Életminőség és boldogság ABC – 68.

PETŐFI SÁNDOR

ELPUSZTULÓ KERT OTT A VÁR ALATT…

Elpusztuló kert ott a vár alatt,

Elpusztuló vár ott a kert felett…

Rajtok borong homályos-szomorún

Az őszi köd és az emlékezet.

Eszembe jut rólok, mit a haza

Veszített egykor s amit szívem nyert;

Elhúnyt vitézek sírja az a vár,

S élő szerelmem bölcseje a kert.

Itt lenn ringattam én ölemben őt,

Itt lenn öleltem én galambomat,

S ott fönn tanyáztak hajdan a sasok,

Ott fönn tanyáztak a Rákócziak.

Dicső vitézség! édes szerelem!

Bejárom egyszer még e helyeket,

Ma itt vagyok még s holnap távozom,

S tán vissza többé nem is jöhetek.

Lesz-é ezentul, oh kert, aki majd

Édes gyönyörrel jár e fák alatt?

Lesz-é ezentul, oh vár, aki majd

Szent tisztelettel nézi tornyodat?

Erdőd, 1848. november 30.

*

A CSÁMPÁS LEGÉNY

Pórul jártak a leányok,

Eddig én jártam utánok,

Most ők járnak én utánam:

Látod, látod, csámpás lábam!

A legénység szépe java

Egytül-egyig elment tova,

Mind elmene katonának,

Én billegek, itt hagyának.

Kata húgom, jut eszedbe?

Kértelek: végy a szivedbe.

Kinevettél akkor csúful,

Ha nevettél, mostan búsulj.

Aki eddig rám se’ nézett,

Most én arra rá se’ nézek.

Ha nézem őt, azért nézem,

Hogy őkegyelmét lenézzem.

Melyik a legszebbik leány?

Azt veszem el, azt is talán,

Az is ugy lesz feleségem,

Hogyha megkér nagyon szépen.

Jó ilyenkor a csámpás is,

Ugy-e lyányok, mikor más nincs?

Kapnak rajtam a leányok,

Pedig csámpás lábbal járok!

Debrecen, 1848. december

*

ITT A NYILAM! MIBE LŐJJEM?

Itt a nyilam! mibe lőjjem?

Királyi szék áll előttem,

Belelövöm bársonyába,

Hogy csak ugy porzik kínjába’.

Éljen,

Éljen a köztársaság!

A korona nagyon drága,

Nem való az a királyra;

A királyra! ugyan minek

Szamáron a bársony nyereg?

Éljen,

Éljen a köztársaság!

Piros bársony köpönyege,

Ide vele, hamar ide,

Lesz belőle lótakaró,

Ugyis épen arra való,

Éljen,

Éljen a köztársaság!

Arany pálca a markában,

Csavarjuk ki hamarjában;

Ásót, kapát a kezébe,

Ássa meg a sírját véle!

Éljen,

Éljen a köztársaság!

Ez egyszer csak annyit mondok:

Jó soká voltunk bolondok,

Legyen egy kis eszünk végre,

Másszunk a király képére.

Éljen,

Éljen a köztársaság!

Debrecen, 1848. december

*

Pap Gábor

14 pont a magyar vallásról

http://www.youtube.com/watch?v=tSOMKu7WPps

*

Pap Gábor – Magyar tudomány 1.-2.

1.

http://www.youtube.com/watch?v=gbMh5LXf09I&feature=relmfu

2.

http://www.youtube.com/watch?v=CQ2_8t1cgOs&feature=related

*

In memoriam

Varga Csaba:

A magyar ész

Megjelent a Demokrata 41. számában, 2010. október 13-án.

Orbán Viktor beszédeiben többször hivatkozott a sajátos magyar gondolkodásra, észjárásra, s biztatta hallgatóit, hogy használják ezt ki, mert felemelkedésünk nem elhanyagolható tartaléka rejlik benne. Ám e különleges lehetőségünket úgy fordíthatjuk javunkra, ha lényegét megértjük.

Természetesen egy cikkben csak érinteni lehet ezt az átfogó témát, de remélem, hogy ilyen röviden is sikerül érzékeltetnem valamit a lényegéből. Mindenesetre az alábbiakat arra való erős bíztatásként írom, hogy merjünk magyarok lenni. Ez valóban különleges helyzetet biztosít számunkra a szellemi sikerességben.

Nyelvünknek és műveltségünknek köszönhetően gondolkodásunkat teljes mértékben megszabja az, hogy jobb agyféltekénk irányítja a balt, míg a nyugati gondolkodásban a bal agyfélteke uralja a jobbot. A jobb agyfél munkája: képzelő erő, bölcselet, a kép átlátása, lehetőségek felismerése, szárnyaló gondolkodás, tisztánlátás, hit stb. A bal agyfélteke munkája: részletek felismerése, szabály megértése, gyakorlatias gondolkodás, rend észlelése stb. Érdekes még, hogy a bal agyfélteke először valaminek a nevére figyel, a jobb agyfélteke pedig arra, hogy az a valami mire jó. A különbség tehát nem faji, hanem csak arról van szó, hogy melyik agyfélteke uralja a másikat.

Tömören úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a jobb agyfélteke a lehető legtávolabbi dolgok közötti összefüggéseket igyekszik felismerni, ezzel szemben a gyakorlatias bal agyfélteke a részletekre figyel. Viccesnek hangozhat, de mélyen jellemző: egy német nem indul el collstock nélkül, mert mindent mérnie kell. E sokszor már-már kényszerbetegségnek tűnő cselekvés oka az, hogy a bal agyfélteke által irányított gondolkodású csak abban reménykedhet, hogy minél több részletet ismer meg a világból, annál jobban megérti az EGÉSZET, a TELJESSÉGET. Holott, mint Tóth József írta valahol: „A rész csak az egész okán értelmes”.

Nagyon érdekes, hogy a fent leírtak lényege a 19. század második felében még egészen köztudott volt. Tóth Béla (született 1857) A magyar anekdotakincs I-IV. kötetének előszavában (Szalay Károly válogatása ugyanezen címmel: Gondolat, Budapest, 1986) ezt írja a Deák Ferencről szóló anekdotákról: „Németesen fürkésző és töredékeket összerakó elme bizonnyal ki tud hüvelyezni belőlük egy kész filozófiai rendszert. Mi magyaroknak nincsen szükségünk ilyen sommázásra. /…/ minden forgácsban megtaláljuk az egészet, az igazságot, az erőt, az embert.” Ebben minden benne van, amiről eddig szóltam.

Hadd mutassam be a bal agyfél uralma által okozott gondot egy gyakorlati példával is.

Ha egy nyugati kíváncsi a nyúlra, a nyúlságra, vesz egy nyulat, kibérel egy hatalmas laboratóriumot. A nyulat szorgos kezek először is szétszedik, majd legapróbb részleteit is ezerféle elemzésnek vetik alá. Aztán a kapott vegyi eredmények, grafikonok stb. tömkelegét egy szép könyvben kiadják, s ráírják a címlapra: A NYÚL. Átnyújtják az érdeklődőnek, hogy tessék, ez a nyúl. Csakhogy ez egy döglött nyúl leírása. Ez a nyugati, bal agyfélteke által irányított gondolkodás végzetes csapdája.

Nekünk viszont nem kell a részletek végtelenjét gyűjtenünk, abban reménykedve, hogy a végtelen adathalmazból egyszer csak feldereng a teljesség. Mi ugyanis mindig a teljességből indulunk ki. Ez magyarázza azt, amit megboldogult Gyurkovics Tibor mondott pár évvel halála előtt: „nekünk nincsenek filozófusaink, nekünk költőink vannak”. Mert ők tolják helyére a bennünk élő teljesség-képben azokat a kilógó részleteket, vagy söprik le azokat a bogáncsokat, melyek megzavartak bennünket. (Tessék csak olvasgatni József Attilát, Weöres Sándort, Adyt, Aranyt stb., hamar kiderül.)

Érdemes itt mellékesen azt is megemlíteni, hogy a teljességből való kiindulás fogalmazódik meg a Szent Korona eszmében is, mely a magyar világszemlélet jelképes megtestesülése.

Tehát világos, hogy egyik esetben fentről lefelé, a másik esetben lentről felfelé tart a világ megismerése. Vagyis ahol a bal agyfélteke uralma alá gyűrte a jobb agyféltekét, ott egy fordított világszemlélet jött létre. Ez a fejtetőre állás meghökkentően egyszerű nyelvi példákkal is igazolható, ugyanis a nyelv és a világszemlélet ugyanannak két oldala.

Az angol így mutatkozik be: „– John Smith“. Tehát a fontossági sorrendben első helyen az ÉN áll, s aztán következik csak a tágabb környezet, a család. A magyar viszont így mondja: „– Kovács János“. Vagyis előbb a hovatartozását, a családját említi, s csak aztán nevezi meg saját magát. Az angol ezt írja: 16. november, 2010. Első helyen tehát a MA áll, aztán a tágabb időlépték, a hónap, s csak legvégül jön a legtágabb időmeghatározás: 2010. (Mennyi gondot okoz ez nekik!) A magyar viszont pontosan fordítva gondolkodik: 2010. november 16. Már értjük, miért: a teljességből a részletekre haladás miatt előbb a legszélesebb körű időt adjuk meg, az évet (még régebben előbb a csillagképet, melyben kel az idő tájt a nap), aztán lépésről lépésre szűkítve a kört: a hónapot, majd a napot, órát, percet. Továbbá a gyakorlatias szempontú, bal agyfélteke által irányított ember természetes módon azt keresi, hogy mi az a világban, ami megfogható, tulajdonná tehető. (Jusson eszünkben a „gyarmatosítás kora”, s mostanában a pénz uralma.) Figyeljük meg: egy angol mondat szükségszerűen tükrözi ezt a szemléletmódot, hiszen ezek a fogalmak alkotják gondolkodásuk gerincét: ÉN, ITT, MOST, MEGFOGOM. Az én a legfőbb, s a birtoklás. Jellegzetes bal agyféltekés gondolkodás. Például az angol, vagy a német nyelv összeomlana, ha hirtelen eltűnne belőlük a birtoklás kifejezője, a have, illetve a haben. Mi értetlenül sodródunk ebben a számunkra teljesen idegen, fordított, szervetlen gondolkodású világban.

Tehát a magyar mindig a teljességből indul ki, mondhatni, a magasból figyel mindent átlátva, mint a sas, s onnan ereszkedik le az épp kívánt részletre. Minden egyes magyar szó is ilyen felépítésű, ez a gyökrendszer lényege. Vagyis mindent csak az EGÉSZ részeként értelmez, nyelve erre vezeti rá. Ez teszi lehetővé, hogy távoli dolgok között is könnyen felismerje, felfedezze az összefüggéseket, mely egyébként is a jobb agyféltekének a feladata. Ennek egyik gyakorlati gyümölcse az egyéni leleményesség. Az angolban viszont „brain storming” kell, hogy beinduljon a képzettársítás − írja Dr. Arató István A világ nyelve című tanulmányában. Természetesen félreértés ne essék, bárki képes lehet nagy szellemi teljesítményre, csak a magyar anyanyelvűnek sokkal könnyebben megy a lényeg felismerése.

Bizonyára sokan emlékeznek a Millenárison felépített „Álmok álmodói – Világra szóló magyarok” című kiállításra (2001-2002). (E sorok írója is ott szerénykedett fényképként a falon lógva – mint filmrendező.) Nos, aki ezt a kiállítást nyitott szemmel végignézte, meghökkenhetett: mi kitalálni való maradt másoknak? Bizony sokkal kevesebb, mint gondolnánk. Mindazon alapgondolatoknak tán 70-80%-a is, s ezek között is a legalapvetőbbek elsöprő többsége, amire oly büszke a nyugat, magyar anyanyelvű ember fejéből pattant elő. (Az akkoriban hatalomra kerülő MSZP-SZDSZ koalíciónak első dolga volt, hogy a Millenáris e hatalmas látogatottságú kiállítását a legnagyobb botrány árán is azonnal lebontsa, eltüntesse, vezetőjét mélyen megalázza. Aki kissé elgondolkodik, hamar rájön, hogy miért.) Csak néhány példa a leleményeinkre: telefonközpont, számítógép, képcső, 3D monitor, floppy lemez, golyóstoll, gyufa, villanykörte, helikopter, lökhajtású repülő, hangosfilm, képtávíró, sztereo rádióadás, automata sebességváltó, bolygókerekes sebességváltó, dinamó, elektromotor, porlasztó, benzinmotor, benzinmotoros autó, vízturbina, gőzturbina, szélturbina, forgó kondenzátor, sugárhajtómű, ejtőernyő, transzformátor, nukleáris láncreakció, atomreaktor, hidrogénbomba, lökhajtású repülő, torpedó (robotrepülőgép), kórházi fertőtlenítés, Béres csepp, lágy kontaktlencse, lift, bakelit hanglemez, mikrobarázdás lemezjátszó, holográfia, filmfelvevő gép, szódavíz, élesztő, színes televízió, részecskegyorsító stb., stb., s bizony, nagyon régen… az írás és a könyv is. Mint ahogy egykoron a kerék, fazekaskorong, szekér, tejpor, kengyel, visszacsapó íj, nehézeke, vetésforgó, gomb, fehérnemű, szauna, központi fűtés, réz, vörösréz, acélrugó, kocsi (hintó) stb. Aztán az alapleleményeket persze lehet tökéletesíteni, kicsinyíteni, nagyítani, hozzátenni, fejleszteni stb., amiben például a japánok oly jelesek.

A fentiek nem egy mítosz elemei, hanem egyszerű tények. Egyszerű tények azok is, amiket a magyar nyelvről, s az egészben, avagy a részletekben való gondolkodásról is elmondtam röviden. De hadd említsek azért még egy anekdotát is. Amikor Enrico Fermi (1901-1954) olasz atomfizikust megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: “Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!” Erre vall egy idei, szeptemberi internetes újsághír is a 4. Közép-európai Matematikai Olimpia végeredményéről (középiskolások versengtek): “Magyarország hatfős csapata az első helyet szerezte meg csapatversenyben, a kiadott három aranyéremből kettőt hoztak haza, továbbá három ezüst és egy bronzérmet, s a legeredményesebb diák is a magyarok közül került ki”. Mindez döntő részt a magyar anyanyelvnek köszönhető (a matematika esetében is: mi ugyanis kettes számrendszerben gondolkodunk).

A fent leírtak tanulsága az, hogy a magyar nyelvtant a magyar nyelv, nem pedig az idegen nyelvek nyelvtani szabályai szerint kellene tanítani. Mert az idegenektől átvett, azok nyelvére szabott rendszerből jóval több lóg ki a magyar nyelvből, mint ami belefér. Iskoláink pedig e nagyszerű többletet, tehát éppen azt, ami sajátosan magyar, igyekeznek levagdosni, elfeledtetni, az óvodától az egyetemig. Hol van már az az egykori állapot, amikor a magyar nyelv művelése össznépi szellemi játék volt?

Ha nem vigyázunk, lassacskán semmivé válik a magyar nyelv egyedülálló, ősidőkből hozott, különösen termékeny szellemisége. Iskolarendszerünknek, s benne a magyar nyelv oktatásának tehát gyorsított ütemben magyarosodnia kellene.

*

Történet hangszerelve :

M.Kiss Sándor

1956 és a diktatúrák természetrajzának szenvedélyes kutatója. Mindaz érdekli, ami a történelemkönyvekből kimaradt: az átlagember történetei, érzései és élményei, nézőpontja – melyekből kaleidoszkópszerűen áll össze az igazság. Közelítések – ’56 című kötete újabb lépés az igazságkeresés útján. Csűrös Csilla vendége volt M. Kiss Sándor történész.

http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/legfrissebbek/tortenet-hangszerelve-elozetes-mkiss-sandor.html

*

A SZÉLMALOMHARCOS

KÖNYVAJÁNLÓ – KÖNYVRENDELŐ – TÁJÉKOZTATÓ

Kedves Olvasóink!

Hosszas előkészületek, hányattatások és pénzügyi nehézségek után, az Ünnepi Könyvhét alkalmából végre megjelent Molnár Tamás legújabb életrajzi kötete: A SZÉLMALOMHARCOS – címmel. A felfokozott érdeklődésre való tekintettel, három lehetőséget kínálunk a kötet gyors beszerzésére:

1. DEDIKÁLÁS: – 2012. június 20.-án szerdán 16 – 19 óra között a szerző Budapesten dedikál a Batthyány téri Vásárcsarnok melletti Vigadó étterem/sörözőben. (Cím: 1015 Budapest, Markovits u. 4. szám, a METRÓ állomástól 2 percre!) Ide, erre a helyszínre várjuk a könyv azon előrendelőit is, akik személyesen kívánják átvenni a kötetet!

2. ÍRÓ – OLVASÓ TALÁLKOZÓ: – 2012. június 22.-én pénteken 18 órától az ÁRVALÁNYHAJ MŰVÉSZTANYÁN a szerző közreműködésével, előadással egybekötött beszélgetést rendezünk. (Cím: Dunakanyar, Szentendrei-sziget, 2017 Pócsmegyer, Surány IV. Labdarózsa u. 4. szám.) A találkozó során beszerezhetők a szerző régebbi (VÉGÍTÉLET, MEGFESZTÍTVE című) kötetei is!

3. POSTAI CSOMAGKÜLDÉS: – Azok, akik nem tudják személyesen átvenni vagy beszerezni a könyvet, a sorszámozott és dedikált kötetet 3.000.- Ft/db áron + postaköltség (név, lakcím, telefonszám megadásával) megrendelhetik az alábbi email címen: aszelmalomharcos@gmail.com

A vidéki előrendelőknek 1.500.- Ft utánvételi költséggel napokon belül postázzuk a könyvcsomagot!

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Tisztelettel: A szerző és a Kiadó

*

A szép francia zászlóvivő sztár 56-os háttere

1956. októberében rá is lőttek a Kossuth Lajos téren, néhány nappal később Molotov-koktélokat dobált a Só utcába beszorult orosz tankokra, majd meg sem állt Guadeloupe szigetéig, ahol felfedezte Laura Flesselt, az utóbbi évtizedek – Nagy Tímea mellett, természetesen – legnagyszerűbb párbajtőrözőnőjét. A kalandvágyó belvárosi ifjúból lett magyar világvándort Gara Róbertnek hívják.

Gara Róbert számára kétszeresen is emlékezetes maradt 1956. október 23. A másik ok: azon az 56 évvel ezelőtti borongós őszi napon lett harmadik egy pesti párbajtőrversenyen a 18 éves srác. Aztán két nappal később ott volt a Parlament előtt is, ahol az ÁVO-sok belelőttek a tömegbe. Megúszta a mészárlást, majd amikor bedübörögtek az orosz tankok, és a Szabadság híd pesti hídfőjének környékét is ellenőrzésük alá vonták, Robi Só utcai házuk tetejéről dobálta – cimboráival együtt – a Molotov-koktélokat a T–34-es típusú acélszörnyekre.

×

A legcsinosabb „Darázs” Az 1971. november 6-án Guadeloupe szigetén született Laura Flessel-Colovic 1996 óta viseli ezt a nevet, amikor férjhez ment Denis Colovic francia sportújságíróhoz. Egy lányuk van. Az atlantai olimpián robbant be a vívóvilág elitjébe, az egyénit és társaival a csapatversenyt is megnyerte.

Sydneyben egyéni bronz, Athénban pedig (a csapattal elért harmadik helyen felül) ezüst volt a jutalma – mindkétszer a későbbi győztestől, Nagy Tímeától kapott ki. Hatszoros világbajnok is, ebből két ízben egyéniben, amelyben még tavalyelőtt, több mint 38 esztendősen is Eb-bronzérmes tudott lenni!

Vibráló, kiismerhetetlen stílusa miatt a karcsú, csinos párbajtőröző a darázs (La Guepe) becenevet kapta. Atlantai kettős sikerét követően bekerült a francia sport legszűkebb elitjébe, a többi színes bőrű megasztár – Marie-José Perec, Thierry Henry, Marcel Desailly, Lilian Thuram, Patrick Vieira – mellé.

A nők között senki sem szerzett nála több ötkarikás érmet a hazájában, továbbá immár az ötödik olimpiájára készül (túl a negyvenen!), így nem véletlen, hogy őt érte a megtiszteltetés: Laura Flessel viszi majd csapata zászlaját a londoni megnyitón.

×

Meg is sebesült – de a valóságosnál akkoriban jóval sajgóbb volt a virtuális seb, tudniillik kiváló tanulmányi eredménye ellenére sem vették fel a közgazdasági egyetemre. Nem, mert idősb Garának virágkereskedése volt a Fővám téren, s osztályidegennek lenni akkoriban nagyobb bűnnek számított a felvételi szempontjából, mint osztályismétlőnek…

Ki tudja, mire vitte volna Gara Róbert a pástok világában, ha nem jön közbe 1956 ősze, s ellenállói előélete miatt nem kell – ahogy akkoriban mondták – disszidálnia. Hiszen például a történelem egyetlen négyszeres főiskolai világbajnoka, a kétszeres olimpiai ezüstérmes Kamuti Jenő gimnáziumi osztálytársaként kiváló közegben mozgott a fejlődéshez. (Akkor adott egyébként interjút a 2006. június 18-i NS-nek, amikor hat évvel ezelőtt a fél évszázados érettségi találkozója alkalmából hazalátogatott.)

De a forradalom leverése után csak idő kérdése volt, mikor dörömbölnek a Só utcai ház negyedik emeleti lakásának ajtaján a bőrkabátosok. Gara december 9-én vágott neki először az osztrák–magyar határnak – egy sakktábla és egy zsebatlasz volt az összes poggyásza –, ám leszedték a vonatról, és visszahozták. Egy héttel később megint kísérletezett, s ezúttal sikerrel járt.

Bécsből Strasbourgba került, ahol a Pourtales-kastélyban berendezett menekülttáborban kilenc hónap alatt perfektül megtanulta a francia nyelvet.

„Otthoni vívóedzőm, Dánosi István kivitt Detroitba, de a műszaki egyetemet Franciaországban végeztem el. Itt ismerkedtem meg egy gyönyörű, fekete guadeloupe-i lánnyal, Roselyvel. Hamarosan – 1963-ban – el is vettem feleségül. Egy évre rá megszületett az első lányunk, Rosemarie, majd 1966-ban a második, Marie-France…”

Guadeloupe-ra csak 1968-ban költözött át (részben vissza) a Gara család, amely lépés – mint később kiderült – egy meseszerű sikersztori alapja is lett egyben.

„Először 1965-ben ugrottunk át a szigetre. A feleségem orvos volt, én egy cukornádgyárban kezdtem el dolgozni, de három hónappal később megcsíptem egy gimnáziumi tanári állást. Attól kezdve harminchárom éven át géptant tanítottam Abymes-ben, a városkában, ahol máig is lakom.”

És ott 1970-ben megnyitotta a sziget első vívóklubját.

„Pedig azt mondták, Guadeloupe-on sohasem lesz vívás, reménytelen az ügy. Annak is tűnt, de engem annál keményebb fából faragtak. Az Air France-t sikerült megnyernem szponzornak, így szinte ingyen repkedhettünk oda-vissza a karibi szigetvilágban a különböző regionális versenyekre. Persze nem volt könnyű ellenfeleket találni, senki sem vívott a környéken, még szerencse, hogy évente egyszer kikötött a szigetünkön a Jeanne d’Arc, az első francia atommeghajtású repülőgép-anyahajó. Életre-halálra szóló csörtéket vívtak a tanítványaim a matrózokkal, akik között akadt néhány korábbi párbajtőröző is.”

Gara úr 1979-ben figyelt fel egy – akkor nyolcéves – ügyes fekete lányra, bizonyos Laura Flesselre. A többi már történelem.

„Balkezes volt, és elmondhatatlanul tehetséges. Gyakorlatilag harmadik lányomként neveltem, s annak ellenére megállíthatatlanul haladt előre a ranglétrán, hogy bizony – szörnyű kimondani – a francia vívás vezető köreiben konok rasszizmussal kellett szembesülnie. Hiába volt már tizenöt évesen második a juniorok pánamerikai bajnokságán, majd nyerte meg 1989-ben, Havannában a régió felnőttbajnokságát párbajtőrben, s egy évre rá New Yorkban a tőrt, az akkori szövetségi kapitány minden létező eszközzel akadályozta az előmenetelét.”

Gara azonban nem nyugodott. 1985-ben megrendezte Guadeloupe-on az első pánamerikai ifjúsági vívóbajnokságot, majd 1993-ban a felnőttek hasonló seregszemléjét. Ezen már Laura diadalmaskodott!

„Az 1996-os atlantai olimpia valóságos diadalmenet volt Guadeloupe szigetének: négy olimpiai bajnoki címet szereztünk magunknak és Franciaországnak! Laura és a női párbajtőrcsapat, valamint Marie-José Pérec a kétszáz és a négyszáz méteres síkfutásban. Ám a francia vezérkar négerekkel szembeni ellenszenve nem csökkent.”

Ezt a politikailag inkorrektnek elkönyvelt szót kell írnunk, mert a francia vívás korifeusai is ezt használták!

„A kilencvenes évek elején Michel Sales szövetségi kapitány, a moszkvai olimpia párbajtőr-aranyérmese kijelentette: amíg ő a szakvezető, addig itt feketék nem lesznek csapattagok! De még az atlantai olimpián is kínos incidens adódott: Sophie Moressée-Pichot és Valérie Barlois, a csapat másik két – fehér bőrű – tagja nem volt hajlandó egy szobában aludni Laurával.”

Szomorú leírni, de ez a kegyetlen igazság: később megszakadt Gara Róbert kapcsolata a felfedezettjével. Az ok: a gonosz, kapzsi férj.

„Egyszer készítettem egy kiadványt a guadeloupe-i vívást népszerűsítendő, s a címlapra feltettem Laura fotóját. A hatás leírhatatlan volt: a férj, Denis Colovic beperelt azzal, hogy nekem jogdíjat kellett volna a képért fizetnem… Pedig annak idején én ismertettem össze Denist és Laurát… Azóta nem tudok beszélni Laurával, a férje megtiltotta neki, hogy akár telefonon is tárgyaljon velem. De túltettem magam rajta, boldogan élek. Már unokáim is vannak, élem az életem, olykor hazaugrom Budapestre, s minden erőmmel népszerűsítem Guadeloupe-ot, ezt a meseszigetet, az Antillák gyöngyét…”

*

Ambrus Zoltán

A Fületlen Ember

De Foe

Kézdy György

William Taylor

Avar István

Lord Godolphin

Horváth Ferenc

Sarah

Neszmélyi Magdolna

segéd

Lesznek Tibor

Bernie

Székely Tamás

Rendező:

Csajági János

http://www.magyarvagyok.com/konyvtar/A-Fuletlen-Ember-18187/

*

Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 6. szám

Schöpflin Aladár: Ambrus Zoltán

A beavatottak közül mindenki tudta, hogy Ambrus Zoltán mély elkedvetlenedésben töltötte utolsó éveit. Úgy érezte, már feleslegessé vált, kiesett a világból, a szava nem érdekel senkit, munkájának nincs hatása. Erre azzal felelt, hogy egyre jobban visszavonult a világtól és elsősorban a magyar irodalmi világtól. Cikkeit írta még, de csak külföldi dolgokról, ha nagynéha rászánta magát egy színházi kritika megírására, elvből csak külföldi darabról írt, a magyar irodalom dolgaiba még célzásokkal sem szólt bele. Hogy ezáltal mekkora távolság nyílt közte és a mai magyar világ között, azt mindenki láthatta a sajtó nekrológjaiból; parentálóinak nagyrésze nem tudott róla mit mondani, csak a lexikális adatokat és itt-ott másoktól hallott méltató szavakat ismételte. A mai fiatal nemzedék nagyobb része már alig olvasta műveit s alig tudta megérteni, mit jelentett nekünk, idősebbeknek, Ambrus.

Mi nem tudtunk egy bizonyos keserű érzés nélkül reánézni. Ami utolsó éveiben teljessé vált, az mint tragikus árnyék kísérte végig egész pályáját. Mindig magányosan állt ebben a mi világunkban, nem tudott bekapcsolódni a körülötte folyó élet váltakozó áramaiba. Ő volt az az író, akit csak dícsértek, de nem hallgattak meg. Ha jól emlékszem, Ignotus díszítette fel az írók írója jelzővel s ez a jelző a kelleténél is találóbb volt. Az írók írója nem válhatott soha a közönség írójává. A szava nem kapott soha rezonanciát a közönség érdeklődéséből. Visszhangtalan írónak lenni a legkeserűbb dolog. Soha nem érezni azt a golf-áramot, amely alulról, az olvasók sokasága felől jön, soha nem látni meg saját szelleme tükörképét mások tetszésében, mindig tudni, hogy amit ír, az jóformán csak monológ, mert nincs, aki meghallgassa. Látni mások, kisebbek és értéktelenebbek sikereit, a másfelé futó népszerűséget. Lassankint elveszteni a hitet az írói pálya értékében. Bebocsátani a szívbe a bénító kételkedést: hát érdemes? Nem volna okosabb örökre abbahagyni?

Alig van magyar író, akit annyian és köztük a legkiválóbbak, annyit és olyan őszintén magasztaltak volna, mint Ambrust. Irodalmi társaságok büszkélkedtek nevével tagjaik sorában. Fiatal írók úgy járultak elébe, mint a tanítványok a Mester elé, félénk tisztelettel. Mikor még a század első évtizedében műveinek gyüjteményes kiadása megjelent, az egész magyar irodalom, mindenki, aki csak jelentett valamit, felvonult mellette és kürtölte kiválóságát. Ahány könyve megjelent, mind újra felharsant a magasztalás. Csak a közönség hallgatott. Akárhogy magasztalták, nem tudott rájönni könyveinek az ízére. Egy könyve sem érte el a többszöri kiadás sikerét.

Nem kegyetlenség ezt megállapítani most, halálakor, olyasvalakinek, aki a részvétlenséget eleitől fogva fájdalmas csodálkozással nézte. Nem kegyetlenség már csak azért sem, mert Ambrus éppen azoknál a tulajdonságainál fogva nem tudott a kevesek írójából a sokak, mindenki írójává lenni, amelyek mint művésznek legnemesebb tulajdonságai. Közte és a magyar olvasóközönség között nagy atmoszféra-különbség volt, az ő javára. A szellemi levegője tisztább s nagyobb magaslatokról való volt, mint azoké, akiknek írt. Műveltsége, ízlése, írói attitüdje előkelőbb volt, mint amilyennek szabad lett volna lenni magyar íróénak a XIX. század végén. Független egyéniség volt, nem úszott korának semmiféle áramlatával. Akik, vele egykorúak, nála népszerűbbek lettek, azok mind úsztak valami árral, ő az ár mellett úszott – nem ellene, csak mellette – egyedül, mindenkitől függetlenül. Kortársai mind belekapcsolódtak lelkileg az olvasóközönséget jelentő magyar intelligencia ízlésébe, erkölcsi állapotába, ideológiájába, hozzá tartoztak, tagjai is voltak, nemcsak írói s ez a közönség önmagát látta és élvezte abban a tükörben, melyet műveikben elébe mutattak. Ambrus nem tartozott semmiféle embercsoporthoz, fölötte állt mindegyiknek. Írásában tiszta művészi szándék vezette. Egy optimista levegőjű korban pesszimista lelkiállapottal jött, a millennium körüli cigányzenés, toastos Magyarországban a melankólia hangján szólott. Írásainak alig van társadalmi, vagy politikai rezonanciája. Nem a társadalmat rajzolta, hanem az embert, önmagában, elszigetelve társadalmi vonatkozásaitól. A tett eleme hiányzott műveiből, holott minden írásmű, mely nagy hatást tesz az emberekre, egy bizonyos mértékig tett is. Lényének passzivitása átáramlott írásába s passzívvá tette iránta az embereket. Regény- és novellaíró volt, embereket ábrázolt és más volt a lélektani tudata, mint a közönségeé. Fejlettebb és mélyebb, de más. Az írói sikernek egyik alapfeltétele, hogy írónak és közönségnek azonos legyen, legalább a lényeges pontokon, az elképzelése emberről és világról, cselekedetek motívumairól, életideálokról és erkölcsi mértékekről. Ez az azonosság nem volt meg az Ambrus esetében s ebből olyan temperatura-különbség származott, amelyet nem tudott kiegyenlíteni semminemű művészi érték.

Örök a harc a művész és közönsége között. A közönség azt kívánja, hogy a művész mondja azt, amit ő hallani akar. A művész független akar lenni s azt akarja mondani, tekintet nélkül a közönség kívánalmára, amire belső kényszerűség szorítja. Ebben a küzdelemben rendszerint a közönség a győztes, mert az ő szuverén tetszése vagy nem-tetszése dönti el a művész emberi sorsát. Szerencsés művészek, akik nagyot tudnak alkotni, megalkuvás nélkül, a közönséggel egyetértésben, mert a lényükben van consensus koruk embereivel. Még szerencsésebbek, akiknek nagysága olyan szuggesztióval tud hatni, hogy rákényszeríti magát az emberekre. Szerencsétlenek azok, akikben nincs meg sem a nagyságnak parancsoló ereje, sem a consensus adottsága, de megvan a koruktól és embereitől való függetlenség. Ezek közé tartozott Ambrus Zoltán.

Atelier-tekintély volt, a legkitünőbb a maga korában s az is maradt mindvégig. Újrafelvétel nélkül, mert egész lénye, világfelfogása, ízlése és stílusa tipikusan fin de siécle, a XIX. század utolsó éveiből való. Ezért nem tudott megbarátkozni a huszadik század irodalmának sem szellemével, sem stílusával, még a franciával sem, holott műveltségénél és veleszületett lelki alkatánál fogva mindig a francia szellemmel tartott kongenialitást. Lemaitre kitünő magyar tanítványa utolsó évtizedében már a zsémbes öregúr szerepét játszotta a mai világgal szemben s írásaiban, akármilyen élvezettel ízleltük ízlését a kifejezés módjában és okosságát a bon sens-ideál alkalmazásában, mindig éreznünk kellett, hogy ez az ízlés, ez az okosság nem a mai világ ízlése és okossága.

A magyar irodalom története bizonyára előkelő helyet, ha helyes mértékkel ítél, első helyet fog neki adni a mult század kilencvenes éveiben feltünt nemzedék tagjai között. Szomorú arra gondolni, hogy ennek a nemes és tiszta léleknek, ennek a mély elmének és meleg szívnek, ennek a mindenekfelett nagy stílművésznek a szavát csak az irodalomtörténet hallgatja meg, a maga kora tiszteletteljes közönnyel ment el mellette.

+

Ambrus Zoltán: Ambrus Zoltán levelezése

http://mek.oszk.hu/05900/05974

Ambrus Zoltán: Giroflé és Girofla

Regény

http://mek.oszk.hu/07200/07266

Ambrus Zoltán: A gyanú

http://mek.oszk.hu/04500/04517

Ambrus Zoltán: A kritikáról

http://mek.oszk.hu/09600/09673

Ambrus Zoltán: Midas király

http://mek.oszk.hu/05200/05286

Ambrus Zoltán: Őszi napsugár ; A gyanu

http://mek.oszk.hu/04200/04260

Ambrus Zoltán: Solus eris

http://mek.oszk.hu/04300/04378

Ambrus Zoltán: A tóparti gyilkosság

Kisregények és válogatott elbeszélések

http://mek.oszk.hu/04900/04985

Ambrus Zoltán: Törpék és óriások

http://mek.oszk.hu/05100/05103

Ambrus Zoltán: A türelmes Grizeldisz

http://mek.oszk.hu/05400/05482

Ambrus Zoltán: Vezető elmék

Irodalmi karcolatok

http://mek.oszk.hu/08600/08654

*

Daniel Defoe

A teljes nagy Robinson

Robinson Crusoe yorki tengerész élete és csodálatos kalandjai

Angol eredetiből fordította:

Dr. Szerelemhegyi Ervin

TARTALOM

SZÖKÉS A SZÜLŐI HÁZBÓL

AZ ELSŐ HAJÓTÖRÉS

KALANDOK

CSODÁLATOS MENEKÜLÉS

BERENDEZKEDÉS A SZIGETEN

AZ ELSŐ LAKÓHÁZ

NAPTÁR ÉS NAPLÓ

FELFEDEZŐ UTAK A SZIGETEN

KÖZEL ISTENHEZ

TENGERÉSZ GYÓGYMÓD

FELFEDEZŐ ÚTON

BERENDEZKEDÉS MEZŐGAZDASÁGRA

FAZEKASMESTERSÉG

SZABADULÁSI KÍSÉRLET

ÚJABB TENGERI KALAND

KECSKETENYÉSZTÉS

IDEGEN LÁBNYOM A SZIGETEN!

EMBEREVŐK!

ÚJABB FELFEDEZÉS

ÚJRA VADEMBEREK

ÚJABB MENEKÜLÉSI TERV

PÉNTEK MEGÉRKEZIK A SZIGETRE

PÉNTEK MEGTÉRÉSE

ÚJABB CSÓNAK KÉSZÜL

KÉT ÚJ LAKÓ A SZIGETEN

HARC A LÁZADÓKKAL

HAZAFELÉ

ÚJRA OTTHON

FARKASKALAND

HONVÁGY

TENGERI KALANDOK

ÚJRA A SZIGETEN

VISZONTLÁTÁS

FEHÉREK ÉS FEKETÉK A SZIGETEN

NŐK A SZIGETEN

CSATA AZ EMBEREVŐKKEL

ÚJ ÉLET A SZIGETEN

ÚJRA BRAZÍLIÁBAN

ÁZSIÁBAN

VESZEDELMES KALANDOK

A TATÁROK FÖLDJE

OTTHON

http://mek.oszk.hu/04700/04707/04707.htm

*

DANIEL DEFOE

(1660-1731)

Kalandos élete folyamán egy könyvespolcra való könyvet írt, cikkei, vitairatai az újságírás-történet halhatatlan emlékei, regényeinek egy része korának jó átlagterméséhez tartozik, de van egyetlen könyve, amellyel a szépprózaírás legelső sorába lépett, nemcsak halhatatlant, hanem évszázadokra szóló hatásút teremtve. Ez a Robinson Crusoe. Robinson alakja és története rég levált alkotójáról, önálló életet él, Robinsonról kisgyermek korunktól fogva tudni szoktunk, s tudnak azok is róla, akik már el is felejtették, vagy soha nem is tudták, hogy ezt a halhatatlan ismerőst egy Daniel Defoe nevű író írta 1719-ben.

Ezt a Defoe nevű írót nem is hívták Defoe-nak. Igazi neve Daniel Foe volt, egy londoni iparosember – gyertyamártó – fia, aki idővel a politikai élet terére lépett, és nem találta ehhez eléggé előkelőnek az apáktól örökölt nevet, megtoldotta a De szócskával, amelytől nemesi hangzást kapott. Úgy vélte, ez a jó hangzás előnyös bármelyik politikai pártban. Márpedig közéleti szereplésének évtizedeiben könnyedén változtatott pártot, és mindegyik párt szívesen fogadta, mert könnyed tollal és okos szellemességgel tudta bizonygatni bárkinek az igazságát. És mégsem mondható lelkiismeretlen politikai kalandornak, mert minden oldalról az emberséget, a méltányosságot, a szegények igazságát kereste. Valamelyest azonban mégis kalandor volt, mert igazságaihoz szinte hajszolta a veszedelmeket, játszott a tűzzel, egymásnak ellentmondó közéleti szerepeket vállalt, és egyáltalán nem törődött azzal, hogy kinek mi a véleménye róla. S ha olykor már mindenkinek rossz véleménye volt felőle, akkor leült, írt egy hatásos regényt, és meghódította az olvasókat.

Akkoriban született, amikor véget ért az angol nép nagy forradalma, a győztes polgárság kibékült a királyokkal, és éppen formálta azt a sajátos Angliát, amelyben sehol másutt nem látott egységbe szövődött az okos kapitalizmus és a lordok hagyománya. Éppen azokban az évtizedekben élt, amikor ez a folyamat lejátszódott. És újságíróként ennek a királyi-polgári Angliának előkészítői közé tartozott.

Gyermekkorának két nagy élménye a nagy londoni pestis és a nagy londoni tűzvész. Az újjáépülő és újra benépesülő nagyváros szemtanúja. De nemcsak szemtanú, hanem saját élményeiben is éli az uralomra törő polgár életét. Kereskedőnek indul, így kívánja a szülői otthon. Anglia a reneszánsz évszázadoktól fogva ismeri a kalandor-kereskedő ember típusát. A fiatal Defoe vesz, elad, utazik, hajózik, bejárja Spanyolországot, Olaszországot, Franciaországot, Németországot. Hol sok pénze van, hol ráfizet, de egyre gazdagabb lesz tapasztalatokban. Közben pedig ott van a puritán vallási örökség. Korábban még az is megfordult a fejében, hogy pap legyen. Nem is hitbuzgalma hiányzott ehhez, hanem a kitartása: nem volt kedve tanulni. Rendkívüli méretű, tapasztalatból szerzett ismereteihez képest igen kevés volt az iskolában szerzett műveltsége. Ezt idővel gyakran a szemére is hányták. Amikor már népszerű újságíró és kedvelt író, az irodalmi körökben feltűnően műveletlennek tartják. De kalandokra való vérmérséklete sem lett volna alkalmas arra, hogy egy protestáns templom tiszteletre méltó prédikátora legyen. Annál alkalmasabb volt a politikai cselszövésekhez.

Miközben egyre módosabb kereskedő (mindennel kereskedik), hol összeesküvésekben vesz részt, hol lelkesen áll az egyik király ellen a másik királyjelölt oldalára (és itt elvhű puritán, mindig a protestáns oldalra áll a katolikusokkal vagy a katolikusokkal rokonszenvezőkkel szemben). Olykor bujdosnia kell. Azután egyszer tönkremegy, de hamarosan új vagyont szerez. És egy politikai röpiratáért pellengérre állítják, mindkét fülét megcsonkítják, majd börtönbe csukják. Ezzel kezdődik közéleti népszerűsége. London lakossága politikai vértanúnak tekinti, noha néhány hónap múlva kiszabadul. Később ódát ír a pellengérhez, mert ennek köszönheti népszerűségét és sikereit.

Már a XVIII. század elejénél, Anna királynő idején járunk. A kereskedelmi kalandokból kellő vagyont szerzett Defoe ettől kezdve újságíró, hol az egyik, hol a másik párt szolgálatában. De akármelyik oldalon, akármit ír, a publicisztika remekírója. Ha nem írt volna regényeket, az angol újságírás-történet klasszikusa volna. Izgalmas, szemléletes cikkeiből fel lehet idézni az angol kapitalizmus felemelkedésének emberöltőjét.

De közben regényeket is ír, főleg pénzkeresés okából. Nagy családja van, el kell tartani a gyermekeket. És a kereskedelemben, majd politikában kalandor Defoe odahaza puritán, gyermekeivel gondosan foglalkozó családapa. Még kalandos regényei be is beleírja puritán vallásosságát és erkölcsi eszményeit. Ezek a regények kelendőek voltak. Az olvasók szerették az erkölcsi tanításokkal kísért kalandos történeteket. Defoe pedig kalandos történeteket írt, amelyek olyan polgárokról szóltak, mint amilyenek az olvasói voltak.

A hajdani lovagok egykor népszerű kalandjai, a csavargók divatos kalandjai után egyszerre érdekessé váltak a kereskedők, a hajósok, a városi polgárok kalandjai. Defoe-nak pedig nemcsak jó mesélőképzelete, de rendkívül nagy személyes tapasztalata volt mindebből. De azért regényeinek legnagyobb része nem emelkedik felül a kor jó átlagán. Még a Moll Flanders, a Robinson után alighanem a legjobb regénye sem tenné többé, mint a kor egyik jellemző regényírójává. Ezekkel még nem emelkednék világirodalmi nagysággá. Ám megírta a Robinsont.

Nem az első és nem a végső könyve volt. De ebben talált egy olyan történetre, és a történetben egy alakra, amellyel rendkívülit volt képes alkotni.

A témát egy napihír adta. Egy angol tengerész egyedül maradt életben, amikor a vihar összetörte hajójukat, kivetődött egy puszta szigetre, ahol négy évig élt, amíg egy arra járó hajó rátalált és felvette. Ebből a történetből jutott eszébe Defoe-nak regényt írni a hajótöröttről, aki erkölcsi és fizikai erejével, leleményességével egyedül képes fenntartani magát egy puszta szigeten. Ez a hajótörött azonban kereskedő volt, mint egykor Defoe, s így története a polgári erő és a polgári erény példázata lett. S valójában ennél is több: az ember nagyszerűségének dicsőítése.

A regény teljes címe: Robinson Crusoe élete és különös, meglepő kalandjai. A történet a hős vallásos neveltetésével és kalandos üzleteivel kezdődik. Megismerünk egy vállalkozó szellemű üzletembert, amolyan igazi kalandor kereskedőt. Ez jut egy üzleti útja alkalmából viharba. A hajótörésből egyedül menekül meg, kievickél egy puszta szigetre. Ami ettől kezdve történik, az a tulajdonképpeni Robinson-történet. A magára maradt ember megszervezi az egyedüllétet. Nem él társadalmon kívüli életet, hanem egyedül is egy életrendszert alakít ki, amely nem szakad el az elvesztett társadalomtól. Például még naptárt is készít, hogy tudja, melyik év melyik napjánál tart.

A regény pompás képe a természet felett úrrá levő embernek. Robinson egymagában is képes megőrizni ember voltát és emberi méltóságát. És egymagában is polgári életet él. Annyira, hogy amikor tizennyolc év után egy odavetődő vadembert ejt rabul, ezt szolgájává teszi. Robinson egymagában is osztálytársadalomban él, amelybe az odakerülő másik mint kizsákmányolt sorozódik be. Ez a polgár azonban puritán, aki egyedül is erkölcsi elmélkedésekkel és magyarázatokkal kíséri tetteit. Végül huszonnyolc év után egy hajó rátalál, és végre visszatérhet az emberi közösségbe.

A Robinsont a maga teljes egészében már rég nem szokás olvasni. A túl sok erkölcsi elmélkedés fárasztóvá is tenné. Sokkal érdekesebb, hogy Robinson mit csinál, mint hogy a szerző miféle magyarázatokat fűz hozzá. A regényt sokszor lerövidítették, átdolgozták, legtöbbször az ifjúság számára. S lett a polgári rátermettség példázatából az emberi lelemény gyermekeknek szóló dicshimnusza. De akár eredetiben olvassuk, akár különféle átdolgozásban, a lényeg Defoe nagy leleménye: a természetben egyedül, magára utalva is győzedelmesen érvényesülő ember halhatatlan története.

Nagy időkre adott példát Defoe regénye. Se szeri, se száma a különböző robinzonádoknak, vagyis a magára maradt egy vagy kevés számú ember kalandjainak a természet viszontagságai között. Közvetlen hatása a mi századunkig terjed. S a mi századunkban számos filmet is csináltak belőle. De irodalmi hatásánál is fontosabb, hogy Robinson bevonult az olvasó emberiség személyes ismerősei közé. És példaképe lett a természet veszedelmei között önmagát fenntartó, erkölcsi méltóságát megőrizni képes, szívós és erős lelkű embernek.

*

Varga Csaba:

Néhány szó jelentése a betegség,

a baj és az orvoslás témaköréből

Megjelent a Magyar Orvosi Nyelv című folyóirat

2010. X. évfolyam 1. számában, Régi orvosi kisszótár címmel..

http://www.varga.hu/UJ%20HONLAP/KONYVESBOLT/AJANLOTT%20OLVASMANYOK/ORVOSLASI%20SZAVAK_.html

*

Óriások a történelem előtt

1941-ben a svájci Alpok egyik eldugott völgyében ástak ki egy háromszáznegyven centiméter magas csontvázat, amelyet bronzpáncél borított. A leletet további vizsgálatok céljára (és alighanem az árja szuperember-elmélet igazolása végett) Németországba szállították, ahol sajnos a háború viharai során nyoma veszett. Megmaradtak viszont a fotókkal illusztrált jegyzőkönyvek, így bármennyire szeretnék is egyesek, ezeknek az óriásoknak a létezését sem lehet letagadni. Az anyag ma a berlini történeti múzeum raktárában kallódik, és néhány elszánt kutatón kívül senkit sem érdekel.

Dr. Wood könyvében több mint száz másik óriás csontvázáról tesz említést. Ezek feltárásáról mára csupán írásos beszámolók maradtak fenn, ám a professzorasszony ezeket a beszámolókat hitelesnek fogadja el. Vagyis megdönthetetlen bizonyítékok igazolják a tényt, hogy valaha Európa, Amerika és Afrika területén óriások éltek.

A mitikus lények utáni nyomozás következő állomása a néphagyományok, mesék, legendák elemzése volt. Mint említettük már, óriásokról szóló történetek a világ valamennyi táján léteznek, noha a régészeti leletek tanúsága szerint ezek a lények nem éltek minden kontinensen. Ezért tehát meg kellett találni a legősibb legendákat, amelyek történetét és szereplőit később távoli tájakon élő emberek is átvették és továbbmesélték. Ez rendkívül nehéz feladat volt (gyakorlatilag megoldhatatlan), ezért Dr. Wood néprajzkutatókkal és irodalomtörténészekkel konzultálva végül három mondakört vizsgált meg alaposabban.

Az ősi zsidó hagyományokon alapuló Ószövetség szerint “Isten fiai Ázázel vezetésével leküldettek a földre, hogy a tévelygő emberiség tanítói, őrzői és vezetői legyenek. Az emberi alakot öltött angyalokon azonban úrrá lett a kéjvágy, halandó asszonyokra kezdtek áhítozni, és a velük való szeretkezésekkel bemocskolták magukat. A testi szenvedély egyre inkább a földhöz láncolta őket, így végül már képtelenek voltak levetni fizikai testüket és visszanyerni szellem-alakjukat. Eleinte csak fiatal lányokkal bujálkodtak, később azonban már idős asszonyokkal, férfiakkal és állatokkal egyaránt. Ezekből a bűnös kapcsolatokból ered az óriások, más néven a Nefilim (“Bukottak”) nemzedéke, akik visszaélve félisteni hatalmukkal, szörnyű bűnket követtek el, és végül még az emberevésre is rákaptak. Ekkor határozta el Isten, hogy özönvizet zúdít a világra, és megtisztítja a földet minden mocskától.”

Az antik görög mítoszokban szereplő óriások, az egyszemű Küklopszok, az ősi Titánok és a kígyólábú Gigászok is régebbi történetek megújult szereplői. Őseik közt megtaláljuk a sumér Gilgames-eposz Humbaba nevű óriását és a germán mitológia jötunjait, az istenek ősellenségeit, akik a Föld északi és keleti peremének zord, jeges vidékein élnek. Az ő történetük is gyanúsan hasonlít a Bibliában megörökített Bukottakéra.

eredet: http://csiribusz.freeblog.hu/archives/2009/03/27/Oriasok_a_tortenelem_elott/

*

JÁNOS VITÉZ

XIX

János vitéznek volt utjában két társa:

Egyik a búbánat, amely szívét rágta,

Másik a kardja volt, bedugva hüvelybe,

Ezt a török vértől rozsda emésztette.

.

Bizonytalan úton ezekkel vándorolt.

Már sokszor telt s fogyott a változékony hold,

S váltott a téli föld szép tavaszi ruhát,

Mikor így szólitá meg szíve bánatát:

.

„Mikor unod már meg örökös munkádat,

Te a kínozásban telhetetlen bánat!

Ha nem tudsz megölni, ne gyötörj hiába;

Eredj máshova, tán akadsz jobb tanyára.

.

Látom, nem te vagy az, ki nekem halált hoz,

Látom, a halálért kell fordulnom máshoz.

Máshoz fordulok hát; ti viszontagságok!

Ohajtott halálom tán ti meghozzátok.”

.

Ezeket gondolta s elhagyta bánatát,

Ez szivéhez vissza most már csak néha szállt,

Hanem ismét eltünt; (mert be volt az zárva,

S csak egy könnycseppet tett szeme pillájára.)

.

Utóbb a könnyel is végkép számot vetett,

Csupán magát vitte a megunt életet,

Vitte, vitte, vitte egy sötét erdőbe,

Ott szekeret látott, amint belelépe.

.

Fazekasé volt a szekér, melyet látott;

Kereke tengelyig a nagy sárba vágott;

Ütötte lovait a fazekas, szegény,

A szekér azt mondta: nem mozdulok biz én.

.

„Adj’ isten jó napot” szólott János vitéz;

A fazekas rútul a szeme közé néz,

S nagy boszankodással im ezeket mondja:

„Nem nekem… van biz az ördögnek jó napja.”

.

„Be rosz kedvben vagyunk” felelt neki János.

„Hogyne? mikor ez az út olyan posványos.

Nógatom lovamat már reggeltől kezdve;

De csak ugy van, mintha le volna enyvezve.”

.

„Segíthetünk azon… de mondja meg kend csak,

Ezen az úton itt vajjon hova jutnak?”

Kérdé János vitéz egy utra mutatva,

Mely az erdőt jobbra végighasította.

.

„Ezen az úton itt? dejsz erre ne menjen,

Nem mondok egyebet;… odavesz különben.

Óriások lakják ott azt a vidéket,

Nem jött még ki onnan, aki odalépett.”

.

Felelt János vitéz: „Bizza kend azt csak rám.

Mostan a szekérhez lássunk egymás után.”

Igy szólott, aztán a rúd végét megkapta,

S csak tréfamódra a sárból kiragadta.

.

Volt a fazekasnak jó nagy szeme, szája,

De mégis kicsiny volspan style=t az álmélkodásra;

Amire föleszmélt, hogy köszönjön szépen,

János vitéz már jól bennjárt az erdőben.

.

János vitéz ment, és elért nemsokára

Az óriásföldnek félelmes tájára.

Egy vágtató patak folyt a határ mellett;

Hanem folyónak is jóformán beillett.

.

A pataknál állt az óriásföld csősze;

Mikor János vitéz a szemébe néze,

Oly magasra kellett emelnie fejét,

Mintha nézné holmi toronynak tetejét.

.

Óriások csősze őt érkezni látta,

S mintha mennykő volna, igy dörgött reája:

„Ha jól látom, ott a fűben ember mozog; –

Talpam ugyis viszket, várj, majd rád gázolok.”

.

De az óriás amint rálépett volna,

János feje fölött kardját föltartotta,

Belelépett a nagy kamasz és elbődült,

S hogy lábát felkapta: a patakba szédült.

.

„Épen ugy esett ez, amint csak kivántam,”

János vitéznek ez járt gondolatában;

Amint ezt gondolta, szaladni is kezdett,

S az óriás felett átmente a vizet.

.

Az óriás még föl nem tápászkodhatott,

Amint János vitéz a túlpartra jutott,

Átjutott és nekisuhintva szablyáját,

Végigmetszette a csősz nyaka csigáját.

.

Nem kelt föl többé az óriások csősze,

Hogy a rábizott tájt őrző szemmel nézze;

Napfogyatkozás jött szeme világára,

Melynek elmulását hasztalanúl várta.

.

Keresztülfutott a patak vize testén;

Veres lett hulláma vértől befestetvén. –

Hát Jánost mi érte, szerencse vagy inség?

Majd meghalljuk azt is, várjunk csak kicsinnyég.

.

XX

.

János az erdőben mindig beljebb haladt;

Sokszor meg-megállt a csodálkozás miatt,

Mert nem látott minden léptében-nyomában

Olyat, amit látott Óriásországban.

.

Volt ennek a tájnak sok akkora fája,

Hogy a tetejöket János nem is látta.

Aztán olyan széles volt a fák levele,

Hogy szűrnek is untig elég volna fele.

.

A szunyogok itten akkorákra nőttek,

Hogy ökrök gyanánt is máshol elkelnének.

Volt is mit aprítni János szablyájának,

Minthogy feléje nagy mennyiségben szálltak.

.

Hát még meg a varjúk!… hú, azok voltak ám!

Látott egyet űlni egyik fa sudarán,

Lehetett valami két mérföldre tőle,

Mégis akkora volt, hogy felhőnek vélte.

.

Igy ballagott János bámulva mód nélkül.

Egyszerre előtte valami sötétül.

Az óriás király nagy fekete vára

Volt, ami sötéten szeme előtt álla.

.

Nem hazudok, de volt akkora kapuja,

Hogy, hogy… biz én nem is tudom, hogy mekkora,

Csakhogy nagy volt biz az, képzelni is lehet;

Az óriás király kicsit nem építtet.

.

Hát odaért János s ekkép elmélkedék:

„A külsejét látom, megnézem belsejét;”

S nem törődve azon, hogy majd megugratják,

Megnyitotta a nagy palota ajtaját.

.

No hanem hisz ugyan volt is mit látnia!

Ebédelt a király s tudj’ isten hány fia.

Hanem mit ebédelt, ki nem találjátok;

Gondolnátok-e, mit? csupa kősziklákat.

.

Mikor János vitéz a házba belépett,

Nem igen kivánta meg ezt az ebédet;

De az óriások jószivü királya

Az ebéddel őt ily szépen megkinálta:

.

„Ha már itt vagy, jöszte és ebédelj velünk,

Ha nem nyelsz kősziklát, mi majd téged nyelünk;

Fogadd el, különben száraz ebédünket

Izről porrá morzsolt testeddel sózzuk meg.”

.

Az óriás király ezt nem ugy mondotta,

Hogy János tréfára gondolhatta volna;

Hát egész készséggel ilyen szókkal felelt:

„Megvallom, nem szoktam még meg ez eledelt;

.

De ha kivánjátok, megteszem, miért ne?

Társaságotokba beállok ebédre,

Csupán egyre kérlek, s azt megtehetitek,

Számomra előbb kis darabot törjetek.”

.

Letört a sziklából valami öt fontot

A király, s a mellett ily szavakat mondott:

„Nesze, galuskának elég lesz e darab,

Aztán gombócot kapsz, hanem összeharapd.”

.

„Harapod bizony te, a kínos napodat!

De fogadom, bele is törik a fogad!”

Kiáltott fel János haragos beszéddel,

S meglódította a követ jobbkezével.

.

A kő ugy a király homlokához koppant,

Hogy az agyveleje azonnal kiloccsant.

„Igy híj meg máskor is kőszikla-ebédre,”

Szólt s kacagott János „ráforrt a gégédre!”

.

És az óriások elszomorodának

Keserves halálán a szegény királynak,

S szomorúságokban elfakadtak sírva…

Minden csepp könnyök egy dézsa víz lett volna.

.

A legöregebbik szólt János vitézhez:

„Urunk és királyunk, kegyelmezz, kegyelmezz!

Mert mi téged ime királynak fogadunk,

Csak ne bánts minket is, jobbágyaid vagyunk!”

.

„Amit bátyánk mondott, közös akaratunk,

Csak ne bánts minket is, jobbágyaid vagyunk!”

A többi óriás ekképen esengett,

„Fogadj el örökös jobbágyidúl minket.”

.

Felelt János vitéz: „Elfogadom tehát

Egy kikötéssel a kendtek ajánlatát.

Én itt nem maradok, mert tovább kell mennem,

Itt hagyok valakit királynak helyettem.

.

Már akárki lesz is, az mindegy énnekem.

Kendtektől csupán ez egyet követelem:

Amidőn a szükség ugy hozza magával,

Nálam teremjenek kendtek teljes számmal.”

.

„Vidd, kegyelmes urunk, magaddal e sípot,

S ott leszünk, mihelyest jobbágyidat hívod.”

Az öreg óriás ezeket mondotta,

S János vitéznek a sípot általadta.

.

János bedugta a sípot tarsolyába,

Kevélyen gondolva nagy diadalmára,

És számos szerencse-kivánások között

Az óriásoktól aztán elköltözött.

*

Szabó József:

Ukrajna megvette az Eb-t

„Fiúk, háromnegyed órám van, utána mennem kell a tévébe” – jelzi már a telefonban Szabó József, hogy az ukrán televízió vezető Eb-szakkommentátoraként mostanság be vannak osztva a percei. A kávézóban töltött háromnegyed óra alatt kollégánk, Csillag Péter többet megtudott a torna ukrán hátteréről, mint az eddigi hónapokban összesen. Megvásárolt rendezés, korrupt játékosok és vezetők, szélhámosok – a 72 éves ungvári férfi, a Dinamo Kijev legendás középpályása és edzője, a negyvenszeres szovjet válogatott, Ukrajna korábbi szövetségi kapitánya, a labdarúgó-szövetség jelenlegi utánpótlás-vezetője kifogyhatatlan a történetekből.

http://www.nemzetisport.hu/foci_eb_2012/szabo-jozsef-ukrajna-megvette-az-eb-t-2140993

*

ERDÉLYI JÁNOS

MAGYAR SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK

8761.

Egy lélekzés hevet s hideget nem vehet. F.

8762.

Serénységért, nem szőreért becsülik a lovat.

8763.

Jó lónak zabla kell, nem ostor.

8764.

Kinek magának nincs, a más lovát hajtja.

8765.

Ha valaki nyomja lábod, vedd el onnét, ha bánod.

8766.

Keresztben van a lába valakinek. (8568.)

8767.

Gyenge lábon áll. (3836.)

8768.

Lábat mér a csizmához.

8769.

Lábod alá nézz, meglásd, kinek higy.

8770.

Nyul agarat, szunyog madarat nem örömest lát.

8771.

Halálos Lázárra ne vesztegess gyöngyvizet. KV.

8772.

Rosz lélekismeret lidérczczel álmodik.

8773.

Az elvetett macska kölyök gyakran legtovább él. K.

8774.

A jó macskát bőreért meg szokták nyuzni.

8775.

Nem jó a macskát álmábul felkölteni. F.

8776.

Nem azé a madár, a ki utána jár. (5268.)

8777.

Madár se repülhet mig szárnya nincs.

8778.

Ritkán akasztja fel magát valaki a maga vétkeért.

8779.

Könnyü másokat megitélni, de maga vétkét nehéz megismerni. (3063.)

8780.

Nagy házat utál meg, ki magát meg akarná ismerni.

8781.

Jobb magad kunyhója más palotájánál.

8782.

Madár repülésre, ember munkára született.

8783.

Sok kis mag kasokat tölt.

8784.

Mire mást nógatsz, magad tedd meg előbb.

8785.

Maga ura.

8786.

Másnak akarsz tanácsot adni, magad oktondi vagy. KV.

8787.

Se másnak, se magának.

8788.

Ki másra bámul, magát felejti el.

8789.

Puszta malom nem sok hasznot hajt.

8790.

Két malomkő őröl.

8791.

Ebül jött, ebül ment. (2039.)

8792.

Annyit ér a marha, mennyin eladhatni. KV.

8793.

Egyenlőkép meghal mind az éhező mind a ki eleget eszik.

8794.

Nem tudott az élni, ki nem tud meghalni.

8795.

A mi egyen megtörténik, máson is megeshetik.

8796.

Néma mesterektől sok jót tanulhatni.

Azaz könyvekből.

8797.

Sokáig élni s meg nem vénhedni, nagy mesterség. K.

8798.

Nem tudhat egy mester minden mesterséget. KV.

8799.

Becsületed sérted, ha méltatlant kéred. K.

8800.

Sok álomszakasztást kiván a méltóság. KV.

8801.

Módjával méreg is orvosság.

8802.

Nem minden méreg keserü.

8803.

Többet ér orvosnál a mértékletesség.

8804.

Ha sok a mogyoró, sok kurva lesz.