kb. 25 perc olvasás

Eugéniusz:
Életminőség vizsgálódások – XXI.
ppppppppppppp

Emberélet mennyiség/minőség
Szabad ötletek szorgos gyűjtése
A létjavítás/romlás Jenciklopédiája
pár magyar mondatos előmunkálatai
pppppppppppppppp
![Füves könyv [eKönyv: epub, mobi]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/829/942829.jpg)
Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek
Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol
Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló
Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár
ppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp
Petőfi Sándor:
MIT SZÓL A BÖLCS?
Hm, bizony csak sok nem úgy halad,
Amint kéne, itt a nap alatt.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
.
Tenger a pénz, melyben elsülyed
Sok hajó: elv, jellem, becsület.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
.
Korpafőt diszít selyem kalap,
S az okos fő teng daróc alatt.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
.
A lét könyviből e szót „barát”
Az idők régen kivakarák.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
.
Egyenesség, nyilt őszinteség
Rókaságnak zsákmányúl esék.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
.
Feleséghűség járatlan út,
Rajta már csak az együgyü fut.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
.
Igazmondás elhajított kő,
Hajító fejére visszajő.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
.
Megterem sok prédikáció,
Nem igen hallgatják, bármi jó.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
Pest, 1844. december
*
Petőfi Sándor:
BÖLCSELKEDÉS ÉS BÖLCSESÉG
„Teremtve van-e a világ,
Vagy örök idők óta áll?
S fog-e örökké állani,
Vagy egykor semmiségbe száll?
.
Megírta évmiljók előtt
A sors, mi fog történni majd?
Vagy a történet gálya, mit
A véletlen fuvalma hajt?
.
Egy-e a lélek és a test?
Honnan jövénk, hová megyünk?
Elalszik-e a sírba’, vagy
Uj lángra lobban életünk?”
.
Gunnyaszt a bölcs magánosan,
S ezen kérdések lengenek
Virasztó szemei előtt,
Miként rejtelmes szellemek.
.
Vizsgálja őket gondosan,
Vizsgálja fáradatlanúl,
Vizsgálja hosszu évekig,
S mi haszna benne? mit tanúl?
.
E szellemeknek arcain
Csak egy vonást sem fejte meg,
Midőn feléje a halál,
A végső szellem, közeleg.
.
S te balgatag világ, te az
Ily dőrét bölcsnek nevezéd,
Ki kincset kíván szerzeni
S eltékozolja életét.
.
Elég, hogy élsz! mi gondod rá:
Mi volt és mi következik?…
Legbölcsebb, sőt csak az a bölcs,
Ki sohasem bölcselkedik.
Koltó, 1847. október
*
Petőfi Sándor:
VILÁGOSSÁGOT!
Sötét a bánya,
De égnek benne mécsek.
Sötét az éj,
De égnek benne csillagok.
Sötét az ember kebele,
S nincs benne mécs, nincs benne csillag,
Csak egy kis hamvadó sugár sincs.
Nyomoru ész,
Ki fénynek hirdeted magad,
Vezess, ha fény vagy,
Vezess csak egy lépésnyire!
Nem kérlek én, hogy átvilágíts
A másvilágnak fátyolán,
A szemfedőn.
Nem kérdem én, hogy mi leszek?
Csak azt mondd meg, hogy mi vagyok
S miért vagyok?…
Magáért születik az ember,
Mert már magában egy világ?
Vagy ő csak egy gyürűje
Az óriási láncnak,
Melynek neve emberiség?
Éljünk-e önnön öröminknek,
Vagy sírjunk a síró világgal? –
Hány volt, ki más szívéből
Kiszíta a vért
Saját javára,
És nem lett büntetése!
S hány volt, ki más javáért
A vért kiontá
Saját szivéből,
S nem lett jutalma!
De mindegy; aki áldozatnak
Od’adja életét,
Ezt nem dijért teszi,
De hogy használjon társinak.
S használ-e vagy sem?
A kérdések kérdése ez,
És nem a „lenni vagy nem lenni?”
Használ-e a világnak, aki érte
Föláldozá magát?
Eljő-e a kor,
Melyet gátolnak a roszak
S amelyre a jók törekednek,
Az általános boldogság kora?
S tulajdonképen
Mi a boldogság?
Hisz minden ember ezt másban leli;
Vagy senki sem találta még meg?
Talán amit
Mi boldogságnak nevezünk,
A miljom érdek,
Ez mind egyes sugára csak
Egy új napnak, mely még a láthatáron
Túl van, de egykor feljövend.
Bár volna így!
Bár volna célja a világnak,
Bár emelkednék a világ
Folyvást, folyvást e cél felé,
Amíg elébb-utóbb elérné!
De hátha ugy vagyunk,
Mint a fa, mely virágzik
És elvirít,
Mint a hullám, amely dagad
Aztán lesímul,
Mint a kő, melyet fölhajítának,
Aztán lehull,
Mint a vándor, ki hegyre mászik,
S ha a tetőt elérte,
Ismét leballag,
S ez így tart mindörökké:
Föl és alá, föl és alá…
Irtóztató, irtóztató!
