kb. 24 perc olvasás

Eugéniusz:
Életminőség vizsgálódások – XX.
ppppppppppppp

Emberélet mennyiség/minőség
Szabad ötletek szorgos gyűjtése
A létjavítás/romlás Jenciklopédiája
pár magyar mondatos előmunkálatai
pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek
Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol
Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló
Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár
ppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp

Molnár Borbála
(1760-1825)
Életének igaz tűköre
(Részlet)
IX. ének
AZ ÁLNOK MÉG EL NEM ÉRI
TÁRGYÁT; HŰSÉGÉT ÍGÉRI
DE HA MEGKAPJA PRÉDÁJÁT
LEEJTI SZÍVE LÁRVÁJÁT.
Elérkezett végre ama gyászos estve
Melyben a rémítő halál volt kifestve
Melynél szív szörnyebbet soha nem képzele
Mert a pokol kínja együtt rohant vele.
Melyben a koporsó felnyitván éh száját
Benyelé fejemet mint élő prédáját
Midőn félholt szívem ahhoz láncoltatott
Kinek neszére is szörnyen irtóztatott,
Te tégy bizonyságot óh iszonyú éjjel
Mint daraboltatott szívem akkor széjjel
Ticius kányái miként marcongották,
S mely nagy pokolbéli kínok hóhérlották,
Hasoníthatatlan lévén nagy fájdalma
Miként borítá el az inség hatalma,
Jajjal elegy könnyem bús orcámat mosta
Mert szívem képtelen fájdalom mardosta,
Mely néki előre már azt prófétálta,
Hogy lesz az örömtől ma végső megválta,
Azért úgy képzeltem a vigadók sorát,
Mintha azok laknák bús fejem gyásztorát.
Ilyen az anyának majmos szereteti
Megöli magzatját addig ölelgeti
Mely engem is ekkor élve eltemetett
Halálomig tartó nagy rabságba vetett,
Látván azért hogy már szívem leláncolva
Van, és erőszakkal úgy körülsáncolva
Hogy szabadulása sohonnan nem lehet
S lábam tetszésemre egy lépést sem tehet,
Tehát immár rajtam nem segít a sírás,
Hanem csak a tűrés és magammal bírás,
Már hát arra vetém elmém gondosságát
Miként győzhessem meg kőszivem vadságát
Mint bizonyitsam meg a keresztyénséget
Hogy el tudok tűrni egy fő ellenséget,
Mivelhogy ez élet a boldogság útja
Azért aki híven itt a pályát futja
Annak el kell tűrni a viszontagságot
Ha akar szemlélni boldogabb világot
Melyben végetlenség az időt felváltja
S többé ott a jajszót nyelvem nem kiáltja.
Hanem bírni fogok olyan dicsőséget
Melyben a boldogság s öröm nem ér véget.
Amely boldogságba immár berepülni
Látszott lelkem s azzal ínségem enyhülni
Úgyhogy képzésére e nagy boldogságnak
Bátran nekihajték a nyomorúságnak.
Mondván: légyen éltem bár keserű üröm
De mint jó keresztyén keresztem eltűröm,
Minthogy nem míveltem én ezt egyéb végből
Hanem a leányi engedelmességből
Engedelmességem hát azzal tetézem
Hogy szívem rablója érdemét nem nézem
Hanem néki egész tiszteletet tészek
S hozzá mint férjemhez barátsággal lészek,
Tudom hogy szívemet szükség öszvetépni
Mikor nyájasságra fogok vele lépni,
De hiszem az ég nyújt erre segedelmet
Ha szerelmet nem is tűrésre kegyelmet.
Mely feltételemet mind el is követtem
Kőszikla szívemen erőszakot tettem,
Igaz hogy sok kemény harcot kiállottam
Míg szívemet avagy csak arra hajtottam
Hogy mint barátommal vele beszélhessek
Vagy egy nyájas nézést felé intézhessek.
De majd szívem titkos kínját addig főztem
Hogy habzó gyötrelmét mint lehet meggyőztem.
És mint hív feleség magam úgy viseltem
Bár kínomban sokszor helyemet nem leltem,
Sőt majd szelídségem mindent elkövetett,
Ami egy erőtlen edénytől telhetett
Mert őtet az Úrnak megnyerni kivántam,
Hogy ebben is panasz ne lenne irántam,
Mondván, szelídségem őtet majd meggyőzi
És ő a hűséget erántam kettőzi
Ha látja, hogy hozzá én hűséges vagyok
A visszás életre köztünk nem lesz nagy ok.
