kb. 12 perc olvasás

Intelmek és bátorítások – LXIV.
Ősrégi és új magyar parainézis
szabadlelkű örökifjú keresőknek
Életminőség vizsgálódások
Egy mondat a bölcs vagy balga,
boldog vagy boldogtalan lélekről
Szellemi segítség: igazmondó tükör
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke vagy Sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön-sorsrontó típusok magyarán írt példatára
Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki-testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok
pppppppppppppppppppppp

Önmagadon
nevetsz vagy szörnyülködsz, mert
a mese rólad szól – ismerj önmagadra!
A baj felismerése már a gyógyulás kezdete –
csak rajtad áll: változtass az eddigi életeden!

Ady Endre:
A papok istene
Én véreim, búsak, szegények,
Tudom én azt, hogy kell az ének,
Kell a zsoltár, kell a fohász,
Kell a hit, de ne higgyetek
Soha a papok istenének.
.
Tőle jött minden kénes átkunk,
Sok meg nem hallott imádságunk,
Földi poklunk, ős kárhozás,
Szolga-voltunk, szegény sorunk
És hogy mi még mindig csak – várunk.
.
Ne dőljünk a szent Kába-kőre,
Várjon égi csodát a dőre.
Nekünk az élet a malaszt,
A mi üdvünk a változás,
A mi imánk: mindig előre.
.
Én véreim, búsak, szegények,
Tudom én azt, hogy kell az ének,
Kell a zsoltár, kell a fohász,
Kell a hit, de ne higgyetek
Soha a papok istenének.
*
A krisztusok mártírja
Vad, nagyszerű rajongást oltott
Az Érnek partja énbelém,
Csupa pogányság volt a lelkem,
Gondtalan vágy és vak remény.
.
Forgott körültem zagyva módon,
Lármával, vadul a világ
És én kerestem egyre-egyre
Valami nagy Harmóniát.
.
Paraszt Apollónak termettem,
Ki dalos, erős és pogány,
Ki szeretkezve és dalolva
Dől el az élet alkonyán.
.
Pogány erőtől, daltól, vágytól
A lelkem immár nem buzog,
Megöltek az evangélisták,
Az életbölcsek, krisztusok.
p 1
p
p A szabadidős/vasárnapi vallásgyakorló, egy önáltató álszent,
p de aki így mégis legalább közvetve buzgón hódol az erény előtt
p
p Aki azt a hízelgőt tartja barátnak, aki hülyeségre biztatja,
p téves pályán tartja, de a fájó igazmondókat ellenségnek veszi…
p
p A lelkes buzgó: éjt is nappallá téve, így életét is megrövidítve
p pont a délibábot, a csalfa ábrándot, a hamis-káros vágyat kergető
p
p Aki már semmiért nem tud igazán lelkesedni: langyos, kiégett,
p vagy éppenséggel a káros szenvedélyének a krónikus „betege” …
p
p A jelenlétből menekülő, az itt és most-ból vészesen hiányzó,
p az általa csak képzelt szép múltba fájón elvágyódó (nosztalgiázó)
p
p Kártya- és légvárakat építgető önáltató, önbecsapó fantaszta,
p akinek a profi segítője, pszichiátere tőle még busás lakbért is kap…
p
p A szellemi/lelki köldökzsinórt gyáván, biztonságból nem elvágó:
p a holtáig gyámság alatt maradó, rekedő örökké kiskorú, infantilis
p
p Aki olyan, mintha csak egy átutazó, nézelődő kívülálló,
p egy turista lenne még a saját hazájában, a szülőföldjén is…
p
p Aki önként-dalolva megy gyökeret vágva egy nagyobb (fekete)
p kenyérért a számkivetésbe, a száműzetésbe, a messzi idegenbe
p
p A keblén, felengedve őt megmaró mérges kígyót melengető,
p de a segítő kézbe meg beleharapó, a barátait magától elvadító
p
p A verembe esve nem segítségért kiáltó, de oda berendezkedő,
p és azt ő magának egyszer s mindenkorra „otthonná” varázsló…
p
p Aki partra vetett vergődő halként nem a saját éltető közegébe,
p a vízbe lubickolni vágyó – csak egy kis babusgató simogatást váró
p
p A kevesebb jóval több lenne: így a nagyon sok helyett semmi:
p mert túl sokat akar a tolvaj szarka, de nem bírja el az ő farka…
p
p
p 2
p
p A bevallatlan kis hazugságból induló lavina temeti maga alá,
p így lesz belőle egy akár véglegesen hitelvesztett erkölcsi hulla
p
p Ordas, ocsmány hazugságát bocsánatos, sőt akár mókás
p kis füllentéssé megszépítő, átmaszkírozó ravaszdi Eufémia…
p
p Aki bagatellizálja az ún. abortuszt: kaparásnak stb. mondja,
p majd jön a drámai rádöbbenés: magzatgyilkosság bűntársa volt:
p
p Akinek nem túl drága a neki is véges, egyetlen egyszeri életideje:
p ő a gumicsonton rágódó, a hiábavalóságok után kajtató időtékozló stb.
p
p Aki időrablóknak, energiavámpíroknak nyit ajtót és terít is meg,
p és még udvariasan marasztalja is őket, nehogy megbántódjanak…
p
p Az alvó harci házőrző cerberust, vérebet piszkáló, ingerlő,
p az oroszlán bajuszát cibáló, provokáló bajkereső és rá is találó…
p
p Akinek a potyázó élősködők, a kocsmai szesztestvérek,
p vagy az ezer feletti Arckönyv-ismerősök stb. az ő „jó barátai”
p
p Aki csak a bajban döbben rá, hogy neki csak álbarátai voltak,
p ha például balszerencse nyomorítja és hitelhez kezeseket keres
p
p Egész életében a napi betevő falatért kolduló, tarháló, kuncsorgó,
p kéregető, vagy netán pumpoló örök segélyezett ön-leselejtező ember…
p
p Aki teknőcként, lajhárként, csigaként mi másban, mint futásban
p versenyez, és pont a nyúllal, majd végleg leértékeli/selejtezi magát…
p
p A borítékolt papírforma miatt az ellenfelét lenéző, elbizakodottság,
p önhittség miatt vesztő, a verseny közben el-elszundikáló balga nyúl
p
p Ő már előre iszik, sőt vedel a medve bőrére,
p de ittasan meg majd az anyamedve falatozik belőle…
p
p Ő soha nem rögtönöz, nem improvizál: nem kockáztat,
p a bemagolt szöveget csak ismételgető papagáj, szajkó
p
p x
ADY ENDRE:
AZ ÉLET
Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!…
.
Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!
.
A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kinál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.
.
Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen…
… De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem! …
*

Ady Endre:
A mindegy átka
Sorakoznak s elfutnak a hetek,
Mintha kórház-szagtól futnának.
Talán nem volt soha ilyen beteg
Az Élet, mely szennyesen bukdos
S nem tud eljutni tiszta kúthoz.
Máskor se volt itt élni jó dolog,
De viharok sűrübben jöttek
És többen voltak zúgó bátorok.
Most már a reménytelen Mindegy
Túlságosan meggyőzött minket.
A Mindegy, mi ma mindent összetör,
A lágy ujjakat összefonja,
Hogy nem szorul össze az ököl.
S hogy itt még valami teremjen,
Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.
Igenis: kell a bátor lobbanás
S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,
Hogy minden vannál mindig jobb a más.
Gyujtsuk ki jól a sziveinket:
Csak azért se győzhet a Mindegy.
1913.
*

Ady Endre:
Sorsunk
Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.
.
Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött – sok keserű álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
.
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szívünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.

p 3
p
p A múltbeli hibázásán rágódó, ön-marcangoló focikapus:
p bravúrral védhette volna – közben egy új, immár potyagólt kap
p
p Ő nem közösködik, senkivel nem szoroz és nem oszt:
p se az örömeit nem duplázza, se a bánatait nem felezi meg…
p
p „Tripla örömforrás”: saját/más öröme, de főleg mások kára –
p az ostoba kárörvendő, aki így majd saját örömérzékét is lenullázza
p
p Az ostoba irigy: ha elpusztul az ő tehene, dögöljön meg a másé is:
p arra már nem gondol előre, hogy így mind a ketten éhen halhatnak…
p
p Aki csak irigykedik más sikereire: a véges szellemi-lelki erőit
p az önfejlesztése helyett azoknak non stop ócsárlására vesztegető
p
p Hagyta magát már gyerekként végleg mereven beskatulyázni,
p így a holtáig nem fedezi fel a benne szunnyadó csodás talentumait
p
p Nem a lelki, örök értékálló kincseit őrzi, olyanokat nem is gyűjt,
p de pénzzel mérhető értékeit, s lesz magára zárt ajtós bunkerlakó
p
p Non stop pénzét számolgató, fialtató, magához is fukar, zsugori,
p a minden élvezetről lemondó, folyton sóvárgó örök elégedetlen
p
p Nem színezi, de szürkíti életét/életterét, pláne, ha ez most trendi…
p Pl. az újgazdag, hagyományát szégyellő cigány: szürke ruha/lakás stb.
p
p Akit csak a protekció repíti fel, de mégis a maga érdemének tudja –
p majd a kegyből kiesve a kiindulószintnél is még mélyebbre zuhan le…
p
p Aki olyannyira nem rendeltetésszerűen használja magát,
p mint aki a mester-hegedűjével (magával) veri a falba a szögeket
p
p Szélhámosokat bevonzó: olcsón neki akár még a Lánchidat, vagy
p Napóleon gyerekkori koponyáját is el lehet adni: ő az ideális balek
p
p Hegyek vajúdnak, de csak egérke születik – sok hűhó semmiért:
p aki állítólagos előszerettei rovására alkotgatná titkos remekművét…
p
p
p 4
p
p Aki emberként, tudósként, művészként öncélúan titokzatos lenne –
p még palackba zárt S.O.S. üzenete is enigmatikus: titkosírás-kódolt
p
p Az egyszer volt aranykorban ő is boldog lett volna, de most…!?
p Nem fogja fel, hogy ahogy bent, úgy kint: ő teremti a körülményeket…
p
p Ő az egyetlen kivétel: neki a szerencsére már bérlete is van,
p el is bízza magát, pedig az köztudottan oly forgandó természetű…
p
p Az ő szilárd elve, amire oly büszke: legyen igazság bármi áron –
p elveszítheti a barátait, sőt pusztulhat akár családja is (Kohlhaas M.)
p
p Egyrészeg otromba elefánt, egy tapintatlan, bunkó igazmondó,
p egy szalonképes szadista az érző-vérző szívek porcelánboltjában
p
p Aki még önmaga előtt is hétpecsétes lakattal holtig őrzi
