Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek

Régi-új intelmek/bátorítások – LXI.

Írta: Nagy Jenő · 2025. július 9.

kb. 24 perc olvasás

Eugéniusz:

Intelmek és bátorítások – LXI.

Ősrégi és új magyar parainézis

szabadlelkű örökifjú keresőknek



Életminőség vizsgálódások

Egy mondat a bölcs vagy balga,

boldog vagy boldogtalan lélekről

Szellemi segítség: igazmondó tükör



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke vagy Sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsrontó típusok magyarán írt példatára



Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki-testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok

pppppppppppppppppppppp

Önmagadon

nevetsz vagy szörnyülködsz, mert

a mese rólad szól – ismerj önmagadra!

A baj felismerése már a gyógyulás kezdete –

csak rajtad áll: változtass az eddigi életeden!

Tompa Mihály versei

PIPÁS KÁNTOR.

Nagy sáskajárásról lesz emlékezetem,

Mely támadott vala távol napkeleten;

Töröknek mondta ezt a jó magyar szája.

Szomorú időknek szomorú nótája!

Sarcoló készségben üle Szolnok alatt

A pogány seregből egy jókora csapat;

Lova a magyar ló abrakját elvette,

Maga meg gazdája kenyerét megette.

A szomszéd helységek valamelyikében

Motoszka támadt a jó kántor fejében,

Hogy a törököket ő bizony megnézi:

Mit, mit nem csinálnak lófarkas vitézi?

Volt kántor uramnak két szép tulajdona:

Nem pállott meg a bor előtte, de soha!

Pipáját mig ivott, csak addig nem szítta;

Pipás kántor, – már a vidék csak ugy hítta.

Egyszer hát kiballag a falu végére.

Onnan lopakodva a bodzásba ére,

Azután meg guggon ment az ér-oldalon…

S egyszer látja: hogy már elég közel vagyon.

Sürü galagonya-bokor volt nem messze,

Ott lesz még egyszer jó, ott nem vesznek eszre!

S benne űlt a kántor két-három perc alatt…

Előtte lóháton cifra török csapat. –

Nézte: mint forgott a sereg ide s tova,

Tüszkölt, ágaskodott nem egynek a lova;

Nézte a sokféle eszközt és szerszámot,

S nagyon kedvére volt minden, amit látott.

S míg ezeken függött két szeme és esze:

Zsebjébe elszökött pipájaért keze;

Megtölté s kiütött reá a revébűl, –

S mind ezt tevé a jó kántor tudta nélkűl.

És lőn nemsokára, hogy a bokor felett,

Mintha égetne ott valaki töreket,

Vagy volna befűtött téglaszín kéménye:

Kékszinű füstoszlop csavargott az égre.

A füst szemébe tűnt a török vezérnek!…

S a kántor látja, hogy felé nagyon néznek!

Nem tudja az okát, csak ugy fűl és fázik…

S akkor veszi észre, hogy hiszen pipázik!!

Azonközben néhány török oda nyargal,

A bokrot szurkálják, veregetik karddal!

A «falu torkából» majd kimegy a lélek…

Végre ráakadnak, – vége van szegénynek!

Mégis csak meghagyták a vezér szavára,

Kinek nagyon tetszett szörnyü pipázása;

‘Ne bántsátok – monda – ki így tud pipázni:

Nem lesz azzal szégyen egy szál kardra szállni!’

És kikiáltja ott a falu-végen:

Mikép a kántornak bajvívása lészen!

És ha a törököt a harcban leveri:

A helység adóját husz nap elengedi.

Összefut a hírre a falu népsége,

Százféle beszédnek se hossza, se vége;

Kántor uram pedig epekedik nagyon…

A mennykővel üttet dohányt, pipát agyon.

Lefityeg az orra, mint beteg pulykának,

A bátorító szók semmit sem használnak;

Mondják: vágja agyon, eb lelke pogánya!…

De ő nem szól semmit, csak fejét csóválja.

Végre megesik a népnek szíve rajta,

Szánalommá válik a biztatás hangja;

S a sok sohajtással kiveszik sodrából,

S íme szemlátomást felvidúl magától.

«Sohse sohajtsatok, sohse busúljatok!

Egyszer meg kell halni, természetes dolog!

Hanem amíg élek, illő, hogy jól éljek,

Ugyan hozzatok csak egy kulacs bort, kérlek!»

S amint felvágja a jó bor nyelve csapját:

Vígan félreüti szőretlen kalapját;

Még a rosz pipa is kegyelmet nyer nála, –

«Majd megtanítlak én, lánchordta pogánya…!»

Harmad-napig igy megy a helység házánál

Talpig pipafüstben, torkig borszeszben áll,

S aprítja a pogányt a vitézlő kántor, –

«Fogtam én törököt – monda – egyszer-másszor!»

Azonban ütvén a bajvivás órája,

Tántorgott, reszketett a jó kántor lába;

S látván rettegését, így suttogott a nép:

Sohse látjuk többé pipázni ő kelmét!

De felbátorodott. És most összevágnak,

Nem engedvén kemény tartásban egymásnak;

Most lelket kap s imígy szól vidámon a nép:

Dejszen már egy cseppet se féltsük ő kelmét!

Oda vág az egyik kard hirtelen e szóra:

Mintha csak a mennykő csapása lett volna;

Oda néznek… s nincsen többé fej a pogány…

Vagy mit is beszélek? – a jó kántor nyakán.

Szegény nép elnémul, s csendben haza megyen,

Forgatván elméjét a bús történeten;

A közös megjegyzés is végre ez leve:

– Csak nagyobb pipás volt, mint kardos ő keme! –

p 1

p Aki

p sajnálja kidobni

p süllyedő élet-léghajójából

p a fölös-káros terheket, a ballasztot,

p és így nem tud emelkedni, de zuhan…

p Aki

p nem kérdi,

p hogy cui bono?

p kinek állt érdekében a gaztett –

p így nem is derítheti ki a bűnelkövetőt…

p (és így nem is juthat el akár önmagához)

p Aki

p ravaszul,

p vagy pénzzel

p megússza, kicselezi

p ugyan az emberit, társadalmit:

p de kap helyette isteni igazságszolgáltatást

p A

p bizonyítékok hiányában

p felmentettbűnös túl korán örül,

p mert rajta marad a folt a becsületén,

p és mert ekkor a kisbíró kínpadjára kerül

p Aki

p bérbe adja

p a lelkiismeretét

p és pénzért „szerecseneket” mos,

p vagy az égbekiáltó bűnt bagatellizálja,

p Bűn-

p bandás:

p ily áron rövid

p és ferde úton kíván

p hamar és nagyon gazdagodni,

p hogy hamis vágyait kielégítse

p (kriminális karrier a börtönbe)

p Abortusz:

p aki idegen szóval,

p tolvajnyelven stb. szépítgetne

p emberölést – magzatgyilkosságot…

p De önmagát hosszabb távon nem csaphatja be,

p amit most bagatellizál, abból majd dráma lesz…

p Aki

p csak a hízelgőkből

p gyűjtögeti magának

p a – lefizetett – „baráti” körét,

p akik vagy tévutakra ösztönzik,

p neki rossz életpályára sodorják,

p vagy pont a bajban hagyják cserben

p Délibábos:

p megtévesztő,

p csalóka képzelődésből,

p érzéki csalódásokból illúziókat kergető

p Mint ahogy Hűbele Balázs, a délibábok hőse..

p Akinek

p a hátából

p egy jó hosszú ideig

p akár még szíjat is lehet hasítani,

p ha azt egy kokárdás eke szánthatja

p Aki

p a kevés,

p elég jó helyett

p inkább a rosszból eszik túl sokat,

p lehetőleg egyszerre, előre egy hétre…

p A

p parazita

p ravasz átprogramozó

p átveszi feletted az irányítást,

p és attól fogva csak neki szolgálsz –

p pl. a sajátodé helyett az ő fiókáit eteted,

p a tieid meg közben éhen halnak, elpusztulnak…

p Aki

p amíg ilyen

p bűnös-mocskos,

p addig nem is járulhat az Úr elé,

p pedig Jézus is a „betegekért” jött el…

p A

p súlyos

p aránytévesztő:

p ágyúval lő a verébre,

p és így lesz közvetett házromboló…

p Mint aki a másik arcán a legyet

p nagy kalapáccsal üti agyon…

p Az

p egyik

p nem tud vitatkozni,

p se logikája, se műveltsége,

p se idevágó, releváns érve stb.,

p a másik meg egy öncélú vitázó,

p akit lekevésbé az igazsák kiderítése izgat…

p Akinél

p a hiábavaló

p önkínzó fogyókúra után

p hedonista zabálás a jutalom,

p és így rosszabbul végzi, mint kezdte…

p Materiálisan gondolkodsz, márpedig

p az ép lélekben lenne ép test…

p Neked

p az jelenti

p az ön-szer-etet,

p hogy ha kell, ha nem

p csak eteted, tömöd magad

p egyébb, lelki örömforrás híján…

p A

p szeretethiányos,

p önmagát el nem fogadó

p hibás ön-testképet alkotó,

p aki kövérnek látja magát,

p és ezért akár a halálig is éhezik…

p Aki

p egy sikeres

p hozományvadász,

p és a csóró holtig szenvedi

p megaláztatásait, rossz házasságát –

p papucskormányzás alá fog kerülni

p (vagy elmegy a hozomány,

p de megmarad a csúnya nő)

p Kegyelemből

p járandóságot formálni?

p A tanulságos anekdota szerint

p F. J. császár, amikor eljárt vadászni,

p a vadászmestert a kocsis mellől a bakról

p mindig maga mellé, a hintóba szólította –

p mindaddig, amíg ő egy alkalommal

p már magától is egyből be ült mellé,

p nem várva meg, hogy szólítják-e vagy sem.

p Attól fogva mindvégig maradhatott a bakon…

p Aki

p sorrendetlen:

p előbb tetőt ácsol,

p majd később alapoz –

p vagy a levegőre épít légvárat…

p Aki

p csak épp

p a szó-sorrendet téveszt,

p így pont ellenkezője az értelem

p „Hát én nem vagyok bűnös”

p „Én vagyok bűnös, hát nem?”

p Szeles:

p szeleburdi,

p aki előbb vág

p és csak azután mér:

p helyrehozhatatlan kárt okoz

p meggondolatlan sorrendetlenül…

p Aki

p eső után

p két köpönyeget is felvesz,

p és még egy esernyőt is tart feje fölé

p Késő bánata tényleg ebgondolat

p (így még meg sem tud száradni)

p Aki

p egy „bezzeg gyerek”

p szerepet elfogadóként

p megutáltatja, izolálja magát,

p miközben maga is tévúton jár

p a dicsérőknek feszülten megfelelve…

p Ő

p „csak”

p egyedül

p a kísértésnek

p nem állhat ellen –

p így cinikus „bölcsen”

p veti oda magát játékszerül

p a Gonosz szellem hatalmába…

p Ha

p meglátod

p lelke arcát,

p azt hinnéd, hogy

p egy fantomképet látsz

p Akit körözni-keresni is nehéz:

p ő szinte különös ismertetőjeltelen lény…

p Ha

p úgyis

p meghalsz te is,

p mert nincs kivétel,

p akkor semmi értelme

p a földi erőfeszítéseknek…

p Jó korán halni, „megboldogulni”,

p de a legeslegjobb meg sem születni…

p Ak

p önmagában

p csak gyáva nyúl,

p de az imponál neki,

p ha beveszi a „kemény mag”:

p ő csak a csőcselékben erős ember,

p akkor „bátran” akár még lincselni is kész…

p x

PALI TÖRTÉNETE.

Kasza Gergely komám s régi ösmerősöm,

A téli estéket gyakran nála töltöm;

Egész helyes ember, jól áll gazdasága,

De minden öröme van csak a fiába.

No de nem is csuda, hogy azt ugy szereti,

Mivelhogy se kisebb; se nagyobb nincs neki;

Aztán a fiu jó, pedig a gyerekbe

Aki rosz is kedves, hát még a jó hogyne!

A belőlfűtőnél, ha jól ég a tüzünk,

Este annyi mindent összebeszélgetünk;

S amint összébb-összébb esik a zsarátnak,

Lassudik a beszéd, – s többen szundikálnak:

Tréfára fordítom akkor a beszédet,

S ha egy kacaj esik, az álom elszéled;

Többek közt azt mondom minap a legénynek:

Légy katona, öcsém! ha már bevennének!

S míg az anyjok nagyot szörnyűködik rajta:

Mért ne, ugy-e, fiam? felel rá az apja;

Nem tennél talán ugy, mint hajdan Csik Pali…

– Hogy volt az? nem tudná kelmed elmondani?

Hogyne tudnám! hát hogy bejött a francia,

– Régen volt pedig már ez a história. –

Katonának irták a fiatalságot,

Palit is, ki épen huszadikba hágott.

Majd kétségbe esett a Pál öcsém anyja,

Fel s alá futkosott erősen jajgatva;

Aztán a fiúval hogy mit, mit nem csinált?

De az is kegyetlen megvetette magát.

De még az apjoknak se tetszett a dolog,

Semmit se szólt, hanem mindig gondolkodott;

Elment ide-oda, templomba s gyűlésre,

Minden szót meghallott, megfontolt elméje.

‘Már anyjok sohse ríj! szólott végre fennen,

Ha már annyiba tölt, a fiu hadd menjen!

Kinéztem minden sort, s bölcsen általlátom,

Hogy segíteni kell a hazán s királyon.

Köz a baj, a teher mindenre egyenlő,

Amikor bántanak, álljunk fel egyenlőn!

Lánchordtát; ugy rontsd a fiu kedvét asszony!

Magam is beállok még, ha megharagszom!’

»Jaj dehogy eresztem! – az anyja kiálta –

Inkább két-háromszáz forintunk megbánja!«

‘Asszony! most azt mondom, hogy fogd be a szádat,

Menjen, ha baj van, s ha rá-jött a szolgálat!’

Egy szó sem volt többé. De ha az asszonyról

Azt hiszed megnyugszik, amikor már nem szól:

Oh akkor hibázol rettenetes-képen…

Pali anyjának is más járt az eszében.

A fiú eltünik a házból hirtelen,

Fűtől-fától kérdik: nem látta senki sem!

Apja boszankodik; anyja sír-rí, búsúl,

De titkon tyukot süt s vajas pogácsát gyúr.

Pali megfogadván édes anyja szavát,

Az erdőnek vette szépségesen magát:

Ott kullog, ott bujkál – s háttal megy utána

Mindennap a sült tyuk, a kalács, pogácsa.

Palinak az erdőn igen hosszu a nap,

Nagyot-nagyot alszik, meg fel s alá ballag;

Unalom az élte, pedig csak ötödik

Napja mulott még el, hogy ott börtönködik.

Egyszer hogy ledőlött egy tölgyfa tövében,

Sokáig mélázván a kékelő égen:

Egy furcsa jelenet ötlött a szemébe,

S Pali azt sokáig mozdulatlan nézte.

Hangyazsombék állt a fa tövén, – s iránta

Két arasszal feljebb egy lyuk volt a fába;

Lenn, apró fekete hangyasereg lakott,

A lyukban is, csakhogy veresek és nagyok.

Egy kabócalábat hoztak a feketék

Százan is megfogták, ugy voncolták elébb;

Egyszer csak leszalad sok veres a fáról,

S elveszi a prédát a gyengébb hangyáktól.

S alig hogy bevitték fent a faodúba,

Husz vagy harminc-annyin visszajöttek újra;

És megtámadván a fekete hangyákat,

A zsombéknál szörnyű veszekedés támadt.

Bele csimbajkodott mérgesen egymásba,

Csikart a lábával, harapott a szája;

Néhol pedig tíz is egy csomóba ragadt,

S hömpölygött fel s alá, mint egy kis gombolyag.

Ha a feketét a veres megkaphatta:

Vékony derekában kétfelé harapta,

S a fekete, ha már nincsen is hátulja,

Fejét a veresnek oldalába fúrja.

Van nagy zavar. Egyik birkozik, a másik

Futva viszi féltett kis fehér tojásit;

A győzelem ide meg amoda hajlik; –

– Csakhogy a lárma s a jajgatás nem hallik.

Nézi Pali, nézi… a nagyobb erőnek

Enged a fekete, a veresek győznek;

Nézi Pali, nézi… egyszer csak felpattan:

Teringettét! hát már mind megölni hagyjam?

Ezzel a kezébe kap egy kórószárat,

S a földhöz nyomkodván véle a hangyákat,

Ugyancsak öldösi, de a vereseket…

El-elmondogatván: nesze, nesze neked!

Ezeket mivelvén: már régen megette

Állt egy öreg ember; de észre nem vette;

Erdő-kerűlő volt, vagy olyas valami…

S ekkép szólítá meg: mit csinálsz te Pali?

Pali hátra-nézett s elszégyelte magát,

S az öreg folytatá: Fiam, Pali, no látd!

Minek öldösöd te itten a hangyákat?

Hát nincs ellensége elég a hazádnak?

Látod a példából: a hangya csak hangya,

Mégis a tanyáját egykönnyen nem hagyja!

Ott döglik meg inkább, pedig neki semmi

Más zsombékot túrni, ujabb tanyát lelni.

Fiam! tudd meg: neked nincs több egy hazádnál,

Ezen tul mindenütt koldus gyanánt járnál!

Hazafi, polgár vagy, s mint ilyennek szégyen:

– Fegyvert nem ragadni, hazád szent ügyében!

Hazáért, királyért sok ezrén felálltak,

Hogy az ellenségnek vethessének gátat;

Fel hát, édes fiam! fogj kezedbe kardot!

Ha a kis hangyánál magad feljebb tartod!

Az öreg folytatná tovább a beszédet,

Amelyből Pál öcsém már eleget értett;

Hanem már a fiú tul-jár ungon-berken,

Ugyan fogott-e a szép szó rajta, vagy sem?

–

Pálékhoz az öreg később befordúla

Nem látta a fiút, kérdést tett hát rúla;

S elmondták: hogy az biz se kérdett, se hallott,

Csak felszedte magát s katonának állott.

p 2

p Aki

p egy olyan

p örök kamaszos

p dackorszak-alkotó,

p aki végleg úgy is marad,

p csak azért se hallgat jó tanácsra,

p aki nem növi ki a gyerekbetegségét..

p Akit

p minden nap

p újra meglep,

p hogy van még

p nála is makacsabb dolog:

p mégpedig a kemény tények…

p (annál rosszabb a tényeknek,

p ha azok cáfolnák állítását, nézetét…)

p Aki

p érzékeli

p az ún. tényeket,

p és olyannyira tiszteli

p a körülmények hatalmát,

p hogy már eleve meg is adja,

p teljesen kiszolgáltatja magát,

p ahelyett hogy ő teremtené azokat…

p Aki

p azzal

p dicsekszik:

p milyen könnyen

p „hódította meg” a hölgyét,

p de majd igencsak háborog,

p ha más is így csapja le a kezéről…

p Aki

p nem érti,

p hogy a könnyen jött,

p vagy netán ebül szerzett

p – csalt, nyert, lopott, talált, kapott –

p pénze, vagyona is pont így megy el…

p Egy

p krónikus,

p bár jószándékú

p szereptévesztő:

p szülő helyett ő lesz,

p lenne a gyermeke brtatyizós jóbarátja,

p aki így tulajdonképpen némileg árva marad…

p Aki

p az ágyban jeles,

p mint egy profi örömlány,

p de a konyhában-társalgóban

p jóindulattal is csak elégséges,

p jóindulattal egy kegyelemkettes

p Aki csak a mézehetekre készült fel,

p a házasélet hosszú éveire mér/még nem…

p Az asztal miatt az ágytól is elválnak útjaik…

p Aki

p szerint

p a sokmilliárdból

p lehetetlen feladat neki

p kiválasztani azt az egy igazit?

p Vagy holtáig keresgél, mert mindig lehet jobb,

p vagy nem válogat, bárki jó – vagy végleg feladja…

p Neki

p teljesen mindegy,

p hogy kit választ élettársnak,

p ezért nem is választ, hanem sorsot húz,

p vagy elfogadja az első önként ajánlkozót,

p hiszen úgyis egy zsákbamacska minden nő…

p Akinek

p mindegy,

p kivel bújik ágyba

p holtomiglan-holtodiglan –

p hisz sötétben úgyis minden

p tehén fekete (lyuk, lyuk)

p Ő nem akar maszturbálni,

p illúziót kap, ha így önkielégít…!?

p A

p stílus

p az maga az ember:

p nagyon sokat elárul róla,

p hogy az ő szókincse az isteni nászra,

p a tisztán csodálatos emberi gyönyörre

p és egy új élet fogantatásának esélyére:

p dugás, kóbor numera, kettyintés stb. stb.

p Aki

p beképzelt,

p mert azt hiszi, hogy

p meghódított egy nőt?

p Mint aki úgy tartja, hogy

p halat tanított meg úszni…

p A hölgy már előre dönött,

p de a próbákon tesztelte!?

p (Gárdonyi Géza)

p A

p fogamzás–

p gátlás terhe,

p mint fölös-káros

p veszekedés-forrás…

p De ezt úgy is meg lehet előzni,

p ha a nő végleg sterilizáltatja magát,

p vagy a férfi „kasztráltatja” magát…

p Álszent,

p úgymond

p erkölcs-csőszködő

p mások szerelmi életét

p rosszindulatúan bíráló,

p álszemérmes, sőt prűd,

p pártában maradt, irigykedő

p aggszűzen elfonnyadt vénlányok

p Aki

p egy serény,

p buzgó bolond:

p a drága idejét

p fölöslegesen/károsan

p pazarló, szóró, tékozló,

p a madarat repülni tanító,

p vagy a tengerbe vizet hordó..

p stb. stb.

p Akinek

p a hallgatása

p nem arany, de sár:

p a vétkessel cinkos lapulás,

p vagy az ártatlanok melletti

p bátor tanúskodás elbliccelése,

p vagy konfliktus kerülése miatt

p az igazság ki nem mondása…

p stb.

p Aki

p nagyon

p rosszul tudja:

p ugyanis a részegség

p szerinte egy mentő, és

p nem súlyosbító körülmény,

p mikor pl. halálra gázol valakit…

p Aki

p egy tűzzel játszó

p „ravasz” szimuláns –

p aki így mentetné fel magát

p a honvédelmi kötelessége alól…

p Aki nem vigyáz, a „tűz” átveszi

p felette az uralmat – és úgy marad:

p egy beteg, vagy homoszexuális stb.

p A

p vezér

p kilövése,

p elcsábítása,

p lecsukása után

p pásztor nélküli

p szanaszét-széledő,

p önálló életvezetésre

p még-már képtelen nyájbirkák

p Ha

p kiderül, hogy

p nem tudja legyőzni,

p akkor ő az élére áll

p a törekvésnek, mozgalomnak,

p persz, ha ezt ők el is fogadják,

p mint pl. az üldözőből lett Pál „apostol”,

p aki azután teleírja az Újszövetséget…!?

p Ő

p a vevő:

p ha eladó a Lánchíd/

p Napóleon gyerekkori koponyája

p Vagy még sokkal rosszabb eset –

p a tudatlan végtelenül hiszékeny:

p aki kincsét, a szüzességét adja oda,

p kótyavetyéli el hamisgyöngyért…

p Te

p hipnotizálva

p és/vagy manipulálva

p önként és örömmel leszel birka,

p fejőstehén áldozata parazitáknak,

p és más szélhámos bűnözőknek…

p Az

p önhitt,

p de balga

p Midasz király azt hiszi,

p hogy ő jól szereti magát

p és azt a nagyot kívánja, hogy

p váljon minden arannyá kezében…

p Ami így is lesz és ő meg attól koldul…

p Akit

p a tisztes

p „szegénysége”

p csak azért keserít el,

p mert nem tudja, hogy

p csoportnyomásra, irigységből stb.

p felesleges-káros dolgokra vágyik…

p Aki

p ha csak pár napig

p helyet cserélne a királyfival,

p máris vágyna vissza „koldusnak” –

p de ha ez nem sikerül (képzeletben sem),

p akkor holtáig szomorkodik születési helye miatt…

p Akit

p a szerencse

p felrepített a magasba,

p de nem becsülte, elszédítette,

p magát bérletesnek gondolta, és

p így visszazuhant még mélyebbre

p x

MÁS

A CSÁSZÁR KATONÁJA,

MÁS A HAZA KATONÁJA.

Egyszer volt egy ember, – nem mese a dolog,

Azért hogy hozzá ily meseformán fogok.

Annak az embernek volt két legény fia,

Gergely az egyike, János a másika.

Jó két fiú is volt, nem lehet mondani,

Mégis az anyjoknak kedvesebb volt Jani;

Az a gyengesége lévén sok anyának:

Hogy egész bolondja legkisebb fiának.

Ahogy bejött ez a nagy katona-világ:

Katonának adta sok apa a fiát;

Jánost is kivánták, de az édes anyja

Gergelyt ösztökéli, csak őtet nógatja:

‘Te vénebb vagy, eredj! Jánoskám, te nem mégy!

Hisz csak húszéves vagy, Gergely már huszonnégy;

S ép e volt a baj, mert törvény szerint akkor

Az idősebbikre nem került még a sor.

Szörnyű háborúság lett ebből a háznál,

Leebb nézték szegény Gergelyt a kutyánál;

Sokat nyelt, fejére szállott piszok, mocsok;

Kétszer annyit koplalt, két annyit dolgozott.

Végre szólt, megunván a méltatlanságot:

»Anyámasszony! Én hát katonának állok!

Ugyis szálka vagyok a kelmed szemében;

S erre az életre kedvem is van régen;

Hanem én nem megyek, de senki fiáért,

Ha katona leszek, leszek a hazámért;

A kedves fiokat váltsa meg kelmetek,

De én csak nem teszem. Az Isten áldja meg!«

Gergely elment. Azért János nem lett szabad,

Mert az ujoncok közt bejegyezve maradt;

Sőt a sors-huzáskor szegény úgy megjárta,

Hogy a fekete szám maradt a markába.

Szegény bolond anyja majd kétségbe esett,

De pénzzé tett mindent, amit csak lehetett;

Féláron túladott földecskén és réten,

S egy cigányt fogadott fiáért jó pénzen!

Bizony pedig édes jó atyámfiai!

Dunába kén azt az embert hajítani:

Aki igy cselekszik, és nem fáj a lelke,

Hogy nincs honvéd fia, és van szabad telke.

Mert csak cudarság, hogy fia helyett holmi

Bitangot, cigányt küld honáért harcolni;

Van e mellett olyan bolond s szerencsétlen,

Hogy a fogadásban koldús lesz végképen.

Csapjatok fel tehát, jót mondok, legények!

Mert másképen meggyőz a muszka, a német,

S akkor jaj keserű! az visz katonának,

Hogy hirét sem hallod ennek az országnak.

A János apja is gondolt ilyen-formát,

S keservesen nézte földje, rétje sorsát;

De nem szólt, mert kedves jó élete párja

Sátán-természete a száját bezárta.

Azonban múlik az idő lassan lassan,

Gergelyről semmi hír, de Jánoska megvan;

Az apja öregszik, ő lepzsel, csavarog,

A pusztuló háznál roszúl megy a dolog.

Hat ökrök volt, mostan két rosz lovuk van csak,

Zálogba a föld, rét egymásután ballag.

A kenyérnek-való el nem tart már ujig,

Nem ölnek, nem fejnek, – van adósság untig.

Mert biz ezelőtt is Gergely volt a gazda,

Nem a kedves János, ez a nagy mihaszna;

A sok pénzt az anyja kivetette érte,

S maholnap miatta kerül zsellérségre.

És a kenyérből sem esznek már eleget,

A fedél is másé árva fejök felett;

S midőn hő lelköknek nincs már lenni hova;

Otthon terem rögtön Gergely a katona.

Elpusztúlt, odalett a rendes ház tája,

Szive facsarodik, ha nézni kell rája;

Hát még ha tekint az inséges háznépre:

Zokogva boritja kezét a szemére.

Mint egy öreg koldus, olyan szegény apja,

Tüskés ősz szakállal, folt hátán folt rajta,

Édes anyján is van elég amit szánhat,

Hibás volt, de meg is törte inség, bánat.

Kipanaszkodván és kisirván magokat:

Elmondta Gergely, hogy látott, próbált sokat,

Hanem Budavárnál meghibált a keze,

Haza kellett jönni, nem szolgálhat vele.

Aztán monda, hallván mikép alámentek:

»Apám uram sohse búsúljanak kentek!

Majd fordítunk rajta, elég most a nékem,

Édes mindnyájokat hogy életben értem!

Rosz a kezem, de még elbirom a dolgot,

A ház körül lassan csak elcsetlek-botlok;

Aztán meg akad is egy-két garas nálam;

Hogy azt a kis földet, ha élek, kiváltsam!«

Hire futván pedig, hogy Gergely itthon van;

Ösmerős, atyafi mindjárt nálok toppan;

Az egykorácsúak, fiatal legények,

Gergelyékhez sokan begyülekezének.

Beszélgettek – megy a beszéd, ha megindúl,

No, egy kis bor is volt, de nem a rendin túl; –

Gergely volt a gazda, csak töltögeté, de

A boránál jobban esett a beszéde.

»Látjátok, mondotta a többek közt Gergely, –

A katonaságtól félni bizony nem kell!

Nem úgy van már, mint volt régen, az a nóta

A katonára szól egy esztendő óta.

Ezelőtt, ha csak a kereket nem kente:

A sok német miatt nem volt előmente;

S ha kiszolgálta a keserves tiz évet:

Elcsapta a császár, éljen, ahogy élhet!

Most ha jól viseli magát, s még efelett

Irást is tud, akár kapitány is lehet;

S kinek a hazáért a testi megkékül:

Nem hagyja aztat a haza semmi nélkül.

Nem volt hajdan pénzi, nem volt becsületi,

Csak félvállról hányták még a szót is neki;

A fehércseléd is alig nézett rája,

Mondván: nem mégy tőlem; ebadott fikája!

De most, most…! Istenem, majd széttéptek néha,

Hat helyre is híttak, vittek kovártélyba;

S volt minden…! Ur, szegény most katonát ha lát:

Szivesen látja mint az Isten angyalát!

Hogy Budát bevettük – sohse felejtem el!

Mert ez a dicső nap, de szót is érdemel, –

Minket sérűlteket Pestre küldtek által

S ott egész beszórtak a lányok virággal.

Hát egy úri lánynak tréfábul azt mondom:

Csókoljon meg, eszem a szivét galambom!

A meg odaugrik, – összecsókol szépen,

Pedig olyan véres, poros volt a képem!

Mindenfelől tapsolt, kiáltozott a nép:

Éljen a szabadság, a haza, a honvéd!

Az a sok dicséret… az a szép lány csókja…

Hej! csupa menyország a katona dóga!

Aztán meg csak van is biz annak láttatja:

Ha az ember magát emberűl forgatja;

Nézzétek csak… s ezzel elővesz egy zacskót,

S az asztalra önti benne ami csak volt.

Bámul a társaság, ő meg szól ekképen:

Ezt a bankót leltem egy német zsebében,

Kit leszúrtam, mint egy almát, a lovárul,

Midőn a csatában felém vágott, hátul;

Nézzétek csak ezt az öt pár sárga csikót,

Ki ezt nekem adta, tudjátok-é ki volt?

Görgei vezérem! éltesse az Isten!

Mivel Isaszegnél a dolgot jól vittem.

Ezt a többit azért adta kapitányom,

Hogy Budán legelőbb voltam a párkányon.

Van itt pénz! – többet is ád pedig az ország,

Csak az Isten jóra vigye ki a dolgát!«

És a derék vitézt bámulta, dicsérte

Egész éjfélig a falu legénysége;

És közülök három kedvet kapván, másnap

Nagy éljenzés között elment katonának.

Gergely pedig a pénzt el nem itta-ette,

De kis birtokát a zálogból kivette;

Gazdálkodik, – öreg szülőit táplálja,

S kevély rá, hogy volt a haza katonája.



Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei

A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

A legeslegtöbbet én használhatom/árthatom magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás-otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

