Önsorsjavítók vagy rontók – XXII.

Eugéniusz:

Önsorsjavítók vagy rontók – XXII.

Egy-egy mondatban a bölcs/balga,

a boldog vagy boldogtalan lelkekről

Ősi-örök igazságok magyarán szólva



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Önsorsjavító vagy rontó típusok példatára



Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)



Magadon szörnyülködsz vagy kacagsz,

a mese rólad szól: ismerj hát magadra,

a baj felismerése a „gyógyulás” kezdete:

bölcsen bátran változtasd meg az életedet…

*

Csokonai Vitéz Mihály:

A szabadság

Szép szabadság! óh, sehol sincs

E világon oly becses kincs,

Mely tenálad nagyobb volna,

Vagy tégedet kipótolna.

Te könnyíted terheinket;

Ha bú rágja szíveinket,

Bíztatsz minket.

.

Az oly madár igen ritka,

Melynek kedves a kalitka:

Bár arannyal van béfedve,

Mégsem telik benne kedve.

Bár meg ne kelljen szűkűlni,

Mégis mindég fog készűlni

Kirepűlni.

.

Mit ér, mit ér a rabságban

Kínlódni sok gazdagságban?

Mit ér minden, ha köteled

Békós lábadon viseled?

Ha a kínos szolgabot vér,

Úgy a pompa, a nemes vér

S a rang mit ér?

.

Minden vágy a szabadságra,

Kevés a pénzre s országra;

Több vágy szabadon pihenni,

Mint pénz közt gazdag rab lenni:

Kivált egy bőlcs elme mindég,

Egy poetai tüzesség

Csak ettől ég!

*

Petőfi Sándor:

A SZABADSÁGHOZ

Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!

Oly sokáig vártunk rád epedve,

Annyi éjen által, mint kisértet,

Bolygott lelkünk a világban érted.

.

Kerestünk mi égen-földön téged

Egyetlenegy igaz istenséget,

Te vagy örök, a többi mind bálvány,

Mely leroskad, egy ideig állván.

.

S mégis, mégis számkivetve voltál,

Mint a gyilkos Kain bujdokoltál,

Szent nevedet bitóra szögezték,

Érkezésedet hóhérok lesték.

.

Megszünt végre hosszu bujdosásod,

Sírba esett, ki neked sírt ásott,

Bevezettünk, s uralkodás végett

Elfoglaltad a királyi széket.

.

Te vagy a mi törvényes királyunk,

Trónusodnál ünnepelve állunk,

Körülötted miljom s miljom fáklya,

Meggyúlt szíveink lobogó lángja.

.

Oh tekints ránk, fönséges szabadság!

Vess reánk egy éltető pillantást,

Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól,

Szaporodjék szemed sugarától.

.

De, szabadság, mért halvány az orcád?

Szenvedésid emléke szállt hozzád?

Vagy nem tettünk még eleget érted?

Koronádat a jövőtől félted?

.

Ne félj semmit, megvédünk… csak egy szót,

Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód,

S lesz sereged ezer és ezernyi,

Kész meghalni vagy diadalt nyerni!

.

S ha elesnénk egy szálig mindnyájan,

Feljövünk a sírbul éjféltájban,

S győztes ellenségednek megint kell

Küzdeni… kisértő lelkeinkkel!

Pest, 1848. március 27-e előtt

*

Szabadság, szerelem!

E kettő kell nekem.

Szerelmemért föláldozom

Az életet,

Szabadságért föláldozom

Szerelmemet.

*

A FARKASOK DALA

Süvölt a zivatar

A felhős ég alatt,

A tél iker fia,

Eső és hó szakad.

.

Kietlen pusztaság

Ez, amelyben lakunk;

Nincs egy bokor se’, hol

Meghúzhatnók magunk.

.

Itt kívül a hideg,

Az éhség ott belül,

E kettős üldözőnk

Kinoz kegyetlenül;

.

S amott a harmadik:

A töltött fegyverek.

A fehér hóra le

Piros vérünk csepeg.

.

Fázunk és éhezünk

S átlőve oldalunk,

Részünk minden nyomor…

De szabadok vagyunk!

Pest, 1847. január

p 1

p

p A főleg épp a legegyenlőtlenebbül eloszló javakra vágyó: pénz, hatalom, hírnév

p Pont az az élete fő célja, ami csak eszköz, vagy csak ráadás: pozíció, vagyon stb.

p Minden eszközt bevet a sikerért: elérve csalódott, nem kap a boldog dicsfényből

p Ha a legjobb dolgok ingyen vannak, akkor nem is kellenek: mindent kiérdemelne

p Ő döbben meg a legjobban, ha meg is kapja, amit érdemel: az akasztófakötelet

p Prófétaként tündököl: kutyája csontért cserébe odaadóan hallgatja prédikációját

p Az emberekben/emberiségben csalódva ezentúl kutyával lakik, eszik, alszik stb.

p Egy karót nyelt fapofa, vagy idétlenül vihogó fakutya: elég a kisujjamat mutatni…

p Elárulja magát a szüntelen erőltetett nevetgélésével: éjjel vizesre sírja párnáját

p A két egyenlő szénaköteg között dönteni képtelen szamár, hátha mégse…éhenhal

p Önleértékelt: ha kunsztokkal nem produkálja folyton magát, őt levegőnek nézik?

p Ő ol falánk: leeszi maga fölül a „mézeskalács házikót” – elárverezik, dobra verik

p Ifjan szilaj vadcsikóként fickándozott, majd önként egy betört igavonó barom lett

p

p

p 2.

p

p Egy lázongó, botrányhős aranyifjú volt, majd hiperlojális hivatalnok alattvaló lett

p Őt képtelenség, Isten se tudja jobb belátásra téríteni: ő egy zárt elméjű fanatikus

p A véges lelki-szellemi erőit pazarló: önigazolásra/lelki hadviselésre mozgósító

p Elvállalja a lelki szemétláda szerepet: mindenki használja, de senki/ő sem üríti…

p Életét nem kiteljesíteni, csak „megúszni” szeretné, lehetőleg nagy kudarc nélkül

p Élvezi: könnyen leszokhat a kitartó munkáról, de ha megbánja, nehéz a visszaút

p Lépre megy: rászokik a boldogság-illúziót adó szerekre: kínkeserves elvonókúra

p Először szörnyű (szellemi) bűzt érez, de aztán már meg is szokja, mást is szoktat

p Oly hiú, hogy ha nem áll jó neki, nem hord szemüveget és a mély gödörbe zuhan

p A következetes Nagy anarchista: hogy parancsolna gyereknek? Így az a fejére nő

p A protokoll-rab háziorvosa szabhatja meg az élete tartalma-formája minőségét

p Ha ez a vágyott köreiben előkelő, akkor felerősíti lappangó melankólia-hajlamát

p Ő attól hiszi magát echte entellektüelnek, ha rezignált, pesszimista, depressziós

p

p X

Reviczky Gyula:

Szabadság

El-eltünődöm méla kedvvel,

Élet, hullámjátékodon.

Nem bánt, ha méltatlant emel fel;

Nekem csak tréfa, gondolom.

Örűl a lelkem, hogy nyugodtan,

Közömbös arcczal nézhetem;

Hogy észrevétlen’ egy zugolyban

E játékon mulatni végzetem.

.

Hogy hajszolódnak, lökdösődnek

Szegény felebarátaim!

Hogy kapnak hajba – nézem őket –

Az élet bábjátékain.

S ha egy gyámoltalant leverve,

Végső falatját elveszik:

Örvendve hogy tapsolnak erre,

Gyöngék bukását, óh, hogy élvezik!

.

Vállalnak pénzért szolgaságot,

Hazug mosolyt, hizelkedőt.

Ki följebb mást tiporva hágott;

Lenézi az alant levőt.

Érdek bogozza őket össze;

Mind egymáshoz kötött rabok.

Én szemlélő magányba szökve

Vigasztalódom, mert szabad vagyok.

.

Úgy éltem, hogy tapasztalásom

Elég akadt, ah, túlelég!

Nem volnék ily nyugodt, belátom,

Nem ily szabad, ha küzdenék.

Nem írigylem mások falatját;

Hogy osztják fel, szemlélgetem.

E változó harcz száz alakját

Szomorusággal nézni kéj nekem.

.

Apám, anyám régen pihennek,

S a ki pótolná, nincs olyan;

Se jó barát, se nő, se gyermek;

Mélázgatok magánosan.

Az érdek nem köt arra-erre,

Meg nem vigyázzák léptemet;

Szabaddá tőn isten kegyelme…

Szabad, mint én, csak a madár lehet.

.

Szabadság! mindennel fölérő,

Szülőm, barátom, hitvesem.

Nincs szó, téged kellőn dicsérő!

Múzsám, világom, mindenem!

Nem állom útját a tömegnek,

Ahol az örvény elragad.

Vágyam, hogy minden földi terhet

Ledobva, mint a fény legyek szabad!

.

Szabadon nem jő semmi létre.

A tudomány igy véli ezt,

Az alkotó bölcsen kimérte,

Hogy’ járjon minden égi test,

Vakon követve a legelső

Naptól örök szabályokat…

De korlátlan mint a teremtő,

Végetlen, büszke úr a gondolat.

.

A világból egy új világot

Csak ez képes teremteni.

Halomra dőlnek a szabályok,

Midőn müvét ez rendezi.

Hadd jusson polczra az üresség;

Morált hirdessenek gazok:

A gondolat, igy tartva szemlét,

Nem jajdul fel, csupán elandalog.

.

Dicsőség néked, égi szellem,

Kit nemtőm osztott részemül!

Mig e világ rajzik fejemben,

Nem élek búsan, egyedül.

Elnézem, élet, ár-apályod’,

Merengek változó habon,

S az életzajtól félreállok

Egyedül, elhagyatva, szabadon!

*

Komjáthy Jenő:

A BÖRTÖNBŐL

Nyissátok föl a börtönajtót!

Nyirkos a föld, a lég dohos.

Künn süt a nap, s az ég, a légkör

Szabad eszméktől villamos.

.

Itt minden meg van mételyezve,

Minden penészes és rohadt:

Künn balzsamot lehel a szellő,

Üdv lengeti a lombokat.

Itt minden oly sötét, mogorva:

Künn vidám, fényes és meleg.

Törjétek be a börtönajtót,

Ti boldog, szabad emberek!

.

Lángszellem jár a boldog égen,

Megsejtők a világtavaszt;

Behatolt egy sugár a résen,

Látjuk, de nem élvezzük azt!

.

Behallók a szent szót: Szabadság!

S lelkünk a végtelenbe szállt.

Ó, legyen átkozott a zsarnok,

Ki minket e tömlöcbe zárt!

.

Beszélnek számtalan bünökről:

Pedig csak egy van: gyávaság;

Ijesztenek pokolkínokkal:

Pedig nem más az: szolgaság.

.

S lehet-e gyávább, mint a zsarnok,

Ki félelemből büntetett?

A zsarnokokban szolgaszív ver,

A zsarnok és a szolga egy.

.

S lehet-e gyávább, mint a törvény,

Mely váltig vérrel mos le vért,

A sötét rend, amelynek elve:

Fogat fogért, szemet szemért?

.

De sejtjük itt a börtön éjén

Erődet, új Társadalom!

Ha kitörünk s tusára szállunk,

Sápadni fog a hatalom.

.

Ébredj, ébredj már öntudatra,

S rohanj az eszmeharcba, Nép!

És egyesülj testvéri frigyben,

Te szent család, emberiség!

.

Úgy vágyunk a fényben fürödni,

Versenyre kelni nyílt mezőn,

S harag nekűl a pályanyertest

Testvér-szivünkre zárni hőn!

.

Nem győzhet más, csupán a szellem,

Ahol szabad a pályatér,

És önzetlen nemes tusában

Legjobbaké lesz a babér.

.

Nyissátok föl a börtönajtót!

Nyirkos a föld, a lég dohos.

Künn süt a nap, s az ég, a légkör

Szabad eszméktől villamos.

[Szenic, 1891. december 4.]

*

Juhász Gyula:

Rabság

E föld nekem csak tömlöcöm

És végzetem vad porkoláb,

Én túl e szűk és zord körön

Szeretnék szállni már tovább!

.

Oly végtelen dús a világ,

Testvéreim, szűz csillagok,

Megannyi mennyei virág,

Oly bús vagyok miattatok!

.

A tömlöc mélyén nyugtalan,

Ha néha elszunnyad szemem,

Szabadnak érzem már magam

Közöttetek, ott messze, fenn!

.

Egy másik életem örök

Zenéje zeng szívembe már

S várom, hogy e kopott, törött

Órán kis végzetem lejár.

.

Csak egy fáj, hogy ha majd hazám

Szabad egében szállhatok,

Tovább zokogtok a bezárt

Cellákban emberek, rabok!

p 3

p

p Akiről az (ál)barát csakis igazat, míg az ellenség csak hamist szólhat

p A barátja előtt betegesen titkolózó, de pont ellenségét bizalmába beavató

p Aki bagatellizálná a bűnét, de majd a sorsa dramatizálja (pl. abortusz)

p Aki csak annyit lát a teremtett világból, amit autóvezetés közben lehet…

p Aki csak egyetlen egyszer ült bódultan a volán mögé – és bele is rokkant

p Aki csak azért „hűséges”, mert nem tud jól hazudni, és fél a lebukástól

p Ő nem érti a szabadság-hűség paradoxonját, nála ezek kizárják egymást

p Ő főleg, sőt csak tartja igazán értékesnek, ami pénzben is kvantifikálható

p Ő olyan, mintha csak egy átutazó turista lenne a hazájában, a szülőföldjén

p Aki majdnem csak a halálos ágyán döbben rá: rossz párt/pályát választó

p Minden szemét, ami nincs a helyén – ez igaz a helytévesztő emberre is…!?

p Bedől a mohó szemének, neki minden arany, ami fénylik: üvegszemét gyűjtő

p Aki csal néz, de nem lát, nem veszi észre, hogy káprázat/érzéki „csalódott”

p

p

p 4

p

p Ő a nem akaró: őt ezért nem repíti, de a hajánál fogva csak vonszolja a sors

p A raktárra aggódó – lásd pl. az ilyen anya és lánya meséjét: A kis bunda

p A – már nagy – gyerekéért büszkén szerfelett aggódó, ezért mellrákos anya

p A magát bátornak tartó, kikiáltó: de csak a döglött oroszlánt bőszen rugdosó

p Aki „bátor”. ő nem fél a tűzzel játszani, de a tűzvészben már nagyon megijed

p Ahogy lesz, úgy lesz: nem tervez, vagy egész pontosan ismerni akarná a jövőt

p Akinek a holnapra, az utódaira nincs semmi gondja: utána jöhet a vízözön…

p A maga alatt fát vágó/azt a csónakot fúró, miben előszeretteivel ő is utazik

p Aki kimászás vagy segítségkérés helyett a gödörbe végleg be is rendezkedő

p A csak ideiglenesnek szánt megoldás, buherálás stb. véglegesnek hagyója

p Aki mindent tudni akar: a feleslegest-károst is, éppen a szükséges rovására

p Akinek gyávaságból a legrosszabbkor törik meg a lendülete: szakadék jön…

p Alacsony léc: az önlebecsülés és alul-teljesítés ördögi köre, lehúzó örvénye

p

p X

József Attila

LEVEGŐT!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott

hazafelé menet?

A gyepre éppen langy sötétség szállott,

mint bársony-permeteg

és lábom alatt álmatlan forogtak,

ütött gyermekként csendesen morogtak

a sovány levelek.

.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok

a város peremén.

Az őszi szél köztük vigyázva botlott.

A hűvös televény

a lámpák felé lesett gyanakvóan;

vadkácsa riadt hápogva a tóban,

amerre mentem én.

.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,

e táj oly elhagyott.

S im váratlan előbukkant egy férfi,

de tovább baktatott.

Utána néztem. Kifoszthatna engem,

hisz védekezni nincsen semmi kedvem,

mig nyomorult vagyok.

.

Számon tarthatják, mit telefonoztam

s mikor, miért, kinek.

Aktákba irják, miről álmodoztam

s azt is, ki érti meg.

És nem sejthetem, mikor lesz elég ok

előkotorni azt a kartotékot,

mely jogom sérti meg.

.

És az országban a törékeny falvak

– anyám ott született –

az eleven jog fájáról lehulltak,

mint itt e levelek

s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,

mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse

s elporlik, szétpereg.

.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.

Lelkem nem ily honos.

Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,

aki alattomos.

Sem népet, amely retteg, hogyha választ,

szemét lesütve fontol sanda választ

és vidul, ha toroz.

.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.

Pedig hát engemet

sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,

mint apró gyermeket,

ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.

Én tudtam – messze anyám, rokonom van,

ezek idegenek.

.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban

az idegen anyag,

mint szivemben a halál. De jogom van

és lélek vagy agyag

még nem vagyok s nem oly becses az irhám,

hogy érett fővel szótlanul kibirnám,

ha nem vagyok szabad!

.

Az én vezérem bensőmből vezérel!

Emberek, nem vadak –

elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,

nem kartoték-adat.

Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

jó szóval oktasd, játszani is engedd

szép, komoly fiadat!

1935. november 21.

*

Reményik Sándor:

A gondolat szabad

Bilincs a kézen, az ajkon lakat,

De felhők felett, de vizek alatt

Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!

.

Legyen tanyám kietlen szirtorom

Vagy börtönöm pokolmély vártorony,

Én amit akarok, azt gondolom!

.

Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép:

Repülni! Dús képzeletem, ne félj,

Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.

.

Repülj képzelmem, csillagokig szállj,

Az Isteneknek lángitalt kínálj!

Durva őrszem rád nem rivallhat: „állj!”

.

Repülj, semmi se szegje kedvedet,

Repülj, szakítsd magadra az eget,

Építs, vagy ronts; neked minden lehet!

.

Repülj, oltsd ki a földi lángokat

És népesíts be új világokat,

Nincs porkoláb, aki meglátogat!

.

Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,

Köd oszlopába, áldozat füstjébe,

Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!

.

Te tövistelen téped a virágot

S nyomodba kémek serge meddőn hágott,

Műhelyedben, Mester – téged ki látott?

.

Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,

Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,

S nincs, aki Téged bekerít, határol.

.

Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,

Szabad, mint a morajló tengerár,

S csak öntörvényed s korlát, határ.

.

Élet, Halál: minden beléd merül,

És bíróul fölötted ki sem ül,

*

Heltai Jenő:

Szabadság

Tudd meg : szabad csak az, akit

Szó nem butít, fény nem vakít,

Se rang, se kincs nem veszteget meg,

Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,

A látszatot lenézi, meg nem óvja,

Nincs letagadni, titkolni valója.

.

Tudd meg : szabad csak az, kinek

Ajkát hazugság nem fertőzi meg,

Aki üres jelszókat nem visít,

Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.

Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,

Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,

Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,

Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre

S embernek nézi azt is aki pőre.

Tudd meg : szabad csak az, aki

Ha neve nincs is, mégis valaki,

.

Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,

Tüzet fölöslegesen nem harangoz,

Van mindene, ha nincs is semmije,

Mert nem szorul rá soha senkire.

Nem áll szemébe húzott vaskalappal,

Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

.

Vállalja azt, amit jó társa vállal,

És győzi szívvel, győzi vállal.

Helyét megállja mindég, mindenütt,

Többször cirógat, mint ahányszor üt,

De megmutatja olykor, hogy van ökle….

Szabad akar maradni mindörökre.

.

Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet

Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !

Tudd meg : szabad csak az,

Aki oly áhítattal mondja ki,

Mint Istenének szent nevét a jó pap.

Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

.

Ínség, veszély, kín meg nem tántorít

És lelki béklyó többé nem szorít.

Hiába őrzi porkoláb s lakat,

Az sose rab, ki lélekben szabad.

Az akkor is, ha koldus, nincstelen,

Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,

Hol áldozat nincs, nincs szabadság.

Ott van csupán, ahol szavát megértve

Meghalni tudnak, és élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,

Hogy azt csináld, amit akarsz,

.

S mindazt, miért más robotolt,

Magad javára letarold,

Mert szabadabb akarsz lenni másnál.

A szabadság nem perzsavásár.

Nem a te árud. Milliók kincse az,

Mint a reménység, napsugár, tavasz,

.

Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva

Ráönti illatát a szomjazó világra,

Hogy abból jótestvéri jusson

Minden szegénynek ugyanannyi jusson.

Míg több jut egynek, másnak kevesebb,

Nincs még szabadság, éget még a seb.

.

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,

Te sem vagy még szabad, te is csak…

Gyáva rab vagy.

pppppppppppppppp

Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,

a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Szellemi segítség magyarán lélekbátor örökifjú

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

.

Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

.

Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

.

Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

.

Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

.

A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd a baj okát,

és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

.

Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

.

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

.

?

Magyarán íródó érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető,

rácsodálkoztató, megértető, megítélendő, értékelendő,

súlyozandó, tovább-gondolásra serkentő, igaz önismeretre

és szeretetre: bölcs változásra indító, ősrégi/újított intelmek…

pppppppppppppppppppppp