kb. 12 perc olvasás
Eugéniusz:
Önsorsjavítók vagy rontók – XXIII.
Egy-egy mondatban a bölcs/balga,
a boldog vagy boldogtalan lelkekről
Ősi-örök igazságok magyarán szólva
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Önsorsjavító vagy rontó típusok példatára
Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
Magadon szörnyülködsz vagy kacagsz,
a mese rólad szól: ismerj hát magadra,
a baj felismerése a „gyógyulás” kezdete:
bölcsen bátran változtasd meg az életedet…
*
Petőfi Sándor:
FIAM SZÜLETÉSÉRE
Ide, ide fiamat kezembe,
Hadd szorítsam a szivemhez őt!
Mintha volnék újonnan teremtve,
Hogy éltemnek ifju lombja nőtt!
.
Üdvezellek, lelkem szép kis ága,
Üdvezellek, édes magzatom!
Sírásodnak bánatos zajába
Beleolvad örvendő dalom.
.
Kis parányom, milyen nagy örömmel
Állok itt és nézem képedet!
Kell-e még pap? örömkönnyeimmel
Keresztellek én meg tégedet.
.
Csillagász lett végre is belőlem,
Itten állok csillagom előtt,
Arcvonásit hosszasan szemlélem,
S találgatom a távol jövőt.
.
A reménynek nagy virágos fája,
Mit e csillag fénye fölmutat;
Csak ne szálljon kora dér reája,
Mely leszedné e virágokat.
.
Oh halál, te nem lész oly kegyetlen,
Hogy magaddal rántsd idő előtt;
Nem enyém lesz ő – tartsd ezt eszedben –
A hazának nevelem fel őt.
.
Úgye, úgye, kisfiam, ha majdan,
Én a sorbul kiöregedem,
Iparkodni fogsz túltenni rajtam,
Vagy betöltöd legalább helyem?
.
Vajha egykor ekkép szólanának,
Nem busulva sírom szélinél:
Meghalt! de nincs kára a hazának,
Nincs, mert lelke a fiában él.
Debrecen, 1848. december 15.
*
Erdélyi János
Egy gyermek születése
A pórkunyhóban gyermek született,
Egy rabbal e földnek több rabja lett.
Szegény a kunyhó, hangos és hideg;
Az élet árva benne és rideg.
Száműzve onnan minden földi jó,
De a nyomor két kézzel fogható.
És mégis örvend a szegény anya,
Bár öröme vég nélkül tartana!
Örvend ama gyermeknek, aki még
Szíve alatt elkárhoztattaték. –
Ki fájdalommal szülted magzatod,
Hogy léteért megáld, nem várhatod,
Ő fog körülgondolni, nézni és
Első csapás fején a születés. –
Mi jobb az életnél s mi gyászosabb,
Mint az, hogy aki él, százszorta rab?
Mert nem szabadnak bosszus istenek
Csak fél erényt s hatást engedtenek.
Fekszel te, kisgyermek, szűk póla közt,
Téged keresztvíz és könyű föröszt.
Szunyadj el inkább s többé föl se kelj,
Számodra sír lesz jó nyugalmi hely.
Földön kikötvék a nagyság, erény,
Csak szánakoznak a kín emberén.
Bármit mivelj, bár tedd ki lelkedet,
Mint szolga ontnád élő véredet.
Pest, 1839.
p 1
p
p Ő nem szorul másra: saját hajánál fogva húzná ki magát a mocsárból
p A még oly csúfos vereségét is szép győzelemnek mondó „szómágus”
p A pirrüszi csatanyerését ünneplő, amivel magát a háborút vesztő
p Ő már csak a focicsapatáért tud lelkesedni, másért tizedennyire se
p A stílus maga az ember: ő éppoly alpári, útszéli, trágár/álszemérmes
p A trágárság rossz végletétől menekülve a másikba: a prüdériába eső
p A vészhelyzetben jó házi diktátor majd hatalomittas zsarnokká romlik
p Az ő állítása megcáfolhatatlan!? Akkor ez „csak” szubjektív hitvallás…
p Ami neki most első próbára nem megy jól, azzal mindörökre fel is hagy
p Apróságon fennakadó, okosan nem engedő non stop szenvedő szamár
p Az arc lelke tükre, de ő nem néz bele igazmondó tükörbe (barát, mese)
p A szükséges eszközből csinál végcélt: a pénzt a pénzért felhalmozó
p Az nevet igazán, aki utoljára nevet: az ő nagy nevetése sírás végződésű
p
p
p 2
p
p Pont olyannyira boldog ő, mint a langyos pocsolyában dagonyázó disznó
p „Kellemes ünnepeket!” kíván, mint amilyen a profán lábáztató melegvíz
p Élete igazi ünnepek híján egy igen hosszú vándorút vendégfogadó nélkül
p Fél az egyszer fájó igazságtól, jobb a hazugság egy ideig kellemes rabsága
p Csak hízelgő álbarát vesz körül – vagy csak kegyetlen igazmondóid vannak
p Bolondítva: elhitetik vele az ordas hazugságot, és el is utasítja az igazságot
p Csak a „rák” ma sokkolva adott diagnózisa döbbent rá: változtass élteden!
p Csak te nem látod mily rafinált játszmákban vagy: rabolják a drága időd
p Az egyik szavával agyonüti a másikat, semmitmondó: nem viccből teszi…
p Az élete egyetlen/legfőbb célja: bármivel bekerülni a Rekordok könyvébe
p Életprogramját meghekkelték: manipulált, de ezt csak ő nem vette észre
p Felrúgod a játékszabályokat, és még csodálkozol, ha diszkvalifikálnak
p Aki bolondot csinál magából: bekötött szemmel tűt keres a szénakazalban
p
p X
Takács Zsuzsa:
Július, halálom, születésed
1
Tíz óra, tizenegy,
kőzáporban, a tengerparton,
síma szobában, fehér falakon.
Egy óra, kettő, három.
A kiáltás az ajtón túl megtörik.
A jajgatás a mélyből kiszakad,
égeti torkom, fojtogatja,
tenyerembe fullad,
megharap.
Mibe temessem foltos arcomat –
ebbe a lepedőbe, erre
a fogantyúra, erre
az asztallapra, erre.
Minden harmadik perc.
Minden második.
Elviselni hangtalan, hogy –
Háton fekve nyílni meg –
Eldobja az emlékezet –
Nincs völgye már ennek az éjszakának.
Csak gerince van a fájdalomnak.
Farkas fogai élesednek.
Csillagai magasodnak.
Négy óra.
Öt.
2
Hallom
a csontokat,
hallom az izmokat,
szakadnak, áznak,
jajonganak.
És ennyi vér. Az ágyról lecsorog.
Mint hentesüzlet: könyökig meztelen,
vérfoltos karok, minden
szeglet világít. Fázom és szomjazom.
Gumikötényben ölelnek engem át,
késük hegyével megitatnak,
és egybenő a kín;
megforgatja bennem kezeit,
arcát kitépi, vállát,
kicsúszik –
egyszál zsinórról levágják, leszakad,
és fölmutatják: emberteste van,
s a gyönyör végigborzong hátamon.
3
Mostmár akár fel is állhatok.
Nylon csizmába bujtatva térdig
az asztalról akár leszállhatok.
Az orvos a sebet varrja, társalog –
rekedt a hangom, idegen,
elindulhatok már egyedül.
De hiszen Ő is – egyedül? Igen.
4
Este van. Hajnalod.
Talán kongatnak valahol,
talán egy lócán ülve furulyáznak.
Vakít a fény. Készítik ágyadat.
Talán szemükbe hulló hajjal alszanak
ma este.
*
Szabó T. Anna: Szülőszoba
A folyosón megyek, könnyem potyog
a linóleumra. A hormonok.
Bennem a gyermek kínban mocorog,
mint szoruló ököl, a méh löki,
préseli ki.
Nagyobb erőknek hullámára dobva
kapaszkodom székekbe, asztalokba,
feszít, forgat a fájdalom.
Vigyen, hagyom.
*
Az állat vackán szülhet, de a nők
együtt kínlódnak. A szülőszobában,
a nyújtott, többszólamú jajgatásban,
a szűk sötétben, csecsemők
furakodnak halálra váltan.
*
Mint a démon, a kín gazdát keres,
elkap, megszáll, a lényed része lesz,
már ő vagy: lüktető, határtalan –
két perc, és vége van.
És megint sodor, mint a víz, a szél,
barbár, lét előtti nyelven beszél,
ömlik a szádon, ősi jajgatás,
a másvilági gyász.
Siratod őt és az utódait,
kiket a kínod világra taszít,
táplálékul tolongó démonoknak –
itt vannak már,
kapudnál várakoznak.
*
Kis csupasz csigabiga, gyere ki,
hánykódik házad, jajgat ideki,
vörös lángnyelv dől ki az ajtaján,
bújj ki, gyere, síkos csigabigám!
*
Gyermek, te súly, te izzó vas, te kő,
gyere elő, könyörgök! Bújj elő!
Szétfeszítesz és kifeszítelek,
csusszanj elő, te arctalan gyerek!
*
Húz. Lök. Feszít. Te semmit nem tehetsz.
Már hét órája. Széttép. Lélegezz.
Fohászkodni? Vagy káromkodni? Nem.
Túl nagy hozzá a kín. Túl idegen.
*
Ne tarts ellen, add át magad,
ez a szenvedés nem te vagy,
de ez az óra csak tied:
nem szülheti meg senki más
a gyermeked.
*
Erre születtem. Erre vártam.
Hogy mozogjon az ajándék gyermek
testem vergődő kosarában.
A szorongató belső térből
gépről hallom a szívverését.
Sebesen lüktet, akadozva:
fejével tolva, nyomakodva
tágítja kijárata rését.
*
Viaskodni a lihegéssel.
Egész testemmel lélegezni.
Beáramlik az oxigén,
kiárad a fekete semmi.
*
Előbb csak fáj, de tűrhető,
kezelhető… De egyre nő,
árad, túlcsap a tudaton,
mindent átható hatalom,
a nőből farkas lesz, tutul,
ökle a vaságyra szorul,
már homlokig a vízben áll,
már segítségért kiabál,
víz alól hangtalan sikoltva,
mintha utolsó perce volna –
de most a fájás, mint a hullám,
átbukik, önmagába hullván,
és messze fut, ki tudja, merre.
A szünet lélegzetnyi kegyelme.
*
Jó, hogy nem vagyok egyedül.
Támogatnak, segítenek.
Felitatják a véremet,
simogatják a kezemet.
Fekete hullámok között
korty levegőért kapkodok.
Még nem, még nem segíthetek.
Csak tarthatok, nem tolhatok.
Mint egy rémült hajótörött
testem hánykódó tutaján:
a síkos deszkára tapad
a gyermekem. A kisbabám.
*
A fájdalom nem testi már.
Mint földtani teknőt, kiváj.
Mozgás: helyhez nem köthető.
Tomboló elemi erő.
*
Löki, döngeti ajtaját
a levegős, tág külvilágnak:
egy gyermek teljes erejéből
ellenszegül a pusztulásnak.
Átcsúszik majd a tű fokán
nagy feje, csontos tömege.
Ha átjutott, csak fekszik ott:
rémületében zárva még
az ökle, a szeme.
*
Szabó T. Anna:
Napkelte
Milyen egy újszülött feje?
Kerek és veres, akár a retek,
csibepuha és magzatmáz-szagú –
a ráncos, gyûrött, tengermélyi arcból
elõpislog a világszomjas nézés.
Éppen egy felnõtt tenyerébe fér
a csontperemes, sapkaszerû fejbúb,
surrog a vér a vékony bõr alatt,
s a homlok felett lüktet a kutacs:
a csukottan is látó harmadik szem.
Apró, csupasz fej, gyönge és meleg,
remegõ, mint a vénembereké,
és a mohó száj elszántan kutatja
a centrumot, az életadó forrást.
.
Megérkezett. Az addigi világ
zökken egyet, és megváltozik minden.
A hároméves fivérke feje
most egyszeriben irdatlannak tetszik:
durva, nagyhajú, mint egy kamaszé,
és teste a csepp csecsemõhöz képest
aránytalanul nyurga és erõs.
.
Három nap alatt felnõ egy gyerek,
mint a mesében. Megjött a kicsi,
és kérdés nélkül átveszi helyét
az ölmelegben. Övé az anya
odaadása, övé a királyság,
hatalma van a gyöngédség felett.
.
Beragyogja a környezõ világot
az önmagánál ezerszer nagyobb
izzó lángcsóva, barbár tûzgolyó,
és növekedni fog, és gyarapodni –
üdv néked, új fény, új parancsoló!
p 3
p
p Aki az igazság/nyelvtudás hiányát felcsavart (hang)erővel pótolná
p A csak képzelt veszély köti le összes figyelmét, ezért nem látja a valóst
p Aki kígyót melenget a keblén, aki felengedve őt halálosan megmarja
p Sivár, halott szellem/lelkivilágú: kiirtotta onnan a rossz, de a jó tündért is
p A stílus az ember: kötő, töltelék, indulatszavai nagyrésze négy betűből áll
p Aki a lappangó/nyílt bűntudatával a kegyetlen színházba megy vezekelni
p Ő még sosem volt bátor – legtöbbször gyáva, egyszer önveszélyes vakmerő
p Miért pont te ugorjál a fuldokoló kisgyerek után a vad, netán mély folyóba?
p Nem bízva a „vak” véletlenben: ő teremt helyzetet a fölös-káros hősködésre
p Millió emlékei közül kiváltképpen a negatívakat hívja újra elő és nagyítja ki
p Pont a mindent tudni akarása miatt kerül nagy bajba, pl. maffia-célkeresztbe
p Mindent tudni akarsz sztárodról, de majdnem semmit őseidről, gyökereidről?
p Akinek az élete nem áll össze egy kerek egésszé: olyan, mint egy szétesett óra
p
p
p 4
p
p Aki nem csak hogy sorba áll a ménkű nagy pofonokért, de még tolakszik is
p Aki nem lát át a szitán: pedig a báránybőrben ordas farkasok bújnak meg
p Aki nem vész-tartalékol semmit – ő mindenét felteszi egy sötét lóra: veszt
p Ő soha nem vesz fel stoppost, hisz ez a kaland akár még rosszul is elsülhet
p Aki a kalandvágyát csak virtuálisan, max. a Vidám/Kaland Parkban éli ki…
p Aki önként, óvatosan-előítéletesen beszűkíti az öngazdagító életélményeit…
p Aki azt hiszi, hogyha egy lányt/fiút látott, megismert, akkor már mindet látta…
p Ő nemcsak a zene-, a beszéd-, de az „életjátékok” terén sem mer rögtönözni
p Önátkozó: Csipkerózsika álmot alszik, de nem várja: nincs ébresztő herceg…
p Aki összeuszítható a bajtársaival – a viszályban kifosztja a nevető harmadik
p Egy kiváltkép raktárra aggódó: például mi lesz majd akkor, ha kihunyt a Nap!?
p Aki részegen felettébb hőbörög, míg józanon engedélyt kér meghunyászkodni
p A sokat hallgatódzó, leskelődő – büntetése: így jó sok rosszat hall is magáról
p
p x
Újszülött gyermekre
(Omoka indiánok; Észak-Amerika)
Hó! Nap, hold és csillagok, – ti mind,
kik ott mozogtok fent az égen,
figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek,
fogadjátok be, kérve kérlek!
Egyengessétek útját szépen, hogy elérjen
az elsõ dombra.
Hó! ti szél, felhõk, köd és esõ, – ti mind,
kik ott mozogtok fent a légben,
figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek.
fogadjátok be, kérve kérlek!
Egyengessétek útját szépen, hogy elérje a másik dombot.
Hó! Dombok, völgyek folyók, tenger,
ti fák, füvek, – ti mind a földön,
figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek,
fogadjátok be, kérve kérlek!
Egyengessétek útját szépen, hogy elérjen
a harmadikra.
Hó! Madarak, kicsik, nagyok, kik repültök
a levegõben!
Hó! Állatok, kicsik, nagyok, kik bent laktok
az erdõ mélyén!
Hó! Bogarak, a fû közt mászók, földbe bújók!
Figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek,
fogadjátok be, kérve kérlek!
Egyengessétek útját szépen, hogy elérjen a negyedikre.
Hó! Mind az égben, – ti mind a légben,
– ti mind a földön,
figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek,
fogadjátok be, kérve kérlek!
Egyengessétek útját szépen, hogy végigmenjen a négy dombon.
(Fónagy Iván ford.)
*
Aranyosi Ervin:
Amikor kisbaba születik
Amikor kisbaba születik a Földre,
rögtön szüksége lesz két kedves szülőre.
Vele együtt anya, s apa is születik,
s komoly feladatot hoz a kisded nekik.
.
Nem csak tanulni jön erre a világra,
s nem csak a figyelmet felhívni magára.
Komoly tudnivalót akar tanítani,
amit mástól sosem tanul papi, s mami.
.
Sokáig azt hisszük, csupán mi tanítjuk,
vagy szelíddé tesszük, vagy épp elvadítjuk,
de a hitünk szerint tanítgatjuk élni,
tanítjuk örülni, s megtanítjuk félni!
.
Igyekszünk átadni, amit mi is kaptunk,
függetlenül attól, hogy sikert arattunk,
vagy épp csalódások kövezték múltunkat,
megtanítjuk neki végigjárt utunkat!
.
A mi hitrendszerünk nyomja majd a vállát,
tőlünk tanult szavak hagyják el a száját,
mint stafétabotot hordozza a terhet,
abban a hiszemben, hogy e hitekkel nyerhet!
.
Sok-sok butaságból hagyományt teremtünk,
és nem is vizsgáljuk, hogy mi, mire mentünk,
úgy adjuk csak tovább kapott hiteinket,
mintha igazolnánk saját szüleinket!
.
Ám, ha gyermekünkre kezdettől figyelnénk,
sokat tanulhatnánk, tán bölcsebbek lennénk!
Felülvizsgálhatnánk, mit adtunk, mit kaptunk,
lelke nem szenvedne tőlünk, vagy miattunk.
.
Minden képességét kibonthatná szépen,
láthatnánk mit hozott, mi van már kezében.
Megmutatná nekünk, hogy ő mire képes,
kimondhatná nyíltan, hogy mikor, mit érez!
.
Amikor kisbaba születik a Földre,
rögtön szüksége lesz két kedves szülőre.
Vele együtt anya, s apa is születik,
s komoly feladatot hoz a kisded nekik.
.
Nem csak tanulni jön erre a világra,
s nem csak a figyelmet felhívni magára.
Szeretet van benne, csodás képességek,
melyre tanítaná az emberiséget…
pppppppppppppppp
Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,
a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét
Szellemi segítség magyarán lélekbátor örökifjú
bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek
.
Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
.
Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
.
Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
.
Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd a baj okát,
és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
.
Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
.
?
Magyarán íródó érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető,
rácsodálkoztató, megértető, megítélendő, értékelendő,
súlyozandó, tovább-gondolásra serkentő, igaz önismeretre
és szeretetre: bölcs változásra indító, ősrégi/újított intelmek…
pppppppppppppppppppppp
