Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek

Régi-új intelmek/bátorítások – II.

Írta: Nagy Jenő · 2026. január 1.

kb. 22 perc olvasás

Eugéniusz:

Intelmek és bátorítások – II.

Ősrégi és új magyar parainézis

szabadlelkű örökifjú keresőknek



Életminőség vizsgálódások

Egy mondat a bölcs vagy balga,

boldog vagy boldogtalan lélekről

Szellemi segítség: igazmondó tükör



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke vagy Sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsrontó típusok magyarán írt példatára



Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki-testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok

pppppppppppppppppppppp

Önmagadon

nevetsz vagy szörnyülködsz, mert

a mese rólad szól – ismerj önmagadra!

A baj felismerése már a gyógyulás kezdete –

csak rajtad áll: változtass az eddigi életeden!

Petőfi Sándor versei

A MAGYAR NEMZET

Járjatok be minden földet,

Melyet isten megteremtett,

S nem akadtok bizonyára

A magyar nemzet párjára.

Vajon mit kell véle tenni:

Szánni kell-e vagy megvetni? –

Ha a föld isten kalapja,

Hazánk a bokréta rajta!

Oly szép ország, oly virító,

Szemet-lelket andalító,

És oly gazdag!… aranysárgán

Ringatózik rónaságán

A kalászok óceánja;

S hegyeiben mennyi bánya!

És ezekben annyi kincs van,

Mennyit nem látsz álmaidban.

S ilyen áldások dacára

Ez a nemzet mégis árva,

Mégis rongyos, mégis éhes,

Közel áll az elveszéshez.

S szellemének országában

Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!

S mindezek maradnak ott lenn,

Vagy ha épen a véletlen

Föl találja hozni őket,

Porban, sárban érnek véget,

Vagy az ínség zivatarja

Őket messze elsodorja,

Messze tőlünk a világba,

Idegen nép kincstárába,

És ha ott ragyogni látjuk,

Szánk-szemünket rájok tátjuk,

S ál dicsőséggel lakunk jól,

Hogy ez innen van honunkból.

Ez hát nemes büszkeségünk,

Melyről annyiszor mesélünk?

Azzal dicsekedni váltig,

Ami szégyenünkre válik!…

Csak a magyar büszkeséget,

Csak ezt ne emlegessétek!

Ezer éve, hogy e nemzet

Itt magának hazát szerzett,

És ha jőne most halála,

A jövendő mit találna,

Mi neki arról beszélne,

Hogy itt hajdan magyar éle?

S a világtörténet könyve?

Ott sem lennénk följegyezve!

És ha lennénk, jaj minékünk,

Ezt olvasnák csak felőlünk:

„Élt egy nép a Tisza táján,

Századokig, lomhán, gyáván.” –

Oh hazám, mikor fogsz ismét

Tenni egy sugárt, egy kis fényt

Megrozsdásodott nevedre?

Mikor ébredsz önérzetre?

Pest, 1846. december

SORS, NYISS NEKEM TÉRT…

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!
Ne hamvadjon ki haszon nélkül e
Nemes láng, amely úgy hevit.
.

Láng van szívemben, égbül-eredt láng,
Fölforraló minden csepp vért;
Minden sziv-ütésem egy imádság
A világ boldogságaért.
.

Oh vajha nemcsak üres beszéddel,
De tettel mondhatnám el ezt!
Legyen bár tettemért a díj egy
Uj Golgotán egy új kereszt!
.

Meghalni az emberiség javáért!
Mily boldog, milyen szép halál!
Szebb s boldogítóbb egy hasztalan élet
Minden kéjmámorainál.
.

Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg,
Ily szentül!… s én elkészítem
Saját kezemmel azon keresztfát,
Amelyre fölfeszíttetem.

Pest, 1846. április 24 – 30.

FÖLSZEDTEM SÁTORFÁM…

Fölszedtem sátorfám és világnak mentem. –
Homályos sejtések munkálódtak bennem,
Hogy, ha elindulok, találok valamit,
Találok, hanem a sejtés nem mondta: mit?
Még azt sem mondta, hogy mely táj felé menjek?
Csak azt mondta: menjek, menjek, ne pihenjek.
Én e benső szónak engedelmeskedtem,
S az apai ház úgy elmaradt mögöttem,
Mint az álom a fölébredt ember mögött,
Apámhoz, anyámhoz még csak hírem se’ jött.
Apám s anyám pedig búbánatba esék,
De a jó szomszédok őket fölkeresék,
S vigasztalásukra voltak ilyen formán:
„Sose búsuljanak Sándor fiok sorsán!
Ilyen istentől elrugaszkodott gyerek
Az aggódást ingyen sem érdemli meg.
Viszi, mig viheti, végre pedétiglen
Fölakasztják, amit adjon is az isten,
Mert nem vagyok mai legény a világban,
De kicsiny mását sem láttam gonoszságban.”
Öreg szülőimet ekkép vigasztalák,
Szegény jó anyámmal fölfordult a világ,
Ráborúlt fejjel az ágy szélére, s ottan
Elveszett fiáért sírt szíveszakadtan.
Édesapám csak egy-két könnyet hullatott,
De azután annál többet káromkodott,
Kicifrázta, mint a szűcs a remek-bundát,
S kegyetlen haraggal im e szókat mondá:
„Hogy tiszta nevemnek ilyen foltja vagyon!
Ha föl nem akasztják, én lövöm őt agyon!”
Híre ment e szónak, hozzám is elére,
Nem is tettem lábam apám küszöbére,
Mert nagyon jól voltam én annak tudója,
Hogy igéreteit ő híven lerója.
Kedvem kerekedett beszólni sok ízben
Öregeimhez, de biz én be se’ néztem,
Csak akkor, hogy már megleltem a valamit,
Megleltem, megleltem, két ország tudja: mit.
Tudnivaló dolog, hogy nem lőtt meg apám,
Mikor azután az ajtót rájok nyitám;
Oly örűlt, hogy a szíve is fájt bele,
Sohasem volt szívvel így teli kebele,
S bezeg, nem mondja most, mint egykoron tevé,
Bezeg nem mondja, hogy beszennyeztem nevét.
Hát a jó szomszédok? ők most ezt beszélik:
„Mondtam, szomszéd uram, mondtam én mindétig,
Ne bántsa a fiát, a szerencse fordul,
Derék ember válik abbul a Sándorbul!”

Pest, 1847. június 14 – 30.

p 1

p Aki

p nem kér/fogad el

p beavatkozást válsághelyzetben:

p ezért javulás helyett akár bele is pusztulhat…

p Aki

p a krízisében

p nem látja meg

p az előző állapotnál

p még jobb minőségű kiutat

p Aki

p nem ad hálát

p a vele történt rosszért,

p nem fordítja a javára, nerm okul belőle…

p Aki

p a házasságával

p végleg sorvadni hagyja e

p gyéb létfontos baráti kapcsolatait,

p ami katalizálja az előbbi válságát – válását…

p Aki

p a gyermek

p szülése után

p hamar magára maradó

p és ezért azután „hős” anya lesz

p Aki

p csak

p a fegyvert hibáztatja,

p noha ő töltötte meg, és

p ő tartotta a kezében s a célra!

p Aki

p a „csata” előtt

p már teljesen kész

p a kudarca magyarázatával –

p így lesz ő egy önbeteljesítő jós

p Aki

p a boldogságot

p csak hamis illúziónak,

p vagy csak gyerekkori ábrándnak veszi

p Aki

p rejtett,

p bevallani nem

p akart/mert bűnei miatt

p sokáig, akár életfogytiglan is

p a lelkiismerete kínpadján szenved

p (nem is beszélve a zsarolhatóságról,

p ami új szégyellt bűnök eredője lehet)

p Aki

p rém-

p történeteivel

p lebeszéli baráti vagy

p tisztelői, figyelői körét

p a szülésről, gyerekvállalásról,

p a szerelem e csodálatos gyümölcséről!

p (az elképzelhető legrosszabb kimenetelt,

p mint szinte egyedüli lehetőséget bemutatva…)

p Aki

p retteg

p minden egyes

p új élethelyzettől,

p pláne a krízistől,

p és csak valahogy

p megúszni akarja azt:

p nem is látja bele, hogy

p ezzel, illetve ez után jobb,

p szebb, igazabb élete lehetne –

p pláne, ha még engedné, hogy

p jól és jót segítők beavatkozzanak,

p ne önerőből akarjon a gödörből kimászni…

p Aki

p csak egy

p betanított munkás,

p aki betanított életet él(ne) –

p vagyis egyszer és mindekorra

p mondják meg, hogy mit kell csinálni,

p minden lehető esetre legyen kész szabály…

p (s ha elakad, akkor a főnöke adjon eligazítást)

p Aki

p rettegve,

p és menekülve

p a szabadság felelősségétől

p egy regulás Rendbe menekül,

p vagy rendőrnek-katonának áll,

p vagy óriáscsecsemő marad otthon,

p vagy férjhez megy egy atyáskodó társhoz…

p Aki

p egy rossz

p formaidőzítő –

p a kellő időpontban,

p fellépéskor-mérkőzéskor,

p még az átlagot sem hozza,

p indiszponáltság, lámpaláz miatt

p éppen a döntő pillanatban mond csődöt…

p Aki

p rosszallóan nézi,

p ha a helyi tűzoltóknak

p éppen most nincs semmi munkájuk,

p és ezért csinál nekik: ha piromániás,

p akkor ez neki dupla élvezet…

p Aki

p egy Pató Pál,

p aki mindenre ráér,

p semmilyen munka nem sürgős,

p és csak akkor hajlandó mozdulni,

p ha már minden kötél szakad,

p ha már dől a fal/ég a ház…

p („tűzoltómunka”)

p Aki

p rossz

p kedvében,

p pesszimista

p Rontó Pálként

p jó rosszat alkotva-téve

p teszi rosszabbá a világot,

p és ezzel is „bizonyítja”, hogy

p már minden végleg el van rontva…

p Aki

p röstelli

p a boldogtalanságát,

p és ezt elfedve, jobb ügyhöz

p méltó buzgalommal, „sérvet kapva”

p mégis némi boldogságot próbál színlelni,

p a kirakatba egy mosolygós gerlicepárt rakni…

p Aki

p szinte

p már tüntet is

p az ő nagy boldogtalanságával,

p és bár titokban várja, de mégis

p nagyon megnehezíti, hogy bárki

p jótanáccsal, bölcs gondolattal stb.

p segítő jobbkezet nyújtson neki…

p Aki

p még

p a saját tulajdon

p árnyékától is félve

p egyfolytában és persze

p mindhiába menekül előle –

p ő egy ilyen üldöztetési mániás…

p (amivel amúgy különös fontosságot is

p tulajdonít amúgy csekély személyének…)

p Aki

p sajnálja

p az időt az evésre, és ivásra,

p ezért űrhajós tablettákat kapkod be,

p vagy pedig akkora feneket kerít neki,

p mintha az egy nagy istentisztelet lenne,

p az egész nap legfőbb, jól előkészített fénypontja…

p Aki

p sajnálja az időt

p a nagycsaládi összejövetelekre,

p saját élettörténete megismerésére,

p legfeljebb csak a temetésekre jár el,

p de ahol már nincs halotti tor, vagyis

p emlékfelidéző búcsú-összejövetel se…

p Aki

p a nehezen,

p áldozatos erővel

p felépített pozitív képét,

p akár fél élete egyik főművét,

p egy rossz mondatával összetöri,

p és kezdheti az egészet elölről,

p nulláról, vagy mínuszból…

p Aki

p „minimalista” –

p nem „erőlködik”

p jóízű köszönése mellé

p még valami jó szót is tenni,

p vagy csak kurtán „napot!” kíván…

p Minden személyes találkozót csak

p mielőbb letudna és csak „megúszna”,

p nem csereberél híreket, értesüléseket,

p nem tanúsít érdeklődést mások iránt stb.

p Aki

p nem a jobbik,

p de az idealizált, retusált

p arcát mutatná fűnek-fának,

p de mindenekelőtt a jövendőbelijének,

p mint Kosztolányi Dezső „csúnya lánya”,

p aki nem a saját fényképét küldi a levélben,

p ezért pont a várva várt találkától kell rettegnie …

p Aki

p nem a Másikért

p hagyja el apját-anyját,

p pusztán elölük menekül

p az adandó első alkalommal

p a lécet nagyon alacsonyra téve,

p és a rossz „titkos” házasságban

p egy darabig dafke még ki is tartva,

p majd meg a gyerekkekkel kivonulva…

p Aki

p nem akar

p folyamatos

p bizonytalanságot:

p „szerelmi kiszolgáltatottságot”,

p inkább megfizet a szolgáltatásokért –

p cselédet vesz maga mellé, bejárónőt tart,

p béranyás gyerekei mellett dajka, nevelőnő,

p és művelt kurvát, egy ún. hetérát tart ki,

p akivel szellemi-lelki-nemi életet is élhet….

p Aki

p elvileg-

p gyakorlatilag

p számon-kérhetetlen ígéreteiért

p már most besöpöri a hálálkodást,

p vagy ezekkel bír rá nagy döntésre!

p (a meg nem nyert lottó ötösét osztó,

p vagy az üdvözülést garantáló pap,

p vagy a demagóg politikus stb.)

p Aki

p ugyan

p teátrálisan

p szánja-bánja

p a rovott múltját,

p tördeli a kezét is,

p de a mocskos kezű

p korábbi zsákmányát

p azért nem adja vissza,

p annak előnyeit ma is élvezi…

p Aki

p százszor

p inkább élelmesen,

p úgymond életrevalóan elköveti,

p semmint, hogy csak egyszer is

p „becsületes hülyeként”, „élhetetlenül”

p maga szenvedné el az igazságtalanságot…

p Akinek

p felettébb derogál

p az általa rangon alulinak

p tartottól kérni vagy kérdezni…

p Pedig még az Arisztotelész tanítvány

p Nagy Sándor is felkereste a koldus-

p szegény, hordóban lakó Diogenészt…

p Aki

p csak

p azért is

p megy bele

p az ún. mésalliance-ba,

p a visszás, rangon aluli

p házastársi szövetségebe,

p hogy koldus férjét holtáig

p papucs alatt tartsa, megalázhassa

p Aki

p fájdalomfóbiás,

p aki ezért kerüli a fájó igazságot,

p és keresi a megnyugtató hazugságot

p mindaddig, amikor már késő a felismerés,

p és már jóvátehetetlen, irreverzibilis a kár…

p Aki

p egy

p mániákus

p pereskedő

p Egy per mindig

p sok újabbat szül –

p végtelen perkígyó…

p Ami az ügyvéd zsebét tömi.

p Ha netán megnyered a pered,

p akkor is elveszíted a pénzed,

p és rámehet az egészséged is…

p A bíróságra jársz pereskedni tyúkért,

p ahol legalább egy nagy disznót vesztesz,

p és csak az ügyvéd jár jól: ő jó sokat nyer…

p Aki

p egy örök

p szemrehányó,

p aki egyből támad,

p már eleve úgy indít,

p hogy mindig neki álljon feljebb,

p és neked kelljen védekezni,

p mentegetőzni, magyarázkodni…

p x

PATÓ PÁL ÚR

Mint elátkozott királyfi

Túl az Óperencián,

Él magában falujában

Pató Pál úr mogorván.

Be más lenne itt az élet.

Ha egy ifjú feleség…

Közbevágott Pató Pál úr:

„Ej, ráérünk arra még!”

Roskadófélben van a ház,

Hámlik le a vakolat,

S a szél egy darab födéllel

Már tudj’ isten hol szalad;

Javítsuk ki, mert maholnap

Pallásról néz be az ég…

Közbevágott Pató Pál úr:

„Ej, ráérünk arra még!”

Puszta a kert, e helyett a

Szántóföld szépen virít,

Termi bőven a pipacsnak

Mindenféle nemeit.

Mit henyél az a sok béres?

Mit henyélnek az ekék?

Közbevágott Pató Pál úr:

„Ej, ráérünk arra még!”

Hát a mente, hát a nadrág,

Ugy megritkult, olyan ó,

Hogy szunyoghálónak is már

Csak szükségből volna jó;

Híni kell csak a szabót, a

Posztó meg van véve rég…

Közbevágott Pató Pál úr:

„Ej, ráérünk arra még!”

Életét így tengi által;

Bár apái nékie

Mindent oly bőven hagyának,

Soha sincsen semmije.

De ez nem az ő hibája;

Ő magyarnak születék,

S hazájában ősi jelszó:

„Ej, ráérünk arra még!”

Pest, 1847. november

A MAGYAR NEMES

Őseimnek véres kardja

Fogason függ, rozsda marja,

Rozsda marja, nem ragyog.

Én magyar nemes vagyok!

Munkátlanság csak az élet.

Van életem, mert henyélek.

A paraszté a dolog.

Én magyar nemes vagyok!

Jól készítsd, paraszt, az útat,

Mert hisz a te lovad vontat.

Csak nem járhatok gyalog.

Én magyar nemes vagyok!

Tán a tudománynak éljek?

A tudósok mind szegények.

Nem irok, nem olvasok.

Én magyar nemes vagyok!

Van, igaz, egy tudományom,

Ebben párom ritkán látom:

Enni, inni jól tudok.

Én magyar nemes vagyok!

Milyen jó, hogy nem adózok.

Gazdaságom van, de nem sok,

S van adósságom, de sok.

Én magyar nemes vagyok!

Mit törődöm a hazával?

A hazának száz bajával?

Majd elmulnak a bajok.

Én magyar nemes vagyok!

Ősi joggal, ősi házban

Éltemet ha elpipáztam:

Mennybe visznek angyalok.

Én magyar nemes vagyok!

Borjád, 1845. szeptember 26. – október 7. között

MEDDIG ALSZOL MÉG, HAZÁM?

Meddig alszol még, hazám?

A kakas rég felkelt,

Kukorékolása rég

Hirdeté a reggelt.

Meddig alszol még, hazám?

A nap is föllépett,

Beözönlő sugara

Nem boszantja képed?

Meddig alszol még, hazám?

A veréb is fenn van,

Telhetetlen bendejét

Tömi asztagodban.

Meddig alszol még, hazám?

A macska is fenn jár,

S tejesköcsögöd körűl

Kotnyeleskedik már.

Meddig alszol még, hazám?

Kaszálód füvére

Csaptak a bitang lovak,

S legelnek széltére.

Meddig alszol még, hazám?

Íme vincelléred

Műveli, nem szőlődet,

Hanem a pincédet.

Meddig alszol még, hazám?

Szántanak szomszédid,

S a magokéhoz oda-

Szántják földed szélit.

Meddig alszol még, hazám,

Még rád nem gyul a ház,

Mindig, míg a félrevert

Harang föl nem lármáz?

Meddig alszol még, hazám,

Szép Magyarországom?

Föl sem ébredsz már talán,

Csak a másvilágon!

Koltó, 1847. október

p 2

p Aki

p örökké

p szabadkozó,

p a vád nélkül mentegetőző,

p és így közvetve magát vádoló,

p és fölöslegesen magyarázkodó

p Akinek

p a háza tája

p kiaknázatlan aranybánya,

p de ő mégis csak kegyelemkenyéren,

p szegény rokonként, segélyezettként él,

p vagy messzi idegenben vendég-robotol!?

p Aki

p egy sokszori

p unfair play díjas:

p bármi nemtelenre,

p aljas dologra képes,

p csakhogy ő nyerhessen –

p aki egy destruktív rivalizáló:

p nem ő akar fejlődni a nemes versenyben,

p a győzelem a cél, ha belerokkan is (dopping)

p Aki

p sorsközösségben lenne?

p Az irigy átka és „vigasza”:

p dögöljön a szomszéd tehene is…!?

p Legyen neki is rossz, ha neked is,

p még ha így jó eséllyel te is éhen halsz

p Aki

p az Ég-Föld ura,

p aki minden hajnalban

p parancsot ad a Napnak:

p itt és most azonnal kelj fel!

p És láss csodát: szót is fogad neki…

p Aki

p kéretlenül

p ad, sőt tukmál

p át nem gondolt jó tanácsokat,

p mert nem akar közönyösnek látszani…

p Avagy fogadatlan prókátor: ebszar a fizetsége…

p Aki

p engedte

p magát elcsábítani –

p nem állt ellen a kísértésnek,

p nem kerülte a kísértő alkalmat,

p mert nem ismerte a saját gyenge pontjait…

p Aki

p az egyik

p két kicsi kecske

p és ő is baktat a hegyre…

p A hídon nem térnek ki egymás elöl:

p mindketten a mély szakadékban végzik,

p mint a mindenből presztízskérdést gyártók…

p Neki

p a csak

p képzelt veszély

p eltereli a figyelmét,

p elfedi előle a valós halálost…

p Üldözési mániája szakadékba menekíti…

p Aki

p egy kis veszélytől

p már fejvesztve menekül,

p és rohan így bele egy nagyba –

p pl. egy atyai pofon elől a robogó busz elé…

p Aki

p pont olyan

p szekér/nő után

p caplat és futkos,

p amelyik nem veszi fel:

p a hajlandó meg már rég oda…

p Aki

p úgymond

p a biztonság kedvéért

p egyszerre két vasat tart tűzbe,

p például két lánynak is udvarol –

p csoda, ha két szék között pad alá esik…

p Aki

p nem

p éri fel

p ésszel

p és szívvel ezt:

p „Ne légy szeles.

p Bár munkádon más keres –

p dolgozni csak pontosan, szépen,

p ahogy a csillag megy az égen,

p csak úgy érdemes…”

p Aki

p ha itt-most

p nem tudja még-már

p elérni, amire vágyik,

p akkor olcsó/hamis

p az önvigasztalása:

p savanyú a szőlő!

p Aki

p életellógó

p Teher alatt

p nő(ne) a pálma –

p az ő önkímélt léte

p elviselhetetlen könnyűségű,

p nem veszi fel keresztjét/végzi Dolgát,

p így fajsúlytalan sodródásban teng-leng…

p Jaj neki,

p ha ő a végső

p nagy megmérettetésnél

p oly habkönnyűnek találtatik –

p halálos ágyán döbben rá, hogy

p hiábavalóságokra tékozolta életét…

p Aki

p egy rafinált

p (ön)áltató szájhős,

p aki ravaszul-trükkösen

p kikerüli a megmérettetést,

p de az pont ott várja, ahova elbújik,

p és jön a lebőgés, a megszégyenülés…

p Aki

p ehet is, ihat is,

p alhat is, ölelhet is stb.,

p de önként él „létminimumon”,

p mert nem a mindenséggel méri magát!

p Ő nem forgatta, de elásta a talentumait…

p Aki

p a bírhatót

p eladja álompénzen,

p cserébe ábrándvilágba,

p csalfa távoli ködvárba költözik,

p aminek nincs kapcsolata életével,

p nem készteti semmilyen változásra…

p „Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,

p Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz…”

p Aki

p ott keresi,

p vagy keresteti

p az emberi boldogságot,

p ahol az nincs és nem is lehet –

p pl. a soha nem volt régi szép idők

p utáni fájó elvágyódásban: nosztalgia…

p Aki

p provizórikus életű

p „Ránk, emberekre nagyon jellemző,

p hogy amíg a dolgok függőben vannak,

p és van még esélyünk rá, hogy tovább

p és egyre tovább húzzuk, mindig reménykedünk,

p hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót,

p és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy

p ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk.

p De mihelyt megállapodunk, és azt hisszük, hogy

p most aztán biztos a siker, ott állunk egy téglafal előtt.

p Nem fordul felénk a szerencse, sőt

p meglehetős feszültséget okozva várat magára.

p És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre,

p amikor még elszökhettünk, és valahol a láthatáron lebegő

p felhők között eltűnhettünk.

p Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat,

p újabb esélyeket, csodálatos dolgokat,

p és kergetjük egyre tovább az álmokat,

p és közben provizórikus életet élünk.”

p C. G. Jung

p Aki

p – lopott,

p összeharácsolt –

p növekvő vagyonát

p más tolvajoktól féltve

p olyan magas szögesdrót kerítést

p és oly sok biztonsági rácsot rak fel,

p mígnem az otthonából egy fogház lesz…

p Aki

p olyan birka,

p hogy minimális ráfordítással,

p éppen a létminimumon tengetve

p is lehet nyírni, majd meg levágni…

p Aki

p egy olyan

p gyenge jellemű „férfi”,

p aki a kocsmában hőbörög,

p kormányt-rendszert dönt –

p de már egy beígért pofontól

p szinte bármit és bárkire bevall, és

p otthon/főnöke előtt meghunyászkodik

p Aki

p olyan gőgös,

p teljhatalmú kényúr,

p annyira fent hordja fejét, hogy még

p a logika és grammatika előtt sem hajol meg –

p így válik önerőből érthetetlenné és nevetségessé…

p Aki

p olyan udvarias,

p vagy olyan álszerény stb.,

p hogy folyton bocsánatot kér,

p mert él, mert egy kis levegőt szív,

p mert egy kis helyet még ő is elfoglal,

p de hamar átcsap az ellenkező végletbe…

p Aki

p olyan

p semmilyen, jellegtelen,

p alig azonosítható, mint egy

p körözött, vagy eltűnt személyről

p kósza elmondások alapján sebtében

p felskiccelt rendőrségi fantomkép…

p Aki

p csak olyannal

p „barátkozik”, házasodik,

p akivel egymás bűneit fedezik,

p egymásnak cinkosan falaznak –

p ideig-óráig ez tartja össze a kapcsolatot…

p Aki

p olyannyira

p „megfontolt”, okoskodó,

p agyaskodó, szerfelett aggályoskodó,

p hogy így el- és meghalasztja nem csak

p a mások lépését, de még a rá váró Tetteket is…

p Aki

p úri huncutságot,

p és piszkos politikát emlegetve

p önként mond le a helyi civil közéletről,

p a civil kurázsis kezdeményezések segítéséről,

p sőt az aggályoskodásával még meg is vétózná azokat…

p Aki

p egy Hűbele Balázs –

p hebehurgya személy,

p aki nagyon elhamarkodottan,

p szelesen cselekszik, viselkedik

p Hű, bele Balázs, lovat ád az Isten!”,

p azaz, kezdj bele nyugodtan, hozzáértés

p nélkül, szeleburdin, majd megsegít az Isten…

p Aki

p mások és a saját

p szükséges illúzióját rombolja,

p evése vagy színházi élményét rontja

p minden kulisszatitok feszegetésével,

p „büszke” mindent tudni akarásával…

p Aki

p mindent,

p még olyasmit is akar tudni,

p ami feleslegesen túlterheli,

p vagy netalán még káros is:

p akár halálos veszélybe is sodorhatja…

p Aki

p eminens tanuló,

p summa cum laude diplomás,

p „csak” éppen a rossz tudást sajátítja el,

p és pl. orvosi gyakorlatában jó szándékkal

p ezt alkalmazza „jól” a „betegei” rovására…

p Aki

p orvosi,

p patikusi tudásával,

p illetve tekintélyével visszaél:

p mérget főz, vagy csalásban bűnsegéd,

p fölösleges-káros „gyógyszerekre”, vagy

p (kemo)terápiára, vagy műtétekre beszél rá…

p Aki

p az első hívó

p csalogató csalfa szóra

p otthagyja a falusi portáját,

p önellátó paraszti életformáját

p a bérmunkás élethez adott

p lakótelepi panellakásáért…

p („munkásszállóért” …)

p Aki

p ő maga

p akarna örökké élni,

p nem pedig a (remek)műveiben,

p illetve a felnevelt utódaiban, ill.

p a folyamatos lélekvándorlásban stb.

p (ha teljesül a kívánsága, attól koldul,

p ahogy ezt pl. S. Beauvoir regénye ábrázolja…)

p Aki

p ön- és

p közveszélyesen,

p magát is felbosszantva,

p felidegesítve száguld haza,

p hogy majd otthon unatkozzon, vagy

p hiábavalóságokra fecsérelje idejét…

p Aki

p önerőből,

p támogatás nélkül életképtelen –

p mintha vastüdős vagy rokkant lenne,

p aki élete végéig magatehetetlenül

p mindig mások segélyére szorul,

p így „ússza meg” a saját életét…

p Aki

p önként lemond

p az emberi méltóság rangjáról

p és lemegy csicskásnak, kutyába,

p pedig annak is bizonytalan a vacsorája…

p Aki

p nem

p biorobot-katona,

p ő önként és kéjjel öl

p ellenségnek kikiáltott

p ifjakat, és család-apákat,

p nem csak parancsra, vagy

p végszükségből, önvédelemből…

p x

Ha férfi vagy, légy férfi

Ha férfi vagy, légy férfi,

S ne hitvány gyönge báb,

Mit kény és kedv szerint lök

A sors idébb-odább.

Félénk eb a sors, csak csahol;

A bátraktól szalad,

Kik szembeszállanak vele…

Azért ne hagyd magad!

Ha férfi vagy, légy férfi,

S ne szád hirdesse ezt,

Minden Demosthenesnél

Szebben beszél a tett.

Építs vagy ronts, mint a vihar,

S hallgass, ha műved kész,

Mint a vihar, ha megtevé

Munkáját, elenyész.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Legyen elved, hited,

És ezt kimondd, ha mindjárt

Véreddel fizeted.

Százszorta inkább éltedet

Tagadd meg, mint magad;

Hadd vesszen el az élet, ha

A becsület marad.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Függetlenségedet

A nagyvilág kincséért

Árúba ne ereszd.

Vesd meg, kik egy jobb falatért

Eladják magokat.

„Koldusbot és függetlenség!”

Ez légyen jelszavad.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Erős, bátor, szilárd.

Akkor, hidd, hogy sem ember

Sem sors könnyen nem árt.

Légy tölgyfa, mit a fergeteg

Ki képes dönteni,

De méltóságos derekát

Meg nem görbítheti.

Pest, 1847. január

A KUTYÁK DALA

Süvölt a zivatar

A felhős ég alatt;

A tél iker fia,

Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk

A konyha szöglete.

Kegyelmes jó urunk

Helyheztetett ide.

S gondunk ételre sincs.

Ha gazdánk jóllakék,

Marad még asztalán,

S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,

Hogy pattog némelykor,

És pattogása fáj,

No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk

Ismét magához int,

S mi nyaljuk boldogan

Kegyelmes lábait!

Pest, 1847. január

A FARKASOK DALA

Süvölt a zivatar

A felhős ég alatt,

A tél iker fia,

Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság

Ez, amelyben lakunk;

Nincs egy bokor se’, hol

Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,

Az éhség ott belül,

E kettős üldözőnk

Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:

A töltött fegyverek.

A fehér hóra le

Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk

S átlőve oldalunk,

Részünk minden nyomor…

De szabadok vagyunk!

Pest, 1847. január

pppppppppppppppp

Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,

a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Szellemi segítség magyarán lélekbátor örökifjú

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd a baj okát,

és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

Magyarán íródó érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető,

rácsodálkoztató, megértető, megítélendő, értékelendő,

súlyozandó, tovább-gondolásra serkentő, igaz önismeretre

és szeretetre: bölcs változásra indító, ősrégi/újított intelmek…

pppppppppppppppppppppp