kb. 15 perc olvasás

Eugéniusz:
Parainézis/Intelmek – VII.
Magyar egymondatos életminőség-vizsgáló
Csodás táltosparipa vagy egy állatorvosi ló
Bölcs-boldog arany/balga-boldogtalan vaskor

Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Bajok/tünetek ðdiagnózisok ð oki terápiák
Szándékok-következmények és okok-okozatok
Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok
Magadon nevetsz,
vagy szörnyülködsz!
A mese rólad szól, ismerj magadra
és bölcsen/bátran változtass életeden…
Csokonai Vitéz Mihály:
Zsugori uram
Esmérek én egy vént. – Ki az: – Neve nincsen:
Régen eladta már aztat is a kincsen;
Sőt míg bírt is véle, magában tartotta,
Mert mondani másnak ingyen sajnállotta. –
Hol lakik? – Ott látszik, ama kapu megett,
Egy ház, melyet náddal önnönmaga szegett.
Van két palotája a Piac-utcába,
De azt a rácoknak adta árendába;
Maga e kunyhóba éhezvén kucorog,
S elméjébe mindég a drágaság forog.
Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,
Tisztelvén a Mammont örök áldozattal.
A bús gond béesett orcájában hever,
Mérget kedveltető kincseiből kever.
Oly sárgák orcája sovárgó gödrei,
Mint aranyára vert királyok képei:
Mint a sírból feljött halott útálsága,
Amelyről minden húst a párka lerága.
.
Most is azért sóhajt és dúl-fúl magába,
Mért nem adhatja az áert árendába.
S öszvekalkulálván saját számadását,
Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását.
Gyász idők! – így kiált, vádolván az eget, –
Lám, csak egy rövid nap mennyit elveszteget
Ma csak harminc arany jött bé a kasszába,
Mégis kilencven pénzt adtam ki hiába.
Azonba mely szörnyű károm következe: –
Itt jajgat, s fejére kúlcsolódik keze –
Mely szörnyű kár! egy szél pénzem elrablotta,
Lantornás ablakom ketté szakasztotta! –
Úgy tűnődik; s talám azt is sajnálja ő,
Hogy a versbe ingyen s potomra jött elő.
*

Csokonai Vitéz Mihály:
A kevély
Nézd csak azt, ki amott sétálgat kevélyen,
Mindent megvét s útál szemeivel mélyen.
Felemeli orrát a többiek felett,
Öblös vitorlája hajt igen nagy szelet.
Ezt mihelyt valami szellő megmozgatja,
Azonnal kétfelé büszkén fintorgatja.
Fel sem vesz senkit is nagy rátartiságban,
Mintha csak ő volna ember e világban.
Sajnálja a főldre bocsátni lábait,
Útálván a véle testvér főld porait.
Nem méltóztatik ő kimondani a szót,
Az u-t o-nak mondja, a-nak teszi az o-t.
Ezt is foga között szűrve kell kitenni,
Különben parasztos s comis fogna lenni.
Sőt még nagy lelkének az esik terhére,
A Teremtőt azért veszi crisisére,
Hogy amely levegőt a szegény kilehell,
Úri tüdejének ugyanazt színi kell.
Most is a’ derogál dagályos szivének,
Hogy róla a múzsák verseket kőltének.

p 1
p
p Aki még azt se veszi zokon, ha netán kilopják a szemét –
p ő azzal vigasztalódik, hogy másnak biztosan jobban kellett…!?
p
p Aki a húsevőt megveti és még gyilkosnak is mondja, kiáltja ki,
p aki ezért a saját gyerekeinek az „erőszakmentes” íz(lés)diktátora
p
p Aki pont a kecskére bízza a legutolsó fej káposztánkat,
p és pszichopata/pedofil pesztonkára a szeme fényét: gyerekét…
p
p Aki még be se lép egy új társas helyre, máris a vészkijáratot,
p a kimenekülési útvonalat keresi, és odaáll, és ott le is cövekel…
p
p Aki csak a Vidám Park álveszélyes kalandjátékaira fizet be,
p de azt élvezi is – de életútján nem vállal semmilyen kockázatot…
p
p Aki Don Juan módján bizonyságokat gyűjt, ő is szerethető lény,
p hisz lám: neki hány szeretője volt… (akik átkozzák a szívtiprót…)
p
p Aki abban a tévképzetben él, hogy a gazdag nő meghódítása,
p és annak hozománya őt boldoggá, és nem egy papucsférjjé tenné
p
p Aki azért szántszándékkal tunya, rendetlen stb. gyerek, hogy
p így tesztelje: tényleg önmagáért, vagy szófogadásáért szeretik-e…
p
p Aki egy fogadatlan prókátor, aki hívatlanul bocsátkozik
p valamely ügy védelmébe, és zokon veszi, ha ebszarral fizetnek neki…
p
p Életben elbukó: azért éltanuló, sőt stréber, mert az anyapótlékot
p az alma mater nyújtotta elismerések gyűjtésében véli megtalálni
p
p Aki – okkal, ok nélkül, de – nem kívánt gyereknek tudja magát,
p aki fél/egész életét bizonyítási, teljesítménykényszerben küzdi át
p
p Aki nyíltan soha, csak leginkább hátulról, vagy az éj leple alatt,
p vagy pokrócon át, max. csak övön alul szeret-szokott ütni és vágni…
p
p Aki nyíltan nem áll ki veled elégtételt venni a sértésért (párbaj),
p vagy nyögve nyeli, vagy orvul vesz revánsot, vagy bíróságra rohangál…
p
p
p 2
p
p Aki pót-szeresen ér el hőn áhított jó közérzetet, majd az egyre
p növekvő adagokkal, hogy ne legyen rossz, sőt rosszabb, mint előtte…
p
p Aki egy kis ideig, ideig-óráig élvezi a mesterséges paradicsomot:
p és ha szerencsével túléli, jön az elvonókúra hosszú kínszenvedése
p
p Aki erkölcsi autonómia/szent meggyőződés híján ordas eszmék
p – akár akaratlan, de mégis – oly bőven termő bamba diófája lesz
p
p Aki előbb, akarva-akaratlan egy idegen istenkép imádójává lesz –
p utána már könnyű rabosítani, kifosztani, siralomvölgy-lakóvá tenni…
p
p Aki az tanító-nevelő, aki a kicsire nem ad, a nagy meg nem számít:
p az Ó/Újszövetség, vagy a gaz-igaz jottányi különbségét összemosó…
p
p Aki a munkahelyi, kollegiális lojalitást az ún. mundér becsülete
p elvtelen védelmével a kiszolgáltatott beteg, diák rovására „keverő”
p
p Aki még maga az Isten előtt sem hajt fejet, térdepel vagy borul le –
p egy gőgös, dölyfös… aki a fejét fennhordva veri be, esik szakadékba…
p
p Akinek vagy nincs humora, vagy csak morbid/akasztófahumora van –
p kesernyés, kétségbeesett tréfálkozás, mert bajban van, vesztét érzi…
p
p Aki még nem élte át, milyen lehet egyszer is önfeledten játszani,
p mert felnőttként már nincs rá ideje, vagy fél az önkontroll-vesztéstől…
p
p Aki még se jó bortól, se széplány csóktól nem került önfeledtségbe,
p még soha nem „részegedett” meg, nem élte át ezt a jó Ámort/mámort
p
p Aki a siker/szerencse hatására elveszti józan ítélőképességét;
p elkábul, megszédül. aki megrészegedik a jólléttől (és megveszik…)
p
p Aki részegen köt (hitel)szerződést, vagy ír alá egy üres papírt –
p és józanul, minden lépést előre kiszámítva stb. mulat, szerelmeskedik
p
p Obszcén szeméremsértő: megfeledkezik magáról vagy provokál:
p az utcán meztelenkedik, mert ő már a Paradicsomban érzi magát…
p
p x
Vörösmarty Mihály:
PIPISKE
Pipiske, aki vagy,
Miért oly gőgösen,
Hogy tőled a világ
Nem szinte idegen?
.
Hogy megdicsérgetik
Parányi lábaid,
S egyűgyű kebeled
Fehér hullámait?
.
S minő badar beszéd
Arcod rózsáiról!
Hol, mint rebesgetik,
A szépség papja szól.
.
Igaz, te nem vagy rút,
De, gyöngyöm, nincs eszed:
Egy tyúknak több lehet,
Ha ló kikérdezed.
.
Nincs benned fürgeség,
Nincs egy jó gondolat;
Megfogni szárazon
Nem bírnád a halat.
.
Mit használ szép szemed,
Ha csak bámulsz vele?
És nádszál termeted?
Csak lengeség jele.
.
Mi haszna vagy fehér,
Ha kebled jégverem?
S fejed szép fürt alatt
Egy eszmét sem terem.
.
Mindössze is csak egy
Csinos kis bábu vagy,
Tetemben nem csekély,
De lelked hía nagy.
.
Bíznának csak reám…
„Hohó! talán bizony?”
Korán sem: én csupán
Javára dolgozom.
.
Meglátná a világ
Az egykor léha nőt
– Azaz, ha elvenném! –
Mivé faragtam őt.
*
,Szép ifjú, köszönöm!
De nem fogadhatom;
Pipiskeségemet
Tovább is folytatom.
S ha majdan a tavasz
Pacsirtahangot hall,
Bizvást jövendölöm:
Nem önnek szól a dal.’
1839. január 17. előtt

Petőfi Sándor
PATÓ PÁL ÚR
Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Be más lenne itt az élet.
Ha egy ifjú feleség…
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”
.
Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj’ isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap
Pallásról néz be az ég…
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”
.
Puszta a kert, e helyett a
Szántóföld szépen virít,
Termi bőven a pipacsnak
Mindenféle nemeit.
Mit henyél az a sok béres?
Mit henyélnek az ekék?
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”
.
Hát a mente, hát a nadrág,
Ugy megritkult, olyan ó,
Hogy szunyoghálónak is már
Csak szükségből volna jó;
Híni kell csak a szabót, a
Posztó meg van véve rég…
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”
.
Életét így tengi által;
Bár apái nékie
Mindent oly bőven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az ő hibája;
Ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
„Ej, ráérünk arra még!”
Pest, 1847. november
Petőfi Sándor
A MAGYAR NEMES
Őseimnek véres kardja
Fogason függ, rozsda marja,
Rozsda marja, nem ragyog.
Én magyar nemes vagyok!
.
Munkátlanság csak az élet.
Van életem, mert henyélek.
A paraszté a dolog.
Én magyar nemes vagyok!
.
Jól készítsd, paraszt, az útat,
Mert hisz a te lovad vontat.
Csak nem járhatok gyalog.
Én magyar nemes vagyok!
.
Tán a tudománynak éljek?
A tudósok mind szegények.
Nem irok, nem olvasok.
Én magyar nemes vagyok!
.
Van, igaz, egy tudományom,
Ebben párom ritkán látom:
Enni, inni jól tudok.
Én magyar nemes vagyok!
.
Milyen jó, hogy nem adózok.
Gazdaságom van, de nem sok,
S van adósságom, de sok.
Én magyar nemes vagyok!
.
Mit törődöm a hazával?
A hazának száz bajával?
Majd elmulnak a bajok.
Én magyar nemes vagyok!
.
Ősi joggal, ősi házban
Éltemet ha elpipáztam:
Mennybe visznek angyalok.
Én magyar nemes vagyok!
Borjád, 1845. szeptember 26. – október 7. között
p 3
p
p Aki még nem lakott, vagy akár még csak nem is járt ott, arrafelé,
p ahol a varázslatos égő tűz rakható, látható, hallható, szagolható volt
p
p Aki még nem tud stabilan két lábon állni, pláne bukfencet hányni,
p de ezt a lépcsőt átugorva szaltózni akar: halálugrás lehet/lesz belőle
p
p Aki meg se próbál a saját lábán megállni, járni – nem kel fel…
p Esetleg azért, mert beleszeretett a rokkantságába: nyugdíjas ülés…
p
p Aki még soha nem ült fel a lóra – vagy szó szerint értve, vagy
p képletesen: mindig átesik a túloldalra: pl. ő zsugori vagy tékozló…
p
p Akinek ott a szíve, ahol a kincse – a süllyedő hajóról, égő házból
p gyereke, asszonya előtt a kincsesládáját, könyveit, kéziratait menti
p
p Aki megtanulta: ha épp sebes vagy beteg, akkor addig az ideig
p szinte mindent elnéznek neki, és nagyon törődnek vele: úgy is marad…
p
p Aki csak a lelkét kapta Istentől, a test ördögi – meg is veti, sőt
p gyötri a testét: szögeken fekvő „fakír”, szögesöves, önkorbácsoló stb.
p
p Aki nem győzi puhány, nyamvadt, edzetlen alakká kényeztetni magát:
p a legfőbb törekvése a non stop komfortfokozat-növelő keleti kényelem
p
p Aki non stop háborgó, méltatlankodó: miért van úgy, hogy többnyire
p neki kell alkalmazkodnia a világhoz, és valamennyire a társaihoz is!?
p
p Aki tökélyre viszi az adaptálódást: „egy test és lélek” lesz a párjával,
p de ebben ő teljesen asszimilálódik, hasonul – végeredményben felolvad
p
p Aki a végsőkig kiélvezi, hogy ő élet-halál ura és mint egy szadista
p kínoz-öldös hangyát, lepkét, később akár így már könnyen embert is…
p
p Aki – programjában és/vagy tetteiben – a múltat végképp eltörölné,
p mintha, vagy tényleg azt gondolná: aki előttünk élt, mind hülye lehetett!
p
p Aki nem érette meg a népmesék bölcs üzenetét: segíts a hangyának,
p mert egy csónakban eveztek, egymásra vagytok utalva – meghálálja…
p
p
p 4
p
p Aki lelkileg mélyebbnek, és szellemileg izgalmasabbnak stb.
p hiszi/látatja magát, ha folyton rejtvényekben, rébuszokban fogalmaz
p
p Akinek savanyú a szőlő, ha nem éri el, aki menten rondának,
p frigidnek vagy kurvának lát és tart egy nőt, ha ő tőle kosarat kap…
p
p Aki semmit nem bíz a véletlenre: sameszával ablakot töret be,
p és a helyszínen teremve (magának) kedvező javítási ajánlatot tesz
p
p Az önként önfélreismerő – az igazmondó tükör ripityára törője…
p és ki mást, pont a hízelgőket, élősködőket stb. a barátjának tekintő
p
p Borúlátó – a ráoperált fekete szemüveges ős-pesszimista…
p Most ugyan még süt a Nap, de majd egész biztosan be fog borulni…
p
p Erkölcsben alkudozó – az ördögnek „csak” a kisujját nyújtó,
p de az nem egy krampuszka: ő menten elkapja és be is darálja…
p
p A csalétekre ráharapó, beetetett és rászoktatott horogra akadó…
p (jó eset, ha menekülést keresve elvonókúrán kín-szenvedve szabadul)
p
p A kevés-drága igazgyöngyét pont a disznók elé elszóró, tékozló
p A hamisgyöngyért pöcegödörbe fejest ugró, becsület-kótyavetyélő
p
p A fogaival a saját sírját ásó, folyamatos önmérgező
p A bélpoklos falánk – akinek már csak a hasa az istene
p
p A tengerbe lankadatlanul vödörrel hiába vizet hordó
p A fölöslegesen és károsan serény, hangyaszorgalmas
p
p Elhallgató, kussoló, szarként lapuló „bölcsen” hallgató
p A cinkos bűnpártoló, vagyis aki így maga is bűnrészes lesz
p
p Aki önkéntesen, teljesen önerőből lett ideiglenes őrült:
p a végzetes tettes, a lerészegedő ön- és közveszélyes ámokfutó…
p
p A heroikus pótcselekvő: például a háta mögött álló Istenért
p jó ügyek szolgálatát mulasztva fölöslegesen-károsan Föld-kerülő
p
p x
Arany János:
BONCZÉK
Boncz urat, én dalom, el ne feledd!
Verebet fog, ha megénekeled,
Mert hiu a fiu rettenetes:
Hírre ha kap neve, szíve repes.
.
Nem fiu már ugyan Boncz, az öreg,
Sőt fia, Náci se mái gyerek,
De kifog ősz hajon, ócska koron
A pamacs, a kefe, bécsi korom.
.
Szép ösi birtokon él a család:
Kapja örökbe a hívatalát:
Napdíjon kezdte az impetrátor,
Nyugdíjon végzi a többi fráter.
.
S merje tagadni akárki fia;
Hogy nem a fő arisztokrácia!…
Fiai, lányai mind csupa Boncz,
Kit csak az új divat ingere vonz.
.
Játszik evésben-ivásban urast,
Félre dehogy tesz egy árva garast.
Volna hat annyi a jövedelem,
Jelszava: „a kiadást emelem!”
.
„Piszkos” az őneki, nem „zsenerőz”,
Aki – talán fukar és maga főz?…
Nem, hanem aki, – ha elveri mind, –
Ad neki ál-ökonómia-szint.
.
Már neki mindene drága legyen!
Hármat igér, ha te tartod egyen;
Tán nem is étel az, amit eszik,
Hanem az ár, ha magasra teszik.
.
Látszani, játszani vágy szerepet,
Otthon elég neki barna retek,
Mert mikor ingadoz a sulyegyen,
Tud takarítni, hogy – páholyt vegyen.
.
Élj „urasan”, apa és fia Boncz,
S hogy ki ne essék szádbul a konc,
Sose köszöntsd a lenyugvó napot,
Ami kel, annak emelj kalapot.
(1877 aug. 30)
*

Arany János
MAGYAR MISI
Magyar Misi ám a legény egyszer a talpán,
Kivált mikor a bajuszát felpödri nyalkán,
Félreüti darutollas túri süvegét,
Majd megbolondul utána a fehércseléd.
.
Minden ujján sárga gyürü Magyar Misinek,
Minden ujján egy szerető, mégsem unja meg;
Ha megúnja, cserbe hagyja őket a hamis:
„Válassz babám, nálam immár szebbet-jobbat is.”
.
Ha megcsalja Magyar Misit hű szeretője,
Nem bolond, hogy érte magát a vízbe ölje:
„Verje meg a három isten” csak ezt kivánja,
Káromkodik nagy bujában egyet utána.
.
Betekint a Dübögőbe, kérni egy italt,
Van neki ott embersége, mig pénzébe’ tart;
De ha elfogy a hitele, parancsolni kezd,
Töri magát Icig zsidó, ha ő ráijeszt.
.
Köti borát fűre-fára, kell vagy nem neki,
Még az utcán elmenőre is köszöngeti;
De jaj annak, aki osztán abból nem iszik!
Szerencse, ha lepedőben haza nem viszik.
.
„Ki a legény a csárdában!” Misi felkiált,
Szereti ő mutogatni erejét s magát;
Máskülönben áldott ember, a légynek se vét,
De ne próbáld kisebbítni a becsületét.
.
Egy az, amit szíve érez s amit szája mond:
Rászedi őt, megcsalja őt akármi bolond;
Agyonütne, ha elvennél tőle egy kovát:
De egy szóért odaadja legszebbik lovát.
.
Esze is van neki annyi mint akárkinek,
Tanulhatott volna ő, de gondolá: minek?
„Nem lehet pap minden ember” – így okoskodék,
„Annyi a tudós közöttünk, hogy fele se kék.”
.
Világlátni, tapasztalni, messze nem megyen,
Legfölebb a vásárokra, hogy tinót vegyen;
Mert van elég apai juss, hogy megéljen ő;
Három vékás földje után – a közlegelő.
.
Mint sebes tűz, a kezében munka úgy halad,
De henyélni jobb szeret ám barna hűs alatt;
Nem is azért dolgozik ő, hogy talán szeret:
Csak ezér’, hogy ne bántsa a lelkiösmeret.
.
Katonának, háborúba menni vágya nincs,
De ha egyszer belekapott bizony párja sincs;
„Hadnagy uram!” így kiált fel magyar-miskásan:
„Vágjuk le mind s menjünk haza, kérem alássan.”
.
Egy szó mint száz, derék fiú a Magyar Misi,
Csak az a kár, hogy maga is ezt nagyon hiszi;
Bölcsesége sem hiányzik, mert nagyon tud ám
Néha-néha bölcselkedni… kivált kár után.
(1852)


p EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA
p A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet
p vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:
p a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza
p
p Itt és most a plusz vagy mínusz végtelen
p emberélet/világminőség, virulás/pusztulás,
p ill. annak boldog-boldogtalan megélése a tét…
p A teljes élet mindenki lehetősége, így „joga”,
p sőt kötelessége!? Az „utolsóból” is lehet első, sőt…
p
p Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
p önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
p de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
p Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
p „ellenségeimmel” elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
p
p A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
p de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
p Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
p ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
p lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
p
p Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
p az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
p Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
p a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
p végül, és egyáltalán nem elsősorban az ún. rejtett hatalmak….
p
p Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
p a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
p Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
p barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
p -hivatása, otthona/hazája, játéka, társasága, mulatsága stb.stb.
p
p Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p
p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p ossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p
p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
p tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
p
p Végső soron csak rajtad múlik, hogy boldogan/boldogtalanul
p éled le ebben a formában első-utolsó isteni ajándék életedet!
p Szabadságra teremtve, felelősséget nem hárítva jó szellemben-
p lélekbátran élj, teljesértékűn, istengyermekként kivirulva, és
p nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
p
p x
