kb. 1 perc olvasás
SZENVEDÉLY ÉS SZENVEDÉS
… A szerelem, ha igazi, mindig halálos.
Úgy értem, nem célja a boldogság, az idill,
a kéz a kézben,
az andalgás, holtomiglan-holtodiglan virágzó hársfák alatt,
melyek mögött a tornácon lámpa szelíd fénye világít,
s az otthon dereng, hűvös illataival…
Ez az élet, de nem ez a szerelem.
Komorabb láng ez, vészesebb.
Egy napon eljön életedbe a vágy,
hogy megismerjed ezt a pusztító szenvedélyt.
Tudod,
mikor az ember már nem akar
egészségesebb, nyugodtabb, kielégültebb lenni
egy szerelemtől,
hanem lenni akar, teljesen, a pusztulás árán is.
Később jön ez;
sokan nem ismerik meg ezt az érzést, soha…
S aztán van az, hogy az ember egy napon megérti,
mit akar az élet a szerelemmel,
miért adta ezt az érzést az embereknek?…
Jót akart velük?…
A természet nem jóságos.
A boldogságot ígéri nekik ezzel az érzéssel?
A természetnek nincsen szüksége ilyen emberi ábrándokra.
A természet csak teremteni és pusztítani akar, mert ez a dolga.
Kegyetlen, mert terve van és közömbös, mert terve emberen túli.
A természet megajándékozta az embert a szenvedéllyel,
de megköveteli, hogy ez a szenvedély feltétlen legyen.
/Márai Sándor :Az igazi/