kb. 4 perc olvasás
Csongor és Tünde
magyar tévéjáték, 167 perc, 1986
rendező: Zsurzs Éva
író: Vörösmarty Mihály
operatőr: Lukács Lóránt
dramaturg: Mészöly Dezső
szereplő(k):
Safranek Károly (Csongor)
Zsurzs Kati (Tünde)
Koncz Gábor (Balga)
Pécsi Ildikó (Ilma)
Gobbi Hilda (Mirigy)
Paudits Béla (Kurrah)
Benkő Péter (Berreh)
Mikó István (Duzzog)
Gáti József (Kalmár)
Bessenyei Ferenc (Tudós)
Vitai András (Fejedelem)
Ronyecz Mária (Éj)
Pálos Zsuzsa (Ledér)
Ez a film megrendelhető DVD formátumban.
1-2. rész
Vörösmarty Mihály drámai költeménye
______________________________________
VÖRÖSMARTY MIHÁLY
CSONGOR ÉS TÜNDE
SZÍNJÁTÉK ÖT FELVONÁSBAN
1831
SZEMÉLYEK
Csongor
Kalmár
Fejedelem
Tudós
Balga
Dimitri
Kurrah
Berreh
Duzzog
Tünde
Ilma
Mirígy
Ledér
Tündérek,
Nemtők, stb.
ifjú hős
|
| vándorok
|
földmívelő, utóbb Csongor szolgája
boltos rác
|
| ördögfiak
|
tündérlány
Balga hitvese, Tünde szolgálója
boszorkány
A pogány kúnok idejéből
_________________________________________________________________________
Vörösmarty Mihály
Csongor és Tünde
UTÓSZÓ
Mily különös, hogy a világirodalom legszebb filozófiai költeményei sokszor a népköltészet egyszer szimbolumait használják föl a legmagasabb röppenésű gondolatok kifejezésére. Mintha az emberi szellem legvégső, leghatalmasabb szintéziseiben odajutna vissza, ahol a gondolat először ébred öntudatlan álmaiból s a poézis egyszerű és naiv virágaiban bontja ki szárnyait. Végső egyszerűség és végső egység, a bölcseség alfája és omegája ezekben az ősi képekben találkozik és olvad össze.
Vörösmarty harmincéves korában írta a Csongor és Tündét, tehát neki valóban túl az „emberélet útjának felén,” abban a korban, mikor az ifjúság első szenvedélyeit kitombolva, örömeit és csalódásait végigizlelve költészetben és életben egyaránt ráeszmél először arra a nagy problémára, mi az élet célja, mi az emberi boldogság? S a feleletet a középkori magyar verses népmese, Árgirus és Tündér Ilona története adja meg allegorikus formában. Árgirus-Csongor az élet keserű tapasztalatain és viszontagságain keresztül hajszolja Ilona-Tündét, kit egyszer elvesztett, mint az ember a gyermekkori boldogságot, s kit csak számtalan szenvedés, kiábrándulás után talál meg szinte véletlenül, a sorsnak ép olyan szeszélyes fordulatával, mint amilyen eddig hányta-vetette, mikor már-már kétségbeesik az éjtszakában, a „szív többé nem vigasztalja és az ész megszomorítja, ” megtalálja a szerelemben, abban a diadalmas szerelemben, mely amilyen váratlanul éri az embert, olyan ellenállhatatlan, s győzedelmeskedik az éj minden sötét hatalma fölött.
Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,
Ébren maga van csak az egy szerelem.
Ez a kilobbanó ének, mellyel a hatalmas és élettől duzzadó, fantasztikus és minden fantasztikumon keresztül annyira realisztikus drámai költemény bezárul, legjobban kifejezi a férfi Vörösmartynak még minden elboruláson keresztül is érvényesül életvágyát. Ez a költemény ép annyira érezteti az emberi életnek tarka-barkaságát, sokféle örömét és bánatát, sokféle vágyát és sokfelé keresgélő emberbogarait, mint magának a költőnek legbensőbb drámáját, mikor a legszörnyübb kísértések szakadékai között megtalálja azt az utat, mely költői természetéhez legjobban illett, a mindent megváltó szenvedélyét.
Tegyük még hozzá, amit már százszor elismételtek, de százegyedszer sem szabad említetlenül hagyni: a magyar költői nyelv ebben a műalkotásban éri el első nagy, talán legnagyobb diadalát. A simulékony, Proteusz-szerű trocheusok, melyek a fantasztikus és naturalisztikus jeleneteket egyformán érzékelhetővé teszik, egyformán illenek az álmodozó Csongor és a folyton éhes-szomjas Balga, a rejtélyes Tünde és a rejtély nélküli Ilma, a veszekedő ördögfiak, a gonosz intrikus Mirígy és a légies Nemtők szájába, a méltóságteljes, tragikus jambusok az Éj asszonyának és a vándoroknak mélyértelmű szavaiban, olyan gazdag hangszereléssel szólalnak meg, mely valóban méltó ehhez az élet egész gazdagságát, minden szépségét és rútságát szimbolizáló költeményhez.
Budapest, 1921. szeptember havában.
Király György.
http://mek.niif.hu/01100/01122/html/cst01.htm
