![]()
Eugéniusz:
Szép hivatások,
rút árulások és
dudás pokoljárások – XXX.
Vagy a legszebb isteni-emberi hivatások, –
vagy a leghitványabb sátáni mesterségek…
Írástudók, szellemi alkotók, lelki stb. segítők,
gondviselők, vezetők dolga és erény/bűnlajstroma
Jót mulasztani, jót jól, jót rosszul, rosszat jól tenni:
azokról az emberekről adok itt értékelő jellemzést,
akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán
az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.
mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.

*
VITKOVICS MIHÁLY VERSEI
*
A KÖLTŐ.
Kinek szelídebb sziv juta isteni
Kézből, s dícsően mennyei lánggal ég;
Jó lelke annak messze futja,
Ami gonosz, s tele mellel érzi
.
A szépet. Ifjú korban elandalog
Vidám tavasznak zsenge virágain;
Édesdeden busong ligetben
Zengedező philoméla dalján.
.
Keblébe’ szent tűz gerjed, elömlenek
Érzési, s lantján boldogan énekel
Az új keletnek, rózsaszálnak,
És, kinek ezt szedi, kedvesének.
.
Erősb korában bajnoki tetteket
Zeng a hazának, s Róma vitézeit,
Kik a szabadság gyámoláért
Éltöket áldozatúl letették.
.
A vakhitűség régi homályait
Oszlatja, bárdus hangjaival puhúlt
Lelkekbe bátorságot öntvén,
Híresen érdemek által élni
.
Indít, s örökké hinni csak a valót;
Megvetni kincset, mely alacsonyra vonz;
Szívhez dalol, s fellelkesülve
Emberi társait üdvözíti.
.
Meg nem haló hír a maradék előtt
Fentartja múló századok által is
Becsült nevét, bár semmi márvány
Nem födi év-letiporta sírját.
.
Hirdetni meg nem szűnik az élesebb
Eszű előtt, mely égve szerette ő
A szent szabadságot, miként mert
Érte veszélybe rohanni szíve.
.
A sok hibáktól megmenekedve mint
Nevette a köznép lebilincsezett
Gondolkozását, s balhitűek
Nyelvdüheit mi merőn veté meg.
.
Magasra vágyván, mint fejedelmi sas,
Ki a ködön túl a kies ég alatt
Kedvvel röpülvén, Boreasnak
Zordoni fergetegére nem hajt.
*
KAZINCZY FERENCHEZ.
Hatszor tiz őszt érdem s üldöztetés között
Bús gonddal s fáradtan átélte barátom!
Minden időperczed nékünk gyümölcsözött,
Minden óra téged uj díszbe öltözött
Halhatatlan! sírnak könnyen indulsz, látom.
.
Az epés kajánság fogát eltördelte
Gyémánt tartósságú s fényü érdemeden;
Rágott, rágott, – de csak önrozsdáját nyelte,
Minden harapással reptedet emelte,
Nem ejthetvén csorbát, ő csorbult lelkeden.
.
Míg e nyögő haza termend fris virágot,
Ragyogó napfény fog rajtunk tündökleni,
S hevével érlelni édes szőlőágot, –
Hogy ránk is cseppentsen egy kis boldogságot:
Kedves lesz a neved, s hired fog fényleni.
.
Azért hurczoltatál fogságrúl fogságra,
Hogy a külföldön is lánczinkat nézhessék;
Sőt itthon is szántak sok méltatlanságra,
Vagy hidegen néztek a szép fáradságra
A pulyák, – a nagyot hogy eltemethessék.
.
Ápolva gerjesztő jutalom híjával,
Mely másutt a lelkes főket koronázza,
Hányszor jelenél meg az irígy mocskával;
Hányszor vágott az meg vastag ostorával, –
Ő, aki a homályt a fényben hajhászsza.
.
Tövis Üdvezitőnk gyászos koronája,
Anitósz Szokrátot bürökkel kinálta;
De fenn áll Megváltónk kegyes oskolája,
S él még bölcs Szokrát is, a bölcsek példája;
A nép mind a kettőt megölte, – csudálta.
