Életminőség vizsgálódások – VII.

Eugéniusz:

Életminőség vizsgálódások – VII.

pppppppppppp

Emberélet mennyiség/minőség

Szabad ötletek szorgos gyűjtése

A létjavítás/romlás Jenciklopédiája

pár magyar mondatos előmunkálatai

pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár

ppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

ppppppppppppppppppp

Vas István:

Az új Tamás

És a Tizenkettő között vala egy,
Akit Tamásnak, a Kettősnek hívtanak,
És mikor azt mondta Jézus: „Ahova én megyek,
Ott legyetek ti is – tudjátok az utat”,
Így felelt: „Hová mégy, nem tudhatjuk, Uram.
Mi módon tudhatjuk, hogy az út merre van?”
És monda Jézus a Kettősnek, a szegénynek:
„Én vagyok az út, az igazság, az élet.”
.
És majdan, mikor a feltámadás
Után a tanítványok újra látták,
Nem volt közöttük a szegény Tamás,
Csak hallotta a test feltámadását.
És mondták akkor neki: „Mi láttuk az Urat.”
S ő felelé: „Ha kezén a szögverte sebet
Az én szemem nem maga látja,
Ha be nem bocsátom az ujjaimat
A vérező oldalába,
Ha hozzá nem érhetek,
Ha hét sebét meg nem tapintja kezem –
én nem hiszem, én nem hiszem.
.
És nyolc nap múlva együtt ültek tizenketten,
És közöttük Tamás, a Kettős, a hitetlen.
És a zárt ajtón Jézus belépett
És szólt hozzájuk: „Békesség tinéktek!”
És monda Tamásnak: „Hozd ide ujjadat,
Bocsásd oldalamba, érintsd meg te magad,
A szögeknek helyét szemeddel nézheted,
Elhoztam kezemet, hozd ide kezedet,
Sóvárgó kezedet mártsd meg hét sebemben,
Légy immár hívő ne légy hitetlen.”
.
És szólala Tamás: „Megjelentél nekem,
Te vagy az én Uram, te az én Istenem!”
.
„Mivel láttál engem, hiszed, hogy én vagyok:
Akik nem látnak és hisznek, azok a boldogok” –
.
Felelte Jézus Tamásnak.

*

Szabó Lőrinc

Az Árny keze

„Maradj velem, mert beesteledett!”

Bibliát hallgat a gyülekezet.

Alkony izzik a templom ablakán.

Hitetlen vagyok, vergődő magány.

„Maradj velem, mert beesteledett!”

– Ha így idegen, vedd emberinek,

súgja egy hang, s ahogy látó szemem

elmereng a régi jeleneten,

az emmausin és felejtem magam,

a sugár-hídon némán besuhan

egy örök Árny: lehetne Buddha is,

de itt másképpen hívják, és tövis

koronázza: én teremtem csupán,

mégis mint testvérére néz reám,

mint gyermekére, látja, tudja, hogy

szívem szakad, oly egyedűl vagyok,

s kell a hit, a közösség, szeretet.

S kezét nyujtja. Mert beesteledett.

*

Van olyan embered?

Aki részegen kézen fog és hazavezet

Aki egyedül mondja: gyere be, te szerencsétlen

Aki nem engedi, hogy kihasználják elesettséged

Aki nem is engedi, hogy a sárga földig leidd magad

Aki nem vet meg, ha most nem tartottál mértéket

Aki nem gúnyolódik akadozó nyelveden, lábadon

Aki nem biztat ivásra, hogy ő is potyázhasson

Aki tudja, mikor nem szabad téged kínálgatni

Aki inkább maga sem iszik, nehogy kísértsen

Aki nem csikar ki belőled ittasan ígéreteket

Aki nem sértődik meg, ha az ital beszél belőled

Aki nem leitatva próbál kifigyelni és kifaggatni

Aki gyengesége miatt nem prédikál absztinenciát

Aki nem tukmálja beléd az ő mértéke szerint az italt

Akinek fontosabb a minőség mint a mennyiség

Aki nem dugja el előled a finomabb nedűket

Aki letagadja a dugi piát, ha látja, hogy dülöngélsz

Aki maga sem retteg, hogy az ital megoldja nyelvét

Aki nem tölt inkább a személyes vigasztalás helyett

Aki meggátolja, hogy piásan még autót vezess

Aki nem csak az elején, de a végén is igazi bort tölt

Akivel jó iszogatás közben bolondozni, nótára fakadni

Aki nem lesz trágár, obszcén, rasszista pár pohár után

Aki nem nevet veled cinkosan a gonosz viccen, ugratáson

*

Szesztestvériség

A kocsmában mindenki a barátod,

mindenki keblére ölel, pláne amíg fizetsz,

de melyikük lenne kezesed egy kölcsönnél,

ki állna melléd, ha rád támadna egy banda,

vagy ki jönne el közülük melletted tanúskodni,

vagy ki fogadna be egy napra is, ha kilakoltatnak?

