kb. 16 perc olvasás
| Ferenczy István | |
 |
|
| Portréja a Vasárnapi Ujság 1859. évi. 19. számában | |
| Született | 1792. február 24. Rimaszombat |
| Elhunyt | 1856. július 4. (64 évesen) Rimaszombat |
| Állampolgársága | magyar[1] |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | szobrász |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ferenczy István témájú médiaállományokat.
|
|
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Ferenczy István (Rimaszombat, 1792. február 24. – Rimaszombat, 1856. július 4.) szobrász, a 19. századi magyar szobrászat kiemelkedő alkotója, Nógrád vármegye táblabírája, az MTA levelező tagja. Ferenczy József református lelkész bátyja.[2]
Életpályája
Apja műhelyében volt lakatosinas, majd 1815-től Bécsben tanult, előbb rézmetszőként, majd 1817-ben Fischer és Josef Klieber szobrász osztályaiban. Solon című rézmetszetével díjat nyert. 1818-ban gyalog ment Rómába, ahol hat évet töltött Thorvaldsen műhelyében, és kiválóan megtanulta a márványfaragást. Műhelyfőnökét nem különösebben szerette, Canova munkáiért rajongott, aki viszont csak tanácsokkal segítette, nem fogadta be a műhelyébe.[3]
Az 1818-ban készült Csokonai Vitéz Mihály mellszobrát és az 1822-ben készült Pásztorlányka című szobrát (vagy ahogy a művész elnevezte: A Szép Mesterségek kezdete) Pestre küldte, ahol azokat nagy ünnepléssel fogadták. Amikor 1819-ben József főherceg nádor Rómát meglátogatta, ő is felfigyelt a magyar művészre, és 400 forint évi támogatást adott neki.
1824-ben hazatért. Hazatértekor útiládájában volt a Rómában vásárolt kis lovasszobor, amelyről 100 év múlva – amikor utódai a múzeumnak ajándékozták – kiderült, hogy Leonardo da Vinci egyetlen hitelesnek tekinthető szobra. A szobor hitelességéről azóta is élénk viták folynak.[4]
Kazinczy Ferenc lelkes támogatója lett. Hazai márvány után kutatott, szobrászatnak megfelelő minőségben, amelyet Ruskicán talált meg, bár ezt az olasz márványnál nehezebben lehetett megmunkálni.[5] Saját költségén szobrászműhelyt alapított, és tanítványokat oktatott. 1832. szeptember 1-jén a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta.
1840-ben Hunyadi Mátyás emlékműve számára sok tervet készített, de az a pénzhiány és a társadalom közömbössége miatt nem készült el. 1846-ban befejezte Kölcsey Ferenc emlékszobrát, azonban a szobor olyan félreérthető és illetlen pozícióban ábrázolta a költőt, hogy jelentős kritikát váltott ki, és nem állították ki köztéren.[6]
Ezután haláláig Rimaszombatban visszavonultan és szegénységben élt. Érmeken, vázlatokon dolgozott, csalódottan és reményeit elveszítve egy örökmozgó tervét variálta. 1856-ban hunyt el, az akadémián Fáy András mondott fölötte emlékbeszédet 1860. március 31-én.
Végrendelete értelmében Euridiké szobrával együtt temették el. A szobrot később exhumálták, és a templomban helyezték el.
Emlékezete
- 1909 A református templom külső falán, bemélyesztett fülkében carrarai márványból készített mellszobor, Vaszary László alkotása[7]
- Nevét magyar tanítási nyelvű alapiskola viseli Rimaszombatban[8]
- Személyes tárgyai a múzeum gyűjteményében találhatóak
Jelentős művei
- Kazinczy Ferenc portrészobra
- Ürményi József (főispán) portrészobra
- Schodelné Klein Rozália portrészobra
- Virág Benedek emléke
- Brunswick Teréz síremléke
- Kisfaludy Károly portrészobra
- Nemes puhói Marczibányi István (Makó, 1752. július 25. – Buda, 1810. december 21.) márvány mellszobra sírjáról, eltűnt a II. világháború táján, Budapest, Felső-Víziváros, Fő utca 41-43, Erzsébet apácák templomának kriptája
- Pásztorlányka (A Szép Mesterségek kezdete)
Írásai
- Társaságos emberi illendőség, vagy: kinek kinek mi az övé, mi a másé, 200 részre metszett historiai képekben a scytha és magyar történetből, magyar és franczia magyarázatokkal. Első füzet (M. Tudós Társasági Névkönyv 1839-re 130. l.)
Cikkei
Néhány szó a Mátyás szobra iránti javaslatokra s Utóirat a Mátyás emléke ügyében (Társalkodó 1840. 12. 101. sz.), Hunyadi Mátyás király szobrának leirása, rajzával együtt, Észrevételei a Hunyady Mátyás király szobrának tervrajza iránti megjegyzésekre (Honművész 1840. 58. 59. 89. sz.), Tőlem is egy szó a sok szóra, Mátyás emléke ügyében (Athenaeum 1840. II. 38. 1841. I. 21. sz.) A Közhasznú Esmeretek Tárába is írt cikkeket.
Források
- Képzőművészet Magyarországon
- Meller Simon: Ferenczy István élete és művei. Bp, 1906. Online
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái III. (Fa–Gwóth). Budapest: Hornyánszky. 1894.
- Pokorny Emánuel 1935: A Szent Erzsébet-szerzet, tekintettel budapesti kolostorára, templomára, és női kórházára. Budapest
- ↑ RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2021. november 18.)
- ↑ Dr. Szabó Lajos: KASSAI KÁLVINISTA KRÓNIKA 1644—1944 Kassa, 1944. 180. old.
- ↑ Képzőművészet Magyarországon – Fine Arts in Hungary. www.hung-art.hu. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
- ↑ A szobor | Leonardo Project. leonardo.szepmuveszeti.hu. [2023. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
- ↑ Pásztorlányka (magyar nyelven). Magyar Nemzeti Galéria. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
- ↑ Hanna, Solti: Fasza ez a Kölcsey-szobor a NAT hetedikeseknek szóló irodalom tankönyvén (magyar nyelven). 444, 2023. február 3. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
- ↑ kozterkep.hu; ma7.sk
- ↑ zsmnvomrs.edu.sk
MELLER SIMON
FERENCZY ISTVÁN
1792-1856
Tartalom
I
GYERMEK- ÉS LEGÉNYÉVEK
1792-1818
2.
Ferenczy családja, születése, neveltetése és vándorévei. – Ifjúkori rajzok.
1.
Utazás és megérkezés Bécsbe. – Az első év (1814.).
2.
A második esztendő (1815). – Beiratkozik az akadémia érczmetsző osztályába. – Múzeumok.
5.
Ellmaurer. – Canova hatása. – Ferenczy elhatározza, hogy szobrász lesz és Rómába készül.
6.
Összegezés: A bécsi négy év. – Az akadémia. – Ferenczy egyénisége: A művész és az ember.
1.
A római út. – Benyomások. – Megérkezés Rómába. (1818 május-június.)
3.
A classicismus (1750-1850). – Canova és Thorwaldsen.
4.
Ferenczy belépése Thorwaldsen műhelyébe. – A Fekvő Venus. (1818 július.)
5.
Csokonai márvány mellszobra. (1818 aug.-okt.) – Széchenyi Rómában. (1818 aug. 5-15.)
8.
Munkák a Thorwaldsen atelierben. – Nápolyi út (1819-20).
9.
Ferenczy álma. – A Hunyadi rajz. – Az 1820-iki ősz.
11.
Útiterv. – Az ösztöndíj meghosszabbítása. – Az esztergomi templom. – Canova halála.
1.
Hazautazás. – Bécs, Rimaszombat, Esztergom. – Megszállás Budán.
3.
Pest mint irodalmi központ. – Képzőművészeti állapotok.
5.
Hazai lapok hírei Ferenczyről. – Birálatok. – A Csokonai fogadtatása Debreczenben.
6.
Márványkeresés. Csetnek, Tiszolcz, Szászka, Moldava, Dognácska és Ruszkabánya.
10.
Ferenczy 1830-39. – Anyagi viszonyai. – Szülei halála. – József öcscse.
2.
A múzeumi őrség. – A Kölcsey- s a Suszter-emlék. – A Ferencz császár emlék Prágában.
3.
A Mátyás szobor eszméjének fogadtatása. – Bírálatok. – Novák Dániel. – Ferenczy válasza.
5.
A tervrajz bírálatai. – A kis gipszminta.
I
GYERMEK- ÉS LEGÉNYÉVEK
1792-1818
2. FERENCZY ISTVÁN RÓMAI VÁZLATKÖNYVÉBŐL. TOLLRAJZ. – BUDAPEST, SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.[3]
«Így jár az, a ki téli reggel útra indul; az éjjeli havat kell annak törni és a fuvatagokkal küzködni» – mondja Ferenczy István egyik levelében. Ifjú korában, Rómából írta e sorokat, midőn az úttörés nehézségeit még alig ismerte. De már ekkor megszólalt benne hivatása tudata és sorsa sejtelme. E kettős szózat végig kisérte életén: az erkölcsi parancs, helyt állni, föladatát teljesíteni minden körülmény között és egy szomorú sejtés, hogy életküzdelme hiábavaló. – Osztályrésze az úttörőké: kilátástalan küzdelem, melyet ingathatlan kötelességtudás készt végig harczolni.
E tragikus élet képében Magyarország egykorú művelődési viszonyai tárulnak elénk. Ferenczy nem lángelme, a ki lerontja érvényesülése korlátait s rejtett lehetőségből meglepő valóságot kovácsol. Életét s működését a körülmények világosan megszabják. Viszonyok súlya nyomja, kedvezése emeli őt; milieuje pontosan meghatározza fejlődését s lehanyatlását. A földnek, melyből kinőtt, jellemző növénye s fonnyadásából biztosan megállapíthatjuk az éltető anyagok hiányát.
A művészet a kézművesség gyermeke. Az ébredő magyarság első művésze az ország egyik legrégibb iparűző városának szülötte. Rimaszombat[4] nem tartozik a hatalmas fejlődésre képes városok közé; az ő élete is, mint szobrász fiáé, külső körülmények szabta szűk határok közt telt el. A vasban, érczben gazdag gömöri hegység ide küldötte nyers terményeit s kifejlesztette a vas- és érczipart. Ez határozta meg a lakósok foglalkozását. A város legjelentékenyebb iparegyesülete, a kovácsok, lakatosok, aranyművesek és csiszolók egyesült czéhe már 1516-ban nyerte levelét, melyet 1556-ban újra megerősítettek. Az ötvös-czéh csakhamar különvált, virágzásnak indult s a XVII-ik században újabb czéhlevelet kért. Az érczipar a politikai viszontagságok ellenére még a XIX-ik század elején is virágzott. Ez érthető, hisz 1808-ban Gömörmegyében 9 nyersvaskohó és 81 tót kemencze volt s a kohók egy éven át mintegy 45.000 mázsa, a tót kemenczék 160.000 mázsa nyersvasat állítottak elő.
A város helyzete lakói foglalkozásán kívül azok vallását is megszabta. A felföld közeli városainak példájára Rimaszombat is hajlott a reformatióra, majd Kálvin hitére térvén, e mellett minden fenyítés és üldözés ellenére buzgón kitartott. Pedig még a XVIII-ik században is sok megalázást és büntetést kellett miatta tűrnie. Utóljára az alkalomból, hogy 1769 június 25-ikén egy környékbeli katholikus pap térítő szándékkal körmenetet vezetett a városba s azt a rimaszombatiak szétverték, Mária Terézia keservesen meglakoltatta őket. Iskolájukat bezáratta s megfosztotta őket vallásuk szabad gyakorlata jogától. Természetes, hogy az elnyomás csak fokozta a buzgóságot s a református szellem, külső nyilvánulás híján, az emberek egész bensejét áthatotta. II. József 1783-ban végre visszaadta jogaikat s papjuk, a Rimaszombatban szinte apostolként tisztelt Szeőke Ferencz újra szervezte az egyházat.
Egy harmadik jellemvonását is helyzetének tulajdoníthatja Rimaszombat: a fejlődés folytonosságának, a culturális hagyományoknak, az építészeti s más művészeti emlékeknek hiányát. Két századon át, mintegy a török és a magyar határ közé ékelve, sokat szenvedett; a mije volt, elpusztult, újat meg nem alkothatott, mert élete föntartása lekötötte egész erejét. A hoszszú multú, de emléktelen városok szomorú sorába tartozik.
A XIX-ik században a város néhány kiváló fia országos nevezetességre tett szert. Szeőke Ferencz és Tompa Mihály a református szellem képviselői; Szentpéteri József, a híres ötvös, és Ferenczy István, az éremművész és szobrász, az érczipar neveltjei. Sőt Ferenczy István, midőn lakatoslegény korában elhagyja Rimaszombatot, hogy Bécsbe, majd Rómába, a művészet szinterére vándoroljon, magán hordja városa mind három jellemző tulajdonságát. Érczmunkákban való fogásai ösztönzik s viszik előre; erős hit s nyugodt fatalismus támogatja s bíztatja kitartásra; de művészeti hagyomány híján csak későn s félig érti meg a művészet mélyebb titkait.
2. Ferenczy családja, születése, neveltetése és vándorévei. – Ifjúkori rajzok.
A XVIII-ik század közepe táján egy Ferenczi István nevű legény – szobrászunk nagyapja – vándorolt Debreczenből, a Ferenczi család fészkéből, Rimaszombatba. Bizonynyal kézműves, valószínűleg lakatoslegény volt s mint református mesterember nem csoda, ha a református és iparűző Rimaszombatban végleg letelepedett. Itt 1757-ben nőül vette Szoboszlai Katát s házasságukból 1761 január 3-ikán született első gyermekük, ki a keresztségben szintén az István nevet kapta.
A fiú atyja nevével úgy látszik annak mesterségét is örökölte. Iskoláztatása hiányos volt. Tíz éves korában, 1771-ben, a rimaszombatiak a katholikus körmenet szétverése miatt elvesztették iskolájukat, 1783-ban pedig, mikor II. József a tilalmat megszüntette, Ferenczi István (3. ábra) már kész lakatosmester volt.[5] Szobrász fia első életrajzában Döbrentei így jellemezte: «Lakatos mestersége mellett rézöntés- és órássághoz is érte ‘s félig készen maradt «örökké mozgója»(perpetuum mobile) feszegető eszét mutatja. Vonzá magyar könyvek olvasása, ‘s annyira érzette nemzete hátramaradását mívészség és mesterségben, hogy erről fijának jó korán általadta panaszát.»[6]
Komoly, szorgalmas ember volt; nagy vagyont nem szerzett, de volt háza, kertje s kis gazdasága, úgy, hogy gyermekeit gondosan nevelhette. Műveltsége természetesen korlátolt volt; azonban minden iránt élénken érdeklődött. Rómában tartózkodó fiától naivan kérdezősködik a művészek czéhviszonyai vagy Pompeji és Herculaneum felől, azt hívén, hogy e városok Róma mellett vannak. Feddhetlen tiszta jelleme, puritán erkölcsei, családja iránt való gondos szeretete, buzgó hazafisága s a végzetben bízó életfölfogása nagy hatással voltak gyermekeire, kik a család patriarchalis szelleme szerint még fölnőtt korukban is föltétlen engedelmeskedtek szavainak. Atyjuk szavajárását, fordulatait utánozták leveleikben s egy-egy mondását, mint «Nem minden rossz jő ártalomra» egész életüknek szinte jelszavául választák. A «világos fejű, de azért , alázatos szivű öreg» [7] Rimaszombatban köztiszteletben állott; idősb korában városi senator volt.
1780 körül vette nőül Kálnai Máriát. A Kálnai család a birtoktalan nemességhez tartozott, de neve és a családi hagyomány alapján jogot formált Kis- és Nagy-Kálnára, melyet egykor állítólag gonosz fondorlattal tulajdonítottak el tőlük. A XVIII. században különösen gyakoriak voltak az ilyetén perek és a rimaszombati Decsi Sámuel egyik fiát ügyvédnek neveltette, állítólag ép a Kálnai jus keresésére. Kálnai Mária maga szerény, csendes, bárányi türedelmességű asszony volt, jó anya, később aggódó nagyanya, de a családban nagy szerepe nem lehetett. Fiai keveset említik; mindig csak apjukról van szó leveleikben.
A családban az apáé volt a fő hely; az ő szava volt a döntő; magasabb törekvéseiket tőle örökölték gyermekei.
3. FERENCZY ISTVÁN: ATYJA MELLSZOBRA. MÁRVÁNY. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.[8]
Házasságukból hat gyermek származott: Mária, Zsuzsánna, István, János, József és Erzsébet. János és Erzsébet korán elhaltak. A két idősebb lány Rimaszombatban maradt, két testvérhez, Káposztás István és József rimaszombati polgárokhoz mentek nőül. Józsefből pap lett s István bátyjának egész életén át hűséges barátja.
A legidősebb fiú, István 1792 február 23-ikán született.[9] Mint első fiú, úgy látszik családi hagyomány szerint, atyja nevével annak mesterségét is öröklendő volt. Iskoláztatását azért legkevésbbé sem hanyagolták el; apja a maga módja szerint tanult, művelt emberré kívánta nevelni. Technikai ügyesség és latin tudás: ez lehetett az eszmény, mely az öreg Ferenczi szeme előtt lebegett. A technikai tanítást magára vállalhatta, hisz ő maga is sokoldalú, ügyes kezű, még az örökmozgó furfangján is töprenkedő mesterember volt. A fiút magával viszi «8-dik esztendejében Körmöczre, Selmeczbányára, Beszterczebányára, a’ kerekre vágott rezet ezzel csúsztattatja sajtó közé, hogy ez reá még jobban hasson, ‘s valóban a’ pénzverés e’ látása ennek fejébe szeget ütött. A’ gyermek ezolta oskolai tanulásától maradt idejét mindég többféle kis ágyú, szekér, eke, mázsáló, pecsétnyomó ‘s ólom- vagy czingyűrű faragcsálásában töltögette. Így látván technikai könnyen fogó elméjét atyja, hamar követtetheté vele még azon feltételét is, hogy mezei gazdaság, szövésfonás, sőt takácsság körül is jártas legyen ‘s majd azt válassza megélhetésül, a’ mellyik divatosabb, vagy a’ mellyikhez leginkább vonzódik.»[10]
4. GYERMEKKORI VIZFESTMÉNY. RIMASZOMBAT, GÖMÖRMEGYEI MÚZEUM.[11]
5. DISZÍTMÉNY 1811-BŐL. SZINEZETT TUSSRAJZ. RIMASZOMBAT, GÖMÖRMEGYEI MÚZEUM.
A latin tanítás, az iskolai műveltség dolgában helyzete nem volt ily szerencsés. A rimaszombati iskola[12] Mária Terézia-korabeli föloszlatását még nem heverte ki s a kezdet nehézségeivel küzködött. Csak hat osztálya volt; a poësis classisával zárult; s a hat osztályt együtt csak három ember, a professorrector és két praeceptor – Sárospatakon végzett diákok – tanították. Ehhez járult, hogy még e tanítók is két-három évenkint változtak, mihelyt szegényes állásukat kissé jövedelmezőbbel fölcserélhették. A tanítás főleg a latin nyelvre szorítkozott, de még ebben sem lehetett nagyon eredményes. Ferenczy nem is tanúlt meg jól latinul; hiányait később iparkodott némileg pótolni. Az apa azonban megtette, a mi tőle telhetett: mind a hat osztályt végig járatta kézművesnek szánt fiával.
«Oskolájinak véget vetvén a’ poësis osztályával, előkelőbben csakugyan atyja mestersége mellé állt, ‘s mintegy bizonytalan derengésében felsőbb mívészi pályája körül, mindég valami csinosabban mívészkedett.»[13] Mesterégében örömét lelhette, annyival is inkább, mert neki nem kellett végigszenvednie az inaskodás terhes éveit. Iskolázása alatt elsajátítván a mesterség tudnivalóit, atyja egyszerre legényévé fogadhatta. 1809 február 15-ikéről való a következő bejegyzés a rimaszombati lakatos czéh szegődtető könyvében: «Én Ferenczi István szegődtettem és ugyanakkor fel is szabadítottam magam természet szerint való fiamat Istvánt. Kezesek erre ifjú Karabélyos Ferencz és ifjú Szentpéteri József urak.» Lakatossági felszabadulása alkalmára remekben egy ládikát és lakatot készített, melyet az egész czéh nem birt kinyitni.[14]
Atyja mellett azonban csak egy esztendeig dolgozott; az ősrégi szokás, talán a»bizonytalan derengés» is vándorolni, világot látni késztette. – «18-ik évében a’ világnak ered, bővíteni mesterségeit ‘s Tályán, Tokajon, Miskolczon oly önérzettel jelenik meg, hogy nincs oly arasznyi föld, hol meg nem élhetne. Majd Budán álla be Balás András lakatosnál, ki ifjabb korában Bécsben, Pesten rajzoskolát tartott ‘s a’ magyar földön legjobb hámrozó volt. Járta itt bizonyos kikötött napokon Rauschmann János rajztanító leczkéjit is és alapos lépéseket teve architecturai ‘s ékesítési rajzolásban, tájékok, virágok szinezésében, úgy figurák előrajzaiban. De ezen haladása félbeszakadt; atyja betegeskedni kezdvén, a’ ház dolgainak vitele oda parancsolá.»[15]
6. KÁLYHATERVEK. SZINEZETT TUSSRAJZ. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.[16]
Néhány ifjúkori rajza ránk maradt, s mutatja tanulása és haladása irányát. A közöltek közül (5.-7. ábra) az első 1811-ből, budai tartózkodásának elejéről való, az utolsó 1814-ből, mikor már ismét atyja mellett volt Rimaszombatban. A rajzok tiszták, szabatosak, szorgalomra s ügyességre vallók s becsületére válnak a 20-22 éves lakatoslegénynek. Egyuttal mutatják mestere rajzoktatásának irányát. Rauschmann[17] ekkor a budai királyi rajziskola második tanítója volt; ezenkívül külön magán rajziskolát is tartott s Ferenczy valószínűleg ez utóbbit látogatta. Kétségtelen, hogy a mester kissé elmaradt a kortól. Mikor Európa már rég az empire divatjának hódolt, ő még mindig főleg a czopf szélid formáit tanítá.
7. KAPUTERV 1814-ből. SZINEZETT TUSSRAJZ. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.[18]
Ferenczynek nem volt maradása Rimaszombatban. A hosszas elnyomás után szabadabban lélegző református város ép ekkor élte ugyan a föléledés és fejlődés élénkebb éveit s az erősödő közszellem egymásután emelte benne a középületeket, azonban mindez szegényes és korlátolt volt és a nagyobb becsvágyat csak fölkelthette, de érvényesülésre teret nem nyújtott. Budai tanulása és rendszeres rajzolása új czélokat mutatott az ifjú legénynek, tágította szemhatárát s észrevétette vele a rimaszombati élet szűk korlátait. József öcscse, kihez már ekkor benső szeretettel ragaszkodott, elvégezvén az otthoni iskolát, Sárospatakra készült; ezzel is elszakadt egy kötelék, mely öt otthonához fűzte. Fiatal tettvágy, ügyességében bízó önérzet, egy érzelmes kedélynek homályos ábrándjai és némi természetben rejlő fellengés nem hagyták nyugton s mihelyt atyja egészsége jobbra fordult s otthonléte nem volt többé nélkülözhetetlen, újból világnak eredt. Gyalogosan ugyan és kevés podgyászszal, kézműves legény módra; de lelkében szokatlan útitársakat vive magával. Egy lakatoslegény, a ki költő módjára ábrándozik, szereti a verseket és latin költőket betűzget; a ki egy elfinomult kedély érzelmességével ragaszkodik hozzátartozóihoz, de a kit leküzdhetetlen vágy vonz a nagy világ piaczára s ki mindent elhágy, maga sem tudva miért; a ki útjában mohó szemmel szíja magába mindazt, a mit láthat, minden iránt egyformán érdeklődik, s nem tudja megkülönböztetni a furcsát az értékestől, a jelentéktelent a jelentőstől – ugyan mi válhatik ebből a derék, de félszeg és félművelt ifjúból? Művészi vágyak nem bántják, hisz azt sem tudja még, mi a művészet, Az egyetlen, a mit tud, hogy Bécsbe kell mennie. Mert 1814-ben, a congressus évében, pár hónapra Bécs volt Európa központja, s «minden csak azt emlegette«.
8. DÍSZEDÉNYTERV. TUSS. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.[19]