kb. 22 perc olvasás

Eugéniusz:
Boldog-boldogtalan ABC – XI.
Életminőségünket vizsgáló tükrök
A bölcs és/vagy balga ember élete
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára

Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
![]()
?
Vörösmaty Mihály
GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN
Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
„Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait.”
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény – véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket – midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette – csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek – s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt – a jók a rosz miatt –
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez „ember!” advák örökűl –
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis – mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!
1844 vége

Kazinczy Ferenc:
BÖLÖNI FARKAS SÁNDORHOZ.
Ragyogó futással kezded a futást
Olympiádnak síkjain, s a tömött
Sokaság paeant kiált a nagy merőnek.
Hova futsz? megállj! itt az Euripides
Hermája, s a Götheé; s itt közöttök
A hármas istennék szent szobra kél.
Hullj térdre, lelkes ifju, s mondd az igét:
«A szépet a nagy mellé!» Már repülsz?
El, el a határig, vagy ne, nagy merő!
El, el a határig! Vár a hős iker!

?
Aki
soha
senki és semmi
előtt nem hajt fejet,
még Isten előtt sem térdet,
mert magát kisistennek képzeli,
nincs benne teremtményi alázat,
és így veri be azt az ajtófélfába,
és üti ki ájultra saját magát…
És ez csak a jéghegy csúcsa:
ő majd nyilvánosan fog megalázódni,
mint a másokatt alázó Kevély Kereki,
akit móresre tanít a garabonciás diák…
?
Aki
soha
nem támaszt
eszmei kárigényt,
mert fel sem fogja: mi az?
(Nem vagyoni kár, sérelemdíj stb.)
De azon nagyon meglepődik, háborog,
ha rajta hajtják be a védett állat vagy
növény elpusztításáért kirótt büntetést,
hisz ő a teremtés koronája=élet-halál ura…
?
Aki
úgy tudja,
úgy gondolja,
hogy a kutyája
az ő magántulajdona,
akivel bármit megtehet,
mint pl. az állati bőrökből
készült cipőjével, kabátjával –
nincsenek jogaik, s neki kötelessége:
ehhez már senkinek semmi köze nincs…!?
Kedvére kényeztetheti vagy kínozhatja….
?
Aki
sok és
többnyire
jó zenét hallgat,
de örömét-bánatát még
vagy már nem képes, nem meri
hangosan egyedül-társasan kiénekelni,
ezzel az isteni adománnyal élve
megsokszorozni-megosztani…
?
Aki
sosem
fakad már dalra,
mert végtelenül szomorú,
amiért ő nem lett profi énekes,
és inkább irigykedve fumigálja
a göröngyös pályán járó sikereseket…
Így értelmezi a „Mindent vagy semmit!”
?
Aki
mindent
meg akar őrizni
a süllyedő élet-léghajón,
nincs fontossági sorrend,
neki semmi sem ballaszt,
semmi sem felesleges teher,
ezért bele is zuhan a tengerbe,
vagyis a végén semmije sem marad…
?
Aki
az a szerencsejátékos,
aki minden vagy semmi
fogadási forma preferálója,
amikor a játékos az összes tét
összegének megfelelő téttel fogad
va banque: mindent egy lapra tenni →
olyan lépés, ami rendkívül kockázatos)
?
Aki
olyan ügyről
akar, akár vétójoggal is
szavazni, voksolni, dönteni,
aminek a következményeit,
pl. az adóterhek növekedését,
más megszorító intézkedésekét
nem ő viseli – itt ő csak egy kibic,
akinek nincs a játékban tétpénze stb.
?
Kibic
Kártya-
v. más asztali
társasjáték nézője,
aki valamelyik játékos
kártyáit, ill. játékát figyeli, lesi.
A kibic hallgasson! A kibicnek kuss!
A kibic ne szóljon bele a játékba!
A kibicnek semmi sem drága:
könnyű a kockázat veszélye
nélkül meggondolatlan lépésre
rávenni az embereket…
?
Jótündér
A jótündér megállítja
az erdőben az agresszív kismalacot:
– Szia agresszív kismalac,
mivel találkoztunk, teljesítem egy kivánságodat!
– Csak egyet? Akkor dögölj meg!
