kb. 24 perc olvasás

Eugéniusz:
A boldog(talan) ember – XV.
Életminőség-vizsgálódó tükrök
A bölcs és/vagy a balga ember
ppppppppppppp

Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Istengyermek-ördögcimbora/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön/társ-sorsjavító vagy rontó típuspéldatár
ppppppppppppppppp
Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények ill. okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp

Vörösmarty Mihály
Szabad sajtó
Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról,
Beteg, megzsibbadt gondolat!
Kiálts fel érzés! mely nyögél
Elfojtott, vérző szív alatt.
.
Oh, jőjetek ki, láncra vert rabok,
Lássátok a boldog, dicső napot,
S a honra, mely soká tűrt veletek,
Derűt, vigaszt és áldást hozzatok.
1848. március 15-16.
![]()

Petőfi Sándor
15-dik március, 1848
Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!
.
Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.
.
Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.
.
Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok.
.
Szabad sajtó!… már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.
.
Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.
.
Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!
.
Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.
.
És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!
.
Föl a szabadság nevében,
Pestnek elszánt ifjai!… –
S lelkesülés szent dühében
Rohantunk hódítani.
És ki állott volna ellen?
Ezren és ezren valánk,
S minden arcon, minden szemben
Rettenetes volt a láng.
.
Egy kiáltás, egy mennydörgés
Volt az ezerek hangja,
Odatört a sajtóhoz és
Zárját lepattantotta.
.
Nem elég… most föl Budára,
Ott egy író fogva van,
Mert nemzetének javára
Célozott munkáiban.
.
S fölmenénk az ős Budába,
Fölrepültünk, mint sasok,
Terhünktől a vén hegy lába
Majdnem összeroskadott.
.
A rab írót oly örömmel
S diadallal hoztuk el,
Aminőt ez az öreg hely
Mátyás alatt ünnepelt! –
.
Magyar történet múzsája,
Vésd ezeket kövedre,
Az utóvilág tudtára
Ottan álljon örökre.
.
S te, szivem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjuság vezére
Voltam e nagy tetteknél.
.
Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet…
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!
Pest, 1848. március 16.

Tóth Kálmán
Szabadsajtó
Még elvehetik vagyonod,
Vagy katonának gyermeked,
Emberi kéz gyüjtötte azt,
Ez meg anyától született.
De felforr vérem, mikoron
Azt bántják, mi az istené,
És gátot mernek vetni a
Gondolatok, eszmék elé.
.
Azt mondják, hogy a gondolat
Föllázitja a tömeget;
Lázitani csak rabokat
S otromba szolgákat lehet.
A szabad-népnek esze van
S csak igazságra hallgat az,
Ettől pedig más nem remeg,
Csak a ki bűnös, a ki gaz.
.
Biztosságról beszélnek ők,
De én ezen csak nevetek;
Biztosság ott, a hol egy kis
Betü is félelmes lehet!
Hol, melynek védni kellene
Az ország javát s örökit:
A gyáva géppé vert erő
A holt sorokra őrködik!
.
Sajtót ide, a mely szabad!
Mert addig minden ámitás,
Ott, a hol rab a gondolat,
A tett is hogy lehetne más!
Ha a láncz nektek is nehéz
És kezetek azt leveszi:
Ne a lábon kezdjétek el,
A lelken kell azt kezdeni!
.
Tóth Kálmán
költő, dráma- és újságíró és politikus
1831. március 30. — 1881. február 3.

A
cenzúra
nem egyes embert öl,
hanem az egész emberiség lelkét öli,
legalább szándékozik ölni, de testileg is milliókat öl;
mert ki képes fölszámlálni, hány ember lett a cenzúra
által elnyomott jog és szabadság nélkül nyomor áldozatja?!
De kérdezzük, józan ész-e az, midőn valaki mondja;
neked nem szabad beszélned, vagy csak úgy szabad beszélned,
mint én akarom. Az igazi józan ész azt mondja:
hogy az ily kívánat bolond kívánat,
tehát nem józan ész súgja.
Táncsics Mihály
Ne akkor
tiltsátok meg a gyümölcsöt,
mikor már érett s talán némelyek ettek is belőle,
hanem a fát gyökerestűl vágjátok ki, mielőtt még virágzott volna.
Így ne a könyveket akadályozzátok, mert minden gátolás mellett
néha mégis a szerintetek legveszedelmesebb, legkárosabb könyvet olvassák,
hanem eszközöljétek, hogy senki még olvasni se tudjon.
Így bizonyosan nem ír senki ellenetek.
Táncsics Mihály
A
szabad sajtó
Kolumbus tojása;
ez oldja meg a kérdést:
miként lehet szabadságot,
békét és polgári rendet egyesülten fenntartani.
A szabad sajtó az, mi békés úton vezet
a műveltség magas fokára és szabadságra:
ellenben annak elnyomatása
az, mi tirannizmust és revolúciót teremt.
A szabad sajtó minden általa történt hibát maga meg is orvosol.
Táncsics Mihály
Ha a népnek
természeti joga
és szabadsága meg nincs,
akármit mesterkélünk rajta,
sohasem lesz, nem lehet azzá, amivé lennie kell vala.
Ha kényelmesebb fogházakat építünk neki,
ha legüdvösb büntetőtörvényt alkotunk számára,
ha selyembe és bíborba öltöztetjük,
ha minden tudományt tölcsérrel fejébe öntünk,
szóval akármit teszünk vele, rabszolgacsorda lesz.
Mert ahol szolgalélek nincs, zsarnok nem támadhat.
Táncsics Mihály
Kiskorúsítás
Mindent megbocsátok
a legnagyobb zsarnoknak is,
de midőn azt mondja: Nép!
én néked majd ha megérsz,
nagylelkűen jogokat és szabadságot adok,
azt meg nem bocsáthatom.
Hol vettétek ti a felesleges szabadságot és jogokat,
hogy a magatokéin kívül csak úgy könnyen osztogathassatok?
Táncsics Mihály
Tehát még
a nép nem érett meg.
Mik azon jelek, melyekbűl majd
megismerhetni, hogy a nép megérett?
Adózni, munkálkodni, az egész társaság terhét vinni,
ezekre már megért, ezelőtt már néhány ezerrel érett meg.
De kérdem, nem sokkal könnyebb-e a készet költeni, mint beszerezni?
Hát a készet éldelni, más véres verejtékéből dobzódni
oly nagy tökéletesség-e, hogy arra a nép
több ezred óta sem bírt megérni?
Táncsics Mihály
Nevelés…
„A mívelt világban,
a jólnevelt osztályban
ezen borzasztó hit látszik megöröködve lenni:
igazságos úton, saját fáradságából senki sem boldogulhat,
hanem minden módon mások izzadsága gyümölcsének
valamely részét legalább el kell sajátítanunk;
s a nevelésnek fogásai abban állnak,
hogy ez szembeszökő lopásnak,
csalásnak ne tartassék”
Táncsics Mihály
Amit
erővel
elvesznek,
azt a jósors visszaadhatja,
de az önként lemondott jogokat
már nagyon nehéz visszaszerezni –
pl. feladni a kivívott szabadságaidat
az átmeneti, de bármikor visszavehető
viszonylagos jólétért, létbiztonságért cserébe…
(lásd pl. a magyarságot 1867/1956/1989 után…)
„Fejlődés”:
ma már nem kell rabhajcsár,
akit még ki lehetett játszani stb., –
a szabad verseny társadalmában,
a vadkapitalista játékszabályokkal
ő már a magát ön-kizsákmányoló,
ha beveszi: annyit érsz, amid van…
Istenben
ugyan nem hisz,
de mégis paternalista
módon az ő szerepét játssza:
ő mindig jobban tudja, mi jó neked,
mintegy örök gyámság alá vesz,
már akkor is, amikor nem vagy
sem csecsemő, sem kisgyerek,
se részeg, sem magatehetetlen…
Aki
egy „liberális”
megveszekedett,
esztelenül túlzó
anti paternalista:
ő még részegen sem hagyja, hogy
„szabad akarata” ellenére hazavigyed –
így „barátai” ott is hagyják megfagyni…
Aki
senkihez
-semmihez
nem kötelezi el magát:
„szabad ember” marad,
aki nem fogad hűséget
se elvekhez, se hazához,
se államhoz, se élettárshoz…
Nem ismeri/érti a szabadság
és hűség paradoxon kapcsolatát,
és ezeket nem egymást feltételező-
erősítőnek, de egymást kizárónak veszi…
Aki
nem tudja,
vagy letagadja,
hogy minden ajándék elfogadása
egyben egy kis/nagy elköteleződés is,
már akkor is, ha ez nem direkt vesztegetés jellegű…
Jutalom, kitüntetés, kinevezés, előléptetés stb. stb.
Vagyis minden olyan dolog, ami nem jár, csak adható…
Ahol
és amikor
nyíltan-titkon
megvesztegethető a bíró:
akár lehet is versenyt licitálni –
egy ideig ennek az előnyét élvezed,
de hosszú távon mindenki veszít, te is…
(lásd például Arany János: Fülemüle c. művét)
Korrupció
„kötelessége
a társaság minden tagjának arra figyelmezni,
hogy azon pénz, mit az ország igazgatására fizet,
oda fordíttatik-e, hová kell, vagy pedig máshová:
ezt a kormányzóktul számon kérni
a polgárok összességének
vagy országgyűlésnek kötelessége:
és ha ez világlik ki, hogy a kormányzók
a társaságnak közjóra adózott pénzét másra fordítják,
kötelessége a törvényhozóknak az íly hívtelen kormányzókat
hivatalukbul letenni, megbüntetni, és saját vagyonukból
a kárt helyre pótolni…” – Táncsics Mihály
A
bíróságra jár
pereskedni egy tyúkért,
nem tud peren kívül megegyezni,
de ahol legalább egy disznót veszt,
és az ügyvéd meg nyer, megtömi zsebét…
Távolságok
Török átok…
Jó testvéreid oly távol,
rossz szomszéd oly közel,
s ő nap, mint nap, sőt éjjel
is sok bosszúságot okozhat…
Házat vennél, de már a közeli
szomszédokat nem nézed meg?
Pedig azokat már-még nem
cserélheted el, válthatod le…
Egy aktív gonosz, komisz
rossz szomszéd nagy átok,
– pláne, ha te is lesüllyedsz
csatározni az ő színvonalára –
pont amekkora áldás lenne
ennek az ellenkezője –
megtérítő gesztus híján
marad az örök perpatvar:
pl. Arany János: Fülemile
„Kölcsönkérés”
Elindulsz a szomszédhoz kaszát kérni,
de már eleve rosszhiszemű előítélettel,
így közben azt gondolod: úgyse adja oda,
vagy letagadja, hogy van neki, vagy pedig
olyan pofát fog vágni, mintha fogát húznák stb.
S a megérkezés után ezzel nyitsz be hozzá:
– Kell a francnak a te rohadt kaszád…!
Ha
be tudod
bizonyítani, hogy
nincsen rá szükséged,
akkor ad a bank neked kölcsönt
Vagy ha a bank pont abban bízik,
hogy vásárlási mániás mámorban
visszafizethetetlen uzsorakamatra
költekezve az övé lesz az autód, házad…
Semmis/
nem semmis
Leitatva, elkábítva,
hipnotizálva, manipulálva,
kiszolgáltatottságodra vagy
balga bírvágyadra bazírozva
íratnak alá veled „szerződést” –
bekapod a csábító banki csalétket.
és lépre mész, és majd tönkre mész…
Akinek
ez a földi élet
még nem az igazi „fellépés”,
ez csak gyakorlás, kísérletezgetés,
vagy ez még csak a (fő)próbaidő –
folyamatos mindennapi vizsga,
kiválasztódás az igazi örök életre…
Időtényező
Helyrehozhatóság
Pl. olyannak mondasz félreérthető,
vagy egyenesen durva, bántó szavakat,
akivel már nem/csak évek múlva találkozol,
nem tudod, hol lakik, vagy nem válaszol levélre,
és addig nincs alkalom tisztázni, helyesbíteni stb.
Moslék-zaba
Aki nagyokosan
úgy hiszi: tisztában van
az emberi test anatómiájával,
az emésztéssel, anyagcserével,
s mivel úgyis minden egy helyre megy,
praktikusan moslék formában étkezik,
hisz ezzel is rengeteg időt spórol meg,
s lemond a kóstolás, evés, ízlelés,
ízvilág-bejárás stb. napi örömeiről…
A
borban
van/lenne
a társas öröm,
a vigasz, az igazság:
de ő vagy absztinens,
mert fél, hogy nem tud
mértéket tartani, vagy
spiccesen elszólja magát,
vagy pedig egy részeges alak,
amivel öli, butítja magát és
tönkre teszi a családját is…
A
mértékkel
fogyasztott jó bor
élesíti az elmédet, és
old káros görcsöt-gátlást is.
A mértéktelenül vedelt viszont
elveszi az ember eszét, és így ön-
és közveszélyes őrültet csinál belőle…
Ha
a búskomor
bújában megrészegszik,
búsabb lesz, ha kijózanodik.
(pláne, ha még ki is fosztják,
vagy egy súlyos balesetet okoz,
vagy teherbe ejt egy rút banyát,
ami miatt jó házassága is bomlik…)
Ördögi körös: azért iszik, mert bánatos,
és azután meg azért kell innia,
mert bűntudatos, hogy iszik…
Hibás,
vagy túlzott
(ön)elvárásai miatt
örökön örökké csak
csalódásokban lesz bőven része,
ami miatt mindenkire vicsorog, támad,
„persze” elsősorban pont az előszeretteire…
(a frusztráció-agresszió lelki párkapcsolata)
A
penetráns
„bűzök” miatt
rögtön nem szól,
(újonctól, „friss” hívőtől
még hallgatást várnak el),
majd azután ő is megszokja,
és az utána érkező fintorgó,
még romlatlan szaglásúakat
is hozzászoktatja…
Vendégbarátság
A hagyományosan kötelező
szíves barátság, amellyel valaki
mint házigazda a hozzá betérő
idegent, vándort vendégként fogadja,
oltalmat, védelmet és segítséget nyújt neki,
ill. a köztük ennek folytán létrejött kölcsönös
baráti, szövetséges viszony, amely még
a leszármazottjaikra is kiterjed, öröklődik.
Vendég-
barátságtalan
Vendégségbe hívja,
de ott úgy bánik vele
mint hivatlannal, vagyis
mintha ingyen-konyhára
jött volna egy potyaleső –
még ahhoz is feltételt szab,
hogy odalökje neki, és elé
az ún. kegyelemkenyeret.
Pl.: az ő szája íze szerint
el kell mondani egy imát
és a többi…
Akit
te befogadtál,
kebleden melengettél,
az egy „mérgeskígyó”,
egy „tót”, egy Tartuffe,
az „hálából” kitúr házadból,
de akár még a hazádból is –
veheted a vándorbotodat és
eheted az emigráns kenyeret…
Álszent
vendég a családban
Annyira beférkőzik valaki a családfő bizalmába,
Hogy az elvakult rajongásában mindenben kezére játszik,
Ráíratja a vagyonát, neki adja feleségül a fiatal lányát,
Nem akarja meglátni, hogy az illető molesztálja feleségét,
Akár még gyerekét is kitagadná, ha a képmutató kívánná…
Kakukktojás
Amikor a kakukk
állítólag/köztudomásúlag
más fészekbe helyezi tojásait:
az ő óriásfiókáinak az első tette
a többiek, az őshonosok kilökdösése,
ami után az így utódtalanná vált madárpár
már a sajátjaként buzgón eteti őket…
Reviczky Gyula –
Március tizenötödikén
Hivatlanul is megjössz minden évben,
Szép március, bilincs-oldó tavasz!
De azt a régi márciust nem érzem;
A naptár mond csak annak; nem vagy az;
A hit kidőlt, a szívnek semmi lángja;
Fásultan él a kor s eszmétlenül;
Multon mereng a költő, és dalába
Villám s haragvó mélabú vegyül.
.
Megalkuvás iránya most a kornak;
Ábrándnál egy kis állás többet ér;
Egy zsiros koncért százan marakodnak,
Hogy EGYnek jusson mentül több kenyér.
Az igazságot, elvet megtagadják,
S ki értük harcra kelne, nincs olyan,
Csak szóvirág ma a magyar szabadság
S az érte hősen ontott vérfolyam.
.
Nem, ez nem az a márciusi szellő!
Nem a szabadság éltető lehe,
Egy alvó népet új életre keltő,
Hogy százados rabláncát tépje le!
A nagy, a negyvennyolcas márciusnak
Nincs más emléke: néhány béna kar,
S távol,hol citrom és narancs virulnak,
Honán kivül a legnagyobb magyar!
.
Ezért löktél hát annyit hősi sírba,
Hogy ami véred, óh hon, megmaradt,
Mohó ajakkal, éhesen kiszívja
Egy ingyenélő parazita-had?…
Ezért áldoztál annyi vért, vagyont hát,
Hogy megtagadjanak gyáván előbb
S örököd oszt arcátlanul felosszák
Kétszínű,romlott,léha kegylesők?…
.
Csak vissza e sivár korból! Nem ég itt
Ember-méltóság tiszta ihlete!
Álmodjunk, hívjuk vissza azt a régit!…
S ha van még a magyarnak Istene:
Őt kérjük, adjon még egy csoda-kardot,
Büvös csapásitól hadd hulljanak
A hitvány léhűtők, kik, mint a barmok,
Csak ettek-ittak és meghíztanak.

Komjáthy Jenő: MÁRCIUS 15-ÉN
Üdvöz légy, Március! Köszöntlek!
Villámot szór szemem, szivem remeg.
Öröm s harag vív énbennem tusát
Dicsőjtve március nagy idusát;
Homlokomon kigyúl a büszkeség,
Szivemben düh és bosszu tüze ég.
.
Sírjából a megholt idő kikél;
Rajzik a múlt s újfent pezsegve él;
Az üdvözült naptestü szellemek
Élőkkel fognak immár társkezet.
Boldog az értő, jaj, ki nem érti meg,
Amit e más világból intenek!
.
Ó, mennyi fény s utána mennyi gyász!
Félistenküzdelem, új hősvilág;
Minő csaták, minő lelkesedés!
– Fukar talajba pazar vérvetés; –
Szent őrület, csodás álomvaló,
Gondolni is gyönyör, vérforraló.
.
Új Tirteusz és új Démoszthenesz:
Petőfi és Kossuth: félistenek. –
Száműzve virraszt lángszavú Kossuth,
Petőfi meghalt s halhatatlanult. –
Új Golgotán elvérző nagy fiak,
Gyászos bukás: Nagyvárad és Arad.
.
Majd álhalál, virrasztók kardala;
Majd a nagy éjre új nap hajnala:
Álcsillag volt, ah nem a büszke nap,
Hisz keleten nem: – nyugaton hasadt.
S a nemzet él, – él mint idült beteg,
Türelme nőtt, akarni feledett.
.
Élsz, nemzetem, de még nem vagy szabad!
Megalkuvás lőn, s mit tőn jelszavad?
Hizelgés, zsarnokkedv, fondor cselek
Beköték nyiladó, szilaj szemed!
Kegy s alkalom megadá félig azt,
Mi teljes szent jogunk volt, ős, igaz.
.
Arcomra ez hajt szégyen- s bosszupirt,
Ez az, mi tisztán lelkesedni tilt.
Szégyenlenem kell, hogy csak itt vagyunk,
Napok lehetnénk, s mint mécs, sápadunk.
Pislog csupán, holott valód a fény:
Helyetted, nemzetem, pirúlok én!
.
Vagy éppen naggyá lenni félsz talán?
Mily gyávaság! Szégyen reád, hazám!
Nem ismered tennen hatalmadat,
Amelyből új kor, új világ hasad?
Avagy megszűnt-e szülni új gyönyört,
Új hősöket e vérihlette föld?
.
Meddő vagy férfiakban, Kánaán!
És néped – ó, mily átok ez, hazám! –
Míg a hatalom előtt meglapúl,
Testvértelen saját keblébe dúl;
Törvényt lát rajta félénk bárgyuság,
S mosolygva hordoz megszokott igát.
.
Ó, hogyha szétoszthatnám köztetek
Szabadságszomjas, büszke lelkemet!
Ó, vajha tudnátok szeretni azt,
Egyedül azt, mi fennkölt és szabad:
Szent rémülettel hogy dobnátok el
Mindent, mi még zsarnokjelet visel!
.
Ó, hogyha szétönthetném köztetek
Nagy, lánggal égő, forró szívemet!
Ó, vaj ha tudnátok gyülölni úgy,
Mit bűnmagul hagyott a gyáva múlt,
Melyből csak átok, szolgaság terem,
Eldobnátok borzadva, hirtelen!
.
Hogy tűrheted ilyen soká, hazám,
Mi szolgabélyeget visel magán?
Dús kerteid meddig tapossa még
E gyászmagyar, ez alkusz nemzedék?
Mikor jön már a megváltó vihar
Rontó, teremtő tenger lángival?
.
Üdvözlégy Március! Köszöntelek.
Emléked rázza fel a nemzetet!
Ha lángszavam lángban fogamzanék,
Gyönyör vón akkor s boldog büszkeség
Dalolnom eszmeharcot, hőstusát
S a szent szabadság égi himnuszát!

Ady Endre:
Emlékezés Táncsics Mihályra
Emlékezés Táncsics Mihályra
Kend volt, Táncsics Mihály,
A mi kora lelkünk:
Attila ugarján,
Táblabírók földjén,
Szenvedő szerelmünk.
.
Kendet ostorozták,
Kutya se becsülte.
Mert kend senki se volt,
Mindenkiért hevült,
Paraszt-anya szülte.
.
Kendnek sok fájdalmát
Szivesen fájlaljuk
S e fájó országban
Kendnek ős szerepét
Szivesen vállaljuk.
.
Kend, bizony, elporladt,
De mink, akik élünk:
Vagyunk bizalommal,
Vagyunk új Táncsicsok
S miként kend, remélünk.
.
Kend új rendet akart:
Mindenkit szeretni.
Mi más rendre vágyunk:
Vagy igaz világ lesz,
Vagy nem lesz itt semmi.
.
Kendet azért mégis
Áldjuk, mint egy szentet.
Istenünk: az Eszme,
Haló porában is
Áldja-verje kendet.

Aki
a bátorság próbát
gyáván kerülő, illetve
azt gyáván rendre elbukó,
vagy a bizonyítási kényszer,
netán imponálási vágy miatt
esztelen hazardőr mutatványos,
aki nem kisebb dologgal, mint
az egyetlen életével játszik…
Annyira
letompítod
a veszélyérzéked,
hogy istenkísértésben élsz:
mint aki még keresi is a veszélyt…
Pl.: az extrém „sportok” preferálója.
Életeszméd lehet az „Élj veszélyesen!” –
vagy még az utcára se mersz kimenni,
hátha a fejedre esik a tetőről egy tégla?
Istent kísértve,
de gondviselésében bízva
a hazárdjátékra, pl. rulettre
alapozod a munka nélküli, és
amúgy is téged további nap-
lopáshoz segítő meggazdagodásod,
vagy csak a te és a családod elemi,
minden-napi megélhetését…
Önbeskatulyázó
Ő egy peches ember, aki
semmit nem bíznak a véletlenre –
A vajas kenyeret is direkt úgy ejti le,
hogy mindenki előtt bizonyítsa az igazát…
Az örökké képzelt beteg hipochonder,
akinek a sírfelirata a végleges cáfolata
az életképtelenségében kételkedőknek:
Na, ugye!
Ön-
beteljesítő jós
Tanult tehetetlenségét
a nagyon rosszul értelmezett
„büszkeségével” összepárosítva
igencsak megnehezíti magának,
sőt egyenesen lehetetlenné teszi,
hogy valaha is ki is kerülhessen
a halmozott és még halmozódó
úgynevezett hátrányos helyzetei
zártnak tűnő ördögi köréből…
Aki
egy kis botlás után
még a saját lelkében is
önmagát javíthatatlannak,
egy téves orvosi diagnózis,
illetve egy protokollos sokk után
magát menthetetlennek könyveli el,
és tehetetlenül sodródik a bűn
és a betegség lejtőjén…
Aki
ön- és
közveszélyes,
mert óvatlanul
nem tudatosítja:
az a motor, amin ül,
a civilizációs vívmány,
az egy kibiztosított fegyver:
elég egy óvatlan mozdulat,
és emberi életet olthat ki,
vagy maga lehet rokkant…
Vagy ezért nem is mer
felülni rá/autót vezetni,
mert az önhibáján kívül
bármikor embert ölhet….
Aki
nem tudja,
pont az tanítja:
például, hogy hogyan
vezessük a háztartásunkat.
Vagy a krónikus beteg orvos,
vagy a rosszul nősült/elvált,
és azóta ádáz nő/férfigyűlölő
házassági tanácsadó, párterapeuta stb.
Vagy a festőt/zenészt kioktató vak, süket…
Vagy a katolikus, cölibátusban élő pap
aki nem tapasztalja/tudja, az tanítja:
hiteltelen a szerelmi/szex tanácsadása…
Aki
a nappalait
azzal tölti ki,
hogy az éjszakai álmait
próbálja felidézni/megfejteni,
míg teljesen bele is zavarodik,
és még meg is bénítja magát,
mert vagy semmit, vagy épp
ellentétes dolgokat üzennek…
Akit
folyton csak
zavarnak az álmai,
(nem tudja kontrollálni…)
Aki a legszívesebben nem
is álmodna semmit, mert
pl. rossz lelkiismerete miatt fél,
hogy szörnyű rémálmai lesznek,
fél az álmok igazmondásától,
vagy amúgy is lemond arról,
hogy ebben a tudatállapotában
életmentő isteni üzenetet kapjon…
Aki
senkinek
nem árulja el
féltett/szégyellt titkait,
még legjobb barátjának sem,
csak vonaton a vadidegennek,
vagy mint Midasz, a mezőnek…
De ami azután úgyis/mégis kiderül,
és akkor már még fel is nagyítódik,
és jöhet a kínos mentegetőzés stb.,
amit a nyilvános gyónás megelőzött volna…
Aki
titkolt-
szégyellt
bűnei miatt
egyre zsarolhatóbb lesz,
amik így csak halmozódnak
és ki is alakul az ún. ördögi kör,
amíg mások fogják lerántani a leplet,
és kiültetni, kiállítani őt a nyilvános
szégyenpadra, pellengérre…
Aki
akár
az ellenségének
is szinte mindent,
és őszintén bevall,
de a jó barátja előtt
makacsul (el)hallgat,
mert vele sűrűn találkozik,
és kínosnak érzi gyengeségét
de jótanácsot mégis tőle vár el… „
Az Őszinteség ellen vét mindenki,
aki nem önmagát adja,vagy
nem adja magát oda egészen.
Ez az oka annak, hogy jó tanácsaink
hatástalanok maradnak vagy éppen
ellenkező hatást érnek el.”
(Karácsony Sándor)
Minden
az arcára van írva,
semmit nem tud rejteni,
vagy jól megtanult póker
arcot vágni, és úgy is marad,
és így érzelmei is elsorvadnak –
kifejezéstelen halotti maszk…
Aki
csömört kap
a túl sok, és
már nem is édes,
de nyeglén tüntető
nagy semmittevéstől:
majd a kényszermunka,
a munkaszolgálat lesz erre
a nem önkéntes „terápia”!?
De arra meg oly edzetlen,
és még bele is pusztulhat…
Aki
bolondul
megfogadja
és be is tartja:
ha ma nyer a csapat,
akkor zsákbamacska-nőt vesz el,
mert úgymond ő ura a szavának,
vagyis nem csinál a szájából segget…!?
Aki
nem
ismeretlen katonája,
és nem is hősi halottja
a lelki hadviselésnek,
a családi hidegháborúnak…
Ember embernek farkasa:
folyik a mindenki harca mindenki ellen,
amiben végül mindenki csak vesztes lehet…
Amikor
egy örökségi ügyben
az eddig látszólag békében
egymás mellett élő rokonok
majdnem mindent bevetnek
a többiek kiszorításáért, kifosztásáért…
Ha netán nyernek, akkor sincs áldás ezen,
de olykor már az elején veszítenek, mert
az örökhagyó előtt pont most lelepleződnek.
Erről is szólnak olyan régi jó magyar filmek,
mint a A pénz beszél, A kegyelmes úr rokona…
amelyekeben egy „nevető harmadik” lesz a befutó….
Aki
mint úgymond
a teremtés koronája
és a táplálkozási lánc végén álló –
még ő tanuljon növénytől/állattól?
Nem is figyeli, csodálja, tiszteli stb.
ezeket a társteremtményeket,
süllyed is vele a Föld-Titanic…
Ha
ő képes
csúzlit gyártani,
és élet-halál ura
a nála kisebbek és
gyengébbek felett,
akkor úri passzóból
miért is ne lődözné le
például a szelíd galambot?
Vagy szívtelenül-esztelenül
irtja az ún. káros élőlényeket…
Aki
soha
nem támaszt
eszmei kárigényt,
mert fel sem fogja: mi az?
(Nem vagyoni kár, sérelemdíj stb.)
De azon nagyon meglepődik, háborog,
ha rajta hajtják be a védett állat vagy
növény elpusztításáért kirótt büntetést,
hisz ő a teremtés koronája=élet-halál ura…
Aki
úgy tudja,
úgy gondolja,
hogy a kutyája
az ő magántulajdona,
akivel bármit megtehet,
mint pl. az állati bőrökből
készült cipőjével, kabátjával –
nincsenek jogaik, s neki kötelessége:
ehhez már senkinek semmi köze nincs…!?
Kedvére kényeztetheti vagy kínozhatja….
Aki
soha
senki és semmi
előtt nem hajt fejet,
még Isten előtt sem térdet,
mert magát kisistennek képzeli,
nincs benne teremtményi alázat,
és így veri be azt az ajtófélfába,
és üti ki ájultra saját magát…
És ez csak a jéghegy csúcsa:
ő majd nyilvánosan fog megalázódni,
mint a másokatt alázó Kevély Kereki,
akit móresre tanít a garabonciás diák…
Aki
gőgösen,
öntelten, önhitten
és mohón, telhetetlenül
magának akar minden sikert,
nem is fogad el közreműködést,
nem is kér segítséget, tanácsot stb.,
így ő senkinek nem köszönhet semmit,
mintha még a kereket is ő találta volna fel,
de így a várható kudarc is teljesen az övé lesz…
Aki
előre iszik
a medve bőrére –
az elbizakodottság
a várható kudarca fő oka,
pláne, ha pityókásan megy vadászni –
és így majd a medve falatozik belőle…
Vagy aki lustán csücsül a babérjain,
a tegnapi sikeréből akar ma megélni,
csak a papírformát küldi ki a pályára,
vagy egy rókáról több bőrt is lenyúzna…
Akinek
háborog a lelke,
ha ebül szerzett javait
tőle is tovább-lopják, rabolják…
Ő magának „megindokolta”, hogy
ezt ő miért teheti meg – de ha
őt lopják meg, rendőrért kiált…
És jó esetben még le is bukik
a vagyoneredet-vizsgálat során…
(B. Brecht: mi egy bankrablás
egy bankalapításhoz képest…)
Aki
csak akkor
becsül bármit is,
ha abból keveseknek lehet,
egy Csontváry kép/ritka bélyeg,
vagy ami eleve csak egyenlőtlenül
lehet elosztva: pénz, hírnév, hatalom stb.
Csak azzal nem törődik, hogy ő, mint egy-én
hogyan tudna „közhasznúan” boldog is lenni…
Akinek
a szerzett
és kapott címek,
rangok, kinevezések stb.
jelentik a pozitív visszajelzést,
hogy ő jó úton jár, ő jó pályán fut,
miközben esetleg csak házi zsarnoka,
rangkóros felesége nyomásának enged…
Aki
a kiközösítéstől,
egy kisebbségben, sőt
az átmeneti-tartósabb
egyedül-maradástól félve
hagyja, hogy lehúzza Őt
a közvélemyény zsarnoksága,
a szürke-szürkítő középszerűség…
A hipokrita,
aki nyíltan hódol az erény előtt,
de magában ezt csak a hülyék,
a birkák eszményképének tartja,
titokban viszont, magát okosnak tartva,
mert úgymond csak a hülye becsületes,
magát felülemelve az isteni törvényeken
rendeltetésellenesen rongálja a lelkét…
Álszent
kirakatpolitikus,
aki vizet prédikál, de bort iszik,
nyíltan kiáll a „melegek” jogaiért,
de otthon meg elveri leszbikus feleségét,
s azon nem töpreng, hogy ő mit mindent tett
ezért a fura „nemi orientáció változásért” …
(ez utóbbihoz lásd pl.: Egymásra nézve c. filmet)
Akinek
drágább rongy élete,
mint a haza becsülete:
vagyis aki életét mentve
csak egy erkölcsi nulla/hulla…
Anno a nemest, ha a hívásra
nem ment el, állt ki a csatába,
vagyon/fevesztés fenyegette…
Aki
miért akarna
saját és mások hibáiból,
mesékből, közmondásokból,
katartikus hatású műalkotásból
okulva, szellemi erőfeszítéseket
téve napról napra bölcsebb lenni –
Jézus, vagy a gurud majd segít, ha baj van,
elég, ha ő kell időben majd hozzájuk fordul…!?
Babits Mihály:
Petőfi Koszorúi
„Avagy virág vagy te hazám ifjúsága”
Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
Szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.
.
Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.
.
Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bújik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszorúit.
.
Óh vannak, koszorúk, keményebbek, mint a
deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a
hideg temetőnek!…
Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére – kőnek!
.
Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!
Nem drótos fűzérbe görbítve – légy szabad
virág szabad földön!
hogy árván maradva megrablott birtokán
mondhassa a magyar: „Kicsi az én szobám,
kicsi, de nem börtön!”
.
Avagy virág vagy te?… légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz
az Ő ünnepségén:
Koporsó tömlöcét akit elkerülte,
most hazug koszorúk láncait ne tűrje
eleven emlékén!
Utassy József
Zúg Március
Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kelj föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a kétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!
Bari Károly
SZABADSÁG
Szabadság, vasra-vert ígéret,
szemünk láttára hervadsz
a rozsdát-vétkező láncok közt,
s azt merik mondani, sziveinket éled:
hogy szabadok vagyunk, azt merik mondani,
árva, némaságtól-szenesedő torku
madarak előtt: előttünk, akik ismerjük sóhajait
a börtönt-próbáló eszmék tüzein tisztuló létnek,
ismerjük kiskorunktól a faluvégeken üldögélő
virág-szakállas öregemberek: a temetők meséit
e hamuban-járkáló országot béklyóba-nyomoritó
foglárról, tudjuk: rácsokká fonodnak a rosszul formált
szavak, s fogaink gyöngy-sövényeit
a kulcsok vitézei kirugdalják, ha rosszul szólunk,
sáros cipőink alatt nyöszörög a harmat, nincs vége
az utnak: nincs vége a bajnak, s a várt, nagy
szabadságról csak bérencek papolnak,
sziveink piros cseppkőbarlangjaiban
gumibotok suhogásán osztozkodó álmok
nyögése visszhangzik, de szemeinkben
alázatot nem tenyészt a kin, állunk
meztelenül, fal felé fordulva, ágyékszőrünket
locsbolja a bordáink csont-zsilipein
átlihegő vér, szemben a kőfalon
fehér krétairás: életet veszt, ki szabadságért sir.
Budapest, 1972. március 15.
pppppppppp

Csak az ember lehet
teljes, boldog életű helyett
egy ön- (és társ) sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp


Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
- Szathmáry Károly: A szabad szó vértanúi2024.11.10.
- Arany Trombita – 1869.2024.11.10.
- Forinyák Géza joghallgató, a magyar nemzeti függetlenség mártírja.2024.11.10.