kb. 21 perc olvasás
Eugéniusz:
Nagy Jenciklopédia
A boldog(talan) ember – XXII.
Életminőség-vizsgálódó tükör
A bölcs és/vagy a balga lelkek
ppppppppppppp
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Istengyermek-ördögcimbora/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Önsorsjavító vagy rontó típusok példatára
ppppppppppppppppp
Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények ill. okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp
Dukai Takách Judit
Az idő
Ne halogasd napról napra
Óh halandó, tettedet,
Mert nem tudod, ha holnapra
Húzhatod-e éltedet.
.
Szedd, míg meddőn nem maradnak
Kórói a virágnak;
Jegyezd fel azt jól magadnak,
Hogy az idők nem várnak!
*
Ábrányi Emil
Menni kell…
És lassan, lassan mind megyünk,
Ha ütni kezd az óra.
Mind elmegyünk a föld alá,
Közös találkozóra.
.
Világok sorsát, hódító,
Ajkad hiába dörgi:
Egy mozdulattal a halál
Szemét gyanánt söpör ki!
.
Hiába néztél gőgösen
A mindenség szemébe:
Dacos szemed’ szétrágja majd
A pondrók csúnya népe!
.
Hiába vagy szép, gazdag úr,
És országok királya:
Szennyes lyukakban múlik el
A legszebb földi pálya!
.
Isten veled, dicső tudás!
Szerelmek édessége!
Egy-két napunk van még talán,
És azzal vége, vége!
.
Elszéledünk a föld alatt,
Sötét vermekbe dőlünk.
Itt egy kereszt… ott egy kereszt…
Csak ez marad belőlünk!
*
Ábrányi Emil
Láttam halottat…
Láttam halottat, aki úgy mosolygott,
Mint álmában a játékos gyerek.
Mutassak én is a halálos ágyon
Elfáradt vándort, aki szendereg!
.
Ne lássék rajtam vad, rémes vonaglás,
Ne torzuljon görbére, csúfra képem.
A nagy váláskor hadd legyek nyugodt, bölcs,
Vidám!… Olyan nehéz meghalni szépen!
*
Tóth Kálmán
A halál
Nem, nem az a halál, ahogy itt nevezik,
Ha koporsónknak a födelét szegezik;
Nem, nem az a halál, amit a léha hisz,
Midőn a gyászszekér a temetőbe visz;
És az sem a halál, midőn már más sirat:
Öröm vagy fájdalom, bú vagy érdek miatt –
Ah az, az a halál: midőn még itt vagyunk:
De halva és magunk siratjuk – önmagunk!
.
Emlékszem – ismerék egy fürge gyermeket:
Oly vidám, játszi volt, lepkéket kergetett;
Sokszor nádméz után megmászta a tetőt,
És volt egy anyja is, – oh, hogy szerette őt!
Csókjával üdvözlé szülőjét mindenütt,
S ha leült az anyja, ölébe lefeküdt;
Boldog fiu vala, de elvevé az ég –
Hol van? – Sehol! – pedig e gyermek én valék.
.
Ismertem azután egy lázas ifiút;
Szeretni mint ez, úgy, ah többé ki se tud!
Tudomány, eszme, kincs… nevetett mindezen –
Hát más cél is lehet mint csak a szerelem?
Oh, hogy szeretett! – és megölték azután –
E lázas ifiút legjobban siratám.
Ha föltámasztaná még egyszer egy tavasz!…
Nem, nem, többé soha!… tudom… én voltam az.
.
És volt egy férfi is, kinek a kebele
Szeretet, bizalom s szent lánggal volt tele;
Van nála – ezt hivé – barátság, becsület,
S jónak győzelme, mely késik bár – megjöhet;
Hanem e férfit is aztán megmérgezék:
Csak számitás van itt, gonoszság és szemét –
Minek is szeretett, remélt, hitt annyira?
Nem kellett volna oly hamar meghalnia.
.
Igen!… sokszor halunk; többször mint az a hab,
Mely, hogyha a folyón sár s kórónak halad,
Elpattan s újra más alakban jő elő;
Nem ott van a halál, ahol a temető;
Itt is sokszor halunk, – oh én azt érezem,
Én már rég meghalék: – agyam forr és kezem
Mozog még – de tudom, hogy ez nem élet – és
Ami még hátra van: az csak – elköltözés.
Késő bánat
eb gondolat…
Csak túl későn
netán csak halálod óráján,
„esik le a tantusz”, döbbensz rá
ez idáig buzgón élted másnak az életét!
Te nem egy egy-én, egy csoda-unikum,
csak másoknak a gyenge utánzata voltál,
mechanikumertsan kopíroztad a példaképeid,
akik után akár még a kútba is ugrottál…
Borúlátó
A fekete szem-
üveges ős-pesszimista
Most ugyan még süt a Nap,
de ez nem tarthat örökké,
egyszer majd úgyis be fog borulni…
És lám: mennyire igaza is van/lett…
Sikerül is így életének a tiszta és
végtelen örömforrásait ledugaszolnia…
Önvakító
Az olyannyira
„maximalista”,
olyannyira látni vágyó,
hogy közvetlenül, csupasz szemmel,
védtelenül nézeget a delelő-tűző Napba…
(vagy éppen a rendkívüli fogyatkozásába)
Önjelölt
Bármely társadalmi,
vagy politikai tisztségre
ő a legelső és – őszerinte –
a legalkalmasabb jelentkező…
Akinek akkor lesz a legrosszabb,
ha meg is választják, mert nagyot
és mélyebbre bukik, mint ahol eddig volt …
Aki
a jó-
hiszemű kritikára,
az ún. építő bírálatra
immunis vagy/sőt allergiás
Az önkritikát hírből sem ismerő,
vagy azt nem szerető – nem gyakorló…
Vagy aki a saját maga „elfogulatlan,
nem részrehajló és szigorú” bírája
tud és akar is lenni…
A folyamatosan,
és önkezűleg táplált
kisebbrendűségi érzése miatt
oly könnyen sértődős mimóza lelkületű,
aki csak akkor veszi észre magát, mikor
a saját játszmája karikatúráját teszik elé…
(Rézbányai Győző/Szegény Dzsoni és Árnika)
Irány
A nagy erővel,
de elállított irányzékú,
és ezért rossz helyre célzó
A gyorsan járó, futó, rohanó, száguldó,
de a rossz kezdés miatt teljesen iránytévesztő…
Messzebb kerül a céljától, mintha el sem indult volna…
Struccpolitikus
A bajban a fejét homokba dugó –
a szemét gyermeteg módon eltakaró,
aki így vészelné át azt az időszakot,
amíg magától elmúlik a veszély,
amit amúgy akár elháríthatna
vagy a károkat csökkenthetné
ha itt-most észnél/jelen lenne…
Kirakatpolitikus
Színházi díszletekből
ún. Patyomkin falut építő,
sőt esetleg még ebben is lakó…
Vagy: a kirakatban egy búgó gerlicepár,
a zárt ajtó mögött meg testi/lelki marakodás
Vagy a „Fenn az ernyő, nincsen kas” életvitelű,
a gazdagság látszatát a nyomorgás árán is fenntartó…
Vízözön
Lehet olyan a mi teremtő
és gondviselő Jóistenünk, hogy
a minden emberi életet elpusztító
természeti csapást küldjön a Földre?
És e kataklizmából ne legyen kivétel?
Még az ótestamentum irgalmatlan istene
is megkegyelmezett volna a „totál bűnös”
Szodoma és Gomorra városának,
ha legalább tíz igaz embert talál…
Vagy csak egyet? Legyél Te az!
