kb. 22 perc olvasás
Nagy Jenciklopédia
A boldog(talan) ember – V.
Életminőség-vizsgálódó tükör
A bölcs és/vagy a balga lelkek
ppppppppppppp
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Istengyermek-ördögcimbora/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Önsorsjavító vagy rontó típusok példatára
ppppppppppppppppp
Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények ill. okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp
KölcseyFerenc:
Zsarnok
Virtus s igazság zengtek nyelveden,
De gyűlölte mindkettőt szived;
Csak leple volt hatalmad bűneidnek,
S szádban a törvény átok leve.
Ezüstkehelyt ürített a gonosz asztalodnál,
Kivűl az ajtón sírt az üldözött.
Még egy falatja volt az éhező szegénynek,
S elrablottad azt;
Avult fedél óvá még a szelektől,
Hideg vérrel hajtád ki onnan is.
Hajh bujdosott az ősi lakhelyéről,
Sápadt neje
Keblében vitte kisdedét, s panaszát
Poroszlód azt korbáccsal ölte el!
S terád bízatott-e ezreknek boldogsága,
Hogy árulhasd pénzért véröket?
S neked ád majd márványt s nagy nevet a hízelkedés
O Rabló, sírodon?
Cseke, 1823. április
*
Petőfi Sándor
SZILVESZTER ÉJE 1847-BEN
1
Hej, vannnak ma számadások!
Háziasszony, házigazda,
Mit bevett és kiadott az
Év folytában, összeadja.
.
Vizsgálják a pénzes erszényt,
Mennyi volt benn s mennyi van még,
S törlik le a verítéket,
Mellyel azt a pénzt szerezték.
.
Feleségem, lásd, milyen jó,
Hogy minékünk nincsen pénzünk:
Nem piszkoljuk be kezünket,
S nem csorog a verítékünk.
.
Amazoknak a ládáik,
Minekünk szíveink telvék…
Az milyen szegény gazdagság!
Ez milyen gazdag szegénység!
.
2
Még csak egymagam valék
Tavaly ilyentájban,
Az idén már kettecskén
Vagyunk a szobában.
.
Furcsa lesz, ha már ez egy
Darabig majd így mén:
Esztendőre hármacskán,
Azután négyecskén.
.
3
De félre, félre a tréfával,
Hisz beteg mellett állunk;
Beteg, haldoklik az esztendő,
Ez a mi drága kedves jóbarátunk…
Fonjunk áldásból líliomfüzért,
Megkoszorúzni haldokló fejét.
.
Ő adta össze kezeinket,
Válhatlanúl, örökre,
Ő szállitá föl lelkeinket
Nem ismert és nem sejtett örömekre…
Fonjunk áldásból líliomfüzért,
Megkoszorúzni haldokló fejét.
.
Az a kevés bú, mit koronként
Szivünkre rácseppente,
Nem keseríté boldogságunk,
Sőt azt még sokkal édesebbé tette…
Fonjunk áldásból líliomfüzért,
Megkoszorúzni haldokló fejét.
.
Haldoklik ő, már csak néhány halk
Szívdobbanás van hátra,
S az örök éj borúl e szemre,
Mely boldogságunk hajnalfényét látta…
Fonjunk áldásból líliomfüzért,
Megkoszorúzni haldokló fejét.
.
4
Az esztendőnek a halála
Oly ünnepélyes egy halál!
Ilyenkor minden jobb halandó
Elzárkozik, magába száll,
.
S nem hogy barátnak, hanem még az
Ellenségnek is megbocsát,
És ez valóban nagyszerű, szép;
De én is így tegyek-e hát?
.
Csak a zsarnok s a szolgalélek,
E kettő az én ellenem,
S én zsarnokoknak s rabszolgáknak
Bocsássak meg?… nem, sohasem!
.
Az isten ítélőszékénél,
Még ott sem mondok egyebet:
„Hogysem ezeknek megbocsássak,
Inkább elkárhozott legyek!”
