kb. 13 perc olvasás
A házasságnak befellegzett?
2011. február 08., kedd
Szerző: hvg.hu
Jó ideje tudjuk már, hogy egyre inkább alábbhagy a házasodási kedv. Mindemellett az alternatív együttélési formák, főleg az élettársi kapcsolatok népszerűsége tapasztalható, ám ez sem kompenzálja az elmaradt házasságkötéseket. Kétségkívül visszaesett a tartós párkapcsolatban élők aránya, miközben nem ritkák az úgynevezett látogatói párkapcsolatok, illetve a szingli életformát választó fiatalok sem. Február 13. a házasság világnapja.
Míg a jogászok, pszichológusok és szociológusok szinte egyöntetűen amellett állnak ki, hogy a jogilag szabályozott házastársi kapcsolat mind a felek együttélése során, mint a kapcsolat esetleges felbomlásakor felmerülő vitákban biztosabb és jobban működő modellnek bizonyul az élettársi viszonyhoz képest, akadnak nézetkülönbségek az utóbbi forma szabályozásának kérdésében – számolt be nemrég a jelenségről a Thelegraph.
Vannak szakértők, akik elkerülhetetlennek tartják, hogy a társadalmi változások miatt a házasságnál lazább köteléket jelentő, egyre gyakoribb élettársi kapcsolat jogi szabályozása. Az irány mellett lándzsát törők szerint mivel a szabadabb együttélés választásának növekvő trendje megállíthatatlan, ezeknek a pároknak is meg kell adni bizonyos alapvető jogi védelmet, ami a kapcsolat „szerződéses” működését garantálja. Véleményük szerint ilyen szabályozandó kérdés többek közt a kapcsolat felbomlása esetén a gyermekek elhelyezése.
Éppen ellenkező véleményen vannak azok, akik azt mondják, hogy a papírok nélkül együtt élők legtöbbször a házasság jogi és formai kereteit vetik el, így nem csak nehéz, de akaratukkal szembemegy a terület ilyen jellegű szabályozása. Ettől eltérő indoklással, de szintén nem szabályoznák az élettársi viszonyt azok a konzervatívok, akik a házasság intézményének fontosságára hívják fel a figyelmet: szerintük az állam feladata inkább az, hogy tudatosítsák a fiatalokban a házasság előnyeit, hiszen ez a típusú közösség biztosítja a legjobb keretet a családok stabil működése és a gyermekek felnevelése számára.
Az élettársi kapcsolatot Magyarországon sem szabályozza a jog; a definíció szerint ez olyan párkapcsolati formát jelent, amely két, egymással házasságot nem kötött, érzelmi és gazdasági közösségben élő személy között áll fenn. Ilyenkor – hacsak bizonyos kérdéseket külön szabályozó polgári jogi szerződést nem kötnek egymással a felek – az élettársi kapcsolat az állam felé semmilyen módon nem jelzik, ezt mindössze maga az együttélés ténye dokumentálja. Hivatalosabb, speciális forma a bejegyzett élettársi kapcsolat, amelyet azonos neműek létesíthetnek. Szintén ide tartozik, hogy tavaly év elejétől azonos- és különnemű párok is kérhetik élettársi kapcsolatuk nyilvántartásba vételét közjegyző által: ez a felekre nem nézve nem jelent jogokat és kötelezettségeket annyi kivétellel, hogy a különnemű párok esetében az anya élettársára vonatkozik az apasági vélelem, magyarul az élettárs automatikusan a gyermek apjának minősül.
Együttélésből nem mindig lesz házasság
A párkapcsolatok alakulását jól mutatják a 2009-es Demográfiai portré adatai is, amelyből jól kiolvashatók, hogy a házasság mint együttélési forma kizárólagossága megszűnőben van; terjednek és egyre elfogadottabbá válnak a házasságkötés nélküli együttélések. A szezők ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy az élettársi kapcsolat azonban nem szorítja ki a házasságot. A házasságkötés előtti együttélés (próbaházasság) terjedő gyakorlata éppen e két életforma egymáshoz kapcsolódására hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor az sem állítható, hogy minden együttélés végső célja a házasságkötés lenne.
Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója, az élettársi kapcsolatokról írt korábbi munkájában leszögezi, hogy az élettársi kapcsolat először válás utáni kapcsolatformaként tűnt fel és terjedt el, és csak később vált olyan első párkapcsolattá, amely megelőzi vagy helyettesíti a házasságot. Így az élettársi kapcsolatnak mint első együttélési formának már a rendszerváltás előtt nagy súlya volt, tehát nem a politikai fordulat idézte azt elő. Spéderék arra is kísérletet tettek, hogy azonosítsák a mintaadó társadalmi csoportokat. Világossá vált, hogy az élettársi kapcsolatok a társadalmi hierarchia alsó szintjén elhelyezkedő csoportoktól kiindulva terjedtek el. Aztán egy későbbi fázisban a társadalmilag előnyösebb helyzetű csoportok is aktív részesei lettek a folyamatnak.
Partnerkapcsolat látogatással
Az elmúlt években egyre nagyobb az érdeklődés az úgynevezett látogató partnerkapcsolatok iránt. A mikrokörnyezet számára ismert kizárólagos partnerkapcsolatokról – nem alkalmi kalandokról – van szó, amelyekben a partnereknek nincsenek más tartós párkapcsolatai, ám külön háztartásban élnek. A különélés lehet tudatos, önként vállalt; de lehet külső kényszerre visszavezethető is, például munkahelyük távolsága vagy a lakáskörülmények miatt nem tudnak öszszeköltözni.
Az Életünk fordulópontjai című demográfiai adatfelvétel 2008/09-es kérdezési hullámának adatai szerint mintegy félmillió felnőtt él ilyen párkapcsolatban, többségük (mintegy 300 ezer fő) harminc év alatti. Mintegy százezren járnak harmincas éveikben, és további százezer fő negyven év feletti. A megfelelő korú népességhez viszonyítva ezek a számok alacsonyabbak az Európában általában megfigyelt értékeknél.
Az ilyen típusú partnerkapcsolatok mintegy fele igen intenzívnek mondható, az érintettek 50 százaléka arról számolt be, hogy szinte minden nap (legalább havi húsz alkalommal) találkozik különélő partnerével. Heti néhány alkalommal (havi 8–19 találkozás havonta), a válaszadók egynegyede találkozik párjával. Az érintettek negyede tízpercnyire vagy közelebb lakik partneréhez, és a válaszadók több mint négyötöde (83 százaléka) egy óra alatt eljut partnere otthonába. Ezek az adatok is alátámasztják azt, hogy a távolság igen kevés esetben oka a látogató partnerkapcsolatok létrejöttének.
Örökké hajadon?
Míg az 1960-as években csaknem minden nő legalább egyszer házasságra lépett – és még 1990-ben is mintegy háromnegyedük – a mai házasságkötési szokásokat tartós tendenciának feltételezve a nőknek több mint fele (56 százaléka) hajadonként fogja leélni az életét. Nem véletlen tehát, hogy az utóbbi években egyre gyakrabban beszélünk a szingli létről, amely a fiatal középkorúak (harmincasok, negyvenesek) tartós párkapcsolatot mellőző, választott életformája. Előfeltétele az anyagi jólét, hiszen egyedül kell megteremteni és folyamatosan biztosítani a saját lakás és az önálló életvezetés pénzügyi feltételeit. Az 1990-es években az átalakulást követő növekvő egyenlőtlenségek Magyarországon is teret nyitottak azon kevés, ám jómódú fiataloknak, akik számára reális lehetőséggé válik ez az életmód.
Spéder szerint a fiataloknak azonban igen kis aránya (5 százaléka) tekinti az önálló, független életet ideálisnak, tudatos választásról a tartós párkapcsolat nélkül élők mintegy egyötöde esetében beszélhetünk. A többség vagy öntudatlanul, egyéb életcéljait követve, karriertörekvéseinek, munkacentrikusságának engedve sodródik bele a szingli élethelyzetbe, vagy korábbi partnerkapcsolata felbomlását követően (még) nem tudott újat kialakítani.
Királyfik és királylányok: megszületnek-e?
2011. február 16., szerda,
Szerző: hvg.hu
2011 a család éve. Szükség is van a figyelemfelkeltésre. Mert ahogy csökken a házasodási kedv, úgy születik egyre kevesebb gyerek is. Utoljára 1980-ban volt pozitív a népesedési arány Magyarországon. De vannak akik szerint e negatív tendencia megfordítható.
Miközben a népességfogyás nálunk a legsúlyosabb Európát tekintve, a gyermekek utáni vágy tettenérhető a fogamzóképes fiataloknál, a megkérdezettek hetven százaléka szerint gyermek nélkül nem lehet igazán boldog az ember. Nem kellene tehát mást tennünk, minthogy megteremtsük a feltételeket ahhoz, hogy valóban megszülessenek a kívánt és tervezett gyermekek.
Így gondolják ezt Kopp Mária, a SOTE Magatartás-tudományi Intézetének igazgatóhelyettese által életre hívott Népesedési Kerekasztal tagjai, azaz a kormány és állami intézmények képviselői, szocialista, fideszes és kereszténydemokrata országgyűlési képviselők, szakmai és civil szervezetek, a munkaadók és a munkavállalók képviselői, illetve az egyházak is.
De nézzük, mivel is magyarázható, hogy egyre kevesebb gyerek sír fel a szülészeti osztályokon. Ki ne hallotta volna már azt a „kifogást”, miszerint az a nő, aki megpróbál megfelelni az egzisztenciális kihívásoknak, kénytelen kitolni a gyerekvállalás idejét, akár a negyvenes éveire. Ám ezzel a döntéssel gyakorlatilag megelőlegezhető a gyermektelenség, vagy jóesetben az egyetlen gyermek megszülése. A gyermektelenek jelenlegi 8,5 százalékos aránya így akár duplájára is nőhet majd az 1974–78-as nagy létszámú generációban.
Az Életünk fordulópontjai adatfelvétel 2008/2009-es adatai azt igazolják, hogy a harmincas életévek közepére vagy második felére halasztott gyermekvállalással kapcsolatos tervek megvalósíthatósága igen kockázatos. Aki ebben az életkorban tervez gyermeket, annak azzal is számolnia kell, hogy ekkor már teljesen természetes módon hosszabb időt kell szánni a vágyak elérésére. A meddőség gyakoriságát tekintve a 25-36 éves nem hajodon nők 19,1 százalékának volt legalább egy évig sikertelen próbálkozása, míg a 36-46 évesek körében ez az arány 19,6 százalék. Tehát minél később vállalnának gyereket, annál magasab a meddőség gyakorisága.
Nagyvárosi nő: nem kell a gyerek?
A Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) elérhetők a naptári évekre és az egyes női korévekre vonatkozó országos szintű teljes körű termékenységi adatok is. Ezek alapján meg tudjuk nézni, hogy adott évben, adott korcsoportban a nők hány százalékának született gyermeke. A ténylegesen gyermeket vállalók aránya 2008-ban a harminc évesek körében 10 százaléka körül volt és harminc felett az életkor növekedésével többé-kevésbé egyenletesen csökkent. Száz negyvenéves nő közül már csak hozzávetőleg egy vállalt gyermeket, negyvenéves kor felett pedig már szinte elhanyagolható ez az arány.
S noha az érintettek jellemzően nem tudatosan döntenek a gyermektelenség mellett, az őket követő generáció számára már életmódmintaként szolgálhat a gyermektelen nők életformája, és ez hozzájárulhat a tudatos gyermektelenség – mint választható életforma – elterjedéséhez.
A gyermeknevelési szándékot az is befolyásolhatja, ha a családban a nő az, aki jobban keres, vagy éppen ő az egyetlen kereső. Ilyenkor az anyagiak dönthetik el, mikor érkezhet az utód. De egyre többen vannak olyanok is, akik a „nem akarok gyereket” mondattal zárkóznak el az anyaság elől, s náluk többnyire a természetes ösztönműködés sem tudja felülírni elhatározásukat, főleg, ha a férj is hasonló véleményen van. Ez a hozzáállás főleg a nagyvárosban élőket jellemzi, vidéken még jobban élnek a hagyományok, és a női lét alapvető szerepei is jobbára megmaradtak.
Királyfik és királylányok
„Legalább olyan vehemenciával kellene támogatni a gyermekvállalást, mint a dohányzás vagy az elhízás elleni kampányokat” – vélekedik Kopp Mária. Vizsgálatok ugyanis rendre azt mutatják, hogy a házasok és a két vagy több gyermekesek életesélyei lényegesen jobbak a nem házasokhoz és a gyermektelenekhez viszonyítva, és a harmonikus család a legkomolyabb egészségvédő tényező. Mindhiába, mert a magyar házasságok több mint fele válással végződik, míg a fiatalok jelentős hányada nem talál megfelelő párt magának.
A szociológus szerint számos hátráltató tényezőt könnyen ki lehetne iktatni, hozzáállás kérdése lenne csupán. A magasabb végzettségű szülők negatív diszkriminációjának megszüntetésével is, akik súlyos hátrányba kerülnek gyermektelen társaikhoz képest, nagyobb kedvet lehetne csinálni a gyerekneveléshez. S nem tesz jót az anyagi biztonságnak sem, ha még mindig gyakori, hogy elbocsátják a gyermeket tervező nőt a munkahelyéről, mondván, rá úgysem lehet hosszútávon éípetni. Továbbá azt sem kellene elítélni, ha valaki szülés után rögtön vissza akar menni dolgozni. Lehessen választani a teljes és a részmunkaidős foglalkoztatás, a heti 24 és 36 órás foglalkoztatás között. Ahogy legyen érték a gyereknevelés is, ha valaki úgy dönt, hogy a karrierépítés helyett ezt választja.
A kerekasztal egy mozgalmat is elindított – Három királyfi, három királylány –, amely keretében konkrét ötletekkel is előrukkoltak Kopp Máriáék. Egyik tervük, hogy lejjebbszorítsák a kitolódott gyermekvállalási kort, legalább a harmincas évek alá. Ehhez pedig az államra is szükség lesz, ösztönzőleg ugyanis támogatni kellene a gyermeket vállaló fiatalok lakáshoz jutását, úgynevezett fecskeházakkal. De a jelenleginél több napközire is szükség lenne, ahogy a munkehelyi bölcsődékre, óvodákra is
A harmincévesek még keresik gyermekük apját
2011. június 06., hétfő
Szerző: hvg.hu
Gyorsan és rövid idő alatt változott meg a gyermekvállalási hajlandóság, miközben a halogatás lett a legfontosabb szempont a szülőképes nők körében. Jó hír azonban, hogy régiós viszonylatban a fejlettebb nyugat-dunántúli, az átlagosnál alacsonyabb termékenységű megyékben javult a szülési kedv. Továbbra is évente kevesebb mint 100 ezer gyermek születik.
Döbbenetesek az első negyedévi adatok, legalábbis ami a megszületett gyermekek számát illeti: az év első három hónapjában ugyanis mintegy 2400-zal kevesebb gyermek látta meg a napvilágot, mint az előző év azonos időszakában. A csökkenés tavaly májusban kezdődött: idén az év első hónapjaiban nyolcszázalékos, márciusban pedig már 14,5 százalék volt, így összességében az első negyedévben a tíz százalékot is meghaladta a visszaesés. Pedig a születésszámnak ugrásszerűen nőnie kellene, mivel a nagy létszámú harmincas nemzedéknek – akik eddig halogatták a gyermekvállalást – most kellene szülnie, mielőtt kiöregszik a szülőképes korból. A nem túl szívderítő demográfiai adatokon az sem segít, hogy a születésszám visszaesése mellett a halálozások aránya négy százalékkal nőtt. Sőt, a házasságkötések elmúlt hónapokban észlelt emelkedő tendenciája is megtört, s félő, hogy ez még kevesebb megszületett gyermeket jelent majd.
Ma már egyértelmű, hogy a házasok vannak kisebbségben, ami nem lenne gond, ha a családi köteléket más, szorosabb együttélési formák helyettesítenék, amelyben ugyanúgy mernek gyermeket vállalni a párok. A valóság azonban ennél árnyaltabb. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, Gyermekvállalás és gyermeknevelés címen publikált tanulmánya szerint egyértelműen az rajzolódik ki már jó ideje, hogy a házas nők termékenysége több mint kétszerese a nem házasokénak, noha a különbség a kilencvenes évek óta mérséklődött. És ha az elmúlt húsz évet nézzük, elmondható, hogy folyamatosan nőtt a házasságon kívül született gyermekek száma, de ennek ellenére rányomta bélyegét a szülési hajlandóságra a párkapcsolati formák változása.
A negatív tendencia a kilencvenes években kezdődött, először 1998-ban született százezernél kevesebb gyermek, s azóta sem érte el, illetve haladta meg ezt a számot. Az elmúlt tíz év során napvilágra jött gyermekek száma 35-40 százalékkal maradt el a szülői nemzedékek létszámától. S miközben a születésszám az egyszerű reprodukciós szint alatt stagnál, annál nagyobb változás történt az anyák és a szülőképes korú nők korösszetételében, korábban nem tapasztalt módon emelkedett az első és a további gyermeket vállaló anyák átlagos életkora. A nők egyre kevésbé vállalják fiatalon az anyaságot, a legtermékenyebb életkorúnak számítók, a 20–24 éves nők az elmúlt húsz évben több mint kétharmaddal kevesebb gyermeket szültek. Helyüket a huszas éveik második felében, illetve a harmincas éveik elején járó nők vették át, de az évenkénti születésszámból hiányoznak a fiatal anyák gyermekei is.
A gyermekáldás területi elemzése is figyelmet érdemel. A nyugat-dunántúli, az átlagosnál alacsonyabb termékenységű megyékben javult a gyermekvállalási kedv, ám az észak-alföldi, észak-magyarországi régióban csökkent az elmúlt évtizedben a születések száma. Az adatok szerint ennek ellenére még mindig Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legmagasabb a termékenység, ám míg itt az elmúlt tíz évben 5-8 százalékkal csökkent, addig Budapesten és Pest megyében 10 százalékkal nőtt az újszülöttek száma. Jó hír, hogy Budapest hosszú idő után elmozdult az utolsó helyről, ma már Csongrád megye a sereghajtó, ahol tíz százalékkal lett rosszabb a születési arány.
A vágy megvan, de kevés a komoly tervező
A szülőképes kor legtermékenyebb időszaka tehát egyre nyilvánvalóbban tolódik át a harmincas évek elejére, vagy éppen a végére. 2009-ben példul a szülő nők átlagos életkora 29,5 év volt, az anyák első gyermeküket pedig közel 28 évesen vállalták, ez öt évvel több az 1990-es, és mintegy 6 évvel haladja meg az 1970-es években jellemző 21-22 évet. Úgy tűnik, hogy jelenleg abban az életkorban kezdik el világra hozni gyermekeiket az anyák, amelyikben 20 vagy 30 évvel ezelőtt már befejezték a családalapítást az akkor általánosan jellemző kétgyermekes családdal.
Meglepő az is, hogy 2009-ben a 30 éves vagy idősebb nők több mint egyharmada első gyermekét hozta világra, míg 1990-ben csak 15 százalékuk szülte első gyermekét hasonló életkorban. Ez azt jelenti, hogy a húszas és harmincas éveik elején járó nők között sok a gyermektelen, és csak egyre többen lesznek. A 25 éves gyermektelen nők aránya 1990 és 2010 között a 2,5-szeresére emelkedett; húsz év alatt pedig több mint háromszorosára nőtt arányuk a 30 évesek között.
A családtervekre vonatkozó legutóbbi vizsgálat szerint – Népességtudományi Kutatóintézet: Életünk fordulópontjai – a 30 éves nők kétharmada szeretne (még) gyermeket, de csak 20 százalékuk tartozik az úgynevezett „aktív tervezők” közé, akik párkapcsolatban élnek és tudatosan mellőzik a fogamzásgátlást. Ezek szerint a 30 éves, gyermeket kívánó nők többsége még mindig halogató taktikát követ, és csak a jövőben szeretne annyi gyermeket szülni, amennyit tervezett. Ennek egyik alapvető oka lehet, hogy sokan nem élnek tartós párkapcsolatban, vagy még keresik gyermekük leendő apját.
A halogatás azonban kockázatos is: 30 felett a nők fogamzóképessége lassan, 35 év felett egyre gyorsuló ütemben csökken, és a terhesség is egyre bizonytalanabb kimenetelű. 30 évesen még nagy az esélye annak, hogy a kívánt fogamzás szüléssel végződik (87 százalék), ez az arány 36 éves életkorban 80 százalékra, 41 éves életkorban pedig 60 százalékra esik. 42 év felett pedig, ha a kívánt terhesség mégis bekövetkezne, már nagyobb az esélye a vetélésnek, illetve a magzati halálozásnak, mint az élve születésnek.