Szép hivatások, rút árulások és dudás pokoljárások – XXX.

Írta: Nagy Jenő · 2025. június 19.

Vitkovics Mihály – Wikipédia

Eugéniusz:

Szép hivatások,

rút árulások és

dudás pokoljárások – XXX.



Vagy a legszebb isteni-emberi hivatások, –

vagy a leghitványabb sátáni mesterségek…

Írástudók, szellemi alkotók, lelki stb. segítők,

gondviselők, vezetők dolga és erény/bűnlajstroma



Jót mulasztani, jót jól, jót rosszul, rosszat jól tenni:

azokról az emberekről adok itt értékelő jellemzést,

akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán

az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.

mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.



Vitkovics Mihály: Vitkovics Mihály művei I. (Aigner Lajos) - antikvarium.hu

*

VITKOVICS MIHÁLY VERSEI

*

A KÖLTŐ.

Kinek szelídebb sziv juta isteni

Kézből, s dícsően mennyei lánggal ég;

Jó lelke annak messze futja,

Ami gonosz, s tele mellel érzi

.

A szépet. Ifjú korban elandalog

Vidám tavasznak zsenge virágain;

Édesdeden busong ligetben

Zengedező philoméla dalján.

.

Keblébe’ szent tűz gerjed, elömlenek

Érzési, s lantján boldogan énekel

Az új keletnek, rózsaszálnak,

És, kinek ezt szedi, kedvesének.

.

Erősb korában bajnoki tetteket

Zeng a hazának, s Róma vitézeit,

Kik a szabadság gyámoláért

Éltöket áldozatúl letették.

.

A vakhitűség régi homályait

Oszlatja, bárdus hangjaival puhúlt

Lelkekbe bátorságot öntvén,

Híresen érdemek által élni

.

Indít, s örökké hinni csak a valót;

Megvetni kincset, mely alacsonyra vonz;

Szívhez dalol, s fellelkesülve

Emberi társait üdvözíti.

.

Meg nem haló hír a maradék előtt

Fentartja múló századok által is

Becsült nevét, bár semmi márvány

Nem födi év-letiporta sírját.

.

Hirdetni meg nem szűnik az élesebb

Eszű előtt, mely égve szerette ő

A szent szabadságot, miként mert

Érte veszélybe rohanni szíve.

.

A sok hibáktól megmenekedve mint

Nevette a köznép lebilincsezett

Gondolkozását, s balhitűek

Nyelvdüheit mi merőn veté meg.

.

Magasra vágyván, mint fejedelmi sas,

Ki a ködön túl a kies ég alatt

Kedvvel röpülvén, Boreasnak

Zordoni fergetegére nem hajt.

*

KAZINCZY FERENCHEZ.

Hatszor tiz őszt érdem s üldöztetés között

Bús gonddal s fáradtan átélte barátom!

Minden időperczed nékünk gyümölcsözött,

Minden óra téged uj díszbe öltözött

Halhatatlan! sírnak könnyen indulsz, látom.

.

Az epés kajánság fogát eltördelte

Gyémánt tartósságú s fényü érdemeden;

Rágott, rágott, – de csak önrozsdáját nyelte,

Minden harapással reptedet emelte,

Nem ejthetvén csorbát, ő csorbult lelkeden.

.

Míg e nyögő haza termend fris virágot,

Ragyogó napfény fog rajtunk tündökleni,

S hevével érlelni édes szőlőágot, –

Hogy ránk is cseppentsen egy kis boldogságot:

Kedves lesz a neved, s hired fog fényleni.

.

Azért hurczoltatál fogságrúl fogságra,

Hogy a külföldön is lánczinkat nézhessék;

Sőt itthon is szántak sok méltatlanságra,

Vagy hidegen néztek a szép fáradságra

A pulyák, – a nagyot hogy eltemethessék.

.

Ápolva gerjesztő jutalom híjával,

Mely másutt a lelkes főket koronázza,

Hányszor jelenél meg az irígy mocskával;

Hányszor vágott az meg vastag ostorával, –

Ő, aki a homályt a fényben hajhászsza.

