TÁRSADALMI ELIT – III.

Bölcs-balga/boldog-boldogtalan

Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló

Jóisten országa és/vagy földi pokol

Hivatások, árulások és pokoljárások

A társadalmi elit, a kiválasztottak – III.

A fejétől-szívétől ficánkol/bűzlik a hal

Legszebb hivatás/leghitványabb mesterség

Vörösmarty Mihály

Gondolatok a könyvtárban

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
„Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait.”

Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény – véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.

Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket – midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette – csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek – s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt – a jók a rosz miatt –
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?

Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez „ember!” advák örökűl –
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.

És mégis – mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.

Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

p 1

p A közmondás szerint: mondd meg az igazat, betörik a fejed

p A maga útját kell járnia: nincs kit követni, utánozni, kérdezni

p A lényegi hasonlóságra-különbségre redukálva ismertet Tanokat

p A lemaradókat nem felzárkóztatom, dehogyis: végleg leszakítom

p

p 2

p A szellemi élet munkáját versengve-együttműködve megosztó

p A lelki-érzelmi zsarolás napi gyakorlata tette avatott mesterré

p A lelki szegény/szent együgyű boldogsága adva van, neki feladva

p A lelki kínvallatást szakszerűen, invenciózusan, rád szabva végző

p

p 3

p A lelki elsősegélykérő telefonhívásra csak rébuszokban válaszol

p „Boszorkánykonyhában” mindig a szponzor szája íze szerint főző

p A leggyengébb bizonyítványa legkiválóbb magyarázatát adja elő

p A légvárad lerombolja, de nem hagy a lelki hajléktalanok sorában

p

p 4.

p Tüzetesen vizsgálja: a kompromisszum nem megalkuvás-e?

p A legrosszabb ügyeket akar/tud a lehető legjobban képviselni

p A nagy küzdelmet a kísértő ördögeivel folytató – haditudósító

p A legnagyobb kollekció szégyenbélyegzőkből – stigmatizál is!

p

p 5

p A legnagyobb áldozattól sem riad vissza, ha ezt mástól követeli

p A legkritikusabban figyeli: milyen játék, könyv kerül gyerekkézbe

p A legkisebb, napi rossz hírbe is beleképzel(tet) egy rémdrámát

p A lehetséges következményt előrevetítve beszél le szándékodról

p

p 6.

p A lehető legkisebb kockázattal tör a lehető legnagyobb haszonra

p Azt jól tudom, hogyan kell gyorsan emberi-szakmai hitelt rontani

p A leggazdagabb virtuális kínálatot nyújtó: életpótlék, pótszer stb.

p A zsarnok óhajára elemi létszükségletet is fényűzésnek minősítő

p

p 7.

p Legegyszerűbb ügyet is addig bonyolít: isten se igazodik ki rajta

p A dörzsölt hétpróbás, sztárügyvédes nagy gazembert is elkapjuk

p A legbűnösebbnek is keresi a mentő körülményt s irgalmat is kér

p A leendő vásárló eszére-szívére hatva csak jó bornak fest cégért

p

p 8.

p A langyost kiköpi az Úr? Jó, hát akkor ő forrófejű fanatikus lesz!

p A kutyámba én is beletörlöm a lábam: szellemi fölénnyel alázok

p A kultúrházat kocsmává, a könyvtárat videotékává züllesztem

p A kultúra reguláris katonái/tisztjei mellett szükséges partizán is

p

p 9.

p A kis kudarcok is le- és megtörik, a könnyű sikerek korrumpálják

p Elhíreszteli, „bizonyítja”, hogy a Sátán e világ ura: add meg magad!

p A krampuszkásított kisördögöt gügyögve helyezem a játékpolcodra

p A Gonoszt hol jelentéktelennek, hol meg mindenhatónak ábrázolom

p

p 10.

p A közszolgálatban elkövetett bűnöket nyilvánosan kell megvallani

p A közvéleményt addig és úgy kutatom, míg csak engem nem igazol…

p A közönség érdekében is kibírni a direktor-rendező magalázásait

p A közért nem saját bőrét viszi vásárra: más farkával veri a csalánt

p

p 11

p Meghirdetem az elvi harcot, majd luxusautón rögvest elviharzok

p A közérdekre hivatkozva Én hagyom el elsőnek a süllyedő hajónkat

p A kőszívűeknek is prédikálunk, de disznók elé gyöngyöt nem szórunk

p A könyvtárban a videotéka és az ingyen-vécé lehetősége ragad meg

p

p 12

p A könnyebb szellemi/intézményi ellenállás irányaiba araszol előre

p Ha csurran-cseppen a koncból, póráz/szájkosár ellen nem tiltakozó

p A komornyik szemszögéből „deheroizál”, sárba ránt egy Nagy Embert

p A kocsmagőztől megtáltosodva menten kifordítaná sarkából a világot

p

p 13.

p A be/hozzászóló kívülálló szólásszabadságát önkényesen korlátozó

p A kíváncsi utódjelöltnek a pálya szépségét-rondaságát is ecsetelő

p A kitüntetést az át – nem – vételével mi magunk is fel/leértékeljük

p Kiszámíthatatlanul hullámzó kultúr/tudománypolitikát elszenvedő

*

Társadalmi elit

Azokról az emberekről adok itt értékelő jellemzést,

akik képességük, végzettségük, helyzetük stb. folytán

az átlagosnál jóval többet használhatnak/áthatnak nekünk.

mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.

A hivatásuk magaslatán állókról, az emberiség jótevőiről,

akik a jót jól csinálva nagy segítséget nyújtanak másoknak,

papok, bölcsek, tanítók, gyógyítók, tudósok, művészek, vezetők,

akiknek sokszor a pokoljáró dudás sors a jutalom/büntetés….

És azokról, akik hivatástudattal és lelkiismeretesen stb.,

de épp a rosszat csinálják jól: a summa cum laude végző,

magát továbbképző, de a mai protokollt követő-betartó,

betegséget „gyártó”, fenntartó, súlyosbító diplomás orvos.

És végül, de nem utolsósorban azokról az áruló írástudókról,

akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,

akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,

de cinikus/ellenséges – szellemi – méreggel oltatók/oltók stb. stb.

p.s.:

Valamennyire mindenki „értelmiségi”, vezető, segítő,

ahogy pl. a családfő, a szülő pap, nevelő, tanító, gyógyító stb.

A jó édesanya a gyerek legnagyobb kincse, de van mostoha is,

sőt még ennél is rosszabb: a majomszerető, kényeztető stb. stb.