Így vélekedtem én magamban eleve
De minden szándékom haszontalan leve. –
Sőt elvetve munkám amit érte tettem
Jó keresztyénségre mert őt nem vehettem,
Mivelhogy ő csupa száj-keresztyén vala
Engem az anyámtól míg álnokul csala
S mihelyt szándékában ére kívánt véget
Önként odahagyta a keresztyénséget
Sőt azt másokban is mihelyt eszrevette
Gyomorból gyűlölte s csúfosan nevette,
Mondván: mind bolond az aki annak hiszen
Hogy a szabad élet a pokolba viszen,
Sőt nincsen is pokol csak a papok költik
Mert e tudományból tárházokat töltik,
Hogy a bolond népet beszéddel elcsalják
Azért mívelik, hogy hasokat hizlalják.
De keresményemből úgymond részt nem vesznek
Engem szép szavokkal bolonddá nem tesznek,
Inkább költeném azt vagy egy itce borra
Sőt ha reám bíznák, ölném őket sorra.
S illeté azokat rút káromlásokkal,
De nem fertéztetem írásom azokkal,
Nem volt az anyámnak bezzeg becsülete
Sőt mihelyen velem együvé kelhete
Vén ördög s boszorkány lőn szegénynek neve
S legútálatosabb szeme előtt leve,
Soha egy jó szóra rá nem méltóztatta
Fiúi hűséget hozzá így mutatta!…
Boldogtalan anyám melyen elrémüle
S gyötrelmi árjába annyira merűle
Hogy nékem kellett már szívét erősítni
Mivel maga magán nem tudott segítni,
Azért vígasztalni szüntelen kívántam
Nem szomorítottam sőt szívesen szántam,
Ama gyilkos pedig tékozolt kedvére
S többnyire házunkhoz részeg fővel tére.
Elfajult élete magával azt hozta
Hogy szegény fejemet szüntelen kínozta,
Sok szidalmazással szívemet gyötörvén
Ártatlanságomban testem öszvetörvén
Végre dühös szíve egészen megvetett
Minthogy jó lélekből soha nem szeretett.

*
Vitkovics Mihály
Megelégedés
A magyar jobbágy dala
Nem adott az Isten nekem nagy palotát,
Sem ágyamra selymet, se cifra tafotát.
Adott egy kis gunyhót, adott egészséget,
És melléje egy jó barna feleséget.
Vele keresem én minden nap kenyerem,
S be jóízűn esik azt vele megennem.
Ha munkánk végeztük, lenyugszunk ágyunkban,
S egymást átkarolva pihenünk álmunkban.
Ha felvirrad a nap, vigadva kelünk fel,
S folytatjuk munkánkat újított erővel.
Tavaszkor a mező körülöttünk virít,
S a fűszálon lengő harmatocska frissít.
A pipís éneke mulatgat bennünket,
S a nyár verejtékén könnyíti kezünket.
Őszkor szüretelünk urunk szőlőjében,
S kapunk falatocskát mustos pecsenyében.
Ha beköszönt a tél, s hó lepi a földet,
Kis gunyhónkban ülünk a kemence mellett.
Az én kedves Sárim az orsót pergeti,
S vidám dudolással unalmunk kergeti.
Magam faracsgálok magamnak szerszámot,
S ezért se fizetek idegennek vámot.
Ha vasárnap eljön, cifrázott bundába’
Megyek hálát adni Istennek házába.
Délután pajtással betérek korcsmába,
S kényre iddogálunk a jó borocskába.
Ha felmelegedem, „húzd rá! Gazsi”, mondom,
Enyim egész világ, semmire sincs gondom.
Nem vagyok én adós, nekem sem adós más,
Nem bántottam senkit, engem se bántson más.
Az Uristen, pajtás, éltessen bennünket!
Tartsa meg mind holtig vidám jó kedvünket!

***
Evidens
önsorsrontás
A nyilvánvaló
balgaságainkra
hamar rájöhetünk,
akár tanmesékből,
akár más példáján okulva,
ahogy reflektálunk
eleddig mindezidáig teljesen
természetesnek vett szokásunkra,
amikor ráeszmélünk, hogy
mindez másképp is lehetne,
és nem tudjuk megindokolni,
hogy miért így és nem másként van…
*
Rafinált
önbecsapások
Más a helyzet az önáltatásokkal,
az úgynevezett élethazugságokkal.
Ha valaki párkeresés helyett
az egész világot akarja megtéríteni,
A háta mögött levő istenért
megkerüli az egész Földet,
Az nehezebben látja be, hogy
mindez heroikus pótcselekvés.
*
Ki van
nagyobb bajban?
Sokféle embernek nehéz segíteni:
Pl. annak, aki röstell szólni,
hogy szüksége van rá.
Vagy annak, aki igazából
nem akar magán segíteni.
Vagy beleharap a segítő kézbe.
És a többi.
De talán a legnehezebb
annak, aki nem is tudja,
hogy mennyire segítségre szorul,
Sőt: ő aggódik érted,
hogy mindjárt elkárhozol…
*
Szirénhangok
Evezz, evezz az Élet tengerén,
de soha ki ne köss a Szirén szigetén.
Kinek jobb, ha betömi ott a fülét.
Kinek javára van, ha meghallgatja,
de előtte kötöztesse ki magát,
és hatalmazza fel a többieket,
hogy kifejezett kérésére se oldják fel!