p az inkognitóját: sosem tudta meg, hogy ki ő, s ki lehetett volna
p
p Aki nem méri fel a mindig kicsit más, új, változó helyzetet:
p ő kétszer is tenné ugyanazt/lépne bele ugyanabba a folyóba
p
p Egy utánzó majom, aki folyton csak mások életét kopírozgatja
p mert nincs bátorsága a neki rendelt egyedi-egyéni útját járnia
p
p Egy az egyben másolná mások sikeres útját: a kudarcra önítélt
p A rest lány, aki pont a lényegben nem követi a szorgos példáját
p
p Az istenített, bálványozott Mesterét mindenben feltétlen követő:
p ha a guruja egy rossz pillanatában a kútba ugrik, akkor még azt is…
p
p Aki éhező: mindig csak másoknak kaparja ki a forró gesztenyét,
p aki az önérdeke ellen tevőknek lesz a bőven termő bamba diófája
p
p Aki oly hiú és másokhoz hasonlítani akaró: pl. az őt ezért kínzó
p bajuszhiánya miatt a vagyona szélhámosok könnyű martaléka lesz…
p
p Aki betű szerint „érti”, hogy ha megütik, akkor neki oda kell tartania
p a másik arcát is – tálcán kínálja magát az áldozat ördögi szerepére…
p
p x

A hőkölés népe
Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kiméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.
.
Mindig ilyen volt: apró kánok
Révén minden igának barma,
Sohse harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.
.
Erőt mutattak, erőt látott,
Vertnek született, nem verőnek.
Önerejét feledte mindig,
Sohse szegzett erőt erőnek.
.
Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.
.
Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.
.
Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet,
Adna neki csak egy dárdányi,
Úri, kis kiméletlenséget.
.
Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt ne vallja:
Ezért a népért úgyis mindegy,
Ebsorsot akar, hát – akarja.

*
Ady Endre –
Az Idő rostájában
Kezében óriás rostával
Áll az Idő és rostál egyre,
Világokat szed és rostál ki
Vidáman és nem keseregve
S búsul csak az, akit kihullat.
.
S aki kihull, megérdemelte,
Az ocsut az Idő nem szánja,
Aszott nemzetek, hült világok,
Tört életek miazmás vágya
Halálra-valók s nem kár értük.
.
Szóljak próféták új szavával:
Nem kik mertek tagadni multat,
De kik nem magvak a Jövőnek,
Mindig azok, akik kihullnak:
Világok, népek, girhes eszmék.
.
Fonnyadtak s összezsugorodtak,
(Így szól az új próféta-ének)
Az Úr, az Idő áll örökké,
De elmulnak a renyhe népek
S velük együtt a tiszta Lóthok.
.
Óh, aszottak és be nem teltek
S óh, magam is faj-sorsom osztván,
Be igazság szerint hullunk ki
A kegyetlen óriás rostán,
Kedvét nem töltvén az Időnek.
pppppppppppp

Az ön/társismeret-szeretet tükre
Létjavítás/rontás Nagy Jenciklopédia
Téma és ötletgyűjtés, nyersfogalmazás
A szabad ötleteim magyarán írt jegyzéke
pppppppppppppppp

Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,
a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét
Ajándék szellemi segítség lélekbátor örökifjú
bölcsességszerető-boldogságkereső lényeknek
p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p
p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p
p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p
p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
p
p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
p az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p
p ?
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és
p szeretetre: bölcs változásra indító magyar kulcsmondatok…
ppppppppppppppppppppppppppp

Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek
- Régi-új intelmek/bátorítások – LXIII.2025.01.21.
- Régi-új intelmek/bátorítások – LXV.2025.01.19.
- Régi-új intelmek/bátorítások – XLV.2024.12.30.