A pokoljáró dudás sors
Képzeljük el, hogy valaki,
mint egykor egy Noé nevű férfiú,
egy sivatagos tájon kezd bárkaépítésbe,
amiért őt mindenki hülyének nézi, gúnyolja,
és csak ő érzi-tudja, hogy nem ő a bolond,
sőt: ő lesz az emberiség legnagyobb jótevője
Szándék és
következmény.
A jó és rossz
ún. dialektikája
Felmentheti-e
a rosszat akarót,
ha szándéka ellenére
a következmény jó lesz?
S elegendő védekezés-e,
hogy én csak jót akartam,
de az épp rosszul sült el?
Tudjuk: a pokolra vezető út is
jószándékokkal vannak kikövezve…
Olykor kevesebbet árthat nekünk
egy ádáz, elszánt rosszakarónk,
mint egy túlbuzgó kétbalkezes kontár,
egy Mekk mester, akiben mi megbízunk…
„Segítség”
Segítség, ember…!
Jobban jártam volna,
ha nem segítettél volna,
minthogy – nagyon – rosszul segítettél,
és csupa jó szándékból kövezted utam a pokolba
(miközben te meg a nagy emberbarát pózában tetszelegsz)
Betegítés
Jó szándékkal segít az orvos,
de a protokoll kényszerzubbonyában,
épp a rossz tudást nagyon jól alkalmazva,
és pont ezért leszek/maradok krónikus beteg,
pláne, ha vak bizalommal vagyok vele szemben,
és magam sem keresek a valódi okokat…
Örök beteg
Aki már nem is hisz
a teljes gyógyulásában,
vagy ez azért nem jön létre,
mert van egy nagyon hiányzó láncszem:
és ez pont Ő maga: önvizsgálata, változtatása…!
Inkább bármit bevesz, kibír stb., és szenved tovább…
Csapdában
vagy és te feleslegesen, sőt
károsan, hiperaktívan rángatózol,
és így csak szorul nyakadon a hurok,
vagy letargiába esel, feladod a reményt,
nem vagy résen, és így nem tudsz élni
a kínálkozó szabadulási alkalommal…
Kakukkfióka
Kakukk száll fészkedre,
a tojásait már te költöd ki
és az általuk kilökdösött tieid
helyett csak az ő fiókáit eteted,
a tieid halnak, a paraziták virulnak…
Egyformás
Uniformizáló
avagy militarizáló…
„Aki nem lép egyszerre,
Nem kap rétest estére,
Pedig a rétes nagyon jó,
Katonának az való…”
p.s.:
Katona bácsi haptákba’
bekakilt a nadrágba.
Mondtam neki: „Mossa ki!”
„Hű, de büdös! Dobja ki!”
Érzési csalódás?
Az elöljáró mindent jobban tud:
A katona nem fázik, csak úgy érzi
S ha brómos teát kap, akkor „eunuch” lesz,
átmenetileg nem fog semmilyen nemi vágyat érezni.
És ha a gyerek látja a papot nagypénteken húst falni,
akkor az Atya elmagyarázza, hogy ő most rosszul lát…
Prokrusztész ágy
Fakó minden teória,
a lét aranyló fája zöld –
de te addig csonkítod,
míg bele nem gyötörhető…
Ha nem illik koncepciódba:
fel se fogod, nem is látod meg…
Vagy: nem a ruhát szabják a katonához,
hanem a katonát csonkítják a ruhához…
Csapda
Az is baj, ha van
a katona fején sapka,
de az is baj, ha nincsen –
az a lényeg, hogy valamibe
mindig bele lehessen kötni –
mindig csak az elöljárónak,
a főnöködnek állhat feljebb,
bármikor lecsaphatna rád,
ezért húzd be füled, farkad,
örülj, hogy luk van a fenekeden,
ne kér, pláne ne követelj semmit…
Betörés
Megtörni a lelket…
A katonaság nem volt hatékony,
nem lettünk minőségi hadra-foghatók?
De talán/biztos nem is ez volt a fő célja,
hanem inkább a fiatal vadcsikók betörése…
(ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség
minden férfi honvédő alapkiképzésére…)
Irreverzibilis!?