*

Álbarátok

„Barátaim megölelének…

Szivökhöz nyomták szívemet;

Bennem mi boldog volt a lélek!…

Később tudám meg: mért öleltenek? –

Azt tapogatták, míg öleltek:

Hol van legfájóbb része e kebelnek?

Hogy gyilkukat majd odadöfjék…

És odadöfték!” 

Petőfi Sándor

Aki

mintha

még itt-most is

török átok alatt élne:

a potenciális/aktuális jószomszédjaival

konfliktust élez, frontot nyit, perlekedik stb.

*

A még

naiv és hiszékeny

gyermekek hittankönyvében

Ráháb, a jerikói prosti a pozitív hős,

aki elárulja a népét a „kiválasztottaknak”,

akik ezután csak az ő életét kímélik meg…

*

A keresztény egyház(ad)

feladja a szellemi honvédelmet

és kapitulál az uzsoracivilizáció előtt –

már a pápát is a gazdagok (közül) választják

(lásd pl. Herczeg Ferenc: Az élet kapujában)

*

A 

protestáns,

és a kapitalizmus:

aki egy életen át nyomorog,

aszketikus-puritán élvtelen életet él,

hogy úgymond az Isten dicsőségére,

mindent bevételét újra befektesse…

*

A

(nem)

pálya-

tévesztett

katolikus papot

szoknyába öltöztetik,

és eltiltják a szerelemtől is –

ő igyekezhet végleg elfojtani,

amíg nem következik be a robbanás,

és kiugrik a talárból, reverendából –

vagy magát hiteltelenítve titkon űzni…

*

Papi

demagógia:

ez a világ egy siralomvölgy,

ha kibírod, odaát örök jutalom vár…

Addig marad az aszkéta önsanyargatás,

a megbékélés a nyomorral, a vegetálással…

*

Majd,

ha ő is meghal,

akkor a mennyekben

majd ő is „megboldogul”,

ugye a „boldoggá avatás”

is csak a halál után lehet…

Amíg az ember él, bármikor

tragikus csapás érheti…!?

*

Ha

a halála

„jobb létre

szenderülés”,

akkor élni nem oly jó dolog,

jobb mielőbb letudni, átvészelni…

*

Alva/halva

Ő halálfóbiás –

pedig az is kb. olyan,

mint az elalvás és álmodás!?

De ő már elaludni is fél, mert

hátha holnap nem ébred fel…!?

*

A pap

egy idegen,

sőt ellenséges nép

istenképét festi és imádtatja,

ami a gójt örök szolgaságra ítéli…

*

A papot

nem gyülekezete

választja/tartja/meneszti:

az állam dotálta egyház fizeti –

olyan is: szellemi kényszerzubbonyos…

*

Aki

csak

azért is

megy bele

az ún. mésalliance-ba,

a visszás, rangon aluli

házastársi szövetségbe,

hogy koldus, illetve másként

hozzá nem méltó férjét a holtáig

papucs alatt tartsa, megalázhassa

(emberi számítása szerint addig tartana…)

*

Aki

nősüléskor

leépíti, vagy hagyja

elveszni baráti köreit:

bezárul és bezápul, amivel

időzített bomba kerül a ház alá,

mert túl nagy terheteket raknak egymásra…

*

Könyv-tár

A polcain sorba rakva állnak

naponta/havonta teleírt panaszkönyvei –

ilyen szemmel, füllel, lelkülettel jár-kel,

hogy mi mindent lehet majd „rovás-írni” …

Be is vonzza így a bajokat – ördögi a kör…

*

Aki

mindazért

a rengeteg jóért,

kegyelmi adományért,

amiben folyton részesül,

azért nem ad naponta hálát –

de viszont tucat párna alatt is

megérzi az egy kis borsószemet…

*

A

szellem-

és lelkivilágát

varázstalanító ember:

kiirt belőle jó-rossz tündéreket…

Ezeket végleg a dajkamesékbe száműzi

és így azután tényleg nem is élhet meg csodákat…

*

Aki

a múltban

jócskán lemaradva,

visszaesve bóklászó,

vagy szelesen előrefutó:

aki itt-most soha nincs jelen.