*
Teher
alatt nő a pálma?
Milyen jó, hogy érzem:
mennyi terhet bírok el,
mennyi a testem max. terhelhetősége
rövid- illetve hosszú távon és ideig…
Tudom, hogy nem feszíthetem túl a húrt,
mert akkor holnap/jövőre összeroppanok.
Viszont tehermentesíthetem magam,
ha nem egyszerre viszek el mindent,
ha élek az egyszerű gép, pl. a kerék előnyével,
vagy ha másokkal megosztom a nehéz munkát…
*
Teher
alatt nő a pálma
Ha te nem veszed fel
a neked rendelt terhet,
akkor súlytalanul sodródsz:
a lét elviselhetetlen könnyűsége
(ami egy igen jó Kundera regény címe is)
*
*
A mániás
és a depressziós
Hol megszállott hiperaktív túlpörgő,
magát akár mesterségesen is stimuláló,
aki követhetetlen, mint egy mérgezett egér,
hol meg egy összeroskadt, roncs, mosott rongy,
aki csak egy teher magának, társainak, a Földnek…
*
Felelőtlen
és komolytalan
infantilis/szenilis lény
Aki az egész életet csak
egy nagy játéknak venné,
ahol minden visszacsinálható,
és nulláról bármikor újrakezdhető…
*
Könnyelmű
Gondatlanságával
még mást is bajba sodró
Mint aki még nem tudja, hogy
mily törékeny az emberélet,
saját/más életével játszó…
*
A
hazárdjátékos,
játékszenvedély-beteg
A mindenét, sőt a családja házát/vagyonát
egy bizonyos rulett-számra feltevő (vabank)
Aki pont a vesztőhelyre, játékbarlangokba jár
lehetőleg hamar/azonnal nagyon sokat nyerni…
*
A rossz matekos
Akinek holtbiztos a szisztémája:
minden lottó–számot megjátszva tuti nyerő
(A szerencsejátékban neki is egyenlő az esélye…)
*
Komor,
munkamániás robot
A játék, illetve játékosság nélkül,
kötelességtudatos, gépies élő/üzemelő
Aki úgymond ki-nőtt már a gyerekkorból,
és a játszótársa már senkinek sem akar lenni…
*
Ledér
Szerelmi életében
könnyelmű, feslett, laza erkölcsű,
egy időben többel kacérkodó, csapodár nő,
akit majd mindenki megbábul, megkíván,
de aki komoly hitvesül senkinek sem kell…
*
Léha,
locska lélek,
egy élethabzsoló aranyifjú
Életfelfogásában komolytalan,
felelőtlenül könnyelmű, csak a könnyű
szórakozásokat kedvelő, szellemileg üres,
egy köteleségmulasztó élvhajhász életművész
*
Az átok–
bumerángot
jó messzire eldobó,
ami mást is sebez, de vissza is csapódik rá.
Az Égre és így végül magát is szembe köpő…
*
Irány
A nagy erővel,
de elállított irányzékú,
és ezért rossz helyre célzó
A gyorsan járó, futó, rohanó, száguldó,
de a rossz kezdés miatt teljesen iránytévesztő…
*
Aki álságosan
őszinte véleményt kér a barátjától,
de mikor hallja a fájó-gyógyító igazat,
akkor azon nyomban már ellene fordul,
és a rosszindulatú ellenségének mondja…
*
A
jó
kritikára,
az építő bírálatra
immunis vagy allergiás
Az önkritikát nem ismerő,
nem szerető – nem gyakorló…
*
Önmagát,
ill. a saját döntéseit
a maga kárára akár dühödten is védő
A bűnvallást a gyengeség beismerésének tartó
(mintha mindig ellenséges körben mutatkozna meg)
*
Hidakat felégető
Aki az ex szerelmével,
az édes gyermekei anyjával
hidegháborús válópereskedő
A párbeszéd folytatását pont
a gyerekek rovására is nehezítő,
vagy akár még el is lehetetlenítő…
*
A ködösítő
A (saját) tisztán-
látás(á)t korlátozó,
szellemi ködgéppel ügyködő
Vagy aki előbb zavart kelt, hogy majd
a zavarosban kedvére halászgathasson…
*
Megtévesztett
A beszűkített tudatú
A két lényegében egyforma,
és ezért hamis alternatíva közül választó
A pártok pankrációjára éles tétmeccsként fogadó,
pártpreferenciája miatt családi/baráti viszálykodó…
*
Kohlhaas Mihály
Legyen akkor is igazság,
ha belepusztul is a világ és családja is…
Az ő sértett igazáért még előszeretteit is feláldozó
*
Irgalmatlan
Az igazsággal még
a jóbarátait is (magától) elverő
Igazat mond, de rosszkor, rossz helyen, rosszul…
Indiszkréten, tapintatlanul, kegyetlenül stb. stb.
*
Jelen
nem levő
Vagy a soha nem volt,
ill. az időtávolság miatt
megszépített korba vágyódsz,
vagy olyan utópiáról ábrándozol,
ami nincs kapcsolatban azzal,
ahogy te itt és most élsz,
ami semmire nem kötelez,
s így passzív sóvárgásra
kárhoztatod magad.
*
Hebehurgya
Az előbb nagyot vágó
és majd csak azután méricskélő
A visszacsinálhatatlan károkon későn bánkódó
*
Hűbele Balázs
Egy hebehurgya személy,
aki nagyon elhamarkodottan,
szelesen cselekszik, viselkedik
„Hű, bele Balázs, lovat ád az Isten!”,
azaz, kezdj bele nyugodtan, hozzáértés
nélkül, szeleburdin, majd megsegít az Isten…
*
Aki státusz szimbólumként
egy jóval fiatalabb nőt vesz feleségül,
és ezért a korkülönbség relatíve egyre nő,
de az ágyban helytállna, bizonyítási kényszeres,
és bedől a gyógyszer-reklámok szlogenjeinek –
és így még elemi pisilési gondjai is lesznek…
*
Megélhetési bárcás koldus
A testi öncsonkító, az ön-rokkantosító,
vagy aki addig játszik ilyet, míg végül úgy marad…
(a kicsi, de fix rokkant-nyugdíjért túl jól szimuláló…)
*
A lelki öncsonkító:
az isteni vágyairól végleg,
egyszer s mindekorra lemondó
Az önfeladó, a megalkuvó gyáva,
vagy a nagy áldozathozó mártírkodó,
aki pl. gyerekéért „lemond a boldogságáról” …
*
Addig
ne halj meg,
Amíg nem találtál rá igaz Istenképedre
Amíg nem ismerted/szeretted meg magad
Amíg nem építettél jóbaráti kapcsolatokat
Amíg nem játszottál, nevetteél, mulattál
Amíg nem voltál „halálosan” szerelmes
Amíg nem építettél fel egy házat,
Amíg meg nem írtál egy könyvet,
Amíg fel nem nevelted a gyerekeidet,
Amíg meg nem forgattad talentumaidat,
Amíg el nem végezted küldetésedet,
Amíg nem teljesedett ki az életed…
*
Hipochonder –
a családján, barátain
élősködő képzelt „nagybeteg”,
aki egy életen át így zsarolja,
terrorizálja az „előszeretteit”
(míg majd tényleg beteg is lesz…)
*
Átvitt értelem
és a képletes jelentés…!?
A mindent csak szó szerint értő
szemkiszúró együgyű, balga lélek
Lásd pl.: az Ilók és Mihók népmesét…
*
Az elvakított „paraszt”
A szemfényvesztő szélhámos áldozata
Aki virtuális csecsebecsével elkápráztatható…
Akinek a hátán kokárdával még szántani is lehet…
*
Rossz végletes
Aki soha nincs középen,
az arany középúton: nem bátor –
de hol egy gyáva, menekülő nyúl,
hol meg vakmerő – mert vak – ló…
*
Az istenkísértő
az ún. extrém sportoló,
a rekord/hírnévhajszoló –
és Salto mortale, halálugrás
a cirkuszban védőhálótlanul…
Ateista
és esetleg még antiklerikális is…
A szutykos mosdóvízzel az istengyermeket is kiöntő
Egy pályatévesztett pap miatt magát a Jóistent tagadó
(és ezt az űrt más pótvallással, akár a Sátánnal kitöltő…)
*
Falánk,
egy homo mohó
A telhetetlen jóból besokalló
Így akár még a gyomrát is elrontó,
és pont a kedvenc ételét megutáló
(még a jóból is megárt a sok: sokk)
*
Az önkínzó
esztelenül fogyókúrázó,
ételmennyiséget redukáló,
a kövérsége igazi okát nem kereső,
aki a várható kudarca után meg már
csak azért is habzsoló, dőzsölő,
magát degeszre zabáló…
*
Az önleértékelő,
aki oly elégedetlen az alakjával,
mások hamis elvárásainak felelne meg…
Testkép-zavaros anorexiás és a bulimiás
(aki akár halálra is éheztetheti magát…)
***
Édes Gergely
(1763-1847)
Szőr köntöst öltő bölcshöz
Bölcs! szőr köntöst ölts, örömödhöz több örömöt tölts:
Könnyözönök közt nyögj, s jöjjön öröm könyörögj.
Úgy kurucúl bút futsz, úgy rút bún túl kurucúl jutsz;
Ugy múl rút hurutunk, s burkusul uccu! futunk.
Értelmesben
Te ki bölcs vagy, ne vágyj pompás köntösökre
Se felettébb való bolond örömökre.
Se szomorú sorsod közt kétségbe ne ess
Minden jót Istentől kérj, hogy boldog lehess.
Úgy minden szívfojtó eseteken túl jutsz
S ellenségeiden vitézül által futsz.
*

Balogh Zoltán
(1833-1878)
Fáy András emlékkönyvébe
A boldogsággal ugy vagyunk mi is
Miként az alchimista tűzhelyével,
Ki ráfecsérli minden vagyonát
És várja, várja, hogy majd lesz arany!
Bizatja a szükölködő családot,
Ugy mint mi vágyainkat.
A sorssal küzdő szív
E mindig éhes apró gyermekit…
.
A tűzhely aztán lassanként kialszik.
Mert nincs mit rakni többé a parázsra:
A tűzbe olvadt minden vagyona,
Az idő vitte el szép ifjuságát,
Az arany pedig még sem sikerült:
De ő azért remél, remél!…
*

Barsi József
(1810-1893)
A Boldog
Legyen tavasz, legyen tél,
Feleségem korán kel:
Azért arca oly piros,
És beszéde oly okos.
.
Legyen nyár vagy ködös ősz,
Feleségem maga főz:
Azért levem oly ízes,
Gulyáshúsom oly tüzes.
.
Óra ketyeg, óra üt,
Feleségem maga süt:
Azért ha nincs is kalács,
Van jó kenyér; van pogács.
.
A víz meleg és fagyos,
Feleségem maga mos:
Azért keze oly fejér,
Hogy vele hó föl nem ér.
.
Nem sokára karácson,
Feleségem maga fon:
Azért vászna oly derék,
Sima, csinos és elég.
.
Nemsokára farsang jő.
Feleségem maga sző:
Maga sző és fehérít,
Teli gyolccsal kert és rét.
.
Szép idő vagy zivatar,
Feleségem maga varr:
Azért ingem oly kecses,
Hímzett leple oly becses.
.
Drága jószág, vaj és tej,
Feleségem maga fej:
Azért teje nem vizes,
Vaja’ íze kellemes.
.
Áldott légy én teremtőm!
Maga szoptat édes nőm:
Azért fiam oly szelíd,
Hogy mióta él, nem rítt.
.
Kél a nap és áldozik,
Hölgyem még sem változik:
Mindig jámbor, víg és jó,
Mindig tiszta, mint a hó.
.
Nem kell neki aranylánc,
Vásár, nagy ház, pompa s tánc;
Mulatsága: gyermeke,
Nyája, kertje s éneke.
.
Boldog isten az egen,
Boldog én is ide lenn:
Ha én mindig így volnék.
Mindig vígan dalonék!
*
Dömötör János
(1843-1877)
Boldog ember
Boldog ember és szerencsés,
A kit isten arra szánt,
Hogy a földet szántva, vetve,
Senkitől sem emlegetve
Éldegélhet egyaránt.
.
Boldog ember, kit az áldás
Seregestül meglepett:
A l;i otthon, körbe fogva,
Vendégekkel mosolyogva
Vígan szentel ünnepet.
.
Kisded, nádas hajlékában
Dolga kényén foly neki;
Meg van áldva áldott nővel,
S neve napján köszöntővel
Tisztelik meg gyermeki.
.
Mi más annak, kit a végzet
Jó útjáról elseper!
Ajtaját magára zárja,
Házát még vendég se járja,
Egymagában ünnepel.
.
Nincsen, a ki szólna hozzá
Oda kinn, vagy ide benn;
Nincsen, a ki felderítse,
Búját, gondját szenderítse,
‘Otthonában idegen.
.
Boldogtalan szegény ember,
Ha mindenki elhagyott:
Jöjj el hozzám, légy vendégem,
Lesz még hely az asztalvégen, —
Lásd én is magam vagyok!
***
Nem szobatiszta
Az önbezáró, magányos inkontinenciás
Aki az öngyógyítás helyett csak megkeseredik,
és szégyenkezve kerüli az emberek társaságát,
ami más, újabb „betegség” katalizátora lehet…
*
Halálfóbiás
életfonalvesztő-tévesztő…
A rémeket látó, szorongó pánikbeteg,
aki a rohamaikor megsemmisülés érzést él át…
És már attól is retteg, hogy mikor jön az újabb –
végzetessé válható rossz körökbe zárja magát…
*
A hibaismétlő
és halmozó-fokozó lény.
Aki ugyanazt ezerszer ismétli,
hátha az új próba majd sikerül…
Esztelenül tékozolja drága élet-idejét…
A saját kárán se okuló oktondi, ostoba lény
*
Javíthatatlan
Aki már-már tökéletes…
Aki egy fogadatlan prókátor
Aki mindig mást akar megmenteni
Aki senkitől nem kér/fogad el jótanácsot,
így azután nehéz/lehetetlen rajta segíteni…
*
A józan ész nélkül,
fejét vesztve menekülő
Egy kis veszély elől a nagyon nagyba futó
Pl. egy atyai pofon elől a villamos elé kerülő…
*
„Ön-gyilkos”
A szemetet szőnyeg alá seprő,
a púpozódó buckákon nyakát törő…
A restanciák halmozásával magát eltemető
A letakart kis baját akár óriásivá is növesztő…
*
Struccpolitikus
A bajban a fejét homokba dugó –
a szemét gyermeteg módon eltakaró,
aki így vészelné át azt az időszakot,
amíg magától elmúlik a veszély…
*
Kirakatpolitikus
Színházi díszletekből
ún. Patyomkin falu építő,
esetleg még ebben is lakó…
„Fenn az ernyő, nincsen kas” életvitelű
*
Paternalizmus
Kis és nagydolog
A biztonsági öv be nem kapcsolása miatt
azonnal megbírságol az állam éber rendőre,
de abban már senki nem gátol meg,
– hacsak nincs egy nagyon jó barátod! –
hogy minden ingóságod-ingatlanod eladd,
s a pénzt a szerencsejáték vesztőhelyein hagyd…
*
Egyik
végletből a másikba
Hol annyira megbízol
az embertársaidban,
hogy a kulcsot
a lábtörlő alatt hagyod,
s ezt még ki is írod
nagybetűkkel az ajtófélfára,
hol meg minden perccel/fillérrel
elszámoltatod az élettársad,
ill. még a pincsikutyád se
bízod rá a jószomszédra…
*
Elvárás
és megfelelés
Arra vagy a legbüszkébb,
hogy életed végégig
egy helyen dolgoztál,
kiváló dolgozó, a munka
hőse, élmunkás voltál,
brigádversenyt nyertél,
munkafegyelmi ügyed
soha nem volt,
betegség miatt
se hiányoztál
stb. stb. stb.
De hogy mit is csináltál
40 évig, soktízezer órán át –
gyerekeidnek se mesélted el,
akikért amúgy feláldoztad hivatásod…
*
Le-
építő
bérmunka
Olyan a munkád/melód,
ami pár év alatt leamortizál,
testcsonkító és lélekölő, szellemirtó,
s ha elhasználódsz, akkor eldobnak,
mint egy kicsavart citromot, igáslovat…
*
Idő-
mérleg
ott/anno és itt/most
A Kalahári sivatag bennszülöttei
kb. napi két órát fordítanak arra,
hogy előteremtsék életszükségletüket,
neked meg még jó, ha ennyi is marad
az ún. szabad időből…
*
Sok
kicsi
sokra megy
ha sokáig csepeg a víz, kivájja a kősziklát is…
ha minden honfitársadtól csak évi 1 forintot kapnál…
ha minden nap csak egy oldalt írsz meg a művedből…
ha minden törpe rátámad a – szundikáló – Gulliverre…
ha mindenki egy párt jelöltjére adja le a voksát…
ha minden nap csak egy eltűnt ismerősöd hívod fel…
*
A
kicsi,
ami nagy
Nincs olyan kicsi segítség,
ami ne lehetne életmentő –
ha a sivatagban egy pohár víz hiányzik,
ha már csak egy krajcár híja van a hétnek,
ha a fuldokló egy szalmaszálba kapaszkodik,
ha még pont a kisegér ereje kell a répakihúzáshoz,
ha a kisegér tudja kirágni az oroszlánt a hálóból stb.
*
Még
nem jó,
már nem jó
Üres gyomorral nem lehet filozofálni,
de degeszre tömött hassal sem gondolkodni –
életünk ilyen optimalizációs döntések sorozata:
mi az ami kevés, mi az elég, s mi a már sok/káros:
tudnod-érezned kell, hogy mi a te helyes mértéked,
hogy még egy kicsit éhesen tudj felállni az asztaltól,
hogy még egy kicsit álmosan tudj felkelni az ágyból –
ne légy kialvatlan, de el se aludjad az eszed,
ami dupla idő/életveszteség…
*
Másért
vagy önmagáért?
Minden valami másért akarunk,
mi az, amit csak önmagáért,
ami már nem eszköz más célhoz?
Szabad, egyenlő, testvér akarsz lenni?
Vagy gazdag, híres és hatalmas?
Mi leszel, ha nagy leszel?
Erre valami foglalkozással,
netán hivatással felelünk!
Ha megkérdezzük a szülőt,
hogy mi legyen gyerekéből,
akkor mi jobbat válaszolhat annál,
hogy boldog ember legyen és maradjon…
*
Eszköz
és (vég)cél
Miért kelsz fel minden nap reggel?
Miért mész el hétköznap dolgozni?
Miért akarsz (sok) pénzt keresni?
Miért akarsz öltözködni, enni és utazni?
Miért akarsz gyereket vállalni és felnevelni?
Hogy azután minden nap munkába indulhass?
Van valami végcél, amihez ezek eszközök-részcélok?
*
Fundamentum
Avagy tudásunk alapja
Meddig lehet kérdezősködni,
Meddig nem öncélú kételyeket kifejezni:
amit tudni vélsz, azt honnan tudod?
Végtelen regresszusba kerülünk?
Vagy megpróbálunk a bizonyítandóval bizonyítani?
Vagy kilépünk ebből a dimenzióból egy másikba?
Értelmetlen kérdezni: honnan tudod, hogy hideg a sör?
Ezt nem tudom, hanem érzem.
*
First thing first
Mit is kellene először megcsinálni?
Először kitakarítani vagy inkább megmosakodni?
Vagy mindezek előtt még kiszaladni a boltba?
De nem volna előrébbvaló megsétáltatni a kutyát?
Ha már felöltöznél, többféle sorrend is jó lenne,
csak már végre elkezdenél valamit,
de így csak a tett halála lesz
a sok okoskodás…
*
Buridán szamara
Amikor a szamár
nem tud dönteni két egyforma
nagyságú és illatú stb. széna között
mert csak az egyiket ehetné meg –
és így a végén a döntés-
képtelenség miatt éhenhal
(Két szék között a pad alatt,
két vőlegény közt vénlány marad…)
*
A bizonyítás terhe
Bizonyítsd be, hogy
a lopást nem te követted el,
ellenkező esetben akkor téged
bűnösnek veszünk és elítélünk…
Inkább bűnhődjék száz ártatlan,
minthogy egy bűnös is megússza…?
Mi nem vélelmezzük az ártatlanságot.
Vagy vesd magad alá „istenítéletnek”,
például tüzes vas/vízbedobási próbának,
s ha Isten csodát tesz, akkor felmentünk…
*
Destruktív rivalizálás
Nemes az a versengés,
ahol pl. két sportoló vagy focicsapat
a másikat rendszeresen kihívja mérkőzésre,
ami mindkettő testi-lelki képességeit fejleszti…
De ha például egymást meccs alatt lerugdossák,
vagy a lelki hadviselésre pazarolják energiáikat…
*
A
nevető
harmadik
Ha két barát udvarol egy lánynak,
és mivel szerelemben nincs barátság,
akkor könnyen járhatnak úgy, hogy
valamiféle párbajra hívják ki egymást,
amiben mindketten felőrlődnek, leépülnek,
és egyiküké sem lesz az imádott hölgy…
*
Hiúsági kérdés
Két kicsi kecske baktat a hídra,
egyszerre érnek oda,
de csak egy tudna átmenni…
Ők presztízskérdést csinálnak abból,
hogy ki érkezett oda elsőnek…
Egyik sem enged, mindkettő szenved:
egyszerre indulnak egymással szemben,
a híd közepén összeöklelnek,
majd együtt esnek-vesznek…
*
Antropológia
Az egyik állat
jóval nagyobbat ugrik,
a másik gyorsabb vagy repülni tud,
a harmadik kétéltű és szaporább is,
a negyedik erősebb és hosszabb életű –
s mégis az emberállat a teremtés koronája?
Többet ésszel, értelemmel és szívvel, mint erővel…
*
Eszköz-
használat
Többet ésszel, mint erővel…
Hiába rohansz minden erőddel végkimerülésig,
én két keréken lazán tekerve simán lekörözlek…
Hiába vagy ma te a világ legerősebb embere,
egy egyszerű géppel, egy emelővel túlemellek…
*
Oltár
és áldozat
Csak ember lehet az,
aki egy szent eszme oltárán
jobb híján a vértanúságot választja,
aki nem akarja túlélni becsülete elvesztését
(Önmagunk megölése nem mindig
ön-gyilkosság és így nem bűn, de erény!?)
És aki feláldozza életét másokért?
Ezt az egyes hangya is megteszi,
hogy a hangyaboly, a faj túléljen.
*
Egyetlenegy
Először és utoljára
születek, élek és halok,
egy életem, egy halálom van,
ezért ez a legértékesebb dolog –
az égő házból először magamat mentem,
s nem úgymond „pótolhatatlan” vagy
pedig nyilvánvalóan pótolható javaimat…
De családfőként, és a fajon érdekében
mégis legelőbb a gyerekeimet, nőmet…
*
Életet
adni és kapni
Ha gyermeked
vagy unokád születik,
egy kicsit te magad is
szinte újrakezdheted életed,
és okot – esetleg ürügyet – találhatsz arra,
hogy megint ugrabugrálj, hemperegj, hülyéskedj
vagy mesélj, énekelj, játsszál, bábozz stb. stb. stb.
*
Törpe
és óriás
Kis kerti törpe
vagy a Mindenségben,
akinek élete egy hajszálon függ,
és ugyanakkor élet és halál ura:
minden nap újra dönthetsz és döntesz
az általad gaznak-kártevőnek ítélt
növények és állatok sorsáról…
*
Játék,
kísérlet
a halálhírrel…!?
Milyen kíváncsi lennék rá,
hogyan fogadnák ismerőseim
a hamisan költött halálhíremet,
ki milyen nekrológot írna róla,
ki hogyan bánná színleg, hogy
éltemben részvétlen/ellenséges volt –
de azért mégsem játszhatom el, hogy meghaltam…
És ha más tévedésből/tréfából a halálhírem költi?
Tom Sawyer pl. megtapasztalhatta a búcsúztatását…
*
Próba
alá vetve
Hogy igazi-e az arany, a gyémánt,
annak vannak bevett próbái, tesztjei –
ugyancsak vannak a barátságnak, szerelemnek,
de ezt nem lehet mesterségesen előállítani,
nem szabad emberekkel kísérletezgetni…
De ha egy olyan fájó igazságot kell közölnöd,
aminek elhallgatása barátod romlásba döntené,
de ami a kapcsolatotok szakadásához vezethet…
*
Barátság teszt
Ha nem kerülsz nagy bajba,
sohasem tudhatod meg,
hogy ki az igazi barátod,
s ki csak szesztestvér, élősködő?
De ahhoz még sincs jogod,
hogy kísérletezzél vele,
és elhitesd vele pl. azt, hogy
most tűzbe kéne tennie a karját érted…
De azt honnan tuhatod, hogy amúgy,
éles helyzetben tényéleg megtenné?
*
Számadás
a talentumról
Hát nem égbekiáltó
szörnyű igazságtalanság,
hogy egyikünk csak egy,
másikunk két vagy több
talentumot kapott?
Csak az lehet boldog,
aki legalább kettővel indul?
De mennyivel könnyebb
az egyet megduplázni?
Mily könnyen lehet
a nagy tehetség áldásából átok?
És Jézus példa-beszéde szerint is,
mindenkitől csak azt fogják számon-
kérni, hogy ő hogyan gazdálkodott
a rábízott talentumokkal!
Akinek többje adatott,
az többre is kötelezett –
noblesse oblige…
***

Komjáthy Jenő
OTTHON
Amért van békés otthonom,
Ne mondj boldognak engem!
Felhők borítják homlokom,
Mély gyász borong szivemben
.
Köröttem boldog kedvesim:
De vannak elhagyottak;
A hideg éjben gyermekim
Künn fáznak, künn zokognak.
.
Fagyos szárnyával élesen
Megcsap az ősi szégyen:
Járnak magán, testvértelen,
Testvéreim az éjben.
.
Mit ér, ha boldog hajlokom
Betöltve puha kéjjel,
Ha szívem nem szakíthatom
Milljó darabra széjjel!
.
Mit ér, ha itten csönd honol
S beleng az égi béke,
Ha künn a poklok vésze forr,
Öröklött bűnök mérge?
.
Ott kívül minden reng, remeg,
És rajta nincs hatalmam.
– Megállhat-e, ó, Istenek,
E fészek ily viharban? –
.
De nem e fészket féltem én,
Nem csupán e családot;
Boldoggá tenni vágyom én
S ölelni a világot:
.
A boldogságot gyűlölöm,
Mely megbuvik magába,
Melyből a főrész nem ömöl
A nagy embercsaládba.
.
A boldogságot megvetem,
Mely egy kicsinke koncon
Lapulva rágcsál kéjesen,
– Pákosztos eb a csonton.
.
Míg lesz egy, ki nyomorban él,
Nem lehet senki boldog;
Rossz szív, mely önmagába fér,
Az önzők mind bolondok.
.
Boldognak mondasz? Ó, ne mondj
Addig boldognak engem,
Míg emberszív fájdalmat ont,
Könny ég emberszemekben!
.
Tudnám csak, hogy megváltanám
Véreimet a vérrel,
Magamat szétszakítanám
Milljó darabra kéjjel!
.
De addig csak hadd hordozom
A zordon gyászt, az átkot,
Hogy boldogítani nem tudom
A nagy embercsaládot!
[1893. február 27.]
*

Kosztolányi Dezső
BOLDOG, SZOMORÚ DAL
Van már kenyerem, borom is van,
van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
suttogva hajolnak utamra
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerű, jó takaróm is,
telefonom, úti bőröndöm,
van jó-szivű jót-akaróm is,
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Nem többet az egykori köd-kép,
részegje a ködnek, a könnynek,
ha néha magam köszönök még,
már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
tárcám van igaz színezüstből,
tollam, ceruzám vigan illan,
szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
langy téa beteg idegemnek,
ha járok a bús Budapesten,
nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
könnyekbe borít nem egy orcát
és énekes ifjú fiának
vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen,
a kincset, a régit, a padlón,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
álmát hüvelyezve, zavartan,
kezem kotorászva keresgél,
hogy, jaj, valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
s már nem vagyok otthon az égben.
1917
pppppppp

Csakis az ember lehet
teljesértékű, boldog életű,
vagy egy ön/társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp


Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
- Önkéntes család/népirtás, avagy a Nyugat és a Kelet alkonya2025.05.08.
- Kopp Mária boldogságkutató2025.05.08.
- Népzene – Sebő (Bartók rádió)2025.05.08.