Beszélgetnek a bolondok a háborúról.
-Igen, szörnyű volt – mondja az egyik.
– Én is egy csatában vesztettem el a fél lábam.
-De hiszen neked megvan mind a két lábad! – szól társa.
-Na igen, mert a csata után megtaláltam!
Naiv!?
Ember a fronton,
a lövészárokban:
Kérem! Ne lőjenek,
itt emberek vannak…!
S amúgy meg: hát nem neki van igaza!
A Ne ölj! isteni főparancsolat megszegése,
a szándékos emberölés lehet a kötelező…!?
Vagy öl, vagy ölik? ha dezertál főbe is lőhetik,
ha nem vonul be, akkor börtönbe zárhatják…
A háborúzó ember
(Fekete István: Hú)
… láttam
a háború rémületes gonoszságát, embertelenségét,
elképzelhetetlen szenvedéseit és teljes esztelenségét!
Kérdezd meg a francia anyákat, akik megnyerték a háborút,
és kérdezd meg a német anyákat, akik elvesztették a háborút.
Kérdezd meg az orosz rokkantakat,
és kérdezd meg a magyar “Törzs”-eket,
akik világtalanul, esetleg kéz
és láb nélkül jöttek haza kosarakban,
kérdezd meg: nyertek vagy veszítettek?
Nem, Laci bácsi, nincs megnyert
vagy elveszített háború, csak “Háború” van!
Pusztító, öldöklő, embertelen!
A háborúk nem oldottak meg még semmiféle problémát,
de mindig elvetették a magját a következőnek.
A háborúkat alig néhány ember robbantja ki,
de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg.
Az egyszerű emberek ölik egymást halomra,
ők hullanak idegen föld meszesgödrébe,
s az ő otthonaik pusztulnak el.
Ők az eszközök, és ők az áldozatok.
Akinek
feltétlen
parancs, hogy „Ne ölj!” –
ezért nem ad a bajtársi
kérésre sem kegyelemdöfést,
hogy az ő keze-lelke tiszta maradjon,
inkább hagyja őt értelmetlenül kín-szenvedni…
Aki
jól tudja, hogy
a szándékos emberölés
az egy „halálos bűn”, mégis,
ha besorozzák frontkatonának,
akkor „jogos önvédelemből” öl/gyilkol…
Szelíd,
erőszakmentes…
Ad absurdum vinni:
egy amúgy helyes,
pl. keresztényi elv
túl merev alkalmazása:
pl. nem csak a végsőkig
törekszel a békés megoldásra,
de már eleve, elvből lemondasz
az arányos önvédelmi erőszakról…
Háború és béke
Egyenlő felek között
nemigen tör ki háború –
de aki erőszakmentes amis,
vagy „bulányista” katolikus,
az egy s bevonzó zabad préda,
az a másikat kísértésbe hozza,
a provokáló agresszív lépésre…
Ha békét akarsz, légy kész háborúzni!?
Aki
csak egy
tornából is
felmentett nyápic –
egy önmagát alkalmatlanná
minősítő „katonaszökevény”,
egy már eleve dezertáló, aki
nemhogy a nagy hazáját, de még
a kis házát és a családját sem
képes senkitől sem megvédeni…
Ott-
honvédő
Veszélyben
a természetes ész is
engedi az önvédelmet,
a támadás elhárításához
szükséges, arányos mértékben
Már amennyire egy felzaklatott
idegállapotban mérlegelni lehet,
ha pl. besurranó tolvajra ébredsz…
De azét lelőni ne akarjad, mert
így jóval nagyobb bűnt követsz el,
vagy e fegyver által veszel el,
ha elveszi tőled…
Aki
Párizsba ment
megcsodálni Európát…
Majd a háború kitörésekor
megtapasztalhatja, hogy milyen
francia internálótáborban senyvedni
(lásd pl. Kuncz Aladár: Fekete kolostor)
Juhász Gyula
Gyermektemető
Virágos ágyak mélyén gyermekek
Álmodják már az örök életet.
.
Egy ágyban alszik két testvérke itt,
Megférnek szépen. A halál szelid.
.
Ez élt egy évet, az három napot,
Most örök a nap, mely rájuk ragyog.
.
Egy gyík szalad a zöld ágyak között,
Siet, miként e földi örömök.
.
Egy gyár kürtője a kék égbe zeng,
Élő nagyok, kicsit pihenjetek!
.
Virágos ágyak kertje egyre nő,
Virágzó vágyak földje: temető.
*
Juhász Gyula
Testamentom
Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.
.
Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.
.
Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?
.
Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!
.
És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?
.
És nézni: édesanya alszik e
S álmában megcsókolni a szivét
S érezni, most is rám gondol szive:
Szeretnék néha visszajönni még!
*
Reményik Sándor
Mindenki megy…
Vagy így, vagy úgy, de mindenki siet
Mostanában tőlem valahova –
Nem volt ily kurta azelőtt a perc,
S az óra ily kiszabott, mostoha.
Mindenki megy és mindenki lohol,
Egyik csomagol – másik haldokol.
Vagy messze néz, vagy éppen sírját ássa:
Jövevények és vándorok vagyunk
És nincsen itt senkinek maradása. –
Néha borzadok s fázom élni, lenni:
Ebben a maradástalan világban
Nekem is útra kellene már kelni…
Körülnézek: ma este merre menjek?
S lassanként nem lesz már többé hova,
Nem lelek többé otthont, menhelyet –
Szabott a perc, az óra mostoha.
„A világ végezetéig veled!”
Ezt Jézus mondta, s ő is messze van,
Emmausba betért egy pillanatra –
S a végtelen elnyelte nyomtalan.
1937.
Mértéktelen
A jóból is megárt a sok
Vagy nem kapsz mást, vagy
te önkényeztetve annyit eszel
pont a legkedvencebb ételedből,
hogy a végén már megundorodsz,
és akár egy életre megutálod azt…
Torkosság
Élvezeti görbe
Az éhség jó szakács,
Hátha még finomat,
pláne kedvencedet eszed!
(De a reggeli kávéból is
az első kortyok a legjobbak)
Az első falatoknál
nem tudsz betelni,
Utána még elég jó,
majd jön a telítettség,
s már csak a szemed kívánja,
vagy sajnálod otthagyni,
s túlzabálod magad,
Ami akár visszafelé is
elrontja az egészet,
akár még a gyomrodat is –
püffedten elgyengülve elterülsz,
nehezen emésztesz, „orvosságot” szedsz,
vagy neadjisten mindent kihánysz, kiokádsz
Falánk,
egy homo mohó,
egy mértéket nem tartó,
egy megrögzött önsorsrontó…
A telhetetlen jóból besokalló
Így még a gyomrát is elrontó,
és pont a kedvenc ételét megutáló,
a magát csömörbe vivő élvhajhász!
(még a jóból is megárt a sok: sokk)
Az
önkínzó
esztelenül fogyókúrázó,
ételmennyiséget redukáló,
a kövérsége igazi okát nem kereső,
aki a várható kudarca után meg már
csak azért is habzsoló, dőzsölő,
magát degeszre zabáló…
„Tudatos
táplálkozó”
Úgy veszed magadhoz
mindennapi kenyered, ételed,
mintha az az orvosság legyűrendő,
hamar kiürítendő keserű pohara lenne
Úgy is méred ki és úgy is állítod össze:
patikamérlegen, grammra pontosan,
Görcsbe rándult gyomorral eszegetsz,
mert ott mocorog: hátha épp tévedtél…
Ez az aggodalom öregít és betegít,
amúgy még a „méreg” se ártana…
Extrém vegán
Ha nincs más élelem,
és állatot kellene ölni,
akkor inkább a gyerekeivel koplal,
de még akár éhen hal velük együtt…
(pedig volt és lehet még olyan helyzet,
hogy a végszükségben embert is kell enni…)
Aki önmagát,
ill. az aktuális döntéseit
a maga kárára akár dühödten is védő
Aki egy tévedhetetlen és csalhatatlan,
és ebből nem engedő/presztízskérdést csináló
Baráttól is csak hízelgést, nem igazmondást váró,
a bűnvallást a gyengeség beismerésének gondoló –
mintha mindig ellenséges körben mutatkozna meg
Személyválogató
Akinek egy kisgyerek,
egy koldus, egy „buta” iskolázatlan paraszt stb.
már hogyan is adhatna megfontolásra méltó tanácsot –
hát még mennyire ki van nála zárva az a lehetőség,
hogy ellensége mondja meg róla az igazságot…
Így maximalizálja annak az esélytelenségét,
hogy valaha is helyes önismerete legyen,
és hogy életében jó döntéseket hozzon…
Kör-válogatósdi
Referencia csoport
Csak olyanok társaságát keresi,
akikhez képest ő azért még mindig…
Akiknél ő nagyobb, erősebb, okosabb,
képzettebb, tehetségesebb stb. stb.
Így biztosítod be magad, hogy itten
felnézzenek rád, csodáltasd magad,
s hogy soha ne előre, csak visszafejlődjél…
Akinek
az önmaga
el nem fogadása,
az önmagával való
állandó alapelégedetlensége,
amire ráadásul még oly büszke,
az a mindig újabb s újabb dolgok
utáni non stop sóvárgás/hajsza
formájában ölt rossz testet…
Isten-
káromló
Aki nem tud mit kezdeni
az egyszeri, első-utolsó mostani életével,
nem ragadja meg a napot – azt csak lopja,
nem forgatja talentumát, tökéletesíti magát,
de a Teremtőt kárhoztatja: ő miért halandó!?
Hitetlen
Addig nem hiszed el,
hogy te magad is halandó vagy,
amíg neked is nem közeleg utolsó órád –
és akkor már késő bánat, mert addigra
már annyi jóvátehetetlent mulasztottál,
elapróztad magad, elszórakoztad életedet…
A
zajártalom
elől hiába menekülők
fülében még „hallgató” is,
nehogy hallja a csendben
a lelke/istene belső hangját,
(majd éjjel jön lelkifurdalása,
amikor már nem ő kontrollál…)
nehogy madárcsicsergést halljon
Defetista
(politika, rosszalló)
Háborúban, politikai harcban
saját népének, saját táborának
győzelmében nem bízó, kishitű
magatartásával bomlasztó hatást keltő
Senki
sem köteles
a bíróság előtt
önmagát vádolni
csak egyedül Isten előtt,
mert Ő úgyis minden tud…!?
(és a kommunista, szektás stb.
nyilvános önkritikán, „gyónásokon” –
lásd pl. az Angi Vera című magyar filmet)
Sértés/bók
Aki itt és most
e kultúrkörben
még nincs tisztában
a szavak jelentésével,
de nem jól tájékozódik:
a sértését ő bóknak szánta,
szándékával ellentétes hatást ér el,
ami akár még az életébe is kerülhet…
Repül
a nehéz kő,
ki tudja, hol áll meg,
s kit hogyan talál meg!
Előbb mondja, és csak
később-későn bánja meg:
visszaszívhatatlan szavak,
visszahívhatatlanul kirepült
gyilkos gúnynyilak…
A pedáns asszony
Ő egy tisztaságmániás,
aki az őrületbe kergeti családját –
aki egy olyan „otthont” varázsol,
ahol szinte minden életjel tilos,
mert megbontja az ő Rendjét,
ami nem, az viszont kötelező…
Mesterkélt
Keresett, csinált,
nem őszinte – hamis…
Mindig úgy „viselkedik”,
mintha épp fotóznák/filmeznék.