.

Tövis Üdvezitőnk gyászos koronája,

Anitósz Szokrátot bürökkel kinálta;

De fenn áll Megváltónk kegyes oskolája,

S él még bölcs Szokrát is, a bölcsek példája;

A nép mind a kettőt megölte, – csudálta.

.

Néked is a tisztább maradék hágtatni

Fog könynyel áztatott oltárt meg oszlopot:

Midőn a magyar szív reményt fog forgatni,

Minden magyar ajak magyar szót hullatni, –

S az nem lesz durva, ki magyar tejet szopott…

.

Akkor magzatidban meg fogjuk esmerni,

Velek együtt minket, hogy szebbre neveltél;

Nem lehet mindenkor az óban heverni;

Javítál, nem rontál, midőn kezdtél merni,

S a jövendőnek oly szépen megfeleltél.

*

Kazinczy Ferenc – Kulturális Enciklopédia

p 1

p

p A közérdekre, fontosságára hivatkozva Ő hagyja el elsőnek süllyedő hajónk

p

p Még a „kő(szívűek)nek” is prédikáló, a disznók elé gyöngyöt szóró próféta

p

p Tanulóként a könyvtárban a videotéka, s ingyen WC lehetőség ragad meg

p

p A könnyebb szellemi/intézményi ellenállási irányba araszol, sőt tör-tet előre

p

p Ha neki is csurran-cseppen a koncból: póráz/szájkosár ellen nem tiltakozó

p

p Komornyik/ellenség szemszögéből „deheroizál”, sárba ránt Nagy Embert

p

p Kocsmagőzös „megtáltosodó”: most kifordítaná sarkából az egész világot

p

p A hozzászóló kívülálló szólásszabadságát önkényesen korlátozó szerkesztő

p

p A kíváncsi utódjelöltnek csak pályaszépségét, de rondaságot nem ecsetelő

p

p Szakmai/állami kitüntetés: át – nem – vételével maga is fel- vagy leértékeli

p

p Kiszámíthatatlan, hullámzó kultur/tudomány/oktatáspolitikát kiötlő/folytató

p

p „Apró” distinkciókhoz nincs érzéke: keresztény/keresztyén: neki mindegy!

p

p „Egy csónakban evezünk!” üzeni le a fedélzeti napágyából a gályaraboknak

p

p X

BIZTATÁSKA.

Horvát István barátomhoz.

Mit, Pistám, a szép múzsáktól szökni igyekszel;

S tőlök vegbúcsut venni örökre akarsz?

Mely vadon istenség kábítá annyira szíved;

Vagy mely ördöngös vette el éles eszed?

Múzsáktól távozni sietsz, kik az emberi éltet

Boldogan ápolják s fő örömökre viszik.

A bal esetbe’ hatós írt nyújtani édes időkben

Játszani és minden korba mulatni tudók,

Kik bölcs szívekkel kedveltetik árva fejünket,

S fentartják hírünk’ a maradékok előtt.

A virtus maga is mennyekbe csak általok ér fel

S nem vehet a poklok bűnura rajtok erőt.

Szállj szívedbe megint, elcsábittatni ne engedd

E megvesztegetett bódi világba’ magad.

A puhaságnak eredt kislelkűekre ne hallgass,

Kik röst ajkokkal szoktak ugatni reánk.

Elrohadott a jó izlés régóta agyokban,

S elkábult minden szép tudományra fejök.

Szállj szívedbe s kegyes szűzekkel fogj kezet ujra,

S lantodon a magyarok tetteit ujra zenegd.

Boldog az, a ki Apollóval társalkodik, a ki

Ön honjába’ visel drága poéta nevet.

Ezt sem arany, sem rang hő kivánsága gyilokként

Nem faggatja: kivált lélek az, égi lakos.

Oh csak ezen jóért noha több nem volna is – ám mi

Sok vagyon – állj társnak, kedvesem, ujra közénk.