Nosztalgiázik/múltján rágódik,

vagy ábrándvilágba menekül „előre” …

*

Irtózik

a csendtől,

az egyedülléttől –

nem mer önmagával,

illetve a benne élő isteni

lélekkel kettesben maradni…

Így hát nem is (sz)építgetheti

legnagyobb kincsét, a lelkét…

*

Már

kínlódsz,

ha közelegnek:

gyorsan letudnád,

megúsznád az ünnepeket…

Időrabló, unalmas felhajtás?

Fölöslege-káros dínom-dánom:

Nem látod meg benne az esélyt,

a lélekemelő-erősítő emlékidézésre,

és a katartikus önvizsgálatra stb.stb.

*

Hol itt,

hol ott fáj:

nem gyanús,

hogy soha sincs szünet?

Ötven felett ez az életjeled?

Elfogadtad, hogy ez a korral jár!?

Hisz már a kortársak is egyre

nagyobb szatyorral járnak

a gyógyszertárba…

*

A dolog

könnyebbik végét fogod meg,

ami azután sokkal nehezebb lesz.

Kínos-fájdalmas önvizsgálat helyett

„gyógyszert, „drogot” kapkodsz be,

aminek a mellékhatásaira újabbakat…

A könnyű rászokás után jöhet(ne)

a kínzó, kínkeserves leszok(tat)ás,

az elvonási tünetes elvonókúra…

*

Egy

bolond

százat csinál

Nem a vírus „fertőző”,

de a hülyeség, a páni félelem,

ami „betegséget” katalizálhat,

ami után „persze” úgy tűnik,

mintha tényleg a vírus…

*

Kisajátítod,

lestoppolod magadnak

az ún. Nagybeteg szerepet, hogy

eltartsalak, csak veled törődjek…

Vagy éppen, hogy belém beszéled,

hogy én milyen súlyos beteg vagyok,

hogy aztán életem végéig ápolhass,

hogy így szorosan tőled függjek…

*

Kisgyerekként

obszcén módon,

pornó filmekkel stb.

szex’ „felvilágosítva”

meg is botránkoztatsz,

jóval nyolc napon túl

gyógyuló lelki sebet okozva!

Vagy az álkeresztény, prűd

családi légkörben tabu a téma,

s a nemi életet, utódnemzést

valami szégyenletes, undorító,

ocsmány dolognak képzelteted…

*

Felvilágosultság

– Tudod, hogy kistestvéred lesz? –

kérdezi a szomszéd néni a kislánytól.

A kislány boldogan rohan haza, és megkérdezi:

– Anyu, hol van a kistestvérem?

– Itt a hasamban.

A kislány szomorúan megy vissza a szomszédba.

– Nem lesz kistestvérem – mondja -, az anyu megette.

*

Aki

előbb

alaposan kiélvez

minden tiltott dolgot,

paráznaságot, perverziót,

majd öregen szánja-bánja,

impotensen már jó fiú lesz…

Hiszen a jobb lator is már

csak a kereszten tért meg…

*

Lebukás

Egy délutáni

szeretkezés közben

az asszony ijedten hallja,

hogy egy kocsi fékez a ház előtt.

– Jó ég, ez a férjem lesz! Tűnj el gyorsan!

A pasas sietve felráncigálja a nadrágját,

és riadtan iszkol az erkélyajtó felé,

majd hirtelen megtorpan.

– Hülye vagy? Én vagyok a férjed!

*

Aki

senkihez

-semmihez

nem kötelezi el magát:

„szabad ember” marad,

aki nem fogad hűséget

se elvekhez, se hazához,

se államhoz, se élettárshoz…

Nem ismeri/érti a szabadság

és hűség paradoxon kapcsolatát,

és ezeket egymást kizárónak veszi…

*

Aki

nem tudja,

vagy letagadja,

hogy minden ajándék elfogadása

egyben egy kis/nagy elköteleződés is,

már akkor is, ha ez nem vesztegetés jellegű…

Jutalom, kitüntetés, kinevezés, előléptetés stb.