Pest, 1847. december 31.
direkt,
csúnya, bántó,
sértő szavak nélkül,
de szellemi fölényével,
például a gyilkos iróniával
tud a másik elevenébe vágni,
megalázni, és nevetségessé tenni…
Aki
annyira fél/retteg
a nevetségessé válástól,
hogy minden elvárásnak
meg akar/próbál felelni,
és pont így, ezzel válik azzá,
mint az öreg a régi tanmesében,
amikor elindul a gyerekkel,
a teherrel és a szamárral…
Aki
képtelen,
lelkileg lusta,
vagy inkább gyáva
felmászni a humor magaslatára,
már pedig onnan lenézve eltörpülnének
a lentről egyre óriásibbnak tűnő gondjai…
Aki
olyan
pesszimista
álbölcsességeket
keres és talál magának,
amivel „igazolhatja”, hogy
a teremtés eleve elhibázott,
vagy az ember végleg elrontotta,
és az egy-én boldogságkeresése
szánalmas-nevetséges hiú erőlködés…
Szellemi népirtás
Templom, iskola, média:
Egy egész népbe nap mint nap
kisebbrendűségi érzést táplálni:
utolsó csatlós, fasiszta, munkakerülő,
kirekesztő, bunkó, igénytelen stb. stb.
Múltját is letagadva, kitörölve, átírva,
meghamisítva, nevetségessé téve stb.
(persze csak, ha ehhez már elég birka…)
Aki
notórius,
szisztematikus
felelősséghárító –
édes gyereke tanítását
és nevelését az iskolára,
az egészségét az orvosra,
a közügyei intézését pedig
a „választott” politikusra bízó…
Aki
már akár
huszonévesen is
mindenekelőtt, már
szerfelett azon aggódó,
hogy hogyan biztosítsa be
már most a nyugdíjas korszaka jólétét…
Vagy aki annyira felelőtlen, csak a mának élő,
hogy nyáron csak hegedül, nem gyűjt télre tűzifát…
Aki
nem is törekszik,
pláne nem jó kapcsolatra
a közvetlen szomszéddal,
és még azon is veszekszik,
sőt még pereskedik is, hogy
kinek fütyül a fülemile…
Aki
a nagyon
távoli rokonokkal
jó kapcsolatokat ápol,
de török átok: éppen a közeli
jó szomszédját nem becsüli meg,
aki nagyon sokat segíthet/árthat…
Nem lesz kitől kölcsön kérnie,
ha elfogy a tűzrevaló, ennivaló…
Aki
ún. jóbarátként
szétaggályoskodja
a legjobb terveidet is,
amúgy meg hülyeségre biztat,
istenkísértésbe visz/hajszol bele,
mert te szinte vakon megbízol benne…
Aki
már a hibás/
akarva-akaratlan
sértő stb. megszólítás/stílus miatt
már eleve elrontja az amúgy pedig
oly létfontos dolgának elintézési esélyeit:
nem is jut el odáig, hogy éremben szóljon…
Aki
már
az elején
elveszíti a fonalat,
de röstell szólni, és
már csak bután bólogat,
és így, vesztére nem tanul meg
például kamatos kamatot számolni…
Aki
„fiatalos” lazaságból
vagy mert rosszul alszik/ébred,
már eleve késve, hajszolva indul
és napközben sem éri utol magát,
ezért aznap soha nincs a helyén…
Aki
nem látja meg
a változóban az állandót,
a sokféle jelenségben az egy,
ugyanolyan lényeget, pedig az Ördög
egy és ugyanaz, de különböző alakban
Aki
egyedül
van a szigeten
és nem tudhat róla:
nyomdahibás a Szentírása,
innen lemaradtak az „i” betűk, I-gazság,
de mégis ő ebből egy jottányit sem enged…
Aki
már most
lazán, vadul költekezik
a megálmodott szerencséje kontójára,
vagy ha netán mégis fő-nyereménye lesz,
csak irigyei és ellenségei számát szaporítja,
és az csak megrontja/hamar kifolyik kezéből…
hisz jelesre
érettségizett felnőtt,
azt gondolja mindent tud –
„csak” éppen az élettapasztalatából,
vagy jó mesékből, könyvekből stb. stb.,
