kb. 16 perc olvasás
Eugéniusz:
Egy mondat: boldog(talan)-ok – VI.
Szabad ötletek vázlatos jegyzéke
Egy-egy mondat a nem bölcs, de balga,
a nem boldog, de boldogtalan lélekről…
Életminőség-vizsgálat magyarán szólva
Táltos paripa helyett egy állatorvosi ló
Isten édes gyermekéből ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor helyett vaskori poklok
Nem ön/társ-sorsjavító, de rontó típusok tára
Magadon szörnyülködsz vagy kacagsz,
a mese rólad szól: ismerj hát magadra,
a baj felismerése a „gyógyulás” kezdete:
bölcsen bátran változtasd meg az életedet…
*
Arany János:
A GYERMEK ÉS SZIVÁRVÁNY
Allegoria
Sirt az ég egyik szemével,
A másikkal nevetett;
Páros ívű szép szivárvány
Koszorúzta keletet:
Szép szivárványt, barna felhőn,
Nézte ábrándos fiú,
Egy sovárgó méla gyermek,
Kékszemű, de szöghajú.
.
„Be gyönyörű híd az ottan!
Égi híd az” gondolá,
„Óh, talán ott járnak épen
Az angyalok fel s alá!
Mint szeretnék odamenni!
Bizony el is szaladok,
Jó fiút hogy bántanának
Azok a jó angyalok!
.
Messze sincs az; lám csak ott van
A közel erdő megett,
Még ma estig rajta könnyen
Megjárhatnám az eget.
Istenem, mily szép is lehet
Ám belülről az az ég!
Istenem, ha én egy kissé
Oda bepillanthatnék!”
.
Szólt, eredve gyors futásnak,
És legottan messze jár;
Édes anyja híná vissza,
De szavát nem hallja már.
Útfelen száz kis virág int:
„Ülj le közénk, szép gyerek!”
Száz madár mond: „dallok egyet!”
De ő nem hallgatja meg.
.
Síkos a föld és alóla
Ki-kicsuszamlik az ut,
Tüske rántja meg ruháit
Hogy „megálljon! hova fut?”
Majd elébevág s keresztül-
Fekszi ösvenyét az ér,
Mely, ha egyszer átgázolta,
Ellenkedve visszatér.
.
De az értől nem ijed meg,
Nem hátrálja síkos ut,
Szóba sem áll vad tövissel:
Egyre gázol, egyre fut.
Sem gyönyörre, sem veszélyre
Nem tekintvén láb alatt,
Szép szivárványt a magasban
Nézi, nézi, és halad.
.
Kérdi tőle útas ember,
Egy öreg szántóvető:
Hova oly lélekszakadva?
És mivégre siet ő?
„Jaj” felel, de gyors futtában
A kérdőre sem tekint,
„Ama hídhoz kell sietnem,
Vissza is jőnöm megint!”
.
„Balga gyermek, hol van a híd?
Hová futsz ily esztelen?
Szivárvány az: vége nyugszik
Messzi, messzi tengeren:
S a megürült fellegekbe
Szí fel onnan új vizet…
De hiszen fuss, ha tapasztalt
Ősz fejemnek nem hiszed.”
.
„Ám legyen híd, ám szivárvány,
Oda már én elmegyek,”
Szólt a fiú, „hogy felőle
Épen bizonyos legyek.”
És az erdő bokros útján
Bekanyarul egymaga,
Hol feketén leskelődik
Már felé az éjszaka.
.
Ott sohajnak, ott kacajnak
Múló hangját hallani,
Ott fejéről fövegét is
Le-lekapja valami:
Ott fehéren a sürűből
Rá-rábukkan egy fatő:
De galyak közt a szivárvány
Int feléje, s halad ő.
.
Szembe jőnek búcsujárók,
Szinte kérdik és felel.
„Kis bohó, mi haszna fáradsz?
Oda nem jut ember el…
Mi lehet az a szivárvány?
Van felőle sok mese:
De közelről (ennyiünk közt!)
Még nem látta senki se.”
.
Nem elég ez a fiúnak:
De én látni akarom!”
Szóla és tör fel a hegynek
Út nélkűli avaron.
Kő hasítja gyenge lábát,
Szirten át esik-bukik;
Haj! s alélva roskad össze
Midőn feljut a fokig.
.
Ott is, amint összerogyva
Tehetetlen feküvék,
Epedő nagy kék szemével
A szivárványt nézte még;
A szivárványt, amely szinte
Fogyni látszott, sínleni –
És mind jobban, és mind jobban
Elsápadtak színei.
.
„Szép arany híd, szép szivárvány,
Én szerelmem, bármi vagy,- „
Esdekelt ő tárt karokkal,
„Óh ne hagyj el, – óh maradj!
És ha égbe nem mehettem
Rajtad, mint az angyalok,
Várakozz’, hadd nézzelek még!
Várakozz’, mig elhalok!”
.
Hallja ezt egy agg remete
S a fiú előtt megáll,
Háta görnyed ősz hajától,
Reng a mellén hó szakáll:
„Ily korán a sírba mért vágysz?”
Feddi nyájasan a bölcs –
„Hamar volna még lehullnod,
Mint a meg nem ért gyümölcs.
.
Vágyaid elérhetetlen
Tartományba vonzanak ;
Az, mi után futsz epedve,
Csalfa, tünde fényalak,
Egy sugár a nap szeméből…
Büszke diadalmosoly,
Mely a sirvafutó felhőn
Megtörik, – de nincs sehol!”
.
Így az agg bölcs – még tovább is
Fejtegetvén szavait –
S felnyitá a nagy természet
Titkos zárú ajtait.
A fiút meg ápolóan
Vette gondjai alá,
És midőn a hajnal ébredt
Szüleinek vissz’ adá. –
.
Gyakran láta még azontúl
Szép szivárványt a fiú,
De, ha nézte, sírva fakadt
S lőn kedélye szomorú:
„Hogy üres kép, játszi súgár,
Mit olyankor szeme lát,
Nem híd, amely összekötné
Földdel a menny kapuját!”
(1851 júl.)
*
p 1
p
p Aki csak egy telekakált pöcegödröt és egy nagy szemétdombot hagy hátra
p
p Aki csak egy átutazó nézelődő, „kibic” turista saját hazájában, a szülőföldjén…
p
p Aki csak azt tartja értéknek, ami itt-most pénzben kvantifikálva kifejezhető
p
p Aki pénzért vásárolna bűnbocsánatot, majd reklamál: maradt a lelkifurdalás!
p
p Aki mindig csak azt az egy arcot látja, aki nem figyel rá, nem nevet viccén stb.
p
p Aki csak oly zenét hallgat, mely „zajártalom” /lelkében csak könnyűbúvárkodó
p
p Aki még ott tart önismeretben, mint ki féllábbal jelentkezik Tarzan válogatásra
p
p Aki azért él, hogy játsszon, és nem azért, hogy teljesebben és játékosan éljen
p
p Aki kerüli az játékot, az önleleplező önfeledtség, az álarcvesztés lehetőségét
p
p Aki frivol: mindent játéknak vesz, mintha – neki/másnak is – több élete lenne
p
p Aki a szerencsejáték életfogytiglani rabja lesz – nyomorba döntve családját
p
p Aki az eleve elrendelés-tanból házilag önfelmentő fatalizmust barkácsolgat
p
p Aki olyan bigott vallási törvénytisztelő: ő szombaton nem is kér elsősegélyt
p
p x
Arany János
JULISKA ELBUJDOSÁSA
Töredék
Egyszer egy kis leány * mit tett fel magába?
Azt, hogy ő biz’ elmegy széles e világba,
Elbujdosik messze, a határon végig,
A mező párkány
án leboruló égig,
Túl a három nyárfán, a tanyákon is túl.
Fele sem bolondság, mert már épen indúl;
Látszik, hogy korántsem tréfa volt a terve;
Szegénykét, vajon mi indíthatta erre? –
.
Hát bizony gyakorta megesik, nem újság
A gyerek-szobában az ily háborúság:
A fiú vagy lányka tisztjét megfeledi:
Papa megdorgálja s a mama megfeddi,
Sőt, ha nagy a vétség s nagyon rossz a gyermek,
Az se hallatlan, hogy valakit megvernek,
Azzal kényszerítik a maga javára,
Melynek egy-két könnycsepp nem olyan nagy ára.
.
A mi kis lányunkat vereség nem érte:
De fájt neki a szó s megneheztelt érte;
Félreül duzzogni, csinál képet, hosszút,
Töri fejét nagyba, mikép álljon bosszút.
Mellé sompolyog a cicus, vigasztalja,
Dorombol egy nótát, a kezét is nyalja:
De a keményszivű elveri a macskát,
Orrára nyomintván egy goromba fricskát.
.
Jön az ebéd sorja, csörög tányér, kalán:
Ez a kis haragost megbékíti talán?
Ó dehogy! akármint terítnek, tálalnak:
Ő még arra sem néz, elfordul, a falnak.
Majd összekeresi, ami csak az övé,
Szép rendetlenségbe köti mind együvé;
Nem marad ki semmi, vele megyen a báb:
Lesz kivel az úton beszélni legalább.
.
Akkor megcsókolja szüleinek kezét,
Búcsúzik örökre; nem használ a beszéd;
Anyja szépen kéri: „Ugyan hova mennél?
Hol hálnál az úton? mit innál? mit ennél?
Ne menj el galambom! ne menj el virágom!
Ki lesz akkor az én kedves kis leányom?
Ha te engem itt hagysz, ugyan hova legyek?”
Gondolá a rossz lány: azért is elmegyek.
.
De az édes apja komolyan így szóla:
„Már fiam, ha elméssz, nem tehetek róla:
Itt van egy fehér pénz a nagy útra, tedd el;
Erre sem vagy méltó önnön érdemeddel.”
Fanyalogva nyúlt a kis leány a pénzhez,
Otthon maradásra szinte kedvet érez;
De örökségét már kiadá az atyja,
Egy szó kellene csak: szóval sem marasztja.
Elindult világra, de az utcaajtónál egy kutyát látott,
s nem mert világra menni.
A. J.
(1850)
*
Arany János:
JULISKA SÍRKÖVÉRE
I.
Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi útakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!
II.
Férj, szüle, testvérnek szakad érted szíve, Juliskám!
Csak, ki legárvább lőn, egy mosolyog: csecsemőd.
Benne mi kárpótlást keresünk nő, néne, leányért;
Jaj neki: búra ha nő, hol keres édesanyát!
(1865)
p 2
p
p Aki rigorózus-dogmatikus vegetáriánus: inkább éhen hal, de húst nem eszik
p
p Aki akkorát vajúdik, mint a hegyek, de végül, nagy nevetségre kisegeret szül
p
p Aki csak azért bírja ki fogcsikorgatva e siralomvölgyben, mert van menny…
p
p Aki csak titokban ellenkezik házisárkány nejével (nem érti, miért cukorbeteg)
p
p Aki úgymond a házi béke kedvéért alázatosan papucs alatt van (nyel, majd hány)
p
p Akinek minimalizált nemi élete nem örömforrás, de muszos házastársi kötelem
p
p Aki a zanzákból véli jól ismerni és megszeretni Regényt, és a „dugásból” a Nőt
p
p Aki egy olyan „férfi”, akit egy nő tart el – vagy alkalmi selyemfiú/hímringyó stb.
p
p Aki közvetlenül, vagy áttételekkel, de pontosan fizet a „szex szolgáltatásokért”
p
p Aki csak annyit lát a világból, amit autóból vezetés közben kinézve elkapkodhat
p
p Aki nem vádlott, mégis csak álnévvel vagy arc/szem nélkül mer megnyilatkozni
p
p Aki csak akkor tud a partnerével együtt-táncolni, ha pont a kályhától indulhat
p
p Aki férfi korára már csak akkor tud könnyezni, ha jó sokáig sok hagymát pucol…
p
p x
Arany János
FIAMNAK
Hála Isten! este van megin’.
Mával is fogyott a földi kín.
Bent magános, árva gyertya ég:
Kívül leskelődik a sötét.
Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
Vetve ágyad puha-melegen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Látod, én szegény költő vagyok:
Örökül hát nem sokat hagyok;
Legföljebb mocsoktalan nevet:
A tömegnél hitvány érdemet.
Ártatlan szived tavaszkertében
A vallást ezért öntözgetem.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Mert szegénynek drága kincs a hit.
Tűrni és remélni megtanit:
S néki, míg a sír rá nem lehell,
Mindig tűrni és remélni kell!
Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
Élne a hit, vigaszul nekem!…
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Majd ha játszótársaid közül
Munka hí el – úgy lehet, korán –
S idegennek szolgálsz eszközül,
Ki talán szeret… de mostohán:
Balzsamúl a hit malasztja légyen
Az elrejtett néma könnyeken.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Majd, ha látod, érzed a nyomort,
Melyet a becsület válla hord;
Megtiporva az erényt, az észt,
Míg a vétek irigységre készt
S a butának sorsa földi éden:
Álljon a vallás a mérlegen.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
.
És, ha felnövén, tapasztalod,
Hogy apáid földje nem honod
S a bölcsőd s koporsód közti ür
Századoknak szolgált mesgyeül:
Lelj vigasztalást a szent igében:
„Bujdosunk e földi téreken.”
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
S benne az erény diadalát:
Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ. –
Járj örömmel álmaid egében,
Útravalód e csókom legyen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem!
(1850.)
p 3
p
p Aki csak akkor ír naplót vagy zongorázik stb., ha ez – rögtön – piacképes
p
p Aki csak akkor-addig „hisz” istenben, ha éppen Ő felvitte: most jól megy dolga
p
p Aki csak akkor merné más bűnét megítélni, ha ő maga bűn nélkül való lenne
p
p Aki csak a lebukás szégyenétől félve tartja be az elemi erkölcsi normákat
p
p Aki csak a szétszórtság és a vas-önfegyelem közül véli választhatni…
p
p Aki csak a halálos ágyán döbben rá: ő más valaki életét „élte” és „halja”
p
p Aki csak a kisujját nyújtja az ördögnek – pl. csak azt dugja konnektorba
p
p Aki csak addig nyomozza/kéri elszántan az igazságot, míg rá jó fényt vet
p
p Aki csak a hízelgő „baráttól” veszi komolyan a róla szóló – jó – véleményt
p
p Aki csak addig udvarol és bókol, amíg el nem ejti a prédanőstényt v. hímet
p
p Aki csak addig akar nős/férjezett lenni, míg a nászút/mézeshetek tartanak
p
p Aki csak a házasságkötés után vallja be betegségeit és a túl nagy múltját…
p
p Aki cinikus „bölcs”: mindennek ellen tud ő állni, egyedül a kísértésnek nem
p
p x
Arany János:
Mátyás anyja
Szilágyi
Örzsébet
Levelét megirta;
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesirta.
.
Fiának
A levél,
Prága városába,
Örömhírt
Viszen a
Szomorú fogságba:
.
“Gyermekem!
Ne mozdulj
Prága városából;
Kiveszlek,
Kiváltlak
A nehéz rabságból.
.
Arannyal,
Ezüsttel
Megfizetek érted;
Szívemen
Hordom én
A te hazatérted.
.
Ne mozdulj,
Ne indulj,
Én egyetlen árvám!
Ki lesz az
Én fiam
Ha megejt az ármány?
.
Adassék
A levél
Hunyadi Mátyásnak,
Tulajdon
Kezébe,
Senkinek se másnak.”
.
Fekete
Viaszból
Nyom reá pecsétet;
Könyöklőn
Várnak az
Udvari cselédek.
.
“Ki viszi
Hamarabb
Levelem Prágába?
Száz arany,
Meg a ló,
Teste fáradsága.”
.
“Viszem én,
Viszem én,
Hét nap elegendő.”
“Szerelmes
Szivemnek
Hét egész esztendő!”
.
“Viszem én,
Hozom én
Válaszát három nap.”
“Szerelmes
Szivemnek
Három egész hónap!”
.
“Istenem,
Istenem,
Mért nem adál szárnyat,
Hogy utól-
Érhetném
Az anyai vágyat!” –
.
S ahol jön,
Ahol jön
Egy fekete holló;
Hunyadi
Paizsán
Ül ahhoz hasonló.
.
Lecsapott,
Lecsapott
Fekete szélvészből,
Kikapá
Levelét
Az anyai kézből.
.
“Hamar a
Madarat! …
El kell venni tőle!”
Szalad a
Sokaság
Nyomba, hogy lelője.
.
Madarat
Nem egyet,
Százat is meglőnek:
Híre sincs,
Nyoma sincs
A levélvivőnek.
.
Napestig
Az erdőn
Űzeti hiába:
Éjfelen
Kocognak
Özvegy ablakába.
.
“Ki kopog?
Mi kopog?
Egy fekete holló!
Nála még
A levél,
Vagy ahhoz hasonló.
.
Piros a
Pecsétje;
Finom a hajtása:
Oh áldott,
Oh áldott
A keze-irása!”
1856.
*
p 4
p
p Aki akkor csodálja meg először a lábát, amikor már akár amputálhatják is azt
p
p Aki azért bűntudatos, mert nem tud életében az anyjának mindent viszonozni
p
p Aki magabiztosan tart a pokolba édesanyja által jószándékkal kövezett útján
p
p Aki biszexualitását „felfedezve” duplázná esélyét a párkapcsolatra (nullázza)
p
p Akiből a nevelők-tanítók sikeresen kiirthatták a kérdezést, a kíváncsiságot…
p
p Aki betegesen kíváncsi: fölös, sőt káros tudása terhével hamar öregszik/hal
p
p Aki beszédében, gesztusaiban stb. mindent, és így végül semmit se hangsúlyoz
p
p Aki lelkileg szinte belerokkan: megfeszülve folyton mosoly erőltet az arcára
p
p Aki nem képes szívből jövő derüs mosoly varázsolni a maga/mások arcára
p
p Aki beleharap a neki segítő kézbe, vagy elzavarja, vagy berántja a verembe…
p
p Aki úgymond belülről akar bomlasztani: de végül ő is csak beépül a Rendszerbe…
p
p Aki szóban hőbörgő, de a tettekben már amúgy egy behódoló, meghunyászkodó,
p
p Aki egyáltalán nem elvtelen ember: ő elvből mindig az erősebbhez dörgölődző
p
p x
Arany János:
Családi kör
Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.
.
Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.
.
Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.
.
Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,… s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.
.
A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.
.
Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.
.
A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.
.
Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, –
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.
.
De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”
.
Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb –
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.
.
De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is – szemei könnyben úsznak –
Kikkel más hazába bujdosott… koldusnak.
.
Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.
.
„Nem mese az gyermek,” – így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.
.
Este van, este van… a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, – egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát…
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.
(1851. ápr. 10.)
Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei
A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét
Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor
bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek
p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p
p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p
p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p
p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
p
p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
p az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p
p ?
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és
p szeretetre: bölcs változásra indító, magyarán szóló gondolatok…
ppppppppppppppppppppppppppp
