Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Az önsorsrontó/javító ember – XI.

Írta: Nagy Jenő · 2025. július 7.

kb. 23 perc olvasás

Eugéniusz:

Az önsorsrontó/javító ember – XI.



Életminőség vizsgálódások

Egy mondat a bölcs vagy balga,

és boldog vagy boldogtalan lélekről

Régi intelmek/bátorítások magyarán



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára



Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)



Petőfi Sándor:

A MAGYAR NEMZET

Járjatok be minden földet,

Melyet isten megteremtett,

S nem akadtok bizonyára

A magyar nemzet párjára.

Vajon mit kell véle tenni:

Szánni kell-e vagy megvetni? –

Ha a föld isten kalapja,

Hazánk a bokréta rajta!

Oly szép ország, oly virító,

Szemet-lelket andalító,

És oly gazdag!… aranysárgán

Ringatózik rónaságán

A kalászok óceánja;

S hegyeiben mennyi bánya!

És ezekben annyi kincs van,

Mennyit nem látsz álmaidban.

S ilyen áldások dacára

Ez a nemzet mégis árva,

Mégis rongyos, mégis éhes,

Közel áll az elveszéshez.

S szellemének országában

Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!

S mindezek maradnak ott lenn,

Vagy ha épen a véletlen

Föl találja hozni őket,

Porban, sárban érnek véget,

Vagy az ínség zivatarja

Őket messze elsodorja,

Messze tőlünk a világba,

Idegen nép kincstárába,

És ha ott ragyogni látjuk,

Szánk-szemünket rájok tátjuk,

S ál dicsőséggel lakunk jól,

Hogy ez innen van honunkból.

Ez hát nemes büszkeségünk,

Melyről annyiszor mesélünk?

Azzal dicsekedni váltig,

Ami szégyenünkre válik!…

Csak a magyar büszkeséget,

Csak ezt ne emlegessétek!

Ezer éve, hogy e nemzet

Itt magának hazát szerzett,

És ha jőne most halála,

A jövendő mit találna,

Mi neki arról beszélne,

Hogy itt hajdan magyar éle?

S a világtörténet könyve?

Ott sem lennénk följegyezve!

És ha lennénk, jaj minékünk,

Ezt olvasnák csak felőlünk:

„Élt egy nép a Tisza táján,

Századokig, lomhán, gyáván.” –

Oh hazám, mikor fogsz ismét

Tenni egy sugárt, egy kis fényt

Megrozsdásodott nevedre?

Mikor ébredsz önérzetre?

Pest, 1846. december

P.S.:

VILÁGGYŰLÖLET

Mennybéli isten, ördög és pokol!

Mivé lett a föld, s még mivé lehet?

Minden bokorban egy világfaló

Minden bokorban embergyűlölet.

Gyűlölnek ők, és átkaik kövét

Dobálják szerte irgalmatlanul,

Ugy dől belőlük az átok, miként

Rothadt szag a sirok nyilásibul.

Szerettetek-e, fickók, valaha,

Hogy most gyülöltök? s imádkoztatok

Az emberiség boldogságaért,

Hogy most lehessen átkozódnotok?

Elkérték kebletekből a szivet

S aztán széttépték azt az emberek?

Nem, a világnak ti nem adtatok

Szívet soha, mert nincsen szívetek!

Nincs bennetek szív, nincs! csak zsebetek

És gyomrotok van, s mert ez nincs tele,

Azért rút a világ előttetek,

Azért keltek ki rútul ellene.

Én is gyűlöltem… volt okom reá;

De amióta e bitangokat

Láttam, mint vágnak Byronképeket,

Azóta gyűlölségem megszakadt.

Mióta ők a földi életet

Oly feketére mázolják: nekem

Sokkal, de sokkal jobban tetszik az,

Több fénypontot vesz észre rajt szemem.

Valóban szép, igen szép a világ;

Van minden évben rajta kikelet,

S van szép leánya minden falunak,

S ha itt egy ember sír, ott más nevet.

Mily tréfás még maga a bánat is!

Szív s fejre mily különbözőleg hat;

Sötétre festi a fehér szivet,

S fehérre festi a sötét hajat.