Minden olyan dolog, ami nem jár, csak adható…

*

Aki

sohasem

szólal meg,

hogy ne fájjon

az ő fejecskéje –

inkább csak a szíve…

Ne szólj szám, nem fáj fejem…

Óvatosan-közönyösen elnézni

a rosszat, az igazságtalanságot?

Vagy legfeljebb titkon remélni:

majd más valaki szóvá teszi…

*

Aki

sok és

többnyire

jó zenét hallgat,

de örömét-bánatát még

vagy már nem képes, nem meri

hangosan egyedül-társasan kiénekelni,

ezzel az isteni adománnyal élve

megsokszorozni-megosztani…

*

Aki

sosem

fakad már dalra,

mert végtelenül szomorú,

amiért ő nem lett profi énekes,

és inkább irigykedve fumigálja

a göröngyös pályán járó sikereseket…

*

Jó/rossz vicc…!?

Az aranyhal szabira megy

és megkéri a krokodilt, hogy helyettesítse.

Másnap az egyik halász kifogja a krokodilt aki azt mondja:

– Helló, én helyettesítem az aranyhalat. Na mondjad mi kéne.

– Azt kívánom hogy a micsodám a földig érjen! – mondja az ember.

Hát valahogy megoldja a krokodil és visszamegy a vízbe.

Jön haza az aranyhal:

– Na, volt kapás?

– Igen volt egy öreg halász azt kívánta

hogy micsodája a földig érjen.

– És teljesítetted?

– Igen. Leharaptam mindkét lábát.

p.s.: Tanulság: pontosan, egyértelműen

kell(ett volna) a kívánságot fogalmazni…

*

Reményik Sándor:

Emmaus felé

Árkosy Lajosnénak

A harangok oly kábítóan zúgtak,
A nép oly kábítóan feketéllett.
Baldachin alatt a Szentség haladt…
Jeruzsálem! – gondoltam azalatt –
S gondoltam: inkább Emmausba térek.
Emmausra most száll az alkonyat,
S a távol hegyek olyan csoda-kékek.
.

Indultam a városból kifele.
S hogy egyre tisztább, kékebb lett az ég:
Gondoltam, hogy ez már az Ő ege.
S hogy álmosabb lett a harang szava,
Mintha víz alól borongana fel,
Vagy véghetetlen ködből hangzana:
Gondoltam, hogy ez már az Ő szava.
.

Emmaus felé üdébb lett a táj.
Kis virágokat láttam állani.
Kis ibolyákat vándor-utam szélén:
Gondoltam: ím, az Ő virágai!
.

Álmában gügyögött egy-egy madár,
Hogy az erdőre értem, hallgatag;
Gondoltam: ím, az Ő madarai,
Hogy szerette az égi madarat!
.

Delej futott a barna fákon által,
Égremeresztett csontos ujjaik
Mintha megteltek volna már virággal. –
Tudtam: e percben Ő beszélt a fákkal.
.

Borongott messziről a mély harang,
S a mély avarban lassan elalélt,
De én úgy álltam ott künn boldogan,
Mint aki látta Őt – és célhoz ért.

Kolozsvár, Hója-erdő, 1921 nagyszombat estéjén

*

Aytay Gábor:

Emmaus

Elmúlt immár a legszebb nap is,

Az alkony ráborult a tájra,

Úgy mennek ők Emmaus felé,

Mint két könnyes, szomorú árva.

Egymást nézik vigasztalanul,

Hallottak valamit, mely csodás,

De köd borong a lelkük előtt,

És minden csak puszta látomás.

Leszáll az alkony, esteledik,

S fenn ragyog mégis egy csodás nap,

S ím fényözönben áll a kereszt,

A kegyelem, mely életet ad.

A hegyormon zengnek a kürtök,

Alkonyban így örök a hajnal,

Velünk van már az Élet ura,

Kik telve vannak jajjal-bajjal.

Emmaus felé hogyha megyünk

És az alkony lassan ránk borul,

Ha sírunk, szemünk tele könnyel:

Ő odajön mellénk vigaszul.

Bejön házunkba ismeretlen,

Megtöri nékünk a kenyeret,

Sebhelyes kézzel felénk nyújtja

Az új, győzelmes életet.

Angyali ének ütemére

Száll életünkből minden óra,

Szóljunk mi is: maradj velünk,

Mert megérkeztünk Emmausba.

