kb. 7 perc olvasás
vitéz Somogyváry Gyula:
Egy kidőlt fatörzs előtt
Vénülő fűz az istenadta.
Úgy állt napfényben, zivatarban,
mint akinek már úgyis mindegy,
hogy könny pillangók keringnek
körötte, vagy a hópihék.
Számba se vette él-e még
Vénülő fűz az istenadta
s a Duna zúg, oson alatta
nagy idő óta, zajtalan.
A vén fűz meg csak ráhajolva
– mint hogyha titkon hallgatózna –
merengve nézi. Így suhan,
áramlik, s vissza sohse jő,
Isten szolgája az Idő.
Idők partján állt, s vénült egyre,
lombot nevelt, meg levetette,
s kérgesedett az istenadta.
Csodát ugyan ki látna abban,
hogy vénülünk – itt ez a rendje –
csak a víz jár a végtelenbe
meg az Idő. Mert mind elmúlunk,
a gyökerünkből kifordulunk;
mi termő volt mibennünk itten,
magához hívja majd az Isten,
s a régi fa avarrá vál.
Egyszerre csak jön egy őszi szél
és kettéroppant majd a tél,
az utolsó szál vén gyökér
s a fa kidől, és tovahordják
és szétkorhasztják a habok.
A fűz már belenyugodott.
S akkor, egyszerre, más vihar
hajtott föl villámaival,
bömbölt, zúgott, mint ördögátok
s gyilkolta, zúzta a világot –
hagyjuk! A gondolat is fáj,
az ember szinte nem talál
pontot e meggyötört világon,
hol, mint madár a tarlott ágon,
csak percre is nyugvást találjon.
És lám, a fűz, az istenadta,
törten és csonkig hasogatva
– mikor úgy vélted, vége már –
egy szál gyökérből újra hajt
s lerázva kínt, ezernyi bajt
új gallyra törtet, s fényre vár!
Én Uram Isten! Hát e vén
még élni kíván S ölremén
az életért S új harcba kezd
Hát hányszor kell megölni ezt,
hogy magát végül is megadja
Megrendülten és áhítatba
nézem e kérges bajnokot.
S ámulva látom, hogy amott
tovább is hajt egy másik ág,
nem, nem ez nem hagyja magát
Talán csak egyetlen gyökér,
az utolsó, de él, de él
s míg él hitében verhetetlen!
Hát hajtja, egyre vérmesebben, a nap felé új sarjait!
S én röstelkedve állok itt
hát ez a vénség, ez tanít
új reménységre engemet,
akit már szinte eltemet
a kín s a gond nehéz avarja,
hogy nincs halál, nincs elmúlás
– amíg azt Isten nem akarja!
Nézem ez újból sarjadót
és elordítom harcosan
halljátok meg ti korhadók
– kik úgy hittétek, vége van –
bénák, roncsok és összetörtek,
kiégettek és meggyötörtek!
Nincs még halál! Nincs még enyészet!
Még nem végzett velünk a végzet!
S legyen bár hegynyi omladék,
mely ránk zuhant kivájja még
győzelmes útját minden águnk,
s hajtunk, sarjadunk, kivirágzunk,
mert istenáldott dacban égünk
és csakazértis százszor élünk!
Vitéz Somogyváry Gyula,
1929-ig Freissberger Gyula (írói nevén Gyula diák)
(Füles, 1895.április 21. – Budapest mellett, 1953. február 12.)
író, újságíró, országgyűlési képviselő.
A Sopron vármegyei Fülesen született, apja a nagycenki Széchenyi-uradalom gazdatisztje volt. Fiatalon megmutatkozott az irodalomhoz való vonzódása, 13 évesen jelent meg első írása nyomtatásban egy vidéki lapban.
Az első világháború alatt 3 évet szolgált az orosz, román és olasz fronton. A háború végén tartalékos főhadnagy volt, 1918-ban betegség miatt tért haza. Ez követően részt vett azellenforradalmi szervezkedésben Dormándy Géza és Lemberkovics István oldalán. Ebben az időben irredenta versei jelentek meg. Érdemeiért 1929-ben[m 1] Horthy Miklós vitézzé avatta.
1920-ban a Magyar Távirati Iroda (MTI) vidéki osztályának osztályvezetője lett, 1928-tól a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. irodalmi igazgatója. A hangjáték műfajának magyar elnevezője és magyarországi meghonosítója. Az 1920-as évek elején Gyula diák néven verseket, később történelmi és világháborús regényeket, színműveket írt, némi németellenes éllel. Tagja volt a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak.[1] Részt vett a Gömbös-féle Fajvédő Párt, illetve az Ébredő Magyarok Egyesületemegalapításában, egyúttal alapító tagja lett a fajvédő szövetségnek is. Gömbös hívének számított.
1935-ben a csornai körzet országgyűlési képviselőjévé választották a Nemzeti Egység Pártja(NEP) színeiben. 1939-ben a Magyar Élet Pártjává átnevezett NEP jelöltjeként újra megválasztották. Náciellenes megnyilvánulásai miatt két nappal Magyarország német megszállása után, 1944. március 21-én a németek letartóztatták és a mauthauseni koncentrációs táborba vitték. 1945-ben hazatért, de a kommunista rendszer nem vette tudomásul érdemeit, humanista szellemiségét. Nyugdíját a Magyar Rádiótól megvonták, személyét teljesen elszigetelték, a rádió igazoló bizottsága eltiltotta minden publikációs lehetőségtől. Időközben leányát koholt vádak alapján tíz esztendeig tartó Gulag-rabságra ítélték, fiát hadifogolyként a Szovjetunióban tartották. 1950-ben betiltották minden művét, majd budai lakásán az ÁVO letartóztatta és Kistarcsára internálta. 1953-ban az internálótáborból a fővárosba szállítás közben, máig sem felderített körülmények között szívroham következtében halt meg.[2][3]
vitéz Somogyváry Gyula (Gyula diák)
Művei
- Gyújtogatás – versek: 1919-1921 Székesfehérvár 1928.
- Idők sodrában (versek) 1926.
- Éjfél után (versek) 1927.
- A fejedelem stafétája (regény) 1927.
- Dal, amelyet nem daloltak végig (regény) 1928.
- Éjfél után (versek) 1929.
- Barabás Béla 1931.
- Virágzik a mandula (regény) 1933.
- Kitagadottak (dráma) 1933.
- Hűség (dráma) 1934.
- A Rajna ködbe vész 1935.
- Ne sárgulj, fűzfa! (regény) 1939.
- És Mihály harcolt 1942.
- És mégis élünk (regény) 1936.
- Virrasztó a ködben (versek) 1938.
- Vitéz Somogyváry Gyula versei 1940.
- A város meg a sárkány (regény) 1939.
- A pirossapkás kislány (regény) 1941.
- A hadtest hű marad (regény) 1942.
- Kalendárium 1943.
- Katonacsillag megfordul (regény) 1944.
- A vihar a levelet… (regény) 1947
- A Tűzoszlop (regény) 1947.
Újabb kiadások
- A Rajna ködbe vész, Duna Kiadó, Zürich, 1970.
- A város meg a sárkány, Duna Kiadó, Zürich, 1972.
- Ne sárgulj, fűzfa!, Auktor Kiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-7780-03-3
- A Rajna ködbe vész, Auktor Kiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-7780-02-5
- Virágzik a mandula, Auktor Kiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-7780-00-9
- És mégis élünk, Gilde, Fahrwangen, 1995, ISBN 3-9520846-1-1
- A város meg a sárkány, Gilde, Fahrwangen, 1997, ISBN 3-9520846-7-0
- A Rajna ködbe vész, Korona Kiadó, Budapest, 2000, ISBN 963-9191-77-9
- Somogyváry Gyula összes versei és műfordításai, Auktor Kiadó, Budapest, 2001, ISBN 963-7780-76-9
- Ne sárgulj, fűzfa!, Auktor Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-7780-81-5
- És Mihály harcolt, Auktor Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-7780-82-3
- Virágzik a mandula, Auktor Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-7780-80-7
- Vihar a levelet, Auktor Kiadó, Budapest, 2003, ISBN 963-7780-87-4
- És mégis élünk, Auktor Kiadó, Budapest, 2004, ISBN 963-7780-91-2
- A pirossapkás kislány, Auktor Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-7780-97-1
- A város meg a sárkány, Auktor Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-7780-94-7
- Katonacsillag megfordul, Auktor Kiadó, Budapest, 2006, ISBN 963-9676-00-4
- A hadtest hű marad, Auktor Kiadó, Budapest, 2006, ISBN 963-7780-98-X
- Vasfejű a vásárban, Auktor Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 978-963-9676-05-3
- A Rajna ködbe vész, Auktor Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 978-963-9676-03-9
- A Tűzoszlop, Auktor Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 978-963-9676-01-5
- Dal, amelyet nem daloltak végig, Auktor Kiadó, Budapest, 2008, ISBN 978-963-9676-02-2
- A fejedelem stafétája, Auktor Kiadó, Budapest, 2008, ISBN 978-963-9676-06-0
