kb. 8 perc olvasás
SZABAD ÖTLETEK EGYMONDATOS JEGYZÉKE
A POKOL, AZ ÁLLATORVOSI LÓ ÉS A BALGA
22.
ARANY JÁNOS
A BAJUSZ
Volt egy falu – nem tudom, hol,
Abba’ lakott – mondjam-é, ki?
Se bajusza,
Se szakálla,
Egy szőrszála
Sem volt néki;
Annálfogva helységében
Nem is hítták egyéb néven:
Kopasz-szájú Szűcs György bátya;
E volt az ő titulája.
No mert (közbe legyen mondva)
Azt az egyet meg kell adni,
Hogy a Szűcs György falujában
Könnyű volt eligazodni:
Mivel ottan minden ember
Névhez jutott olcsó szerrel
Azon felűl, mit az apja
Adott neki, meg a papja.
Nem tudom, ha más vidéken
Megvan-é e szép szokás,
Nem tudom; de nagy kár lenne,
Ha divatból úgy kimenne,
Mint például – hogy többet ne
Mondjak… a káromkodás!
Egyébiránt Szűcs György gazda
Semmit is el nem mulaszta,
Hogy bajuszát megnövelje,
Meglévén… a puszta helye. –
Kente, fente ő azt írral,
Kígyóhájjal, medvezsírral,
Ebkaporral, kutyatéjjel;
Meg is nőtt az minden éjjel
– Tudniillik: álmában;
S ha fölébredt, mennyi kéjjel
Tapogatta… hiában!
Ami pedig Szűcs György gazdát
Máskülönben illeti:
Nem bolond ember volt ám ő:
Ládájába’ pénz, egy bögre,
Azonkívül juha, ökre
És – szamara volt neki.
Sőt az is szent, hogy már régen
Ott ülne a birószéken,
Hasa, hája, kéknadrága…
Minden kész e méltóságra:
De mit ér, ha nincs bajusz!
Ily anyám-asszonyos képpel
Sosem választá a nép el;
Szavazott rá tíz, vagy húsz.
Oh ti, kiket a természet
Bajusz-áldással tetézett,
Ti nem is gondolhatjátok,
A csupasz száj mily nagy átok!
Ti, midőn a szúrós serte
Sima állotok kiverte,
Minden szentet sorra szedtek
S a beretvától sziszegtek!
Ti, ha egyszer, hébe-korba’
Beleér levesbe, borba
Szegény ártatlan bajusz; vagy
Télen át rá jégcsap, zúz fagy:
Már az olyan nagy sor nektek!
Már ollót mit emlegettek,
Nem tudván, e szőr mily drága,
Becsesebb a drága gyöngynél:
E hiányzott csak Szűcs Györgynél,
S lám! hiányzott boldogsága.
Mily irígyen nézte másnak,
A legutolsó kapásnak,
Hogy mohos a szája-széle:
Bezzeg, cserélt volna véle!
De mi haszna! mindhiába!
Nincs orvosság patikába,
Széles mezőn, drága kertben,
Vagy más helyen,
Ami neki szőrt neveljen!
S már a bajszot úgy gyülölte,
Hogy legott a méreg ölte,
Látva, hogy nő más embernek,
Vagy korommal fest a gyermek
Sőt csupán ezér’ a macskát
Sem tűrhette udvarában, –
S bajuszt kapván áldott nője,
Elkergette, vén korában.
Történt, hogy oláhcigányok,
(Tudvalevő nagy zsiványok)
Kóborlának a vidéken,
S megszálltak a faluvégen.
Nosza mindjár’ sátort ütnek,
Tüzet rakva, főznek, sütnek
Abból, amit valahonnan
Más faluból idehoztak,
Minthogy onnan
Éhen-szomjan
Búcsu nélkül eltávoztak.
Meghíják a rokonságot,
A helybeli cigányságot,
És ezeket tőrül hegyre
Kivallatják mindenképpen:
Mi van? hogy’ van a helységben?
S a hallottat szedik begyre.
Épen mint a jó vezér,
Ha az ellenséghez ér,
Minden bokrot és fatörzsöt,
Minden zegzugat kikémel;
Lassan mozdul seregével,
Küld vigyázót, előörsöt,
Puhatolja, merre gyengébb,
Hol erősebb az ellenség;
Nem siet, de csupa szemfül,
S mikor aztán ütközetre
Megy a dolog: gyors a tettre,
Veri a vasat, míg meg nem hűl.
Nemkülönben a bölcs vajda
Haditervet kohol mindjárt:
Nincsen egy ház, nincs egy pajta,
Hogy ne tudná csinyja-binját:
Hol lakik dús özvegy asszony,
Kit jó móddal megkopasszon?
Melyik háznál van eladó
Sári, Panni, Zsuzsi, Kató,
Ki legény után bolondul?
Mert az a jövendölést
Megfizeti ám bolondul!
Kinek esett holmi kára
S van szüksége prófétára,
Hogy nyomába ne jöhessen,
Sőt, ami több, ráfizessen?
Ki szeretne gazdagodni,
Könnyű módon pénzhez jutni:
Ásni onnan, hova nem tett,
Vagy, ha tett is,
A letett kincs
Időközben elszelentett?
Mindez a vén vajda gondja,
Ki nem adná egy vak lóért,
Hogy a magyar kész bolondja.
Nem kerülte ki figyelmét
Szűcs György uram nyavalyája,
Gondolván, hogy ő kigyelmét
Egy kissé megberetválja.
Nem kell ahhoz néki szappan,
Anélkül is mester abban:
Szőrmentibe, vagy visszára
Beretválni nincsen párja.
Kivált most, hogy az idő
S alkalom oly kedvező;
Ripeg-ropog
A sarló-fog,
Munkától ég a mező;
Nincsen otthon
Csak az asszony,
Hogy megfőzzön,
Vagy dagasszon;
Vagy ha néhol egy beteg
Szalmaágyon fentereg;
Vagy a seprű, házőrzőnek
Felállítva küszöbre;
De ha Isten meg nem őrzi,
Ott lehet az örökre.
Egyedül van Szűcs György gazda,
Egy lélek sincs udvarában:
Hát im! a furfangos vajda
Beköszön a pitvarában.
„Ejnye gazduram, a kőbe!
Mi dolog az, hogy kigyelmed
Bajuszát levágja tőbe?
Magyar ember-é kigyelmed?”
Milyen szemmel nézett rája
Szűcs György gazda, képzelhetni:
A vasvillát sem lehetne
Mérgesebben odavetni;
De a cigány győzte szóval,
Hízelgővel, úsztatóval:
Míg György el nem panaszolta,
Hogy’ áll a dolog mivolta.
„Szent Pilátus! minő szégyen!
Hát miér’ nem mondta régen
Sohasem volt? nem is termett?
Hát miért nem mondta kelmed?
Nagy bajusza volna régen:
Hisz ez az én mesterségem!”
Megörűle György a szónak,
Hogy bajusza lesz maholnap,
S mintha nőne a szép sörte,
Már a helyét is pödörte.
Sonka, sódar,
Füstös oldal,
Liszt, szalonna,
Főzelék,
Van elég;
Ráadásul jó ozsonna,
S valamit a vajda kére,
Megalkudva, megigérve.
Nosza tüzet rak legottan,
Lobog a láng, bőg a katlan,
Száll a szikra, fojt a füst,
Fő a fürdő; forr az üst,
Benne mindenféle gyimgyom,
Holmi gizgaz, holmi ringy-rongy
Ami úton, útfelen
Elhányódik, vagy terem.
E bűbájos fürdőlében
Nő meg a György bajsza szépen;
S ha hibáznék egy kicsi:
A babona ráviszi.
Kész immár a bornyomó kád:
Szűcs György jó remény fejébe,
Nyakig ül a szennyes lébe,
Istennek ajánlva dolgát.