?
Aki
egy jó,
együttműködő,
a fehér köpenyt
kisistenként tisztelő,
már-már vakbizalmas „beteg”,
aki igen sok felesleges és káros,
kínzó orvosi vizsgálatot-kezelést
büszkén kibír, ha nem is használ,
sőt inkább árt is neki – szinte bármit,
csak neki ne kelljen változtatni életén…
?
Aki
sokáig
és nagyon haragszik
az őt bántóra-sértőre,
és így magát jó alaposan
bünteti meg mások vétkeiért?
Ez a harag lesz a rossz tanácsadója…
Vagy: aki haragszik, annak rendszerint
nincs igaza, s ennek tudata csak fokozza dühét.
(Feleki László)
?
Aki
amikor
haragszik a másikra,
nem a másikra haragszik.
Azért haragszik, mert ő nem mer dönteni,
és akármikor ránéz a másikra, eszébe jut
a saját szerencsétlensége és gyávasága.
(Csernus Imre)
?
Aki
sok mindenről
tud-tudogat valamit,
de nincs egyetlen egy sem,
amiről szinte/majdnem mindent
Vagy aki az az ún. szakbarbár,
aki épp azért nem találja meg
az egyről a minél teljesebb igazat,
mert oly silány az általános műveltsége…
?
Aki
elfogadja,
és bele is törődik,
hogy minden egész eltörött,
és egy énként sem próbálja
a nem csak fejben szétválasztott,
de egymással még szembe is állított,
a humán-reál, a test-lélek stb. részek
közötti mesterséges falakat lerombolni,
azokat újra egy egésszé szintetizálni…
Így próbálná az orvos a beteg embert
annak csak a testére hatva gyógyítani…!?
?
Aki
senkit
sem szolgál,
vagy ha igen,
akkor rosszul,
de mindenkitől
magas fizetését,
előkelőbben: honoráriumot,
sőt akár még hálapénzt is kap,
mint pl. a protokoll-rab orvos,
pláne ha magánrendelője (is) van…
Mert talál elég beijedt balga pacienst…
És azok, akik ugyan mindenkit jól szolgálnak,
de senki sem fizeti őket: költők, bölcselők stb.,
akik ingyen mutatják a boldogság/egészség útját…
?
Aki
egy jó,
szakértő,
a rosszat jól csináló mester,
egy megbízható, szorgalmas stb.
bértollnok-lélek/karakter-bérgyilkos,
rágalmazásban, lejáratásban verhetetlen,
vagy egy nyomozóból lett betörő, maffiózó,
vagy egy fehérgalléros bűnöző…
?
Aki
sokszor
és hosszan
gondterhelten kínlódik:
mert nem tud önmagán jóízűen nevetni,
mintha mindent békaperspektívából látna,
nem tud a lentről óriásinak tűnő gondjaira
a humor magaslatáról lenézni (eltörpülnének…)
Így ezekbe lelkileg-testileg hamar belebetegszik,
pedig az éltető humorérzék isten ingyen adománya …
?
Aki
sosem
fog meghalni,
ő kivételes egy-én,
ezért ő mindenre ráér:
az égvilágon semmi sem sürgeti,
mindig mindent halogat, tologat stb.,
és így végleg elmulasztja a rendelt időket…
Nem akkor és addig üti a vasat, amíg meleg,
vagy Pató Pálként kivárja, míg rá-dől a háza…
?
Aki
sosem
tudhatja meg,
hogy vajon nem
csak a pénzéért „szeretik” -e:
legfeljebb akkor, ha ez egyszer elfogy…
(lásd például. a Boldog idők című filmben,
ahol éppen a férj csődje utáni korszak,
a tisztes szegénység újítja-jobbítja meg
a már-már bomladozó kapcsolatot…)
?
Aki
spórol a vízzel
és a kerti munkával:
műfűvel „veti be” kertjét,
ami a kánikulában 60 fokos,
elhelyez benne művirágokat,
amik örökké zöldek és színesek,
és naponta ráfúj egy „finom illatot” …
(mintha egy Mars-utazáson venne részt…)
?
