Önsorsrontás ABC – X.

Eugéniusz:

Önsorsrontás ABC – X.

A létrontások és/vagy a létjavítások

Szellemi segítség lélekbátor keresőknek

Az ön/emberismeret-szeretet igaz tükre

pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan ember

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások magyarán írva

ppppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki-testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok

pppppppppppppppppppppp

Révai Miklós

A lélek halhatatlansága

Lelkem! nem éred már soha végedet:

Mert úgy lehellett téged az alkotó

Isten, mikor gyarló agyagból

Testemet olly nemesen teremté.

Porrá emésztő földbe leszállanak

A kérkedésnek felrakatott csoda

Munkái, márvány oszlopokkal

Támogatott magas úri házak.

Sőt öszvedűlvén még maga a kerek

Föld s ég elolvad csillagival, mikor

Majd a megaggott nagy világnak

Megszakadott kötözetje bomlik.

Ekközt te lészesz ment egyedűl. Tehát,

Ó halhatatlan szép vagyonom! miben

Fog telni majd akkor a te kedved?

Hol keresed lenyugosztalásod?

A szent vagyonság, kútfeje, alkotó

Szerzője s kedvén osztogató ura

Kívánatos minden dolognak,

Akkor is Istened. El ne vétsed.

*

Csokonai Vitéz Mihály:

Az estve

A napnak hanyatlik tűndöklő hintaja,

Nyitva várja a szép enyészet ajtaja.

Haldokló súgári halavánnyá lésznek,

Pirúlt horizonunk alatt elenyésznek.

Az aranyos felhők tetején lefestve

Mosolyog a híves szárnyon járó estve;

Melynek új balzsammal bíztató harmatja

Cseppecskéit a nyílt rózsákba hullatja.

A madarkák meghűlt fészkeknek szélein

Szunnyadnak búcsúzó nótájok rendjein.

A kis filemile míg magát kisírta,

Szomorún hangicsált fészkén a pacsirta.

A vadak, farkasok űlnek szenderedve,

Barlangjában belől bömböl a mord medve. –

Ah, ti csendes szellők fúvallati, jertek,

Jertek füleimbe, ti édes koncertek;

Mártsátok örömbe szomorú lelkemet;

A ti nyájasságtok minden bút eltemet.

Lengjetek, óh kellő zefirek, lengjetek,

Lankadt kebelembe életet öntsetek!

Mit érzek? …míg szólok, egy kis nyájas szellet

Rám gyengén mennyei illatot lehellett.

Suhogó szárnyával a fák árnyékinál

Egy fűszerszámozott theátromot csinál,

Melybe a gráciák örömmel repűlnek,

A gyönyörűségnek lágy karjain űlnek;

Hol a csendes berek barna rajzolatja

Magát a hold rezgő fényénél ingatja.

Egyszóval, e vídám melancholiának

Kies szállásai örömre nyílának.

Késsél még, setét éj, komor óráiddal,

Ne fedd bé kedvemet hideg szárnyaiddal:

Úgyis e világba semmi részem nincsen,

Mely bágyadt lelkemre megnyugovást hintsen;

Mikor a világnak lármáját sokallom,

Kevélynek, fösvénynek csörtetését hallom,

Mikor az emberek körűltem zsibongnak,

S kényektől részegen egymásra tolongnak.

Bódult emberi nem, hát szabad létedre

Mért vertél zárbékót tulajdon kezedre?

Tiéd volt ez a főld, tiéd volt egészen,

Melyből most a kevély s fösvény dézmát vészen.

Mért szabtál hát határt önfiaid között;

Ládd-é már egymástól mind megkülönözött.

Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,

Miolta a miénk nevezet elűle.

Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált,

Per és lárma nélkűl annyi embert táplált,

S többet: mert még akkor a had és veszettség

Mérgétől nem veszett annyi sok nemzetség.

Nem volt még koldúsa akkor a törvénynek,

Nem született senki gazdagnak, szegénynek.

Az igazságtévő határkő és halom,

A másét bántani nem hagyó tilalom

Nem adott még okot annyi sok lármára,

Mert az elégség volt mindennek határa.

Nem állott volt még ki a kevély uraság,

Hogy törvényt hallgasson tőle a szolgaság;

S rozskenyérhéjból is karácsonyja legyen,

Hogy az úr tortátát s pástétomot egyen.

Nem bírt még a király húsz, harminc milliót,

Nem csikart ki tőlük dézmát és porciót,

Melyből boldogokká tudja őket tenni,

Azaz tonkin fészket legyen miből venni.

Nem bújt el a fösvény több embertársától,

Hogy ment legyen pénze a haramiától,

Akit tán tolvajjá a tolvaj világ tett,

Mert gonosz erkőlccsel senki sem született.

Nem is csuda, mert már a rétek árkolva,

És a mezők körűl vagynak barázdolva;

Az erdők tilalmas korlát közt állanak,

Hogy bennek az urak vadjai lakjanak;

A vizek a szegény emberekre nézve

Tőlök munkált fákkal el vagynak pécézve.

Te vagy még egyedűl, óh arany holdvilág,

Melyet árendába nem ád még a világ.

Te vagy még, éltető levegő! amelyen

Indzsenéri duktus nem járt semmi helyen.

Téged még, óh legszebb hangú szimfónia,

Ingyen is hallgathat minden emberfia:

S titeket, óh édes erdei hangzások,

Hallhatnak a szegény pásztorok s munkások:

Mikor a mesterség gyáva hangjainál

A kényes nagyvilág fárasztó bált csinál.

Óh, áldott természet! óh csak te vagy nékem

Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,

Melynek én örökös főldesura lettem,

Mihelyt teáltalad embernek születtem.

p 1

p

p Akinek „öröme” káröröm, vallása kárvallás, dala károgás, sorsa kárhozat

p Aki a lokális tevékeny közélet helyett közönyös/pótcselekvő politizálgató

p Aki létfontos, elsajátított tudás helyett sok fölös-káros (ál)ismerettel bíró

p Aki többet tud a celebje hobbijáról, mint nagyszülei -megörökölt – sorsáról

p Akinél nincs jó mulatás, ének, tánc: csak semmi, vagy csak tivornya, piálás…

p Aki nem jó időérzékű, időgazdálkodású, de időérzéketlen, időtékozló stb. stb.

p Aki nem képes időben felkelni, jó ritmust felvenni és délre ebédet készíteni

p Akinek kései házasodásakor is idegen-ismeretlen hely a konyha, a kert stb.

p Aki soha nem örvend jó egészségnek: ő a krónikus betegségeket elszenvedő

p Aki nem meri kutatni a betegsége lelki okait – ő a protokoll gyáva áldozata

p Akit azért sohase gyógyul meg, mert nem akar, nem mer változtatni életén

p Akinek nincs jóbarátja, sőt, még rosszabb: van álbarátja/lelki hadviselő fele

p Aki a szerves hagyományú viselet/viselkedés helyett divat/idegenmajmoló

p

p

p 2

p

p Aki évhosszan-holtig tartó gyönyörű nemi életű helyett egy szex nyomorgó

p Aki értékes hírek-tájékozódás helyett ál-, rémhírfaló, és dezinformált stb.

p Aki élménygazdag, látókörbővítő helyett ő rémálomút, drága tor-túra választó

p Aki életigenlő gyermekáldott helyett magzatgyilkos, vagy max. egykés átkozott

p Aki a kölcsönösen hasznos állatbarátság(talan) – se kutya-macska/állatbolond

p Aki egy beképzelt mindentudó, amiről ő még nem hallott, az biztosan nincs is?

p Aki veszély láttán homokba dugja a fejét, becsukja szemét, ami így el is hárul

p Akinél a csak képzelt veszély eltereli figyelmét, elfedi a jelen levőt, halálosat

p Aki életgazdagító, lélektisztító szépművészet helyett „boldogító” giccset élvez

p Aki a borozgatás társas öröme, igazsága stb. helyett absztinens vagy részeges

p Aki emelő, ösztönző, visszajelző társasélet helyett kóros magányban kushad

p Aki nem válogatja meg társaságát: korpa közé keveredik, felfalják a disznók

p Aki anyja/kedvese szer-etető finom főztje helyett menza/moslék/méregevő

p

p x

Petőfi Sándor:

MIT SZÓL A BÖLCS?

Hm, bizony csak sok nem úgy halad,

Amint kéne, itt a nap alatt.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

Tenger a pénz, melyben elsülyed

Sok hajó: elv, jellem, becsület.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

Korpafőt diszít selyem kalap,

S az okos fő teng daróc alatt.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

A lét könyviből e szót „barát”

Az idők régen kivakarák.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

Egyenesség, nyilt őszinteség

Rókaságnak zsákmányúl esék.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

Feleséghűség járatlan út,

Rajta már csak az együgyü fut.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

Igazmondás elhajított kő,

Hajító fejére visszajő.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

.

Megterem sok prédikáció,

Nem igen hallgatják, bármi jó.

Szikrát sem törődve szól a bölcs:

Itt van a pohár, hol a bor? tölts!

Pest, 1844. december

*

Petőfi Sándor:

BÖLCSELKEDÉS ÉS BÖLCSESÉG

„Teremtve van-e a világ,

Vagy örök idők óta áll?

S fog-e örökké állani,

Vagy egykor semmiségbe száll?

.

Megírta évmiljók előtt

A sors, mi fog történni majd?

Vagy a történet gálya, mit

A véletlen fuvalma hajt?

.

Egy-e a lélek és a test?

Honnan jövénk, hová megyünk?

Elalszik-e a sírba’, vagy

Uj lángra lobban életünk?”

.

Gunnyaszt a bölcs magánosan,

S ezen kérdések lengenek

Virasztó szemei előtt,

Miként rejtelmes szellemek.

.

Vizsgálja őket gondosan,

Vizsgálja fáradatlanúl,

Vizsgálja hosszu évekig,

S mi haszna benne? mit tanúl?

.

E szellemeknek arcain

Csak egy vonást sem fejte meg,

Midőn feléje a halál,

A végső szellem, közeleg.

.

S te balgatag világ, te az

Ily dőrét bölcsnek nevezéd,

Ki kincset kíván szerzeni

S eltékozolja életét.

.

Elég, hogy élsz! mi gondod rá:

Mi volt és mi következik?…

Legbölcsebb, sőt csak az a bölcs,

Ki sohasem bölcselkedik.

Koltó, 1847. október

*

Petőfi Sándor:

VILÁGOSSÁGOT!

Sötét a bánya,

De égnek benne mécsek.

Sötét az éj,

De égnek benne csillagok.

Sötét az ember kebele,

S nincs benne mécs, nincs benne csillag,

Csak egy kis hamvadó sugár sincs.

Nyomoru ész,

Ki fénynek hirdeted magad,

Vezess, ha fény vagy,

Vezess csak egy lépésnyire!

Nem kérlek én, hogy átvilágíts

A másvilágnak fátyolán,

A szemfedőn.

Nem kérdem én, hogy mi leszek?

Csak azt mondd meg, hogy mi vagyok

S miért vagyok?…

Magáért születik az ember,

Mert már magában egy világ?

Vagy ő csak egy gyürűje

Az óriási láncnak,

Melynek neve emberiség?

Éljünk-e önnön öröminknek,

Vagy sírjunk a síró világgal? –

Hány volt, ki más szívéből

Kiszíta a vért

Saját javára,

És nem lett büntetése!

S hány volt, ki más javáért

A vért kiontá

Saját szivéből,

S nem lett jutalma!

De mindegy; aki áldozatnak

Od’adja életét,

Ezt nem dijért teszi,

De hogy használjon társinak.

S használ-e vagy sem?

A kérdések kérdése ez,

És nem a „lenni vagy nem lenni?”

Használ-e a világnak, aki érte

Föláldozá magát?

Eljő-e a kor,

Melyet gátolnak a roszak

S amelyre a jók törekednek,

Az általános boldogság kora?

S tulajdonképen

Mi a boldogság?

Hisz minden ember ezt másban leli;

Vagy senki sem találta még meg?

Talán amit

Mi boldogságnak nevezünk,

A miljom érdek,

Ez mind egyes sugára csak

Egy új napnak, mely még a láthatáron

Túl van, de egykor feljövend.

Bár volna így!

Bár volna célja a világnak,

Bár emelkednék a világ

Folyvást, folyvást e cél felé,

Amíg elébb-utóbb elérné!

De hátha ugy vagyunk,

Mint a fa, mely virágzik

És elvirít,

Mint a hullám, amely dagad

Aztán lesímul,

Mint a kő, melyet fölhajítának,

Aztán lehull,

Mint a vándor, ki hegyre mászik,

S ha a tetőt elérte,

Ismét leballag,

S ez így tart mindörökké:

Föl és alá, föl és alá…

Irtóztató, irtóztató!

Kit még meg nem szállott e gondolat,

Nem fázott az soha,

Nem tudja még: mi a hideg?

E gondolathoz képest

Meleg napsúgár a kigyó,

Mely keblünkön jégcsap gyanánt

Vérfagylalón végigcsuszik,

Aztán nyakunkra tekerőzik,

S torkunkba fojtja a lélekzetet – – –

Pest, 1847. március

*

p 3

p

p Aki építő-alkotó, értékteremtő munkás helyett lélekölő pénzkeresgélő robot

p Aki mögé és fölé már nem kell már hajcsár – ő profin zsákmányolja ki magát

p Akinek a „sorsközösség” az irigysége vigasza: dögöljön a szomszéd tehene is

p Aki nem örül mások sikerének, annak drukkol, hogy ő is kudarcot szenvedjen

p Aki aktív része annak a középszernek, amelyik magához lehúzná a kitűnőt

p Akinek „otthona” demarkációs vonalas: lak-elválasztó szögesdrótkerítéses

p Akinél presztízskérdés, hogy semmiből nem enged, így szamárként szenved

p Akinek az édes-békés családi otthonból családi tűzfészek, dologház stb. lesz

p Aki akkor már nem dolgozik pontosan, szépen, ha az ő munkáján más keres

p Aki semmiben sem keres/talál örömet; kedvetlen, rossz kedélyű, savanyú…

p Aki még a halaszthatatlan dolgába se fog bele, ha még nincs kedve hozzá…

p Aki nem talál örömet a tanulásban. gyakorlásban: egyből zongoraművész lenne

p Aki, ha nem képes elérni azt, amire vágyik, akkor savanyúnak mondja a szőlőt…

p

p

p 4

p

p Aki ugyan jót ehet, ihat, alhat, ölelhet, de soha nem a mindenséggel méri magát

p Aki egy rafinált (ön)áltató, aki ezért trükkösen ki is kerülgeti a megmérettetését

p Aki megtanult póker arcot vágni, és a vesztére ő végleg így maradt: ráfagyott

p Aki azt hitte: büntetlenül lehet kifejezéstelen az arca – elsorvadnak az érzelmei

p Akinek a jeligéje: Legyen igazság, ha bele is pusztul akár a családja is (Kohlhaas)

p Aki már azt is erénynek gondolja, ha ő nem hazudik, ha ő nem spicliskedik stb.

p Aki betartja a törvényeket és nem erkölcstelen, de jó eszmé(ny)ért nem áldoz

p Aki egy képmutató-hipokrita – de legalább ő közvetve még hódol az erénynek

p Aki nem alakos: cinikus nyíltsággal a bűneivel, mint erénnyel dicsekszik, tüntet

p Aki az a rest, aki ezért nem restelkedik, sőt! – de majd legalább kétszer fárad…

p Aki egy igen hiú holló, az ő szájából a ravasz róka könnyen kiénekli a sajtot

p Aki akaratlan is kiadja a mélyen szégyellt titkát – ez az ún. freudi elszólás

p Akinek, ha ló nincs, a szamár is jó: a holtáig hivatásbeli/házassági megalkuvó

p

p x

Madách Imre

Életbölcsesség

Az ifjú lélek ha világba lép,

Mint nap, fényárban lát mindent körében,

Míg végre eszmél s látja, hogy mocsár,

Miről lopott sugár reng gazdag ékben.

Boldog, ha megbékélve a világgal,

Tovább ragyog s nem gondol a mocsárral.

.

Az ifjú lélek ha világba lép,

Azt tartja, Isten mása minden ember,

Míg végre eszmél, s látván, hogy nem az,

Ördögnek nézi csalt kebel dühével.

Boldog, ki megbékélve a világgal

Sem ördögöt, sem angyalt nem keres már.

.

Az ifjú lélek ha világba lép,

Csillagnak tartja a lány szerelmét,

Őrjöngve küzd, kételkedik, remél,

Míg eszmél s porban látja istenségét.

Boldog, ki megbékélve a világgal,

Csillag helyett beéri jó parázzsal.

.

Ki is gondol, függvén a hókebel

Kéjhalmain, hogy csontváz van alattok?

Csontvázzá lesz minden gyönyör, ha azt

Hideg kebellel végig boncolátok.

Boldog, ki megbékélve végzetével,

Élvezni tud a perc költészetével.

*

Reviczky Gyula

A filiszterekhez

Csak hagyjatok, ha nem szerettek,

Én úgyse tartok véletek!

Nem kértem tőletek tanácsot,

Nem mondtam én, hogy szenvedek.

Isten küldé e küzködést rám;

Imádság felsiró szavam.

A kit az Isten látogat meg,

Az nem lehet boldogtalan!

.

A vágyak mámorát, ez édes

Keservet ti nem érzitek.

Kétségimet hát mért közöljem

És álmimat tivéletek?…

Zokogva bár, de mégis érzem,

Boldog csak én vagyok magam!

Ki egy világot hord szivében,

Az nem lehet boldogtalan!

.

Mert lelkem’ soha el nem adtam,

S nem vettem példát rólatok;

Azért én a ti szemetekben

Czigányos és különcz vagyok.

Jó tudnom, hogy világotokban

Lelkem bitang és hontalan.

Ki hű marad az ídeálhoz,

Az nem lehet boldogtalan!

.

S mi minden válhatnék belőlem!

Hogy fölvihetném dolgomat,

Ha a jövőre volna gondom.

S szivemre venném sorsomat.

De jobb szabadnak lenni, bármily

Szegényen és magánosan.

Ki nem szorult az emberekre,

Az nem lehet boldogtalan!

.

Utálom a kufár világot,

Nem hajhászom nagyúr kegyét.

Ne gúnyoljátok hát kabátom’;

Hisz’ az tinéktek mit se vét.

Reményem, üdvöm, büszkeségem,

Egész lelkem dalomba’ van.

Kit homlokán csókolt a múzsa,

Az nem lehet boldogtalan.

.

Kik az én sorsommal törődnek,

Mind égi-légi szellemek.

Óh, szent gyönyör! óh, boldog élet!

Hogy én is szállhatok velek!

Egy szebb világ van ott; lakói

Jók s boldogok mindannyian.

Ki bízik tiszta szellemekben,

Az nem lehet boldogtalan!

.

Hagyjatok hát! Nem egy világból

Valók vagyunk mi, hagyjatok!

Angyal vagy ördög, nem tudom, de

A ti testvértek nem vagyok.

Közétek úgy se szállok én le:

Erőködéstek hasztalan.

Ha én is sorsotokra jutnék:

Akkor volnék boldogtalan!

*

Komjáthy Jenő:

A BÖLCSÉSZ ÉS A TEREMTŐ

B. Miért teremtél olyan sok szemet?

T. Hogy mindenikkel téged nézzelek.

B. Mért alkotál töméntelen kezet?

T. Hogy téged sújtsalak s öleljelek.

B. Mért alkotál fölösleg lábakat?

T. Hogy utolérjelek s fussalak.

B. Miért teremtél tenger sok szivet?

T. Hogy leljek egyetlen igazat és hivet.

B. Mért nem adál mindennek szárnyakat?

T. Hogy kiknek nincs, repülni vágyjanak.

B. Mért gyötri elmém milljó gondolat?

T. Hogy belássad hívságos voltodat.

B. Mért van a szívben tenger fájdalom?

T. Üdvöm soha ki nem zokoghatom.

B. Miért korlátozod folyvást magad?

T. Hogy kitörnöm legyen mindég szabad.

B. Mért oly szilárd a világegyetem?

T. Hogy elfuvallja egy leheletem.

B. Miért teremtéd a világokat?

T. Mert egyedül lennünk őskárhozat.

B. Tennenmagadnak nem voltál elég?

T. Ah, semmi sem valék, míg minden nem levék!

*

Juhász Gyula:

A tápai Krisztus

Az ország útján függ s a földre néz,
Arcán szelíd mosoly a szenvedés.
.

A falu népét nézi csöndesen,
Amint ballagva munkából megyen.
.

Az ősi népet, mely az ősi föld
Zsellére csak és várja az időt,
.

Mikor saját portáján úr leszen,
Mikor az élet néki is terem.
.

A magyar Krisztus, a falusi szent
Hiszen nekik is megváltást izent.
.

Olyan testvéri áldással tekint
Feléjük és bíztatja híveit.
.

Feje fölött a nyárfa is magyar,
A fecske is és egy a zivatar,
.

Mely őt paskolja s a falut veri
És folyton buzgó öt szent sebei
.

Nem a magyarság sorsát hirdetik?
És ki segít már, ha ő sem segit?

pppppppppppppppp

Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,

a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Szellemi segítség magyarán lélekbátor örökifjú

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

.

Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

.

Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

.

Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

.

Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

.

A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd a baj okát,

és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

.

Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

.

?

Magyarán íródó érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető,

rácsodálkoztató, megértető, megítélendő, értékelendő,

súlyozandó, tovább-gondolásra serkentő, igaz önismeretre

és szeretetre: bölcs változásra indító, ősrégi/újított intelmek…

pppppppppppppppppppppp