kb. 1 perc olvasás
Bécsben Caspar von Zumbuschnál tanult 1876 és 1880 között, már 1877-től kiállító művész volt. Fiatalon feltűnt Önarcképmása és Perseusa (1882) című szobraival. 1880-ban már épült a budapesti Operaház, s az építkezésnél épületszobrok elkészítésére nyert pályázatot, elkészítette a két homlokzati párkányszobrot (Cherubini, Spontini), ezután 1881-ben megbízást kapott Erkel Ferenc és Liszt Ferenc ülő alakjainak megformázására az épület főbejáratához. Ettől az időtől kezdve 40 éven át ő volt Magyarország legfoglalkoztatottabb emlékműszobrásza, állami, egyházi és magán megrendeléseket kapott. Egyben a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola tanáraként tevékenykedett szintén mintegy 40 éven át. Műterme Budapest VI. kerületében, az Epreskertben volt.
A görög-római művészet tanulmányozása erősen hatott az ő stílusára, de az aktuális nyugati stílusokat is kipróbálta (impresszionizmus, eklektika, szecesszió), s hamarosan kialakult az ő egyéni stílusa, a témát kifejteni, megmutatni a legmegfelelőbb eszközökkel (anyag, stílus). 1900-ban a párizsi világkiállításon Anyánk c. életnagyságú, fehér márványból készült szobrát grand prix-díjjal jutalmazták. Köztéri, egyházi szobrai és síremlékei mellett nagyon értékesek az ő portrészobrai, köztük:
Arany János (c. 1882)
Lotz Károly (1884)
Schickedanz Albert (1884)
Liszt-maszk (c. 1886)
Pulszkyné (1890)
Jászai Mari (1893)
Vajda János (1894)
Szilágyi Dezső (1895)
Felesége (c. 1896)
Olasz katonatiszt (1919)
Szobrai napjainkban is köztereinket, emlékhelyeinket díszítik, számos műve a kistapolcsányi kastélyparkban és a Magyar Nemzeti Galériában, Szegeden a Dóm tér-i Nemzeti Emlékcsarnokban látható.
Kép:Anyánk c. szobra