Aki
újgazdag,
úrhatnám stb.
sznobizmusából
státusz szimbólumokért,
pl. uzsorahitelre vett autóért
iszonyatos költségekbe veri magát,
és fölösleges nélkülözésbe a családját…
Fenn az ernyő nincsen kas – nem ez az autó
szolgálja őket, de ők lesznek érte rabszolgák…
?
Aki
süni létére
újra és újra
úgy akar a hegyet mászni,
sziklákon ugrálni, mint a zerge:
garantálja magának nem csak
a gyakori kudarcélményeket, de
a lerokkanást, sőt a korai halált is…
?
Aki
sűrűbben
váltogatja az elveit,
mint más az alsónadrágját, fehérneműjét:
olyan, mint a szélkakas, vagy a kaméleon…
Mert ő mindig a győzteshez stb. igazodik…
Életének nincs néhány állandó, fix vezérelve,
ezért nincs szilárd egysége, integritása –
csak egy szétfolyó híg massza…
…kb. ennyibe is fogják venni!
?
Aki
szabadnak
hiszi magát,
de rögtön kétségbe esik,
ha elmegy reggel a villany…
Akkor úgy érzi: megállt az élet,
és ha így marad, mindennek vége…
(ha áram van, akkor minden van,
ha nincsen, akkor itt a világvég…)
Olyan véglegesen messzire került
az ön-ellátástól, mint Makó…
?
Aki
informatikai,
számítógépes stb.
tudást bírva úgy véli:
aki előtte élt, hülye lehetett,
és a mesterséges intelligencia
majd bölcsebb életvezetési tanácsot ad,
mint saját digitális analfabéta nagyapja,
vagy Arisztotelész, a sztoikusok, Jézus stb.
?
Önként
elhanyagolod
a nemtőid, a védő isteneid,
pl. édes anyanyelved, ami pedig
az egyik szellemi csodafegyvered lenne…
Lebutítod vagy lecseréled angol konyhanyelvre
a jobb megélhetésed, vagy a vegyesházasság miatt…
?
Ha
más
anyanyelvű,
és így kultúrájú
a választott élettársad:
konyha-angolos érintkezés
extenzíven-intenzíven redukálja
a mindennapi életminőségeteket…
?
A
piacon
röstellsz alkudozni,
a gazdagot játszod meg,
de bezzeg az erkölcsben
már nem vagy ilyen finnyás:
ott praktikus megfontolásokból
„rugalmasan” engedsz „elveidből” …
Már csak az az „elved” marad, hogy
neked nincsenek is – szilárd – elveid….
?
Engeded,
hagyod magad
megvesztegetni,
hisz mások is így tesznek,
és a te fizetésed is oly kicsi:
el is rothadsz, a rozsda mar…
Vagy mire a feleség nyomására
te is beállnál a sorba, már késő:
Osztrovszkij: Jövedelmező állás
(csak a szégyenérzeted marad…)
?

Vörösmarty Mihály
KESERŰ POHÁR
Bordal „Czilley s a Hunyadiak” szomorújátékból
Ha férfi lelkedet
Egy hölgyre föltevéd,
S az üdvösségedet
Könnyelműn tépi szét;
Hazug szemében hord mosolyt
És átkozott könyűt,
S míg az szivedbe vágyat olt,
Ez égő sebet üt;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.
Ha, mint tenlelkeden,
Függél barátodon,
És nála titkaid:
Becsűlet és a hon,
S ő sima orgyilkos kezét
Befúrja szívedig,
Míg végre sorsod árulás
Által megdöntetik;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.
Ha szent gondok között
Fáradtál honodért,
Vagy vészterhes csatán
Ontottál érte vért,
S az elcsábúltan megveti
Hű buzgóságodat,
S lesz aljas -, gyáva – és buták
Kezében áldozat;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.
Ha fájó kebleden
A gondok férge rág,
S elhagytak hitlenűl
Szerencse és világ,
S az esdett hír, kéj s örömed
Mind megmérgezve van,
S remélni biztosabbakat
Késő vagy hasztalan;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.
S ha bánat és a bor
Agyadban frígyre lép,
S lassanként földerűl
Az életpuszta kép,
Gondolj merészet és nagyot,
És tedd rá éltedet:
Nincs veszve bármi sors alatt
Ki el nem csüggedett.
