Ember, szerelem, család Mesterség és foglalkozás, művészet és hivatás

Szegények bábája

Írta: Nagy Jenő · 2017. április 28.

kb. 2 perc olvasás

Szécsi Mária
Szegények bábája
Egy bába emlékei, 1928-1956

TARTALOM, FÜLSZÖVEG, UTÓSZÓ


Tartalom

Bába? Szülésznő?
Tehénvásár
Feddés
A bába és a belgyógyász
Kegyes hazugság
Cigányoknál
Babona
A jószág az első!
A torzszülött
Bába-rigmus nagygazdáéknál
Mentőautóban
A halál
Anya, bába, kocsis
Az orvosok is meghallgattak!
Ikrek napja
A nagy szerelem
A harcok alatt is szültek
Ágyúdörgésben
Bába az „intézetben”
Utószó
Függelék

Fülszöveg

Ma már nem bábák, hanem szülésznők vannak. De én annak idején még bába voltam. A „bába” – az Új Magyar Lexikon szerint – „gonosz öregasszony, a magyar népmesékben szinte a boszorkánnyal azonos személy.” A „szülésznő” – szintén a hivatkozott lexikon szerint – „a terhes, szülő- és gyermekágyas nő, vagy újszülött vizsgálatával, illetve ápolásával hivatásszerűen foglalkozó személy.” Régen mi még „bábák” voltunk, de mi nem voltunk gonosz öregasszonyok. Minket tiszteltek, szerettek a faluban és „kedves bábanéni”-nek szólítottak. Mi nemcsak a terhes nők vizsgálatával és ápolásával foglalkoztunk, hanem szüléseket vezettünk le emberfeletti munkával, igen nehéz körülmények között, magányos tanyákon, orvostól, emberlakta környéktől távol. Néha teljesen egyedül harcoltunk az Életért.

Utószó

Van-e fontosabb dolog, mint az Élet? S lehet-e szebb hivatás, mint egy szülő nőnek segítségére lenni azokban az órákban, amikor gyermekét a világra hozza?

Mint képesített bábaasszony, Édesanyám – Szécsi Mária e hivatást gyakorolta a legnagyobb lelkiismeretességgel és önfeláldozással közel harminc esztendőn át.

Emlékezései hitelesen vallanak nemcsak szűkebben vett munkájáról, de a harmincas-negyvenes évek alföldi tanyavilágáról, az ott élő emberek küzdelmes életéről, szűkös életkörülményeiről.

„Soha nem féltem, csak siettem, nehogy elkéssek!” – írja a szerző azokra az alkalmakra utalva, amikor hóban, fagyban, úttalan utakon, nem ritkán vaksötét éjszakákon egyedül és gyalogosan sietett a távoli tanyákra, hogy jelenlétével és tudásával segítségére legyen a világot kínok között új élettel megajándékozó asszonyoknak.

De vajon félhet-e az aki az Élet, a Jövő megújulásának ünnepi pillanatainál bábáskodik?!

Édesanyám – már dédnagymamaként – 1984-ben, 84 éves korában, életét mindig mások szolgálatában töltve hunyt el. Ennek a könyvnek a megjelentetésével Neki kívántam emléket állítani.

Leánya – Mária

Budapest, 1998. április 10-én