kb. 2 perc olvasás
Fölhívás
A választásokon győztes pártszövetség vezetője újabb politikai fordulatot ígért. Mi, akik részesei és némiképp előmozdítói voltunk a húsz év előttinek, most óva intünk az egyszer már elkövetett hibák ismétlésétől.
A rendszerváltásként elhíresült események rácáfoltak szándékainkra és reményeinkre. Egyetlen – nem lebecsülendő – hozadékuk annyi volt, hogy véget vetettek hazánk katonai megszállásának, de nem vezettek igazságtételhez, az ország lakosságának túlnyomó többsége számára pedig inkább rosszat, mint jót hoztak. Míg a kommunista diktatúra nem függetlenedhetett azoktól, akikre névleg támaszkodott, addig az alakuló és sajnos csak nevében polgári berendezkedés haszonélvezői szabadon garázdálkodhatnak. Ténykedésük legszörnyűbb következménye nem is az általános elszegényedés – elvégre korábban hozzászokhattunk már a nyomorúsághoz -, hanem az egyetemes kiszolgáltatottság. Ma bárki megfélemlíthető az éhség vagy a fedél nélkül maradás rémével. E tartósnak ígérkező állapot megalázó, és gerinctelenül nem élhetünk emberi életet.
Hol rontottuk el húsz éve a dolgunkat? Azzal, hogy kinyilvánítottuk közös akaratunkat, befejezettnek tekintettük a politikai tevékenységet, és talán nagyhatalmi befolyásra, talán saját beidegződött félelmeinkre hallgatva nem gondoltuk át, mit akarunk, és mire van szükségünk ahhoz. Félreálltunk a rohamozó akarnokok elől, és menlevelet adtunk a vétkeseknek. Még csak bűneik megvallására sem voltunk kíváncsiak, nemhogy a bocsátkérésüket óhajtottuk volna. A múltja elől pedig senki el nem bújhat. Keserves tapasztalataink birtokában most kívánjuk, kérjük és követeljük a regnáló hatalomtól: ne engedjen a múltfelejtés lusta kényelmének. Nézzen szembe azzal, amit a kommunisták és utódaik elkövettek az elmúlt hatvanöt év során! Semmiféle pillanatnyi haszon reményében ne takargassa, mentegesse bűneiket. Húszévnyi szemforgató magyarázkodás, mellébeszélés után teregesse ki végre a diktatúra szennyesét, és hozza nyilvánosságra titkosszolgálata tagjainak, vezetőinek, és a buzgalmukból profitálóknak teljes névsorát. Szerezzen érvényt mindnyájunk információs önrendelkezési jogának, és tovább már ne az ügynököt, valamint tartótisztjét védje áldozataival szemben!
Szakítson a besúgásra alapozó állameszmével, hiszen a túlnyomó többség fölhatalmazásának birtokában arra úgysincs szüksége. Nagyobb figyelemmel és körültekintéssel válogasson a szolgálatába szegődök között, mert a húsz évvel ezelőtti fordulat másik nagy tanúsága a hiteles emberek hiánya volt. Ahogy meglódult akkoriban a húsosfazekak közelébe törekvő mihasznák siserehada, úgy most is fenyeget a csinovnyik lelkületű arctalanok áradata. A Tovaris, konyec! plakátról ismerős zsíros tarkójú ingyenélők helyett hiteles embereket kívánunk, kérünk és követelünk minden fontos közéleti pozícióba!
Nem elég ünnepélyes nyilatkozatokban deklarálni szakításunkat a sötét, tragikus múlttal, nélkülözhetetlen e szakítás törvényi megalapozása is. A kommunizmus bűneit éppúgy elévülhetetlennek kell minősíteni, mint párját, a fasizmuséit! Senki se menthesse ki magát arra hivatkozással, hogy régen volt, talán igaz se volt, mert csak így, a tisztázás szándékának egyértelmű támogatása révén szembesülhetünk saját lelkiismeretünkkel, és dolgozhatjuk föl az elszenvedett vagy éppen az általunk okozott traumákat. Kívánjuk, kérjük és követeljük, hogy a leendő alkotmány tegye lehetővé e törvény becikkelyezését és garantálja működését!
Végezetül néhány szó magunkról is: korántsem bérért, busás haszon vagy fényes karrier reményében vállaltuk a rizikót. Zokszó nélkül tűrtük margóra szorulásunkat, éveink és egészségünk fogytán azonban már arcpirítónak ítéljük helyzetünket. Jóllehet tevékenységünk megítélése nem a mi feladatunk, méltányosnak tartanánk, ha tetteinkért nem büntetnének tovább, és legalább annyi esélyhez jutnánk, mint egykori üldözőink.
Kérjük, fontolják meg és ne hagyják válasz nélkül fölhívásunkat.