kb. 13 perc olvasás
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
Kínzó magány, avagy a társas pokol – 3.
Ördögi tanácsok párkeresőknek, házas feleknek
ARANY JÁNOS
A JÓKA ÖRDÖGE
Pórrege
1851
I.
Zsémbes asszony Júdit. Csak az Isten látja,
Mennyit szenved tőle szegény Jóka bátya.
Nincs inyére semmi; szüntelen veszekszik,
Átkozódva kél és szitkozódva fekszik.
Sőt álmában sincsen néha tőle nyugta:
Azon veszi észre, hogy oldalba rugta,
Vagy körmölni kezdi és hajába ragad
És motyog káromló becstelen szavakat.
Szidja, mint a bokrot, akármit csináljon,
Azt se’ tudja, szegény, mé’k lábára álljon:
Ha leűl, az is baj, ha feláll, az is baj;
Pedig áldott ember Jóka, mint a friss vaj:
A légynek sem ártott, mióta kétágú,
Oly szelid, türelmes, jó tulajdonságú.
De reá az asszony még ezért is nyelvel:
Érti a hat-vágást Judit asszony, nyelvvel.
Nincs oly rossz, aminek huzamos időig
Az emberi állat neki nem törődik:
De a Júdit asszony úgy intézte sorját,
Hogy soha két izben ne mondjon egyformát,
Hanem váltogassa mind szavát, mind tettét:
Más-más lében adja fel a szedtevettét:
Ha ma borssal adta, holnap paprikáson,
Egy napon ecettel, tormával a máson;
Szóval, hogy az ember soha meg ne unja,
Hogy vesékig hasson talpraesett gunyja.
Mint a jó bakancsos, aki régen szolgál,
Jelen volt Lipcsénél, jelen Waterloonál,
Hétszer úszta át az óperencjás tengert,
Bajuszához sem kell ragacsolni kendert; –
Mint ez a bakancsos szégyenlene, mondom,
Káromkodni, mint más, „tisztességes” módon,
Hanem újat talál minden alkalomra,
Mást, ha jól van lakva, mást pedig éhomra:
Azonságosképen a találós Júdit,
Bár örökké zsémbel, de örökké újít:
Kétszer a piacon nem volt semmi átka,
Mióta az anyja a nyelvét felvágta.
Ha pedig nem használ háromélű nyelve,
Nem talál mindenkor fájós elevenre
Akkor, tartva tőle, hogy majd hozzá szokik,
Duzzog idébb-tovább és nem szól napokig.
Ilyenkor van osztán „csett-csatt” elé s hátra,
Borogat és hány-vet, tör-rombol rakásra;
Minden ingóbingó tővel-heggyel össze:
Szegény Jóka csak úgy csetlik-botlik közte.
Ilyenkor törik ki nem egy ablaktábla,
Csupornak, fazéknak lészen ő halála,
Az ajtó lefekszik, a kályha kimozdul,
A tapasz lemállik, kutya macska pusztul;
Még a vaslapát is, ha leteszi, pattan
S a falu cigányát óhajtja legottan.
II.
Három álló napig vala egykor épen
E csókolnivaló áldott jókedvében;
Ha mellé ült Jóka, legott dérrel-durral
Kétfejű sast csinált az asszony az urral.
Soha rá nem nézett, nem felelt szavára,
Leragadt a nyelve, befagyott a szája;
Mint ördögkötötte rokka, azt mivelte:
Ugy se tudta Jóka, mint én, hogy mi lelte.
Ámde nincs oly hosszu a világon semmi,
Aminek végére ne lehetne menni.
Lám! a kerékvágás milyen messze szalad:
Hortobágyi kompnál mégis kettészakad;
A kemény cserfát is összeőrli a szú:
A kolbász is elfogy, akármilyen hosszú;
Szíj-madzag nem állja, ha erősen húzod;
Uj bocskor lyukas lesz, ha örökké nyúzod:
Igy a béketűrés elkopik idővel.
A féreg, ha tiprod, visszafordul fővel:
Jókát is kikezdé az asszonyi kormány;
Pártot üt magában s beszél ilyenformán:
„Megverem: kevés lesz; megölöm: sok volna,
Ő pokolba menne, én pedig bitóra.
Hadd éljen. Talán majd, ha nem is a vallás,
Istenhez téríti az oldal-nyilallás.
Jó apostol a sűly, hurut, köszvény, guta:
Majd csak megtériti, ha vénségre juta.
De tovább nem tűröm! Nem leszek egy vászon
Cselédnek kutyája, vezető pórázon.
Törik vagy szakad: de megmutatom azt ma,
Hogy ennél a háznál én vagyok a gazda.
Neki ereje van, nekem meg van eszem!
Legyek én akármi, ha csuffá nem teszem.”
Igy szólott, azaz hogy így szólani nem mert,
Benne a bátorság gyökeret még nem vert,
De, hogy ezt gondolta, már az is sok tőle,
Aki őt ismeri, nem hinné felőle.
Azzal félre kullog és a boglya mellett
Főz vala furfangos, bosszuálló tervet:
Nem hamar főtt az meg, mint olyan rossz lencse,
Milyentől az Isten a gazdasszonyt mentse.
Végre, mint a vak tyuk, addig-addig kapar,
Míg a sok szemétből egy árpát kitakar;
Ugy ő is talála egy alkalmas tervet,
Hogy mozgásba tegye az elállott nyelvet.
Megörült, – kész volna verebet is fogni,
A tulsó szomszéd is hallá mosolyogni.
Azzal kapta magát, egy percig se’ késett,
Bement a szobába, meggyujtá a mécset,
Fényes nappal ottan keresgélni kezde,
Mint aki tűt, vagy más effélét elveszte.
Nem maradt el egy szög, nem maradt el egy zug,
Minden ágyat felszór, minden lomot felrug,
Padon és pad alatt, házban, ólban, szinben,
Összehány, tűvé tesz minden helyet kinn, benn.
Látta ezt az anyjok, szemével kisérte,
Mint orsót a macska; de nem szóla érte;
Csúnya görbe szemmel majdhogy át nem szúrta,
Oldalát a kérdés majdhogy ki nem fúrta. –
Nem állhatja egyszer… egyet-kettőt köhent
S megszólal: „No, mi az ebszemét keres kend?”
„Megvan, édes lelkem? Hálá az Istennek!
Csakhogy végre megvan! no, azon örvendek;
Már biz’ én azt hittem – már kétségbe estem –
Hogy sose lelem meg a nyelvedet, testem.”
Így kiáltott Jóka. De bizony vesztére,
Nyomban összeröffent Júdit asszony vére,
A felzaklatott vér mind képébe futa,
Környékezte is már egy nagy ménkő guta. –
Láttad-e a pulykát, ki magas szeméten
Gőgösen országol, mint királyi széken,
Legkisebb bántásra, legcsekélyebb gúnyra,
Mirigytelte nyakát, amidőn felfúja?
Vérszin pötyögője, haragtüzben égve,
Mikép megyen által szép világos kékbe?
Mikép játszik ujra halaványas zöldet?
És mikép kotorja szárnyával a földet?…
Annyiféle szint vált Júdit asszony arca,
Mig tart önmagával pillanatnyi harca,
És toporzékolva egy álló helyében,
Nem tudja: leöntse? vagy nyakára lépjen?
Végre, amit keze ügyiben meglátott,
Veszi a tüzhelyről a tüzes lapátot,
És ugy vágja képen szegény Jókát vele
Hogy a világ mindjárt egyet fordul vele,
Lebukott a földre, nagyot kalimpázva,
S fekszik vala, mint holt, önvérében ázva.
Ott sem volt azonban kedvesétől nyugta,
Mig fel nem ocsúdott, addig tépte, rugta,
Akkor a hüvelykét csipőire tévén,
Ily beszéd csörömpölt a hatalmas gégén:
„Hát, aki mondta is! hát, aki adta is!
Hát illyen amollyan! erre is, arra is!
Ki parancsol itt, he? ki az ur a háznál?
Még te igy kötődnél? még te igy komáznál?…
Most köszönje meg kend, hogy csak ennyit kapott,
S tisztuljon, ne nézze hiába a napot:
Ott az én kenderem: fel kell nyőni márma;
Egy… kettő! – az ételt kiviszem, csak várja.”
(…)
http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/joka.htm
*
Szamár szenved
Ne engedj, légy büszke –
kezdje mindig ő a békülést,
vagy különben dacból is mással álljál össze!
*
Ha ő forrón szereti,
te viszont jéghidegen,
akkor kössetek kompromisszumot:
és igyátok, egyétek mindig csak langyosan!
*
Ne bízzál magadban,
anyukád tudja, hogy ki igazán a hozzád illő ember!
*
Ha az első intim együttlét nem sikerült,
akkor rögtön próbálkozz máskor mással…!
*
Ha visszautasít egy ellenkező nembéli,
akkor fedezd fel magadban a másságodat….
*
Kutyálkodás
Akit most megkívánsz,
azt igyekezz magadévá
és asszonyoddá is tenni!
*
Ösztön
Ha egy nő láttán erekciód van,
akkor ez biztos jele annak, hogy ő az igazi!
*
Ha egy férfi egyszer becsapott,
Attól fogva egyben se bízz meg!
*
Ne válogass,
mindenki jó egy rövid próbaházasságra,
legfeljebb hamarabb cseréled le egy tetszetősebbre!
*
Praktikus szempontok vezéreljenek:
például jövendőbelid szülei egyengethetik pályádat…
*
Korkülönbség
Élj a mának, ne törődj vele,
Hogy húsz év múlva ő hetven lesz,
Te meg még csak ötven felé fogsz járni…
*
Csak egy hibázást engedj meg neki,
ami egyben az utolsó botlása is volt!!!!
*
Vedd meg a szüleitől,
s így rabszolgaként
sohasem mondhat ellent neked….
*
Zsákbamacska
Nagyítóval keresd
az árud rejtett hibáit,
azután mint józan vőlegény
így alkudj az eladó mennyasszonyra!
*
Imádd Őt mint az istent,
észre se vedd szépséghibáit, gyengéit!
*
Lakatlan sziget
Legyél te a mindene:
barátja, testvére, apja, szomszédja és a többi…!
*
Vizsgáztasd le,
hogy miből mennyire művelt –
a végén érdemjeggyel osztályozd is le!
*
Állíts össze
egy 100 pontos követelményrendszert,
s ha mindnek legalább négyessel megfelel,
akkor esetleg jöhet, különben pedig mehet…!
*
Ócsárlod kedvesed ízlését,
adasd el ruháit, bútorait, könyveit, lemezeit!
*
Ne kapkodd el!
Mind a három milliárd nőt ismerd meg,
hiszen hátha a maradékban van az igazi!
*
Menj hozzá az első kérődhöz –
az egyik úgyis olyan, mint a másik…!
*
A végleges igen előtt tedd próbára:
kívánj tőle emberileg szinte lehetetlent!
*
Ha ajándékozol,
az olcsó legyen, s lehetőleg pedagógiai célzatú!
*
Ne vegyél egy csúnyát,
mert holtodiglan naphosszat azt bámulhatod!
*
Ne vegyél el szépet,
mert azt mindenki más is akarja,
és könnyebb száz bolhát őrizni, mint Őt…
*
Ha megnősülsz, megbánod,
Ha nem nősülsz, azt is megbánod
*
Kis esélyed van,
Hogy a házasodással boldog leszel,
De arra viszont nagy, hogy bölcsebb…
*
„Maga nős ember, vagy boldog…!?”
*
Ha élettársra találtál,
gyorsan és végleg építsd le a barátaidat,
nincs szükség arra, hogy ők külső tükröt tartsanak,
vagy a lappangó bajokra idejében figyelmeztessenek –
ezutám mindenben teljesen önellátók lesztek…
*
Mindenben
a szöges ellentéted keresd,
s ha megvan: csakis őt válaszd!
*
Mindenben
pont hozzád hasonlót keress, ahhoz vonzódj!
*
Úgy tegyétek próbára szerelmeteket,
hogy néha fél év szünetet iktassatok be!
*
Úgy tartsd a párod,
mint egy királylányt,
ne engedd házimunkázni…!
*
Udvarolj a lány anyjának is,
ismerd meg egészen közelről őt is…!
*
Tárgyald ki részletesen haverjaiddal
első és második stb. szerelmes éjszakátok!
*
Mindig hívasd meg magad,
Teszteld le: mennyire jószívű!
*
Költsd a halálhíred
és figyeld meg, hogy reagál rá!
*
Próbáld ki
és feszegesd a határokat,
miben meddig mehetsz el vele!
*
Csak azt kérd fel táncolni,
aki utána biztos házastársad lesz!
*
Ne add ki magad,
Szakításkor, a válóperben
a másik ezzel visszaélhet!
*
Adjál éjjel az ablaka előtt macskazenét!
*
Minden nap pontozzad,
és este értékeld ki aznapi dolgait!
*
A szerelem mindent legyőz –
győzd te is le a szerelmed!
*
Ha nagyon szépnek tartod,
add kölcsön barátodnak kipróbálásra!
*
Ha ő is szeret téged,
akkor láncold magadhoz!
*
Transzparens üveglélek
Mindig mindenről mindent
mondjatok el egymásnak,
de őszintén ám,
semmit el nem hallgatva!
*
Előtted
a másiknak nem lehetnek titkai –
vagy ha igen, akkor menten szakíts!
*
Ami az övé az a tied is,
ami a tied, az csak a tied
*
Minden nap nulláról kezdje,
mintha most találkoznátok…!
*
Ha egyszer igent mondott,
s tiéd lett, többet ne udvarolj!
*
Tettesd magad nagybetegnek,
így zsarold ki a folyamatos törődését!
*
Örökre tartsd titokba viszonyotok,
nehogy megtudja és esetleg lenyúlhassa…!
*
Legyél büszke kapcsolatotokra,
vedd videóra csókolózásotokat!
*
Gyengéd erőszakkal
formáld a saját képedre!
*
Csak akkor legyél kedves hozzá,
ha itt és most nagyon megérdemli!
*
Híres emberbe szeress bele,
akkor te is az leszel az oldalvizén!
*
Küld el a jó barátodat,
hogy a nevedben szerelmet valljon!
*
Alkalmazkodj te mindenben,
abból nem lehet vita-veszekedés!
(Hisz: okos enged, szamár szenved)
*
Ne rögtönözz,
ne bízz semmit az ihletre,
készülj betanult mondatokkal!
*
Leskelődj utána,
hallgatózz, kutakodj,
hogy mindent tudjál róla!
*
Ha nem vagy
átkozottul féltékeny,
akkor nem szereted eléggé!
*
Előbb feküdjetek le,
azután ráértek ismerkedni,
hisz a Biblia is ezt nevezi megismerkedésnek!
*
Ne teketóriázz,
rögtön térj a lényegre,
ahogy ezt a kutyák oly természetesen teszik!
*
Fogadtasd el magad
büdösen, koszosan,
ha így is elfogad téged,
akkor utána nagy javulást mutathatsz!
*
Csak csúcsformában ismejen téged,
A találkozásokkor mindent dobjál be!
*
Akár még
sokkal többet is mutass először,
mint ami van, mint ami vagy stb. –
nehezebb meghódítani, könnyebb megtartani!
*
Vegyes páros
Lehetőleg beszéljetek más anyanyelven,
Majd csak kialakul egy közös konyhanyelv,
Az ágyban meg úgysem kell sokat társalogni!
*
Válassz
egészen eltérő kultúrából,
a sokszínűségben gyönyörködj!
*
Bók helyett sértegess!
Nehogy feljelentsen szexuális zaklatásért
*
Add ki magad gazdagnak,
mire az ellenkezője kiderül,
már megkaptad, amire vágytál!
*
Állítsd a másikat
emberileg lehetetlen próbák elé,
ahogy a népmesék királykisasszonya!
*
Rögtön
mérd végig tetőtől talpig!
és kérj tőle meztelen fotót!
(Mégsem vehetsz zsákbamacskát…)
*
Lesd meg meztelenül,
a fényképét köröztesd,
legyen szépsége közkincs!
*
Ha tetszik,
dobáld meg hógolyóval,
ha el is múltál már húszéves…
*
Tarts egyszerre több vasat a tűzben!
*
Ha tetszik is neked,
mi köze hozzá, soha ne add tudtára,
mert a végén még elbízza magát,
s fent hordja az orrát…
*
Gondold,
hogy úgyis kikosarazna
és inkább kerüld nagy ívben…
*
Eleve reménytelen, bele se kezdj,
Hogyan találnád meg a sokmilliárdból az egy igazit
*
Zsákbamacskát végy feleségül,
Majd megismeritek és megszeretitek egymást
*
Minden szóba jöhető fiúnak adj esélyt,
Mindenkivel leélsz egy-egy félév próbaházasságot
*
Szobafogságra ítéld magad,
Hamupipőkének képzelve magad várod a herceget
*
Ha tetszik egy lány,
Akkor huzigáld a haját, vagy dobáld hógolyóval
*
Fedezd fel magadban a másságod,
S akkor nem lesz utódod, csak boldogtalan ősöd
*
MÓRA FERENC
A DIDERGŐ KIRÁLY
Mese, mese, mátka, pillangós határba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába.
Sűrű könnye pergett fehér szakállába:
„Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!”
Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,
Tökszárdudát fújtak minden ablak alatt:
„Ki tud orvosságot a király bajáról,
Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?”
Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot.
De együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergő királynak csak nem lett melege,
Majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,
Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
„Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,
Hívjátok elő az udvari bolondom!”
„Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed.”
„Teli van énnálam ésszel a szelence:
Hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyújtass be csak, komám” – nevetett a bolond,
S nevetett köntösén a sok arany kolomp.
Kergeti a király ki a sok léhűtőt:
Hozzák fülönfogva az udvari fűtőt!
„Hamar cédrusfával a kandallót tele,
Urunk-királyunknak attól lesz melege!”
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,
El is égett benne vagy száz cédrusmáglya.
Sergett is a király előtte, megette,
Utoljára mégis csak azt dideregte:
„Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Már a szakállam is csak úgy reszket bele!”
Nyöszörög a fűtő: „Felséges királyom,
Életem-halálom kezedbe ajánlom,
Most dobtam bele az utolsó forgácsot,
Jó lenne hívatni az udvari, ácsot!”
Nekibúsult erre a didergő király,
Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:
„Vágjátok ki kertem minden ékességét,
A szóló szőlőnek arany venyigéjét,
A mosolygó almát, a csengő barackot,
Hányjatok a tűzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amíg erdőt láttok,
Kandallóm kihűlni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!”
Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,
Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
Fészkit ezer madár jajgatva siratta.
A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,
Aranyos kandallón mind elparazsallott.
Didergő királynak de minden hiába,
Nyögve gubódzik be farkasbőr bundába:
„Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Csak egy fogam van már, az is vacog bele!”
Nekeresdországban van is nagy kopogás,
Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fűrész, balta, horog –
A király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg egy lányka, icike-picike,
Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kláris, a foga rizskása,
Csacsog, mint az erdő zengő muzsikása:
„Ejnye, de rossz bácsi vagy te, király bácsi!”
Megfordul a király: „Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, soha se láttalak,
Mért haragszol reám? Sohse bántottalak!” –
Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:
„Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, eső is szemezik,
A mi padlásunkra az most mind beesik;
Elázik a bábum kimosott ruhája,
Vasárnap délután mit adok reája?”
Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
A király jégszive harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szívének harmatja,
Szöghaját a lánynak végigsimogatja:
„Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
Bíborköntösömet feldaraboltatom.
Bársonyrokolyája, selyem főkötője,
Lesz ezüstkötője, aranycipellője!”
Most már meg a kislány mondta azt, hogy „ácsi!
Mégiscsak jó bácsi vagy, te király bácsi!”
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett –
S didergő királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot sarokra nyitotta,
Városa lakóit összekurjantotta:
„Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,
Juttatok belőle, aki fázik, annak!”
Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
A márvány-téglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tőlük király a konyhára,
Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:
„Asztalt terigetni, ökröt sütögetni,
Fussatok a hordót csapra ütögetni,
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
Mint a saját népem – nagy Meseországban…”
