Portré Bak Róbertről

Bak Róbert 1908-ban született, októberben. Abban az évben, amikor Ferenczi Bécsben meglátogatta Freudot, és e találkozással elkezdõdött a magyar pszichoanalízis története. Véletlen egybeesés, vagy önkéntes kiemelés – mondhatja bárki. Egyfelõl kétségtelenül így is van, másfelõl azonban jelzésértékû, hiszen Bak Róbert élete sem szûkölködött az efféle szubjektív interpretációkban. 
Azok közé a gyerekek közé tartozott, akiket születésükkor anyjuk arra a bizonyos gondolatbeli mérlegre tett, amelyet legfõbbképpen a szülõi vágyak mozgatnak. Világrajövetele pillanatában tekintélyes „súlyra tett szert” – nem úgy, mint a Kensington Parkba kiröppenõ habkönnyû Peter Pan-ek. (Kelley-Lainé, 1997). Anyja az Anjou-királyok emlékére Károly Róbertként jegyeztette be az anyakönyvbe. A legkisebb királyfiként érkezett a családba. Neve, mintegy atyai örökségként a vértanúság emlékét hordozza a család történetében. 
1739-ben a szenicei katolikus templomból egy falubeli férfi kegyszereket lopott. A tolvajt az ítélet elõtt – a kegyelem reményteli ígéretével – rávették, hogy bûnrészességgel, illetve felbujtással vádolja meg a község három leggazdagabb zsidó családját. Ezt követõen gyorsan kivégezték, majd a hamis vádak birtokában bebörtönözték a szenicei zsidó közösség három vezetõjét, közöttük Mózes Jákobot, a hitközség elnökét. Napok leforgása alatt a koholt vádak alapján megkínozták, felakasztották, majd máglyára vetették valamennyiüket.¹ A zsidó közösség a hamis vádak elhangzása után nyomban levelet juttatott el III. Károly királyhoz, kérve a bécsi udvart, függessze fel az eljárást. A felvilágosult uralkodó jóllehet késlekedés nélkül vizsgálóbírót küldött Szenicére, de megmenteni már nem tudta az áldozatokat. Haláluk után az udvar megbüntette a koholt vádak kitervelõjét,² és az áldozatokat a vértanúknak kijáró szent szóval tisztelték meg. Mózes Jákob leszármazottainak egy része a Ben Kádós: a Szent Fia megjelölést viselhették. A „b” és a „k” kezdõbetûk összeolvasásából keletkezett a Bak családnév (Hajdu Miklós, 1933).³
Az 1908 októberében világra jött kisfiút: Bak Róbert Károlyt – születése pillanatától – neve is kötelezte… Unokaöccse szavait idézve: „életnagyságúnál nagyobb figuraként tûnt fel”. 
A nagypapa – Bak Izrael – budapesti hitoktató, írástudó ember a reformzsidóság törekvéseinek aktív képviselõje, imakönyveket fordított héberrõl magyarra. Gyermekei közül Bak Soma volt Róbert apja.
Az anya – Brück Irén – anyai ágon a neves bécsi–berlini Brill családból származott. A családban a férfiak orvosi pályára léptek. Róbert a harmadik generációt képviselte az orvosnemzetségben. Brück Irén egyszerre volt „híres szépasszony” (Bak János, 1988) és a cselédekkel alföldi akcentussal fertelmesen perlekedõ nagysága, amint „fejihõ teremtem” rosszallással adott nyomatékot elégedetlenségének a családi ebédeken. Kitûnõ – fõleg anális malacságokkal teli – vicceket mesélt, hol németül, hol magyarul. A viccek és a kulináris élvezetek kitüntetett örömforrásokat jelentettek életében. Ínyenc és megrögzött nassoló volt. A legkisebb Bak fiú sok mindenben követte tekintélyes anyját. Nemcsak az anyai ágon tradicionális pályaválasztásban és világpolgári törekvésekben, hanem az élet orális élvezeteiben is. 
Róbert szavakkal dolgozott, pipázott és hamisítatlan gourmet lett.

A fennmaradt családi kép – a 20-as évek közepérõl – tipikus nagypolgári enteriõr. Róbert apja kifinomultan elegáns öltönyben, hanyagul keresztbe tett lábbal ül, ujjai között lazán tartott cigarettával. Az elsõszülött Loránd mellett a „legkisebb fiú”, a legmagasabb, a büszke tekintetû Róbert áll, majd a tekintélyt parancsoló, impozáns termetû anya következik. A bal szélen Miklós látható, aki a húszas éveinek elején jár. (Lásd családi fotó.)
Loránd (Lala), Miklós és Róbert kis korkülönbséggel született 1903 és 1908 között. Lala az elsõszülött – a többgyermekes családok tradicionális szereposztásának megfelelõen – a jó fiú, a berzsenyis mintadiák. A Kommün alatt elszavalta Adynak „A proletárfiú verse” címû költeményét, amiért, a Tanácsköztársaság bukását követõen, még a mintadiákot is kirúgták a gimnáziumból. Ezzel a történettel és a fehérterror idején bevezetett numerus claususszal sok választása nem maradt. A magyar történelem huszadik századi elsõ emigrációs hulláma õt is Németországba a weimari köztársaságba sodorta. Lipcsében és Münchenben tanult tovább. 
Róbert „minden családi emlék szerint rendetlen, szemtelen, dobálódzó, a világ rendjét lábban tipró fiatalember” (Bak Jánossal készült interjú, 1988). A mama kedvence, a nagyra nõtt „Benjámin”. Apjával a kapcsolata meglehetõsen hûvös maradt. A mindig elegáns, legtöbbször fekete kabátot és fehér selyemsálat viselõ apa tipikusan polgári életformát élt. Napközben újságot olvasott, esténként megjelent a Lipótvárosi Casinóban. Igazi perfekcionista lévén, számára Martin Luther németje és az Oxford English jelentette a színvonalat. Ezt követelménnyé tette családjában is. Bak Soma nem szívlelte legkisebb fia csapongó életvitelét, ad hoc utazásait. Csalódottsággal keveredett dühöt váltott ki belõle, mikor Róbert megszakította jogi tanulmányait. Számára harmadik fia komolytalan, kiszámíthatatlan ember volt, aki ráadásul még az orvosi pályán belül is oly zavaros dolgokkal foglalkozott, mint a pszichiátria. Nem szerette Róbert ostoba könyvvásárlásait és legkiváltképp költekezéseit. Soma gyûjtögette a pénzt, simogatva rakta le a százpengõsöket, Róbert szórta. Sok mindenben ellentettje volt mindannak, amit apja képviselt. 
Miklós, a középsõ fiú nem tanult jól, de zenei õstehetségnek számított. Remekül zongorázott. Általában magába zárkózottan elvonult szobájába, de csendes félrehúzódottságát olykor heves dühkitörések törték meg. Furcsaságait az iskola elnézte, tartósan munkát azonban már nem tudott vállalni. Róbert elõször Miklós mellett találkozott a szkizofrénia tüneteivel. A család biztonságot, a rózsadombi ház (Bimbó u. 49.) önálló lakrészt és védelmet biztosított Miklósnak.

Róbert 1925-ben érettségizett, majd egy szemeszter után otthagyva a jogi fakultást, 1926-ban a bécsi orvosegyetemen kezdte meg orvosi tanulmányait. Rezidensként a Magyar Királyi Ideg- és Elmegyógyintézetben (1933–1935),⁴ majd a Balassa utcai Ideg- és Elmeklinikán dolgozott (1933–1940). Pszichiáterré válásában bátyja betegségének megértése erõs motivációt jelentett. Kíváncsiságát a pszichoanalízis iránt sógora, Pfeifer Zsigmond keltette fel, és Pfeifer mutatta be Bak Róbertet Róheim Gézának is. Életre szóló barátság alakult ki közöttük. (Walter A. Stewart, 1975). Ezek a korai hatások érlelték Bak Róbert érdeklõdését a pszichoanalízisen belül a szkizofrénia kezelése és teoretikus megközelítése felé. Ennek nyomai magyarországi tevékenységében éppúgy nyomon követhetõk, mint New York-i pszichoanalitikusi tevékenységének tematikájában. 
Elsõ tudományos cikkét a szkizofrénia inzulinkezelésérõl írta (Gyógyászat, 1934). Kiképzõ analízisét Hermann Imrénél folytatta, esetmegbeszélésekre Kovács Vilma és Bálint Alice legendás szemináriumaira járt, Kovácsék naphegyi villájába. Kovács Vilma, Ferenczi tanítványaként és saját személyiségébõl fakadóan is olyan atmoszférát teremtett, amelyre Székács István így emlékezett: „még a kritika is – a nagyon is szigorúan vett esetismertetések során – egy-egy simogatás volt. Kreatív és szorongásmentes légkörben dolgoztunk”. A pszichoanalitikus kandidátusok szemináriuma után az „ifjú titánok” – ahogy magukról gondolkodtak: Bak Róbert, Petõ András és Schönberger-Székács István – még órákon keresztül folytatták a beszélgetést, mellesleg haza-haza kísérgették egymást, hogy ne csak úgy céltalanul bolyongjanak Buda és Pest között, de valójában éjszakába menõ vitáikat nem tudták félbeszakítani. (Székács Istvánnal készült interjú, 1998) 
Amikor Gyömrõi Editnek komoly nehézségei támadtak József Attila pszichoanalitikus kezelésében, segítségül sietett Gyömrõi nagybátyja, a Magyar Pszichoanalitikai Egyesület elnöke, Hollós István. Hollós kérte meg a fiatal Bak Róbertet, vegye át József Attila, akkor már a Siesta szanatóriumban folyó kezelését. Sok tanulmány és kötet jelent meg azóta József Attila elmeállapotáról. Bak – amint azt cikkei tanúsítják – élete végéig szkizofréniának tartotta a költõ betegségét. Sokat idézett amerikai tanítványainak József Attila költészetébõl.

Pszichoanalitikussá érése történelmi pillanatban következett be. 1938 júniusában vették fel a magyar egyesület tagjai közé. Két hónap múlva, augusztusban került sor a kiemelkedõ jelentõségû nemzetközi pszichoanalitikus kongresszusra Párizsban – az utolsó konferenciára a háború kitörése elõtt, az utolsóra Freud és sok európai analitikus életében. Európának, Ausztria márciusi megszállását, az Anschlusst követõen szembe kellett néznie a náci uralom térhódításával. Párizsban az európai analitikusok emigrációjának kérdése uralta a szakmai elõadások közötti megbeszéléseket. (Mészáros, 1998a) Bak itt debütált nemzetközi fórumon: a „Regression of ego-orientation and libido in schizophrenia” címû, nagy sikerû elõadásával, amely mind a mai napig a sokszor idézett tanulmányok között szerepel (Bak, 1939). Minden bizonnyal a Párizsban elhangzott, majd hamarosan az analitikusok nemzetközi folyóiratában publikált elõadás magyar verziója volt Bak Róbert tagsági székfoglalója a magyar egyesületben.

A magyar analitikusok között nyáron megoszlottak a vélemények a veszélyt illetõen. 1939 januárjára azonban már kevesekben maradt kétség a korábban meghozott zsidóellenes törvény után.⁵ Bálint Mihály és Alice januárban végleg elhagyták Magyarországot. Hollós István segítségével elindult a kivándorlási kérelmek eljuttatása a nemzetközi egyesület elnökéhez, Ernest Joneshoz. (Mészáros, 1998b) 
Magyarország felállította a zsidó munkaszolgálat rendszerét, amely a Bak testvéreket is érintette. Valamennyiüket. Lorándot és Róbertet 1940-ben Erdélybe vitték munkaszolgálatba. (Miklóst Róbert körültekintõ intézkedései kapcsán Benedek László professzor sokszor elbújtatta a Siesta szanatóriumban.) A családi legendárium úgy tartja, hogy Róbert, akit századorvosként Erdélyben valamilyen parasztházban szállásoltak el, egyszer csak közölte, hogy egy olyan országban, ahol az embert arra kényszerítik, hogy fürdõszoba nélkül legyen, ott elõbb-utóbb agyon is verhetik…Onnan el kell menni. (Bak Jánossal készült interjú, 1988) Róbert tehát eldöntötte, hogy emigrál, amelynek technikai lebonyolítása nem volt egyszerû, hiszen zsidó munkaszolgálatosként nem hagyhatta el az országot. Volt azonban egy nem technikai probléma, egy komoly kapocs, ami még évekig ide kötötte – az anyja. Róbert kísérletet sem tett arra, hogy az emigrációt válassza, míg az édesanyja élt – mondhatjuk úgy is, hogy elõbb anyjának kellett „elmennie”… Apja külügyminisztériumi kapcsolatain keresztül sikerült útlevelet szereznie. Feleségével, Kántor Pepa színésznõvel elõször Spanyolországba utaztak, ahol nagynénje (Ilona néni) fia⁶ élt. Unokaöccse támogatásával jutott fel arra a legendássá vált utolsó casablancai hajóra, amely a Casablanca címû film révén a szerelem és szabadság szimbólumává vált. Bak Róbert és felesége 1941. június 7-én, Amerika háborúba lépése elõtt szinte pillanatokkal érkeztek Manhattanbe.

New York hamar befogadta Bak Róbertet, aki csakhamar valódi New York-ivá vált. Elegáns rendelõje a Fifth Avenue 985. alatt sokaknak emlékezetes hely maradt. (Lásd mellékelt fotó.) 
A magyar analitikusok közül akkor már évek óta New Yorkban élt Lóránd Sándor és Radó Sándor. A második emigrációs hullámmal érkezett többek között Róheim Géza, Hann-Kende Fanny és Feldmann Sándor is a New York-i egyesületbe. Az Amerikai Pszichoanalitikusok Egyesülete egyedülálló szakmai összefogást kezdeményezett, amikor felállította az „Emergency Committee on Relief and Immigration” elnevezésû szervezetét abból a célból, hogy támogassa 1938 és 1941 között az európai analitikusok emigrációját és letelepedését az Amerikai Egyesült Államokban.(Mészáros, 1998a) Bak Róbert is kapcsolatba lépett az Emergency Committee-val, amely a kezdeti idõben anyagi segítséget nyújtott, amit Bak – mint mindenki, aki késõbb integrálódott –, visszafizetett. 
Bak Róbert 1943. áprilisban lett tagja a New York-i Pszichoanalitikus Egyesületnek, és gyors karriert futott be. A New York-i Pszichoanalitikus Intézetben 1944-ben került elõadói státusba, majd 1945-ben Radó meghívta a Columbia Egyetemre az általa egy évvel korábban kialakított Pszichoanalitikus és Pszichoszomatikus Klinikára – külsõs óraadónak.⁷ Bak 1947-tõl kiképzõ analitikus, egy évtizeddel késõbb a New York Pszichoanalitikus Egyesület elnöke. A magyar analitikusok megbecsülését jelzi, hogy három magyar elnöke is volt az egyesületnek: Lóránd Sándor (1947–1948), Bak Róbert (1957–1959) és Petõ András (1975–1977).

Tanítványai és kollégái mindig kitérnek Bak elõadásaira: elegáns és provokatív stílusára. Híresen intoleráns volt mindenfajta tökéletlenséggel szemben – kivéve, ha páciensekrõl volt szó. Perfekcionizmusa figyelemfelhívó és feszültségkeltõ volt. Impozáns, erõteljes és ironikus egyéniségének hatása a szemináriumokon, elõadótermekben, vagy elõkelõ éttermekben egyaránt ugyanazt váltotta ki: csodálattal teli döbbenetet, olykor „ájult csodálatot” (Nemes, 1995). Olykor – akkor, amikor Bak is ezt akarta: a döbbenet a valóság nyers, leplezetlen felmutatásából származott. Bak nyersességének jellegzetessége az iróniába burkolt agresszió… a gúnyos, a formailag elegáns cikizés! Egyik tanítványa szemináriumának egykori résztvevõjeként így emlékezik: „Az év végén az összes rezidenst meghívta az utolsó óra után vacsorázni egy lélegzetelállítóan elegáns helyre. Abszolút csórók voltunk, mint a rezidensek általában bárhol a világon. Végigszorongtuk a vacsorát, mert ugye világos volt, hogy minden falat temérdek pénzbe kerül. Voltunk vagy tízen. Bak persze a végén az egész számlát kifizette – grand seigneur-i eleganciával és azzal a finom agresszióval, amit a következõképpen lehet lefordítani: »nekem van, nektek nincs, ez a realitás része, tehát én meghívlak titeket, ha rosszul érzitek magatokat, az a ti bajotok!«” (Bennett Simonnal készült interjú, 1995) 
Bak a realitás hangsúlyos felmutatásával sértett, bántott másokat. „… a közép-európai szégyenkezés nem az övé volt”. Unkaöccse visszaemlékezésében megelevenedett nagybátyjával kapcsolatban egy történet: „… [nekünk] el kellett menni egy meleg, poros, ronda helyre egy koffert elhozni, amit Budapesten adtunk fel, és az borzasztó volt számomra. Persze Robinak volt egy bérelt, hatalmas amerikai autója, nekem meg akkor volt a közép-európai ügyetlenségem és rászorultságom. Olyan mértékben voltam zavarban, hogy ez Robit a legundokabb és legkegyetlenebb ugratásokra késztette. Valahogy azt akarta mondani, hogy öregem, hát ez van, te nem tudsz egy ilyen nagy amerikai autót vezetni, én felajánlottam, nincs mit tenni, ez a világ realitása. Szentségelünk, hogy meleg van, meg por van, de ez így van, és ezt nem kell letagadni.” (Bak Jánossal készült interjú, 1988) 
A valóság része Bak identitáskonstanciája, a „vagyok-aki-vagyok” hangsúlyos képviselete is. „Róbert imádta bosszantani, cikizni az amerikaiakat azzal, hogy honnan jött. Emlékezetes, hogy egy fogadáson New Yorkban a Metropolitan Múzeumban ott volt Spielman érsek, és a magyarok is szép számmal, akiket bemutattak a láthatóan kellemetlenül fontoskodó érseknek. Bak Robinak az érsek valami olyasmit mondott: »Ááá… úgy látom, hogy te magyar leszármazott vagy, nemde?, mire Robi: I am a Hungarian, I am a Budapest Jeeeeeew – csücsörítve!!« Shocking – mondaná bárki – mint ahogy az is volt. Amerikában az volt a mulatsága, hogy – akkor sokakkal szemben – esze ágában sem volt az asszimilációért lejsztolni.” (Bak Jánossal készült interjú, 1988) 
Nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy a csodálatkiváltás permanens igényének forrása, a Baktól elválaszthatatlan narcisztikus megnyilvánulások (Stein, M. 1974) az anyai elvárások nagyságához, a korai megmérettetés súlyosságához kapcsolódik. A mama túl sokat kívánt tõle, túlságosan is a saját kielégülésére törekedett legkisebb fiában, a „királyfiban”. Baknak sokat kellett tennie ahhoz, hogy szét tudja választani anyját és magát. Talán ennek a belsõ törekvésnek a reminiszcenciája a realitással történõ állandó konfrontáltatás: az agresszív szembesítés is! A cikizés! Tudjuk, hogy a perverziók tanulmányozása intenzíven foglalkoztatta, és több szemináriumot is vezetett ebben a témában a fiatal kollégák számára. A szemináriumokon a korai tárgykapcsolatok és a korai agresszív megnyilvánulások motívumai kerültek a középpontba. Bak ebben úttörõ volt. Úgy gondolta, hogy a szexualitás részévé válik annak az elsõdleges törekvésnek, amit a tárgy megtartása jelent, például a paranoiában és a mazochizmusban. A gyermekek a korai agresszióval meg akarják tartani az anyát, hogy azután azt tegyenek vele, ami csak jólesik. A korai agresszió az anya feletti kontrollt szolgálja (interjú Stanley Riklinnel, 1996). 
A korai agresszióval történõ megbirkózás központi helyet foglalt el minden valószínûség szerint Bak életében is. Nem véletlenül mondogatta, hogy az õ infarktusa – pszichoszomatikus eredetû. Az elsõ infarktuson negyvenévesen esett át. Jó barátja, Heinz Hartmann úgyszintén infarktussal küzdött, de míg Hartmann ezt biológiai természetûnek tartotta, Bak lélektani forrásból eredeztette: van valamiféle agresszió, ami soha nem tud kiürülni. A soha-ki-nem-ürülõ-agresszió központi helyet kapott Bak teoretikus munkáiban és viselkedésének narcisztikus megnyilvánulásaiban. 
Érzékletes történetet mond errõl egykori tanítványa, Stanley Riklin. Egy szemináriumi estén, a korai hetvenes években,⁸ Striklin a következõkkel fordult Bakhoz: „Bak doktor, olvastam a cikkét, és valamit nem értek benne” „Miért nem olvassa el még egyszer?” – zárta rövidre Bak. És nem magyarázta el…
Ugyanakkor nagy toleranciával beszélt a korai patológiás állapotokról, a pszichózisokról és perverziókról, igyekezett ezeket a súlyos állapotokat életközelivé tenni. Elmondta, látta, hogyan alakul ki a pszichózis barátainál – itt nyilván testvérérõl, Miklósról is szó volt, jóllehet róla soha nem tett említést. Látta kialakulni a drámai erejû folyamatot, látott embereket belezuhanni a mély regresszióba, anélkül hogy aktuálisan bármilyen traumatikus szituáció megelõzte volna a pszichózis kialakulását. Viccelt is errõl: „egyáltalában nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy valamennyi barátom pszichotikus volt, de ismertem néhány embert, aki hirtelen mély regresszióba került, és soha nem tudott kijönni belõle” (Bak, 1971).

A pszichózis és a perverzió jelenségét igyekezett a pszichoanalitikus lélektani fejlõdési folyamatmodell részévé tenni. Errõl így gondolkodott: A realitás- és a tárgykonstancia egymással összefüggõ viszonyban állnak, hasonlóan, mint a tárgy és az õt jelölõ szó. A libidó által megszállt tárgy megváltoztatja az agresszív impulzusokat, és módosítja a kiürülés formáját. A megszállt tárgy különös pozícióba kerül, megtartása fontosabb lesz, mint az agressziókiélési szükséglet. Ezzel az egyén növeli a frusztrációtûrõ képességét – a toleranciát. Az agresszív késztetés kiürülésének lehetõségét az én és nem a felettes-én kontrollálja. A tolerancia képességének kialakulásakor a tárgy megtartása érdekében a rombolási szándék csökken, és ezáltal mérséklõdik az intrapszichés konfliktus. Az eredmény az lesz, hogy egy jó színvonalú tárgykapcsolatban – ami konstans érdeklõdést is jelent – a munkaképesség nem interferál az ösztönkésztetésekkel, így magas szintû másodlagos autonómia valósítható meg. Az agresszív ösztönkésztetésekkel szemben stabil ellenállás alakul ki, és a sikeres elfojtás az ellenállás domináns formájává válik. 
A tárgykonstancia kialakulása függ a szelf- és tárgyreprezentációk szeparációjától. A korai tárggyal összefolyt identifikációk benne maradnak az ösztönén archaikus rétegeiben. A tárgykonstancia és az énerõ egymástól elválaszthatatlanok. Az énerõ központi meghatározója éppen a tárgykonstancia mértéke. A szkizofréniában és a perverziókban a problémák éppen a tárgykonstancia hiánya miatt alakulnak ki. A pszichózis kialakulásában a regresszió fejlõdésileg igen korai stádiumra történik, ahol az én és a tárgy még összefolynak, tehát gyakorlatilag nincs tárgyreprezentáció. A perverzióban már kialakul a tárgy intrapszichés reprezentációja, de sérül a szeparáció a szelf- és a tárgyreprezentáció között. (Bak, 1971)

Pár évvel a letelepedésüket követõen feleségével, Pepával hangos válással fejezték be kapcsolatukat, New Yorkban. 
Nagy sokára érkezett el Bak életében egy másfajta szerelem. Zimmerman Manci. A „matchmaker” mindkettõjük mûvészi érzékenysége, európai kultúrája és gyûjtõszenvedélye volt. Bak kezdetben a habán korsókat, késõbb a majolikát gyûjtötte. Híres majolikagyûjteményét a legnevesebb aukciós házak jegyezték. Bak sokszor megfordult Zimmermann Manci New York-i régiségkereskedésében. Manci a Picasso-hagyaték amerikai dílereként közismert üzletasszony volt, de Bakot nyilvánvalóan európai eleganciája, a bécsi kulturális háttér és a közös magyar nyelv is vonzotta. Kapcsolatuk Bak életében az elsõ kiegyensúlyozott, elmélyült nagy kötõdést jelentette, valódi szerelmet egy asszony iránt. New York legpompásabb apartmanjaiban külön-külön éltek, sohasem költöztek össze. Baknak minden bizonnyal ez a távolság volt az optimális. 
Talán a sors legkegyetlenebb fintorai közé tartozik, hogy nincs tekintettel belsõ fejlõdésünk folyamatára. Pár évig tartó boldogságának az asszony hirtelen halála 1971 tavaszán véget vetett. 
Nem sokkal ezt követõen került megrendezésre a hagyományos Freud elõadás-sorozat a New York-i Pszichoanalitikus Intézetben. Barátai, kollégái is osztoztak Bak váratlan veszteségében, unokaöccse emlékeiben pedig így elevenedik meg e fájdalmas idõszak nagybátyja életében. Akkor, talán éppen az elõadás-sorozat idején döntötte el – öreg lesz. Szakállt növesztett. Volt már elõtte is szakálla, de akkor nagyfehér szakállt növesztett, és Manci lányának kisgyerekével nagypapásdit kezdett játszani (Bak Jánossal készült interjú). Attól kezdve sok „kisgyerek számára a szeretetteljes, szelíd és nagyon figyelmes nagypapa szerepét alakította ki” (Stein, 1974). (Lásd mellékelt fotó.) 
Bak Róbert a 21. Freud Ünnepi Elõadássorozaton, 1971. április 13-án, élete legszebb, tudományosságában is lírai elõadását tartotta – a jelen számban közölt – „Szerelem és tárgyvesztés” címmel (Bak, 1973). Bak gyászolt, és mint ahogy a legkreatívabb gondolkodók fájdalmából oly gyakran „mû” született – a legolvasottabb Bak-tanulmány. 
A gyász a szeretett személy halálát követõen valóságos tárgyvesztésben jön létre. 
A melankóliában is történhet valóságos tárgyvesztés, de ott már nagyobb arányban az intrapszichés és szimbolikus tárgyreprezentációk veszteségét erõsíti fel a tárgyvesztés – írja, majd felteszi a szokatlan kérdést: „Hol van a tárgyvesztés a szerelemben?” 
És hol a patológia a szerelemben? – kérdezte Ferenczi 1901-ben a „Szerelem a tudományban” címû cikkében. Ferenczi zseniális intuitivitásával vetette fel a „határeseti” problémát a szerelem lélektani dinamikájában ekképpen: „A szerelem ugyanis …egy »határterület« az emberi lélek egészséges és beteg állapota között.” Majd ezekkel a szavakkal folytatta: „A szerelem tudományos pszichológiája még megíratlan – ha egyszer egy tudós ezzel foglalkozni kezd, nem lehetetlen, … hogy ugyanazon a nyomon fog haladni, amelyet a lélek kóros elváltozásainak vizsgálatánál szoktunk követni…” (Ferenczi, 1999, 77). 
Bak válasza mind saját, mind Ferenczi által a századfordulón felvetett kérdésére a következõ: „… »a szerelem« egy borderline állapot, általában átmeneti, amelyben a realitás eltorzul a tárgy túlértékelõdése következtében, amikor is a szelf-reprezentációk a katexistõl megfosztódnak és az ego anticipációs mûködése kimerül.” (Bak, 1971, 235) 
Az orgazmusban, ahogy Bak errõl gondolkodik, a tárgy és a tárgyreprezentáció elkülönülése mindkét nemnél megszûnik – (Ferenczi a Thalassában csak a férfiak élményérõl beszélt így). Az orgazmusban a szelf és a tárgy összeolvad, a libidó és az agresszió egyidejûleg kiürül az ösztönfúzióban, de a megfelelõen erõs én képes tolerálni a szelf pillanatnyi feloldódását, az õsi differenciálatlan állapotba történõ regressziót. Ez az az állapot, amit a franciák le petit mort-nak, kis halálnak hívnak, amely minden orgazmus velejárója. 
Bak életében nem jött több megvalósult szerelem, amikor az agresszió és a szexuális vágy kompromisszumot tud kötni a tárgymegtartás érdekében. De egyszer még megérintette a szerelem érzése. Az utolsó legenda szerint, plátói szerelmének tárgya egyben a háziasszony szerepét is betöltötte abban a hatalmas washingtoni házban, ahova a szeptemberi ragyogó hétvégére Bak is hivatalos volt. Nos, ekkor Bak nem állt ellen önagressziójának… Mint mindig, abban a jó hangulatú vendégeskedésben is, elõzõ este rengeteget evett és ivott – természetesen tudva jól, mennyire tilos ez a számára. Szóval mulatott, mint mindig, kokettálva a veszéllyel és egyben fittyet is hányva neki. Másnap késõ délelõtt a háziasszony a vendégeket a reggelihez szólította. Bekopogott hozzá. Válasz nem jött – soha többé. Úgy mondták, elfelejtette bevenni az esti gyógyszereket. Lehetséges. Mint ahogy az is lehetséges, hogy az utolsó szeretett lénynek adta oda magát. Margaret Mahler, régi jó barátja gyászbeszédében úgy mondta: kegyelmi állapotban halt meg, álmában. Azt a bizonyos agressziót, ami mindig is benne rekedt – azon a washingtoni hétvégén 1974. szeptember 15-én, egy hónappal 66. születésnapja elõtt – nem szelídíthette meg a beteljesülésben történõ feloldódás gyönyöre. 
Szenvedélyes, romantikus férfi volt, páratlan iróniával saját magát illetõen. (Stewart, 1975) John Gedo szavaival: „Vitathatatlanul egy bon vivant volt, értelmiségi és világpolgár.” József Attila szarkasztikus mondata: „Éltem, és ebbe más is belehalt már” – nem hangzott idegenül számára.

IRODALOM

Bak Róbert (1934): A szkizofrénia inzulinkezelése. In: Gyógyászat, 74: 105–107.

Bak Róbert (1939): Regression of ego-orientation and libido in schizophrenia. In: Int. J. Psycho-Anal., 20: 64–71.

Bak Róbert (1971): Object-relationships in Schizophrenia and Perversion. In: Int. J. Psycho-Anal., 52: 235–242.

Bak Róbert (1973): Being in Love and Object Loss. In: Int. J. Psycho-Anal., 54: 1–8., valamint jelen számunkban.

Ferenczi Sándor (1999): Ferenczi Sándor. A pszichoanalízis felé. (Szerk.: Mészáros Judit.) Budapest: Osiris.

Hajdu M. (1939): Szeniczei Savuót. A Hónig-Hõnig és Back család történetébõl. In: Múlt és jövõ.

Kelley-Lainé, K. (1997): Péter Pan, avagy a szomorú gyermek. Budapest: Filum.

Mészáros Judit (1995): Bennett Simon-interjú. Kézirat.

Mészáros Judit (1996): Stanley Riklin-interjú. Kézirat.

Mészáros Judit (1998): Székács István-interjú. Kézirat.

Mészáros Judit (1998a): Törések és folyamatosságok a magyar pszichoanalízis történetében. In: Flaskay Gábor (szerk.): Határhelyzetek. Budapest: Animula. 71–86.

Mészáros Judit (1998b): The Tragic Success of European Psychoanalysis: „The Budapest School”. In:International Forum of Psychoanalysis, 7: 207–214.

Mészáros Judit–Erõs Ferenc (1988): Bak János-interjú. Kézirat.

Nemes L. (1995): Bak Róbert pályaképe három tükörben. In: Lukács Dénes (szerk.): Irányzatok és kutatások a mai magyar pszichoanalízisben. Magyar Pszichoanalitikus Egyesület konfrenciájának kiadványa. Animula, 38–42.

Stein, M. (1974): Obit. Kézirat.

Stewart, W. A. (1975): Robert C. Bak, M.D. 1908–1974. In: Psychoanalytic Quaterly 44(4): 638–639.

JEGYZETEK

^* A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület 1998 októberi konferenciáján elhangzott elõadás alapján készült. A kutatást a Woodrow Wilson International Center, Washington, DC és a Research Support Scheme of the Open Society Institute, Prága támogatta.

¹ Középkori bûnvádi eljárásoknak megfelelõ módszerekkel ölték meg õket.

² …várúr grófját megfosztotta a jus gladii: az élet-halál fölötti bíráskodás pallosjogától.

³ Köszönöm Bence Györgynek, hogy a könyv egy antikvárpéldányára felhívta a figyelmemet.

⁴ Ma: Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet.

⁵ Az elsõ magyarországi zsidótörvény (1938. április 8.) az értelmiségi pályák jelentõs részében kamarai tagsághoz kötötte a zsidó vallásúak mûködését, s egyben arról rendelkezett, hogy az orvosi, ügyvédi, mérnöki, a sajtó-, valamint a színház- és filmszakmai kamarákban számarányuk nem haladhatja meg a 20%-ot.

⁶ Bak Róbert unokaöccse, Guilio Szegõ (Szegõ Gyula) igen befolyásos ember, a Magyar Láng Gépgyáron keresztül Franco tábornok hadiszállítója volt.

⁷ Radó nagy konfliktusokkal vált ki a New York-i Pszichoanalitikus Egyesületbõl, amely a legkonzervatívabb amerikai egyesület lévén nehezen viselte Radó eltávolodását a freudi ösztönteóriától. Radó ún. „adaptációs elméletében” teret nyitott fiziológiai, ill. tanulás-lélektani folyamatoknak.

⁸ Ez a szeminárium Bak Park Avenue-i lakásán volt, a 86. utca magasságában.