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
De amig áll, és amig él,
Ront vagy javít, de nem henyél.
1843. augusztus 26. előtt
?

Vörösmarty Mihály
A MERENGŐHÖZ
Laurának
Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.
1843. február vége – március eleje
![]()
?
Tartósan,
és igazolatlanul
már régóta nem
vagy jelen-való
a névsorolvasásnál:
hiányzol az igazi Életből
Nosztalgiás fájón elvágyódó,
vagy fantaszta, ábrándozó álomlakó…
Mint akinek mindig „elmentek otthonról” …
Mint akinek itt és most nincs lélekjelenléte…
?
Igazolatlan hiányzó
Sohasem vagy itt és most jelen!?
Mindig máshova és más korba vágyódsz:
vagy nosztalgiával, értsd: fájó elvágyódással
egy olyan múltba, mely úgy sohasem lehetett,
vagy pedig futurisztikus fantazmagóriákba,
mely utópia, ha megvalósulna, szörnyű lenne…
Egyik sem késztet itt és most önváltoztatásra…
És így a sírig áltatod magad: ott boldog lennél…
?
Rád nézve
tényleg jogos
a vicces kérdés:
van-e Élet a halál előtt…
Mintha tetszhalott lennél,
egy életjeltelen agy/szívhalott
aki már nem is akar „feltámadni” …
Akinek nem ér a neve, aki itt sincs,
aki minél jobban beolvadna a háttérbe –
ami vészhelyzetben életmentő lehet,
de amúgy meg halálút a vegetálásba,
sőt akár a szklerózis multiplexbe is…
?
El-
eleltalálod
a szarva között a tőgyit –
a hibát hibára halmozó lény
Nem tudott eleget a magyar
állat viselkedéséről a hívatlan
idegen török Mehemed, ezért
így végül felrúgták a tehenek…
Vagy olajat önt az általa okozott tűzre…
Vagy nem vigyázol, kigyullad a zsíros tepsi,
és erre egy vödör vizet zúdítasz rá:
a robbanástól még falak is ledőlhetnek…
?
Magánügy?
Tüntető rosszkedved,
ahogy ásításod is: fertőző…
Mert te mindig másoktól várnád,
hogy téged jókedvre derítsenek…
Majd csodálkozol, ha megunják,
elfogy a kedvcsináló tudományuk,
és kerülnek – mivel magadra maradsz,
már eggyel több „okod” lesz a kedvtelenségre…
?
Aki
akár még
öngyilkossággal,
annak kísérletével
is fenyegetődzve
pont az elő-szeretteit
zsaroló: szeressék őt
sokkal többet, sokkal jobban…
Pont úgy, ahogy ő azt elképzeli!
Aki mindig csak kapni akar, mert ő
nem is nagyon akar/tanult-tud adni….
?
Aki
bátran,
életét is kockáztatva
ki akar menteni a folyóból.,
még azt is, pont őt lehúzod
a víz alá, a mélybe: bele is hal…
Te meg, aki gyáván, vagy rossz
segélykiáltásból eldobtad életed,
te meg esetleg megmenekülsz…
?
Aki
szimulánsként,
ill. hipochonderként,
előbb élvezi e státusz előnyeit,
és non stop terrorizálja a családját:
mindenki csak az ő kívánságát lesi, s
e családi kór-házban minden érte van,
majd inkább előbb, mint utóbb maga is
szenvedő foglya lesz ennek a helyzetnek,
mert tényleg úgy is maradhat, akivel
a sarlatánok jó pénzért kísérletezgetnek
(lásd pl. Moliere: Képzelt beteg c. darabját)
?
Aki
nem
veszi zokon,
ha „ragályos kór” miatt
elkülönítik a szeretteitől,
ami csak nehezíti gyógyulásod.
Pedig csak tesztelik a tűrésedet…
Mindent megszoksz, és nem szöksz,
azután majd meg már túl késő elmenekülni
(mint a lassan melegített, de végül puhára
főzött gyanútlan béka esete)
?
Aki
egy mamahotel-lakó:
az elvált/elhanyagolt
feleség/mama kedvence –
akinek az lesz a „büntetése”,
hogy felnőtt életre képtelen
óriáscsecsemő, infantilis lesz,
vagy lezüllő szenvedélybeteg…
Kapunyitási pánikja, a szabad
élettől való rettegése miatt
meg is érdemli…
?
Amit
erővel
elvesznek,
azt a jósors visszaadhatja,
de az önként lemondott jogokat
már nagyon nehéz visszaszerezni –
pl. feladni a kivívott szabadságaidat
az átmeneti, de bármikor visszavehető
viszonylagos jólétért, nyugalomért cserébe…
(lásd pl. a magyarságot 1956/1989 után…)
?
A nép ellensége
Ibsen drámája egy közíró polgárról,
aki nem hajlandó elhallgatni az igazságot,
aminek kiderülése a városa rövidtávú érdeke
ellen van: eltűnne az idegenforgalmi bevétel –
hajtóvadászat, lejárató kampány indul ellene,
állását veszti, még családja is elfordul tőle…
Biztos, hogy efféle pályára szeretnél menni,
hisz ma éppúgy poklot járhat a dudás…
?
Aki
sohasem
egyértelmű,
mindig hagy magának
egy-két menekülő utat, hogy
ha rosszul sülne el a mondata,
vagy másként alakul a helyzet,
könnyen kimagyarázkodhasson…
Nem mond se igent, se nemet –
így ő sem tud magán kiigazodni…
És írásba végképp nem ad semmit…
?
Vagy
mindened,
lakod-ruhád,
szürke-fekete,
ami most a sikk,
a parvenüs divat –
vagy pedig csiricsáré,
eklektikus ízléstelenség…
Mert annyira asszimilálódni,
befogadást nyerni akar, hogy
szégyelli, megtagadja a saját,
szerves műveltségét, kultúráját…
?
Elszürkülő
Hamis bankó
a prímás homlokán:
neki húzza a szürkék hegedűse –
engedett a középszer nyomásának,
mert kicsit sem akart kilógni a sorból,
és így hagyta elfakulni az egyéni színeit…
Olyan lett, mint egy sorozatgyártott biorobot…
?
Ő
egy
ún. kincstári optimista,
megélhetési kényszerből,
fizetésért, jutalmat remélve –
de aki amúgy, félig titkon,
sőt leittasodva már nyíltan is
egy mély, elvi alapon pesszimista…
?
Ha nincs
happy end,
nem „operett”,
akkor már nem is
érdekel ez/az a film –
hisz a bölcs népmeséknek is
az a vége, hogy boldogan éltek…
(„csak” pont azt nem fogod fel, hogy
odáig milyen bátorságpróbákat álltak ki,
amikben megedződött, épült testük-lelkük…)
?
Aki
nem
hiszi el, hogy
már éppen csak
az ő „ádáz” ellensége
mond valami igazat róla,
így sem húz hasznot belőle
(ő a hízelgő barátaira hallgat,
az ellenséget meg csak gyűlöli,
attól dafke semmit nem tanul…)
?
Aki
a reggeli
frivol csevegő
rádió-műsorból
felkapott „eszmével”
estig valahogy még kihúzza?
Akkor meg jöhet a piás illumináltság…
a megvilágosodás helyett az elsötétedés…
?
Aki
eszméletlen –
nincs magánál,
ájultan fekszik/él,
csak egy magatehetetlen,
akaratnyilvánításra képtelen test.
Nem eszmél, ébred rá, hogy ki ő,
mire van teremtve. mi lenne a dolga stb.
?
Eszme
Akinek nincsenek
eszméi, vonzó ideáljai –
vagy ami még ennél rosszabb:
akinek csak rögeszméi vannak,
amitől még az isten se tántorítja el…
Vagy a költővel szólva: „eszmélnél,
de eszme már csak az övé jut eszedbe…”
(llyés. Gy.: Egy mondat a zsarnokságról)
?
Nem
ő megy
el a hegyhez,
ha látni akarja,
ő nem Mohamed,
majd ő jön el hozzá:
ölbe tett kézzel várja
amíg bele nem őszül
és meg nem unja…
?
Minden
egyes napod
egy folyamatos és súlyos
vészhelyzet, amit túl kell élni?
(A hiba nem a te készülékedben van?)
Úgy rohangálsz, száguldozol, mint aki
épp vizet visz a már majdnem szomjan halónak…
Mint aki örökkön bizonyítási kényszerben van,
hogy ő milyen nagyon fontos lény/munkát végez…
?
A
hiba
az ön készülékében van…
Ha pl. a szemüvegeden pl.
egy piszok, egy folt van,
akkor azt hiheted, hogy
a világban van a hiba.
Ha netán sötét az üvege,
akkor mindent sötétnek látsz.
És a pesszimista magára
operált fekete szemüvege…
?
Aki
egy nyárspolgár,
egy konformista,
egy statisztikai átlag –
aki azért olykor-olykor,
legalább a fordított napon
egy kicsit azért különcködik,
majd a többi hétköznapokon
ott folytatja, ahol abbahagyta…
?
Homo
Mohó
Sokat markol
és keveset fog,
netán minden helyett semmit
Sokat akar a szarka, de letörik a farka…
Vagy a kincsesbarlangban, mint a mesében,
megrészegedik, és elfelejti a jelszót,
és így az végleg rá is zárul, vagy
csak addig, míg jönnek a rablók…
?
Aki
nagyobb
kockázat nélkül
akarna, illetve szeretne
nagy, sőt óriási üzletet kötni.
Így lesz szélhámosok prédája…
A „szabad piacon” ez esélytelen,
de ha a kormánypárt-állam segíti,
akkor monopolhelyzetből diktálhat…
Ennek azután másként fizeti meg az árát,
ha kiesik a kegyenc pozícióból, mélyre zuhan…
?
Aki
csak egy
tornából is
felmentett nyápic –
egy önmagát alkalmatlanná
minősítő „katonaszökevény”,
egy már eleve dezertáló, aki
nemhogy a nagy hazáját, de még
a kis házát és a családját sem
képes senkitől sem megvédeni…
?
Aki
nem
gondolt
merészet, nagyot,
és nem tette fel rá életét:
nyomtalanul válik semmivé…
Legfeljebb bebalzsamozott,
mumifikált teste „éli túl” …
Meg az elrettentő példája…
?
Aki
fedezve
tetézi a bajt –
a behunyt szemű,
a struccpolitikát folytató…
Akinek a szőnyeg alá sepert
sok, halmozódó „szemét” miatt
előbb-utóbb a lába, sőt nyaka stb. törik…
?
Aktív,
amúgy
jószándékú
be-avatkozásod
csak növeli a bajt:
táp-olajat öntesz a tűzre:
pl. elmérgesedik, elfajul a vita,
és veszekedés, sőt verekedés lesz…
Vagy úgy szembesít az élethazugsággal,
hogy épp az ártatlan lesz tragikus áldozat,
amit Ibsen Vadkacsa című művében ábrázol…
?
Aki
sohasem
szólal meg,
hogy ne fájjon
az ő fejecskéje –
inkább csak a szíve…!?
Ne szólj szám, nem fáj fejem…
Óvatosan-közönyösen elnézni
a rosszat, az igazságtalanságot?
Vagy legfeljebb titkon remélni:
azt majd más valaki szóvá teszi…
Miért pont az ő fejét verjék be?
?
Aki
sohasem
szólal meg,
hogy ne fájjon
az ő fejecskéje –
inkább csak a szíve…!?
Ne szólj szám, nem fáj fejem…
Óvatosan-közönyösen elnézni
a rosszat, az igazságtalanságot?
Vagy legfeljebb titkon remélni:
azt majd más valaki szóvá teszi…
Miért pont az ő fejét verjék be?
?
Közönyös
be nem avatkozásod
lelkiismeret nyugtatóan
muszáj megideologizálni:
pl.: az a szomszéd magánügye,
hogyan neveli: üti-veri gyerekét
(hisz „nem vagyunk egyformák” …)
Így kerülöd ki a konfliktusokat –
így lassan, de biztosan leépül önbecsülésed,
és pont a gyereked előtt is szégyenkezhetsz…

Vörösmarty Mihály
SZÓZAT
Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze;
Itt élned, halnod kell.
.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
.
Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.
.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
.
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”
.
Az nem lehet hogy annyi szív
Hiában onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
.
S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.
.
Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
1836

pppppppppp
Csak az ember lehet
a boldog élet helyett
egy ön és társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp
