kb. 8 perc olvasás
Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok
Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak
Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok
Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár
Az áruló – magyar – elit portréja, arcképcsarnoka
A legszebb hivatásból a leghitványabb mesterség –
aki dudás akar lenni, de pokolra nem akar menni
Szabad ötletek gondolatébresztő/vitaindító jegyzéke III.
Illyés Gyula
EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsõben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,
nemcsak a bíró hûvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan
pattogtatott „vigyázz!”-ban,
„tűz!”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé hulltan
pisszt jelzõ ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,
ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengõ szoborkövekben,
színekben, képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
s abban,
megállt a kapualjban;
hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az ott van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak,
s bedõl a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,
fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamezõ; a csillag:
kémlelõ ablak,
a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;
vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor-zuhogásban,
az égigérő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelõdsz ki e körből?
õ néz rád a tükörbõl,
õ les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,
beivódik, evődik
velõdig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,
néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdõtûz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belõled bûzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
(1950)
*
I. Újgazdagék partiján úgy táncol, ahogy fütyülnek
II. Mecénást keres, de a kezét fogó szponzor is jó
III. A krónikus szereplési viszketegségben szenvedő
IV. Még a kevés igazgyöngyét is a disznók elé szórja
V. Irtózik e szavaktól: haza, szent, kegyelem, megtérés
VI. A nekrológjában is ígéretes reménységként említik
VII. Ő annyira önkritikus, nem kér a külső bírálatból
VIII. A kockázatok maximálisan minimalizáló hírszerző
IX. A haldoklónak méltatlan kórházi légkört kialakító
X. Diagnózis-sokkaló: a betegség előtt kapituláltató
XI. Élethazugság szellemi mankót gyártó-forgalmazó
XII. Kiröhögi, hülyézi a sivatagban bárkát építőt Noét
*
*
I. Szakzsargon: nehezíti állítása igazának ellenőrzését
II. Cinkos némán asszisztál a rendőrállam épüléséhez
III. A Találmányi Hivatallal összejátszó, paktáló újító
IV. Másként gondolkodó/élő emberrel nem érintkező
V. Más bőrét viszi vásárra, más farkával ver csalánt
VI. Mások háza előtt buzgón és tüntetően sepregető
VII. Tehetségesebb pályatársait anonim feljelentgető
VIII. Népszabadságba írt „munkáslevelet más néven
IX. A rivális pártba infiltrálódó kripto-kommunista
X. Más dolgozik helyettem, míg szerepeim játszom
XI. Magát mindenkinél különbnek tartó übermensch
XII. Másokra elviselhetetlen lelki terhet rakosgatok
XIII. A biológiai fajnemesítés, az eugenika élharcosa
*
Bartis Ferenc:
Utószó
Széttépve és összetörten
Győzelmektől meggyötörten
Már magzatként bajba ölten
Vándor bölcsőtemetőkben –
És mégis élünk
Dobra vernek minden vágyat
Árverezés a vasárnap
Nászunkra is gyászhír támad
Üresek a gyermekágyak –
És mégis élünk
Elvadult a dúlok lelke
Kórót terem tarló mezsgye
Pusztul a föld egyre-egyre
Hull a szikla tenyerünkbe –
És mégis élünk
Fogaskerék futószalag
Egyik elmegy másik marad
Bölcsőnk, sírunk porrá szakad
Zokognak a kövek szavak –
És mégis élünk
Hogyha sírunk: kiröhögnek,
Hogyha kérünk: fel is kötnek,
Hogyha küzdünk: odalöknek
Történelmi kárörömnek –
És mégis élünk
Magyar, szavad világ értse:
Anyanyelvünk létünk vére;
Anyánk szíve tetemére
Átok zúdult: vége, vége… –
És mégis élünk!
1956. November 1.
*
I. A negatív önbeteljesítő jóslatokat meg/felerősítő
II. Lenne ő sport/igazságbajnok, de áldozatok nélkül
III. A rágalmazás magasiskolájának előadó/hallgatói
IV. Ő megmondja, mi a mindent überelő államérdek
V. Addig nyomoz a bűnös után, míg főnöke engedi
VI. A bárkiről terhelő adatokat gyűjtő magándetektív
VII. Maffiózóval üzletelő, de tilosban parkolót büntető
VIII. Magányos, elesett, gyökértelen emberek „térítője”
IX. Fogyasztóvédő: nem huzigálja a multik bajuszát
X. Magas lóról beszél az életegyetemet gyalogjáróval
XI. Magasabb szempontból indokol: Hirosima, Drezda
XII. Könyvekbe temetkező, könyvhegyet átrágó moly
XIII. Legjobb program-beszéde egy pogromra felhívás
*
*
I. Megállj! -t parancsol, ha őneki már itt a Kánaán
II. Ő a társadalom mérnöke, a technokrata politikus
III. Nem látja-láttatja az egészet: részletekben elvesző
IV. Rossz példát mutat: szellemi javakkal gazdálkodni
V. Tanít gépiesen olvasni, de nem érteni-értelmezni
VI. Zanza, rezümé, lexikon – keresztrejtvény műveltég
VII. Kézírásra tanít: kalligráfia helyett macskakaparás
VIII. Pilátusként mossa kezeit: ő bűntelen, ő ártatlan…
IX. Egyre mocskosabb kezében tábla: „Tiszta kezeket!”
X. Őszerinte Petőfi még él: testében reinkarnálódott
XI. A negatív nemzeti mítoszokat ápoló/tovább-éltető
XII. A hamisítókkal összejátszó profi ún. eredetvizsgáló
XIII. A „szubkultúrád” szégyellésére-elvetésére biztató
*
Páskándi Géza
NEM IGAZ!
Nem igaz, hogy a rács a rabság,
Hanem az igás szolga-szégyen,
Hogy csövön kopogsz és ülsz a priccsen,
Mert távíród, se könyved nincsen,
Az atomszázad közepében.
Nem is a rácsban van a rabság,
Hanem az ember szégyenében,
Hogy poklokra szállott az Éden.
Ki tudja, hányszor kaszabolta
Kis zsuppjainkat tatár-horda,
Vityillónk omlott szellőtől gyakran,
De áll időn át moccanatlan
Börtönök béna rendje.
Nem is a rácsban van a rabság,
Hanem a gondolatban,
Belül a szürke agyban
Felismerés, ó már te ködlesz,
Hogy amíg vályogot vetsz,
Azt hiszed, házad épül,
Ámde végül
Az is bitorló börtönöd lesz.
Nem is rácsban van a rabság,
A kintiekre gondolásban.
Akik ölelnek és aratnak –
Nem a rácsban, hanem a gondban,
Hogy a rabok, jaj, kint maradtak.
Nem is a rácsban van a rabság,
Hanem hogy ember lehull,
S így kell, hogy éljen,
Szűkölve féljen,
Munkátlanul.
Tunyuló észre, s ölbe tett kézre
Ítéltetett,
Ő, aki földből,
Isten javából,
Izmos erőből,
Munka porából,
Úgy vétetett.
Nem is a rácsban van a rabság,
Nem is a hajtépésben,
Céltalan sok lépésben,
Falhoz forduló imában,
Nem is a múltban és a mában,
Okoskodásban, a kerekben,
Nem is az idegingerekben,
Hanem az indulatban
Felugró vad tudatban,
Hogy jaj, az a boldog, aki tudatlan!
Nem is a rácsban, nem a falakba
Vágyunkkal vésett nőalakba’,
Hanem szép eszünk tengelyében,
Ekörül forgunk este, délben
S ez a bolyongás el sose ül.
Rabság helyett nem a szabadság,
Hanem a szebbnek tűnő rabság
Csalogat minket már egyedül,
S a hitetlenség tengelyére,
Mint könnyű légy a lágy fogóra
Ráragadunk, s nincs olyan óra,
Hogy ne donognánk – jövőtlenül!
*
A nem javító-segítő,
de passzívan-aktívan ártó elit
A lelki-szellemi, társadalmi, és
gazdasági/politikai vezetők árulásai
Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…