nem szűrt le elegendő életbölcsességet,
ami miatt csak egy hiánya lesz: a boldogsága…
Nem lát át balgaságain, hamis illúzióin,
önáltatásain, élethazugságain…
Aki
jó szakember,
dolgos, tisztes bérét hazaadja,
nem részeges, hűséges stb. stb.,
„csak” éppen az életbölcsesség-
hiánya miatt például egy papucsférj,
és fia is ezt viselkedési mintát „örököli”
Ami egy időzített bomba, vagy egy aktív,
„titkos” féreg a békés családi otthon alatt…
Aki
nem tud
mit kezdeni
az egyszeri szerencséjével,
és ha éppen jön a jótündére
csak egy kolbászt mer álmodni,
anyagi, lelki-nemi a nyomorában, –
ami neje dühe miatt az orrára nő…
És innen már nincsen visszaút –
házisárkánya sem kívánhatja,
hogy életfogytig ott maradjon…
Aki
torz, hamis
vallása miatt
már azt is bűnös,
titkos-tudat alatti
önzésnek veszi, és
meggyónja, ha mondjuk
pl. az adakozása, segítség-
nyújtása neki is némi örömet okoz…
Aki
nem tudja
az érdekeit érvényesíteni,
mert vagy nem ismeri fel őket,
vagy nem áll módjában (pénz-pozíció) –
vagy mert pl. a birka vallása ezt neki tiltja…!?
Aki
már most
pontosan tudja,
mert ő egy oly fontos
és elfoglalt személy, hogy
mit fog tenni mondjuk egy év múlva
kedd este nyolckor és félkilenckor…
Akinek
semmilyen
napirendje, ill.
életterve sincs,
még úgy körül-belül sem –
infantilis: ő percről percre é
a teljes, laza spontaneitásban:
ahogyan esik, úgy puffan…
Akire,
a balekra
mindent vackot, bóvlit
oly könnyen rásózhatnak:
nem lát át a szélhámos trükkön –
hiszi: a javát akarja (és el is veszi)
Aki
már nem gyerek –
neki ne mesélj, ő már
csak azt hiszi el, amit itt lát… –
miközben épp azt a hamis illúziót látja,
amit a szemfényvesztő most elhitet vele
(parasztvakítással kiszúrják a szemét…)
Aki
már csecsemőként
természetesnek vette
és meg is szokta, hogy
neki minden kívánsága rögtön teljesül –
máskülönben ő hisztizik, és toporzékol…
És vesztére úgy is maradt a boldogtalan…
Akinek
azért van
csak egy gyereke,
hogy így neki szinte
mindent megadhasson –
majomszeretettel kényeztetve
következetesen rontja el „előszeretettjét”
(mindeközben ő meg eladja cégének a lelkét…)
Aki
fejben jól,
legjobban tudta,
hogy kell gyereket jól nevelni –
tartott is ez egészen mindaddig,
amíg neki nem született meg az első…
Még akár egy jó könyvet is írt erről,
de ő maga a sajátját árvaházba adta,
mint a nevelés-bölcselő Rousseau…
Aki
a bűnözők alja,
a családon belüli
pedofil erőszak, rontás miatt sittes,
még a sorstársai is megvetik, leköpik…
Kompenzálásként ott vamzerként jutna
kivételes bánásmódhoz, kedvezményhez,
ami miatt meg kínzó bűntudata lesz,
s ha kiderül, még teljesen izolálják is
Aki
a zanzából
véli már jól ismerni
a sorstükör-életgazdagító Nagyregényt,
és „dugásból” a Nőt, a vele komplementer
női minőség csodás „rejtett” dimenzióját…
Aki
egy olyan „férfi”,
akit huzamosan-végleg
egy nő, illetve a neje tart el –
vagy „csak” alkalmi selyemfiú,
vagy megélhetési hímringyó, gigoló,
aki még/már a testét-lelkét árulja (el)
gazdag magányos öreg nőket kiszolgálva…
Aki
állig
testi-lelki
páncélban,
(a fején sisakrostély),
teszi „sebezhetetlenné” magát,
de ezért túl nagy árat fizet, mert
így őt simogatni, kurkászni sem lehet…
Hogy lenne ő képes szeretni/szeretve lenni?
Aki
minden nap reggelén
„szépségversenyre” indul –
de divatos szépségideálhoz
összehasonlítgatva önmagát
csak kudarcélményt halmozhat,
amiből önleértékelés/betegség ered…
Ő sosem hiheti el, hogy lesz valaki,
akinek a Földön ő, úgy ahogy van,
a születési adottságait (sz)építve,
jó ízléssel magát csinosítgatva,
a legeslegszebb lehet/lesz…
Via activa/
contemplativa
Ideje a láblógatásnak
és a tenger-átúszásnak
ideje van, illetve ideje lenne,
ha megéreznéd ezt, de pont
akkor „szemlélődsz” /bambulsz,
amikor dönteni, lépni/ugrani kellene.
És akkor nyüzsögsz, produkálod magad,
amikor a feltöltődés, az elmerengés,
elcsendesedés stb. stb. ideje lenne…
Aktív-passzív
Amikor dönteni kéne,
akkor kivársz. és magától dől el,
dől ki a fa a házadra, gyerekedre…
És pont akkor és pánikban kapkodsz,
amikor csak passzívan ki kéne várni,
míg majd magától kidob az örvény…
A
nem-
cselekvés hatalma…
Az ég alatt a leggyengébbek
átfúrják, ami legkeményebb:
mindenben fészke van a nemlétnek,
ereje a nem-cselekvésnek.
Szó nélküli tanítással
s a nem-cselekvés hatalmával
mi sem mérkőzhet e világban.
Tao Te King 43.
ILLYÉS GYULA
EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan
pattogtatott „vigyázz!”-ban,
„tűz!”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,
ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurráhkban, énekekben,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben,
színekben, képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
s abban,
megállt a kapualjban;
hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorában,
mint légy a borban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,
fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol a fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;
húnyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;
vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor zuhogásban,
az égigérő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,
beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,
néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
.
1950.
(Irodalmi Újság, 1956. nov. 2.)
Különc
Aki amúgy éldegéli ugyan
konformista, nyárspolgár életét,
de akut, kínzó hiányérzete miatt
ezt olykor-folyton különcködéssel,
extravagáns gesztusokkal színesíti.
Egy unalmas akadémikus filozófus,
aki a pódiumon le-letolja gatyáját…
Szájtépő
Te még az ostromállapotban is
mindent újra és újra megvitatnál,
nem fogod fel, mi a vészhelyzet,
mikor jogos szükségállapotot hirdetni:
hisz az égő házban emberek maradtak,
és te vitatod, nem járt-e le munkaidőd…
Ön-kényeztető
Minden napod lehet az utolsó:
kényeztesd hát agyon magad!
halmozd csak az élvezeteket!
Ne sajnálj magadtól semmi jót –
élj úgy, ahogy Marci élt Hevesen!?
Légy legalább egy riasztó példa:
élvhajhászból megcsömörlött…
Csak
panaszkodsz
a rossz sorodra,
pedig ebből Isten segítségével
többet tanultál, és így többet is
fejlődtél, vagy fejlődhettél volna,
mint amikor agyadra ment a jólét,
és önhitten magadat dicsőítetted…
A
szemérmes,
szerény, tartózkodó,
szótlanul éhező koldus,
akinek a kérés szégyen, így éhenhal
(mint a mély kútba esett néma gyerek,
akinek az anyja sem érti/hallja szavát)
Biflázás
Egy szerepet
szóról szóra be lehet magolni,
de baj van, ha kizökkentenek, s kiesel a szerepből,
mert akkor már spontán reagálni, rögtönözni kell
(ilyenkor már gondban van a papagáj, a szajkó stb.)
Kiváró
Akinek a türelme
olyannyira végtelen,
mintha egyedül ő élne örökké,
így elmulasztja még a százévben
csak egyszer kínálkozó alkalmat is
Nem ragadja üstökön a szerencséjét…
Aki
könnyelműen
elszórakozza az egyszeri
három kívánság alkalmat –
marad a régi állapotában,
de ez most már rosszabb,
hisz tudja, hogy jobb lehetett volna…
Jótündér –
egy tünemény
Légy készen, s légy résen,
ha hirtelen eléd toppan a Jószerencse
és ott és akkor bármelyik kívánságodat teljesíti.
Mert ez oly igen ritka, vissza nem térő pillanat –
ha semmit se vagy rosszat kérsz, attól koldulsz…
Fenn
az ernyő,
nincsen kas.
Rangtartás vagyon nélkül.
Olyanokra mondják, akik
hiába való cifraságokra költenek,
de a legszükségesebbet nélkülözik.
Pl. luxusautóval jár, lakomát rendez, flancol,
de a mindennapokban elemi gondjai vannak…
(már csak a fenntartási/hitelköltség miatt is)
Belső ellenség
Saját fészkedbe rondítani?
A családi szennyest kiteregetni?
Anyádat feljelenteni, ellene tanúskodni?
Úgy jársz, mint a félig nyúzott bakkecske,
aki feljelentgette, rágalmazta apjuknál a fiúkat,
akiket ezért elűztek otthonról, a jóért rosszal fizetett
(de a végén kitették őt a vadonban farkas martalékul)
Aki
másnak
vermet ás,
az maga is pont ebbe eshetik bele,
ahogy például ez történik akkor, amikor
Hamletnek méregpoharat készítenek
és mérgezett tőrt fennek…
Aki
verembe,
fogságba esik,
és ezt a helyet otthonává teszi,
meg sem próbál, már nem is akar
innen kijönni, szökni, menekülni…
(netán még a segítő kézbe is harap…)
Variációk
a veremhelyzetre
Másnak ástad, te estél bele
Beleszülettél, nem is tudsz róla
Beleestél, beletörődsz, berendezkedsz
Nem kérsz segítséget: néma gyereknek…
Agresszív kismalacként türelmetlenkedsz
Követelőzöl és feltételeket szabsz
Beleharapsz a segítségül lenyúló kézbe
Aki segíthetne, azt elijeszted, megbántod
A segítőt berántod, hogy te szabadulj
A segítőt berántod sorsközösségbe
Istent várod, de csak embereket látsz
Önként maradsz, hogy sajnáltasd magad
Még te akarsz segíteni a kint levőkön
Büszkén elutasítod az ingyen kegyelmet
Szégyelled helyzeted, s meglapulsz
A hajadnál fogva húznád ki magad
Egy méltatlan személy nem segíthet
Húzod az időt – addig középpontban vagy
Minden idegennel bizalmatlan vagy
Rögtön kétségbeesel és hisztizel
Nem tétlenkedsz: alagutat ásol lefelé…
Egy szalmaszálba kapaszkodnál
Egy szélhámosnak ígéred mindened
Az életed mentésénél fontosabb szajréd
stb. stb.
Aki szerint
a bűnt csak a papok találták ki,
ahogy az örök kárhozat rémképét is
az emberek birkanyájjá idomítására –
ezért vagy kiiktatja ezt a fogalmat,
és bármely eszközzel céljaira tör,
vagy álszenten hódol az erénynek,
esetleg majd élete végén megtér….
Aki
egy jó
színészi képességű
és jó emberismeretű,
de amúgy egy szélhámos,
aki ezt a képzett talentumát
például házasságszédelgő,
hozományvadász stb.
céljára hasznosítja…
Aki
aktív-passzív
jóváhagyásoddal
folyton pumpol, tarhál,
netán a te pénzeden még
le is részegít, hogy azután
szabadon kifoszthasson:
vagyis markecoljon…
Aki
drága,
mert véges idejét
az ún. gordiuszi csomók
kibogozására pazarolja,
mert nincs szíve és/vagy esze,
hogy egy csapással átvágja azokat…
Vélelem
Ahol és amikor
már elegendő a puszta gyanú,
elég egy névtelen feljelentés is,
és bármely polgár perbe fogható
és meghurcolható, és elítélhető is,
ha nem tudja minden kétséget kizáróan
az ártatlanságát bizonyítani…
Aki
jogosnak tartja a társai,
vagy a társadalom bűnbak igényét,
hogy ne magukban keressék a hibát –
sőt: ő maga jelentkezik is rá, mert ő
jobb híján így akar ismert valaki lenni,
vagy szeret(ne) áldozat lenni, mártírkodni…
Aki
úgy kapaszkodik
az „életfelmentő”,
elemi emberi-társas
kötelességei teljesítését
felfüggesztő betegségbe,
mint a fuldokoló a mentőövébe,
vagy az utolsó szalmaszálba…
Jereváni rádió
Megkérdezik
a jereváni rádiótól,
igaz-e, hogy Jerevánban
Moszkvicsokat osztogatnak.