Kit még meg nem szállott e gondolat,
Nem fázott az soha,
Nem tudja még: mi a hideg?
E gondolathoz képest
Meleg napsúgár a kigyó,
Mely keblünkön jégcsap gyanánt
Vérfagylalón végigcsuszik,
Aztán nyakunkra tekerőzik,
S torkunkba fojtja a lélekzetet – – –
Pest, 1847. március
*
Petőfi Sándor:
Elértem, amit ember érhet el
Elértem, amit ember érhet el:
Boldogsággal csordultig e kebel!
Ölemben kedves ifju feleség,
Milyenről lelkem annyit álmodék,
Midőn virágaid közt, képzelet,
Mint mámoros pillangó repkedett;
Ölemben egy oly asszony, akinek
Tündérek adják a testvér nevet,
Ölemben a legdrágább földi kincs…
Oly boldog vagyok, hogy reményem sincs!
Miért is volna nékem a remény?
A nem-továbbat már elértem én.
Mi volna könnyebb? mint lemondanom
Mostan terólad, honfi-aggalom,
Terólad, kínos hazaszeretet,
Ki mindörökké téped a szivet,
S magamnak szedni, mit az óra ád,
Istenre bízván más búját, baját… –
De el nem hagylak, hazám, tégedet,
Múltat, jövendőt, mindent eltemet
Boldogságomnak tenger-özöne,
Csak szent oltárodat nem önti le.
Veled sohajtok, hazám, mint elébb,
A kedvezőbb, a szebb idő felé,
Mely töviskoronádat leveszi,
S helyébe a dicskoszorút teszi,
Veled sirok, ha fájnak sebeid,
– Miket rajtad haramják keze nyit, –
Veled sirok, hogy fázol, éhezel,
S nincs részvevőd sem távol sem közel,
Veled sirok, hogy korcsok fiaid,
S hivom le rájok isten átkait,
S veled szégyenlem, hogy a nagyvilág
Téged, szegény hazám te, meg se’ lát,
Hogy, aki rajta egykor úr valál,
És reszketett parancsod hanginál,
Most rája nézve nem is létezel…
S érted teszek majd, hogyha tenni kell!
![]()
***
Követők…
Ne a Mestert
kövesd, hanem
azt, amit Ő követ.
(pláne, ha kútba ugrik)
Úgy is felfoghatjuk ezt,
hogy maga az a lelkület,
illetve az a szellemiség
van a mesehős segítségére
későbbi nehéz útján,
aminek egy önzetlen
segítőkész gesztussal
tanúbizonyságát adja –
ez csinált csodát,
ahogy ennek hiánya
okozza azon testvéreinek vesztét,
akik pontosan másolnák az ő lépéseit,
csak pusztán technikailag kopírozva…
*
Akinek
nem ismerjük
közelről az életét,
az iránt zavartalanul
táplálódnak előítéleteink…
De ugyanígy képzelhetjük
egy távoli valakiről, hogy
neki biztos valamilyen
különlegesség miatt
lehet olyan „sikeres”,
olyan rendben az élete:
ő burokban született,
ő a sors kegyeltje,
netán ő maga sem
normál ember, de félisten…
Ez rögtön felmentést ad nekünk:
Ő nem követhető!
*
Nincs
nagyobb
személyes kihívás
mint amikor velünk hasonló helyzetű
vagy pláne nálunk rosszabb sorsú ember
elégedetten, lelki békében, teljes örömben él –
megzavarja önáltató magyarázkodásunkat,
hogy miért is nem vagyok/lehetek én boldog…
Sokszor az első reakciónk, hogy kétségbe vonjuk:
„Nem hitelesített ez a világszám!”
*
Messziről
jött ember,
azt mond,
amit csak akar –
de egy családban,
egy gyülekezetben
mindenki ellenőrizheti,
hogy te vizet prédikálsz
és bort iszol vagy nem iszol?
*
A
kicsi
pótolhatatlan segítsége
Az oroszlán és a kisegér meséje:
az állatok királya megkönyörül
az útjába kerülő incifincin,
aki nem győz hálálkodni,
s megígéri: meghálálja még ezt,
amin az oroszlán csak kacag…
De: mikor hálóba gabalyodik,
éppen a kisegér éles kis fogai
mentik ki a vészes csávából…
(Ahogy nincs az a kicsi lény,
aki nagyot ne árthatna neked –
pl. darázs-csípésbe is belehalhatsz)
*
Istenkáromló
Áldod a Teremtőd
a gyönyörű szép rózsáért,
de átkozod, ha ügyetlenséged
miatt megszúr egyszer a tövise –
ez napokra feldúlja lelked nyugalmát,
és gyanakvóvá tesz: lehet, hogy
mégsem a Jóisten a Teremtő?
