Breughel: Gyermekjátékok (84)

Írta: Nagy Jenő · 2024. május 8.

kb. 6 perc olvasás

GYERMEKJÁTÉKOK

Azaz idősebb Pieter Brueghel mester négyszáz esztendős híres-neves festménye nyomán készült képeskönyv

A művészeti albumnak is tekinthető kötet a már iskoláskorú gyerekeket célozza meg. Pieter Brueghel, 16. századi flamand festő, egyik híres festményét, az 1559-60-ban készült, a Bécsi Szépművészeti Múzeum gyűjteményét gazdagító Gyermekjátékok c. művét elemzi. De nemcsak elemzi, hanem kapunk egy kis művészettörténetet is. Mesél egy kicsit a reneszánszról, a németalföldi festőkről és magáról Brueghelről is, akinek ihletője a mindennapi munka, aki a hétköznapi embert, a szokásait, szórakozásait, a használati tárgyait, az őt körülvevő tájat akarta megmutatni. Ehhez, a jómódú és művelt festő, sokszor bújt álruhába, hogy a parasztok közé vegyülve figyelhesse meg az életüket.

Pieter Brueghel: Gyermekjátékok

A Gyermekjátékok c. festmény nyolcvannégy gyermekek által játszott játékot jelenít meg. Az emberi élet cselekményei (születés, házasság, gyermeknevelés, asszonyi munka, férfiak harcitornája stb.) jelennek meg rajta. A játékok felnőttcselekvéseket utánoznak (mintakövetés, szerepjátékok), e cselekvések szokásokra utalnak, a szokások pedig ősi hagyományokra. Felbukkannak népszokások, hiedelemvilággal kapcsolatos hagyományok, de olyan játékok is, melyek eredete az ókorig dokumentált. Pedig ha ránézünk a képre, ismerős dolgokat látunk, nagyjából még ma is játsszuk ezeket a játékokat, vagy legalábbis játszottuk még a gyermekkoromban, nagymamámnál falusi környezetben.

Pieter Brueghel: Gyermekjátékok (részlet): Kockavetés ősi módon csonttal (itt birkacsigolya). “A csont az egyik legősibb játékeszköz, s minden szerencsejáték őse.”

A festmény maga egy tengerparti kisvárost mutat tavasszal, ahonnan hiányoznak a felnőttek, az utcákat, teret, kertet, folyópartot, árkádokat, szóval mindent, ellepnek a gyerekek, és mindenütt játszanak valamit egyedül vagy kis csoportokban. Ezeket a játékokat, és az ezek mögött felbukkanó szokást, hagyományt, mutatja be a könyv, és ad hozzá némi kultúrtörténeti információt, esetenként párhuzamba állítva a magyar megfelelőjével, változatával.

Pieter Brueghel: Gyermekjátékok (részlet)

A folyóparton, a réten pörögni. Nekem is az egyik kedvenc játékom volt a pöttyös, pörgős szoknyámban forogni, majd gyorsan leülni a fűre. Imádtam, ahogy ring, ahogy szétterül. Ezt teszik ezek a lányok is, a könyv szerint “rózsát csinálnak”. Németalföldön pedig ugyanezt a mozdulatsort a nagy holland sajtok után úgy nevezik, hogy sajtot kerekíteni.

Pieter Brueghel: Gyermekjátékok (részlet)

A világ egyik legelterjedtebb játéka a gólyaláb. Eredetileg sáros, vizenyős, mocsaras helyeken használták. A gólyaláb nagy előnye volt, hogy kímélte a lábbelit. A 19. század második felében a nagykunsági, a sárréti iskolás gyermekek még általánosan használták, de nemcsak ők, hanem a postás is. Az alföldi faláb általában csak térdig ér, és a közepe táján egy-egy talptartó deszka van az oldalára erősítve. Erre lépnek rá, majd a gólyaláb fölső szárát a lábszárukhoz kötik szíjjal. A gólyalábra felállva hosszú botot vesznek a kezükbe, arra támaszkodva járnak vele. Gyakorlott ember bot nélkül is boldogul. A pásztorok magas gólyalábat használtak, hogy a sík rónán messziről észrevegyék az elkóborolt állatot vagy a veszélyt (pl. farkas). Némely afrikai törzsek a maszkos, szertartástáncukhoz használják. A mutatványos-artista kultúrában pedig először Kínában jelent meg, aztán pedig már nem volt megállás.

Mögötte a kuglijáték ősi német változata. Az egyszerű fabábukból – melyek erősen hasonlítanak a régi parasztbabákhoz, vagyis bábokhoz* – kilencet állítottak fel egy sorban. A középső volt a király, annak eldöntése több pontot ért. Fagolyókkal kellett leütni, amiket nem gurítottak, hanem vállból vagy magasra emelt kézből dobtak. (*Az északiak régen azt hitték, hogy a csodálatos lények, tündérek, manók hernyóbábokból kelnek ki. Ezért hasonlít a baba és a báb névalakja sok nyelvben, illetve az itteni babák a bábalakhoz.)

Pieter Brueghel: Gyermekjátékok (részlet)

Gólya viszi a fiát. A mese, hogy a gyereket a gólya hozza (máshol más vízimadár) Európától Amerikán át a Közel-Keletig mindenütt megtalálható. Az egyik teória szerint a gyökerei az ókori görögökig nyúlnak vissza, mégpedig Héra istennőhöz, aki féltékeny lett egy gyönyörű lányra, Gerenára, akit madárrá változtatott. Az összetört szívű Gerena megpróbálta visszaszerezni gyermekét Hérától, amit úgy ábrázoltak, hogy a csőrében visz egy csecsemőt. Régen Norvégiában és Németországban a nyári napforduló az esküvői szertartások és a nászéjszakák beteljesülésének ideje volt. A gólyák éves vándorlásukról pedig tavasszal térnek vissza, éppen kilenc hónappal később, amikor is a napforduló idején megfogant gyerekek születtek. A 19. században pedig Hans Christian Andersen meséje szólt a gólyákról, amelyben elvitték a tóban, folyókban felbukkanó, elhagyott csecsemőket olyan családokhoz, akik megérdemelték a gyermekáldást. Talán a válasz ezekben a momentumokban keresendő. A játék pedig, amikor két gyerek összekulcsolja a kezeit és ráül egy harmadik. A mondóka régebbi változata úgy folytatódik, hogy, “Gólya viszi a fiát, elejti a tojását.” A kézen ült gyereket leejtik, aki így “megszületik”. Alatta egy kislány sípon és dobon játszik, amiket ősidők óta használtak gyermekjátékként is, de ezek a hangszerek gyógyító varázseszközök is egyes kultúrákban… a népdalban pedig síppal, dobbal, nádi hegedűvel gyógyítják a gólyát…

Mellette pedig egy kisfiú vesszőparipán lovagol. Ez a reneszánszban magának a gyermekségnek a jelképe. Az ősi hiedelmek szerint pedig el lehet vele lovagolni egy másik világba, mesevilágba. Pl. a vasorrú bába is boton vagy seprűn lovagol. És ha már seprű…

Pieter Brueghel: Gyermekjátékok (részlet)

Egy lány az ujján seprűt egyensúlyoz. A seprű a legelső takarítóeszköz, amit az ember feltalált. Már az ókorban is ismert volt és Ézsaiás könyvében is szerepel. A germán hiedelemvilágban életjelkép, talán mert a tisztasághoz kötik. Ujjon táncoltatva: az élet ingatagsága. Földbe szúrva pünkösdkor: az élet fája, melyet körültáncolnak. Másutt tavasszal elégették, hogy jobb legyen a termés. A seprű varázsszerszám a mesék birodalmában: ezen utazik az egyszeri fiú Tündérországba, de a boszorkányok is ezen lovagolnak. A varázserejű, seprűn lovagoló, repülő boszorkányokat legelőször 1453-ban említik. Ennek a hiedelemnek az a valószínű eredete, hogy a középkorban a kábítószerélvezők a kellemetlen mellékhatások elkerülése érdekében (pl. hányinger, hányás) hallucinogén főzetekkel bekent rudakat dörzsöltek a bőrükhöz, nyálkahártyájukhoz (nem a szájukra kell gondolni, erről részletesebben itt). A hiedelem népszerűsítése pedig a Forbes szerint Shakespeare-nek is köszönhető. A magyar népi hagyományban sokféle babonát kapcsolnak a seprűhöz – ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a nyírfának, amiből leginkább készítették, mágikus erőt tulajdonítottak. A seprű távol tartotta az ártó, rontást hozó lényeket, ezért például az ajtóba támasztották, átcsurgatták rajta a vetőmagot, megcsapkodták vele a „megrontott” állatokat. Vihar elhárítására seprűt dobtak ki az udvarra. A fiatal anya ha az ágyból kikelt, seprűt tett a maga helyére, nehogy a rossz szellem feküdjön a kisbabája mellé. Japánban a seprű neve: hahaki, azaz anyafa.

Pieter Brueghel: Gyermekjátékok (részlet)

A fentebbi képrészleten hat fiú lóbál egy hetediket, aki kelletlenül tűri. A magyar gyerekeknek egy dalocska is társul a képhez: „Zsip-zsup, kenderzsup, ha megázik, kidobjuk”. Vagyis a meghintáztatottat a mondat végén ellódítják. Ez a dalocska viszont kapcsolódik a kenderhez, a kenderáztatáshoz, melyből a vászon készült a fonóban. Hogy hogyan? Itt van erről egy részletes leírás. Németalföldön „venyigecsomót” lóbáltak, ezzel bűntették a részegeskedőket. Ilyen kényszerű hintáztatásra ítélték már a régi rómaiak is azokat, akik bort ittak, anélkül, hogy akár egyetlen szőlővesszőt is a földbe dugtak volna. Vagyis ez a népszerű, tréfás játék nem más, mint a borisszák megcsúfolása.

Ez egy szubjektív válogatás volt a játékokból, a kötet ennél sokkal több érdekességet rejt magában. Érdekes és izgalmas dolog barangolni a festményen kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

(Források: a könyv, wikipédia, magyar és angol nyelvű cikkek)

A felnövekvő ifjúság épülésére kigondolta és tervezte, Kass János képíró. Bevezette és különféle magyarázatokkal kiegészítette, Lukácsy András játékok és szokások búvárlója. Versekkel ékesítette, Weöres Sándor.
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 1981