*

Miskolczy Kálmán

Új Emmausz

Láttam Krisztust,
A Feltámadottat,
Ki körüljárt, jót tett, tanított,
Kit elhurcoltak vad pribékek,
Lázítónak, csalónak neveztek.
Meggyötörték,
Népe keresztfáját vállaira tették,
Eltemették,
Rágalmak szikláját ráhengerítették,
Váltott őrökkel őrizték.

S most föltámadott!
Sírjából kijött,
Nem harmadnapra, harmad évtizedre,
S megjelent tanítványainak,
Kik szétfutottak
Északnak, délnek, napnyugatnak:
,,Ne féljetek,
Íme, én élek,
S veletek vagyok!”

Felismertem őt
A kenyértörésnél,
A kardélű igékről, melyekkel szólott:
,,Mit féltek, kicsinyhitűek?
Vegyétek a Lelket, lelkemet,
Menjetek és hirdessétek
minden nemzedéknek:

Boldogok, kik üldözést
szenvednek az igazságért,
Népük igazáért,
Ők nyerik majd birtokul a földet,
s örökségük már az örök élet.”

*

Aki

soha

nem a magáét,

de mindig más bőrét

viszi a vásárra, a háborúba.

Aki mindig mással kapartatja ki

magának a tűzből a forró gesztenyét…

Aki mindig más farkával veri a csalánt…

*

Aki

soha

senki és semmi

előtt nem hajt fejet,

nincs benne teremtményi alázat,

és így veri be azt az ajtófélfába,

és üti ki ájultra saját magát…

(ez csak a jéghegy csúcsa)

*

Aki

soha

nem támaszt

eszmei kárigényt,

mert fel sem fogja: mi az?

(Nem vagyoni kár, sérelemdíj stb.)

De azon nagyon meglepődik, háborog,

ha rajta hajtják be a védett állat vagy

növény elpusztításáért kirótt büntetést…

*

Aki

úgy tudja,

úgy gondolja,

hogy a kutyája

az ő magántulajdona,

akivel bármit megtehet,

mint pl. az állati bőrökből

készült cipőjével, kabátjával –

nincsenek jogaik, neki kötelessége:

ehhez már senkinek semmi köze nincs…!?

Aki

olyan ügyről

akar, akár vétójoggal is

szavazni, voksolni, dönteni,

aminek a következményeit,

pl. az adóterhek növekedését,

nem ő viseli – ő csak egy kibic,

akinek nincs a játékban tétpénze stb.

*

Kibic

Kártya-

v. más asztali

társasjáték nézője,

aki valamelyik játékos

kártyáit, ill. játékát figyeli, lesi.

A kibic hallgasson! A kibicnek kuss!

A kibic ne szóljon bele a játékba!

A kibicnek semmi sem drága:

könnyű a kockázat veszélye

nélkül meggondolatlan lépésre

rávenni az embereket…

*

Aki

sokáig

és nagyon haragszik,

és így magát jó alaposan

bünteti meg mások vétkeiért?

Vagy: aki haragszik, annak rendszerint

nincs igaza, s ennek tudata csak fokozza dühét.

(Feleki László)

*

Aki

amikor

haragszik a másikra,

nem a másikra haragszik.

Azért haragszik, mert ő nem mer dönteni,

és akármikor ránéz a másikra, eszébe jut

a saját szerencsétlensége és gyávasága.

(Csernus Imre)

*

Aki

sok mindenről

tud-tudogat valamit,

de nincs egyetlen egy sem,

amiről szinte/majdnem mindent

Vagy aki az a szakbarbár, aki épp

azért nem találja az egyről a teljes igazat,

mert oly szegényes az általános műveltsége…

*

Aki

elfogadja,

és bele is törődik,

hogy minden egész eltörött,

és egy énként sem próbálja

a nem csak szétválasztott, de

egymással még szembe is állított,

a humán-reál, a test-lélek stb. stb.

közötti mesterséges falakat lerombolni…

*

Aki

sokszor

és hosszan

szomorkásan

unatkozik vagy kínlódik:

pl. nem utolsósorban ezért is

nem tud önmagán jóízűen nevetni,

nem tud a lentről óriásinak tűnő gondjaira

a humor magaslatáról lenézni (eltörpülnének…)

*

Aki

az a szerencsejátékos,

aki minden vagy semmi

fogadási forma preferálója,

amikor a játékos az összes tét

összegének megfelelő téttel fogad

va banque: mindent egy lapra tenni →

olyan lépés, ami rendkívül kockázatos)

*

Aki

sosem

fog meghalni,

ő kivételes egy-én,

ezért mindenre ráér:

az égvilágon semmi sem sürgeti,

és így végleg elmulasztja a rendelt időket…

(nem akkor és addig üti a vasat, amíg meleg)

*

Aki

sosem

tudhatja meg,

hogy vajon nem

csak a pénzéért „szeretik” -e:

legfeljebb akkor, ha ez egyszer elfogy…

(lásd például. Karády Katalin-Ajtay Andor

házas párosát a Boldog idők című filmben,

ahol éppen a férj csődje újítja-jobbítja meg

a már-már bomladozó kapcsolatot…)

*

Aki

spórol a vízzel

és a kerti munkával:

műfűvel „veti be” kertjét,

elhelyez benne művirágokat,

amik örökké zöldek és színesek,

és naponta ráfúj egy „finom illatot” …

(mintha egy Mars-utazáson venne részt…)

*

Aki

újgazdag,

úrhatnám

sznobizmusból

státusz szimbólumokért,

pl. uzsorahitelre vett autóért

iszonyatos költségekbe veri magát,

és fölösleges nélkülözésbe a családját…

*

Aki

süni

létére

újra és újra

úgy akar a hegyet mászni,

sziklákon ugrálni, mint a zerge:

garantálja magának nem csak

a gyakori kudarcélményeket, de

a lerokkanást, sőt a korai halált is…

*

Aki

sűrűbben

váltogatja az elveit,

mint más az alsónadrágját, fehérneműjét:

olyan, mint a szélkakas, vagy a kaméleon…

Életének nincs néhány állandó, fix vezérelve,

ezért nincs szilárd egysége, integritása –

csak egy szétfolyó híg massza…

…kb. ennyibe is fogják venni!

*

Aki

szabadnak

hiszi magát,

de rögtön kétségbe esik,

ha elmegy reggel a villany…

Akkor úgy érzi: megállt az élet,

és ha így marad, mindennek vége…

(ha áram van, minden van, ha nincs…)

*

Álomfeladó

alkoholista „elit”

A rossz körülményekre hivatkozó,

a talentumát elásó, nem kamatoztató –

aki borba fojtja bánatát, így vigasztalódik

(az értelmiségi előtt ma ez az út járható…)

*

Áldásból átok

Akiben a talentuma

használat híján elrohad,

vagy aki a tehetségét egyáltalán

nem hagyja parlagon pihenni, de

akarva-akaratlan, jó/rosszhiszeműen

szinte csak, vagy főleg rosszra használja…

*

Aki

egy jó,

szakértő,

a rosszat jól csináló mester,

egy megbízható, szorgalmas stb.

bértollnok-lélek/karakter-bérgyilkos,

rágalmazásban, lejáratásban verhetetlen…

*

Aki

senkit

sem szolgál,

vagy ha igen,

akkor rosszul,

de mindenkitől

fizetését fogad el, zsarol ki,

mint pl. a protokoll-rab orvos…

És azok, akik mindenkit jól szolgálnak,

de senki sem fizeti őket: költők, bölcselők…

*

Aki

egy jó,

együttműködő,

a fehér köpenyt

kisistenként tisztelő,

már-már vakbizalmas „beteg”,

aki igen sok felesleges és káros,

kínzó orvosi vizsgálatot-kezelést

büszkén kibír, ha nem is használ,

sőt inkább árt is neki…

*

Aki

nemcsak

légvárépítő és -lakó,

de a magán pszichiáternek

még rendszeres lakbérfizető is…

Mintha a hal azért fizetne hálapénzt,

hogy van, aki őt meg-megsimogatja,

amikor partra-vetetten kínlódik…

*

Aki

informatikai,

számítógépes stb.

tudást bírva úgy véli:

aki előtte élt, hülye lehetett,

és a mesterséges intelligencia

majd bölcsebb életvezetési tanácsot ad,

mint saját digitális analfabéta nagyapja,

vagy Arisztotelész, a sztoikusok, Jézus stb.

*

Aki

nemcsak

disznóból kolbászt,

de kolbászból disznót állítana elő –

neki minden folyamat visszafordítható…

Nem ismer lehetetlent, csak tehetetlent…

(Mint egy kisgyerek, aki még azt hiszi, hogy

a lepkének majd visszanő a letépett szárnya…)

*

*

Aki

nemcsak

mindig odatartja

a másik arcát is a pofonért,

de még önmaga is ostorozza,

hogy nem csinált kedvet hozzá,

hogy párat még jól bele is rúgjanak,

és a rablónak nem adta oda a dugi pénzét…

*

Aki

nemcsak

vészhelyzetben,

ideiglenesen blöfföl,

mint az oldalazó, és így

magát nagyobbacskának

mutató macska – de mindig,

és a maga is kezdi ezt elhinni

az első nagy felsülésig, lebőgésig…

*

Aki

egy neofita túlbuzgó,

„hitetlen” évei kompenzálva

ő pápább akar lenni a pápánál is…

Mint ki egy trehány-rendetlen gyerek volt,

de felnőtt családfőként katonás rendet tart,

Ami nehezíti-ellehetetleníti az otthonosságot…

*

Eb gondolat

A (sok) mindent,

de már túl későn bánó

Lépcsőházi gondolatok –

eső után felvett köpönyeg…

És/vagy aki a múltján rágódva

nem kész itt-most jól megfelelni

a mindig új és új élethelyzetekre

(vak megszokás, gyilkos rutin stb.)

*

Aki

alkalom

szülte tolvaj

A kísértésnek

nem ellenálló,

majd vérszemet kapó:

majd a kísértést nem kerülő,

de inkább kereső és így meglelő…

*

Aki

nincs

tisztában

a szülői hatalom–

felelősség nagyságrendjével,

életsors-befolyásoló súlyával,

vagy ha rádöbben, megriad tőle,

mint a felvilágosított hályogkovács,

aki már nem mer többet műteni…

(a gyermek a „szemünk fénye”)

*

Aki

nincs tisztában vele,

hogy a konyhakés, a humor stb.

milyen veszélyes kétélű fegyver,

amivel önmagát/mást akár még

súlyosan/halálra is lehet sebezni…

(szó szerint, vagy átvitt értelemben,

illetve: öngyilkosságba hajszolni…)

*

ERDÉLYI

LOCSOLÓVERSEK

Megnyílt a hármas ég a sok csillagokkal,

Krisztus is feltámadt tanítványaival!

Ez a papok dolga, én nem magyarázom,

Öntözködni jöttem, a szót nem cifrázom!

Hajtsák le fejüket, kik lánynévvel bírnak,

Sutra az apraja, kik a víztől sírnak!!!

Szabad-e locsolni?

*

Piros hajnal sütött házunk ablakára

Ragyogó verőfény omlik udvarára

Feltámadott Jézus,örömtüzek égnek

Örömünnepe van a földnek s a népnek.

Ez öröm ünnepén rózsavíz-hullással

Száljon ezer áldás minden kis leányra !

*

Az éjjel oly szép álmot láttam,

Álmomban fent a Hargitán jártam.

Onnan láttam az egész világot

Közepiben szép Erdélyországot.

Erdélyország, édes hazám,

Itt nevelt fel édesanyám.

Mikor aztán felcseperedtem

A Firtos kútjából vizet merítettem

S azzal indultam el öntözni minden virágot,

Mindenkinek békét és jó egészséget kívánok.

Ünnep köszönteni szólnak a harangok,

Melyek azt hirdetik, Jézus feltámadott!

Nem fekszik a sírban, új életet kapott,

Támadj fel én népem, ne légy többé halott!

Van a székely népnek sok-sok hagyománya,

De még annál is több régi jó szokása.

Húsvét másodnapján locsolódni járunk,

Ezzel is egy régi hagyományt ápolunk.

*

Azt csicsergi a kis fecske,

Odakünn a házereszbe:

Itt lakik egy kisleányka,

Ingó-bingó rózsafácska,

Rózsavizet hoztam néki,

Engedjétek meglocsolni.

Nem kívánok érte mást,

Csak egy szép piros tojást.

*

Föltámad Jézus

Jámbor keresztények!

Locsolni indultak

A székely legények.

Illatos rózsámtól

Kértem rózsavizet,

Azt locsolom meg,

Aki engem szeret.

pppppppp

Csakis az ember lehet

teljesértékű, boldog életű,

vagy egy ön/társ-sorsrontó,

a végsőkig boldogtalan lény…

.

Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik… 

Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…

Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…

Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:

hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?

.

Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

.

A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

.

Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és

végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….

.

Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.

.

Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

.

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

.

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

.

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

.

Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont

terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!

Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,

átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,

és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

ppppppppppppppppppppppppppp