kb. 7 perc olvasás
Bolygó zsidó –
a keresztény világban elterjedt legenda szerint a jeruzsálemi varga, aki műhelye elől továbbzavarta a kereszt alatt görnyedő és pillanatnyi pihenésre vágyó Jézust (egyesek szerint még a kaptafáját is hozzávágta), s az így szólt hozzá: „Én megyek, de te maradsz, amíg vissza nem térek”. (Más változatban Pilátus ajtónállója volt, aki a palotából kivezetett, megkínzott Jézust nógatta sietésre ütlegek kíséretében.) Ez a zsidó tehát azóta bolyong a világban, és a végítélet napjáig meg nem halhat; százévenként álomba merül, és ifjan ébred fel újra. Az első „híradások” a ~ feltűnéséről a XIII. századból valók, a XVI.-XVIII. sz. között több tudósítás szólt róla, hogy számos európai városban megfordult; idők során megkeresztelkedett, istenfélő ember lett; minden nyelven beszélt, és a világtörténelem számos nagy eseményéről mint személyes élményéről számolt be. (Ez a mozzanat az időutazás ötletének korai csírájaként is értékelhető.) Az első leírásokban Cartaphilus vagy Laquedam Izsák néven szerepelt, a XVII. század óta kizárólag Ahasvérusnak nevezik. – A téma számos irodalmi alkotást ihletett. Wordsworth, Shelley és Arany (utóbbi Az örök zsidó c. versében) az örökké menekülésre kényszerűlő, soha nyugtot és hazát nem találó ember (és egy egész nép) tragédiájáról szólt. Andersen Ahasverus c., drámai és epikai elemekből álló írásában a jeruzsálemi varga Jézus híve, de a zsidó birodalom dicsőséges helyreállítását várja tőle, s ezért üti meg csalódottságában, amikor látnia kell, hogy ábrándjai királyát megfeszíteni viszik. Lagerkvist Ahasverus halála c. regényében ő az Idegen, aki a Szentföldre tartó zarándokokhoz csatlakozik. Részt vállal egy különös emberpár sorsában, s ettől ráébred, hogy aki megátkozta, testvér volt, szenvedő, mint ő maga; ekkor az átok elvesztette erejét, Ahasvérus az önismeret által váltotta meg magát. – Rokon legenda egy másik elátkozotté, a Bolygó hollandié.
*
A bolygó zsidó (vagy más néven az örök zsidó) legendája középkori eredetű történet egy zsidóról, aki az újszövetségi történetben ugyan nem szerepel, de akit a Biblián kívüli legenda szerint Jézus a Golgotára menet megátkozott, hogy életben maradjon az utolsó ítéletig, így kénytelen vándorolni a világban.[1] A 17. századtól Ahasvérusnak nevezett[2] vándorló zsidó legendájának egy változata már a 13. század első felében íródott Flores Historiarum krónikákban is szerepel.[3] A zsidó személyére és a cselekményre vonatkozóan sok verzió létezik. Többször és több helyen felismerni vélték a századok során a legenda szereplőjét.
A bolygó zsidó nevei
A bolygó zsidót sok néven nevezték. Kartaphilosz (= nagyon szeretett), József, Cartaphilus József, Butadeus (= istenverő), Laquedem Izsák. Az arabok is ismerték Szamirir vagy Zerib néven. Zerib Illés próféta fia, akinek Jézus hosszabbította meg az életét. Az arab legendáriumban a személy keveredik azzal, akit Mózes panaszolt be Allahnál az Aranyborjú készítésekor, és aki ezért szintén sanyarú örök életre ítéltetett. Egyes változatok a János 18:10 alapján Málkussal azonosítják. A legkésőbbi, de legelterjedtebb névváltozata az Ahasveros, amely utalás az Eszter könyvében szereplő Ahasvérusra, akit általában I. Xerxésszel azonosítanak. Az újkor elején talán pejoratív értelemben használták általánosságban a zsidókra. Ez a név Ahasver alakra rövidült, később Asvér, Ashver formában is elterjedt.
Ó, ezek a nevek mind az én neveim… és hány még, Uram Isten! Brüsszeli látogatásom után siralmas éneket költöttek rólam, s ez az ének Philippe Mouskes alapján Isaac Laquedemnek nevez – Mouskes ugyanis ezerkétszáznegyvenháromban flamand rímekbe szedte történetemet. Matthaeus Parisiensis angol krónikás, aki egy örmény pátriárkától hallotta, már előbb elbeszélte a históriát. Különféle városokban tett útjaimról gyakran beszámolnak a költők és krónikások, hol Ahasvérnak, hol meg Ahasvérusnak vagy Ahasvère-nek nevezve. Az olaszok Buttadiónak hívnak, latinul Buttadeusnak; a bretonok Boudedeónak; a spanyolok Juan Espera-en-Diosnak. Én magam legjobban az Isaac Laquedem nevet szeretem; Hollandiában gyakran szerepeltem így. Egyes szerzők szerint Poncius Pilátus ajtónállója voltam, és Kartaphilosznak hívnak. Mások csupán foltozó vargát látnak bennem, s Bern városa büszkén őrzi azt a pár csizmát, melyet állítólag én készítettem volt, és távozásomkor hagytam volna a városban. De én semmit sem vallok be személyazonosságomról. Annyit csupán, hogy Jézus megparancsolta: amíg vissza nem tér, mindig csak vándoroljak.
A történet
A cselekmény is nagyon változatos, az idők során egyre inkább kiszínezték. Az első változatban Kartaphilosz csak megsürgette Jézust, aki épp a háza előtt pihent meg a kereszttel. „Menj már, mit késlekedel?” – mondta neki, mire Jézus ezt válaszolta: „Én maradok és pihenek, de neked menned kell!” vagy: „Én megyek, de te addig várakozol majd, amíg én újra eljövök.” A későbbiek bővítményei szerint erőszakkal elkergette, sőt amikor hozzátették, hogy csizmadia mester volt, akkor már a kaptafával meg is ütötte.
Már Jézus kétféle válaszából is látszik, hogy a végkifejlet is eltérő. A legegyszerűbb esetben a bolygó zsidó egyszerűen csak nem képes meghalni, addig él, amíg Jézus vissza nem tér a végítéletkor. Amikor a kereszténység az első századtól kezdve elterjedt a Római Birodalom területén, a legtöbb zsidó elutasította ezt a vallást. A keresztények a 4. századra a zsidókat kezdték vádolni, akiket Krisztus és az egyházának megtagadása miatt örök vándorlásra ítéltek. Ezt a vádat erősítette fel a középkorban a bolygó zsidó legendája.[5] A színezett változatokban terjesztett legenda így a népi antiszemitizmus egyik rejtett eszköze lett, a bibliai szenvedéstörténet költött változataként.
Irodalomtörténete
Az első utalás a bolygó zsidóra az Ignoti monachi Cisterciensis S. Mariae de Ferraria chronica et Ryccardi de Sancto Germano chronica priora című, 1228-ban elkészült bolognai krónikában olvasható. Ez a legendárium a 781-től 1228-ig terjedő időszakot dolgozza fel. Az 1223-as évnél említi, hogy néhány zarándok Örményországban találkozott egy zsidóval, aki jelen volt a passió alkalmával a Golgotán. 1232-ben Roger de Wendower angol szerzetes a Flores Historiarumban már arról számolt be, hogy 1228-ban egy örmény érsek találkozott a bolygó zsidóval, aki Londonban számolt be erről a kalandjáról. 1243-ban Philippe Mouskes tournay-i püspök a Chronique rimée, 1250 körül Párizsi Máté bencés szerzetes a Historia Anglica című krónikáikban már kibővített formában közlik a legenda részleteit.
A szerzetesek János evangéliuma két részletét összedolgozva jutottak a bolygó zsidó legendájához. Egyrészt a „nagyon szeretett” (kartaphilosz) tanítvány, János evangélista halhatatlanságára való utalást lehet látni a Jn. 21:20–23-ban. Másrészt a Jn. 18:19–22 beszámol a főpap egy szolgájáról, aki arcon ütötte Jézust, őt a 18:10 miatt Málkus néven tartja számon a hagyomány. E két motívum alkotja a történet biblikus alapját. A bolognai krónika még csak a Jézus ellen vétőről beszél, a két angol krónika viszont a halhatatlanról, a nagyon szeretett Kartaphiloszról. E két elem keveredése hozta létre a bolygó zsidó legendáját, de ehhez kellettek még a későbbi irodalmi művek is. A Butadeus név csak 1300 körül tűnik fel.
A 16. században Németországban kezdett terjedni a bolygó zsidó története. Ekkor nevezték el Ahasvérusnak, és ekkor kezdték úgy gondolni, hogy a bolygó zsidó nem is pihenhet, mindig vándorolnia kell. 1542-ben Paul von Eitzen püspök német teológus egy hamburgi templomban látta,[6] legalábbis egy „Chrysostomus Dudulaeus Westphalus” álnevű, de egyébként ismeretlen szerző szerint, aki Eitzen 1598-as halála után (1602-ben) röpítette világgá a hírt – „Rövid híradás egy Ahasverus nevű zsidóról, etc”. Ez a mű egymagában többet tett hozzá a legendához, mint a többiek összesen, és Ahasverus „személyes beszámolóján” alapulva egészen részletesen leírja az eseményeket. Dudulaeus ezek után hozzátette, hogy 1575-ben Madridban, 1599 karácsonyán Strasbourgban, 1601-ben Lübeckben, később Krakkóban és Moszkvában is látták. Egyes német területeken Laquedem Izsák néven ismerték. Ettől kezdve több német irodalmi mű született a bolygó zsidóról, például Robert Hamerling Ahasver in Rom című költeménye (1865). A magyar irodalomban Arany János Az örök zsidó (1860) című verse[7] épül erre a témára.
Az 1602-es beszámoló hatására a 17. és 18. században egyre-másra vélték látni a bolygó zsidót. 1721. július 22-én Münchenben, majd Bernben, Ulmban és Bécsben is feltűnt. A legenda hamarosan szerteágazott, és a 17. században megszületett a bolygó hollandi tengerészmondája is.[2]
Jegyzetek
- ↑ A bolygó zsidó legendájának eredete, ketezer.hu
- ↑ Ugrás ehhez:a b Irodalmi alakok lexikona Bolygó zsidó , arcanum.hu
- ↑ Wandering Jew legendary character, britannica.com (angolul)
- ↑ Guillaume Apollinaire: A prágai vándor, mek.oszk.hu
- ↑ Anti-Semitism Written By: Michael Berenbaum , britannica.com (angolul)
- ↑ Der Mythos des Ewigen Juden Wie kam Ahasver nach Altbach?, stuttgarter-zeitung.de (németül)
- ↑ Arany János: Az örök zsidó, magyar-irodalom.elte.hu
Források
- Bolygó zsidó. In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X [Tiltott forrás?]
- A bolygó zsidó legendájának eredete és 13. századi forrásai
- The Jewish in the Middle Ages[halott link]
- Purim és a zsidó Ahasvérus
- Chrysostomus Dudulaeus Westphalus könyve, 1602 Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Ráth-Végh István: Tarka históriák, Gondolat Kiadó, 1964. (Ráth-Végh István összegyűjtött művei sorozat) 384–392. old.
További információk
- Le mythe du «Juif errant»: textes ayant exploité ce mytheBibliographie provisoire établie par A. Chimkovitch Archiválva 2019. július 11-i dátummal a Wayback Machine-ben, leslettreseuropeennes.eu (franciául)
- Wunderbarlicher Bericht von einem Juden aus Jerusalem bürtig, und Ahasverus genennet, welcher fürgibt als sey er bey der…, dlibra.bibliotekaelblaska.pl (lengyelül)