Osvát Ernő élete és halála

ELŐSZÓ

Alig van a magyar irodalomtörténetnek olyan rejtelmes alakja, mint a szótlan, elegáns, biztos ítéletű Osvát Ernő: a Nyugat szerkesztője, egy nemzedék szervezője, bírája és inspirátora. méltán fűződnek nevéhez legendák: vajon a tiszta esztétikum gáncstalan lovagja ő, vagy a „modor kalandorainak” bábja; önfeláldozó szerkesztő-szervező, vagy bujkáló démon; elvetélt és bosszúálló író-értekező, vagy klasszikus ízlésű, goethei elme – a kérdések a múlló idővel alig csappannak, s az Osvát-mítosz egyre terebélyesedik. Maga az életmű – a szinte művek nélküli, „néme literátori” teljesítmény – mind nagyobb jelentőségűnek tűnik, Osvát magatartását, esztétikáját, etikáját az idő igazolta: a konok szerkesztő, az éjszakákat átvitatkozó irodalmár alakja egyre hatalmasabbra növekszik.
Fráter Zoltán imponáló felkészültséggel, önálló kutatómunkával szegődött az „Osvát-titok” nyomába: s nemcsak jelentős irodalomtörténeti dokumentumot hozott felszínre, nemcsak hézagpótló munkát végzett el – de lebilincselően érdekes művet is írt: egy páratlan sors és egy ellentmondásos korszak egymásban tükröződő, kettős „fejlődésregényét”.
„A történet, melynek hőse Osvát Ernő, egy korszak és egy magatartás összefonódó története. A korszak a huszadik század születésének és a modern magyar irodalom keletkezésének ideje” – kezdi könyvét a szerző. – „A korra válaszoló lehetséges magatartások egyike Osvát Ernő életműve. nemcsak kritikusi és szerkesztői pályája, elemi erővel ható élete, hanem – az alkotás befejező mozzanataként – öngyilkossága is. Működése lényegét választott sorsa, a meghívott halál is magyarázza. Az egyéniség elve, az öntörvényű lét következetessége az ő számára személyes tragédiához vezetett. Halála éppúgy jellemzi őt, mint irodalomszervező tevékenysége. Munkássága bíráló szempontok és emberi kapcsolatok szövevénye. Ezért lehet életműve regényes irodalomtörténet, s a pályakép műfaja irodalomtörténeti regény.”