Pest, 1846. április 24 – 30.

p 1

p Igénytelen

p Aki rendszert csinál abból,

p hogy neki ló helyett a szamár is jó,

p Akinek az is jó, ha langyos a sör –

p sőt: még ő kér ezért elnézést…

p Aki úgy néz ki, mint egy kétlábon

p járó teleírt panaszkönyv,

p S alapközege a felháborodás:

p ő igazból egy elcserélt királylány

p Pénz-fegyverkező

p Aki azt hiszi: pénzért

p előbb-utóbb minden és

p mindenki megvehető,

p És aki nem akarja tudni, hogy igen sok

p létfontos dolog a piacon tényleg pénzbe kerül

p Prosti

p Aki „szabadon” árulja a testét,

p abban a hiszemben/önáltatásban,

p hogy lelke/jelleme érintetlen marad

p És aki egy életen át ún. törvényes

p házasságban/hűségben teszi ezt…

p Aki nincs tisztában

p a nagyságrenddel,

p a helyi értékkel stb.,

p és a ritka forintot sokkal

p többre becsüli a sűrű fillérnél

p Akinek az őszintesége

p csak szalonképes szadizmus –

p aki nem tudja, mi az a tapintat,

p és hogy mikor kell kegyesen csalni…

p Hálátlansági fokok

p Aki nemhogy nem hálás

p annak, aki segített rajta

p de még meg neheztel rá,

p zavarja az ő rászorultsága:

p a rossz hírét költi, gáncsolja

p Egyre rosszabb

p Aki addig-addig

p halogatja a nehéz

p bocsánatkérést, míg

p az egyre nehezebb lesz –

p sőt végül inkább átmegy

p egy új bántásba, támadásba

p Aktív balek

p Aki oly lelkesen, de mindig másnak

p kaparja ki a gesztenyét, aki nem látja át, hogy

p milyen bőven termő bamba diófája másnak

p Zabi-

p gyerektartás

p Aki bolondságból,

p őrültségből vagy részegen

p gyereket csinál, hogy azután

p meggondolatlanságának egy

p hosszú életen át igya, vedelje

p annak az egyre keserűbb levét…

p Haj-

p meresztő őrültség

p Aki bármi áron öt

p percre híres akar lenni,

p vagy akár még holtáig,

p sőt azután is ismertté: hírhedté…

p Locsi-fecsi

p Aki fegyelmezetlen,

p semmiről sem tud hallgatni,

p semmi titok nem bízható rá,

p józanon se, pláne részegen:

p akkor ő még indiszkréten

p kifecseg hálószobatitkokat

p Így se barátja, se felesége…

p Aki

p azzal henceg,

p ami nem is az ő érdeme,

p ami öröksége/ajándéka stb.

p Sőt még ostoba is: még azzal

p is dicsekszik, amije pedig nincs…

p Aki

p olyan

p mint egy

p zölden leszedett,

p és csak „kínjában

p megérett” paradicsom

p Akinek

p a türelme

p annyira végtelen,

p mintha örökké élne,

p így elmulasztja még

p a százévben csak egyszer

p kínálkozó ritka alkalmat is

p Feketével kezdő

p Aki mindig csak reagáló,

p de soha nem kezdeményező.

p Mint aki mindig csak védekezik,

p de sohasem támad „sakkozó” …

p Önsorsrontó

p A saját esélyeit

p csökkentő, minimalizáló

p Aki mintha sosem hazai,

p mindig idegen pályán játszana,

p s mindig felkínálja az ellenfelének,

p de akár még az ádáz ellenségének is,

p hogy miben mérkőzzenek, párbajozzanak

p „Kármentő”

p Hogyan tetézd a bajt?

p Aki nemhogy mentené

p a menthetőt – sőt, ellenkezőleg:

p „Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten!”