*
Istenkáromló
Nem tud mit kezdeni
egyszeri, első-utolsó,
vagyis a mostani életével,
de a Teremtőt kárhoztatja:
pont ő miért halandó lény!?
*
Milyen
rossz lenne
halhatatlannak lenni,
hisz túlélnénk minden barátunkat,
és ha viszont mindenki az lenne,
akkor nem lenne tétje semminek,
nem lenne elmulasztható alkalom,
nem lenne életreszóló súlyú döntés,
nem lenne más csak frivol játék…
*
Élettékozló
Unatkozna már
a koradélután folyamán,
ha a masszív halálfóbiája
nem izgatná újra fel, és így
nem okozna neki pánikrohamot…
*
Pont
itt és most,
ill. ott és akkor
nem vagy boldog,
de régebben az voltál,
és majd később az leszel…
De majd ha elvégzed az iskoláidat,
de majd ha megtalálod igazi társad,
de majd ha bajnok lesz a csapatod,
de majd ha megbukik ez a kormány,
de majd ha megnyered a lottó ötöst…
Ha-ha-ha…
*
Mikor és
meddig volt
a fehér testbőr
az előkelő szín,
s a lebarnultság
az úri oztály előtt
a paraszti munka
kvázi szégyenjele,
s ez mikor fordult meg
pont az ellenkezőjére,
kenyeret adva így a szoláriumoknak,
s a téli egzotikus utazásokat szervezőnek…
*
Önleleplező,
amikor valaki
annak örül, sőt
szinte már büszke is rá,
amiről vagy nem tehet,
vagy ami neki könnyű volt:
például, hogy ő nem cigány,
nem szegény, nem homokos –
ha mást lefelé nyomsz,
te nem kerülsz feljebb!
*
Egyfelől
annyira hiszünk
a – forgandó – szerencsében,
hogy képesek vagyunk lottóra stb. költeni,
másfelől meg egyáltalán nem akarjuk észrevenni,
hogy milyen szerepet játszott a szerencse abban,
hogy még élünk, van munkánk, van házunk stb. –
elfojtjuk magunkban azt a kínos gondolatot,
hogy mindez egy pillanat alatt odalehet…
(helyesebb ezt kegyelemnek hívni!?)
*
A
legnehezebb
azokkal az emberekkel,
akik nincsenek tisztában rovott múltjukkal,
vagy úgy tesznek mintha hibátlanok lennének,
s az igazság bunkójukkal mindent szétvernek,
ahelyett, hogy ők is a nyakukat nyújtanák,
mint akik maguk is jócskán irgalomra szorulnak
(Rilke írja: nincs kegyetlenebb az angyaloknál)
*
Csak
az ember
lehet boldog,
Isten nem, mert nem veszítheti el,
mert a boldogság is kegyelmi állapot,
a boldogság ki nem érdemelhető ráadás,
amikor küszködünk új s újabb célokért,
igyekszünk egyre jobban tenni Dolgunkat,
ami csak gyarló halandó osztályrésze:
de jó, hogy nem vagyok isten…
*
A
grundfoci
az egyik legplebejusabb játék,
olcsó játék, de nem hülye gyerekeknek –
ha egy labda egy kis szabad földterület van,
akkor már minden van, a többi csak rajtunk múlik:
hogy tudunk egy időre összetrombitálni elég társat,
akinek már csak egy ócska tornacipőre van szüksége…
*
A
sport,
s azon belül
például főleg
az amatőr, pl. a grundfoci mintát ad,
hogyan törekedhetünk az esélyegyenlősítésre,
ami társadalmunkban élő eszmény, égető szükség:
a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak,
a mérkőzések nulla-nulláról, tiszta lappal indulnak,
a csapatok létszáma azonos, súlycsoportjuk hasonló –
a grundon még „fórt” is kap a gyengébbnek tűnő fél…
*
Ha
elosztogatom
a vagyonom, koldus leszek,
ha mindenki szeretheti a babám, akkor kurva lesz –
de a szépségében minden fogékony gyönyörködhet,
ahogy a magánházam szép épülete mindenki öröme.
A szellemi kincsek közkinccsé válása
elvileg nem csökkenti értéküket – sőt:
a folyamat annak is a jele lehet, hogy
a mű telitalálat, a dalból „sláger” lesz:
a népdalainkon meg is tapasztalhatjuk, hogy
ez a közkézen-forgás milyen gyémántot csiszol…
*
Egy dolog
a siker, a népszerűség,
s egy másik a dicsőség –
de a kettő nem zárja ki egymást:
lásd például Petőfi Sándor esetét,
de Szókratész és Jézus is
sikeres volt egy pályaszakaszán,
igaz, mindkettőjüket halállal büntették…
De az is igaz, hogy ma is
él és hat szellemük, életpéldájuk!
Sokan áltatják magukat
sikertelenségüket tapasztalva,
hogy ez biztos jele a nagyságuknak –
és ez fordítva is igaz!
*
Régen rossz
annak a kornak,
annak az országnak,
ahol a tudós, a bölcselő,
a művész, a szellemi elit
betegesen tartózkodik-irtózik
a közérthetőségtől-közélvezhetőségtől,
aminél csak az lehet még rosszabb,
ha az értelmiségi a homlokára nyálazott bankóért
bármit és bárhogy eljátszik, amit a fizető úr rendel…
*
Szerencsés dolog,
ha egy ideig megtapasztalhatod,
milyen a koldusélet s milyen a királyfiság,
az egyiktől nem fogsz annyira rettegni,
a másik után pedig nem fogsz úgy epekedni –
koldus bárki önként is lehet, kíváncsiságból stb.
de a felső tízezer meglehetősen exkluzív klub:
itt csak a képzelőerő, ill. a film/regény segít,
hogy ne áltathassad magad akár életfogytiglan:
boldog lennék, ha én is közéjük tartozhatnék…
*
A
modern
háborúk jellegzetessége,
hogy egyre több a civil áldozat
relatív és abszolút értelemben is,
illetve több mint a katonai áldozat?
A II. világháborúban kezdődött ez el!?
Haláltáborok, hadifoglyok, malenkij robot,
és pl. London, Tokió, Drezda stb.
és persze Hirosima, Nagaszaki,
és a nem nyílt város,
Budapest bombázása…
*
A
munka-
mániások
a szalonképes szalonbetegek
egy most megjelent könyv címe.
A munkamániásoknak eszerint
nem nagyon van humorérzékük
és nem szeretnek játszani,
sajnálják rá az időt, a drágát,
illetve a játékot is munkává,
teljesítményhajszává „varázsolják”,
ők azok, akik nem tudnak veszíteni,
örökké elégedetlenek magukkal/társaikkal…?
*
Jaj
annak a népnek,
amelyik elvesztette
– hagyta elvenni –
a humorérzékét,
kiengedte kezéből
a szellemi hatalom
e régi jó csodafegyverét,
illetve már csak kormány-
vagy ellenzékpárti humoristák
politizálgató poénjain nevetgél.
Mitől sem fél jobban a zsarnok
mint épp a nevetségessé válástól!
*
Hol vannak
azok a jóbarátok,
akiket tréfás-komolyan
alaposan be lehet ugratni,
s az ugratás jól ki van eszelve,
mert pont az ő személyre szabott,
amiben ő is pont önmagára,
a gyengeségére ismer benne
s végén mégis együtt nevetünk…
(lásd pl.: Kosztolányi-Karinthy eseteit)
*
Nem
nevető lény
Könyvet már írt a humorról,
hogy ez mennyire isteni adomány,
de nem érti, s főleg nem érzi a tréfát, viccet.
Nem tudd élni azzal a nagy lehetőséggel, hogy
így csillapítással mondjon(halljon fájó igazat,
vagy hogy a humor magaslatára emelkedve
eltörpüljenek amúgy óriásinak látszó gondjai…
*
„Csintalan”
Ő úgy szép, ahogy van –
semmi frizura, szép ruha,
fölösleges minden dísz, ékítés,
test/arcápolás, csinosítgatás…!?
Ami őt még szebbé teszi, illetve
a meglevő szépségét kidomborítja…
*
Piperkőc – dendi
Külsejével, főleg ruházatával
visszatetsző v. nevetséges módon
sokat törődő és divatmajom módjára
kínos eleganciával öltözködő (férfi).
„Öltözködik tisztán, szerényen,
De nem piperkőc, nem majom.”
(Vajda János)
*
Pípesen,
nyalka rátartian, hetykén,
peckesen, büszkén járókelő,
aki közben köznevetség tárgya,
mert úgy néz ki, mint egy bazári majom:
egy feltűnést keltő módon öltözködő személy
*
*
Színészkedő
Szerelmes levele,
de élőszavas bókja is hamis/hazug:
könyvből olvas, mögötte áll a súgó stb.
Ha elrepül a papírja, elromlik a súgógép,
akkor oda minden tudománya, mondandója
*
Nem
spontán
Bármely megszólalása előtt
fejben agyoncsiszolja, cenzúrázza
egy-egy „vadonatúj” mondatát,
vagy már egy készet vesz elő…
*
Mesterkélt
Keresett, csinált…
Nem őszinte – hamis
Mindig úgy „viselkedik”,
mintha épp fotóznák/filmeznék
*
Ős-
tehetség
Pár próba után
már úgy hazudik,
mint a vízfolyás –
és, hála az ördögnek
neki igen jó az emlékezőtehetsége is…
***

Madách Imre
Életbölcsesség
Az ifjú lélek ha világba lép,
Mint nap, fényárban lát mindent körében,
Míg végre eszmél s látja, hogy mocsár,
Miről lopott sugár reng gazdag ékben.
Boldog, ha megbékélve a világgal,
Tovább ragyog s nem gondol a mocsárral.
.
Az ifjú lélek ha világba lép,
Azt tartja, Isten mása minden ember,
Míg végre eszmél, s látván, hogy nem az,
Ördögnek nézi csalt kebel dühével.
Boldog, ki megbékélve a világgal
Sem ördögöt, sem angyalt nem keres már.
.
Az ifjú lélek ha világba lép,
Csillagnak tartja a lány szerelmét,
Őrjöngve küzd, kételkedik, remél,
Míg eszmél s porban látja istenségét.
Boldog, ki megbékélve a világgal,
Csillag helyett beéri jó parázzsal.
.
Ki is gondol, függvén a hókebel
Kéjhalmain, hogy csontváz van alattok?
Csontvázzá lesz minden gyönyör, ha azt
Hideg kebellel végig boncolátok.
Boldog, ki megbékélve végzetével,
Élvezni tud a perc költészetével.
*
Madách Imre
Boldog óra
Megcsitult arcád küzdelme végre,
S mint az ég vihar után, kigyúladt,
Kebled reng csak, amint reng a tenger.
Hogyha elfáradt a szél dühében.
Lankadtan dűlsz vágyó karjaimra,
Mint borostyán cserfa derekára,
Esdve súgod: gyönge lettem állni,
Óh te tarts fel, vagy veled bukom le.
Ábrándos szemed félig lezárod,
Félig szóra nyíló ajkaidnak
Hangja elhal, mintha félne, a szó
Felrettenti szűd költői álmát,
S felforralt lélekzetté szürődik,
Melynek édességét arcom érzi.
Győzött hát a természet feletted,
Megszüntél, nő, élni önmagadban,
Szíved egy veréssel, egy reménnyel
Szívemben dobog csak. – –
Keblemen túl nincs számodra élet.
Hogyha mostan elszakítna a sors,
Lelkedet is elvinném magammal
S te halott maradnál. – –
Elborúl a mindenség körűlünk,
Nincsen élet kívülünk e földön,
Illem és hiú társas szabályok
Kisszerű korlátai lehullnak,
Nincsen vágy szivünkben, gondolat nincs,
Mely ez édes percen túl repülne.
S mint a lélek, mely kikél a testből,
Egyesülve Isten szellemével
Boldog, mert most lett csak még egésszé,
Nem tépik szét többé szűk sorompók,
Mik közt oly soká sírt:
Lelkeink közt is lehullt a korlát,
S boldogok, hogy ekként egyesülve
Közelebb jutottak Istenükhöz;
Mégcsak egy kis lépés, s összefolynak
A világ lelkével. –
Mért nem tesz most semmivé az Isten?
Élvezénk egy percet édenéből,
Mely mint csillag hullt alá a földre.
Mért nem tesz most semmivé az Isten?
Ilyen boldogság után nagyobbat
Adni nincs úgyis elég hatalma.
Óh talán hogy ébredjünk fel újra.
És körűlünk vesszen az igézet,
Míg világunk költőitlen arccal
Bámul újra ránk le! –
Madách Imre
*
Madách Imre: Szív és ész
(Borkához)
Bölcseség van, nő, a szerelemben,
Örülésnek nézze bár az ész,
Életünk folyóján révbe vinni
Egyedül szívünk szerelme kész.
.
Fontol az ész, kételkedik, keresve
Halvány gonddal biztosabb utat,
Mely az Isten rendelő szavára,
Mindörökre mély titok marad :
.
Míg a szív játékos szelleteknek
Engedvén át kisded csolnakát,
Jobbra-balra hányva gyors haboktól
Örvények közt menten szökken át.
.
Messze partot tűz az ész ki célul
S vágyó gond közt foly le a jelen,
A szív célja ott van önmagában
És e cél a boldog szerelem.
.
Frígyünket sem fűzte az okosság,
A világ illemtörvénye sem,
Önmagában, mint erős istenség,
Alkotá azt csak a szerelem.
.
Nem néztük, jó, rossz fog-e születni
A jelenből, melyet élvezénk,
Mért is néznénk a kétes jövőbe,
A jelen virága míg miénk?
.
A jövővel megjő vége úgyis
Mindeneknek, később vagy korább;
Mindegy, megbánás, halál-e e vég,
Üdv rezg-é át vagy bú férge rág.
.
S hát inkább ne nyíljon-é virágszál,
Hát inkább ne süssön-é a nap,
S mondjunk-é le inkább vágyainkról,
A vágyak hogy el ne hagyjanak ?
.
Szerelemnek is romlás valója,
S téged is, nő, bizton eltemet.
Most gondold meg, szűd, eszed kövesd-e,
Hogy később ne vádolj engemet !
.
Aki engemet akar szeretni,
Az szeressen őrülten, vadon,
Vessen az meg minden oly sorompót,
Mit elébe Isten, ember von.
.
Aki engemet akar szeretni,
Légyen angyal és ördög vélem,
Hír, jólét ne legyenek előtte
Semmi, semmi, csak a szerelem.
.
S verve sorstól végig a világon
Áldja a szerelmet boldogan! –
Ily árért sem vásárolta drágán,
Melyben a menny üdvössége van!

***
Mennyire
más jellegű
az imádkozás,
mint a gyónás,
hisz az utóbbinál
pontosan tudod, mi terhel,
„csak” nyíltan be kell vallanod,
míg az előbbinél ott és akkor,
abban az átszellemült állapotban
fedezed-feded fel magad előtt is,
mit is kérsz/kapsz istentől…
*
Politikusok
közös imára jelentkeznek…
tudják-e vajon, mit kockáztatnak,
hiszen aki imádkozik, az nem beszédet mond,
ha tényleg átadja magát az imádság lelkének,
akkor a végeredmény őt magát is meglepi,
s így tudat alá fojtott bűnök is megvallhatnak…
*
Az
írás
is lehet
imádságos szellemű gyónás,
sőt: ha egyáltalán nem az,
akkor megette a fene az egészet,
akkor csak játék a szavakkal,
vagy egy kizzadt önigazolás,
mint oly sok politikusnak
diplomatikus emlékirata –
tisztelet a kevés kivételnek,
de ehhez olyan formátumú államférfi is kell,
mint amilyen a mélyen hívő II. Rákóczi Ferenc volt…
*
A vádlottat,
az elfogott kémet
kín-vallatás alá vethetik,
hogy így mindent bevalljon,
akár olyat is, amit el se követett –
vagy olyat is, amit nem is tud…
Az adónkat is úgymond bevalljuk,
ez is egy kellemetlen kötelezettség,
legalábbis ma kevesen teszik jószívvel,
kevesen büszkék rá, hogy nagy adófizetők…
A vallomás műfaja a „szép” irodalomban
a nyílt gyónásra utal, Ágoston-Augustinus
könyvcíme nyomán, amikor eltitkolt
„magánbűneinket” tárjuk fel…
*
De
miért beszélünk
„szerelmi vallomásról” –
miért oly nehéz ez,
mi ebben a kínos, terhes?
Van-e „szerelmesebb” vallomás,
mint egy szál virág és semmi más…
Sok közvetett, de nem egyértelmű jelzést adhatunk,
amit a címzett elért, ha akar, de mi kihátrálhatunk…
Ha viszont vallunk, akkor teljesen kiszolgáltjuk magunkat:
a megalázó elutasítás után már reményünk sem élhet…
*
Jóból
is megárt a sok
Ha pl. túlalszod magad,
dupla időt veszítesz az életedből,
nemcsak már eleve mínusszal indulsz,
sosem éred utol magad, csak kapkodsz,
és mivel nem frissen, de kábán ébredsz,
még a napod első órái is csak félértékűek…
*
Ha
az éjt nappallá teszed,
sajnálod az időt az alvásra,
az neked egy „kidobott idő”,
két végéről égeted a gyertyát,
jó eséllyel igen korán halsz meg,
kettétörik, félbemarad életed/műved…
*
Tessék
„szabadon”
versenyezni
és győzzön a jobbik!
Igaz, hogy téged legyengülten
és csupasz kézzel löknek be
a kiéheztetett vadállatok elé,
dehát mégis kaptál egy esélyt –
magadra vess, ha nem éltél vele…
(Vagy a privatizálás-kifosztás után
kellene helyet állnod a piaci versenyben)
*
Egydimenziós
rekordhajszás,
teljesítménykényszeres,
mennyiségi paraméteres
életszegényítő és torzító
Nyugati civilizáció/kultúra:
ki fut a leggyorsabban,
ki eszik többet versenyben,
ki szeretkezik hamarabb és többet stb.
*
Amikor
egy gyerek
először felfogja, hogy
valami visszacsinálhatatlan,
amikor rá kell döbbenjen,
hogy az élet nem játék:
az eltaposott hangya
nem támad fel soha többé –
meki sincs több élete…
(amit te nem adhatsz,
azt nem is veheted el…)
*
Mint
a mesében:
jótettért jót várj,
de ne attól, akivel te jót tettél,
illetve olyannal is tegyél jót,
akitől teljesen valószínűtlen a viszonzás,
és azután netán te lepődsz meg a legjobban:
gondoljunk a kisegér és az oroszlán meséjére…
*
Répahúzás
A mesék üzenete
a kicsiknek, gyengéknek:
van, amikor pont te hiányzol,
hogy kihúzzák a nagy répát a földből,
ami nélkül most éhen halna a család,
pótolhatatlan lehet a közreműködésed
*
Hitel-
károsult
Pont akkor
hiányoztál az iskolában
amikor a többiek a kamatos
kamatszámítást tanulgatták…
(amúgy is tovább nyújtózkodtál,
mint ameddig a te takaród ér…!?)
*
Addig
nyújtózkodj,
amíg a takaród ér…
Igen, igen, hát persze,
de amikor oly régen vágytál
annyi lerobbant keleti tragacs után –
egy teljesen új, szép és takarékos autóra,
és már önerő sem kell, casco sem kell stb. –
elborul az agyad, bedőlsz a reklámnak,
majd bedől a hiteled: se pénz, se autó…
*
Nem lehet
a tűzzel játszani,
avagy: vigyázz, mert úgy maradsz!
A 22-es csapdája c. regény főhőse
Yossarian bemenekül a hadikórházba,
ahol egy ügyes szimuláns fekszik mellette –
csak akkor döbben meg, de akkor nagyon,
amikor a szimuláns reggelre meghal…
*
Evangéliumi matek
Egy szegény ember,
vagy szegény asszony
csak keveset adakozhat,
sose adhat ő annyit, mint
gazdag embertársa, honfitársa?
Szűken nézve tényleg kevesebb
a két fillér a két forintnál,
mégpedig százszor kevesebb.
De ha valaki
a neki is szükségesből ad,
az aránylag nagyon sokat ad,
az nem egyenlő vagy több azzal,
amikor valaki a feleslegéből ad,
és abból is aránylag keveset?
(Most arról nem is beszélve,
hogyha valaki a rablott kincsekből
filléreket hála-rebegésért jótékonykodik…)
*
Érdem
és kegyelem
Felkészülhetsz a meccsre,
jól időzítheted a formád,
mindent beleadhatsz és
még jól is mehet a játék,
s mégsem következik mindebből,
hogy akár egyetlen gólt is fogsz lőni…!?
*
Utolsóból első
Falábúból a parkett ördöge,
botfülűből nótafa,
szegénylegényből királyfi,
búskomorból életvidám,
kripliből élsportoló,
ázott verébből világszépe,
állatorvosi lóból makkegészséges,
rossz betyárból jó pandúr,
rozzant gebéből táltosparipa,
írástudatlanból remekíró,
Jézusüldözőből első apostol?
*
Pálya-
tévesztő
Áldott kezű autó-
szerelő lehetnél, lehettél volna –
de csak lopott autók gazdái átkoznak,
mert képességeidet rosszra használod
(ahogy a rablóból jó pandúr lehetne…)
*
Bolondfalva
Egy rossz alma
lassan, de biztosan
megrontja a mellette levő sokat,
ezért azt mindig ki kell venni –
ki kell venni és meg kell enni:
így mindig csak a rossz almát esszük…
*
Szem –
lélektükör
Zavaró, ha egy idegen
elkapja a tekinteted, fixíroz,
„stíröl”, a szemedbe nézne
mintha a lelkedben akarna turkálni?
De ha nem tudsz szemkontaktust létesíteni,
mert például sötét van, vagy a Másik elbújt,
vagy csak telefonon beszélgettek,
vagy állandóan félrenéz, mert
nem mer szemedbe nézni…
*
A
legaljasabb
bűncselekmények
között sok olyan van,
amikor az elkövető,
a tettes eleve kalkulál vele,
hogy áldozata nem fog,
nem mer panaszt tenni:
mert ő is szégyelli, vagy
nem tudja bizonyítani stb.:
a családon belüli erőszak,
a pedofília, a nemi erőszak:
A legtöbb sose derül ki –
csak az elrontott életet látjuk,
A feldolgozatlan trauma
utáni szexuális stb. zavarokat…
*
Aljas
Amikor
a másik ember
jóhiszeműségével,
segítőkészségével élnek vissza –
például az út mellett fekszik valaki,
és te irgalmas szamaritánus vagy,
de közben ki- vagy elrabolják
a nyitva hagyott autódat…
*
Hálatlanok
Legalább kétszer,
kétféleképpen is vét a hálátlan –
Egyrészt az ismert-ismeretlen jótevő ellen,
akitől ő valami dolgot, lehetőséget kapott.
Másrészt azon a sok ismeretlen ellen,
akinek esetleg épp miatta már nem adnak
kegyelemkenyeret, kölcsönt, vagy egérutat…
(igaz, ez azt is minősíti, aki elvárja a hálálkodást…)
*
Jelenlét
Carpe diem
Vagy úgy élsz,
mintha csak egy nap lenne a világ,
vagy bedőlsz a politikai-papi demagógiának
s távoli (más)világba helyezed boldogságod idejét,
nem ragadod meg a napot, nem élsz az alkalmakkal…
*
Megfoghatatlan
A kibúvókat gyártó
Aki kétértelműen beszél,
Lehet így is/úgy is érteni:
a szókimondást elkerülő,
a felelősség elől menekülő,
az óvatoskodóan fogalmazó.
Az elején állít, a végén visszavon.
„Ezt nem én mondom, csak mástól hallottam.”
„Ha elmondod, akkor azon nyomban letagadom”
*
A
lógós
életművészkedő
Aki elblicceli munkáját,
nem teljesíti a nap kötelességeit,
aki ledobja magáról az élet-terheit,
aki megkíméli magát: nem végzi a dolgát.
Akinek léte így elviselhetetlenül könnyű,
a fajsúlytalan – vitorlása tőkesúlytalan,
ide-oda fújhatja a legkisebb szellő is…
*
Gond-
terhelt
A tartáshibás…
Nem tudod lerakni a terhed
Nem jól ítéled meg teherbíró képességed
Addig pakolnak rád, amíg már nem bírod
Magadra veszed bárki másnak is a terhét…
(így nem kihúzva magad, egyenes derékkal,
de görnyedten jársz, s lelked is nyomasztott)
*
Cseles
öngólt lövő
„tartáshibás” …
Ha ünnep közeleg,
akkor ő egyből annak
olcsó megúszásán agyal –
mivel nem tartja meg ünnepeit,
így azok sem tudják megtartani őt…
(elgörbül, görnyed a lelke és a teste…)
*
Önismeretlen
Aki túl erősnek hiszi magát,
nincs tisztában gyönge pontjaival,
és így nem óvatos, és nem kerüli el
a neki veszélyes ördögi kísértéseket,
és így óvatlanul lépre megy,
bekapja a csalétket…
(pénz, rang, nő stb.)
*

Reviczky Gyula
A filiszterekhez
Csak hagyjatok, ha nem szerettek,
Én úgyse tartok véletek!
Nem kértem tőletek tanácsot,
Nem mondtam én, hogy szenvedek.
Isten küldé e küzködést rám;
Imádság felsiró szavam.
A kit az Isten látogat meg,
Az nem lehet boldogtalan!
.
A vágyak mámorát, ez édes
Keservet ti nem érzitek.
Kétségimet hát mért közöljem
És álmimat tivéletek?…
Zokogva bár, de mégis érzem,
Boldog csak én vagyok magam!
Ki egy világot hord szivében,
Az nem lehet boldogtalan!
.
Mert lelkem’ soha el nem adtam,
S nem vettem példát rólatok;
Azért én a ti szemetekben
Czigányos és különcz vagyok.
Jó tudnom, hogy világotokban
Lelkem bitang és hontalan.
Ki hű marad az ídeálhoz,
Az nem lehet boldogtalan!
.
S mi minden válhatnék belőlem!
Hogy fölvihetném dolgomat,
Ha a jövőre volna gondom.
S szivemre venném sorsomat.
De jobb szabadnak lenni, bármily
Szegényen és magánosan.
Ki nem szorult az emberekre,
Az nem lehet boldogtalan!
.
Utálom a kufár világot,
Nem hajhászom nagyúr kegyét.
Ne gúnyoljátok hát kabátom’;
Hisz’ az tinéktek mit se vét.
Reményem, üdvöm, büszkeségem,
Egész lelkem dalomba’ van.
Kit homlokán csókolt a múzsa,
Az nem lehet boldogtalan.
.
Kik az én sorsommal törődnek,
Mind égi-légi szellemek.
Óh, szent gyönyör! óh, boldog élet!
Hogy én is szállhatok velek!
Egy szebb világ van ott; lakói
Jók s boldogok mindannyian.
Ki bízik tiszta szellemekben,
Az nem lehet boldogtalan!
.
Hagyjatok hát! Nem egy világból
Valók vagyunk mi, hagyjatok!
Angyal vagy ördög, nem tudom, de
A ti testvértek nem vagyok.
Közétek úgy se szállok én le:
Erőködéstek hasztalan.
Ha én is sorsotokra jutnék:
Akkor volnék boldogtalan!
*
Komjáthy Jenő:
A BÖLCSÉSZ ÉS A TEREMTŐ
B. Miért teremtél olyan sok szemet?
T. Hogy mindenikkel téged nézzelek.
B. Mért alkotál töméntelen kezet?
T. Hogy téged sújtsalak s öleljelek.
B. Mért alkotál fölösleg lábakat?
T. Hogy utolérjelek s fussalak.
B. Miért teremtél tenger sok szivet?
T. Hogy leljek egyetlen igazat és hivet.
B. Mért nem adál mindennek szárnyakat?
T. Hogy kiknek nincs, repülni vágyjanak.
B. Mért gyötri elmém milljó gondolat?
T. Hogy belássad hívságos voltodat.
B. Mért van a szívben tenger fájdalom?
T. Üdvöm soha ki nem zokoghatom.
B. Miért korlátozod folyvást magad?
T. Hogy kitörnöm legyen mindég szabad.
B. Mért oly szilárd a világegyetem?
T. Hogy elfuvallja egy leheletem.
B. Miért teremtéd a világokat?
T. Mert egyedül lennünk őskárhozat.
B. Tennenmagadnak nem voltál elég?
T. Ah, semmi sem valék, míg minden nem levék!
pppppppp
Csakis az ember lehet
teljesértékű, boldog életű,
vagy egy ön/társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp
