kb. 19 perc olvasás
Eugéniusz:
Boldog-boldogtalan ABC – VIII.
Életminőségünket vizsgáló tükrök
A bölcs és/vagy balga ember élete
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára
Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
Révai Miklós
A lélek halhatatlansága
Lelkem! nem éred már soha végedet:
Mert úgy lehellett téged az alkotó
Isten, mikor gyarló agyagból
Testemet olly nemesen teremté.
Porrá emésztő földbe leszállanak
A kérkedésnek felrakatott csoda
Munkái, márvány oszlopokkal
Támogatott magas úri házak.
Sőt öszvedűlvén még maga a kerek
Föld s ég elolvad csillagival, mikor
Majd a megaggott nagy világnak
Megszakadott kötözetje bomlik.
Ekközt te lészesz ment egyedűl. Tehát,
Ó halhatatlan szép vagyonom! miben
Fog telni majd akkor a te kedved?
Hol keresed lenyugosztalásod?
A szent vagyonság, kútfeje, alkotó
Szerzője s kedvén osztogató ura
Kívánatos minden dolognak,
Akkor is Istened. El ne vétsed.
?
Révai Miklós
Haláltól nem rettegő nagy lélek
Édes nékem a halál,
Csak a roppant udvarokba
Réműlt szörnyűséggel száll,
Csak az úri nagy házokba:
Ott egyedűl félelmes,
Bétérése gyötrelmes.
Értem úgy jő csendesen,
Mint a túlsó nagy világon
Vélünk kényűlt édesen
Elmulató társaságon
Megörült hív felesem,
Útmutató kedvesem.
Úgy jő vidám arcával,
Úgy nyújt kezet mosolyodva:
És kicsiny világával
Csak e mécset gyengén oltva,
Mely szíves társaimnak,
Ég itten barátimnak.
A testből kivetkezve,
Semmi terhet hogy ne vigyünk:
Édesen ölelkezve
Már azután együtt megyünk
Oda a szebb országba,
Az öröm boldogságba.
?
Aki
verembe,
fogságba esik,
és ezt a helyet végleg
úgymond az otthonává teszi,
meg sem próbál, már nem is akar
innen kijönni, szökni, menekülni,
váltságdíjat kérni, sőt könyörögni…
(netán még a segítő kézbe is harap)
?
Aki
akkor is üzemel,
amikor nincs ihlete,
nincs munkáján áldás –
aki bele se fog semmibe,
csak meddőn „imádkozik”,
és szidja a frigid múzsáját…
?
Aki
a szükséghelyzetben
rászokott a fizikai/lelki mankóra,
s így annak elmúltával sem mer már
a saját két lábán/ „lábán” állni és járni,
mások irányítás, gyámkodása nélkül élni…
?
Aki
nincs tisztában
a nagyságrendekkel,
és a helyi értékekkel,
az átváltási aránnyal stb.
és 3 méter kolbász helyett neki
inkább az 1000 miliméteres kell –
illetve azzal az örök törvénnyel,
hogy a sok kicsi sokra megy,
és az oly ritka forintot
sokkal többre becsüli
a sűrű fillérnél…
?
A külcsín-centrikus
Aki a belbecse, lelki élete rovására
csak a „kirakatát” rendezgető, szépítő,
aki nem lenni akar boldog, csak annak látszani
(előbb-utóbb ki is ül arcára is a sivár lelkivilága)
?
Álbölcs
Vanitatum vanitas
Az ő „kozmikus perspektívájából” az ember
csak beprogramozott hangya/hiába hősködő lény,
ő deheroizál minden herikus tettet, erőfeszítést stb.,
neki az mind csak köznevetséges/önáltató küszködés…
?
Ha
úgyis
meghalsz,
akkor semmi értelme
a földi erőfeszítéseknek –
kár nagy célokért küzdeni,
önmagad áldozatosan nemesíteni,
bármiért is kitartóan szorgoskodni stb. …
?
Ő hol
kis tehetetlen,
szélfútta porszemnek,
a Sors kiszolgáltatott játékszerének,
hol a mindenható istennek látja/tartja magát,
akinek csak akarni kell, egy szavába kerül bármi,
és ő ezen két rossz véglet közt ide-oda csapódik…
?
Miért
pont ő,
és esetleg
egyedül csak ő
legyen tisztességes?
Hiszen kiterítik őt is úgyis…
Pedig ezzel bizonyíthatná, hogy
ha egy embernek lehetséges ez,
aki másnak ő, hisz ő se „Übermensch”,
és ha a Jóisten csak egy igaz embert
talál a Földön, már nem lesz új Vízözön….!?
?
Tiszta volt ő mindaddig,
míg bele nem ment a kölcsönös sárdobálásba,
mert ő nem tűri szó nélkül, felveszi a kesztyűt…
Ha megdobják kővel, ő nem kenyeret dob vissza,
nem veszi elejét a végtelen reváns ördögi köreinek:
„Az én kenyerem mindig meggyőzi az ő kövét” (Jókai)
p.s.:
Az abszurd humor felől pedig:
Kaviccsal dobált egy kisfiú egy dolgozó péket.
A pék dühbe jött, s úgy hozzávágott egy frissen sült
nyolckilós kenyeret, hogy a gyerek menten szörnyethalt.
(Karinthy Frigyes)
?
Aki
bedől
a látszatnak,
a szemének hisz,
és nem az amúgy táltos,
de itt-most gebe forma
állatot választja a ménesből,
de a csillogó-villogó paripát,
amivel nem menekülhet a sárkánytól,
illetve nem érheti el legszebb álmait…
?
Aki
a potya
vendégségre utazik:
amíg nincs degeszre,
puffadásig tömve a hasa, nem távozik
Netán ki is enné vagyonából a gazdagot…
(És úgy jár, mint Kis János Móricz Zsigmond
Tragédia című elbeszélésének az irigy főhőse…)
?
Aki
mindenki
eszén túljárna:
kettős ügynökként
még jobban is keresne,
mintha csak az egyik félnek kémkedne…
(előbb-utóbb, de mégis holtbiztosan
várható lebukása után mind megvetik)
?
Aki
a két végéről
elégeti a gyertyát:
az éjt is nappallá teszi,
mintha vészhelyzet lenne,
mintha közeledne a világvég,
mintha másnap reggel kivégeznék,
mint aki már mielőbb megboldogulna…!?
Abban bízik, hogy így jobb létre szenderül?
?
Aki
esztelenül tékozolja,
drága idejét, lopja a napjait,
kicselezi, ellógja, csak halogatja
a Dolgait, mulasztja kötelességeit stb.,
mint aki itt, ezen a Földön is örökké élne…
Kihagyja a soha vissza nem térő jó alkalmakat.
Nem ő dönt, de eldőlnek a dolgok: a házára a fa…
?
Hűbele Balázs
Akinek csak a karját
kellett volna kinyújtania
a szíve választottjáért, de
nem volt vér a pucájában,
s egy hamis ábrándképért
megkerülte az egész Földet –
mire visszajött, már lemaradt,
és részegen leteperné a rá váró,
de mára már férjezett asszonyt…
(Arany László: A délibábok hőse)
?
Akit
még az unokái is
naponta emlegetnek,
de leginkább átkoznak
(jobb esetben szidnak,
nem hálával emlegetnek)
a státusz szimbólumai, pl.
a palotája, a síremlékműve
uzsora-kamatát nyögve…
?
Egy
sértődős,
önmagát túlérzékenyítő
mimóza Rézbányai Győző,
aki „szinte” önismeretlenül
futballbírónak ön-jelölteti magát,
akinek pedig rezzenéstelen arccal
kellene elviselnie, ha hangosan
szidják, gyalázzák akkor is,
ha nem csal és jól vezet…
?
Aki
nem ül bele
a mentőcsónakba,
pedig már nyakáig ér a víz,
ő még továbbra is vár, mert
neki Isten ígérte eljövetelét,
a nagy szükségben a segítségét,
és ha nem Ő jön el, akkor nincs is…
?
Élő-
égő fáklya
Aki bármire képes,
hogy legalább öt percig
csak őróla beszéljen a világ –
akár még fel is gyújtja magát…
Keres is hozzá valami „nagy ügyet”,
ami magasztossá tenné mártírkodását…
Szalmalángként lobban ki az élete,
amivel pedig álhatatosan, kitartva stb.
éppen azt sokkal jobban szolgálta volna
?
Aki
részegen,
vagyis önkéntes őrülten
teherbe ejt egy világcsúfja banyát,
és így ők a holtáig a nyakán maradnak,
és így ráadásul az amúgy jó házassága
meg rámegy, s még az utcára is kerülhet…
?
Aki
meglopja önmagát:
a gyönyörű pásztorórák helyett
csak időre, gyorsan lezavart stb.
kóbor numerákban volt/van része…
Azt az illúziót adja, hogy ő férfi,
és nem maszturbálás a szex nyomora…
?
Aki
„igazoltan” boldogtalan:
hisz mindenkinek látnia kell,
hogy ő rosszkor/rossz helyre született.
Ennek a bizonyítására fordítja az erőit,
sokkal jobb ügyhöz méltó buzgalommal…
Önbeteljesítő jóslata a kedvenc dala is:
„Fekete Péter öcsém/Te kis ügyefogyott
Ki a szerencsemalac/Fülit sose fogod…”
?
Nincs
új a Nap alatt,
minden „déja vu”:
a semmin se csodálkozó,
és így dögunalomban szenvedő…
Neki már nem lehet újat mondani,
de már ő sem teremthet semmit…
Már mindent megírtak, megalkottak,
rá már nem vár semmi izgalmas feladat…
?
Aki
moslékká
keveri egybe
a különféle fogásokat,
és így ezzel sok időt spórol,
hisz úgyis mind egy helyre megy
(vagy csak űrhajós-tablettát „eszik”)
Egyszer s mindenkorra lemond a főzés,
a sütés, a tálalás, a közös étkezés örömeiről,
amik pedig a mindennapi társasélet színesítői…
?
Aki
a kevés,
illetve pont így
éppen elég jó helyett
inkább a rosszból eszik,
mert az éppen most olcsó:
abból viszont túl sokat is –
a mennyiséggel pótolna minőséget
csak mérgezve és hízlalva stb. magát…
?
Aki
ravaszul,
a többieket kijátszva
rablógazdálkodást folytat
a közös legelő véges kincsével:
túl későn döbben rá, hogy így
ott fű már nem terem neki sem…
?
Drágakő
Csiszolt gyémánt helyett
nyers, csiszolatlan marad,
aki nem műveli lelkét, magát,
aki nem gondozza talentumát,
és örökre csak egy Ígéret marad,
vagy korán szürke hamuvá ég ki…
?
Aki
készakarva öntorzító:
a nagy esze kidagasztja fejét,
de a szíve meg összezsugorítva…
(már-már egy mesterséges intelligencia)
Hiába volt és maradt ő pl. egy matek zseni,
de nem bölcs, bölcs szív nem fejlődött ki nála,
ezért ő nem/rosszul szereti magát és társait…
?
Aki
nem látja,
hogy a jóakarója
csak egy parazita
ravasz átprogramozó,
és attól fogva neki szolgál
mint egy bamba/kerge birka…
?
Abortusz…
Aki egy idegen,
orvosi latin szóval,
egy „eufemizmussal”
szépítgetne magzatgyilkosságot
(előbb ő önáltatóan bagatellizál,
később a sorsa majd dramatizál)
?
Aki amíg
ilyen bűnös-mocskos,
addig ő nem járulhat az Úr elé!?
Pedig Jézust sem nagy ívben kerülték,
de éppen hogy közelegtek hozzá a bűnösök…
Az dobja az első követ a házasságtörő asszonyra,
aki még sohasem vétkezett! – mondta a zsidóknak.
De ezzel nem hagyta helyben magát a bűnt, sőt…
?
Aki
egy orbitális
aránytévesztő:
aki ágyúval lő a verébre,
a közvetett fagyilkos, házbontó stb.
Vagy aki síppal-dobbal megy madarat fogni…
?
Az egyik
nem tud vitatkozni,
relevánsan és jól érvelni stb.,
és nincs is hozzá muníciója stb.,
a másik meg csak egy öncélú vitázó,
aki parttalan mederbe terelné a vitát…
?
Akinél
a hiábavaló
önkínzó fogyókúra után
hedonista zabálás a jutalom –
így csak rosszabb helyzetbe kerül…
Nem az elhízása, kövérsége, túlsúlya
lelki okait keresi, így nem is „gyógyul” …
(Ráadásul a háj nem is fáj, de rontja
az önértékelését, ami viszont már
úgynevezett betegséget okoz…)
?
Aranka György
Élet regulája
Boldogság kapui nyílnak csak idővel,
Dolgod, élted ne kezdd ott hol végezni kell.
Ne siess. Nyelvedet tartsa mindenkor zár;
Sarkában okos nyelv igen vígan nem jár.
Ez a világ soha tökéletes nem lesz,
Százszor ha jobbítják, csak száz új formát vesz.
A prófétáihoz kivált háládatlan,
Megrúg ha közel jársz hozzája csinatlan.
Ha jobbítni tetszik, jobbítsd meg magadat,
És megjobbíthatod magad világodat.
Aki a világnak egy jó embert adott,
Egy ember éltire eleget dolgozott.
?
Virág Benedek
A bölcsről
A bölcs magában bízik; az ellene
Felkelt szerencsét, mint valamely kemény
Szirt a haboknak csapkodásit,
Érzi, de férjfiasan megállja.
.
A Nap, mikor feljön, s köd emelkedik
Súgári ellen, fényszekerén nevet,
És megszokott útját kijárja:
A buta pára lehull, s enyészik.
Amaz kiszegzett célja felé siet;
Ha néki gátot vetnek irígyei,
Nagy lelke, csendessége mellett,
Érezi emberi hívatalját.
Bár sok veszélyek közt forog élete,
Azt tiszteletben tartani nem szünik.
Ha sorsa nem változhatatlan,
El meri várni dicső halálát.
Zengd győzedelmét mennyei lantodon,
Músám! s azoknak szíveiket, kiket
Kaján szemekkel tart az álnok
Cimbora, bátorodásra gerjeszd!
?
Kis János
Bölcs rejtezés
Lesse, kinek tetszik, a szerencse nyomát
S fényes udvarokban bámúlja templomát:
Én az aranybékók zörgésétől futok,
Mint a szomjú szarvas, még oly völgybe jutok,
Hol tiszta forrásból igaz boldogságot
Merítek, felejtvén világi hívságot.
Ott, hol sem arannyal fedett esztelenek,
Sem irígység mérges nyila nem sértenek;
Éltem a bölcsesség számára szentelem,
S fő jóm halhatatlan lelkemben föllelem.
S mikor lefoly éltem patakja egészen,
Ijesztő váz nálam a halál sem lészen.
Bár késő világra nem jutok híremmel:
Elég, ha rejtekben használtam, éltemmel.
Hadd szórják a szelek szerteszélt poromat,
Felszedi az, aki kimérte sorsomat.
?
Aki
egy bűnbandás:
aki ilyen módon akar
rövid úton gazdagodni,
egy kriminális karriert megfutni,
vesszőfutással, a lebukás rémével,
és a kisbíró, a lelkiismeret kínpadján…
Ha nem is bukik le, Isten sem veri bottal:
az ebül szerzett jószága is így, ebül vész el…
?
Aki
sorrendetlenül
előbb tetőt ácsol,
majd később alapoz –
a levegőre épít légvárat
(majd a pszichiáterének
még „szép” lakbért is fizethet…)
?
Aki
csak épp
a szó-sorrendet téveszt,
vagy szándékosan fordítja ki,
így pont ellenkezője az értelme
Bocsánatot kérek: a Kohn egy becsületes ember!
A Kohn egy becsületes ember? – bocsánatot kérek!
?
Szeles,
szeleburdi,
aki előbb vág
és csak azután mér:
helyrehozhatatlan kárt okoz,
mert az élet maga nem játék,
nem minden visszacsinálható…!
?
Rossz időzítő
Aki jóval eső után,
későn, feleslegesen
vesz magára köpönyeget,
sőt: esetleg még duplán is,
és még egy esernyőt is tart feje fölé…
?
Aki
a „bezzeg gyerek”
szerepet örömmel elfogadó,
a felnőttek tetszéséért versengő
aki így könnyen beképzelt is lesz,
és aki így megutáltatja, izolálja magát –
ráadásul közben elmulasztja keresni
és megtalálni és járni a saját egyéni útját,
ahol Istentől elrendelten Valaki ő is lehetne…
?
Ő „csak”,
mint Oscar Wilde,
egyedül a kísértésnek
nem áll ellen – cinikus „bölcsen”
(majd ennek issza az oly keserű levét:
az ördög sokat ígér, keveset ád, az is üröm)
?
Akinek
ha meglátod
lelke tükörképét:
a jellegtelen arcát,
akkor azt hinnéd róla, hogy
csak egy fantomképet látsz…
?
Akinek
egy előnye van,
ha rossz fát tesz a tűre:
körözni-keresni is nehéz:
ő egy annyira átlagos, semmilyen,
szinte különös ismertetőjeltelen lény…
?
Aki
csak egy
hagymaember:
neki nincs is kemény magja,
csak sok-sok lehámozható héja…
(lásd Henrik Ibsen: Peer Gynt művét)
?
Akinek
imponál, hogy
ha beveszi a „kemény mag”:
Ő önmagában senki és semmi,
ő csak egy – pszeudo – közösségben,
vagyis pl. egy csőcselékben erős,
akkor akár még lincselni is kész…
(lásd pl. a Kemény mag. c filmet)
?
Aki
pénzzel
akar/szeretne
úgynevezett barátokat
szerezni és megtartani:
a kocsmában ő fizet a szesztesóknak,
lakomáival élősködőket, potyalesőket
gyűjt maga köré a házába…
?
Aki
csak a bajban döbben rá,
hogy mennyit ér a szesztestvér,
amikor például meg kéne őt védeni,
vagy valami komolyabbat kölcsön adni,
vagy valamilyen ügyletben kezeskedni stb.
?
Aki
kamaszos
dackorszak-alkotó,
aki csak azért is ellentmond
az először istennek, majd meg
semmibe nézett szüleinek stb.,
és nem növi ki a gyerekbetegségét,
és e szerepben tetszelegve így marad…
?
Akit
újra és
újra meglep,
hogy van még nála is
egy még makacsabb dolog:
mégpedig a kőkemény tény,
ami egyszer csak a fejére zuhan…
?
Aki
büszke rá,
hogy milyen könnyen
„hódította meg” a hölgyét,
de háborog, magából kikel, amikor
más is éppen így csapja le a kezéről…
(vagy nem jön rá, hogy nem „hódított”,
csak engedték neki, hogy áltassa magát,
mert nem ő fogja a halat úszni tanítani)
?
Könnyen jött
– nyert, lopott,
talált, ajándékba kapott –
pénze is pontosan így megy el:
elveszti, mert nem vigyáz rá,
elherdálja, elosztogatja,
elszórakozza stb.
?
Aki
egy krónikus,
rossz következményű
bár jószándékú szereptévesztő:
a mással pótolhatatlan szülő szerep helyett
ő lesz a gyereke jó-, sőt a legjobb barátja…
Mint aki önként árvává teszi a szeme fényét…
?
Aki
egy profi,
dörzsölt rágalmazó,
aki nagyon jól tudja, hogy
valami hihetőt kell rád fogni,
és azt a suttogó propagandával
minél szélesebb körben terjeszteni…
Tudva, hogy a rossz hír szárnyakon jár,
de a jó hírnek nyakát szegik, alig kullog.
Boldogtalan emberek szívesen veszik,
ha dicsfényes embereket mocskolnak…
?
Aki
visszaél
a szellem
hatalmával, fölényével:
a gúnyolódó lélek-gyilkos,
aki gyilkos iróniájával teszi,
tenné nevetségessé áldozatát…
De ezt nem teheti büntetlenül:
ehhez elég megnézni és összevetni
Voltaire fiatal- és öregkori képét…
?
Aki
mások előtt
folyton nevetgél,
vagy vigyorog, mint a fakutya,
bárgyún, ostobán, kellő ok nélkül –
otthon meg, ahol senki sem látja,
csak búsong, sírdogál, sőt zokog…
?
Vigyori
Gyakran
megokolatlanul
v. a káröröm, gúny,
csúfolódás kifejezéseként
fogait mutogatva csúnyán,
bántóan vagy már sértően,
rendszerint hangtalanul nevető…
?
Aki
a kocsmában
egy bősz hőbörgő,
rendszert is megdöntő,
asszonyát szoros láncon tartó,
de a főnöke előtt már mukkanni se mer,
és otthon is egy meghunyászkodó papucs…
?
Aki
anno
közönyösen nézte,
sőt maga is partner volt,
ha az idegen, messziről jött,
nem keresztény kocsmáros,
a silány pálinkájával csalta,
adósságba verte, kisemmizte a falut…
(ennek a mai napig is van sok analógiája)
?
Az
„önigazoló”
ördögi körös:
aki azért iszik,
mert most bánatos.
és aki azért bánatos,
mert most éppen iszik…
(Saint-Exupéry kis hercege látott ilyet)
?
Aki
alkoholba
fojtaná bánatát,
de az megerősödve
feltámad, sőt szaporodik,
még újabb bánatokat is hoz magával…
Az alkoholista ember, férj, szülő stb.
tragikus ön- és környezetpusztításait…
?
Időzítés
Aki akkor üti,
de akkor nagyon, a vasat,
amikor az már régóta hideg.
Aki már csak akkor kezdi el
a rossz gyerekét megnevelni,
amikor az már alig-alig hajlítható…
?
Aki
túl későn
kap észbe, hogy
a gyerek minden
óhaját és sóhaját
máris parancsnak véve
egy nem kis házi zsarnokot
nevelt az egyszem gyerekéből,
aki terrorizálja a családi körét,
és akiből így nem is lesz senki,
vagy csak drogos vagy bűnöző…
?
Amikor
az egymással rivalizáló
meny és anyós egymásra licitálva
halmozzák el ún. minden földi jóval
az egyszem gyereket, ill. unokát:
ki is kövezik útját a pokolba
(Kosztolányi D.: Ali)
?
Aki
nem közönyös,
és telve jó szándékkal
úgy leplez le más családban
ún. élethazugságokat, hogy
abból így gyerek-tragédia lesz,
épp a legártatlanabb „bűnhődik”
(Henrik Ibsen: Vadkacsa)
*
Aki
szentté
avatja az anyját,
annak a „perében”
nem az ördög ügyvédje,
amivel a benne jókat is hitelteleníti,
és így ő se jön rá, milyen, tőle kapott
káros teher húzza le az életléghajóját:
miért magányos, hivatástalan, boldogtalan…
?
Ahol
és amikor
szinte kizárólag
a párthűség alapján
módszeresen kontra-szelektálnak
kulcsfontos társadalmi vezető tisztségekre,
és Te nem tudsz nemet mondani erre a hívásra,
mert engedsz a feleséged érzelmi zsarolásának…
(vagy árjásítást vállalsz: Üzlet a korzón c. film)
?
Ahol
és amikor
katonai fegyelemerősítést
megtizedeléssel foganatosítók…
Mint pl. Lukács György 1919-ben –
a kommunizmus szent céljához
akár bűnös eszköz is használható…
És éveken, sőt évtizedeken át
Te is ezzel áltathattad magad,
amíg rá nem döbbentél, és
össze nem omlottál…
?
Aki
éppen
az egyik,
nem döntő,
akár felesleges csatában
aratott ún. pirrüszi győzelme
miatt veszíti el magát a nagy háborút,
mert kiheverhetetlen veszteségeket szenved…
?
Aki,
bolondul,
a kicsire nem ad,
és a nagy meg nem számít…
Vagy „csak” akinek pl. mindegy, hogy
ő most amnéziát vagy amnesztiát kap…
?
Aki
nem oszt,
és nem szoroz:
mindegy, hogy jön vagy megy:
vele se több, se kevesebb – sőt:
jobb, ha megy, mert ő csak egy
lehúzó, hátráltató, demoralizáló,
élősködő, púp a hátunkon stb. stb.,
mert nincs a helyén, elveszett ember…
?
Aki
majdhogynem
eleve elrendeli magát
az örök elégedetlenségre,
mert mindig azt nézi, hogy
mi tett érte pl. a hazája, és
nem azt, hogy ő mit tett érte…
?
![VITKOVICS MIHÁLY [A MAGYAR IRODALOM ARCKÉPCSARNOKA]](https://mek.oszk.hu/01100/01149/html/images/vitkovic.jpg)
Vitkovics Mihály
Az emberekhez
Megvetve néznek énrám
Sokan, ha borkupámból
Kényemre iddogálok.
Gúnyolva hallgatódznak
Ha víg dalom dalolom.
Elundorodva futnak
Tőlem, ha lányt öleltem.
Mondjátok azt nekem meg
Földön lakó halandók!
Ugyan mi jobb ezeknél?
*
Vitkovics Mihály
Megelégedés
A magyar jobbágy dala
Nem adott az Isten nekem nagy palotát,
Sem ágyamra selymet, se cifra tafotát.
Adott egy kis gunyhót, adott egészséget,
És melléje egy jó barna feleséget.
Vele keresem én minden nap kenyerem,
S be jóízűn esik azt vele megennem.
Ha munkánk végeztük, lenyugszunk ágyunkban,
S egymást átkarolva pihenünk álmunkban.
Ha felvirrad a nap, vigadva kelünk fel,
S folytatjuk munkánkat újított erővel.
Tavaszkor a mező körülöttünk virít,
S a fűszálon lengő harmatocska frissít.
A pipís éneke mulatgat bennünket,
S a nyár verejtékén könnyíti kezünket.
Őszkor szüretelünk urunk szőlőjében,
S kapunk falatocskát mustos pecsenyében.
Ha beköszönt a tél, s hó lepi a földet,
Kis gunyhónkban ülünk a kemence mellett.
Az én kedves Sárim az orsót pergeti,
S vidám dudolással unalmunk kergeti.
Magam faracsgálok magamnak szerszámot,
S ezért se fizetek idegennek vámot.
Ha vasárnap eljön, cifrázott bundába’
Megyek hálát adni Istennek házába.
Délután pajtással betérek korcsmába,
S kényre iddogálunk a jó borocskába.
Ha felmelegedem, „húzd rá! Gazsi”, mondom,
Enyim egész világ, semmire sincs gondom.
Nem vagyok én adós, nekem sem adós más,
Nem bántottam senkit, engem se bántson más.
Az Uristen, pajtás, éltessen bennünket!
Tartsa meg mind holtig vidám jó kedvünket!
?
Kazinczy Ferenc
A vallástalan*
(Töredék)
Elázott szemmel s szánakozva nézem én
Az esztelenség vakmerő bolondjait,
Akik, magoknak tetszvén, a megtévedés
Egyik széléről a másikra térnek el;
S kevélyen néznek vissza már az elhagyott
Ösvényre, melyen a vakhit vasláncokon
Kötözve tartja vért könyvező foglyait.
Felfúvalkodva s lármázó kiáltozás
Között haladnak vert ösvényeken elébb;
S kérkednek a bolondság csengetyűivel.
Nézd – ekként szólnak –, a mi útunk tiszta út,
Lépésidet nem fogja dudva gátlani.
Nincs itt tekervény; ezt zsinór jegyzette el,
S minden lépésünk távolyabb és távolyabb
Von el bennünket a megvakított sereg
Könnyhullatással áztatott oltáritól.
Őket setétség fogta el, s vastag homály,
S vakon s tipogva vonják rest lépéseket,
Amerre papjok a setétbe tévedez,
Amit parancsol, amit kíván, azt hiszik.
Barmokká lesznek, s rettegvén a büntetés
Előtt, édesség nélkül töltik élteket.
.
Ők így: de minket a Világosság vezérl,
Előttünk mindég nyitva áll szent temploma,
Hol színről színre látjuk elzárt titkait.
Nevetjük a csábúlást, mellyel a ravasz
Papok sötétebb századinkban orrokon
Hurcolták a vak népet, mellyel ők
Világosb századinkban kincset gyűjtenek.
Magunktól függünk, s jobbunk mellett a szabad
Élet, balunknál a vígasság múlatoz;
Nem ijeszt minket a menny fellobbantott tüze,
Nem ijeszt földet renditő dördűleti:
Ha csap, könnyebben s kínok nélkűl dűlök el
A semmiségbe: hogy ha nem csap, hasztalan
S gyermekhez illő vólt a gyáva rettegés.
Kedvemre élek s vígan töltöm éltemet,
Nincs semmi tisztem; vagy ha van, úgy kedvem az!
Hazám, barátom, istenem magam vagyok…
pppppppppp
Csak az ember lehet
a boldog élet helyett
egy ön és társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp
