kb. 7 perc olvasás
Ranschburg Jenő
Ranschburg Jenő (Budapest, 1935. december 19. – Budapest, 2011. március 10.)
pszichológus, a pszichológiai tudományok kandidátusa.Tartalomjegyzék [elrejtés]
Életpályája
Ranschburg Jenő 1935. december 19-én született Budapesten Ranschburg Zoltán és Jónap Piroska gyermekeként.
Budapesten a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. 1961-ben végzett a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, majd 1964-ben az ELTE bölcsészkarának pszichológia–magyar szakán. 1961–1963 között előbb Velencén, majd Budapesten dolgozott gyógypedagógus tanárként. 1963–1965 között az MTA Pszichológiai Intézetének tudományos munkatársa volt. 1965–1977 között az ELTE BTK pszichológiai tanszékének adjunktusa, majd docense. 1977-től az MTA Pszichológiai Intézetének osztályvezetője.
1977–1997: tudományos osztályvezető az MTA Pszichológiai Intézetében.
2002–2011: főiskolai tanár a Szolnoki Főiskolán.
1966-ban kötött házasságot, felesége Farkas Zsuzsanna gyógypedagógiai tanár. 3 gyermekük van (Vera: 1967, Edit: 1970, Zoltán: 1985)
Társadalmi tevékenysége
A Magyar Pszichológiai Társaság főtitkára (1975–1980)
Magyar Pszichológiai Szemle rovatvezetője (1975–1985)
MTA Pszichológiai Bizottság tagja (1976–1996)
Társasági tagságok [szerkesztés]
1997-ig tagja volt a Nemzetközi Pszichológiai Társaságnak, a Nemzetközi Fejlődéslélektani Társaságnak és a Magyar Pszichológiai Társaságnak.
1992-től 1996-ig az Országos Gyermekvédő Liga elnöke volt, haláláig a Liga tiszteletbeli elnöke.
Tudományos fokozata
A pszichológiai tudományok kandidátusa (1972)
Kitüntetései, díjai
Hazám-díj (2010)
Prima Primissima díj (2009)
Budapest díszpolgára (2006)
Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2005)
Pro Scola Urbis (2002)
Ifjúsági díj (1984)
Művei
Családi kör (1977)
Szülők könyve (2009) – A fogantatástól az iskolakezdésig
Szülők könyve 3CD (hangoskönyv, 2008)
Mit rontottunk el? (2009) – Kérdések és válaszok a honlapról
Szülők kis könyve (2009)
A meghitt erőszak (Saxum, 2006) – A családon belüli erőszak lélektana
Félelem, harag, agresszió (NT, 2004)
Gyerekségek (hangoskönyv, 2008)
Egymást keresik (2007)
Szülők lettünk (2003)
Jellem és jellemtelenség (2009)
Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban (NT, 2008)
Nyugtalan gyerekek (2009) – Hiperaktivitás és agresszió a serdülőkorban
Áldás vagy átok (2006) – Gyerekek a képernyő előtt
Rögök az úton (2007) – Egyén és család pszichológiai írások
Üze-netek (2006) – Pszichológiai tanácsadás neten
Az én… és a másik (2003) – A személyiség és a társas kapcsolatok fejlődése óvodáskorban
A világ megismerése óvodáskorban
Az érzelem és a jellem lélektanából
Gepárdkölykök (2004) – Mesterek mesterei
Szülők lesznek (1979) – A családi nevelés pszichológiája az iskoláskorig
A nő és a férfi (NT)
Személyiségünk titkai (Popper Péterrel, RTV, 1978) – Hogy nálam különb legyen…
Szeretet, erkölcs, autonómia (1993, 1984)
További művei
Jövőnk titka: a gyerek… (szimpozion, 2009) – Zseni? Okos? Különleges?
Szegény nők, szegény férfiak (szimpozion, 2009)
Az erőszak sodrásában (szimpozion, 2009)
Lelkünk rajta (Pszinapszis, 2009)
Család és gyermek (Pszinapszis, 2008)
Családi boldogság, családi pokol? (Mesterkurzus, 2009)
Felcserélt szerepek (Mesterkurzus, 2007) – Nagyszerű nők, gyönyörű férfiak
Láthatatlan ellenségek (Mesterkurzus, 2007) – Gyávaság, gyűlölet, erőszak
A család: Harcmező és békesziget (Mesterkurzus, 2007)
Öröm, fájdalom, tabu (Mesterkurzus, 2006) – Boldogság és keserűség a szexben
Sorsdöntő találkozások: Szülők és gyermekek (Mesterkurzus, 2005)
Végzet, sors, szabad akarat (Mesterkurzus, 2004)
Megjegyzések
A családi hagyomány szerint Ranschburg Pál rokona, bár „ez a kérdés egyébként mindmáig nem tisztázott – de nincs is különösebb jelentősége.”[2]
__________________________________________________________________________
Ranschburg Jenő
Kiküzdött harmónia
Örülök a Napút kérdésének – családom története mennyiben példázza a magyarság egész történetét? –, mert most, hogy megöregedtem, ez a téma engem is egyre jobban foglalkoztat. Azt hiszem, az én családom története a magyar zsidóság asszimilációjának története. Apám – édesanyjával és három testvérével – tízéves korában jött Erdélyből Budapestre, árván és nyomorultan. A rendelkezésemre álló hivatalos okmány szerint dédapám, Ranschburg József 1850-ben halt meg, Zilahon. Nagyapám szabómester volt ugyanebben a városban. Apám keveset mesélt róla – hiszen gyerek volt még, amikor elvesztette –, de az 1916-ban kelt halotti anyakönyvi kivonat szerint a halál oka: májzsugor. Erős a gyanúm, hogy nagyapám alkoholista lehetett – ez magyarázza azt is, hogy nagyanyám nincstelenül, földönfutóként jött Budapestre gyermekeivel. Apám – aki rövidesen édesanyját és egyik testvérét is elveszítette – gyakorlatilag kegyelemkenyéren, igazi proletárgyerekként élt a fővárosban. Öt elemit végzett – ezt egész életében szégyellte szegény –, és villanyszerelőnek tanult. Nagyon büszke volt a nevére, hiszen ez volt az egyetlen bizonyítéka arra, hogy a híres neurológus, a magyar pszichológiai élet megteremtője, dr. Ranschburg Pál a rokona. (Ez a kérdés egyébként mindmáig nem tisztázott – de nincs is különösebb jelentősége. Jóleső érzés, hogy a professzor közvetlen leszármazottaival – az „igazi” Ranschburgokkal – meleg, baráti kapcsolatban vagyok.) Nyilván ez a magyarázata annak is, hogy gyermekei – ugyanis van egy nálam tizenkét évvel fiatalabb „kicsi” húgom – taníttatását mindig élete legfőbb feladatának tekintette.
Anyai dédapám földbirtokos, valódi „kutyabőrös” nemes volt. (Talán az is jellemző, hogy ez a kutyabőr valamelyik nagynéném testével együtt égett el Auschwitz kemencéjében.) Afféle duhaj nemesként élt, aki birtokát az utolsó hektárig elitta, elkártyázta. Fia – az én nagyapám – okleveles mezőgazdászként, egy tízezer holdas birtok intézője lett a Hortobágyon. Teljhatalmú úr volt – de mégiscsak szolga… Nyolc gyermeket nemzett (édesanyám volt a hetedik), de csak a fiait kívánta taníttatni, mert úgy vélte: a lányoknak az a dolguk, hogy férjhez menjenek és gyerekeket szüljenek. Édesanyám így, elvégezvén a négy polgárit, kalapos lett (masamódlány, ahogy akkoriban hívták), de nem dolgozott a szakmájában soha. Szüleim nagy-nagy szeretetben és nagy-nagy szegénységben éltek le együtt csaknem ötven esztendőt. Apám 1978-ban halt meg. Megérte, hogy gyermekei diplomát szereztek (ahogy ő mondta: úriemberek lettek), és gyönyörködhetett unokáiban is. A különös, zsidó földbirtokos elszegényedett, masamód unokája és az iszákos szabómester proletárrá süllyedt fia közel ötven éven át a megbecsült polgári lét biztonságáról álmodoztak. Haláluk közeledtén mindketten úgy érezték: gyermekeik már ezt a megálmodott életformát élhetik – itthon, Magyarországon.
A második kérdésre – szellemi elődeim, példaképeim milyen útravalót adtak a többnemzetiségű Kárpát-medence gondjainak megoldásához? – jóval egyszerűbb válaszolnom. Nemrég megjelent új könyvemben (Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban) név szerint is felsoroltam azokat a – már nem élő – kollégáimat, akik szívemhez közel álló tanáraim voltak – illetve akiket mestereimnek tekintek. Ezek közül most Binét Ágnes, Mérei Ferenc, Radnai Béla nevét szeretném megemlíteni. Mindhárman azt tanították, hogy a felnőtt ember életének harmóniája jelentős részben a gyermekkor harmóniájától függ, és ez a boldog gyermekkor éppen úgy joga azoknak, akik a Kárpátok medencéjében élnek, mint bárki másnak a világon. Nem feledkeztem meg öreg professzoromról, Kardos Lajosról sem, aki más típusú útravalót adott nekem. Azt mondta: sohase felejtsük el, hogy ahol a szavak nem világosak, ott feltehetően a gondolat is zavaros. Egész életemben a tiszta, közérthető fogalmazásra törekedtem; nem kis bosszúságára azoknak, akik úgy vélték – és vélik ma is –, hogy a körmönfont, bonyolult és homályos szöveg a tudományos stílus elengedhetetlen feltétele.
__________________________________________________________________________
Dr. Ranschburg Jenő
válaszol
Ehhez hasonló – és bármely gyerekekkel, gyerekneveléssel kapcsolatos – kérdésekre Ranschburg Jenő válaszol. Minden héten a péntekig leadott kérdésekre a következő szerdán adjuk meg a választ.
Kérjük, amennyiben kérdést küld, levele végén adja meg e-mail címét; Ranschburg Tanár Úrhoz sokszor több kérdés érkezik egy héten, mint amennyit azonnal meg tud válaszolni. Ezért levélben elküldjük Önnek, hogy mikor számíthat a válaszra, illetve van-e már az oldalon az Önéhez hasonló témájú kérdés.
Kérdés – 2011. február 13. – 611.
Tisztelt Uram!
A fiam aki nyolc éves volt, és én mint menekült érkeztünk meg Montreálba, 2009.03. 09 én. A titkos rendőrségnek gyanúsak voltunk, ezért egyre durvább eszközökkel lehetetlenítettek el. 2010. októberben a fiam panaszkodott, mert egy fiú megfogta a fütyiét és a fenekét. Mi szóltunk a tanárnak. Ő megnyugtatott hogy vigyázni fog a fiamra. Januárban azt mondta a fiam, hogy 5-ször szexelt ezzel a fiúval a wc-ben. Levetkőztek meztelenre, nyalogatták egymás fütyiét, csókolóztak. Madame Jeanne minden óra elején kiengedte őket, óra végén értük ment. és mindig le kellett írniuk 100-szor, hogy nem csinálunk szexet a wc-ben. Állandóan büntették őket, nem engedték játszani. Nekem még azt is letagadták, hogy barátkoznak. Februárban feljelentettem a rendőrségen az iskolát. Márciusban bevittek, és a nyomozó azt mondta, hogy most az iskolai szexel nem foglalkozik, csak azzal, hogy betörtem az iskola ablakát. Adott egy idézést a bíróságra. Lezárták a nyomozást, és meg sem hallgatták a gyereket
. Májusban a fiam elmondta, hogy húsz-szor volt szex,ebből tíz-szer anális. Az utolsó kettőnél összeragadtak. Madame J.ütötte verte a fiamat, hogy szétválassza őket, aztán le kellett írni százszor, hogy nem csinálunk szexet a wc-ben. A lakásomra jött két nyomozó és egy tolmács. Elmondtam nekik, hogy még mit mondott a gyerek. Azt mondták, hogy ez Kanada, ez itt nem bűncselekmény. Azzal fenyegettek, hogy elveszik tőlem a beteg gyereket. Minden hivatalnok, akivel kapcsolatom volt, úgy viselkedett, hogy ne bízzak bennük. Félelemben tartottak minket. A gyereket nagyon furcsa körülmények között majdnem elütötte egy autó. Szerencsére csak a kis lábára hajtott rá.
Októberben haza jöttünk, és itt senki nem foglalkozik ezzel a bűncselekménnyel. Nem akarom Önt zaklatni, ezért kérem, hogy írja meg, ha nem kíván tanácsot adni.
Már elkezdett foglalkozni vele egy pszichológus, és ki fogok utazni Montreálba, hogy feljelentést tegyek. Ott megfogja vizsgálni egy szakértő. Mit gondol nem árt az a gyereknek, ha két ember előtt is meg kell nyílnia?
-Tisztelettel
D. Anna
Kedves Anna!
Mindazon, amit levelében ír, mélységesen meg vagyok döbbenve. Természetesen eszemben sincs kétségbe vonni szavait, de szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy a 21. században, Kanadában, ilyesmi megtörténhet. Úgy gondolom, az a tény, hogy a gyereket két szakember is megvizsgálja, semmiképpen sem árthat kisfiának. Remélem, sikerrel jár.