p Az egyszeri szőlősgazda, aki a jégverés után

p maga is kivágja a még megmaradt tőkét,

p hogy, ugyan már ne végezzenek fél munkát…

p Aki

p egy meg nem

p értett „tragika”

p Mártírságban tetszelgő

p Aki úgymond feláldozta

p a boldogságát gyerekeiért,

p s most csodálkozik, hogy ezért

p ők egy cseppet sem hálásak – sőt…

p Aki

p annak

p a levét issza a koporsóig,

p hogy a szemefényét a bölcsőtől

p majomszeretettel kényeztette,

p aki a fejére nőtt, a zsarnoka lett,

p és még őt hibáztatta életrontásáért

p Buzgó „kiscserkész”

p Aki amúgy nincs a helyén,

p de végrehajt egy napi jótettet,

p jópontokat gyűjtögetve érdemelné

p ki az e- vagy másvilági üdvösségétét…

p Aki jó ügyhöz

p méltó buzgalommal

p másnak vermet ásó, és

p a legjobban ő lepődik meg

p s háborodik fel, ha belepottyan.

p Mint aki könnyelműen kiengedi

p a palackból a rossz szellemet

p és az bumerángként visszaüt…

p Nem

p a bűnt,

p de a bűnöst gyűlölő

p Aki betű/szó szerint,

p nem képletesen érti

p a mítoszokat és meséket,

p és nem szellemiségek, de

p hús-vér emberek ellen harcol

p és pl. ledöfi saját házisárkányát…

p Dezertáló

p Aki megfutamodik

p a hazai létkihívások elől,

p Aki önmagát büntetve

p száműzi magát hazájából

p s a kivándorolt örök idegen

p keserű kenyerét rágicsálja…

p Ön-elringató

p Ha senki nincs, ki elringasson…

p Aki hamis illúziókba ringatja magát,

p és az ún. jóbarátai is tovább ringatják,

p és így ez a rossz kör be is zárul,

p majd jön a nagy pofára esés…

p Rövidlátó

p Akinek ma is

p csak egy nap a világ…!?

p Kivágja a neki termő gyümölcsfát.

p Levágja az aranytojást tojó tyúkot,

p nagyon nem akarta a zsíroskenyeret

p és mert annyira kívánt húslevest enni

p (ezek után az előbbit majd bőven eheti…)

p Életidegen

p Úgy mozog itt a Földön,

p mintha most jött volna a Holdról

p Pedig ő nem értelmi fogyatékos,

p csak pl. a szórakozott professzor

p pózában tetszeleg…

p Tolvajnyelv

p Nem csak az argó,

p a bűnözők használta szleng,

p de pl. az orvosi latin használata,

p illetve bármely ún. szakzsargoné

p hogy növekedjen szakmája presztízse,

p amit csak a beavatottak értenek,

p amivel azt is titkolni lehet pl., hogy

p a nagy semmit Valaminek mondják…

p Ön-

p gyilkosjelölt

p Aki uzsorásoktól

p vesz fel jelzálog-kölcsönt

p státusz szimbólum megvételére –

p És aki a bankok kényére-kedvére

p bízza a lakása/otthona-családja sorsát

p Komplikáló

p és szimplifikáló

p 1.

p Azért bonyolít, hogy

p egyszerű halandó ne lássa át „munkáját”,

p hogy azt valami nagyon komoly, fontos,

p csak minimum több diplomával érthető

p közérdekű tevékenységnek lássa/díjazza…

p 2.

p Vagy éppen, hogy túlegyszerűsítő,

p pl. a jog- és igazságszolgáltatást vagy

p az emberi szükségleteket a fizetőképes

p kereslettel azonosító stb. félrevezetés…

p Vagy sematikusan ábrázol embert/jellemet.

p Koravén

p 1. Hamar öregszel,

p mert nagyon kíváncsi vagy,

p túlterheled magad rád – még –

p nem tartozó, vagy fölös-káros

p ismeretekkel, hírekkel stb. stb.

p 2. Éjt nappallá teszel, vagy

p két végéről égeted a gyertyát,

p vagy nem várod ki, amíg eljön

p a pénzkeresés, szerelem/szex ideje…

p x

Petőfi Sándor: A TINTÁSÜVEG

Vándorszinész korában Megyeri

(Van-e, ki e nevet nem ismeri?)

Körmölgeté, mint más, a színlapot.

Kapott

Ezért

Egyszer vagy öt forintnyi bért,

Amint mondom, vagy öt forintnyi bért.

Először is hát tintáért megyen,

Ha ismét írni kell, hogy majd legyen.

A tintás üveget pedig hová

Dugá?

Bele

Kabátja hátsó zsebibe,

Amint mondom, kabátja zsebibe.

S hogy pénzre tett szert, lett Megyeri vig,

S hazafelé menvén, ugrándozik.

Hiába inti őt Szentpéteri:

„Kari,

Vigyázz!

Kedved majd követendi gyász,

Amint mondom, majd követendi gyász.”

Úgy lett. A sok ugrándozás alatt

Kifolyt a tinta; foltja megmaradt.

Megyeri elbusúl – kedvét szegi

Neki

A folt,

Mivel csak egy kabátja volt,

Amint mondom, csak egy kabátja volt.

Mi több: kabátja éppen sárga volt,

És így annál jobban látszott a folt.

„Eldobnám – szólt – de mással nem birok;”

Ez ok

Miatt

Hordá, míg széjjel nem szakadt,

Amint mondom, míg széjjel nem szakadt.

Pest, 1844. szeptember

P.S.:

SZÍNÉSZDAL

Minden müvészetek

Fején a korona:

A mi művészetünk,

Ellen ki mondana?

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Csak árny, amit teremt

A költőképzelet;

Mi adjuk meg neki

A lelket, életet.

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Miénk a hatalom

Az emberszív felett:

Idézni egyaránt

Mosolyt vagy könnyeket.

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Apostolok vagyunk

Az erkölcs mezején.

Apostoli szavunk

Téged kiált: erény!

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

De amit színpadon

A népnek hirdetünk,

Ne hazudtolja meg

A cselekedetünk.

Ha meg nem tesszük azt,

Ami föladatunk:

Akkor gyalázat ránk,

Szinészek nem vagyunk!

Pest, 1844. szeptember

LEVÉL EGY SZINÉSZ BARÁTOMHOZ

Jut még eszedbe a fiú? kivel

Együtt cepelted a vándorbotot,

Mely koldusbotnak is beillenék,

Midőn a sorsnak fényes kedve nincs;

És ez nem épen olyan ritkaság

Szinészre nézve, mint boldogtalan

Magyar hazánkban a hű honfigond. –

Lásd, én reátok még emlékezem,

És elfeledni nem fogom soha

A jót s roszat, mely ott közöttetek

Mult napjaimnak osztályrésze volt.

Előttem áll a délután, midőn

A szinészetbe béavattatám.

Barangolék föl és le céltalan

A nagy hazának minden tájain.

Tarisznyámban, mit hátamon vivék,

Nem mondhatom, hogy nagy volt a teher,

De a nyomor, mint ólom, megnyomott.

Könnyíte rajt a víg könnyelmüség,

Mely útaimban hű társam vala.

Ekkép juték egy nyári délután

Egy kis városba; fáradt lábaim

A fogadóban megpihentenek. –

Vendégszobája egyik oldalán

Helyet szerényen színpad foglala.

Mire való is már a fényüzés?…

Azon tünődtem épen: kérjek-e

Ebédet vagy se? hát ha majd sovány

Zsebem bicskája szépen benntörik?

Az ajtót ekkor megnyitá egy ur;

Volt bennem annyi emberismeret,

Ráfoghatnom, hogy nem más, mint szinész.

Fején kalapja nagybecsű vala,

Mert Elizéus prófétával az

Rokonságban volt… tudnillik: kopasz.

Kabátja új, a nadrág régi rongy,

És lábát csizma helytt cipő födé,

Alkalmasint amelyben szerepelt.

„Thalia papja?” kérdém. – „Az vagyok;

Talán ön is?” – „Még eddig nem.” – „Tehát

Jövőben? fölség…” – „Azt sem mondhatom.”

Vágtam szavába; ámde ő rohant,

S vezette gyorsan az igazgatót.

Fehér köpenyben az igazgató

Jött üdvezelni engem nyájasan:

„Isten hozá önt, tisztelt honfitárs!

Lesz hát szerencsénk önhöz, édes úr?

Imádja úgye a müvészetet?

Ah, jóbarátom, isteni is az!

S önnek szeméből olvasom ki, hogy

Szinészetünknek egykor hőse lesz,

És kürtölendik bámult nagy nevét

A két hazának minden ajkai…

Ebédelt már ön? itt az ételek

Fölötte drágák, s ami több: roszak.

Az ispán úrtól őzcombot kapánk,

A káposztából is van maradék –

Ha meghivásom nem méltóztatik

Elútasítni: jó ebédje lesz.”

Igy ostromolt a jó igazgató,

Forgatva nyelve könnyü kerekét.

Én nem rosz kedvvel engedék neki.

Menék ebédre, és ebéd után

Beiktatának ünnepélyesen

A társaságba – nem kutatva: mi

Valék, deák-e vagy csizmadia?

Másnap fölléptem a Peleskei

Nótáriusban. Hősleg működém

Három szerepben, minthogy összesen

A társaságnak csak hat tagja volt. –

Egy ideig csak elvalék velök;

Faluzgatánk jó- s balszerencse közt.

De a barátság végre megszakadt,

Mert én utáltam a nyegléskedést,

A sok „utószor”-t, a görögtüzet,

S tudj’ a manó, mily csábitásokat.

A társaság is végre szétoszolt

Egymást érő bel- s külviszály miatt;

S én újra jártam széles e hazát,

Mignem keblébe vett más társaság.

Mit ottan, itt is azt tapasztalám,

S tapasztalásom nem volt olyatén,

Mely kedvre hozta volna lelkemet.

Kenyért keresni színészek leszünk,

Nem a művészet szent szerelmiből,

S haladni nincsen semmi ösztönünk.

„Pártolj, közönség, és majd haladunk,”

Mond a szinész: és az meg így felel:

„Haladjatok, majd aztán pártolunk;”

És végre mind a kettő elmarad.

Nem is hiszem, hogy a szinészetet

Becsülni fogják, míg ez befogad

Minden bitangot, gaz sehonnait,

Kik a világnak söpredékei,

S itten keresnek biztos menhelyet.

Barátom, ez fájt énnekem s neked,

Ez keseríte minket annyira.

Az isten adja, hogy minél előbb

Akképen álljon szinmüvészetünk,

Amint valóban kéne állnia.

Pest, 1844. szeptember

p 2

p Parancsra tettem!

p Feltétlen hűségesküt teszel.

p Lemondanál a szabadság és

p a felelősség elidegeníthetetlen

p istenadta jogáról és kötelességéről!?

p Bármit megteszel, amire az elöljáród,

p felettesed, maffia/szektavezéred utasít

p Végső esetben akár még édesanyádra

p is – lelkifurdalás nélkül!? – lősz, lövetsz…

p A vakhitű Ábrahám próbatétele: még az

p egyszülött fiát is feláldozná az ő Istenének!

p Felelősség hárító

p Nem kakáltam a kútba,

p csak éppen a kávájára…!?

p Az apám, a példaképem is spicli, besúgó volt

p Be voltam rúgva, nem tudtam, mit csinálok…

p Ha nem oltom be magam, elvesztem állásom

p Nem tudtam, hogy kiskorú a szexpartnerem…

p Hiányoztam a szexuális felvilágosító órákon…

p Nem tanították, hogy van, ami irreverzibilis…

p stb. stb.

p Fatalista

p Ha Isten mindenható,

p és minden eleve el van rendelve,

p akkor neked nincs semmi felelősséged,

p hisz úgyis már minden lényeges előre

p meg van írva a Sors Nagykönyvben…

p Átengedi magát a szennyárnak…

p Előszeretteink…

p Az utcán angyal, otthon ördög!?

p A családfenntartó, pénzkereső napi

p munkája során mindenhez jó képet

p kell vágnia, mosolyognia, nyelnie,

p már-már akár alázatoskodnia is,

p hogy mire este végre hazaér:

p egy ingerült, goromba pokróc…

p Az ún.

p humanista,

p vagy jótét lélek,

p aki senkinek sem

p tud nemet mondani,

p amit sokan a végsőkig

p csúnyán ki is használhatnak –

p majd a végén már nem bírja tovább

p és magára az életre mond nemet….

p A balga

p okíthatatlan

p Aki se a mesén,

p se mások, de még

p a saját példáján sem,

p vagyis a kárán sem okul –

p csak ökör következetességgel

p nyomul, tolakszik előre a rossz úton

p A

p maszk

p a bálon.

p A maszkabálon

p oly jól leplezett

p jelmezed, álarcod,

p és viselkedésed stb.

p hogy benne maradsz,

p végleg magadon hagyod,

p s később már hiába bánod,

p nem könnyű visszaváltozni…

p Vagy

p nem nevelődött

p a szobatisztaságra,

p vagy szégyelli azt,

p ha inkontinens lesz:

p az öngyógyítása helyett

p letagadja és inkább nem

p megy el otthonról, bezárkózik

p és mélabúnak ereszti nagy fejét…

p Mindent

p egyformán

p fontosnak tartasz,

p nem tudsz fontossági-

p időrendi sorrendet felállítani,

p ezért vagy bele sem kezdesz

p dolgaid intézésébe, vagy egyszerre,

p szimultán akarsz mindent elvégezni…

p Babonás

p Ha nem jó

p lábbal kelsz fel,

p akkor visszafekszel az ágyban,

p és ott is maradsz akár napestig,

p hisz aznap jó, ha nem csinálsz semmit

p (ezzel persze elrontasz/kihagysz mindent,

p ami éppen a mai nap egyszeri alkalma volt)

p Istenkáromló

p Áldod a Teremtőd

p a gyönyörű szép rózsáért,

p de átkozod, ha ügyetlenséged

p miatt megszúr egyszer a tövise,

p amivel ő azért védekezett, hogy

p a gyönyörködésedre is virágozhasson

p „Nominalista”

p Aminek nevezlek, az vagy!

p Milyen pofonegyszerű a sikerélmény!

p A vereséget győzelemnek kiáltod ki, és kész!

p Legyél a makacs tényeknél te még makacsabb…

p Agresszív kismalac

p A mély gödörbe, verembe esve

p nem kérsz segítséget, berendezkedsz –

p ha segítő kéz nyúl feléd, bele is harapsz…

p Ezek után a gödröt édes otthonodnak,

p vagyis a szart aranynak nevezed…

p Homo mohó

p Az örök elégedetlen

p Akinek mindig hiányzik valami,

p és ő pont emiatt oly boldogtalan…

p Majd emiatt tovább nyújtózkodik,

p mint a takarója ér, és megcsonkítja,

p adósrabbá teszi a mindenkori uzsorás…

p Tömeg-

p hipnózis

p Ha külön kérdeznek,

p akkor te is Jézust mentenéd,

p De a tömegben már te is Barabást kiáltasz…

p Vagy mert ennyire módosult a tudatállapotod,

p vagy „csak” mert mindig a többséggel tartasz…

p Pénz-

p szóró

p „A pénz

p nem boldogít” az életigéd:

p úgy szórod, mintha égetné a markod

p A fizetésnapon nagy dínom-dánom,

p majd a hó végéig szánom-bánom…

p Zsugori

p Minden fillér

p kiadása fájdalmat okoz,

p még akkor is, ha magadra, szeretteidre költöd,

p Olyan, mintha a fogát húznák érzéstelenítés nélkül

p A ritka ünnepeken sem enged meg kis bőséget…

p „Anarchista”

p Semmi hatalmat senkinek! –

p hogyan is parancsolnál gyerekednek:

p tilos minden erőszakos kényszerítés!

p Így a fejedre nő és a zsarnokod lesz…

p (a végletek összetalálkoznak…)

p „Beugorva”

p büszkén fitogtatod

p a zongorista mivoltodat,

p pedig a ravaszdi őrmestered

p most is csak vécépucolókat

p és nem egy kultúrműsorba

p beugró művészt keresett…

p „Játékos”

p vaklárma –

p amiért súlyos árat fizetsz:

p végveszélyben sem segítenek,

p Mert azt hiszik, hogy most is csak

p a bolondját járatod velük

p Gyáva

p nyúlnak

p „aposztrofálnak”

p és te be is dőlsz

p a provokálásnak:

p fejest ugrasz a sekély vízbe,

p s egy életre nyomorék maradsz

p Salto mortale

p A baráti kötelékek

p erős védőhálója nélkül

p önként vállalsz brahiból,

p önigazolási kényszerből

p egy hősködő halálugrást

p Vagy csak úgy csinálsz,

p mintha tényleg így lenne,

p s ingyen-cirkuszt produkálva

p azt várod, hogy csodáljanak…

p „Természetesen”,

p – értsd: szocializálatlanul –

p illemre, szokásra fittyet hányva

p viselkedve társaságban köpködő,

p szellentő, fikázó, pucérkodó stb. stb. –

p szeparálod, izolálod, kirekeszted magad

p Elfojtva

p Annyi illemszabályt

p vertek a fejedbe/interiorizáltál,

p hogy életed már csak elfojtások sorozata –

p olyan erős az önkontrollod, az öncenzúrád,

p hogy sehol sem tudod lazán elengedni magad:

p mintha pl. a spanyol etikett szerint étkeznél…

p (majd meg jön a detonáció, a minden mindegy…!?)

p Jóvá-

p tehetetlenül

p A bánat szétszedi eszedet,

p hogy annyi mindent nem tudsz jóvá tenni –

p pedig úgy érzed/hiszed, hogy ez a minimum:

p görcsösen igyekszel visszaszívni a bántó szót…

p A megbánásra és bocsánatkérésre nem jut időd…

p Pedig ezzel egy csapásra elérnéd, hogy

p mintha mi sem történt volna…

p Lassan

p járj, tovább érsz…!?

p A biztonság kedvéért

p nagyon lassan autózol,

p nem veszed fel a ritmust,

p és pont így kerülhetsz bele

p a legnagyobb veszélyhelyzetbe.

p Vagy fejvesztve rohansz, elesel,

p megsérülsz, és nem jutsz célba…

p Humor-

p érzéketlen

p A bohóc tréfáján

p vérig sértődik, és

p véres párbajra hívja ki,

p vagy rendőrt hív, feljelenti stb.

p x

Petőfi Sándor:

TÉLI VILÁG

Megölte valaki magát,

Az hozta ezt a rút időt.

Fuj a szél, táncol a tányér

A borbélyműhelyek előtt.

Hol a boldogság mostanában?

Barátságos meleg szobában.

A napszámos, napszámosné

Tuskót fürészel és hasít;

Daróc pólyában gyermekök

A szélvésszel versenyt visít.

Hol a boldogság mostanában?

Barátságos meleg szobában.

Jár nagy léptekkel föl s alá

A katona az őrhelyen,

És számlálgatja lépteit;

Kínjában mást mit is tegyen?

Hol a boldogság mostanában?

Barátságos meleg szobában.

A hosszulábu drótostót

Kopott gubáját cepeli;

Az orra érett paprika,

S hidegtől folynak könnyei.

Hol a boldogság mostanában?

Barátságos meleg szobában.

Barangol a vándorszinész

Egy falutól a másikig;

Meleg ruhája nincs ugyan,

De mindazáltal éhezik.

Hol a boldogság mostanában?

Barátságos meleg szobában.

Hát a cigány?… vacog foga

A rongyos sátorok alatt;

Kopogtat a szél és bemegy,

Bár a cigány nem szól: szabad!

Hol a boldogság mostanában?

Barátságos meleg szobában.

Megölte valaki magát,

Az hozta ezt a rút időt.

Fuj a szél, táncol a tányér

A borbélyműhelyek előtt.

Hol a boldogság mostanában?

Barátságos meleg szobában.

Pest, 1845. február

Petőfi Sándor

A JÓ ÖREG KOCSMÁROS

Itt, ahonnan messze kell utazni, míg az

Ember hegyet láthat, itt a szép alföldön,

Itten élek én most megelégedéssel,

Mert időm vidáman, boldogságban töltöm.

Falu kocsmájában van az én lakásom;

Csendes kocsma ez, csak néha zajlik éjjel.

Egy jó öregember benne a kocsmáros…

Áldja meg az isten mind a két kezével!

Van szállásom itten s ennem-innom ingyen,

Sohasem volt ennél jobb gondviselésem.

Az ebédre nem kell senkit is megvárnom,

És mindnyájan várnak énrám, hogyha késem.

Csak egyet sajnálok: az öreg kocsmáros

Összekoccan néha jó feleségével;

No de amint összekoccan, meg is békül…

Áldja meg az isten mind a két kezével!

Elbeszélünk néha a letűnt időkről.

Hej, régibb idői boldogak valának!

Háza, kertje, földje, pénze, mindene volt,

Alig tudta számát ökrének, lovának.

Pénzét a hitetlen emberek csalása,

Házát a Dunának habjai vitték el;

Igy szegényült el a jó öreg kocsmáros…

Áldja meg az isten mind a két kezével!

Alkonyúló félben van már élte napja,

S ilyenkor az ember nyúgodalmat óhajt,

S őreá, szegényre, a szerencsétlenség,

Őreá mostan mért legtöbb gondot és bajt.

Fáradoz napestig, vasárnapja sincsen,

Mindig későn fekszik, mindig idején kel;

Mint sajnálom én e jó öreg kocsmárost…

Áldja meg az isten mind a két kezével!

Biztatom, hogy majd még jóra fordul sorsa;

Ő fejét csóválja, nem hisz a szavamnak.

„Úgy van, úgy” szól később, „jóra fordul sorsom,

Mert hisz lábaim már a sír szélén vannak.”

Én elszomorodva borulok nyakába,

S megfürösztöm arcát szemeim könnyével,

Mert az én atyám e jó öreg kocsmáros…

Áldja meg az isten mind a két kezével!

Szalkszentmárton, 1845.

P.S.:

A VÉN ZÁSZLÓTARTÓ

Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva,

Seregének seregünk nyomába’,

Megrémülve fut a magyar hadtól;

Magyar hadban egy vén zászlótartó.

Ki az a vén zászlótartó ottan

Olyan tüzes lelkiállapotban?

Szemem rajta kevélyen mereng el:

Az én apám az az öreg ember!

Az én apám e vén zászlótartó.

„Vészben a hon!” elhatott a nagy szó

Elhatott kórágyához, fülébe,

S mankó helyett zászlót vett kezébe.

Vállait egy kínos élet gondja,

Betegség és ötvennyolc év nyomja,

S ő feledve minden baját, búját

Ifjak közé hadi bajtársúl állt,

S kit eddig az asztaltól az ágyba

Alig-alig bírt elvinni lába,

Ellenséget űz mostan serényen

Ifjusága régi erejében.

Mi vitte őt háború zajába?

Hiszen neki nincsen gazdagsága,

Mit féltene, mit védnie kéne,

Hogy ne jusson ellenség kezére.

Annyi földet sem mondhat övének,

Melyben egykor koporsója fér meg,

S mégis-mégis viszi lobogóját

Azok előtt, kik a hazát óják.

Ép azért ment, mert semmivel sem bír;

Küzd a gazdag, de nem a hazáért,

Védi az a maga gazdaságát…

Csak a szegény szereti hazáját.

Édesapám, én voltam tenéked

Ekkoráig a te büszkeséged;

Fordult a sor, megfordult végképen,

Te vagy mostan az én büszkeségem.

Érdemes vagy a cserkoszorúra!

Alig várom, hogy lássalak újra

S megcsókoljam örömtől reszketve

Kezedet, mely a szent zászlót vitte.

És ha többé nem látnálak téged?

Látni fogom fényes dicsőséged;

Könnyem leszen sírodnak harmatja,

S híred a nap, mely azt fölszárítja!

Erdőd, 1848. október 17 – 22.



Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei

A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

A legeslegtöbbet én használhatom/árthatom magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás-otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