.
Néked is a tisztább maradék hágtatni
Fog könynyel áztatott oltárt meg oszlopot:
Midőn a magyar szív reményt fog forgatni,
Minden magyar ajak magyar szót hullatni, –
S az nem lesz durva, ki magyar tejet szopott…
.
Akkor magzatidban meg fogjuk esmerni,
Velek együtt minket, hogy szebbre neveltél;
Nem lehet mindenkor az óban heverni;
Javítál, nem rontál, midőn kezdtél merni,
S a jövendőnek oly szépen megfeleltél.
*
p 1
p
p A közérdekre, fontosságára hivatkozva Ő hagyja el elsőnek süllyedő hajónk
p
p Még a „kő(szívűek)nek” is prédikáló, a disznók elé gyöngyöt szóró próféta
p
p Tanulóként a könyvtárban a videotéka, s ingyen WC lehetőség ragad meg
p
p A könnyebb szellemi/intézményi ellenállási irányba araszol, sőt tör-tet előre
p
p Ha neki is csurran-cseppen a koncból: póráz/szájkosár ellen nem tiltakozó
p
p Komornyik/ellenség szemszögéből „deheroizál”, sárba ránt Nagy Embert
p
p Kocsmagőzös „megtáltosodó”: most kifordítaná sarkából az egész világot
p
p A hozzászóló kívülálló szólásszabadságát önkényesen korlátozó szerkesztő
p
p A kíváncsi utódjelöltnek csak pályaszépségét, de rondaságot nem ecsetelő
p
p Szakmai/állami kitüntetés: át – nem – vételével maga is fel- vagy leértékeli
p
p Kiszámíthatatlan, hullámzó kultur/tudomány/oktatáspolitikát kiötlő/folytató
p
p „Apró” distinkciókhoz nincs érzéke: keresztény/keresztyén: neki mindegy!
p
p „Egy csónakban evezünk!” üzeni le a fedélzeti napágyából a gályaraboknak
p
p X
BIZTATÁSKA.
Horvát István barátomhoz.
Mit, Pistám, a szép múzsáktól szökni igyekszel;
S tőlök vegbúcsut venni örökre akarsz?
Mely vadon istenség kábítá annyira szíved;
Vagy mely ördöngös vette el éles eszed?
Múzsáktól távozni sietsz, kik az emberi éltet
Boldogan ápolják s fő örömökre viszik.
A bal esetbe’ hatós írt nyújtani édes időkben
Játszani és minden korba mulatni tudók,
Kik bölcs szívekkel kedveltetik árva fejünket,
S fentartják hírünk’ a maradékok előtt.
A virtus maga is mennyekbe csak általok ér fel
S nem vehet a poklok bűnura rajtok erőt.
Szállj szívedbe megint, elcsábittatni ne engedd
E megvesztegetett bódi világba’ magad.
A puhaságnak eredt kislelkűekre ne hallgass,
Kik röst ajkokkal szoktak ugatni reánk.
Elrohadott a jó izlés régóta agyokban,
S elkábult minden szép tudományra fejök.
Szállj szívedbe s kegyes szűzekkel fogj kezet ujra,
S lantodon a magyarok tetteit ujra zenegd.
Boldog az, a ki Apollóval társalkodik, a ki
Ön honjába’ visel drága poéta nevet.
Ezt sem arany, sem rang hő kivánsága gyilokként
Nem faggatja: kivált lélek az, égi lakos.
Oh csak ezen jóért noha több nem volna is – ám mi
Sok vagyon – állj társnak, kedvesem, ujra közénk.
Vesd meg, nagy lelked lévén, a csalfa szerencsét,
S oltárára arabs fűszereket ne rakass.
Főbb dolgokra siess, gyúladj te, ki tiszta vagy a köz-
Nép vak-itéletitől, tiszta, szokásaitól.
Álszentekre ne hajts, a kik dörmögve kiáltnak
Átkot ránk; hidd el gyűlöli őket az ég.
Fel se akadj, ha megútál is nagy rendibe’ bízott
Kongó fő, vagy az érczoszlopos udvar ura.
Sőt örvendj: szemfényvesztők kegyeikre szorulnod
Nem kell, s koldulnod tőlök az érdemi bért.
Lelked semmi teher nem nyomja, előtted az észnek
Utja szabad, s jó kedv nemde tulajdonod-e.
Trézi szeret; több jót ugyan óhajthatsz-e ezeknél;
Adhat-e drágábbat néked az emberi kéz?
Rajta tehát, bátran veregesd, mint eddig, igéző
Hurjaid és szeretőd keblibe kényre dalolj.
Így nem nyersz sok aranyt s rangot; de nevednek örökre
Hirt szerzesz, s jobb szív áldani fogja porod.
p 2
p
p Salto mortale: ő a „halálugrásait” dupla politikai védőháló felett mutatja be
p
p Az érzéki csalódás „áldozata: „hallucinál”: külső súgást belső hangnak halló
p
p „Holtbiztos tippet” ad a lóversenyen már legatyásodott pályatársa rovására
p
p „Ifjúsági változat” jeligére szellemi bomba „kiélesítést” vállaló butító-hülyítő
p
p „Jobb híján” germanizmusokban beszél „magyarul” a bölcseleti kérdésekről
p
p „Kiimádkozza”, ki-szakérti és még ki is kaparja a gyereket az anyja hasából
p
p Addig ijesztget/rémiszt várandós kismamát, míg ő „önként” öleti magzatát
p
p Ne bízz a természetben, neki alkalmas időben tutira megy: császármetsző
p
p „Kiválasztottsága” jelentése: több előjog, de semmivel nem több a dolog
p
p „Menekülőművészként” bújik ki emberi-polgári, hivatásbeli kötelességei alól
p
p „Különc”, „bohém” életmódút olykor még a gyerekei elvételével is fenyeget
p
p „Magasabb szempontból” , közérdekből helyeselte a zsarnok bálványozását
p
p „Menlevele”, védettsége, büntethetetlensége tudatában „nagyfaszoskodó”
p
p X
HORVÁTH ISTVÁNHOZ.
Mint vagy hiv magyarom, Horváth, mibe töltöd idődet
E komor ősz táján? tán mostan is a magyar óság
Hányt irásaiban búvárkodol? Úgy van-e pajtás…
Vagy tán visszakerült Trézid közelébe henyélgetsz?…
Én szűlő helyemen, nekem oly szentséges Egerben,
Hol minden gyönyörűn eltöltött gyermeki korra
Emlékeztet, öröm s vén bor közt kényre fogyasztom
Napjaimat. Keveset járok kint: a gyakor eső
Házba rekeszt. Van mostan időm olvasni. Leginkább
Szép tollú Budait nyövöm és a régi időkre
Felfutok; elnézem, hogy nőtt, mely mésszire terjedt
A tudományokban; mint görgött vissza megintlen
A butaságba idő jártával az emberi nemzet.
Mennyire vitte szilaj lakosit lacedémoni Sólon
A nemes erkölcsben; mint vetkőztette le Numa
Semmi hivőségét Rómának. Pláto, Perikles,
Tullius és mások mi haszonra születtek az édes
Honjokban; mi vitéz lélekkel tudta hazáját
Védni Leonidás; Regulus mint szánta el éltét
Nemzete jussáért, Agathoklesen a Szirakúzok
Mint álltak bosszut; Brutus mint döfte halálra
Caesart. Ily hazafit mely ritkán szülhet az asszony!
Ostoba Kaligulát, vad Nérót trónúson ülni
Látom. Meszalinát szemlélem búja hevében
Rokka alá űzött férjét mint tartja bolondnak.
A buta századokat végig vizsgálom. Előmbe
Tünnek az eldurvult polgárok tigrisi tettei,
Kik szabad őseiket nyomaikba követni megunván,
A puhaságnak adák magokat, semmit sem ügyelvén
Arra, mi ébredező s állandó bajnoki éltet;
Mely nagy lelkesedést kíván a drága szabadság!
Lassanként csuf járom alá hajtattak, elestek
Minden kincsöktül, fő birtokaikra adókat
Hányt, s hizlalta hasát a gőgös despota; vert, ölt,
Pusztított köztük, valamint az akolba berontó
Éhhel holt farkas, s nem tart a gyáva juhásztól.
Hát a vak hittség mit nem követett el ez uttal!
A rokon embereket kutyaként egymásra uszitá,
S intésére serény karral vért ontani, dulni
Készek voltak. Ezer földek most is nyögik ezt még.
Végre Budára repűl elmém: ott párduczos Árpád
Látszik előttem egész fényben, s fejedelmet agyába
Méltóan sujtó kürtjével nagy Lehel. Első
István mint fárad népét a krisztusi hitre
Hozni, kiszurt szemmel Péter hogy bánja kiüztét.
Második Andrásunk mint tűr a Tábori hegynél;
Nagy Lajos elterjedt erejével mennyire nyujtá
Honni határinkat. S innen Várnára kerűlök.
Képzelem a csata közt lerogyó nagy férfiakat, kik
Hütlen serkentés mellett harczolni kikeltek,
Megszegvén szentelt fogadásukat a török ellen.
Ember mennyi veszélyt tud okozni, ha rosszra törekszik!
Irt nyujtott mégis Hunyadink a várnai sebre,
Bölcsen igazgatván országunk dolgait. Őt is
Veszteni készen volt az irigy, ki érdemek ellen
Fő pártos; de az ég megvédelmezte, s vitézünk
Fogyta után Mátyást küldött, ki nagy oszlopa lévén
Puszta hazájának, mi virágra emelte legottan
A tudományok ügyét! Európa imádva csudálta
Tetteit. Ám azután mire hozta javunkat az ingyen
Élő Dobzsa!… Lajos népünkön végsebet ejtett…
Igy mindég több-több veszedelmek, mostoha kézre
Jutván, sujtották koszorús eleinket: igával
Kínoztak; jobbágy nevezettel, mennyi gyalázat,
Illettek! Szabadon terhes lánczokra veretten
A haza magzatait hamisan külföldre kihordták.
Hol törvénytelenűl idegen pallossal ölették.
Ez szivére esék a boldog Regmecz urának,
S véres bosszúval sietett a hadra. Ijedség
Szállott a gonoszok szívébe; miket nem ajánltak,
Hogy kikerülhessék megbántott bajnokainknak
Győző fegyvereit; de hamar pártokra oszolván
Felkelt férfiaink: kárt vallott a haza, nyertes
Lett ellenségünk, s diadalmasan ütte fejünket.
Úgy de miért e bánkódás? Nincs semmi közöttünk
Állandó; forog a vak sors, mely kedvire forgat
Mindeneket. Láttuk, nem rég a franczia nemzet
Élni szabadságban hogy ohajta: megölte királyát,
Milliom embereit Mars prédájára vetette;
Ellene kelt számos hatalomnak táborit össze-
Zúzta, elérte kitett czélját, országa szabad lett.
Lett, de nem állandón; egy bajból másba merült el.
A lenyakalt Lajosok heverő buzogánya merészebb
Kézre került, s fejöket tetszésként sújtja olasz faj.
Franczia, újra fogoly, látod, mint változik a sors!
Már sokat is dadogok; nem győzöd hallani s bámulsz,
Víg óráimban mi okért fárasztom az elmét
Ily bús s múzsámtól idegen tárgyakra? Barátom,
E bal idő, melyben forgánk és annyi veszélylyel
Rémít, ösztönözőm ebben. – Ha esik, köpenyegrűl
Gondoskodni haszon; jó szorgoskodni előre…
p 3
p
p Miért legyek tisztességes, kiterítenek úgyis! – e verssort ismer(tet)i (J. A.)
p
p Szubjektív „önmegvalósításra”, nem pedig objektív Feladatvállalásra buzdít
p
p Pálfordulásai” – hogy, hogy nem! – mindig közelebb viszik a húsosfazékhoz
p
p A nép barátját hamis aktuálpolitikai érdekből bármikor nép-ellenséggé tesz
p
p A politikai bérmunkás, bérbeadott lelkiismeretű pszichiáter emberáldozatai
p
p 6-os sz. kórterem: általa együttérző, protokollellenes orvos lesz „bolond”
p
p A szabadszólás jogáért és esélyéért – öngyilkosan – a diliflepnibe menekülő
p
p Az urakkal egy tálból cseresznyéző, urakhoz törleszkedő ún. népképviselő
p
p Hátba lőtt, ill. már jóval a döntő ütközet előtt dezertáló gyáva katona(tiszt)
p
p A – gonosz – varázsló, aki nem töri ketté pálcáját, de tovább rontó és bontó
p
p A kegyetlen bíró, aki pálcát tör feletted, miközben tudja: ártatlan vagy
p
p Az irgalmatlan Jehova nevében a házasságtörő asszonyra első követ dobó
p
p Ő csak más vállára rakosgat hangyaszorgalommal elviselhetetlen terheket
p
p X
KOVÁCS SÁMUELHEZ.
Aki előbb ifiu lángokkal dalra hevültem,
Majd Lidikém gyönyörű ajakit versekbe’ dicsérve,
Majd az öröm mulató helyeit, hol nyájasan égtem,
Festve, barátom előtt nyertem költő nevet; immár
Férfi komoly korban perek űzésére szorultam,
Múzsám csaknem végbúcsút tőlem veve, s mint a
Kedve szegett gyermek dajkáló anyja ölétül,
Messzefutott, s versvágyam, nézd, elvitte magával.
Nyúljak-e lantomhoz recsegőn, hogy hangokat ejtsen,
S formátlan sorokat másoljak-e, Drága Kovácsom?
Rút dolog a rossz vers, s ha erő nincs benne, sem élő
Képzelet, oly bűzhödt, mint a szemetekre kihányt rák.
Undorodik minden jobb ínyű tőle; csak alnép
Mindeneket befaló gyomrával szokta emésztni,
Ettől félve, magasb hangzatban verseket írni
Megszűntem, s füleimbe zeneg mondása Horácznak;
„Én pedig oly munkát, amelynek terhe lenyomná
Vállaimat, félvén, szégyenlek venni magamra.”[6]
E mestert, ki magányában bölcs életet élvén,
Hexameterbe’ szokott levelezni barátival, én most
Például követem, s ha időt nyerek a pereimtül,
Hexametert írok, mert könnyű versneme s lelkem
Érzeletit szabadon ki tudom magyarázni azoknak,
Akikhez szeretet kötözött s kikkel feleselni
Kedvellek. Vedd hát te is ilyen versbe’ dalodra
Válaszomat s ha barátodnak szivbéli szavára
Hajlani kész vagy, fogj kezet én velem. Irjanak ódát
Melpomene kedvelti, Virág és Berzsenyi, termett
Lantosaink; s mi, a kiknek magos aetheri szárnyon
Lengni nem engedték a múzsák, járjuk alantan
A Helikont s miket éltünknek folytába’ tanultunk,
S emberi társunknak használnak, s boldogan élni
Oktatnak, könnyű, de megért versekbe beszéljünk.
A mai századnak puha gyermekit olykoron edzett
Tréfa szaván (szabad ez) csipkedjük; gyáva szokásit,
Hűlt ízét mossuk s kiméljük az embert
Bennök. Néha nevetségest a búkat elűzni,
Irjunk egymáshoz, s ha kimúlúnk, lássa utóbbink,
Hogy szívünk emberszerető volt, s kedvre leélni
A napokat tudtuk; nem vervén falba fejünket,
Hogyha a módi világ csillogtalan érdemeinkért
Nem szeretett minket, fénypolczot másnak ajánlván:
Boldogságunkból, melyet megnyerni magunknak
Bölcsek voltunk, nem vehetett el semmit. Elértünk
Emberiségünknek nemesebb czéljára, s mi kell több?
Ekként válaszolok nekem irt ódádra, s örülök,
Hogy szivedbe vevél engem; de bevenni tanácsom,
Kedveden áll; nyiltságom fesse becsűmet irántad.
p 4
p
p Szarkazmusa: gúnyos, csípős stílusban nevetségessé tegyen valakit/bárkit
p
p Az ún. magas/elit- és a tömegkultúra közeledését nem segítő, de gátló
p
p „A géniusz, ha kis nép szüli, kalitkába zárt sas” – rosszabb, ha aranyketrec
p
p A mundér becsületét mindenekelőtt védve sok hivatáserkölcsi bűnt fedez
p
p Ingyen kínálva portékáját, igazgyöngyeit, azt eme gesztussal le is értékeli!?
p
p Ő inkább lesz/marad a király talpnyaló kutyája, mintsem a kutyák királya
p
p Imád idegen szavakat használni, de feleslegesen/károsan, sosem jó helyen
p
p „Műveltségét” inkább rossz célra, pl. lebunkózásra, kigúnyolásra használó
p
p Imád és nagyon tud/képes is mást zavarba hozni, és a zavarosban halászni
p
p Tudja, tanítja, mutatja hogyan kell az újoncot leégetni, nevetségessé tenni
p
p Négyszemközt elmondja, hogy mennyire igazad van, nyíltan elhatárolódik
p
p Szemtől szembe égig dicsér, de a hátad mögött meg csak ócsárol, piszkol
p
p Ifjúkori álmaitól egyre messzebb távolodó, arányosan egyre többet piáló…
p
p X

KULCSÁR ISTVÁNHOZ.
Egy-két verseimért aranyat jutalomba fizettél;
Esküszöm ezt még más senki se tette velem.
Nem vagy dúsgazdag, nem gróf, nem báró, se herczeg;
Mint mered ezt, honnunk jó fia, tenni velem?
Jaj ezután teneked! mire nézve kapattad aranyra
Friss epigrammáim?… jaj ezután teneked!
Én epigrammával tele állok tömve; ha elkezd
Rajzani, hozzád fut mind, s kiüríti zsebed.
Akkoriban mit fogsz cselekedni? Elűzöd-e tőled?
Ezt te ne tedd; mert a vert epigramma dühös.
Hagyd őket repeső méhként seregelni körülted,
S érdem alatt őszült fődre kidongani hirt.
Igy ha előfizetőt sokat ujságidra szereznek;
Én, mint hálaadód, méhesem ingyen adom.

Értelmiségi, avagy
az ún. szellemi elit
A hivatás magaslata
és a pokoljárás helyett
az alkalmatlan, hitvány,
áruló elit arcképcsarnoka
és a korholó számonkérése,
tükörbe néző megtérésre hívása…
A nemhogy javító-segítő,
de passzívan, sőt aktívan ártó elit?
A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,
és gazdasági/politikai vezetők árulásai
.
Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,
avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,
akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,
Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…
.
Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
.
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl…
.
Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,
akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,
akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,
de cinikus/ellenséges – szellemi – méreggel oltatók/oltók stb. stb.
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…

Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
- Bocsári Mocsáry Antal (Bozók, 1757. szeptember 18. – Lapujtő, 1832. május 24.) író, költő, monográfus.2025.06.19.
- Kováts Sámuel (Okorág, 1770. december (13-án kereszteltetett) – Csákvár, 1830. február 2.) református lelkész.2025.06.19.
- Horvát István (Székesfehérvár, 1784. május 3. – Pest, 1846. június 13.) magyar történész, bölcsészdoktor, egyetemi tanár, a 19. századi alternatív nyelvészkedés vezéralakja2025.06.19.