A regös hagyományok földrajzi elterjedéséről – Barna Gábor

Barna Gábor

A regös hagyományok földrajzi elterjedéséről

Rajeczky Benjamin (1901-1987)

emlékének

Az európai népek télközépi (karácsonyi és újévi), a téli napfordulóval is kapcsolatban lévő szokásainak sorába tartozik a regölés, amely egyik legismertebb népszokásunk. Múlt századi felfedezése1 óta több kérdés foglalkoztatja a kutatókat vele kapcsolatban. Regisztrálták a szokás földrajzi elterjedését (a mindenkori kutatási időpontnak megfelelően)2, kimutatták rokonságát más, környező vagy távolabbi népnél is megtalálható télközépi termékenység- és haszonvarázsló szokással3, vizsgálták a regösének dallamát és kapcsolatait más népek dallamaival, valamint az egyházi zenével.4 Erősen foglalkoztatta a kutatást a szokás és egyes elemeinek eredete. Külön is foglalkoztak a regösének igen ősinek tűnő, sámánisztikus elemeivel, a sámánénekkel fennálló, kimutatható rokonságával. A regölést így bevonták az ősi magyar hitvilág kutatásába.5 A lehetőségekhez képest feltárták a különböző történeti forrásokban idevonatkozó (szórványos, vagy részletesebb) adatokat.6

A röviden megemlített kutatástörténeti előzmények, kutatási irányok közül a továbbiakban csupán egy vonatkozásban, a földrajzi elterjedés kérdésében kívánok újabb adatokat bemutatni, illetőleg ismereteinket e téren összefoglalni. Úgy vélem, hogy a regös hagyományok és a velük kapcsolatba hozható más szokások földrajzi elterjedésének regisztrálásában sok tennivalója van még a néprajzi kutatásnak. Fontos ennek kapcsán a további szisztematikus terepmunka jelentőségét kihangsúlyozni, hiszen újabb változatok lejegyzése további adatokat nyújthat, új lehetőségeket teremthet más szempontú vizsgálatokhoz, a szokás értelmezéséhez is.

A regölés szócsalád, s a mögötte esetleg meghúzódó szokásváltozatok földrajzi elterjedtségének fokozottabb kutatására még az 1950-és években Rajeczky Benjamin hívta fel a figyelmet Tapasztalata szerint a „regölés szokásától teljesen függetlenül, minden tájon nyomoznunk kell a „regölés”, „regelés”, „regélés” szó használatát; ki tudja, valami jelentéstöredék nem vezet-e még a szokás vagy szokásfordulat nyomára”.7 Ebben a véleményben kimondatlanul is benne van, hogy a dunántúli és erdélyi „szokásterület”8 mellett a regölés szokása (vagy hasonló szokások) egykor nagyobb földrajzi körzetben ismertek lehettek, s ennek nyomai legalább a nyelvben megmaradtak, vagy megmaradhattak. Figyelmemet e nyelvjárási tények sem kerülték el,9 ám sokkal inkább előtérbe helyeztem a vizsgálatok során a regösének egyes jellegzetesnek tűnő motívumait és bizonyos télközépi szokásokat, szokás változatokat.

1975-ben Kunmadarason (Szolnok m.) az újévi köszöntőéneknek, kántálásnak egy figyelemre méltó változatát sikerült lejegyeznem. A szilveszter esti kántálás és a másnapi újévköszöntés Kunmadarason a legények és a nagyobbacska fiúk egyik legjelentősebb maszkos alakoskodása volt még a két világháború közötti időszakban is. Utóbb a cigányok kéregető szokása lett. A kunmadarasi köszöntők, kántálók subában és kiütött tetejű sipkában (kucsma) jártak. Arcuk elé papír álarcot tettek, amelyre szakállt és bajuszt ragasztottak. Ritkábban korommal kenték be magukat. Egy-egy csoportban négyen, hatan voltak. Mivel a köszöntés célja az adománygyűjtés volt, a kántáló csoportok általában házsorjában jártak. A jobbmódú helyeken pár fillért, másutt süteményt, többnyire rétest kaptak, amit szilveszterkor minden háznál sütöttek.

Az újévköszöntésnek több helyi változata alakult ki. A legismertebb változat éneke megegyezik a Hortobágy környékén és másutt is legelterjedtebb énekkel: az Újesztendő, vígságszerző kezdetű szöveggel. A kántálást, újévköszöntést mindig ezzel kezdték, ám egyes kántáló csoportok ezután még egy másik köszöntőt is elénekeltek:

Ez új esztendőnek minden idejében

Várjuk a Jézust drága jókedvében.

Hat ökörrel, hat lóval,

Kilenc borjas tehénnel.

Szent Pál, Szent István,

Szárnyas angyalok mondják.

A királyi pálca hajlik három ágra,

Az Isten áldása szálljon erre a házra.

Boldog újesztendőt kívánunk! (1. kotta)

Ez volt az a szöveg, ének, amely Rajeczky Benjámin ösztönzésével együtt a regös vonatkozások kutatására sarkallt. A kunmadarasi kántáló szöveg több forrásból ötvöződött mai formájává. A királyi pálca emlegetése a pünkösdi köszöntők szövegére emlékeztet, ám kántálóénekben való előfordulása a Tiszántúlon egyedülálló.10 Meglepő viszont a hat ökörrel, hat lóval és a szárnyas angyalok mondják elemek előbukkanása, amelyekkel jelenlegi ismereteink szerint csaknem kizárólag a regösénekekben találkozunk.11 A regösénekkel való kapcsolatot erősíti Szent István alakja is. Szent Pállal együtt említése pedig arra enged következtetni, hogy itt Szent István vértanúról, s nem első szent királyunkról van szó.12 A két szent említése pedig amúgy is meglepő a ma is majdnem tiszta református lakosságú Kunmadarason. A kunmadarasi köszöntőének elemzésére még visszatérek, ám szükségesnek látszik már itt röviden utalni arra a körülményre, hogy a kunmadarasi regösnyomokat mutató ének párhuzamaira a Heves megyei remélésnél,13 a héti (Gömör m.) farsangi énekben,14 valamint a bajmoki (Bács-Bodrog m.) farsangi köszöntőnél bukkanunk.15

Az ismertetett kunmadarasi újévköszöntőtől eltér a nagykőrösi (Pest m..) regösjáték mind szövegben, mind cselekményben. A ma már csak emlékezetben élő szokásról az 1970-és évek közepén jegyeztem le meglepő visszaemlékezéseket, adatokat. Eszerint a regölés — vagy regőlés! — Nagykőrösön még az 1920-as években is jelentős szokása volt a tanyai lakosságnak Luca napja (december 13.) körüli időben. 15-16 éves gyerekek játéka volt. Hárman-négyen alakítottak egy-egy csoportot. Rendes hétköznapi ruhában járták sorra a tanyákat. Mindegyikük kezében egy bunkósbot volt. Megérkezvén egy-egy helyre, beköszöntek: Kenteknél szabad-e regőzni? Mindenütt beengedték őket, katolikus és református helyen is. Bent a házban adjon Isten jóestéttel köszöntek és azonnal rákezdtek verselni:

Hej regő rejte, hej regő rejte,

Isten tartsa meg ezt a népet erőben, egészségben!

Hej regő rajta,

Kenteknek annyi legyen a gabonájuk,

Mint a pelyva a kazalba!

Hej regő rejte,

Kenteknek annyi tojásuk legyen,

Mint a hópihe a földön!

A gyerekek a hej regő rejte mondása közben botjaikat ütemesen a földhöz verték. A visszaemlékezések szerint a hosszú vers egy-egy szakasza még a kenyérre, általában az élelemre, a szalonnára, zsiradékra, és a haszonra vonatkozott. Pontos megfogalmazásukra azonban már nem emlékeznek. A vers végén a háziak megköszönték a regőlősek látogatását, megkínálták őket uzsonnával, kenyeret és szalonnát, esetleg pár fillért adtak nekik. Adatközlőim szerint a játék célja az volt, hogy a „következő évben minden sokkal bővebben legyen, mint ebben az esztendőben”. A játék emlékezetből rekonstruált formájában az adománygyűjtés volt a cél. A visszaemlékezések szerint a regölésre a város Felsőgógány nevű tanyavilágában idős asszonyok tanították meg a vállalkozó kedvű serdülő fiúkat.

A fentebb ismertetett szokás a nagykőrösi jeles napi szokások egyik meglepő eleme. Már a szokás helyi neve: regölés, regőzés, valamint a szereplők regőlős neve is a regöléssel fennálló kapcsolatokra utal. Ám ha a nagykőrösi szokást az eddig ismert szöveg- és cselekményváltozatokkal összehasonlítjuk, azt tapasztaljuk, hogy a szövegében a Luca napi termékenység-varázsló kotyolás és a regölés szövegének elemei keveredtek. A kontamináció ez esetben sem ritka jelenségére már Berze Nagy János is felhívta a figyelmet.16

A kunmadarasi és a nagykőrösi regös nyomokat mutató szokások után harmadik példaként az Ung-vidéki karácsonyi István és János köszöntőt említem. E névnapköszöntő szokás a ma Szlovákiához és Kárpátaljához tartozó Ung megyei magyar településeken egészen a századunk közepéig élt. Felnőtt fiúk, fiatalemberek köszöntő szokása volt. Emlékét, szájhagyományból rekonstruálható változatait minden ungi településen megtaláltam. A köszöntők szövege félnépi eredetre utal, azaz kántorok, tanítók, versíró parasztemberek alkotásai, amelyek egyik gyökere a református kollégiumi költészet lehet. Csak erre a földrajzilag jól körülhatárolható ungi kistájra, az ungi Tiszahátra jellemzőek, párhuzamait sehol máshol nem jegyezték le. Kialakulása és a helyi hagyományba kerülése valószínűleg szoros kapcsolatban van a sárospataki református kollégium kisugárzó hatásával, hiszen ez a kollégium adta e vidék református lelkészeit, tanítóit, s küldte legációba ide évszázadokon keresztül diákjait.

Az István (János) köszöntés ungi változataiból a regölés szempontjából a szirénfalvi variáns méltó figyelemre. A névnap köszöntőt ugyanis még egy énekkel megtoldják, amelynek dallama rokonságot mutat a közismert regösdallamokkal. Kapcsolatát tisztázni, előfordulását az Ung-vidékén megmagyarázni még nem tudom. Nyilvánvalóan zenekutatók közreműködésére is szükség van. Csupán a tényt kívánom rögzíteni: az ungi névnapköszöntők egyik változatában regös-dallam nyomokra bukkanunk.17” (2. kotta).

Most pedig nézzük meg, hogy a klasszikus regös szokásterületek mellett hol ismerik még, vagy ismerték a közelmúltban jelenlegi ismereteink szerint a regöléssel, a regösénekkel kapcsolatba hozható, azzal rokon szokásokat, szokásszövegeket. Az alföldi települések és a nagyobb regös központok között vajon miféle kapcsolat létezik, vagy létezett a múltban?

Az elmúlt száz év gyűjtései alapján a regölés klasszikus területének a Nyugat-Dunántúlt és a Székelyföld egy kisebb részét tartjuk. A regösjáték dunántúli elterjedési területe elég nagy. Mintegy félkörben körülöleli a Balatont: Tolna, Somogy, Baranya megyétől Veszprém megye területéig ismert. A székelyföldi elterjedése ezzel szemben viszonylag kicsi, mindössze egy-két faluból írták le eddig.18 A kutatás a regölésse18 rokon szokásként tartja számon az erdélyi és moldvai magyarok hejgetés — hégetés nevű szokását, amelyet eddig szintén csak néhány településről ismerünk.19

Ahogy említettem, Rajeczky Benjamin hívta fel tehát a figyelmet arra, hogy Heves és Nógrád megye néhány településén megtalálható egy, a regö-léssel kapcsolatba hozható lakodalmi, valamint farsangi szokás: a regélés, vagy remélés. A szokást leírja Tiszanánáról, Posztóról és Nagybárkányból.20 Rajeczky Benjamin cikkének anyagát Paládi-Kovács Attila még kiegészítette Novajról és Ostorosról (Heves m.). Ez utóbbi helyeken nincs kötött szövege a szokásnak, amely vidám, maszkos farsangi alakoskodás.21 Más helyütt Schwalm Edit említi meg az egerbocsi (Heves m.) farsangi remélést, és írja le a szokás szövegét is.22 Legújabban pedig Ujváry Zoltán gömöri népköltészeti gyűjtéséből idézhetek egy farsangi éneket, amely nagy hasonlatosságot mutat a regösénekek bizonyos motívumaival.23 S hogy a klasszikus regösterületek melletti felsorolás teljes legyen, megemlítem a Szendrey Zsigmond által közölt bajmoki (Bács-Bodrog m.) farsangi köszöntőt, amelyet az ősi magyar hitvilág kutatásánál Diószegi Vilmos is felhasznált,24 valamint a saját gyűjtésemből származó kunmadarasi újévköszöntést és a nagykőrösi regölést.

A fentebbi felsorolást még két adattal egészítem ki. Szempontomból figyelemre méltó — később majd magyarázatát is megadjuk —, hogy a Magyar tájszótár a regei, regélés, reges (regös) szavakat és tájnyelvi változatait mind azokról a területekről közli (Dunántúl és Erdély), ahol a regölés szokása ismert, s amelyeket a klasszikus regös szokásterületnek tartunk. Kivételt képez Kiskunhalas (Bács-Kiskun m.), ahol a sző reköl alakban ismert, s jelentése „nagyon sokat beszél, nagyon hosszasan beszél, bőbeszé-düsködik, szószátyárkodik”.25 Pais Dezső szerint a „rege szóval kapcsolatban jelzett jelentéskörbe (-.révületben való beszéd—bolond vagy zavaros, homályos értelmű beszéd stb.) belevágnak a regöl igére közölt jelentések”.26 Ezek előrebocsátása után közli a Magyar tájszótár Kiskunhalasra is vonatkozó szócikkének anyagát. Jelezvén ezzel, hogy a kiskunhalasi adatot is egyértelműen ebbe a jelentéskörbe vonja.

Az alföldi regölés, remélés vagy hasonló köszöntőszövegek korábbi meglétére forrásaink nagyon szegényesen utalnak. Heves megyére vonatkozóan ezeket Paládi-Kovács Attila összefoglalta.27 Mint a reméléssel kapcsolatba hozható jelenséget, idézi a turkevei (Szolnok m.) tanács 1799-és felhívását, amelyben a lakodalmak szokásos Bemenylő (?) vagy tyúkverő járásokat (másnap reggeli vidám, zajos felvonulás) tiltják.28 A remélés és az 1977-és tiltó rendelet szokásának rokonságát, azonosságát Szabó László kutatásai igazolják. Az említett rendelkezés azonban nem helyi turkevei határozat volt, hanem a Kerület (Kis- és Nagykunság, Jászság) kunszentmártoni gyűlésén hozott határozat, amelyet közlésre és kihirdetésre Turkeve is átvett. A Nagy-és Kiskunság történetének és néprajzának ismeretében elmondható, hogy amennyiben a Kerület a remélés szokását tiltja, akkor az elsősorban a gyűlés helyén, a jász alapítású Kunszentmártonban és a jászsági községekben lehetett jellemző.29 Ezt valószínűsíti az is, hogy a Rajeczky Benjamin és Paládi-Kovács Attila által említett területek a Jászság szomszédságában vannak, s velük a jász településeknek mindig szoros kapcsolataik voltak. Más szempontból e tiltó rendelet igazolja a lakodalmi szokás korai, általános meglétét.30 Térképen ábrázolva a korábbról ismert klasszikus regös területeket, valamint feltüntetve a szokással rokonságba hozható remélés, s más télközépi köszöntő szokás elterjedési területét jelenlegi ismereteink szerint, azt tapasztaljuk, hogy az átfogja szinte az egész magyar nyelvterületet. (Lásd 1. térkép.) E télközépi szokás sajátos formában megmaradt a peremterületeken: főleg a Nyugat-Dunántúlon, Székelyföldön (Moldvában) és az északi magyar peremvidéken, a palócok között. Szórványos alföldi előfordulása pedig felveti a kérdést, hogy itt esetleg egy sajátos változatot képviselő szokással van dolgunk vagy előfordulási helyei valamelyik másik szokásterülettel állnak vagy álltak kapcsolatban?

1. A nagykőrösi Luca napi szokásról és szövegéről korábban már megállapítottam, hogy a regösének és a Luca napi kotyoló szövegének kontaminációja lehet. Ezt valószínűsíti Luca napi gyakorlása is. Hasonló szövegváltozatokat Berze Nagy János baranyai gyűjtéséből idézhetek.31 Nagykőrösi kutatásaim alapján pedig az itt lejegyzett változatot egyértelműen a dél-dunántúli szövegekkel rokoníthatjuk. Nagykőrösi szokás- és hiedelemkutatásaim ugyanis egyértelműen megállapítanak egy korábbi, erősnek minősíthető kapcsolatot a város és a dél-dunántúli területek között, amelynek több kulturális emléke megmaradt Nagykőrös jelenlegi kultúrájában.32 Nagykőrös esetében e kapcsolat település- és társadalomtörténeti feltárása még nem történt meg. A szórványos ide vonatkozó levéltári adatok mellett33 azonban ezt támasztja alá a nagykőrösi XVII-XVIII. századi ragadványnevek elemzése,34 valamint — közvetve — a kiskun városoknak a Dél-Dunántúllal feltárt nagyon erős kapcsolata.35 E kapcsolat ismeretében érthető a reköl szó kiskunhalasi előfordulása.36 A dunántúli kulturális hatás Nagykőrös esetében így egy közvetett csatornán is érvényesülhetett, lévén Nagykőrösnek a kiskun városokkal sokirányú, erős kapcsolata.

2. Bár már Rajeczky Benjamin és Paládi-Kovács Attila is felvetette a palóc farsangi szokások kapcsolatát a regös hagyománykörrel, az általuk leírt szokásokban a regösénekkel kapcsolatba hozható szokásszöveggel nem találkozunk.37 Szükségesnek látszik ezért leírni az egerbocsi farsangi kántáló, remélő éneket:

Farsang, farsang, háromnapi farsang

Itt is adnak, ott is adnak

Itt is Isten háza van.

Isten szálott a házukra

hat lóval, hat ökörrel, kilenc borjas tehénnel,

egy aranyos ekével…

Elé van-e a gazda?

Van-e jó farsangja?

Ha van jó farsangja,

Igyék, egyék, mulassék,

Nekünk szalonnát adjék!

Ha nincsen a kis házban,

Van a nagy kamrában,

Menjen ki a gazdasszony

Húzza a nyársamra! 38

Az egerbocsi remélőnek egy változata a legújabban Ujváry Zoltán által közölt héti (Gömör m.) farsangoló ének:

Hó-hó, farsang, háromnapi farsang,

Itt is adnak, amit adnak,

az is gazda háza.

Kelj föl gazda, kelj föl!

Isten szállott a házadra

hat lóval, hat ökörrel,

kilenc borjas tehénnel,

egy aranyos ekével.

Ahányszor a szarka megbillenti a farkát,

annyi százas üsse meg a kigyelmed markát.39

A palóc terület különböző pontjáról közölt farsangi kántálóének, remélő ének, valamint a farsangi szokásra vonatkozó már idézett Heves és Nógrád megyei adatok azt látszanak igazolni, hogy a remélés szokása nagyjából azonos (volt) a palóc területen, s a szokásszöveg is egy típushoz tartozik. Ez a szokásszöveg pedig nagy hasonlóságot mutat a korábban bemutatott kunmadarasi újévi köszöntő szövegével. Figyelemre méltó, hogy mindhárom szövegváltozatban—a hat ökörrel, hat lóval motívum mellett—megtaláljuk a kilenc borjas tehénnel részletet, amellyel csakis ezeknél a szövegváltozatoknál találkozunk. A dunántúli regösénekekből ez a motívum hiányzik. A kunmadarasi újévköszöntés jellege is megegyezik a palóc farsangi szokás, remélés adománygyűjtő, köszöntő jellegével. Mindezek alapján azonos típusba sorolhatók. A kunmadarasi köszöntőének eredetének szálai tehát a palóc területek felé vezetnek. Erre egyéb kulturális jelenségek is következtetni engednek.40 Ezzel szemben viszont nem bukkanunk semmiféle településvagy társadalomtörténeti nyomra, amely Kunmadaras és a palócok lakta nagyobb terület közötti erősebb kapcsolatra vonatkozna. A környező településeken (Karcag, Tiszaőrs, Nagyiván) élő katolikus lakosság ugyan a palócnak tartható területről érkezett a XVIII. század folyamán mai lakóhelyére, de velük a ma is csaknem kizárólag református Kunmadarasnak semmiféle olyan kapcsolata nem volt, (elsősorban házassági kapcsolatra gondolok), amely a szokás átvételét megmagyarázná, ha egyáltalán átvételről beszélhetünk. Megemlítendő, hogy a Nagyivánt benépesítő katolikus lakosság a Jászsággal szomszédos Boconádról költözött mai lakóhelyére. A jász településeken pedig a XVIII. században valószínűsítettük a remélés szokását. A köszöntőének kunmadarasi jelenlétével kapcsolatban az említett, környező katolikus települések valamiféle közvetítését kell feltételeznünk.41

3. A bajmoki (Bács-Bodrog m.) gyerekfarsangoló vagy disznótori kántálóének kapcsolatát a regösénekkel már Szendrey Zsigmond felvetette.

Kéjen föl ma gazda!

szál az Isten házára sere-angyalává,

vetétt ásztálává,

Hej retye-rutya,

aszt is megengette a nagy uristenke,

hogy idejöhettünk:

aggyon az uristen nyóc kis ökröt, két kisbérest,

árányustort a fölgyibe!42

A farsangoló idézett szövegrésze „szószerint megegyezik a dunántúli és a székely regösénekek megfeleld soraival, csakhogy itt… Szent István szegény szolgája helyébe a 3 szent király tévedt s végül a ‘rőtt ökör, régi törvény’: hej retye-rutyá-vá értelmetlenedetL A bajmoki farsangoló tehát nyilván egy regösének elhomályosult töredéke.”43 Ebből a szempontból értékelte Diószegi Vilmos is.44 Valóban, ha a szokás egészét tekintem — mint ahogy Szendrey Zsigmond is tette —, a bajmoki farsangi ének, disznótori kántáló szokás beletartozik vizsgálódásaink körébe.45

A bajmoki énekkel kapcsolatban azonban ugyancsak felvetődik a kapcsolódás, az eredet kérdése. Bajmok a török hódoltság alatt elpusztult alföldi települések közé tartozik, amelynek területét a XVIII. század elején Szabadkához (ma Subotica, Jugoszlávia) csatolták. Szabadka városa királyi rendelet hatására 1785-ig betelepíti, benépesíti Bajmok pusztáját. Katolikus plébániáját, amelynek kegyura Szabadka városa volt, 1770-ben szervezték. Az 1900. évi népszámláláskor Bajmok 7588 lakosának majdnem a fele (3599) magyar volt, mellettük 1980 német és ugyanannyi bunyevác élt.46 Sajnos, a magyar lakosság származását illetően alig tudunk valamit.47 Bácska igen változatos településtörténete során bár tudunk dunántúli, valamint északi: palócföldi, jászsági betelepülésről, Bajmok esetében azonban ez sajnos nem magyarázza meg a regös-nyomokat mutató farsangi ének eredetét.48 Az idézett szövegrészlet a dunántúli variánsokhoz áll legközelebb. Feltehetően egy dunántúli eredetű népesség hagyományőrzése állhat mögötte.

Megállapíthatjuk, hogy a kunmadarasi újévköszöntő a palócfölddel, a nagykőrösi és a bajmoki szokás és ének pedig a regösjáték dél-dunántúli szövegváltozataival mutat rokonságot. Ugyancsak a palócföldről származónak ítélhetjük a napjainkra már eltűnt, de a XVIII. századi forrásokban még felbukkanó jászsági (kunszentmártoni?) remélés szokását. A reköl szó kiskunhalasi előfordulása—szokásváltozat nékül — szintén a dunántúli részekkel egykor fenntartott kapcsolat emléke.49 (2. térkép) Az ungi dallam változat megjelenését egyelőre nem tudom magyarázni, értelmezni.

Összefoglalóan megállapíthatom: valószínűnek látszik, hogy egykor az egész magyar nyelvterületen megtalálható volt egy nagyjából azonos télkö-zépi, termékenység, bőség és haszonvarázsló szokás, amely szoros rokonságban áll a környező népek hasonló szokásával is. Ez a szokás az évszázadok folyamán területenként eltérő irányban alakult, változott, s sajátosnak tekinthető típusok jöttek létre:

1. Legismertebb a Nyugat-Dunántúlon meglévő regölés.
2. Valamint a Székelyföld néhány pontján ismert hasonló szokás, s ennek egyfajta változata Erdély és Moldova különböző pontjain: a hejgetés.
3. A palócföldi remélés (farsangi játék) rokonítható az előző két típussal.

A regös hagyománykörbe sorolható szokások, jelenségek alföldi előfordulása újabb eredetűnek minősíthető, s eredetük a palócföldi remélésre, valamint a dunántúli regölésre vezethető vissza. Egy esetleges korábbi, regöléssel rokon alföldi szokásváltozat az Alföld eredeti népességének nagyarányú mozgása, valamint a Nagy Magyar Alföldet a XVIII-XIX. században ért nagy migráció, bevándorlás hatására megváltozhatott, eltűnhetett, ha egyáltalán létezett.

Rövid írásunk is alátámasztja a korábban már megfogalmazott igényt, hogy a regös hagyománykörbe sorolható jelenségek, szokásváltozatok után érdemes és szükséges Alföld-szerte, s Erdély-szerte kutatnunk, hiszen minden újabb adat közelebb visz a télközépi szokás nagyon összetett problematikájának tisztázásához.

1. térkép A regölés és a regöléssel rokon szokások elterjedése a magyar nyelvterületen. I. Nyugat-Magyarország: Somogy, Zala, Vas, Soprom és Veszprém megyék II. Észak-Magyarország és a Magyar Alföld: 2. Hét (v. Gömörm.), 3. Nagybárkány (Nógrád m.), 4. Egerbocs (Heves m.), 5. Pásztó (Heves m.), 6. Ostoros (v. Borsod m.), 7. Novaj (v. Borsod m.), 8. Tiszanána (Heves m.), 9. Kunmadaras (Jász-Nagykun-Szolnok m.), 10. Jászság (Jász- Nagykun-Szolnok m.), 11. Turkeve (Jász-Nagykun-Szolnok m.), 12. Nagykörös (v. Pest-Pilis- Solt-Kiskun m.), 13. Kunszentmárton (Jász-Nagykun-Szolnok m.), 14. Kiskunhalas (v. Pest-Pilis-Solt-Kiskun m.), 15. Bajmok (v. Bács-Bodrog m., ma Jugoszlávia) III.  Erdély és Moldva (Románia): 16. Válaszút (v. Kolozs m.), 17. Kénos (v. Udvarhely m.), 18. Lókod (v. Udvarhely m.), 19. Bágy (v. Udvarhely m.), 20. Telekfalva (v. Udvarhely m.), 21. Hétfalu (v. Brassó m.), 22. Lujákalagor (Moldva), 23. Szabófalva (Moldva) 24. Szirénfalva (v. Ung. m., ma Csehszlovákia) ? Békés megye

---

JEGYZETEK:

1. Plánder F.: Göcsej ösmérete. Tudományos Gyűjtemény 1838.Torkos S.: Regelés Zala megyében. A magyar nyelvészet 1860.
2. Főleg Sebestyén Gy. nagyarányú gyűjtő és gyűjtésszervező munkája alapján. V.Ö.Bartók B.— Kodály Z. (red.): A magyar népzene tára II. Budapest, 1953. 806.
3. Pl. Dömötör T.: A népszokások költészete. Budapest, 1974. 145., Szendrei J.:”Szent István szolgái „. Egy regösmotívum német párhuzama. Ethnographia LXXXVI. (1974), Vargyas L.: Francia párhuzam regösénekeinkhez. Néprajzi Közlemények 3. 1957., Kallós Z.: Hejgetés Moldvában. Néprajzi Közlemények 3. 1958.
4. Kuhac X.F.: A regös-énekek dallamairól. Ethnographia XII. (1901), Szomjas-Schiffert Gy.:Kalevala, regösének, „pávadallam”. Ethnographia LXXVIII. (1967), Szendrei J.: Zur Frage der Verbreitung der Regös-Melodien. Studia Musicologica IX. (1967), Kerényi Gy.: A regös ének magja. In: Kodály Emlékkönyv. Budapest, 1953.
5. Diószegi V.: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben. Budapest, 1958., Pais D.: A magyar ősvallás nyelvi hitvilágának legfejlettebb rétege a nyelv és a folklór tükrében. In: Mítosz és történelem: Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 3. Budapest, 1978., Bálint S.: Karácsony, húsvét, pünkösd. Budapest, 1973.
6. Pl. Dömötör T.: Regélő hétfő. Ethnographia LXIX. (1958), Pais D.: Árpád- és Anjou-kori mulattatóink. Kodály Emlékkönyv. Budapest, 1953.
7. Rajeczky B.: „Regélni”. Néprajzi Közlemények, 4. 1959. újabban In:Rajeczky Benjámin írásai. Budapest, 1976.
8. Rajeczky B.: kifejezése op. cit.
9. Szinnyei J.: Magyar tájszótár l-ll. Budapest, 1897-1901., Pais D.: A magyar ősvallás. op.cit.
10. Ecsedi I.: A kántálás Decemberben. Népünk és Nyelvünk V.(1933)
11. A hat ökörrel, hat lóval motívummal csak Sebestyén Gy. összefoglalójában 4, a szárnyas angya/motívummal pedig 10 esetben találkozunk, kizárólag dunántúli regösénekek szövegében. V.ö Sebestyén Gy.: Regös énekek. Budapest, 1902. 65, 119,133, 293, bzw. 107, 142, 151,167,174,195,247,258,275,305.
12. V.ö. Szendrei J.:  „Szent István szolgái” …op. cit.
13. Rajeczky B.: op. cit., Paládi-Kovács A.: Farsangi „remélés” Eger vidékén. Ethnographia LXXIX. (1968), Schwalm E.: Nagyböjti táplálkozás Észak Heves megye palóc falvaiban. In: Az Egri Múzeum Évkönyve X. (1972)
14. Ujváry Z.: Gömöri népdalok és népballadák. Miskolc, 1977.
15. Szemdrey Zs.: A regöléshez. Ethnographia XXXVI. (1925)
16. Berae Nagy J.: Baranyai magyar néphagyományok I. Pécs, 1942. 3-15. 63-70, különösen pedig a 70. oldalon jegyzetben. A vízkereszt napi (január 6.) háromkirály-járás és a regölés összefonódásához, kontaminációjához lásd: Szendrey Zs.: op. cit., Dömötör T.: Regélő hétfő …op. cit. 327-328. A farsangi énekek és a regösénekek kontaminációjához lásd: Bartók B. — Kodály Z. (red.): op. cit. 63-75. 16a. Barna G.: Ungi névnapköszöntők. Népi kultúra — népi társadalom XV. Budapest, 1990. 192,195.
17. Lásd Bartók B. — Kodály Z. (red.): op. cit. 806. térkép.
18. Kriza J.: Vadrózsák. Kriza János székely népköltési gyűjteménye. Faragó József gondozásában. Bukarest, 1975.472-473. Királyi P. Regesek mondókája. Ethnographia II. (1891)., WichmannGy.: A moldvai csángók szokásaibál. Ethnographia XVIII. (1907), Kallós Z.: op. cit.. Kallós Z.: Hejgetés az erdélyi cigányok kántáló énekében. Néprajzi Közlemények 3. (1958)
19. Lásd 18. jegyzet
20. Rajeczky B.: op. cit.
21. Paládi-Kovács A.: op. cit.
22. Schwalm E.: op. cit. 312.
23. Újvári Z.:op. cit. 95-96.
24. Szendrey Zs.: op. cit.. Diószegi V.: op. cit. 413,427,428.
25. Pais D.: A magyar ősvallás … op. cit. 26.
26. Szinnyei J.: op. cit. II. 263.
27. Paládi-Kovács A.: op. cit. 241.
28. Paládi-Kovács A.: op. cit.241.—gy.(l.Gyöiííy):Tobzódásoktilalmazása a Jász-Kunságban 1799-ben. Ethnographia XLVU. (1936) alapján.
29. Szabó L. szíves szóbeli közlése.
30. A két vidék kapcsolatához siehe: Szabó L. (red.) Jászdózsa és a palócság. Eger-Szolnok, 1973. Bama G.: Jász és Palóc lakodalmi szokások összehasonlítása. Stúdium V. (1974)
31. Lásd 16. jegyzet.
32. Részletes ismertetését lásd: Bama G.: Hiedelmek és szokások Nagykőrösön. Acta Musei de János Arany Nominati I. Nagykörös, 1978.433-498.
33. Novak L. szíves közlései
34. Erdélyi E.: Nagykőrösi ragadványnevek a 17-20. századból. Acta Musei de János Arany Nominati. Nagykőrös, 1978.499-529.
35. Lásd Janó A. (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia. Kiskunhalas, 1965., Tálasi I.:Kiskunság, Budapest, 1977. 38.
36. Amely mögött esetleg a szokás is meglehetett egykor. Lásd 35. valamint 25-26. jegyzet.
37. Lásd 7. 13. jegyzet.
38. Schwalm E.: op. cit. 312.
39. Ujváry Z.: op. cit. 581.95-96.
40. Szabó L. — Csalog Zs. (szerk.): Szolnok megye néprajzi atlasza I. 1. Szolnok, 1974., a szokások területéről több példát hoz erre vonatkozóan a Hortobágy-vidék folklórját feldolgozó tanulmányom. Barna G.: Néphit és népszokások a Hortobágy vidékén. Budapest, 1979. 166.
41. Az említett községek településtörténete jórészt feldolgozott. Lásd Tóth S.: Vázlatok Törökszentmiklós múltjából, h. és é.n. (1975) 71-72. Major J.: Karcag településtörténete és a városkép alakulása. In: Karcagi várostörténeti tanulmányok. Szerk: T. Bellon. Karcag, 1974. Tóth D.: A hevesnagykunsági református egyházmegye múltja. I. Debrecen, 1942., Soós I.: Heves megye benépesülése a török hódoltság után. Heves Megyei Füzetek, 3. Eger 1955.
42. Szendrey Zs.: op. cit. 63.
43. Szendrey Zs.: op. cit. 63.
44. Diószegi V.: op. cit. 413.
45. Másutt a Dél-Alföldön regösének nyomokat a disznótori kántálásnál nem találunk. Lásd Felföldi L.: A Békés és Csongrád megyei disznótori szokások dramatikus mozzanatairól. Ethnographia LXXXV. (1974).
46. Borovszky S. (szerk.): Bács-Bodrog vármegye. I. Budapest, é.n. 55.
47. Elkerülte Bajmokot a nagyarányú szegedi kirajzás is, a községet nem sorolják a „szegedi nagytáj ” települései közé. Lásd Bálint S.: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. I. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 1976.
48. Borovszky S. (szerk.): op. cit. II. 172.
49. Csupán itt a jegyzetben említem meg, hogy a Magyar Lányok c. újság 1938. évi újévi száma Békés megyei regösszövegeket közöl. A magyar népzene tára, Bartók B. — Kodály Z. (szerk.):op. cit. 1171., ezt hihetetlennek, félrevezetőnek tartja. A háromkirályok-járás szokásával kapcsolatban regösének-nyomok azonban mégsem egyedülállóak: lásd Szendrey Zs.: op. cit., i 11. 16. jegyzet. A probléma megoldása további kutatásokat igényel. — Békés megye török uralom utáni településtörténete is igen változatos. Darvasi J. írásai alapján közismert Orosháza Tolna megyei eredet (lásd Darvas J.: A legnagyobb magyar falu és Egy parasztcsalád története c. könyve), amelynek számos kulturális emléke is megőrződött pl. a táplálkozásban, jeles napi szokásban. Lásd Morvay J.: Táplálkozás. In: Orosháza története és néprajza. II. Szerk: Nagy Gy. Orosháza, 1965., Bálint S.-.Néphit. In: Orosháza története és néprajza. II. Szerk.: Nagy Gy. Orosháza, 1965. — A Békés megyei adatot mégis kérdőjellel szerepeltetjük térképünkön. A tanulmány rövid német nyelvű változata megjelent: ZurFrage der geographischen Verbreitung der Regös-Bráuche. Műveltség és Hagyomány XIX. Debrecen, 1979. 161-174.