Válasz. „A hír igaz. De nem
Jerevánban, hanem Tbilisziben.
Nem Moszkvicsokat, hanem Volgákat.
És nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.”
Aki
a csalt,
lopott, rablott
javakból ad, osztogat
valami kis alamizsnát,
amiért a kifosztottak hálálkodását várja,
és még ki is oktatja őket, hogy mire költsék…
Aki
feltűnési vágyból,
netán nem is tudatosult,
de felvett rossz szokásból
folyamatosan csak kényeskedik,
szenveleg, negélyez – affektál
Aki
egy olyan
előkelő kényeskedő,
hogy nem az alátett tíz párnát élvezi,
de még azokon át is „megérzi” azt az egyetlen
árva kis borsószemet, ami miatt nem tud aludni…
Aki
képes lenne
a társát/szerelmét
Dunába belökni, és menteni,
ha így imponálhat neki, vagy
kitüntetett híres életmentő hős lehet…
Aki
közönyösen
szemléli a fuldokolót –
hisz őt mások is jól látják,
és akkor miért pont ő kockáztasson,
meg majd csak ideérnek a profi mentők…
Aki
képtelen
egy életútra
elszántan és kitartóan,
következetesen rátérni,
hátha a másik még jobb lenne …
Így csak egyhelyben jár, sőt így
igazából hátrál, mert lemarad…
Szellemirtók
Tartuffe család-
ellenessége nem látható:
a sci-fi filmek szellemirtói
nem tudnák ezt levadászni…
De sokkal valóságosabb
és hathatósabb, mint pocakja:
Egy nagy földrengés sem tudna
akkora elemi csapást mérni, mint ő,
aki összeugrasztja a családtagokat,
a házaspárt – elcsábítaná a feleséget
De azért ő a család javát is akarja:
el is venné, ki is semmizné őket…
Csapdahelyzet
Ócsó mán a pásztor,
Nincsen becsületi!
A nagy gazdák előtt
Mind huncut a nevi.
.
Ha valamije van
Azt mondják, hogy lopta,
Ha semmije sincsen,
Hogy elkorhelkodta.
.
Hát a szegény pásztor,
Hogyne szomorkodna:
Kicsinke a kenyér,
Kevés a szalonna.
https://www.youtube.com/watch?v=5STRcBgljz0
Pénzgazda
A legtöbb ember
a párnájában fiaztatja spórolt pénzét,
sajnálja használni, magára elkölteni,
vagy házát újítani, vállalkozást bővíteni,
s fél a barátjának kölcsönadva kockázni,
vagy éppen az ellenkező végletbe esik,
és pont hazárdjátékra pazarolja, vagy
kecsegtető pilótajátékokba fekteti…
(helyezi örök nyugalomra)
Bedőlés
Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér…
Igen, igen – de amikor oly régen vágytál
annyi lerobbant vadkeleti tragacs után –
egy teljesen új, szép és takarékos autóra!
Ami imponáló státusz szimbólumnak is jó…
És már önerő sem kell, casco sem kell stb. –
elborul az agyad, bedőlsz a reklámnak,
majd bedől a hiteled: se pénz, se autó…
Hitel-
károsult
Te pont akkor
hiányoztál az iskolában
amikor a többiek a kamatos
kamatszámítást tanulgatták…
(amúgy is tovább nyújtózkodtál,
mint ameddig a te takaród ér…!?)
