-e a kor,

Melyet gátolnak a roszak

S amelyre a jók törekednek,

Az általános boldogság kora?

S tulajdonképen

Mi a boldogság?

Hisz minden ember ezt másban leli;

Vagy senki sem találta még meg?

Talán amit

Mi boldogságnak nevezünk,

A miljom érdek,

Ez mind egyes sugára csak

Egy új napnak, mely még a láthatáron

Túl van, de egykor feljövend.

Bár volna így!

Bár volna célja a világnak,

Bár emelkednék a világ

Folyvást, folyvást e cél felé,

Amíg elébb-utóbb elérné!

De hátha ugy vagyunk,

Mint a fa, mely virágzik

És elvirít,

Mint a hullám, amely dagad

Aztán lesímul,

Mint a kő, melyet fölhajítának,

Aztán lehull,

Mint a vándor, ki hegyre mászik,

S ha a tetőt elérte,

Ismét leballag,

S ez így tart mindörökké:

Föl és alá, föl és alá…

Irtóztató, irtóztató!

Kit még meg nem szállott e gondolat,

Nem fázott az soha,

Nem tudja még: mi a hideg?

E gondolathoz képest

Meleg napsúgár a kigyó,

Mely keblünkön jégcsap gyanánt

Vérfagylalón végigcsuszik,

Aztán nyakunkra tekerőzik,

S torkunkba fojtja a lélekzetet – – –

Pest, 1847. március

*

Petőfi Sándor:

Elértem, amit ember érhet el

Elértem, amit ember érhet el:

Boldogsággal csordultig e kebel!

Ölemben kedves ifju feleség,

Milyenről lelkem annyit álmodék,

Midőn virágaid közt, képzelet,

Mint mámoros pillangó repkedett;

Ölemben egy oly asszony, akinek

Tündérek adják a testvér nevet,

Ölemben a legdrágább földi kincs…

Oly boldog vagyok, hogy reményem sincs!

Miért is volna nékem a remény?

A nem-továbbat már elértem én.

Mi volna könnyebb? mint lemondanom

Mostan terólad, honfi-aggalom,

Terólad, kínos hazaszeretet,

Ki mindörökké téped a szivet,

S magamnak szedni, mit az óra ád,

Istenre bízván más búját, baját… –

De el nem hagylak, hazám, tégedet,

Múltat, jövendőt, mindent eltemet

Boldogságomnak tenger-özöne,

Csak szent oltárodat nem önti le.

Veled sohajtok, hazám, mint elébb,

A kedvezőbb, a szebb idő felé,

Mely töviskoronádat leveszi,

S helyébe a dicskoszorút teszi,

Veled sirok, ha fájnak sebeid,

– Miket rajtad haramják keze nyit, –

Veled sirok, hogy fázol, éhezel,

S nincs részvevőd sem távol sem közel,

Veled sirok, hogy korcsok fiaid,

S hivom le rájok isten átkait,

S veled szégyenlem, hogy a nagyvilág

Téged, szegény hazám te, meg se’ lát,

Hogy, aki rajta egykor úr valál,

És reszketett parancsod hanginál,

Most rája nézve nem is létezel…

S érted teszek majd, hogyha tenni kell!

Füveskönyvek (2 db) - Bölcsességek, Füveskönyvek, Breviáriumok -  Szépirodalom - Antikház Antikvárium

***

Követők…

Ne a Mestert

kövesd, hanem

azt, amit Ő követ.

(pláne, ha kútba ugrik)

Úgy is felfoghatjuk ezt,

hogy maga az a lelkület,

illetve az a szellemiség

van a mesehős segítségére

későbbi nehéz útján,

aminek egy önzetlen

segítőkész gesztussal

tanúbizonyságát adja –

ez csinált csodát,

ahogy ennek hiánya

okozza azon testvéreinek vesztét,

akik pontosan másolnák az ő lépéseit,

csak pusztán technikailag kopírozva…

*

Akinek

nem ismerjük

közelről az életét,

az iránt zavartalanul

táplálódnak előítéleteink…

De ugyanígy képzelhetjük

egy távoli valakiről, hogy

neki biztos valamilyen

különlegesség miatt

lehet olyan „sikeres”,

olyan rendben az élete:

ő burokban született,

ő a sors kegyeltje,

netán ő maga sem

normál ember, de félisten…

Ez rögtön felmentést ad nekünk:

Ő nem követhető!

*

Nincs

nagyobb

személyes kihívás

mint amikor velünk hasonló helyzetű

vagy pláne nálunk rosszabb sorsú ember

elégedetten, lelki békében, teljes örömben él –

megzavarja önáltató magyarázkodásunkat,

hogy miért is nem vagyok/lehetek én boldog…

Sokszor az első reakciónk, hogy kétségbe vonjuk:

„Nem hitelesített ez a világszám!”

*

Messziről

jött ember,

azt mond,

amit csak akar –

de egy családban,

egy gyülekezetben

mindenki ellenőrizheti,

hogy te vizet prédikálsz

és bort iszol vagy nem iszol?

*

A

kicsi

pótolhatatlan segítsége

Az oroszlán és a kisegér meséje:

az állatok királya megkönyörül

az útjába kerülő incifincin,

aki nem győz hálálkodni,

s megígéri: meghálálja még ezt,

amin az oroszlán csak kacag…

De: mikor hálóba gabalyodik,

éppen a kisegér éles kis fogai

mentik ki a vészes csávából…

(Ahogy nincs az a kicsi lény,

aki nagyot ne árthatna neked –

pl. darázs-csípésbe is belehalhatsz)

*

Istenkáromló

Áldod a Teremtőd

a gyönyörű szép rózsáért,

de átkozod, ha ügyetlenséged

miatt megszúr egyszer a tövise –

ez napokra feldúlja lelked nyugalmát,

és gyanakvóvá tesz: lehet, hogy

mégsem a Jóisten a Teremtő?

*

Istenkáromló

Nem tud mit kezdeni

egyszeri, első-utolsó,

vagyis a mostani életével,

de a Teremtőt kárhoztatja:

pont ő miért halandó lény!?

*

Milyen

rossz lenne

halhatatlannak lenni,

hisz túlélnénk minden barátunkat,

és ha viszont mindenki az lenne,

akkor nem lenne tétje semminek,

nem lenne elmulasztható alkalom,

nem lenne életreszóló súlyú döntés,

nem lenne más csak frivol játék…

*

Élettékozló

Unatkozna már

a koradélután folyamán,

ha a masszív halálfóbiája

nem izgatná újra fel, és így

nem okozna neki pánikrohamot…

*

Pont

itt és most,

ill. ott és akkor

nem vagy boldog,

de régebben az voltál,

és majd később az leszel…

De majd ha elvégzed az iskoláidat,

de majd ha megtalálod igazi társad,

de majd ha bajnok lesz a csapatod,

de majd ha megbukik ez a kormány,

de majd ha megnyered a lottó ötöst…

Ha-ha-ha…

*

Mikor és

meddig volt

a fehér testbőr

az előkelő szín,

s a lebarnultság

az úri oztály előtt

a paraszti munka

kvázi szégyenjele,

s ez mikor fordult meg

pont az ellenkezőjére,

kenyeret adva így a szoláriumoknak,

s a téli egzotikus utazásokat szervezőnek…

*

Önleleplező,

amikor valaki

annak örül, sőt

szinte már büszke is rá,

amiről vagy nem tehet,

vagy ami neki könnyű volt:

például, hogy ő nem cigány,

nem szegény, nem homokos –

ha mást lefelé nyomsz,

te nem kerülsz feljebb!

*

Egyfelől

annyira hiszünk

a – forgandó – szerencsében,

hogy képesek vagyunk lottóra stb. költeni,

másfelől meg egyáltalán nem akarjuk észrevenni,

hogy milyen szerepet játszott a szerencse abban,

hogy még élünk, van munkánk, van házunk stb. –

elfojtjuk magunkban azt a kínos gondolatot,

hogy mindez egy pillanat alatt odalehet…

(helyesebb ezt kegyelemnek hívni!?)

*

A

legnehezebb

azokkal az emberekkel,

akik nincsenek tisztában rovott múltjukkal,

vagy úgy tesznek mintha hibátlanok lennének,

s az igazság bunkójukkal mindent szétvernek,

ahelyett, hogy ők is a nyakukat nyújtanák,

mint akik maguk is jócskán irgalomra szorulnak

(Rilke írja: nincs kegyetlenebb az angyaloknál)

*

Csak

az ember

lehet boldog,

Isten nem, mert nem veszítheti el,

mert a boldogság is kegyelmi állapot,

a boldogság ki nem érdemelhető ráadás,

amikor küszködünk új s újabb célokért,

igyekszünk egyre jobban tenni Dolgunkat,

ami csak gyarló halandó osztályrésze:

de jó, hogy nem vagyok isten…

*

A

grundfoci

az egyik legplebejusabb játék,

olcsó játék, de nem hülye gyerekeknek –

ha egy labda egy kis szabad földterület van,

akkor már minden van, a többi csak rajtunk múlik:

hogy tudunk egy időre összetrombitálni elég társat,

akinek már csak egy ócska tornacipőre van szüksége…

*

A

sport,

s azon belül

például főleg

az amatőr, pl. a grundfoci mintát ad,

hogyan törekedhetünk az esélyegyenlősítésre,

ami társadalmunkban élő eszmény, égető szükség:

a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak,

a mérkőzések nulla-nulláról, tiszta lappal indulnak,

a csapatok létszáma azonos, súlycsoportjuk hasonló –

a grundon még „fórt” is kap a gyengébbnek tűnő fél…

*

Ha

elosztogatom

a vagyonom, koldus leszek,

ha mindenki szeretheti a babám, akkor kurva lesz –

de a szépségében minden fogékony gyönyörködhet,

ahogy a magánházam szép épülete mindenki öröme.

A szellemi kincsek közkinccsé válása

elvileg nem csökkenti értéküket – sőt:

a folyamat annak is a jele lehet, hogy

a mű telitalálat, a dalból „sláger” lesz:

a népdalainkon meg is tapasztalhatjuk, hogy

ez a közkézen-forgás milyen gyémántot csiszol…

*

Egy dolog

a siker, a népszerűség,

s egy másik a dicsőség –

de a kettő nem zárja ki egymást:

lásd például Petőfi Sándor esetét,

de Szókratész és Jézus is

sikeres volt egy pályaszakaszán,

igaz, mindkettőjüket halállal büntették…

De az is igaz, hogy ma is

él és hat szellemük, életpéldájuk!

Sokan áltatják magukat

sikertelenségüket tapasztalva,

hogy ez biztos jele a nagyságuknak –

és ez fordítva is igaz!

*

Régen rossz

annak a kornak,

annak az országnak,

ahol a tudós, a bölcselő,

a művész, a szellemi elit

betegesen tartózkodik-irtózik

a közérthetőségtől-közélvezhetőségtől,

aminél csak az lehet még rosszabb,

ha az értelmiségi a homlokára nyálazott bankóért

bármit és bárhogy eljátszik, amit a fizető úr rendel…

*

Szerencsés dolog,

ha egy ideig megtapasztalhatod,

milyen a koldusélet s milyen a királyfiság,

az egyiktől nem fogsz annyira rettegni,

a másik után pedig nem fogsz úgy epekedni –

koldus bárki önként is lehet, kíváncsiságból stb.

de a felső tízezer meglehetősen exkluzív klub:

itt csak a képzelőerő, ill. a film/regény segít,

hogy ne áltathassad magad akár életfogytiglan:

boldog lennék, ha én is közéjük tartozhatnék…

*

A

modern

háborúk jellegzetessége,

hogy egyre több a civil áldozat

relatív és abszolút értelemben is,

illetve több mint a katonai áldozat?

A II. világháborúban kezdődött ez el!?

Haláltáborok, hadifoglyok, malenkij robot,

és pl. London, Tokió, Drezda stb.

és persze Hirosima, Nagaszaki,

és a nem nyílt város,

Budapest bombázása…

*

A 

munka-

mániások

a szalonképes szalonbetegek

egy most megjelent könyv címe.

A munkamániásoknak eszerint

nem nagyon van humorérzékük

és nem szeretnek játszani,

sajnálják rá az időt, a drágát,

illetve a játékot is munkává,

teljesítményhajszává „varázsolják”,

ők azok, akik nem tudnak veszíteni,

örökké elégedetlenek magukkal/társaikkal…?

*

Jaj

annak a népnek,

amelyik elvesztette

– hagyta elvenni –

a humorérzékét,

kiengedte kezéből

a szellemi hatalom

e régi jó csodafegyverét,

illetve már csak kormány-

vagy ellenzékpárti humoristák

politizálgató poénjain nevetgél.

Mitől sem fél jobban a zsarnok

mint épp a nevetségessé válástól!

*

Hol vannak

azok a jóbarátok,

akiket tréfás-komolyan

alaposan be lehet ugratni,

s az ugratás jól ki van eszelve,

mert pont az ő személyre szabott,

amiben ő is pont önmagára,

a gyengeségére ismer benne

s végén mégis együtt nevetünk…

(lásd pl.: Kosztolányi-Karinthy eseteit)

*

Nem

nevető lény

Könyvet már írt a humorról,

hogy ez mennyire isteni adomány,

de nem érti, s főleg nem érzi a tréfát, viccet.

Nem tudd élni azzal a nagy lehetőséggel, hogy

így csillapítással mondjon(halljon fájó igazat,

vagy hogy a humor magaslatára emelkedve

eltörpüljenek amúgy óriásinak látszó gondjai…

*

„Csintalan”

Ő úgy szép, ahogy van –

semmi frizura, szép ruha,

fölösleges minden dísz, ékítés,

test/arcápolás, csinosítgatás…!?

Ami őt még szebbé teszi, illetve

a meglevő szépségét kidomborítja…

*

Piperkőc – dendi

Külsejével, főleg ruházatával

visszatetsző v. nevetséges módon

sokat törődő és divatmajom módjára

kínos eleganciával öltözködő (férfi).

„Öltözködik tisztán, szerényen,

De nem piperkőc, nem majom.”

(Vajda János)

*

Pípesen,

nyalka rátartian, hetykén,

peckesen, büszkén járókelő,

aki közben köznevetség tárgya,

mert úgy néz ki, mint egy bazári majom:

egy feltűnést keltő módon öltözködő személy

*

*

Színészkedő

Szerelmes levele,

de élőszavas bókja is hamis/hazug:

könyvből olvas, mögötte áll a súgó stb.

Ha elrepül a papírja, elromlik a súgógép,

akkor oda minden tudománya, mondandója

*

Nem

spontán

Bármely megszólalása előtt

fejben agyoncsiszolja, cenzúrázza

egy-egy „vadonatúj” mondatát,

vagy már egy készet vesz elő…

*

Mesterkélt

Keresett, csinált…

Nem őszinte – hamis

Mindig úgy „viselkedik”,

mintha épp fotóznák/filmeznék

*

Ős-

tehetség

Pár próba után

már úgy hazudik,

mint a vízfolyás –

és, hála az ördögnek

neki igen jó az emlékezőtehetsége is…

***

Nem adhatok mást, csak mi lényegem-Madách Imre-Könyv-Lazi-Magyar Menedék  Könyvesház

Madách Imre

Életbölcsesség

Az ifjú lélek ha világba lép,

Mint nap, fényárban lát mindent körében,

Míg végre eszmél s látja, hogy mocsár,

Miről lopott sugár reng gazdag ékben.

Boldog, ha megbékélve a világgal,

Tovább ragyog s nem gondol a mocsárral.

.

Az ifjú lélek ha világba lép,

Azt tartja, Isten mása minden ember,

Míg végre eszmél, s látván, hogy nem az,

Ördögnek nézi csalt kebel dühével.

Boldog, ki megbékélve a világgal

Sem ördögöt, sem angyalt nem keres már.

.

Az ifjú lélek ha világba lép,

Csillagnak tartja a lány szerelmét,

Őrjöngve küzd, kételkedik, remél,

Míg eszmél s porban látja istenségét.

Boldog, ki megbékélve a világgal,

Csillag helyett beéri jó parázzsal.

.

Ki is gondol, függvén a hókebel

Kéjhalmain, hogy csontváz van alattok?

Csontvázzá lesz minden gyönyör, ha azt

Hideg kebellel végig boncolátok.

Boldog, ki megbékélve végzetével,

Élvezni tud a perc költészetével.

*

Madách Imre

Boldog óra

Megcsitult arcád küzdelme végre,

S mint az ég vihar után, kigyúladt,

Kebled reng csak, amint reng a tenger.

Hogyha elfáradt a szél dühében.

Lankadtan dűlsz vágyó karjaimra,

Mint borostyán cserfa derekára,

Esdve súgod: gyönge lettem állni,

Óh te tarts fel, vagy veled bukom le.

Ábrándos szemed félig lezárod,

Félig szóra nyíló ajkaidnak

Hangja elhal, mintha félne, a szó

Felrettenti szűd költői álmát,

S felforralt lélekzetté szürődik,

Melynek édességét arcom érzi.

Győzött hát a természet feletted,

Megszüntél, nő, élni önmagadban,

Szíved egy veréssel, egy reménnyel

Szívemben dobog csak. – –

Keblemen túl nincs számodra élet.

Hogyha mostan elszakítna a sors,

Lelkedet is elvinném magammal

S te halott maradnál. – –

Elborúl a mindenség körűlünk,

Nincsen élet kívülünk e földön,

Illem és hiú társas szabályok

Kisszerű korlátai lehullnak,

Nincsen vágy szivünkben, gondolat nincs,

Mely ez édes percen túl repülne.

S mint a lélek, mely kikél a testből,

Egyesülve Isten szellemével

Boldog, mert most lett csak még egésszé,

Nem tépik szét többé szűk sorompók,

Mik közt oly soká sírt:

Lelkeink közt is lehullt a korlát,

S boldogok, hogy ekként egyesülve

Közelebb jutottak Istenükhöz;

Mégcsak egy kis lépés, s összefolynak

A világ lelkével. –

Mért nem tesz most semmivé az Isten?

Élvezénk egy percet édenéből,

Mely mint csillag hullt alá a földre.

Mért nem tesz most semmivé az Isten?

Ilyen boldogság után nagyobbat

Adni nincs úgyis elég hatalma.

Óh talán hogy ébredjünk fel újra.

És körűlünk vesszen az igézet,

Míg világunk költőitlen arccal

Bámul újra ránk le! –

Madách Imre

*

Madách Imre: Szív és ész

(Borkához)

Bölcseség van, nő, a szerelemben,

Örülésnek nézze bár az ész,

Életünk folyóján révbe vinni

Egyedül szívünk szerelme kész.

.

Fontol az ész, kételkedik, keresve

Halvány gonddal biztosabb utat,

Mely az Isten rendelő szavára,

Mindörökre mély titok marad :

.

Míg a szív játékos szelleteknek

Engedvén át kisded csolnakát,

Jobbra-balra hányva gyors haboktól

Örvények közt menten szökken át.

.

Messze partot tűz az ész ki célul

S vágyó gond közt foly le a jelen,

A szív célja ott van önmagában

És e cél a boldog szerelem.

.

Frígyünket sem fűzte az okosság,

A világ illemtörvénye sem,

Önmagában, mint erős istenség,

Alkotá azt csak a szerelem.

.

Nem néztük, jó, rossz fog-e születni

A jelenből, melyet élvezénk,

Mért is néznénk a kétes jövőbe,

A jelen virága míg miénk?

.

A jövővel megjő vége úgyis

Mindeneknek, később vagy korább;

Mindegy, megbánás, halál-e e vég,

Üdv rezg-é át vagy bú férge rág.

.

S hát inkább ne nyíljon-é virágszál,

Hát inkább ne süssön-é a nap,

S mondjunk-é le inkább vágyainkról,

A vágyak hogy el ne hagyjanak ?

.

Szerelemnek is romlás valója,

S téged is, nő, bizton eltemet.

Most gondold meg, szűd, eszed kövesd-e,

Hogy később ne vádolj engemet !

.

Aki engemet akar szeretni,

Az szeressen őrülten, vadon,

Vessen az meg minden oly sorompót,

Mit elébe Isten, ember von.

.

Aki engemet akar szeretni,

Légyen angyal és ördög vélem,

Hír, jólét ne legyenek előtte

Semmi, semmi, csak a szerelem.

.

S verve sorstól végig a világon

Áldja a szerelmet boldogan! –

Ily árért sem vásárolta drágán,

Melyben a menny üdvössége van!

Madách-idézetek könyve

***

Mennyire

más jellegű

az imádkozás,

mint a gyónás,

hisz az utóbbinál

pontosan tudod, mi terhel,

„csak” nyíltan be kell vallanod,

míg az előbbinél ott és akkor,

abban az átszellemült állapotban

fedezed-feded fel magad előtt is,

mit is kérsz/kapsz istentől…

*

Politikusok

közös imára jelentkeznek…

tudják-e vajon, mit kockáztatnak,

hiszen aki imádkozik, az nem beszédet mond,

ha tényleg átadja magát az imádság lelkének,

akkor a végeredmény őt magát is meglepi,

s így tudat alá fojtott bűnök is megvallhatnak…

*

Az

írás

is lehet

imádságos szellemű gyónás,

sőt: ha egyáltalán nem az,

akkor megette a fene az egészet,

akkor csak játék a szavakkal,

vagy egy kizzadt önigazolás,

mint oly sok politikusnak

diplomatikus emlékirata –

tisztelet a kevés kivételnek,

de ehhez olyan formátumú államférfi is kell,

mint amilyen a mélyen hívő II. Rákóczi Ferenc volt…

*

A vádlottat,

az elfogott kémet

kín-vallatás alá vethetik,

hogy így mindent bevalljon,

akár olyat is, amit el se követett –

vagy olyat is, amit nem is tud…

Az adónkat is úgymond bevalljuk,

ez is egy kellemetlen kötelezettség,

legalábbis ma kevesen teszik jószívvel,

kevesen büszkék rá, hogy nagy adófizetők…

A vallomás műfaja a „szép” irodalomban

a nyílt gyónásra utal, Ágoston-Augustinus

könyvcíme nyomán, amikor eltitkolt

„magánbűneinket” tárjuk fel…

*

De

miért beszélünk

„szerelmi vallomásról” –

miért oly nehéz ez,

mi ebben a kínos, terhes?

Van-e „szerelmesebb” vallomás,

mint egy szál virág és semmi más…

Sok közvetett, de nem egyértelmű jelzést adhatunk,

amit a címzett elért, ha akar, de mi kihátrálhatunk…

Ha viszont vallunk, akkor teljesen kiszolgáltjuk magunkat:

a megalázó elutasítás után már reményünk sem élhet…

*

Jóból

is megárt a sok

Ha pl. túlalszod magad,

dupla időt veszítesz az életedből,

nemcsak már eleve mínusszal indulsz,

sosem éred utol magad, csak kapkodsz,

és mivel nem frissen, de kábán ébredsz,

még a napod első órái is csak félértékűek…

*

Ha

az éjt nappallá teszed,

sajnálod az időt az alvásra,

az neked egy „kidobott idő”,

két végéről égeted a gyertyát,

jó eséllyel igen korán halsz meg,

kettétörik, félbemarad életed/műved…

*

Tessék

„szabadon”

versenyezni

és győzzön a jobbik!

Igaz, hogy téged legyengülten

és csupasz kézzel löknek be

a kiéheztetett vadállatok elé,

dehát mégis kaptál egy esélyt –

magadra vess, ha nem éltél vele…

(Vagy a privatizálás-kifosztás után

kellene helyet állnod a piaci versenyben)

*

Egydimenziós

rekordhajszás,

teljesítménykényszeres,

mennyiségi paraméteres

életszegényítő és torzító

Nyugati civilizáció/kultúra:

ki fut a leggyorsabban,

ki eszik többet versenyben,

ki szeretkezik hamarabb és többet stb.

*

Amikor

egy gyerek

először felfogja, hogy

valami visszacsinálhatatlan,

amikor rá kell döbbenjen,

hogy az élet nem játék:

az eltaposott hangya

nem támad fel soha többé –

meki sincs több élete…

(amit te nem adhatsz,

azt nem is veheted el…)

*

Mint

a mesében:

jótettért jót várj,

de ne attól, akivel te jót tettél,

illetve olyannal is tegyél jót,

akitől teljesen valószínűtlen a viszonzás,

és azután netán te lepődsz meg a legjobban:

gondoljunk a kisegér és az oroszlán meséjére…

*

Répahúzás

A mesék üzenete

a kicsiknek, gyengéknek:

van, amikor pont te hiányzol,

hogy kihúzzák a nagy répát a földből,

ami nélkül most éhen halna a család,

pótolhatatlan lehet a közreműködésed

*

Hitel-

károsult

Pont akkor

hiányoztál az iskolában

amikor a többiek a kamatos

kamatszámítást tanulgatták…

(amúgy is tovább nyújtózkodtál,

mint ameddig a te takaród ér…!?)

*

Addig

nyújtózkodj,

amíg a takaród ér…

Igen, igen, hát persze,

de amikor oly régen vágytál

annyi lerobbant keleti tragacs után –

egy teljesen új, szép és takarékos autóra,

és már önerő sem kell, casco sem kell stb. –

elborul az agyad, bedőlsz a reklámnak,

majd bedől a hiteled: se pénz, se autó…

*

Nem lehet

a tűzzel játszani,

avagy: vigyázz, mert úgy maradsz!

A 22-es csapdája c. regény főhőse

Yossarian bemenekül a hadikórházba,

ahol egy ügyes szimuláns fekszik mellette –

csak akkor döbben meg, de akkor nagyon,

amikor a szimuláns reggelre meghal…

*

Evangéliumi matek

Egy szegény ember,

vagy szegény asszony

csak keveset adakozhat,

sose adhat ő annyit, mint

gazdag embertársa, honfitársa?

Szűken nézve tényleg kevesebb

a két fillér a két forintnál,

mégpedig százszor kevesebb.

De ha valaki

a neki is szükségesből ad,

az aránylag nagyon sokat ad,

az nem egyenlő vagy több azzal,

amikor valaki a feleslegéből ad,

és abból is aránylag keveset?

(Most arról nem is beszélve,

hogyha valaki a rablott kincsekből

filléreket hála-rebegésért jótékonykodik…)

*

Érdem

és kegyelem

Felkészülhetsz a meccsre,

jól időzítheted a formád,

mindent beleadhatsz és

még jól is mehet a játék,

s mégsem következik mindebből,

hogy akár egyetlen gólt is fogsz lőni…!?

*

Utolsóból első

Falábúból a parkett ördöge,

botfülűből nótafa,

szegénylegényből királyfi,

búskomorból életvidám,

kripliből élsportoló,

ázott verébből világszépe,

állatorvosi lóból makkegészséges,

rossz betyárból jó pandúr,

rozzant gebéből táltosparipa,

írástudatlanból remekíró,

Jézusüldözőből első apostol?

*

Pálya-

tévesztő

Áldott kezű autó-

szerelő lehetnél, lehettél volna –

de csak lopott autók gazdái átkoznak,

mert képességeidet rosszra használod

(ahogy a rablóból jó pandúr lehetne…)

*

Bolondfalva

Egy rossz alma

lassan, de biztosan

megrontja a mellette levő sokat,

ezért azt mindig ki kell venni –

ki kell venni és meg kell enni:

így mindig csak a rossz almát esszük…

*

Szem –

lélektükör

Zavaró, ha egy idegen

elkapja a tekinteted, fixíroz,

„stíröl”, a szemedbe nézne

mintha a lelkedben akarna turkálni?

De ha nem tudsz szemkontaktust létesíteni,

mert például sötét van, vagy a Másik elbújt,

vagy csak telefonon beszélgettek,

vagy állandóan félrenéz, mert

nem mer szemedbe nézni…

*

A

legaljasabb

bűncselekmények

között sok olyan van,

amikor az elkövető,

a tettes eleve kalkulál vele,

hogy áldozata nem fog,

nem mer panaszt tenni:

mert ő is szégyelli, vagy

nem tudja bizonyítani stb.:

a családon belüli erőszak,

a pedofília, a nemi erőszak:

A legtöbb sose derül ki –

csak az elrontott életet látjuk,

A feldolgozatlan trauma

utáni szexuális stb. zavarokat…

*

Aljas

Amikor

a másik ember

jóhiszeműségével,

segítőkészségével élnek vissza –

például az út mellett fekszik valaki,

és te irgalmas szamaritánus vagy,

de közben ki- vagy elrabolják

a nyitva hagyott autódat…

*

Hálatlanok

Legalább kétszer,

kétféleképpen is vét a hálátlan –

Egyrészt az ismert-ismeretlen jótevő ellen,

akitől ő valami dolgot, lehetőséget kapott.

Másrészt azon a sok ismeretlen ellen,

akinek esetleg épp miatta már nem adnak

kegyelemkenyeret, kölcsönt, vagy egérutat…

(igaz, ez azt is minősíti, aki elvárja a hálálkodást…)

*

Jelenlét

Carpe diem

Vagy úgy élsz,

mintha csak egy nap lenne a világ,

vagy bedőlsz a politikai-papi demagógiának

s távoli (más)világba helyezed boldogságod idejét,

nem ragadod meg a napot, nem élsz az alkalmakkal…

*

Megfoghatatlan

A kibúvókat gyártó

Aki kétértelműen beszél,

Lehet így is/úgy is érteni:

a szókimondást elkerülő,

a felelősség elől menekülő,

az óvatoskodóan fogalmazó.

Az elején állít, a végén visszavon.

„Ezt nem én mondom, csak mástól hallottam.”

„Ha elmondod, akkor azon nyomban letagadom”

*

A

lógós

életművészkedő

Aki elblicceli munkáját,

nem teljesíti a nap kötelességeit,

aki ledobja magáról az élet-terheit,

aki megkíméli magát: nem végzi a dolgát.

Akinek léte így elviselhetetlenül könnyű,

a fajsúlytalan – vitorlása tőkesúlytalan,

ide-oda fújhatja a legkisebb szellő is…

*

Gond-

terhelt

A tartáshibás…

Nem tudod lerakni a terhed

Nem jól ítéled meg teherbíró képességed

Addig pakolnak rád, amíg már nem bírod

Magadra veszed bárki másnak is a terhét…

(így nem kihúzva magad, egyenes derékkal,

de görnyedten jársz, s lelked is nyomasztott)

*

Cseles

öngólt lövő

„tartáshibás” …

Ha ünnep közeleg,

akkor ő egyből annak

olcsó megúszásán agyal –

mivel nem tartja meg ünnepeit,

így azok sem tudják megtartani őt…

(elgörbül, görnyed a lelke és a teste…)

*

Önismeretlen

Aki túl erősnek hiszi magát,

nincs tisztában gyönge pontjaival,

és így nem óvatos, és nem kerüli el

a neki veszélyes ördögi kísértéseket,

és így óvatlanul lépre megy,

bekapja a csalétket…

(pénz, rang, nő stb.)

*

Életbölcsesség · Arthur Schopenhauer · Könyv · Moly

Reviczky Gyula

A filiszterekhez

Csak hagyjatok, ha nem szerettek,

Én úgyse tartok véletek!

Nem kértem tőletek tanácsot,

Nem mondtam én, hogy szenvedek.

Isten küldé e küzködést rám;

Imádság felsiró szavam.

A kit az Isten látogat meg,

Az nem lehet boldogtalan!

.

A vágyak mámorát, ez édes

Keservet ti nem érzitek.

Kétségimet hát mért közöljem

És álmimat tivéletek?…

Zokogva bár, de mégis érzem,

Boldog csak én vagyok magam!

Ki egy világot hord szivében,

Az nem lehet boldogtalan!

.

Mert lelkem’ soha el nem adtam,

S nem vettem példát rólatok;

Azért én a ti szemetekben

Czigányos és különcz vagyok.

Jó tudnom, hogy világotokban

Lelkem bitang és hontalan.

Ki hű marad az ídeálhoz,

Az nem lehet boldogtalan!

.

S mi minden válhatnék belőlem!

Hogy fölvihetném dolgomat,

Ha a jövőre volna gondom.

S szivemre venném sorsomat.

De jobb szabadnak lenni, bármily

Szegényen és magánosan.

Ki nem szorult az emberekre,

Az nem lehet boldogtalan!

.

Utálom a kufár világot,

Nem hajhászom nagyúr kegyét.

Ne gúnyoljátok hát kabátom’;

Hisz’ az tinéktek mit se vét.

Reményem, üdvöm, büszkeségem,

Egész lelkem dalomba’ van.

Kit homlokán csókolt a múzsa,

Az nem lehet boldogtalan.

.

Kik az én sorsommal törődnek,

Mind égi-légi szellemek.

Óh, szent gyönyör! óh, boldog élet!

Hogy én is szállhatok velek!

Egy szebb világ van ott; lakói

Jók s boldogok mindannyian.

Ki bízik tiszta szellemekben,

Az nem lehet boldogtalan!

.

Hagyjatok hát! Nem egy világból

Valók vagyunk mi, hagyjatok!

Angyal vagy ördög, nem tudom, de

A ti testvértek nem vagyok.

Közétek úgy se szállok én le:

Erőködéstek hasztalan.

Ha én is sorsotokra jutnék:

Akkor volnék boldogtalan!

*

Komjáthy Jenő:

A BÖLCSÉSZ ÉS A TEREMTŐ

B. Miért teremtél olyan sok szemet?

T. Hogy mindenikkel téged nézzelek.

B. Mért alkotál töméntelen kezet?

T. Hogy téged sújtsalak s öleljelek.

B. Mért alkotál fölösleg lábakat?

T. Hogy utolérjelek s fussalak.

B. Miért teremtél tenger sok szivet?

T. Hogy leljek egyetlen igazat és hivet.

B. Mért nem adál mindennek szárnyakat?

T. Hogy kiknek nincs, repülni vágyjanak.

B. Mért gyötri elmém milljó gondolat?

T. Hogy belássad hívságos voltodat.

B. Mért van a szívben tenger fájdalom?

T. Üdvöm soha ki nem zokoghatom.

B. Miért korlátozod folyvást magad?

T. Hogy kitörnöm legyen mindég szabad.

B. Mért oly szilárd a világegyetem?

T. Hogy elfuvallja egy leheletem.

B. Miért teremtéd a világokat?

T. Mert egyedül lennünk őskárhozat.

B. Tennenmagadnak nem voltál elég?

T. Ah, semmi sem valék, míg minden nem levék!

Schmitt Jenő Henrik: Lélek és szellem | könyv | bookline

pppppppp

Csakis az ember lehet

teljesértékű, boldog életű,

vagy egy ön/társ-sorsrontó,

a végsőkig boldogtalan lény…

.

Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik… 

Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…

Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…

Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:

hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?

.

Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

.

A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

.

Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és

végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….

.

Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.

.

Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

.

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

.

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

.

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

.

Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont

terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!

Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,

átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,

és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

ppppppppppppppppppppppppppp

BÖLCSESSÉGEK KÖNYVE I-II.