Mindig azt nézi, hogy itt és most
milyen viselkedéssel imponálhatna,
szerepelhetne, feltűnősködhetne –
ezért soha nem önmagát adja,
azt így el is sorvasztja, veszti…
Pozőr
Beállítottan…
Mesterkélten
felevett test-
és lélektartás…
Ha pénzbedobásra
nem mozogna be és el,
akkor egy álszobornak,
szinte már hullamereven
akár még szép is lehetne!?
Egy hiteltelen hatásvadász…
Őstehetség
Pár próba után
már úgy hazudik,
mint a vízfolyás,
mintha könyvből olvasná…
és – hála az ördögnek – neki
igen jó az emlékezőtehetsége is…
De mégis előbb-utóbb, hamarabb
utolérik őt, mint a sánta kutyát, és
onnantól a „büntetése”: őneki már
egyetlen, akár igaz szavát sem hiszik el…
Nem spontán
Bármely megszólalása előtt
fejben agyoncsiszol, cenzúráz
egy-egy „vadonatúj” mondatot,
vagy már egy készet vesz elő
a bőséges konzervállományából…
Jelszava: csak semmi rögtönzés,
improvizáció – abból csak baj lehet…
Aki jó színészi képességű
és jó emberismeretű, de szélhámos,
s ezt a talentumát pl. házasságszédelgő,
hozományvadász stb. céljára hasznosítja…
Majd ő lepődik meg a legjobban, hogy
a sikere lesz a kudarca: megszégyenülés,
lebukás vagy rossz házasság (papucsférj sors)
Aki egy frivol,
egy léha, könnyelmű alak,
aki mindig mindenkivel csak játszik,
minden nap más álarcot, jelmezt ölt,
aki semmit nem vesz halálkomolyan, –
és akár jóvátehetetlen károkat okoz…
(miközben elveszíti önazonosságát)
Szerep-
tévesztő
Például az,
aki a lányának is
oly életbevágóan szükséges
jó édesanya-feladatok megoldása helyett
ezen – súlyos, de édes – terheket lerázó,
a trendi, neki imponáló barátnőként tetszelgő…
Aki a saját, hiányzó barátnőjét is így pótolná és
az erre kapható, erre vevő magányos gyereke…
Szerepcsapdás
A bezzeg gyerek szerepet,
a növekvő közutálat ellenére
egy darabig/jó ideig még élvező,
mert annak csak az efemer előnyeit látó…
Aki nem látja be, hogy ez őt is torzítja, rontja:
a felnőttek elvárásainak a kiszolgálójává teszi,
és így akár végleg elmulasztja, hogy ne epigon,
de a saját utat járó felnőtt ember legyen…
Aki
csak egy
komor, munkamániás robot
A játék, illetve játékosság nélkül,
kötelességtudatos, gépiesen élő/üzemelő
Aki úgymond ki-nőtt már a gyermekkorból,
és a játszótársa már senkinek sem akar lenni…
Vagy, ha netán kivételesen játszik is valamit,
akkor azt is teljesítmény/nyeréskényszerben…
Aki
mindent
halálkomolyan
és komoron csinál végig,
nincs kellő ún. distanciája,
– játékos – távolságtartása
a sors által ráosztott és/vagy
választott életszerepeihez
Felelőtlen
és komolytalan
infantilis/szenilis lény
Aki az egész életet csak
egy nagy játéknak venné,
ahol minden visszacsinálható,
és nulláról bármikor újrakezdhető…
Semminek nincs tétje, semmi nem megy vérre,
semmi nem jóvátehetetlen, több életünk is van…!?
Könnyelmű
Gondatlanságával
még mást is bajba sodró
Mint aki még nem tudja, hogy
mily törékeny az emberélet –
a saját/más életével játszó…
Aki meggondolatlanul, bohón,
óvatlanul, nyeglén, figyelmetlenül,
kellő körültekintés, vigyázat nélkül
a következményekkel semmit nem
törődve, felelőtlenül cselekszik…
Pl. a gyereknek gyufát ad játékul…
Az örök
hibaismétlő,
sőt halmozó-fokozó lény.
Aki ugyanazt ezerszer ismétli,
hátha az új próba majd sikerül…
Esztelenül tékozolja drága élet-idejét…
saját kárán se okuló oktondi, ostoba lény
A józan ész nélkül,
fejét vesztve menekülő,
aki ki egy kisebb veszély elől
a nagyon nagyba futó, sőt rohanó
Pl. egy – nem halálos – atyai pofon elől
menthetetlenül a vonat kerekei elé kerülő…
Be-súgó
Ha spiclit keresnek,
ő az első önként jelentkező,
akit még zsarolni sem kell,
vagy titokban díjazni, jutalmazni…
Szeret hallgatódzni, leskelődni, titkot kiszedni,
másról rosszat gondolni, kitalálni, mondani…
„Bizonyítani”: nincsenek is erényes emberek…
Ha ő nem lett ilyen, akkor ez nem is lehetséges.
Vagy a Jézusra féltékeny Júdás, akit megbízói
is megvetettek, s aki nem tudta magának
sem megbocsátani bűnét: öngyilkos lett…
Kosztolányi Dezső
Halottak
Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek.
Nem-élők,
mindent felejtő, mindent porba ejtő
henyélők,
kiknek kezéből a haraszt alatt
lassan kihullt a dús tapasztalat.
Nem tudja itt Newton az egyszeregyet,
fejére tompa éjszaka borul,
Kleopatra a csókokat feledte,
és Shakespeare elfelejtett angolul.
Nem ismeri meg itt anya a lányát,
sem a tudós ezer bogos talányát.
Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl
az áhitat, az ima és a csók.
Idézetek egy régi-régi műből,
kilobbant sejtcsomók.
1935
*
Kosztolányi Dezső
Kérdések
Ha távozom a titkos másvilágba,
mit mondotok remegve majd nekem,
halvány körülállók, látván csodálva,
hogy elszivárog váló életem?
.
Rothadni dugtok egy ködös gödörbe,
sírtok, hogy a barátotok halott?
S míg fekszem ott, deszkák közé gyötörve,
lesz lelketek, hogy dáridózzatok?
.
S én, én az átkozott, majd hogy tekintem
őket, kik aztán is csak itt maradnak,
ha érezem, hogy szívem egyre halkabb?
.
Fellázadok-e szenvedéseimben,
vagy bámulok, amíg legyűr a vész,
mint a hajós, ki tűnő partra néz?…
*
Kosztolányi Dezső
A bölcs halála
Platon mosolygós, csöndes agg vala.
S amint egy őszi nap nehéz beteg lett,
leült a földre dús szőlője mellett,
hol elhuzódott háza kertfala.
Reásütött kiszáradott, sudár
nagy termetére a langy napsugár,
tar homlokára fényt merengve szőve.
Mosolygva nézett az agg bölcs előre,
eltűnt előtte már a bú, a kín:
s elmélkedett az élet titkain…
.
Élvezte csöndben a szelíd magányt,
s amint a megváltó halálra várt:
meglátta árnyát a napos falon.
Gondolkodott: mi a való vajon,
hogy ő-e, aki ül a durva földön,
vagy az az árny, mely üldözi örökkön?
Elmélkedett soká, küszködve várt még,
s azt mondta végre, hogy való az árnyék,
s tünők a portestek s a kósza bolygók,
és fínom ajka édesen mosolygott.
Alkonyra kelve nem hallatva egy jajt,
a fal tövébe bölcselkedve meghalt.
.
A napkorong vérző aranyba hulla,
s fagyos meredtségben feküdt a hulla.
Árnyak remegtek, szél fuvallt alább,
s meglengeté a bölcs nagy, ősz haját,
más szélfiak kifordíták chitonját,
s szandálja lenge szíjjait kibonták,
mert bénaság nyügözte már a testet.
p
Csakis az ember lehet
teljesértékű, boldog életű,
vagy egy ön/társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp
