SZENT ANASZTÁZIA

Keresztény Magyarország Portál – Napi Szentje – 2012. December 25. 

Nap szentje: SZENT ANASZTÁZIA 

Anasztázia előkelő római család leánya volt, atyja Praetaxatus, tekintélyes pogány férfiú. Krisztus hitére anyja, a keresztény Fausta és Szent Chrysogonus oktatta. Publiushoz adták feleségül, de ő gyengélkedést színlelve mindig távol tartotta magát a házasélettől. Mikor aztán tudomására jutott a férfinak, hogy felesége, egyetlen szolgálója kíséretében, ócska ruhában járja a keresztények börtöneit, és alamizsnát osztogat közöttük, olyan szigorú őrizet alá vetette, hogy még a táplálékot is megvonta tőle. Így akarta elpusztítani, hogy aztán hatalmas birtokaiba beleülve élhesse feslett életét. Anasztázia már azt hitte, hogy ott fog meghalni, s panaszos leveleket küldözgetett Chrysogonusnak, az pedig vigasztaló levelekkel válaszolt. Időközben férje meghalt, ő pedig kiszabadult börtönéből. 

Volt három gyönyörű szolgálóleánya, három nővér: Agape, Chionia és Irene. Keresztények voltak, s nem engedelmeskedtek a prefektus utasításainak; erre az bezárta őket egy kamrába, ahol a konyhai edényeket tárolták. Szerelemre gyulladt irántuk, és bement, hogy buja vágyát kitöltse rajtuk. S miközben magán kívül őrjöngve azt hitte, hogy a szüzeket tapogatja, lábasokat, tálakat, fazekakat meg ilyesmit ölelgetett-csókolgatott. Jól kitöltötte ezzel a kedvét, s koromfeketén, éktelenül szétszaggatott ruhában jött ki onnan. Mikor szolgái, akik az ajtóban vártak rá, meglátták, hogy milyen állapotban van, azt gondolták, hogy gonosz szellem szállta meg. Nekiestek, ütötték-verték, majd elfutottak, és otthagyták magára. Elment a császárhoz, hogy panaszt tegyen, de egyesek megvesszőzték, mások szembeköpték, ismét mások sárral és porral hajigálták meg, azt gyanítván, hogy ártó szellemmé változott. Az ő szemei azonban elhomályosultak, hogy ne lássa a maga éktelenségét. Ezért aztán igencsak elcsodálkozott, amikor mindenki így kinevette, hiszen hozzászokott, hogy nagy köztiszteletnek örvend. Úgy látta, hogy ő is, meg a többiek is fehér ruhát viselnek. Végül mások világosították föl éktelenségéről. Arra vélte a dolgot, hogy a leányok bűbájos mesterkedése tette csúffá. Megparancsolta hát, hogy a szeme láttára vetkőztessék le őket, hogy legalább így megláthassa mezítelenségüket. 

A leányok ruhái azonban úgy hozzáragadtak a testükhöz, hogy semmiképpen nem lehetett lehúzni róluk. A prefektus ámult-bámult, és hortyogva mély álomba szédült. Hiába rázták, fölébreszteni nem tudták. A szüzek később elnyerték a vértanúk koszorúját. 
Anasztáziát a császár átadta egy prefektus kezébe, hogy ha sikerülne rávennie az áldozatbemutatásra vegye feleségül. Mikor azonban a prefektus lakószobájába vezette, és át akarta ölelni, azon nyomban megvakult. Az istenek elé járult, szabadulást kérve. Azok ezt a választ adták neki: „Mivel megszomorítottad Szent Anasztáziát, a mi kezünkre kerültél; mostantól kezdve mindörökké velünk együtt kínzatol a pokolban.” Hazavezették, s szolgáinak karjai között végezte életét. 
Akkor Anasztáziát egy másik prefektusnak adták át, hogy tartsa őrizet alatt. Ez a prefektus hallott arról, hogy Anasztázia mérhetetlen vagyonnal rendelkezik, ezért négyszemközt így szólt hozzá: „Anasztáziám, ha keresztény akarsz lenni, tedd meg, amit Urad megparancsolt. Hiszen ez az ő parancsa: »Mindaz, aki ellene nem mond mindeneknek, amiket bír, nem lehet az én tanítványom« (Lk 14,33). Add hát nekem mindenedet, s menj, amerre látsz – így leszel igazi keresztény.” A leány így válaszolt neki: „Az én Istenem parancsa; »Add el mind, amid vagyon, és add a szegényeknek!« (Lk 18,22; Mk 10,21) – nem pedig a gazdagoknak. Minthogy tehát te gazdag vagy, Isten parancsa ellen cselekednék, ha valamit is neked adnék.” Ekkor Anasztáziát kegyetlenül bebörtönözte és éheztette. Szent Teodóra azonban, aki akkor már elnyerte a vértanúk koszorúját, két hónapon át, égi eledellel táplálta. Végül kétszáz szűzzel együtt a Palmana-szigetekre vitték, ahová sokakat száműztek Krisztus nevéért. Néhány nap múlva azonban a prefektus mindannyiukat magához rendelte, és Anasztáziát karóhoz kötözve megégette, a többieket pedig a legkülönfélébb kínzásokkal pusztította el. Egyikük, akit Krisztusért már többször is nagy kincsektől fosztottak meg, ezt mondogatta: „Legalább Krisztusomat nem veszitek el tőlem.” Apollónia pedig egy kertben, nagy tisztelettel elhantolta Szent Anasztázia testét, s később templomot emeltek föléje. 
Diocletianus alatt szenvedett vértanúságot, aki az Úr 287. esztendeje táján kezdett uralkodni. 

Forrás:Jacobus de Voragine: Legenda aurea