Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Az önsorsrontó/javító ember – XV.

Írta: Nagy Jenő · 2025. július 10.

kb. 20 perc olvasás

Eugéniusz:

Az önsorsrontó/javító ember – XV.



Életminőség vizsgálódások

Egy mondat a bölcs vagy balga,

és boldog vagy boldogtalan lélekről

Régi intelmek/bátorítások magyarán



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára



Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)



Kerényi Frigyes versei

Emlékkönyvbe

Hölgy kell nekem, pár hű baráti lélek,

S polgárszabadság levegő gyanánt.

Barátom van, szabadságot remélek,

S a pajzán szerelem régóta bánt:

Szivünkben hordván e szent háromságot,

Reá sem érünk hinni jobb világot!

B. emlékkönyvébe

Beúszva ifjuságunk habjait,

A szép folyam közös csónakja vitt.

Felezve bajt, felezve örömet,

A csónak népe vígan evezett –

S oly dúsan zöldelő partok között,

A férfikornak tengerébe jött.

Miért is volt a hullám oly sebes?

Most mindenik külön sajkát keres!

És karral észszel tenni elmegyen:

Hogy álmainkból szép való legyen.

Isten veled! ki tudja, merre s hol?

De lobogómmal még találkozol.

„Gondolj reám!” azt más hadd irja meg,

Nem irtam én: hisz én – ismertelek.

Sz. emlékkönyvébe

Van, kinek csak álmot ád az élet,

Mert reménye csillagokba nyúl:

Ily szivűnek ember mit kivánjon

A valónak boldogságibúl?

Lelke fel s alá szárnyalva vág –

Néki a föld őszi pusztaság!

Jó barát! szivednek óhajtása

Túlcsapongó szárnyat nem visel –

És imígy tenéked jót kivánva,

A dalember könnyen énekel:

Hont szeretsz – a hon körűled áll,

S hű leányt a hű szív majd talál!

Emlékkönyvbe út közben

Künn az ősfán, melynek annyi ága

Tárt karokkal a földig lenyúl,

Kis madárkát láttam megpihenni,

Zöld magányban háborítlanúl.

Megpihent s midőn uj utra kelne,

Zengett, mintha búcsut énekelne:

Hajh! de kissé elvonúl az égen

S hang, madárka – elfelejtve régen.

Vándorúton a dal emberének

Sorsa jobb! hol szárnya megpihen,

Tarka tollként húll ki gondolatja

S ott maradhat a kedves helyen.

Álmaimnak választott vidéke!

Összeérzés, csendes házi béke!

Annyi gyöngéd, annyi lelkes képek!

Én e völgyből illetődve lépek.

p 1

p Igétlen

p Életfogytig toporog

p élete nagy lehetősége,

p és/vagy a kincsesbarlang előtt,

p de nem mer kulcsot vagy varázsigét kérni

p (avagy Franz Kafka: A törvény kapujában)

p Mű-

p fajtalan

p Nem találod meg a műfajod,

p és teknősként a nyúllal futsz versenyt

p eleve biztos kudarcra ítélve önmagad –

p sosem tudod meg, mi is lehettél volna,

p miben lehettél volna a legjobbak között…

p Vérdíj

p Élve vagy halva

p Hajtóvadásznak rád,

p Emberfarkasok kiszolgáltatott prédaállata vagy,

p és nincs sehol menedékhely, nincs mentsvár, nincs oltalom

p (Mindenki egy ellen – az egész világ a halálos ellenséged…!?)

p Utó-

p hatásfok

p Aki egyszer hajótörött volt,

p az a csendes óceán látványától is retteg.

p Amikor először megtapasztaltad, hogy a kés kétélű,

p és nemcsak a kenyeret, de az ujjadat is el/le lehet vágni,

p azóta nem is mersz a kezedbe kést fogni – kenyértörés…

p Az önhittség ára

p Mások, légáramok vittek fel magasra,

p de te azt hitted: csak magadnak köszönheted,

p vagy a nagy szerencsédben nagyon elbíztad magad…

p Így keserves a mélyrepülés, a magasból mélyre zuhanás,

p mert ezek után meg teljesen, végleg elveszíted az önbizalmad

p Irreverzibilitás

p Előbb vág, azután mér…

p Kolbászból már nem lehet disznó…

p A sorsfordító döntéseket nem lehet visszacsinálni:

p Az élet nem játék, ami bármikor nulláról újrakezdhető

p First

p thing first

p Nem tudod eldönteni,

p hogy mivel kéne a napot kezdeni,

p Előbb a cipőt a lábadra vagy a sapkát vedd fejedre –

p Így ott ülsz és maradsz a hálóingedben az ágy szélén…

p Vak-

p repülés

p Bekötött szemmel

p átrohanni egy taposó-aknamezőn –

p avagy A félelem bére: robbanószeres

p autóval rossz szerpentinen menni…

p Fogadásból vagy magas jutalomért!?

p Finnyás nőci

p Addig-addig válogatsz,

p míg minden valamirevaló kérőd odébbáll,

p s be kell érned azzal, aki egyáltalán hajlandó elvenni,

p különben élhetsz penészvirág és stigmatizált vénlányként,

p akinek el kell szenvednie a közösségi vénlánycsúfolókat…

p Homoszex

p Sokáig üldözték,

p tiltották, bünteték,

p betegség-stigma volt rajta,

p majd azután megengedték,

p mára már sokan támogatják is,

p tán azt is megéljük majd,

p hogy kötelező lesz…

p Meztelenül

p Jövünk és megyünk,

p a halottas ruhán nincsen zseb –

p ha sokat harácsoltunk és elég

p sokáig élünk, akkor jó eséllyel

p végignézhetjük, ahogy utódaink,

p örököseink azt eltékozolják…

p Csapda

p az is baj, ha van

p a katona fején sapka,

p de az is baj, ha nincs –

p valamibe mindig bele lehet kötni,

p mindig az elöljárónak állhat feljebb,

p bármikor lecsaphatna rád,

p húzd be füled, farkad,

p örülj, hogy luk van a fenekeden,

p ne kérj, pláne ne követelj semmit…

p Légy merész!

p Aki mer, az nyer…

p A bátraké a szerencse…

p De a vakmerő Istent kísérti

p Nem bátor az a ló, csak vak

p A gyáva népnek nincs hazája

p Gyáva embernek se hivatása,

p se társa, se szerelme, de otthona,

p se családja, se boldogsága,,,

p Humorfóbia

p Atavisztikus félelem – vicctelenség:

p nincs bátorsága elsütni egy jó poént,

p nehogy vérig sértsen egy hatalmasságot,

p aki rossz esetben nem tréfásan vághat vissza…

p Önsüllyesztő

p Az önleértékelés,

p az alkalmatlanság érzése,

p a kudarctól való páni félelem

p nagy hegyláncokat emel mielénk,

p amitől nem látni a jó perspektívát…

p Sorshúzás

p Ami sorsolással dől el

p Megtizedeléskor, ki áll

p a sorban épp a tizedik helyen.

p Sorsot húzni, kinek a feleségét

p áldozzák fel a Déva várát építők

p Vigasztalhatatlan

p A bú elemészti a húst

p Lenne mit enni, de végelgyengül

p Nem tud, vagy nem akar nem búsulni

p Nem tudja feldolgozni a gyászt

p Belerokkan a gyászmunkába…

p Függősége miatt utána is hal…

p Egy csónakban evezünk

p Te a gályarab, ő a luxushajó fedélzetén

p Egy csónakban eveztek, de nem egyfelé

p Vagy ő csak mímeli, vagy beteget jelent…

p Vagy ő csak vicceket mesél/vezényel…

p Rosszaság

p Honi soit qui mal y pense

p Rossz az, aki rosszra gondol

p Mindent direkt, szándékosan félreért –

p az ártatlan szólást is pajzánul értelmező

p A saját prüdériáját imígyen leleplező…

p Vaktában

p Bepánikolt

p vagdalkozó, tüzelő…

p Hamar ellövi minden puskaporát,

p s mire ott az ellen, vagy a vadkan,

p már nincs egyetlen tölténye…

p Dzsentri karikatúra

p Munkás élet helyett

p elkártyázod mindened,

p a birtokod, a házad, a vagyonod,

p neadjisten még a feleségedet is…

p Majd nincs más hátra, mint „előre”:

p jön a „becsületmentő” főbe lövés…!?

p (Ha csak nincs/nem volt

p egy „vén gazembered”…)

p Jog-

p fosztott

p Semmi nem alanyi jog

p Semmi nem magától értetődő

p Minden lépésed meg kell indokolni

p Minden lépéshez engedélyt kell kérni

p Vagy minden tilos vagy kötelező…

p Növekvő kín

p Nem szabad/lehet

p megvakarni a viszkető helyet

p Csorgó vízcsap mellett visszatartandó vizelet

p Ha csiklandoznak, s tilos hangosan nevetned…

p Egyre kibírhatatlanabb fogfájás – lekötözve…

p Esztétikum

p Taszító, undort keltő látvány és bűz

p Torzók, csiricsáré színek, aránytalanság

p Gnóm, taszító, viszolyogtató emberarcok

p Stílustörések, eklektika és a többi, ecetéra

p Álválasztó

p Megvásárolt,

p halálra dolgoztatott rabszolga lesz

p vagy a biztos és kínos éhhalál sorsa vár rájuk…

p Felakasszanak, agyonlőjenek, vagy villamosszék?

p Most a baloldali vagy a jobboldali pártra szavazol?

p Transzmisszió

p A magyar szakszervezet,

p mint kommunista kádertemető,

p a párt érdekeit a munkás rovására képviselő

p Évente kiviszi a népet május elsején integetni

p (aki jó fiú, nem ugrál, az mehet a SZOT üdülőbe…)

p Statárium

p Rögtön ítélet –

p se vizsgálat, se tárgyalás

p S nem csak háborús vész-

p helyzetben, de békeidőben is…

p Mint mikor a családfő tettenéréskor,

p avagy az anyai beszámoló alapján

p azonnal ítél és végre is hajta azt…

p Önkímélő

p Aki menti életét,

p az biztos elveszíti azt…

p Aki nagyon kíméli magát,

p az a gyengeségébe hal bele

p Az edzetlen, elpuhult test

p és lélek is jóval sebezhetőbb

p A gyermektelen nő testi és lelki

p immunrendszere erőtlenebb…

p „Rák-

p menet”

p Előre – helyben – hátra

p Elkésett lépés – hátralépés

p Ennél már az is jobb lett volna,

p ha egyáltalán nem lépsz

p De a lendület vételéhez

p érdemes hátrébb lépni…

p x

Kerényi Frigyes

PETŐFI SÁNDORNAK.

Hogy is ne szóljak vissza pár soron

Dalodra, te pogány Anakreon,

Ki még az égben is, kemény dolog!

Csak bort s szerelmet énekelni fog.

Őszinte vagy, lepletlen, egyenes,

Ki álvirágot dísznek nem keres,

De nyilt szavadra, pajkos verselő,

Még engem is vehetnek ám elő!

Mámorvitéznek tarthat annyi lány,

S szakadni fog kosár kosár után.

Csépelni fognék akkor lantodon,

Mig összetörném, rosz Anakreon!

Tudod, boros pohárt szép hölgy utál,

Mert véle tán vetélkedésre száll:

Birván, mi szinte gyújt és mámorit,

Bűvös szemeknek gyémántkelyheit.

Oh, a mióta ittam ily pohárt,

Mellemben a szív tétovázva járt,

És én a többit bár meg nem vetem –

Minden borok fölött ezt szeretem!

Nem árt talán e kis nyilatkozás;

Jobb, szólok én, mint szóljon róla más.

És most te hozzád elpártolt szinész,

Ne bánd, hogy álmod feledésbe vész!

Ha több lett volna álomnál, tudom,

Te meg nem álltál volna féluton;

De álom, álom, tarka búborék

Fog még teremni másutt is elég!

Szinész mit épit dől még kéz alatt,

Egész országa néhány pillanat.

Mi boldogabb, kit istenünk szeret,

Oltván belé teremtő szellemet,

Hogy zengené, mi mást titkon hevít,

A földi lét örök szentségeit. –

Sziven ragadta egykor ősömet,

Szárnyára kaphat ujra engemet,

És a nagy éjben alvó unokát…

Ezt gondolám, emlékezvén reád.

Nagy szinpad ez, élhetsz e szinpadon

Kin és gyönyör közt, hírben, szabadon!

Mert hol megannyi szárny emelkedik,

A dal bilincse is majd megtörik.

S a dalnak, melyet itt-ott hó fedez,

Meleg napokban koszorúja lesz!

Reményeink tavaszt sugárzanak,

Legyünk mi benne zengő madarak:

Pacsirtanép, föld- és éggel rokon,

Keltvén, riasztván ékes hangokon,

A honmező hogy népesűlne fel;

S tegyük örömmel, a mit tenni kell!

Irtad: szeretsz s égőn szerettetel,

Miből föléd búnak felhője kel.

Most minden órán írnod kellene:

Fájó kebelből legszebb a zene. –

Ha újra látod a szép gyermeket,

Mely jó szivednek más világa lett,

Csókold meg, mondván: ezt egy jó barát

Lehelte a nagy távolból reád,

Ki híven érti lángtelt kebelünk,

Ki nem perel s okoskodik velünk,

Hogy, sorsnak, észnek ellenére bár,

Köztűnk a szerelem villáma jár.

Petőfi Sándor:

KERÉNYI FRIGYESHEZ

Szerelmetes barátom, jó napot!

(Vagy estét… amint e firkát kapod.)

Hát hány hét a világ Eperjesen?

Hallom, hogy szenvedtél keservesen,

De csakhogy már bajod végén vagyon!

Örvendek én ezen, pedig nagyon;

Mert, oh barátom, azt elhiheted,

Hogy szörnyü mód szeretlek tégedet.

Már ismeretlen is szerettelek,

Hát még mióta rusztiztam veled!

T’od, a Komlóban, persze, hogy tudod;

Hogy is feledhetnéd azt a napot?

Én részemről csak el nem feledem,

Legyen bár Matuzsálem-életem.

Nos hát te jól vagy, hál’ istennek! Én?

Mint gazdag városban szegény legény.

Másfél hete, hogy őket elhagyám.

Kiknél valék, apám és jó anyám.

Apám kibékült; volt is rája ok:

Hiszen szinész már többé nem vagyok.

Örűl ő – de olyasmit érzek én,

Mit a paradicsomnak küszöbén

Almátevett ősünk érezhetett,

Midőn belőle kikergettetett.

Ott éltem volna én a színpadon

Kín és gyönyör közt… hírben… szabadon…

Dicső álom volt. Volt! Már elmula.

Borúljon rá felejtés fátyola.

Mint mondám, itt vagyok másfél hete,

Másodmagammal jöttem én ide.

Tudod, ki az, ki Pestre elkisért?

A bú – egy szép kis szőke gyermekért.

Szegényke! titkolá, hogy értem ég.

Midőn bucsúzni hozzá elmenék,

Oly szomorúan pillantott felém;

S ösztönszerűleg én megölelém.

És csókot érzék, forrót, ajkamon,

És könnyet érzék, forrót, arcomon. –

Én nem tudám, hogy őtet szeretem,

De amidőn megindult szekerem,

S elgondolám, hogy végkép elhagyom:

Elkezde fájni a szivem nagyon.

Mi egymáséi soha nem leszünk,

Egymást feledni lesz talán eszünk.

Egyébiránt időm honn jól telék.

Vers, pajtikám, hó! vers termett elég.

Nem vagyok én verseknek szűkiben,

Bár pénzem jőne olyan könnyeden.

A pénz, a pénz! ez ám a bökkenő.

Ez életünkben a szekérkenő.

Nélkűle a kerék lassan forog,

S forgása közben szörnyen nyikorog.

Azonban érte nem töröm magam;

Jelenleg is – amennyi, annyi – van.

Naponként jön, miből eszem s iszom;

A holnapról én nem gondolkozom,

S ha a jövőbe vetem is szemem:

Vagyon dolgában bizonyára nem;

Azt kérdezem magamban legfölebb:

Mikor mulathatok megint veled?

Veled s a többiekkel, akiket,

Mint téged, oly őszintén szeretek.

Ti vagytok nékem minden örömem;

Emlékezetben legyetek velem,

Mig a boldogság szép órája üt:

Hol ismét áldomásozunk együtt!

Pest, 1844. június 25.

BYRON UTÁN.

Kéjt a föld többé nem adhat,

A minőt elvett vala,

Hogyha egyszer ifjuságunk

Lángérzelme elhala.

Nem halványúl lánydad arczon

A piros szin oly hamar,

Mint a gyöngéd szívvirágok,

Melyeket kebel takar!

Ők, kik vakmerően úsznak

Sorsuk zúzott csolnakán,

Bűnsziklákon tévedezve

Kéj s gyönyör hullámzatán:

A vezértűt elvesztették,

Vagy az oly partot mutat,

A minőhöz szertetépett,

Rosz vitorla el nem hat!

Mint halál, betér hivatlan

A kedélynek hidege –

Idegen kínt meg nem érez,

A ki kínt nem éreze.

A merev dértől könyűink

Lángforrása fagyba vesz:

Ha szemet látsz tündökölni,

Jégnek csillogása ez!

Bárha néha ajkainkra

Tréfa lebben s kebelünk

Feldereng, hajh éjfelenként,

Hogyha álom nincs velünk:

A legázolt omladékra

Repkényágak lombja foly –

Felvirúló s friss kivülről,

Ott benn oly porló s komoly!

Volna, mint volt, érzeményem!

Volnék az, mi egykoron –

Fogna bár a mult időért

Köny peregni arczimon!

Édes a puszták forrása

Bármi sótelt íze van –

Édes volna a köny árja

Éltem pusztaságiban.

p 2

p A

p pénz

p az fő-

p egyetlen értékmérő?

p A piac ítélete az tényleg objektív

p Minden más csak szubjektív ízléskérdés

p Amit kevés munkáért a legjobban fizetnek,

p azt érdemes a napi megélhetés alapjává tenni

p Pl. kurválkodás, árulás, bérgyilkosság stb. stb.

p Minden eladó

p És minden vehető?

p Pénzzel sajnos ma már

p túl sok mindent el lehet érni….

p De Te mindent azzal akarsz megvásárolni:

p minden olyat, ami csak ajándékként kapható…

p És pont ezek a legjobb dolgok az életben:

p hivatás, barátság, szerelem, otthon stb.,

p végső soron maga a boldogság…

p Hidegzuhany

p Amikor a várt jó, legjobb

p helyett rossz, sőt a legrosszabb jön:

p Pl.: simogatás, cirógatás helyett pofon, ütés…

p A hitvesi csók helyett szemrehányás-özön…

p Nem olajozott kéz nem masszíroz, így kínoz

p Csak

p olyan játékot

p „kockáztatsz meg”,

p ahol nincs vesztenivaló,

p ahol csak nyerni lehet –

p pl. magaddal sakkozol,

p vagy magad ellen fogadsz…?

p Feladat

p Egy bögre

p fagyos vízből

p csak a kisujjad használva

p lemosni az egész testedet

p (ami kimarad, azt leforrázzák)

p Kétarcú

p Utcán angyal,

p de otthon ördög…!?

p Mindig az idegen az első?

p Minden „külső” sérelmedért

p az előszeretteidet ütöd, vágod?

p Elbizakodott

p Már előre iszol

p a medve bőrére –

p be is rúgsz, mellé lősz,

p és végül ő eszik belőled…

p Ha egyszer, illetve tegnap nyertél,

p akkor ma miért is kaphatnál ki?

p Kapituláció

p Feltett kézzel

p megy ki a mérkőzésre

p Aki az ún. papírforma miatt

p előre borítékolja a saját vereségét

p (esetleg még maga ellen is fogad,

p hogy valamit azért ő is nyerjen…)

p Hiányzó

p láncszem

p A szád várja,

p de a kezed nem fogja meg…

p Egy ember, aki nem adja tovább a stafétabotot

p Egy feledékeny, akinél megszakad a hírlánc…

p Mérték

p Nagyon nem mindegy…

p Kismértékben orvosság, nagyban méreg

p Az orvosságnak nem a mennyisége gyógyít

p Ugyanaz, ami meggyógyíthatna, meg is ölhet…

p Egy korty pálinka lehet szíverősítő, lazító,

p de ha egy üveggel megiszol, bele halhatsz…

p Kétélű kés

p A túl éles kés

p a tartó kezed is megvághatja

p Pláne akkor, ha nem tudsz róla: egy eszköz,

p aminek nincs lelke – neked kell ügyelned rá…

p Ha fegyvert ragadsz, fegyver által veszhetsz,

p ha kiveszik a kezedből/magad ellen fordítod…

p A balek

p és a lefölöző,

p parazita haszonélvező

p Másnak bőven termő bamba diófa

p Te vetsz, gondozol, aratsz: másé a haszon

p Ő a te verejtékedből dúskál, te meg koplalsz…

p Nyugi

p Ne aggódj,

p hisz csak a szomszéd ház ég…!?

p Nyugodtan dőlj hátra és ringatózz a hintaszéken…

p Majd kijönnek a tűzoltók, ha időben elindulnak stb.

p Háta

p közepe

p A saját hátadat

p csak a tükör/más szeme látja,

p De te mégis csak tekered a nyakad, forgolódsz…

p („Akkor lássalak, amikor a hátam közepét…!”)

p Félszívvel

p Mész a templomba és a színházba,

p S csodálkozol, hogy nem történik veled semmi,

p Semmi izgalmas önismereti szellemi kaland,

p Semmi pokoljárás, katarzis, megtisztulás,

p Ünnepi purgatórium és mennybeszállás…

p Sebezhetőség

p Aki infantilis lesz/marad

p Mintha sohasem fogtad volna fel, hogy

p milyen könnyű kioltani egy ember életét!

p A magadét éppen úgy, mint bárki másét…

p Amikor meg már kész a baj, akkor már késő…

p Bemagoló

p nem mer rögtönözni,

p ami a szívén, az nem a száján…

p Sablon szövegek szajkózásával

p próbálnak udvarolni, szépet tenni,

p pláne ha ez egyszer véletlenül bejött

p (pl. maga úgy hasonlít az én édesanyámra…)

p Tudni

p Nem tudják,

p hogy nem tudnak,

p vagy rosszul tudnak valami létfontosat,

p Ezért nem is kételkednek, nem is kérdeznek…

p És amit rosszul tudnak, azt jól csinálják,

p mint a lelkiismeretes protokoll orvosok…

p Tapintatlan

p Azt érted igazmondáson,

p Hogy mindenkinek mindent

p Szemtől szembe meg kell mondani,

p Egyenesen a szemébe kell vágni:

p ha bandzsa, ha csúnya stb.

p Kicsúfolva

p Azért amiről azután

p tényleg a legkevésbé,

p vagy egyáltalán nem tehetsz:

p a testi hibáért, beszédhibáért,

p vagy ami nem is szégyen: pl.

p a szüleid szegénységéért..

p És te ezért a föld alá bújsz,

p elveted magad szégyenedben…

p Licitverseny

p Ki nyeri el „A világ

p legsajnálatraméltóbbja” díját?

p És te jó eséllyel indulsz, mert

p oly vastag a panaszkönyved,

p és még koránt sincs tele…

p Mártírkodó

p Mintha keresnéd a szenvedést,

p sőt még akár a mártíriumot, a vértanúságot is…

p Gondolván: így tudsz fajsúlyt adni létezésednek….

p De így csak hiú tragikomikussá váló figura leszel.

p Önbüntetés…

p Arra kárhoztatod magad,

p hogy minden nap felgörgess egy kősziklát a hegyre,

p majd tehetetlenül végignézd gurulását vissza a völgybe

p (bűntudatodtól szabadulnál e magadra rótt vezekléssel…?)

p Szerencsebérlet

p Nem számolsz a szerencsének a

p természetéből fakadó forgandóságával,

p És ha egyszer valami nagy szerencse ér,

p attól fogva már bizton számítasz erre…

p Jószerencséből bal

p Hármat kívánhattok a jótündértől,

p nem érzed át az alkalom egyszeri jelentőségét…

p Az élettársadnak is fontosabb, hogy lebunkózzon.

p Így a kezdeti állapotnál még rosszabbul végzitek…

p Halhatatlan

p Öröklétre kárhoztatva…

p Addig imádkozol örök életért,

p míg a végén tényleg megkapod,

p s azután már hiába könyörögsz

p a kegyelemdöfésért…

p Elszámoltató

p Minden perccel,

p fillérrel elszámoltatod élettársad,

p már a házassági szerződésetek is több száz oldal –

p mintha nem az együttélésre, de a válásra készülnél…

p Róbert bácsi

p Akinek a neve fogalom lett.

p A népbarát ingyen-konyhás,

p Vagy a nagystílű körözött szélhámos zsidó…

p (Szabadkőművesség ma: hasonló taktika rajzolódik ki,

p egy kis nagydobra vert jótékonykodás és sötét üzelmek.)

p x

PÁKH ALBERTHEZ.

Te ki mindig csak kaczagtál

Minden földi bohóságon,

Mit mondasz majd, ha elmondom

Uj-budai boldogságom?

Nem mozdulhatok, csak kínnal

Pillantgatok jobbra-balra,

Verset irnék unalmamban

Minden zugban a kőfalra.

Szén csak volna, kőfal nincsen,

Lakásom csupán faházban,

S testem a magas szerencse

Tartja fogva forró lázban!

Téged a víz vitt a jégre;

Engem a nap perzsel, éget,

Ördög tudja, hogy mi czélból,

Ördög tudja, hogy mi végett.

Itt a hol sürögni kéne:

Heverészek, pénzem nincsen;

Hírt hazámból nem hoz senki,

S ott van eltemetve kincsem.

TEMETŐBEN.

Künn vagyok a temetőben –

Akáczfák és czipruslombok,

S szomorfüzek erdejében.

Mutatják, mint idegennek,

Ama márványpalotákat,

Mikben nagyjaik pihennek.

Fakereszt van szerteszéjjel…

Onnan kelnek a zsarnokhoz

Kinzó lelkek minden éjjel.

Meleg áldást mondva rátok,

Kik az inség éjjelének

Harmatcsöppjei valátok.

Nappal bölcsnek és botornak

Egyaránt zeng Hosianna

Arany ajkin a szobornak.

Lépteim tovább ragadnak.

Márványoszlop, bérlett szolga,

Nem hiszek arany szavadnak.

Megyek azoknak porához,

Kiknek a bú fris virágot

S közte igaz könnyet áldoz.

De ott csend kell a kebelnek…

Szent a hely, nem háborítom –

A hol árvák térdepelnek.

Szülőföldemnek határán

Az a domb, mely nékem oltár,

Nincs-e pusztán, nincs-e árván? –

Míg zarándokolva késem –

Béborítja lombozattal

Örökzöld emlékezésem.

Halottak napján

Bús szivűek temetőbe mennek;

Oh, nekem sem ismeretlen útja, –

Kik szerettek, régen ott pihennek!

Én is, én is emlékezni jöttem!

Gondolván, ha majd a többi mellett

Síri hajlék domborúl fölöttem,

Csöndes fái közt e temetőnek

Dalaimnak meleg ismerői

Engem is meglátogatni jőnek.

Mintha sírhoz nőtt le volna lábam,

Kibeszéltem magam a hallálal

Kínnak, kéjnek rengő ostromában.

Mondám: néma népek zord királya,

Borzadalmas országod mezőin

Szívem eddig nyugtát nem találja;

Oh ne szólíts búcsuzásra, élet!

Szép szavaidból annyi nincs beváltva,

Kora volna még számolni véled!

Álmaimban adtál, s áldlak értte,

Adj a tettben is termő szerencsét,

A remény ezerszer megigérte.

Lelkem és e lantnak zengedelme

Hadd találjon viszhangot magának,

Jó s igazból bő italt az elme.

S majd ha egyszer tiszta homlokomra

„Ember ő és honfi” irva lészen,

Megelégszem; – akkor dönts halomra.



Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei

A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

A legeslegtöbbet én használhatom/árthatom magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás-otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