Vesd meg, nagy lelked lévén, a csalfa szerencsét,

S oltárára arabs fűszereket ne rakass.

Főbb dolgokra siess, gyúladj te, ki tiszta vagy a köz-

Nép vak-itéletitől, tiszta, szokásaitól.

Álszentekre ne hajts, a kik dörmögve kiáltnak

Átkot ránk; hidd el gyűlöli őket az ég.

Fel se akadj, ha megútál is nagy rendibe’ bízott

Kongó fő, vagy az érczoszlopos udvar ura.

Sőt örvendj: szemfényvesztők kegyeikre szorulnod

Nem kell, s koldulnod tőlök az érdemi bért.

Lelked semmi teher nem nyomja, előtted az észnek

Utja szabad, s jó kedv nemde tulajdonod-e.

Trézi szeret; több jót ugyan óhajthatsz-e ezeknél;

Adhat-e drágábbat néked az emberi kéz?

Rajta tehát, bátran veregesd, mint eddig, igéző

Hurjaid és szeretőd keblibe kényre dalolj.

Így nem nyersz sok aranyt s rangot; de nevednek örökre

Hirt szerzesz, s jobb szív áldani fogja porod.

p 2

p

p Salto mortale: ő a „halálugrásait” dupla politikai védőháló felett mutatja be

p

p Az érzéki csalódás „áldozata: „hallucinál”: külső súgást belső hangnak halló

p

p „Holtbiztos tippet” ad a lóversenyen már legatyásodott pályatársa rovására

p

p „Ifjúsági változat” jeligére szellemi bomba „kiélesítést” vállaló butító-hülyítő

p

p „Jobb híján” germanizmusokban beszél „magyarul” a bölcseleti kérdésekről

p

p „Kiimádkozza”, ki-szakérti és még ki is kaparja a gyereket az anyja hasából

p

p Addig ijesztget/rémiszt várandós kismamát, míg ő „önként” öleti magzatát

p

p Ne bízz a természetben, neki alkalmas időben tutira megy: császármetsző

p

p „Kiválasztottsága” jelentése: több előjog, de semmivel nem több a dolog

p

p „Menekülőművészként” bújik ki emberi-polgári, hivatásbeli kötelességei alól

p

p „Különc”, „bohém” életmódút olykor még a gyerekei elvételével is fenyeget

p

p „Magasabb szempontból” , közérdekből helyeselte a zsarnok bálványozását

p

p „Menlevele”, védettsége, büntethetetlensége tudatában „nagyfaszoskodó”

p

p X

HORVÁTH ISTVÁNHOZ.

Mint vagy hiv magyarom, Horváth, mibe töltöd idődet

E komor ősz táján? tán mostan is a magyar óság

Hányt irásaiban búvárkodol? Úgy van-e pajtás…

Vagy tán visszakerült Trézid közelébe henyélgetsz?…

Én szűlő helyemen, nekem oly szentséges Egerben,

Hol minden gyönyörűn eltöltött gyermeki korra

Emlékeztet, öröm s vén bor közt kényre fogyasztom

Napjaimat. Keveset járok kint: a gyakor eső

Házba rekeszt. Van mostan időm olvasni. Leginkább

Szép tollú Budait nyövöm és a régi időkre

Felfutok; elnézem, hogy nőtt, mely mésszire terjedt

A tudományokban; mint görgött vissza megintlen

A butaságba idő jártával az emberi nemzet.

Mennyire vitte szilaj lakosit lacedémoni Sólon

A nemes erkölcsben; mint vetkőztette le Numa

Semmi hivőségét Rómának. Pláto, Perikles,

Tullius és mások mi haszonra születtek az édes

Honjokban; mi vitéz lélekkel tudta hazáját

Védni Leonidás; Regulus mint szánta el éltét

Nemzete jussáért, Agathoklesen a Szirakúzok

Mint álltak bosszut; Brutus mint döfte halálra

Caesart. Ily hazafit mely ritkán szülhet az asszony!

Ostoba Kaligulát, vad Nérót trónúson ülni

Látom. Meszalinát szemlélem búja hevében

Rokka alá űzött férjét mint tartja bolondnak.

A buta századokat végig vizsgálom. Előmbe

Tünnek az eldurvult polgárok tigrisi tettei,

Kik szabad őseiket nyomaikba követni megunván,

A puhaságnak adák magokat, semmit sem ügyelvén

Arra, mi ébredező s állandó bajnoki éltet;

Mely nagy lelkesedést kíván a drága szabadság!

Lassanként csuf járom alá hajtattak, elestek

Minden kincsöktül, fő birtokaikra adókat

Hányt, s hizlalta hasát a gőgös despota; vert, ölt,

Pusztított köztük, valamint az akolba berontó

Éhhel holt farkas, s nem tart a gyáva juhásztól.

Hát a vak hittség mit nem követett el ez uttal!

A rokon embereket kutyaként egymásra uszitá,

S intésére serény karral vért ontani, dulni

Készek voltak. Ezer földek most is nyögik ezt még.

Végre Budára repűl elmém: ott párduczos Árpád

Látszik előttem egész fényben, s fejedelmet agyába

Méltóan sujtó kürtjével nagy Lehel. Első

István mint fárad népét a krisztusi hitre

Hozni, kiszurt szemmel Péter hogy bánja kiüztét.

Második Andrásunk mint tűr a Tábori hegynél;

Nagy Lajos elterjedt erejével mennyire nyujtá

Honni határinkat. S innen Várnára kerűlök.

Képzelem a csata közt lerogyó nagy férfiakat, kik

Hütlen serkentés mellett harczolni kikeltek,

Megszegvén szentelt fogadásukat a török ellen.

Ember mennyi veszélyt tud okozni, ha rosszra törekszik!

Irt nyujtott mégis Hunyadink a várnai sebre,

Bölcsen igazgatván országunk dolgait. Őt is

Veszteni készen volt az irigy, ki érdemek ellen

Fő pártos; de az ég megvédelmezte, s vitézünk

Fogyta után Mátyást küldött, ki nagy oszlopa lévén

Puszta hazájának, mi virágra emelte legottan

A tudományok ügyét! Európa imádva csudálta

Tetteit. Ám azután mire hozta javunkat az ingyen

Élő Dobzsa!… Lajos népünkön végsebet ejtett…

Igy mindég több-több veszedelmek, mostoha kézre

Jutván, sujtották koszorús eleinket: igával

Kínoztak; jobbágy nevezettel, mennyi gyalázat,

Illettek! Szabadon terhes lánczokra veretten

A haza magzatait hamisan külföldre kihordták.

Hol törvénytelenűl idegen pallossal ölették.

Ez szivére esék a boldog Regmecz urának,

S véres bosszúval sietett a hadra. Ijedség

Szállott a gonoszok szívébe; miket nem ajánltak,

Hogy kikerülhessék megbántott bajnokainknak

Győző fegyvereit; de hamar pártokra oszolván

Felkelt férfiaink: kárt vallott a haza, nyertes

Lett ellenségünk, s diadalmasan ütte fejünket.

Úgy de miért e bánkódás? Nincs semmi közöttünk

Állandó; forog a vak sors, mely kedvire forgat

Mindeneket. Láttuk, nem rég a franczia nemzet

Élni szabadságban hogy ohajta: megölte királyát,

Milliom embereit Mars prédájára vetette;

Ellene kelt számos hatalomnak táborit össze-

Zúzta, elérte kitett czélját, országa szabad lett.

Lett, de nem állandón; egy bajból másba merült el.

A lenyakalt Lajosok heverő buzogánya merészebb

Kézre került, s fejöket tetszésként sújtja olasz faj.

Franczia, újra fogoly, látod, mint változik a sors!

Már sokat is dadogok; nem győzöd hallani s bámulsz,

Víg óráimban mi okért fárasztom az elmét

Ily bús s múzsámtól idegen tárgyakra? Barátom,

E bal idő, melyben forgánk és annyi veszélylyel

Rémít, ösztönözőm ebben. – Ha esik, köpenyegrűl

Gondoskodni haszon; jó szorgoskodni előre…

p 3

p

p Miért legyek tisztességes, kiterítenek úgyis! – e verssort ismer(tet)i (J. A.)

p

p Szubjektív „önmegvalósításra”, nem pedig objektív Feladatvállalásra buzdít

p

p Pálfordulásai” – hogy, hogy nem! – mindig közelebb viszik a húsosfazékhoz

p

p A nép barátját hamis aktuálpolitikai érdekből bármikor nép-ellenséggé tesz

p

p A politikai bérmunkás, bérbeadott lelkiismeretű pszichiáter emberáldozatai

p

p 6-os sz. kórterem: általa együttérző, protokollellenes orvos lesz „bolond”

p

p A szabadszólás jogáért és esélyéért – öngyilkosan – a diliflepnibe menekülő

p

p Az urakkal egy tálból cseresznyéző, urakhoz törleszkedő ún. népképviselő

p

p Hátba lőtt, ill. már jóval a döntő ütközet előtt dezertáló gyáva katona(tiszt)

p

p A – gonosz – varázsló, aki nem töri ketté pálcáját, de tovább rontó és bontó

p

p A kegyetlen bíró, aki pálcát tör feletted, miközben tudja: ártatlan vagy

p

p Az irgalmatlan Jehova nevében a házasságtörő asszonyra első követ dobó

p

p Ő csak más vállára rakosgat hangyaszorgalommal elviselhetetlen terheket

p

p X

KOVÁCS SÁMUELHEZ.

Aki előbb ifiu lángokkal dalra hevültem,

Majd Lidikém gyönyörű ajakit versekbe’ dicsérve,

Majd az öröm mulató helyeit, hol nyájasan égtem,

Festve, barátom előtt nyertem költő nevet; immár

Férfi komoly korban perek űzésére szorultam,

Múzsám csaknem végbúcsút tőlem veve, s mint a

Kedve szegett gyermek dajkáló anyja ölétül,

Messzefutott, s versvágyam, nézd, elvitte magával.

Nyúljak-e lantomhoz recsegőn, hogy hangokat ejtsen,

S formátlan sorokat másoljak-e, Drága Kovácsom?

Rút dolog a rossz vers, s ha erő nincs benne, sem élő

Képzelet, oly bűzhödt, mint a szemetekre kihányt rák.

Undorodik minden jobb ínyű tőle; csak alnép

Mindeneket befaló gyomrával szokta emésztni,

Ettől félve, magasb hangzatban verseket írni

Megszűntem, s füleimbe zeneg mondása Horácznak;

„Én pedig oly munkát, amelynek terhe lenyomná

Vállaimat, félvén, szégyenlek venni magamra.”[6]

E mestert, ki magányában bölcs életet élvén,

Hexameterbe’ szokott levelezni barátival, én most

Például követem, s ha időt nyerek a pereimtül,

Hexametert írok, mert könnyű versneme s lelkem

Érzeletit szabadon ki tudom magyarázni azoknak,

Akikhez szeretet kötözött s kikkel feleselni

Kedvellek. Vedd hát te is ilyen versbe’ dalodra

Válaszomat s ha barátodnak szivbéli szavára

Hajlani kész vagy, fogj kezet én velem. Irjanak ódát

Melpomene kedvelti, Virág és Berzsenyi, termett

Lantosaink; s mi, a kiknek magos aetheri szárnyon

Lengni nem engedték a múzsák, járjuk alantan

A Helikont s miket éltünknek folytába’ tanultunk,

S emberi társunknak használnak, s boldogan élni

Oktatnak, könnyű, de megért versekbe beszéljünk.

A mai századnak puha gyermekit olykoron edzett

Tréfa szaván (szabad ez) csipkedjük; gyáva szokásit,

Hűlt ízét mossuk s kiméljük az embert

Bennök. Néha nevetségest a búkat elűzni,

Irjunk egymáshoz, s ha kimúlúnk, lássa utóbbink,

Hogy szívünk emberszerető volt, s kedvre leélni

A napokat tudtuk; nem vervén falba fejünket,

Hogyha a módi világ csillogtalan érdemeinkért

Nem szeretett minket, fénypolczot másnak ajánlván:

Boldogságunkból, melyet megnyerni magunknak

Bölcsek voltunk, nem vehetett el semmit. Elértünk

Emberiségünknek nemesebb czéljára, s mi kell több?

Ekként válaszolok nekem irt ódádra, s örülök,

Hogy szivedbe vevél engem; de bevenni tanácsom,

Kedveden áll; nyiltságom fesse becsűmet irántad.

p 4

p

p Szarkazmusa: gúnyos, csípős stílusban nevetségessé tegyen valakit/bárkit

p

p Az ún. magas/elit- és a tömegkultúra közeledését nem segítő, de gátló

p

p „A géniusz, ha kis nép szüli, kalitkába zárt sas” – rosszabb, ha aranyketrec

p

p A mundér becsületét mindenekelőtt védve sok hivatáserkölcsi bűnt fedez

p

p Ingyen kínálva portékáját, igazgyöngyeit, azt eme gesztussal le is értékeli!?

p

p Ő inkább lesz/marad a király talpnyaló kutyája, mintsem a kutyák királya

p

p Imád idegen szavakat használni, de feleslegesen/károsan, sosem jó helyen

p

p „Műveltségét” inkább rossz célra, pl. lebunkózásra, kigúnyolásra használó

p

p Imád és nagyon tud/képes is mást zavarba hozni, és a zavarosban halászni

p

p Tudja, tanítja, mutatja hogyan kell az újoncot leégetni, nevetségessé tenni

p

p Négyszemközt elmondja, hogy mennyire igazad van, nyíltan elhatárolódik

p

p Szemtől szembe égig dicsér, de a hátad mögött meg csak ócsárol, piszkol

p

p Ifjúkori álmaitól egyre messzebb távolodó, arányosan egyre többet piáló…

p

p X

Kultsár István – Wikipédia

KULCSÁR ISTVÁNHOZ.

Egy-két verseimért aranyat jutalomba fizettél;

Esküszöm ezt még más senki se tette velem.

Nem vagy dúsgazdag, nem gróf, nem báró, se herczeg;

Mint mered ezt, honnunk jó fia, tenni velem?

Jaj ezután teneked! mire nézve kapattad aranyra

Friss epigrammáim?… jaj ezután teneked!

Én epigrammával tele állok tömve; ha elkezd

Rajzani, hozzád fut mind, s kiüríti zsebed.

Akkoriban mit fogsz cselekedni? Elűzöd-e tőled?

Ezt te ne tedd; mert a vert epigramma dühös.

Hagyd őket repeső méhként seregelni körülted,

S érdem alatt őszült fődre kidongani hirt.

Igy ha előfizetőt sokat ujságidra szereznek;

Én, mint hálaadód, méhesem ingyen adom.

Vitkovics Mihály: Vitkovics Mihály művei I-III. (Aigner Lajos-Szvorényi  József-Révai Testvérek Irodalmi Intézet R. T., 1879) - antikvarium.hu



Értelmiségi, avagy

az ún. szellemi elit

A hivatás magaslata

és a pokoljárás helyett

az alkalmatlan, hitvány,

áruló elit arcképcsarnoka

és a korholó számonkérése,

tükörbe néző megtérésre hívása…

A nemhogy javító-segítő,

de passzívan, sőt aktívan ártó elit?

A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,

és gazdasági/politikai vezetők árulásai

.

Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,

avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,

akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,

Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…

.

Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

.

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl…

.

Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,

akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,

akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,

de cinikus/ellenséges – szellemi – méreggel oltatók/oltók stb. stb.

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…



VITKOVICS MIHÁLY VÁLOGATOTT MŰVEI