Fortunatus/Szerencsés Imre értette ezt,
ő tudta Mohács előtt kiüríteni a kincstárt…
Lutri
Egyfelől annyira hisz a szerencsében,
hogy képes vagyonát a lottóra stb. költeni,
másfelől meg egyáltalán nem akarja észrevenni,
hogy milyen szerepet játszott a szerencse abban,
hogy még él, van munkája, van háza/otthona stb. –
elfojtani próbálja azt a nagyon kínos gondolatot,
hogy mindez akár egy pillanat alatt odalehet…
Ha túl gazdag vagy
Ahol a kincsed, ott a szíved
Minden ajtót zársz (többszörösen)
Tól sok mindent el is veszíthetsz
Ha ebül szerezted, így is veszhet el
Otthonodból börtönt, erődöt alakítasz
Rettegsz, mikor lopnak meg/rabolnak ki
Rengeteg, temérdek veszítenivalód van
Tudják, hogy téged érdemes zsarolni is
Minden új reklám egyben egy új kísértés
Állandóan titkolózol: mid van és az miből
El is szótlanodsz, nehogy elszóld magad
A gondolataid mindig a tőzsdén stb. járnak
Gyanú: téged csak a pénzedért szeretnek…?
Lehet neked igaz szerelmed és barátod?
Stb.
MARSCHALKÓ LAJOS
A sodródóknak
Te vagy a bűnös, nemcsak a zsarnok,
Te kis sodródó, te rongy akarnok.
Nem lenne rajtunk semmi hatalma,
Éhen pusztulna, útfélen halna
De te vagy és csak te vagy a pártja
Joga, hatalma, hóhéri bárdja
Kinyújtott karja, felemelt ökle
Te szállítod a tapsot dörögve
Te, ki a szolgák himnuszát zengi,
Te vagy a bűnös, névtelen senki.
Te vagy a bűnös, ki súgva mondod
Hogy szolgálod csak a gaz bolondot
S óh, bár a bicskád testvérbe mártod
Azért teszed, hogy megbontsd a pártot,
Ölni tudnék – mondod – ha látom
De a kenyerem, de a családom…!
Farizeusként nyögöd kereszted
S te vagy ki néped sírjába veszted
Mert mit neked a más vére dolga
Te vagy a bűnös, picinyke szolga!
Te vagy a bűnös, te porszem ember
Ki szent eszméért lázadni nem mer
Kinek csak a hasa a hazája,
Ki a korbácsot kutyaként állja
És követ raksz, hogy nőjön a gúla
Mindegy ha egy nép jajong alula
S tagadva Istent, hitet, vagy elvet
A fáraót ha csúcsra emelted
Kapj egy mosolyt, mely suhan feletted:
Porszem! A gúlát Te építetted.
A börtönt, bitót mind te csináltad!
Gazoknak létra meggörbedt hátad
Koporsót, rácsot, acél bilincset
Te alkottál, mert rothadt gerincet
Nyaldosó nyelved minden urat szolgál
Kicsi sodródó rossz szolga voltál!
Elvtelen tollnok, bőrödet mentő
Csinovnyik, bíró, öncélú bendő
Névtelen párttag, száz jelvényt hordó,
Te vagy a bűnös, kis napraforgó!
Te vagy a bűnös! Itt az ítélet!
Büntetésed a szép, szabad élet:
Mikor magadra hagy a diktátor
Melyben versenyre kelhet a bátor,
Mikor már nem lesz hol, kinek nyalni
Kicsi sodródó! — éhen fogsz halni.
Kidob minden párt, megvet a szabad
S hiába sírod hízelgő szavad
Szeméten nyúlsz el számkivetetten
Hiába jajgatsz: Uram! Mit tettem.
Szabadult néped betölti rajtad.
Itt az ítélet! Magad akartad!
Heltai Jenő:
Szabadság
Tudd meg : szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.
.
Tudd meg : szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.
Tudd meg : szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
.
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
.
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle….
Szabad akar maradni mindörökre.
.
Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !
Tudd meg : szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint Istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
.
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
.
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak…
Gyáva rab vagy.
pppppppp
Csakis az ember lehet
teljesértékű, boldog életű,
vagy egy ön/társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp
