kb. 24 perc olvasás

Eugéniusz:
Életminőség-vizsgáló tükör VI.
Egy mondat a bölcs vagy balga,
boldog vagy boldogtalan lélekről
Ősrégi intelmek magyarán szólva

Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Önsorsjavító vagy rontó típusok példatára

Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

Szabó Lőrinc
Hazám, keresztény Európa
Útálom és arcába vágom:
– Száz év, de tán kétezer óta
őrült, mocskos, aljas világ ez,
ez a farizeus Európa!
.
Kenyér s jog helyett a szegényt
csitítja karddal, üres éggel
és cinkos lelkiismeretét
avatag és modern mesékkel;
.
száz év, de már kétezer óta
hány szent vágy halt meg gaz szívében!
Hazám, keresztény Európa,
mi lesz, ha bukására döbben,
.
mi lesz, ha újra földre száll
a Megcsúfolt és Megfeszített,
s mert jósága, hite, imája
egyszer már mindent elveszített:
.
mi lesz, ha megjő pokoli
lángszórókkal, gépfegyverekkel,
vassisakos, pestishozó,
bosszúálló angyalsereggel?
.
Mi lesz, ha megjő Krisztus és
új országot teremt a földön,
ha elhullanak a banditák
s nem lesz több harc, se kard, se börtön,
.
ha égi szerelmét a földi
szükséghez szabja ama Bárány
s újra megvált – óh, nem a jók,
de a gonoszok vére árán:
.
hazám, boldogtalan Európa,
ha túléled a harcok végét,
elbírod-e még te az Istent,
a Szeretetet és a Békét?
*

Szabó Lőrinc
Tárlat: a Sátán Műremekei
Boldog, akit pálinka butít,
boldog, kit a szépség
kápráztat, boldog mind, aki
csak részleteket lát. – De ha anya
helyett egy isten
nyitotta föl szemed, akkor
a halálos éjben mindenütt
tűz, tűz lobog fel,
tűz, tűz kering
körötted és te mindenütt
őt látod, a mozgó
viperalángot,
a tüzet, amit
széthurcol a mozgó
ember a földön, a tengereken,
a parázsagyu gondot,
a tűzkigyókat
látod csak az éjben,
a mult s a jövő
üveghegyein túl, a nyugtalan önzés
gyujtogató parazsát, a tüzet,
a tüzet,
tűzoszlopokat, aranyrudak és
a puskatűz aranyát.
Átkozott vagy,
ha látni tanultál,
átkozott vagy,
ha látod: a Sátán
mennyi szenny
tüzéből festi be a halál
gyászpompás keretei közé
Műremekét, az Életet:
jaj neked, aki látsz,
jaj, neked, Isten
látó fia, jaj,
mert bárhova fordulsz,
örökre előtted
az idő vándor falain
az Ember égő tárlata:
számodra nincs
butúlni ital, vakúlni szépség,
s üss bár karót boldogtalan
szemedbe, feléd
a végső éjszaka
egéről is az olthatatlan
tűzvész
rémült freskói lobognak!

p 1
p Ha
p te itt-most
p még nem éred el,
p az a szőlő még savanyú –
p a kosarat adó nagylány meg
p éretlen, csúnya, sőt romlott stb.
p
p
p Ő
p legalább
p képmutató, álszent:
p az erénynek így azért
p mégiscsak hódoló „bűnöző”,
p bár lelki erőit rosszra fecsérli…
p
p
p Aki
p nemhogy
p takargatja, szégyelli bűneit,
p de egyenesen dicsekszik velük,
p mintha a betegségére lenne büszke…
p
p
p Aki
p a Vak
p jóhiszeműsége miatt
p egy emberben nagyot csalódóból
p lesz az egész emberiséget megvető
p
p
p Aki
p az idegen,
p sőt ellenségtől kapott,
p és sziruppal le is nyelt,
p istenképe imádása miatt
p magát örök szolgaságra ítélő…
p
p
p Aki
p éppen
p a jótevője elől
p futva, lóhalálában menekül,
p de fejvesztve pont ellenségéhez rohan
p
p
p Aki
p egy profi
p rágalmazó,
p aki jól tudja, hogy nem akármit,
p de valami elég hihetőt kell rá fogni….
p (de majd ez bumerángként visszacsap rá…!?)
p
p
p Becsület–
p sértési ügy:
p elégtételadás,
p jelképes párbaj helyett
p lapul, perel, vagy övön alul üt…
p
p
p Aki
p a földi
p igazságszolgáltatást
p ügyeskedve, vesztegetéssel,
p vagy csak szerencsével kikerülő:
p de akire a lelkiismerete örök kínpadja vár…
p
p
p Aki
p akár
p nyolc napon túl is
p nehezen gyógyuló,
p de „csak” erkölcsi lelki sértő:
p aki azért mégiscsak bűnhődik:
p mert őt az Isten nem veri bottal…
p
p
p Aki
p belemegy
p a sárdobálásba,
p felveszi a kesztyűt,
p nem tud felülemelkedni,
p de meglepődik, ha ő is szaros lesz…
p
p
p Aki
p abban
p a tévhitben él,
p hogy a jó erkölcs,
p becsületes életvitel
p már a boldogságnak
p nemcsak a szükséges,
p de elégséges feltétele is…
p
p
p A
p politikai
p pankráción
p át nem látó megosztott–
p összeugrasztott barátok –
p és a nevető harmadik…
p
p
p Aki
p egy,
p a teendőit
p addig-addig halagató,
p míg végül a fejére dűl a háza –
p egy mindenre ráérő Pató Pál úr
p
p
p Aki
p éppen olyan,
p mint a megtérő tékozló fiú
p királyi fogadtatását irigylő „jó gyerek”,
p aki már bánja, hogy ő eddig olyan jó volt…
p
p
p A
p vadidegent/
p más hitű kiraboltat
p közönyösen átlépő,
p az út szélén szenvedni hagyó,
p a miséjére siető, irgalmatlan pap
p
p
p Akinek
p a 2×2 néha négy, néha öt,
p ahogy a többség ma szavaz…!?
p Kevés ő ahhoz, hogy ezt megítélje…
p Ő az, aki sohasem akar kilógni a sorból…
p Így lesz ő minden zsarnokság hű alattvalója…
p
p
p Aki
p olyan
p szekér
p után futkos,
p erőt-időt pazarol,
p amelyik nem veszi fel –
p a jó meg már rég elment…
p (a hozzá való lány már elkelt…)
p
p
p Aki
p addig-addig
p fitymál, válogat,
p hogy végleg egyedül marad,
p vagy e vészhelyzetben már bárki jó lesz,
p már oly nagyon alacsonyra teszi a mércét…
p
p
p Aki
p gyönyörködik
p a rózsája illatában,
p de gyalázza, átkozza a töviseit:
p Ő sz álmai tökéletes nőjére vágyott
p (attól koldulna, ha tényleg megkapta volna…)
p
p
p Aki
p az utcán,
p munkában angyal,
p de otthon meg ördög:
p nála mindig az idegen az első,
p akivel alázatoskodóan nyájas,
p hazaérve meg goromba pokróc…
p
p
p Aki
p úgymond
p csak a családi-házi béke
p kedvéért lesz egy papucsférj,
p amivel időzített bombát helyez el –
p ha (be)telik a pohár, vagy beteg lesz,
p vagy ölelés helyett akár ölni is tudna…
p
p
p Aki
p a kocsmában
p részegen bősz hőbörgő,
p többször rendszert is dönt,
p de otthon, hivatalban kussoló,
p behódoló, meghunyászkodó stb.
p
p
p Aki
p élettársat
p is szeretne/akarna,
p de inkább egy házicselédet,
p akit mindenben ő irányíthat…
p A lényeg, hogy csak ne neki
p kelljen a máshoz alkalmazkodnia…
p
p
p Amit
p balszerencse
p vesz el, visszajön…
p De miről önként mond le,
p azt többé már igen-igen
p nehéz lesz visszaszereznie…
p Az átmeneti konc-jólétéért
p szabadságfeladó, szellemi
p kiskorúságba infantilizálódó (nép)
p
p A
p mama-
p hotelben
p beleragadó,
p kényelmét-
p biztonságát féltő,
p szabadságát önként feladó
p gyáva kapunyitási pánikos,
p infantilizálódó óriáscsecsemő
p
p
p Aki
p csak
p túl későn,
p már akkor üti,
p de akkor nagyon a vasat,
p amikor az már hideg, merev,
p (pl. kamaszkorukban kezdené el
p a gyermekei a megnevelését…)
p
p
p Aki
p későn
p kap észbe, hogy
p a majomszeretetével
p egy nem kis házi zsarnokot
p nevelt ki/fel a gyermekéből…
p
p
p Aki
p szentté
p avatja az anyját,
p szenté avatási „perében”
p ő nem az ördög ügyvédje –
p késő már döbbenet: anyja
p jó szándékkal kövezte
p útját a pokolba…
p
p
p Aki
p olyan
p jó anya –
p csak nem adja nőül
p egy jöttment vadidegenhez
p az ő egyszem fiú- „gyerekét” …
p
p
p Ő
p szűz-
p nemzéssel
p szaporodna, hogy
p utódja kiköpött Ő legyen,
p és majd így is neveli
p boldogtalannak…
p
p
p Élettársa
p sem nem részben hasonló,
p sem részben nem ellentétes vele:
p de mindenben más, vagy
p egy idegesítő hasonmás
p
p
p Ők
p csak
p előkelő
p családjukon
p belül házasodnak:
p a belterjesség korcs utódot nemz
p
p
p Ön-
p vasfegyelmezett-
p önrémuralmas lény:
p aki a saját parancsszóra
p hol megrendül, hol meg kacag stb.
p
p
p Összemérhetetlen,
p összehasonlíthatatlan,
p mint az alma a körtével,
p vagy mint amikor az életed,
p egy ember értékét akarnád
p pénzben kiszámolni: például
p mennyi váltságdíjat már nem ér meg…
p
p
p Aki
p jó ügyhöz
p méltó e szorgalmú-ügyességű:
p de nem tudja, hogy maga alatt fát vágó
p Aki önmaga legnagyobb, de titkos ellensége, és
p még a Jóistent se kéri/engedi megvédeni magától…
p
p
p Aki
p egy rejtett,
p nem őszinte,
p most épp száraz alkoholista:
p absztinensként büszkén veri a mellét,
p pedig, ha mértéket tudna, gyógyult lenne…
p
p
p Óvatlanul:
p már csak a meredek
p lejtőn lefelé derül ki, hogy
p gyenge, rossz az autó/bringafék,
p hiányzik a külső, független kontroll…
p Csak tragédia állítja meg a züllés lejtőjén?
p
p
p Aki
p biztosra megy,
p ő ma sokat akar nyerni:
p ezért jó nagy tétben ki más,
p mint éppen önmaga ellen fogad…
p
p
p Akinél
p havonta előírt
p a sikeres feleségvizsga –
p különben szabadlistára helyezi,
p elárverezi vagy jön a kitoloncolás…
p
p Aki
p úgy él
p és hal is,
p mintha tényleg
p mások által rendelt
p és erővel foganatosított
p szigorú szobafogságban,
p vagy házi őrizetben lenne
p
p
p Aki
p szereplési
p viszketegségből stb.
p addig-addig örökké hülyéskedő,
p míg azután végleg úgy is marad…
p
p
p Akinek
p a sok haragvó,
p utálkozó, kaján, kárörvendő
p arckifejezése önmagát csúfító:
p vagyis tényleg árt a szépségének
p
p
p Téged
p az Isten
p nem ver bottal –
p az egész bűnös életed
p ki van rajzolva a rossz arcodra –
p nem ezt kaptad a születésedkor,
p te magad dolgoztál keményen ezért…
p
p x

Szabó Lőrinc:
VANG-AN-SI
– Hiába! – hallotta ezerszer
Sen-Tszung, a sárkánytrón ura.
– Nincsen remény! – és ijedten nézett
a remete Vang An-Si-ra.
– Jobb nem tudnod, hogy mi van ott kint! –
dörögte három ezredév
és a Tanácsban csak a szent bölcs,
Vang-An-Si rázta a fejét.
.
Fejét rázta, és így kiáltott:
– De! tudd meg! s felejtsd soha!
Én, Van-An-Si neveltelek föl,
én és a filozófia;
most tied a trón: megcsináljuk,
mit még senki se mert, akart,
az Isten Országát a földön,
én, a gondolat, s te, a kard! –
.
– Császár, ne akarj tudni semmit! –
könyörgött a rémült Tanács.
– Sen-Tszung, könyörgött a szent, – tárd ki
varázstornyod négy ablakát!
– Ne, császár, ne hallgass a népre! –
– Császár, hallgasd meg népedet! –
És szólt Sen-Tszung, az ifjú császár:
– Van-An-Si, én neked hiszek! –
.
A torony négyfelé kitárult,
a Tanács meghajtá fejét
és Sen-Tszung, mit császár sohasem tett,
hallgatta, miért sír a nép;
a négy ablak négyfelé tárult,
és begyűjtötte mind a kínt,
mit fél Ázsia szíve néma
viharként dörgött odakint.
.
S a vihar feljajdult Keletről:
– Császár, nincs munka, nincs kenyér! –
– Kifoszt az uzsorás, a kalmár! –
sírt a milliótorku Dél.
– A bér! a tőke! – zúgta Észak
és Nyugat zúgta: – A papok! –
Sápadtan hallgatta a császár
a négy beszélő ablakot.
.
Sápadtan hallgatta a császár,
amit még nem hallott soha:
hogy a szabadság nem szabadság,
a jog az őserdők joga,
hogy a szegényt a fenevad pénz,
mint tigris a nyulat, eszi,
s a világ csak nézi a gyengét
és legfeljebb megkönnyezi.
.
Irtózva hallgatta a császár,
hogy átkozódnak a szivek,
hogy elsírták mind, amit szemébe
nem mondtak volna soha meg;
irtózva hallgatta a néma
mennydörgést, amit a kulik
kétszázmillió szíve vert és
az imát: – Ég fia, segíts! –
.
Az ablak bezárult. – Hiába!
Nincs remény! – mondta a Tanács.
– De van! – tört ki Vang-An-Si, – császár,
akard s itt lesz az új világ!
– Akarom! – szólt és megölelte
szent bölcsét Sen-Tszung: – Akarom!
Tanítóm voltál, most is az vagy,
kezedben minden hatalom! –
.
És Vang-An-Si dolgozni kezdett
és dolgozott tíz éven át.
Védte a gyengét, tőrbe csalta
a tigrist és a banditát.
– Pénz, műhely és bolt: az államé mind,
– hirdette, – én kereskedem,
s mint agy és kéz, mit munka termel,
elosztom becsületesen! –
.
Tíz évig dolgozott a szent bölcs,
büszkén, hogy amit most csinál,
ezer év múlva is csak álom
lesz más népek fiainál;
békét hirdetett s ölt nyugodtan,
ha ölnie kellett neki,
angyalok voltak katonái
s angyalok a hóhérai.
.
Tíz évig dolgozott Vang-An-Si
és dolgozott mindenkiért,
kétszázmillió szíve volt és
a vén világ arcot cserélt;
látta: roppant számok és tervek
bölcs kényszerben hogy építik
szerencse, önzés, bűn s örök harc
fölé az ész és a rend álmait.
.
Tíz év… S a szent hívta a császárt
és a Tanácsot. – Kész vagyok,
itt a művem! s az új világra
kitárta a négy ablakot.
Boldogan hajolt ki a császár,
Vang-An-Si boldogan figyelt:
köröttük a birodalomnak
kétszázmillió szíve vert.
.
Csend volt, mint mindig, titok és csend,
de hatni kezdett a varázs,
megszólalt kétszázmillió szív
s a titokból lett vallomás:
– Öld meg! – zúgta egy hang. Utána
égig csapott a düh s a vád:
– Öld meg! – Kit? – kérdezte a császár. –
– Vang-An-Sit, a pokol fiát!
.
– A bölcsek bölcsét? – A bolondot! –
– A szentet? – Ördög szentje volt!
– Hallod? – nézett a bölcsre Sen-Tszung.
– Öld meg: mindenkit kirabolt!
Öld meg! – az átok, mint a tenger
özönlött a császár felé.
– Őrültek! – kiáltott Vang-An-Si
és kilépett a nép elé.
.
– Őrültek! Elűztem a kalmárt!…
– A tied éppúgy becsapott!
– Bankpénz helyett … – De katonákkal
Hajtottad be a kamatot!
– Az úri tőke… – Spicliké lett!
– A papok… – Azért nincs eső!
– Munkahadsereg… – Mint a börtön!
– Jövőtök… – Ma kell, nem jövő! –
.
És már megint égig csapott a
vihar, tombolt az új világ:
– Most remény sincs meggazdagodni!
Császár, öld meg a bestiát!
– Őrültek! – suttogta a császár
s becsukta a négy ablakot,
s elnémult kétszázmillió szív
s az önzés újra hallgatott.
.
Elnémult kétszázmillió szív,
csak kettő beszéld odabent.
– Hiába! sóhajtott a császár.
– Nincs remény! – sóhajtott a szent.
– Ugye, mégis a régi rend jobb?! –
tapsolt a győzelmes Tanács.
És Vang-An-Si befalaztatta
a szent torony négy ablakát.
*
Szabó Lőrinc
A szörnyeteg városa
A nagy bérház, ahol lakunk,
nem palota;
álmomban láttam: ez a ház
nagy kőkoponya.
Koponya, egy gonosz óriásé,
halott üreg;
az teszi benne temetővé
a lelketeket.
Ez a ház fej volt valaha:
az óriás
meghalt, de a feje itt maradt
és ránk vigyáz.
A vénség egyre töri-nyúzza
a rossz koponyát,
s mi benne élünk, mint a dögben
a paraziták.
A nagy bérház, ahol lakunk,
nem palota.
Mint a halott szörny szeme, villog
mindenik ablaka.
A kapu a száj, a fekete száj,
ahogy megmerevedett;
a régi száj eszi-köpi
az embereket;
s bent, mint a régi sok tekervény,
futnak a folyosók,
és azt is láttam, hogy születik
örökké újra a csók,
a halottban, halottak helyén
új élet hogy születik:
láttam magunkat, a régiek
kisérteteit!
És elborzadtam: nem csoda, hogy
e nagy labirint
annyi bűnt présel össze, annyi
emberi kínt,
hisz féregként nyüzsgünk a multban
s éljük mind, ami volt,
s folytatjuk a rablást, szégyeneket,
üzletet, alkoholt,
gyilkos kést, járványt, pénzek és
párzások piszkait,
a kihasznált nyomort, amely
mindent lealjasít:
újra éljük a szörnyeteget,
az óriás időt,
s amit csak kitalált, az egész
pokoli agyvelőt.
Szörnyű álom volt látni, milyen
ez a nagy rovartanya
és végig az utcákon a többi
vigyorgó csontpalota,
és sorra nyíltak az óriás
koponyák üregei,
s egy hang szólt: – „Átkozd meg a várost
s menekülj a szabadba, ki,
menekülj a hegyekbe, mezőkre s ott
a tiszta ég alatt
mindent előlről kezdve építsd
új városodat:
építs új várost és idézd
az új istent, aki
jön és vihara csákányaival
a multat szétveri!”
p
p Aki
p minden
p áron élni akaró,
p a mindent túlélő,
p még a becsületvesztés gyalázatát is –
p aki erkölcsi hullaként bűzölög tovább…
p
p
p Aki
p hiúságból
p magát stresszeli:
p egyre nehezebb a feladata,
p mégis egyre kevesebb gondolkodási
p időt ad magának – kudarcélmény kereső…
p
p
p Aki
p úgymond
p szereti a kihívásokat
p (vagy inkább keresi a bajt)
p a fanatikus kemény magba
p keveredve, sőt kéredzkedve
p önleplező: az ellenfélnek szurkoló…
p
p
p Ő
p „Szabadiskola”
p kedevelő-preferáló:
p itt nincs semmi követelmény,
p itt nincs lecke/számonkérés stb.
p Aki oda se megy, még dicséretet is kap…
p
p
p Aki
p olyan, mint
p az egyre jobban
p blöffölő, felfuvalkodó,
p majd hirtelen halállal
p kipukkanó béka…
p
p
p A
p tücsök
p és hangya mese
p neki csak hazugság,
p a gaz-dögöket látva
p egyáltalán nem szorgalom-hívő,
p de parazitának, spekulánsnak stb. készülő
p
p
p Azt
p váltig hiszi:
p minden csakis
p az igyekezeten múlik,
p és nincs antennája az isteni kegyelemre
p Ötlet, ihlet nélkül ont magából silányságokat…
p
p
p Sors
p bona,
p nihil aluit:
p jószerencse,
p semmi más nem számít?
p Aki egy élet-hazárdjátékos,
p aki bérletet váltana Fortunára……
p
p
p Aki
p egyre
p fokozott
p öngyötréssel pótolná
p a születési alapadottságainak
p a súlyos, pótolhatatlan hiányait,
p ahelyett, hogy a meglévőt képezné…
p
p
p Te
p csak
p nyugodtan
p tombold ki magad,
p majd már az életed
p vége felé megtérsz…!?
p Hiszed, hogy rossznak lenni jó,
p csak a társadalom fojtaná el vágyaidat,
p hisz pl. minden férfi eredendően poligám stb.
p
p
p A
p buzgó
p kiscserkész
p Életed végén
p napi jó pontjaidat
p majd mind beválthatod
p a Paradicsomba lépéshez!?
p Ez vigasz a boldogtalanságban?
p
p
p Aki
p buzgó volt
p a karitatív jótettekben,
p „csak” éppen Ő nem volt
p az Isten rendelte helyén,
p nem rendeltetésszerűen
p használta el és fel magát…
p
p
p Aki
p úgy véli,
p hogy az a fontos:
p legyél szerény-alázatos:
p legyen egy nagy Példaképed
p és kövesd ő mindig mindenben –
p még akkor is, ha ő éppen a kútba ugrik…!?
p
p
p Aki
p szerint
p a legjobb meg sem születni,
p de ha ez már késő, már megtörtént,
p akkor viszont halj meg minél előbb…!?
p Akit Isten szeret, az fiatalon halhat meg,
p mert ugye a csúcson kell abbahagyni
p utána már úgyis csak lefelé mész…!?
p
p
p Akinek
p a jelmondata:
p ami nem megy elsőre,
p azt ne nagyon erőltesd –
p mondj le erről egyszer
p és mindenkorra
p
p
p Miért is
p olvasnál végig
p egy önismereti tükröt,
p ami nem lektűr/ponyvaregény?
p Ami nem egy happy endes giccs?
p Ami nem zavarja meg „lelki nyugalmad”,
p disznóként dagonyázhatsz a pocsolyában…
p
p
p Orzott,
p meglopott,
p vagy kifecsegett
p bűnös titkaiddal zsarolható vagy –
p bűnvallást kerülve örökre rab maradsz,
p akit további, aljasabb bűnökre vesznek rá…
p
p
p Aki
p nagyon nem
p rendeltetésszerűen
p használja a testét-lelkét:
p ezért mindig dögrováson van
p
p
p Aki
p az evés-ivásban
p nem keres/talál örömöt –
p mintha orvosságot szedne,
p ami most keserű, de a hatása jó…
p
p
p Akinél
p az élet célja
p semmi más, mint
p jó evés és jó ivás,
p a betegséghez, és
p a korai véghez vezető
p falánk zabálás…
p (részből egész)
p
p
p Mint
p süketnémák
p „pár-beszéde”
p a vaksötét éjben:
p ő pont így „kommunikál”
p
p
p Aki
p mindig
p valami álfontos,
p „halaszthatatlan” ügyben
p a nagyvilágban kint nyüzsög,
p mert nem várja őt békés családi otthon
p
p
p Aki
p mögött
p is ott állt az Isten:
p de ő érte a Földet is
p megkerülő látványos,
p „heroikus” pótcselekvő,
p aki közben sok jót mulaszt,
p akár visszacsinálhatatlanul,
p amit adhatna és amit kaphatna…
p
p
p Aki
p nem úgy él:
p pedig minden,
p pl. épp a mai napja is
p lehet akár a legutolsó is –
p csak a diagnózis sokk hatására
p kezdi el az ún. bakancslistáját írni…
p
p
p Aki,
p ha úgy tudja,
p hogy kevés van hátra,
p mert ráijesztettek, és ő
p elhitte, hogy halálos beteg,
p csak akkor kezd úgy élni,
p ahogy eddig kellett volna
p (ettől akár meg is gyógyulhat,
p hisz pont azért lett nagybeteg,
p mert idáig nem ezt tette…)
p
p
p Aki
p szinte
p a végtelenségig
p halogatja a bűnei rendezését,
p azok annyira feltorlódhatnak,
p hogy halálosan ráomolhatnak,
p hisz éppen a bűn, az, ami őt is
p elválasztja Istennek tetsző élettől…
p
p
p Ő
p olyan léha,
p könnyelmű,
p mintha csak egyetlen
p egy nap lenne a világ,
p levágja az aranyat tojó tyúkot,
p s nem törődik az utódaival sem:
p utána akár jöhet még a vízözön is…
p
p
p Ő
p teremtményi
p alázat híján van –
p rosszul érti, hogy
p ő a teremtés koronája, és
p kény-uralkodna a természeten:
p ki is irtja, pusztítja saját éltető közegét
p
p
p Ő
p álnokul
p szembe dicsér,
p a hiúságodat legyezgeti,
p csak hogy te az önkárodra
p túlságosan elbízzad magad…
p (ahogy a fabula rókája a hollót)
p
p
p Mint
p a kisgyerek,
p mindenkinek hiszel,
p aki szépen rád mosolyog,
p ahogy pl. az ún. cukros bácsi
p A csak „javadat akaró” is így
p tukmálhat rád nem csak fölös,
p de egyenesen káros dolgot:
p drága szirszart, mérget
p (pláne fehérköpenyben)
p
p
p Aki
p a jó és a rossz
p szellemiség harcában
p az örök semleges akar maradni –
p „előkelő” állást nem foglalásával
p csak a rossz, sötét erőket támogatja…
p
p
p Aki
p nem kér,
p vagy nem fogad el
p külső beavatkozást,
p tanácsot, más segítséget
p a fel sem fogott vagy netán
p rosszul látott válság-helyzetben:
p Bele is pusztul a szellemi-lelki vak,
p nem lát a krízist megelőző állapotnál
p még sokkal jobb minőségű kiutat…
p
p
p Pipogya
p Önálló akarat
p v. vélemény nélküli,
p könnyen befolyásolható,
p félénk, esetleg együgyű és
p gyenge v. tehetetlen <férfi>.
p Pipogya alak, férj, fráter.
p
p
p Aki
p olyan
p ostoba,
p hogy a tuti nyerésért
p minden (!) lottószámot
p megjátszana, vagy minél
p többet: kerül, amibe kerül…!
p (még inge és gatyája is rámegy,
p mégiscsak szerencsével nyerhetne…)
p
p
p Aki
p annyira
p néma gyerek,
p anyja sem érti szavát,
p annyira szemérmes koldus,
p hogy titokban éhezik/éhen hal
p
p
p Aki
p olyannyira
p szeretné magát
p mindenkinek megmutatni,
p hogy úgymond látva lássák:
p exhibicionista pucérkodó lesz
p
p
p Aki
p perverz disznó,
p aki a fütyije mutogatásával
p kisdedeket megbotránkoztatva
p érez sekély kéjt, szexuális élvezetet…
p Így nem csak lelki nyomorát árulja el,
p de ártatlanoknak okoz mély lelki sebet…
p
p
p Akinek
p minden dolga
p félbe van hagyva,
p mintha egyedül csak
p ő élne mindörökké
p
p
p Aki
p olyannyira
p nagy bolond,
p hogy nem az örökké-
p valóságra rendezkedik be…
p
p
p Aki
p állva hal meg,
p mert rangon alulinak találja,
p hogy ő fizikai munkát végezzen,
p vagy akár lehajoljon pl. az eperért
p
p
p Aki
p olyannyira
p földhözragadt,
p hogy nem látja-csodálja
p pl. Ikarosz szárnyalását.
p Vagy nem fogja fel, hogy
p mi volt ebben az ún. hübrisz,
p az öngyilkos istenkísértő gőg.
p vagy folyton csak az eget kémleli,
p és nem néz a lába elé – nyakát töri…
p
p x

Szabó Lőrinc:
A bolond igazsága
Sétáltunk, én s Dsié Jü, a bolond.
– Micsoda erő! élet! – mondtam én,
fölnézve egy zúgó tölgyóriásra;
neki meg sírásra görbült a szája:
– Erő? Ugyan! Hisz öngyilkos szegény! –
.
Tűzrózsa nyilt az útszélen. – Be boldog
lehet, hogy ily szép! – mondtam irigyen. –
– Szép? – Gyönyörű! – Társam szemébe könny gyűlt:
– Vak vagy, barátom, ez a rózsa őrült,
ha nem igaz, fusson ki a szemem! –
.
Tudtam, hogy bolond és most se lepett meg,
hogy tótágast áll benne a világ:
áldást osztott a gyomok mezején,
hirdette, hogy kártékony a tehén
s hogy minden más, a jó rossz s így tovább.
.
Mulattam rajta és a vita közben
kunyhómhoz értünk… (Lassan este lett.)
– Nem maradnál itt vacsorára? – Jó, –
mondta, s míg tovább folyt köztünk a szó,
ettünk sült húst és ittunk friss tejet.
.
Éjfélre járt, amikor lefeküdtünk;
s halljátok csak a furcsa folytatást!:
…A tetőből kilépett egy gerenda,
a székből egy láb, a falból a deszka,
elém bicegett és azt mondta: – Lásd,
.
én tölgy voltam, erő, maga az élet,
még bírtam volna néhány századot;
a korcs tovább él, hisz semmire sem kell,
én hős voltam, hát kivágott az ember
s most tüzelő és rabszolga vagyok! –
.
Még beszélt s már egy rózsa libegett be:
– Jaj, én őrült: letéptek! Jaj, miért
voltam olyan szép!… – S rögtön rá a tálban
elbődült a hús, mint tehén korában:
– Tagló fizetett a jóságomért! –
.
S új hangok jöttek: a liszt visszavágyott
a búzaföldre, a szelíd olaj
sírt, hogy el kell égnie, – kiabáltak,
hogy ami hasznos, mind magának árt csak,
és sistergett és áradt a zsivaj:
.
mint zenekar, jajdúltak fel a tárgyak
s az egész szoba gyalázta magát,
ordítva, hogy pfuj erő! pfuj tehetség!
és boldog a silányság és betegség
és hogy őrültek háza a világ…
.
És szívdobogva ébredtem a hangos
álomból… Csönd volt, sötét nyugalom,
csak a bolond hortyogott a sarokban…
De én már nem hittem a nyugalomban
s kezdtem átlátni önző agyamon,
.
s izgatottan cibáltam föl Dsié Jüt,
hogy… tán mégis… neki van igaza…
– Hagyj békén, marha! – felelt ő – köpök rád! –
és tovább horkolt… Aludt az igazság
s én virrasztottam egész éjszaka.

*
Szabó Lőrinc:
Dsuang Dszi álma
Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
– Lepke; – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem . . . És most nem tudom, .
most nem tudom, – folytatta eltünődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –
Én jót nevettem: – Ne tréfálj; Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát!
Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt; hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.
pppppppppp

EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA
A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet
vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:
a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza
1.
A legeslegtöbbet én használhatok/árthatok magamnak –
a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?
Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.
Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?
2.
Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,
az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.
A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.
A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.
3.
A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.
Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.
De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,
anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…
4.
A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,
akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,
és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,
ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.
5.
Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,
akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,
edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és
a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…
6.
És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,
akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal
és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.
A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …
7.
És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat
a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.
Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,
egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…
8.
De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,
avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,
a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,
ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.
9.
A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,
és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.
Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,
de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat
10.
Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása
nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,
hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,
mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.
11.
Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,
s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –
de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,
akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!
12.
Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:
hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,
humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás, otthon,
gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…
13.
A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,
a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –
gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –
jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!
.
p.s.:
megértető, elképzeltető, érzékenyítő, fogalmat alkottató,
emlékeztető, elgondolkodtató, megítélendő, megfontolandó,
súlyozandó, magunkra ismertető és jó változtatásra serkentő
vers, közmondás, egymondatos életkép, mese, jellemrajz stb. stb.
ppppppppppppppppppppppppp





Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
- Kodolányi János: Julianus barát2025.01.05.
- Szentesi Zöld László: Kodolányi és a népi írók2025.01.05.
- Kodolányi János: Új ég, új föld2025.01.05.