A cigány sereg azonban
Beszivárog alattomban;
Jön elébb egy, aztán kettő,
Mintha csak úgy történetből:
Szerencsére a vajdának
Épen jó, hogy bebotlának!
Egy tüzet rak, más vizet mer,
Másik fát hoz… kell az ember;
Úgy szaladnak! úgy segítnek!
Dolgot ád a vajda mindnek.
Hogy pedig a hasznos pára
Szűcs uram fejét megjárja:
Elővesznek egy nagy ponyvát
És a fürdőkádra vonják;
S a kád mellett körbe-körbe
Tánc kezdődik, fürge, pörge;
Kalapácstól dong a donga;
„Tiktak, tiktak” foly a munka,
S egy büvös dal
Ümmög halkal:
„Bajusza lesz Szűcs Györgynek,
Igen biz a, szegénynek.”
S míg a ponyvát sietősen
Jó erősen
Apró szeggel odaszegzi,
A cigányhad ujra kezdi:
„Bajusza van Szűcs Györgynek,
Ne irígyeld szegénynek!”
Ezalatt a pénzes bögre
Búcsujárni ment örökre,
Követé a füstös oldal,
A szalonna, meg a sódar,
Az ágynémü, fehérnémü,
A vasféle, meg a rézmű.
Szóval, ami könnyen mozdult,
Lába kelvén, mind elpusztult,
Mert a gazda – „tiktak, tiktak” –
Nem hallá, hogy zárat nyitnak.
Meddig űle György a kádban
Lepedővel leszögezve,
Nincs megírva krónikámban.
Csak annyi van följegyezve,
Hogy mihelyt abból kilépe,
Tükröt vévén a kezébe,
Hogy bajuszát felsodorja:
Nem tehette, mert nincsen mit!
Mert bajusza nem nőtt semmit,
De igen a füle s orra!
(1854)
*
Valakit megbántottál, de nem kérted bocsánatát,
Így most rá neheztelsz, mert a bűnösségedre emlékeztet.
*
Aki csak akkor tesz jót, ha rögtön kiplakátolt hálát kap.
Aki hálátlan a jótevőjével – esetleg a jóért még rosszal is fizet,
Így többi segítségre rászoruló embertársával is rosszat tesz,
Mert ez jó eséllyel csökkenti a illetőben az adakozási kedvet…
*
Megharagszol arra, aki rendszeresen támogat,
Mert annyira egyoldalú, aszimmetrikus ez a kapcsolat,
S a másik nem ad lehetőséget, hogy ezt te viszonozhasd
(és neked folyton hálálkodni kell az uraságtól levetett cuccokért)
*
Azzal dicsekszik, amit mástól kapott
Ami még rosszabb: idegen tollakkal ékeskedik
*
Te a halálos ellenségednek sem hazudsz?
Te nem tudsz képet mutatni, színészkedni –
Se játékból, se tréfából, se vészhelyzetben…
*
Aki szégyell kérdezni
És inkább rosszul tudja vagy csinálja,
S így „büszkén” bukik el, vagy hal meg
*
A hivatal packázásai
*
Aki mindenből – pl. az evésből is – verseny csinálna,
Aki retteg bármiféle versengéstől, összeméréstől, próbától
*
Kötelező nevetni
A főnök bugyuta vagy gonosz viccein, tréfáin,
Aki nem elég hangosan kacag, az megnézheti magát
*
Idő előtt bedobni a törülközőt
Feltartott kézzel állni ki a párbajban
*
Te a kis lépések politikáját követed,
Akkor is, amikor a szakadékot kellene átugranod
*
A szomszédoktól, iskolatársaidtól kell megtudnod,
Te egy „zabigyerek” vagy, akit nevelőszülők fogadtak örökbe
*
Olyannak mondasz félreérthető szavakat,
Akivel legközelebb csak évek múlva találkozol…
*
A kisgyerek ül a reggeliző asztalnál.
– Anyu, kérek még kakaót.
– Szolgáld ki magad.
– Minek az ilyennek gyerek?
*
A kisgyerekeket az iskolában spicliskedésre nevelik,
Azt külön díjazzák, ha a szüleikre is köpnek – beköpnek
*
A múltat – úgymond – végképp eltörlik,
Mindent a nulláról, teljesen újrakezdenek
(csak a legrosszabb hagyományokkal tesznek kivételt)
*
Életveszélyes épületben,
Vagy a kilakoltatás Damoklész kardja alatt „élni”
*
A téged nagyon zavaró
testi hibád után kapsz gúnynevet,
s utána boldog-boldogtalan így hív
*
A gyerekkel kis felnőttként bánnak,
Koravénesedik mint kis gnóm törpe,
Vagy nem segítik, katalizálják a felnőtté válását –
Sőt intenzíven munkálkodnak az infantilizálásán
*
Az kiabál, akinek a háza ég!?
Miért idegeskedjek – csak a szomszéd háza ég
*
A kufárok a templomban,
S nincs egy Jézus, aki korbáccsal kiverje őket
*
Hivatásod áldozatos gyakorlása közben arra gondolsz,
Most a gyerekeddel kéne játszanod, beszélgetned, sétálnod,
Ha meg a családoddal, szeretteiddel töltöd a véges idődet,
Akkor meg gyötör a gondolat: emiatt nem fejezed be Műved
*
Szántszándékkal tartanak a legnagyobb bizonytalanságban
Nem tudhatod meg, hogy mi lett a gyerekeiddel, élettársaddal:
Börtönben van, elítélték, kivégezték, eltemették, él-e, hal-e?
*
Be vagy zárva, le vagy kötözve – nincs menekvés,
Végig kell hallgatnod dilettáns kortárs szerzők fűzfapoézisét
(a szigorított fokozatban: kortárs zenét, kortárs operát stb. stb.)
*
Alultáplált vagy, fagyoskodsz, lekapcsolgatod a villanyt,
De a státusszimbólum megszerzésére-fenntartására költesz
*
Sok hűhó semmiért
*
Úgy kínoznak, hogy rád ijesztenek:
Nagyon élethűen eljátsszák, hogy halálra vagy ítélve,
És ki is visznek hajnalban és már a nyakadon a kötél, amikor…
(A többiről faggasd Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijt/műveit)
*
Az akasztófa alatt állsz és várod, hogy
megjön-e a futár a kegyelmi kérvényre adott válasszal,
vagy lesz-e egy hölgy, aki a házassággal megment a bitófától
*
Egész életedben kényszerpályán,
Vagy pedig el kell szenvedned, hogy eltiltanak hivatásodtól
*
Kapsz ugyan enni,
De előtte a három fogást összeturmixolják,
De úgy tömnek meg mint egy libát – kényszertáplálás,
De tudod, hogy ha meghízol, akkor vágóhídra visznek
*
Közös ló – közös legelő
Ha megegyeznének a használók,
És nem mindenki csak saját aznapi hasznát maximalizálná,
Akkor nem válna az életforrás dús legelő hamarosan sivataggá
*
Társadalmi csapdák
Hiányzó hős – senki nem ugrik be, hogy kimentse a fuldoklót
*
Azt hiszed, hogy te mész, „haladsz”,
Pedig csak a kor árama, szennyárja sodor magával a nihilbe
*
Amikor rádöbbensz,
Hogy a drága jó édesanyád nem, vagy nem jól szeretett
*
A hazádból kiűzve, kitoloncolva
A menekülttáborban meg ingyenélő betolakodónak nézve
*
Zseniális állatszelidítőnek hiszi magát,
Pedig csak egy veszett harci kutya az a kezes bárány
*
Ami az egyiknek étek, az a másiknak méreg
Ami kis mértékben orvosság, az nagyban gyilkos méreg
*
Egy bolond százat csinál
*
Olajat önt a tűzre
Belzebubbal űzni ki a Sátánt
*
Öregedésfóbiás szépasszonyok nevetségesen:
Agyonsminkelve, átplasztikázva, felcicomázva stb.