kb. 5 perc olvasás
Bölcs-balga – boldog-boldogtalan lelkek
A táltos paripák helyett állatorvosi lovak
A Jóisten országai helyett földi-égi pokol
Életminőség-vizsgálatok: tükörmondattár
EMBERKÉPEK: IGAZMONDÓ TÜKÖR – IV.
Szellemiség és megtestesülés – életkép és lélekrajz
Választás, tett/mulasztás – magatartás/jellem és sors
Komjáthy Jenő
POGÁNY VAGYOK
Pogány vagyok.
Nincs bennem semmi
Alázatos, tömjénszagú;
Zsolozsma, zsoltár, istenesdi
Nem ejti lelkemet rabul.
Nem verem én bűnbánva mellem,
Nem mondok szánom-bánomot,
Olcsó dicséretét se zengem
Annak, ki – majmot alkotott.
Nem ejt meg engem semmi földi,
Se földöntúli hatalom:
Az eget ostrommal bevenni,
Nem lekoldulni akarom.
Nem járok templomaitokba,
Miket a hízelgés emelt,
Bálványotok előtt a porba
Lelkem sohase térdepelt.
A földön úr szolgái vagytok,
S urat imádtok mennyben is;
A szív, a szolgaságba hajtott,
Csupán a zsarnokokba hisz.
Szeretek én, s ti hízelegtek,
Csúsztok ti, míg repülök én!
Imátok lenn a porba reszket,
Fönnszárnyaló enyém.
Arcotokon a kegy malasztja;
Fő vágyatok a nyugalom:
Én nem születtem hódolatra;
Szívem örök forradalom.
Pogány vagyok.
Dac ül szememben,
Gúny és harag rezg ajkimon;
Pusztító tűz feszíti mellem,
A harcok élvét áhitom.
A gyűlöletnek óceánja
Csap olykor át a szívemen;
A viharoknak orgonája
Játszik most benne rémesen.
Mert gyűlölöm sivár világtok,
Amelynek neve: unalom;
Ásító kéje nekem átok,
Rothadt nyugalmát eldobom.
És gyűlölöm a lomha szörnyet,
Gyűlölöm arcod, rút Közöny!
Rég fekszi tetemed a földet,
Gőzébe hal milljó öröm.
S gyűlöllek téged, korcs Alázat,
Törpék álarca, pórerény!
Hiszen te adtál kúszni lábat
A Gyávaságnak, látom én.
És gyűlölöm a Szolgaságot,
A bűnök bűnét mindfölött:
Haragtól reszketek, ha látok
Egy elnyomót vagy görnyedőt. –
Pogány vagyok.
Merész szememben
A szép Igazság szomja ég.
Istennő az; ha fátyla lebben,
Gyönyörbe tör a föld, az ég.
A szeretetnek óceánja
Csap akkor át a szívemen;
A teremtésnek orgonája
Szól mostan oly fönségesen.
Megzendül a szférák zenéje;
Az égi gömbök szózata,
Zokogva, zengve hull beléje
Az örök fájdalom maga.
Megnyílik a világ köröttem,
A légi kárpit széthasad,
Lebegni szigorú körökben
Látok csodás, nagy tárgyakat.
Nem tárgyak ők, dicső személyek;
A régi istenek talán:
A lelkük test, a testük lélek,
Tapintom s mégis látomány.
Alattam a föld is kitárul,
A por rajong, a kő beszél,
Jelt ád a némaság magárul,
És fölragyog a titkos éj.
A mélység mély szivét kitárja,
Leveti lepleit az Ég…
Úgy érzem, egy világ királya,
Ugy érzem, egy isten levék.
Természet! Élő templomodban
A tárgyak lelkét szíhatom:
Szent falaid közt égre lobban
Minden leláncolt hatalom.
Határtalan nagy templomodban
Az isten testét érezem;
Szivem szivével összedobban,
Szemébe néz ihlett szemem.
Világok teste lett a testem,
Amit látok, az mind enyém;
Átcsapnak a lángok felettem:
Égek, de el nem égek én!
A lelkek lelke lett e lélek,
A szívek szíve lett e szív,
Az ember bennem istenné lett,
Olimp dicső követje hív
*
p 1
p Idegen tollakkal éktelenkedik a világ csúfjára
p Igényszintje egyre lejjebb: langyos sör, légy, köpés
p Ízlésekről úgymond nincs vita: marad ízlésficamos
p Ha nem tud megistenülni, embertelenül leállatiasul
p 2
p Más csak rivális, de sosem potenciális szövetséges
p Boldogságáról lemondva betegségével hiába „küzdő”
p Közhelyeket szajkóz, nem megélt/kipróbált igazságot
p Katarzis/purgatórium: nem tudja, eszik-e vagy isszák
p 3
p Mindenható istent játszik, amíg jó pofára nem esik
p Mint az alvajáró a háztetőn – felébresztve lezuhan
p Egy lelenc gyerek is többet tud felmenőiről, mint ő
p Minden eshetőségre kész: ismeretlen istent is imádó
p 4
p Tisztálkodás helyett mindenki mást is bemocskol
p Neki a kérés nagy szégyen, ő nem „alázkodik meg”
p Múltját nem ismerő, annak rosszát megismételgető
p Naponta bővül a most is 1000 oldalas panaszkönyve
p 5
p Sekély kéjt sem érző szadista: mazochista „áldozat”
p Szabad akarata hatalmával visszaél: Rosszat választ
p Paranoiás: mindenki más őrá veszélyes vírushordozó…
p Nem tudja: csak az ásító unalom fertőz, de az nagyon
p 6
p Az eszközből végcél: pénzt a pénzért halmozna
p Boldog ő: langyos pocsolyában dagonyázó disznó
p Mindenből presztízskérdést csinál: ki köszön előbb
p Focicsapatért még lelkesedő, másért feleennyire se
p 7
p Sokat hallgatódzó stb.: sok rosszat hall magáról
p Raktárra aggódó: mi lesz majd, ha kihunyt a Nap…
p Nem tartalékol semmit, mindent feltesz a sötét lóra
p Részeg hőbörgő, józan hunyászkodni engedélyt kérő
p 8
p Szórakozás címszó alatt csak szétszórja magát
p Teljesen elégedett, ha megmaradt a morgási joga
p Tömeghipnózisban átprogramozott parazita-balek
p Túl későn döbben rá, az édesanyja rosszul szerette
p 9
p Sokáig csak nyel, majd egyszerre mindent kiokád
p Tükörben beállított pózban, megmerevedve marad
p Csak messziről szép, és csak egyetlen látószögből
p Nagy tömegben elbújva ő is bekiabál egy „merészet”
p 10
p Ön-kímélve enyészik el, mint el nem vetett búzamag
p Magolja a „jó választ”, pedig egy kérdést sem tett fel
p Ló helyett szamár, citrom/citrompótló, nő/báb, baba
p Az ingyenes jó dolgok helyett méregdrága életpótlék
p 11
p Háza tája aranybánya, kegyelemkenyéren tengődik
p Ha felcsináltatja magát, már megvan élete értelme
p Nem tiltakozik/szabotál: zsarnokát ünnepeltetik meg
p Másnak ásott csapdába eső, maga mérgezte ételt evő
p 12
p Irigyli az embert „túlélő” köveket, ezért ő is megkövül
p Miért akarna tökéletesedni, úgysem lehet teljesen az!?
p Előbb neofita túlbuzgó, majd meg aposztata gyalázkodó
p Sportot űz: hogyan szabotálja el a (kiüresített) ünnepeit
p 13
p Csak egyedül a kísértésnek nem áll ellen – cinikus „bölcs”
p Bűnbandához csapódva érzi: ő Valaki: kriminális karrierista
p Ha a fizetéssel mérik a munka értékét: akár bérgyilkos lesz
p Büszke rá, hogy senkinek sem tudja eladni munkatermékét
*
Ady Endre
A krisztusok mártírja
Vad, nagyszerű rajongást oltott
Az Érnek partja énbelém,
Csupa pogányság volt a lelkem,
Gondtalan vágy és vak remény.
Forgott körültem zagyva módon,
Lármával, vadul a világ
És én kerestem egyre-egyre
Valami nagy Harmóniát.
Paraszt Apollónak termettem,
Ki dalos, erős és pogány,
Ki szeretkezve és dalolva
Dől el az élet alkonyán.
Pogány erőtől, daltól, vágytól
A lelkem immár nem buzog,
Megöltek az evangélisták,
Az életbölcsek, krisztusok.
*
Sár vagy arany
A jó kezdés már fél siker.
A baj felismerése már fél gyógyulás.
A mese, közmondás, példabeszéd, életkép
rólunk szól: ismerjünk magunkra, ha ingünk,
akkor vegyük magunkra, és az isteni bölcsesség
s a bátor lélek segítségével változtassunk éltünkön.
Az ún. jóbarátainktól – de legfőképpen önmagamtól –
védjen meg az Isten, az ellenséggel elbánok magam is.
Más akár meg is ölhet, de kárt nem tehet lelkemben…
Aki mer, az nyer – a bátraké a szerencse/kegyelem…!
A vaskorban se tartsuk a sarat aranynak, aranyunkból
ne csináljunk sarat, de fordítva, és becsüljük aranyunkat.
