Önsors-rontás/javítás ABC – XV.

Eugéniusz:

Önsors-rontás/javítás ABC – XV.

pppppppppppppp

Emberélet mennyiség/minőség

Szócikk-csíra/vázlat gyűjtésem:

A létjavítás/rontás Jenciklopédiája

pár magyar mondatos előmunkálatai

pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár

ppppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

pppppppppppppppppppppp

Vitéz Somogyváry Gyula versei

*

„Kölyköm”

Két nagy szeme kerekre tágul

s nem tud még semmit az édesapjáról.

Akár szólítom, akár csak nézem;

büszke kis gőg van tiszta szemében.

.

Hogyha azt mondom: én vagyok, drága,

– fölényes ráncot vet a kis szája.

Hogyha azt kérdem: nem ismersz engem?

unottan néz el rólam a szentem.

.

Gőgös kis jószág. Néki oly mindegy

idő és földgömb hogyan keringnek.

Mindegy az éjjel és sugaras nappal

és kényúrként bánik velük, nagyokkal.

.

És hogyha aztán biggyed a szája

s durcásan torzul kis kerek pofája,

futkosás támad s van nagy ijedtség:

jöjjön az anyja! éhes a csöppség!

.

S aztán mint egy kis mohó pióca,

szívja a mellét sűrűn szuszogva,

míg belefárad s elszunnyad csöndbe

s boldog anyjának két szeme könnybe.

.

Ilyen kis zsarnok a hathetes lányom…

Köszönöm neked, égi Isten

s köszönöm néked:

Párom…

1922

*

Anyaölben

A kisfiam mondja

Édesanyám, már este van,

piros golyó a Nap.

Elfáradt játékaiban

parányi kisfiad.

Most végy öledbe, mondj mesét,

vidámat, hímeset

s kócos hajamat túrja szét

simító, jó kezed.

.

Te olyan jó vagy s oly erős,

nem fáradsz el soha.

Mondjad, mitől oly nagy és hős

minden szelíd anya?

S hogy el nem fáradsz sohasem,

mondd meg, miként lehet?

Úgye, ha kell, csodát teszen

varázsló jobb kezed?

.

Száz bajnak gyógyszerét tudod,

pedig doktor se vagy,

mondjad meg, mikor tanulod

nagy okosságodat.

Hány átvirrasztott éjszakád

volt ágyacskám felett,

de meggyógyított halk danád

és gyógyító kezed.

.

Te tudod, hány csillag az ég

és azt, hogy ott az Úr,

hogy angyal zengi énekét

itt szakadatlanul.

Tudsz minden imát és utat,

mely mennyekbe vezet

s mindig csak jó-útra mutat

imádságos kezed!

.

Apánknak fáradt homlokán

hogy elsimul a gond,

ha megsimítod, jó anyám,

ezt hol tanultad, mondd?

Mért illatos a kenyerünk,

amikor megszeged,

be jó, hogy itt van mivelünk

kenyérszelő kezed!

.

Ha nagy leszek, aranykocsit

veszek neked: úgy ám

s viszlek, hogy lássák mindenütt:

mily szép az én anyám.

Akarom majd, hogy büszke légy

és én is az leszek

és áldja meg a föld s az ég

győzelmes, szent kezed!

1930





Abortusz…

Aki egy idegen,

orvosi latin szóval,

egy „eufemizmussal”

szépítgetne magzatgyilkosságot

(előbb ő önáltatóan bagatellizál,

később a sorsa majd dramatizál)





Vízözön

Lehet olyan a mi teremtő

és gondviselő Jóistenünk, hogy

a minden emberi életet elpusztító

természeti csapást küldjön a Földre?

És e kataklizmából ne legyen kivétel?

Még az ótestamentum irgalmatlan istene

is megkegyelmezett volna a „totál bűnös”

Szodoma és Gomorra városának,

ha legalább tíz igaz embert talál…

Anno ennyire sikerült lealkudni…!

Vagy csak egyet? Legyél Te az a Lót!





A pokoljáró dudás sors

Képzeljük el, hogy valaki,

mint egykor egy Noé nevű férfiú,

egy sivatagos tájon kezd bárkaépítésbe,

amiért őt mindenki hülyének nézi, gúnyolja,

és csak ő érzi-tudja, hogy nem ő a bolond,

sőt: ő lesz az emberiség legnagyobb jótevője





Álbölcs

Vanitatum vanitas

Az ő „kozmikus perspektívájából” az ember

csak beprogramozott hangya/hiába hősködő lény,

ő deheroizál minden herikus tettet, erőfeszítést stb.,

neki az mind csak köznevetséges/önáltató küszködés…





Ha

úgyis

meghalsz,

akkor semmi értelme

a földi erőfeszítéseknek –

kár nagy célokért küzdeni,

önmagad áldozatosan nemesíteni,

bármiért is kitartóan szorgoskodni stb. …





Ő

hol

kis tehetetlen,

szélfútta porszemnek,

a Sors kiszolgáltatott játékszerének,

hol a mindenható istennek látja/tartja magát,

akinek csak akarni kell, egy szavába kerül bármi,

és ő ezen két rossz véglet közt ide-oda csapódik…





Miért

pont ő,

és esetleg

egyedül csak ő

legyen tisztességes?

Hiszen kiterítik őt is úgyis…

Pedig ezzel bizonyíthatná, hogy

ha egy embernek lehetséges ez,

aki másnak ő, hisz ő se „Übermensch”,

és ha a Jóisten csak egy igaz embert

talál a Földön, már nem lesz új Vízözön….!?









Aki

nem a jobbik,

de az idealizált, retusált

arcát mutatná fűnek-fának,

de mindenekelőtt a jövendőbelijének,

mert a magáé szerinte vállalhatatlan,

mint Kosztolányi Dezső „csúnya lánya”,

aki nem a saját fényképét küldi a levélben,

ezért pont a várva várt találkától kell rettegnie …





Aki

nem a Másikért

hagyja el apját-anyját,

pusztán elölük menekül

az adandó első alkalommal

a lécet nagyon alacsonyra téve,

és a rossz „titkos” házasságban

egy darabig dafke még ki is tartva,

majd meg a gyerekkekkel kivonulva…





Aki

nem akar

folyamatos

bizonytalanságot:

„szerelmi kiszolgáltatottságot”,

inkább megfizet a szolgáltatásokért –

cselédet vesz maga mellé, bejárónőt tart,

béranyás gyerekei mellett dajka, nevelőnő,

és művelt kurvát, egy ún. hetérát tart ki,

akivel szellemi-lelki-nemi életet is élhet….





Aki

meglopja önmagát:

a gyönyörű pásztorórák helyett

csak időre, gyorsan lezavart stb.

kóbor numerákban volt/van része…

Azt az illúziót adja, hogy ő férfi,

és nem maszturbálás a szex nyomora…





Aki

a kevés,

illetve pont így

éppen elég jó helyett

inkább a rosszból eszik,

mert az éppen most olcsó:

abból viszont túl sokat is –

a mennyiséggel pótolna minőséget

csak mérgezve és hízlalva stb. magát,





Akinél

a hiábavaló

önkínzó fogyókúra után

hedonista zabálás a jutalom –

így csak rosszabb helyzetbe kerül…

Nem az elhízása, kövérsége, túlsúlya

lelki okait keresi, így nem is „gyógyul” …

(Ráadásul a háj nem is fáj, de rontja

az önértékelését, ami viszont már

úgynevezett betegséget okoz…) 





Aki

a potya

vendégségre utazik:

amíg nincs degeszre,

puffadásig tömve a hasa, nem távozik

Netán ki is enné vagyonából a gazdagot…

(És úgy jár, mint Kis János Móricz Zsigmond

Tragédia című elbeszélésének az irigy főhőse…)





Aki

sajnálja

az időt az evésre, és ivásra,

ezért űrhajós tablettákat kapkod be,

vagy pedig akkora feneket kerít neki,

mintha az egy nagy istentisztelet lenne,

az egész nap legfőbb, jól előkészített fénypontja…





Aki

moslékká

keveri egybe

a különféle fogásokat,

és így ezzel sok időt spórol,

hisz úgyis mind egy helyre megy

Egyszer s mindenkorra lemond a főzés,

a sütés, a tálalás, a közös étkezés örömeiről,

amik pedig a mindennapi társasélet színesítői,

a meghitt családi beszélgetős együttlét alkalmai…





Aki

oly módon

minimalista,

nem „erőlködik”

a jóízű köszönése mellé

még valami jó szót is tenni,

vagy csak kurtán „napot!” kíván…

Minden személyes találkozót csak

mielőbb letudna és csak „megúszna”,

nem csereberél híreket, értesüléseket,

nem tanúsít érdeklődést mások iránt stb.





Akinek

felettébb derogál

az általa rangon alulinak

tartottól kérni vagy kérdezni…

Pedig még az Arisztotelész tanítvány

Nagy Sándor is felkereste a koldus-

szegény, hordóban lakó Diogenészt…





Az oroszlán

és a kisegér meséje:

avagy a kicsi pótolhatatlan segítsége

Az állatok királya megkönyörül

az útjába kerülő incifincin,

aki nem győz hálálkodni,

s megígéri: meghálálja még ezt,

amin az oroszlán csak kacag…

De: mikor hálóba gabalyodik,

éppen a kisegér éles kis fogai

mentik ki a vészes csávából…

(Ahogy nincs az a kicsi lény,

aki nagyot ne árthatna neked –

pl. darázs-csípésbe is belehalhatsz)





Aki

verembe,

fogságba esik,

és ezt a helyet végleg

úgymond az otthonává teszi,

meg sem próbál, már nem is akar

innen kijönni, szökni, menekülni,

váltságdíjat kérni, sőt könyörögni…

(netán még a segítő kézbe is harap)





Aki

olyan, mint

a rossz szülő/tanár –

a gyerek legyen visszhang,

vagy egy szajkó, egy papagáj,

a válaszban magát hallaná vissza,

aki el sem tudja képzelni, hogy ő is

tanulhatna a gyerektől/diákoktól

(és nem is keveset, de elég jó sokat)





Aki

önképében

egy büszkén

Őszinte ember:

de aki istenigazából mégis

csak egy „szalonképes” szadista,

aki hírből sem ismeri a tapintatot,

a diszkréciót, a kegyes csalást stb.

Mint aki élve boncolja fel a másikat…





Aki

nagyon

őszintének

hiszi/tartja magát,

mert amit itt és most

elmond, az minden részben igaz,

pedig ő igazából, egészben ordas hazug:

pont a lényeges dolgok Nagy Elhallgatója…





Aki

még

a saját tulajdon

árnyékától is félve

egyfolytában és persze

mindhiába menekül előle –

ő egy ilyen üldöztetési mániás…

Amivel amúgy különös fontosságot is

tulajdonít amúgy csekély személyének,

hiszen ő tudja a legjobban, hogy

léte mennyire faj-súlytalan…





Aki

elvileg-

gyakorlatilag

számon-kérhetetlen ígéreteiért

már most besöpöri a hálálkodást,

vagy ezekkel bír rá nagy döntésre!

(a meg nem nyert lottó ötösét osztó,

vagy az üdvözülést garantáló pap,

vagy a demagóg politikus stb.)





Aki

ugyan

teátrálisan

szánja-bánja

a rovott múltját,

tördeli a kezét is,

de a mocskos kezű

korábbi zsákmányát

azért nem adja vissza,

annak előnyeit ma is élvezi…





Aki

százszor

inkább élelmesen,

úgymond életrevalóan elköveti,

semmint, hogy csak egyszer is

„becsületes hülyeként”, „élhetetlenül”

maga szenvedné el az igazságtalanságot…

(de ő így sem maradna betevő falat nélkül,

minden nap gondoskodik róla is a Gondviselő…)





Aki

egy rossz

formaidőzítő –

a kellő időpontban,

fellépéskor-mérkőzéskor,

a nagy megmérettetéskor

még az átlagot sem hozza

a játék/sport meg nem értése,

az ő nagy bizonyítási kényszere,

a nagy győzni akarás görcse miatt –

jön az indiszponáltság, lámpaláz stb.,

éppen a döntő pillanatban mond csődöt…

Még azt sem teljesíti, amire simán képes,

nemhogy megtáltosodva túlszárnyalná önmagát…





Aki

nem őrzi,

és helyreállítja,

hanem újra és újra csinálja

az aznapi, mindig más rendet,

alaposan megnehezítve az életét,

ellehetetlenítve, hogy fő dolgához lásson…

Vagy megengedi/tétlenül tűri, hogy ott

mindig másvalaki csináljon neki „rendet” …





Otthontalanság-ok:

az ún. pedáns asszony

mindennapi tisztasági stb. terrorja

Amikor bármilyen normális napi élet

tevékenység már-már rendbontó lesz…





Az 

imposztor szindróma 

az az önértékelési zavar,

amikor valaki úgy gondolja,

hogy a sikerei nem a saját érdemei,

hanem azokat csupán a véletlen szerencsének

vagy egyéb külső, tőle független tényezőnek köszönheti

(például származásának, örökölt javainak, nexusainak,

kapcsolatainak, protekciójának az ún. Máté hatáson keresztül).

Mivel alábecsüli a saját képességeit, ezért folyamatosan attól fél,

hogy lebukik mások előtt, mert előbb‑utóbb a többiek is rájönnek,

hogy a valóságban ő értéktelenebb és tehetségtelenebb,

mint amilyennek hitték – ő csak egy szélhámos, egy csaló…





Máté‑effektus 

Máté evangéliumából ered, ami így szól: 

„Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog;

attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van”.

Ez arra a jelenségre hívja fel a figyelmet, amikor 

az előnyösebb helyzetben lévő további kiváltságokhoz jut,

míg a hátránnyal induló további nehézségekbe ütközik…

Pl. akinek már eleve van pénze, vagy kulturális tőkéje,

felismert talentuma, az könnyen megsokszorozza, kamatoztatja,

viszont aki a nulláról indul, az nem tud takarékoskodni, befektetni.

Hogy mégsem ilyen igazságtalanul teremtetett az emberi világ,

erre sok a jó ellenpélda, az utolsóból első – (nép)mesei – „hős”:

a szegényből lett király, Hamupipőke, Kukorica Jancsi stb. stb.

Ha jó szellemben és bátran élnek, akkor Isten velül, ki ellenük…





VÁNDORÉNEK

Csak dúdolok, mert hangszerem nincs,

dalom a fűszál éneke:

„Szép Szűz-virág, Ó Boldogasszony,

a szívem csordultig tele!

A gond lenyomja gyönge vállam,

s keserget szüntelen-panasz,

de mi fölszáll e dúdolásban

s Feléd eseng – most mégsem az!

.

Én annyit kértem pártfogásod

s mindig éreztem szent kezed –

hát nem terhellek újra, látod,

hiszen a baj oly rengeteg!

Ó, millióknak könnye csurran

és mind Rád bízza sóhaját,

hadd hordom én panasztalan hát

e kínt, amit most sorsom ád!…

.

Hát dúdolok parányi búval…

De Te azért azt meg ne lásd,

Te halljad tisztának, derűsnek

és boldognak e dúdolást!

Mert boldog is: Téged magasztal,

és hálaszóval száll Feléd,

kit boldognak mond nagy vigasszal

e földön minden nemzedék!

.

Te anyja vagy Isten Fiának:

hát hódol Néked a világ.

Lábadnál zúg, kereng dalolva

Nap, Hold s a csillag-miriád!

E roppant, zengő zenekarban

azért halljad meg énekem;

csak fűszál-dal, de mégis: dallam

a legparányibb hangszeren…

.

Áldott vagy Te az asszonyok közt…

S malaszttal teljes csak Te vagy…

Az Úr Veled van mindörökké…

S áldott a Te szent Fiad!

Dicsőség Néked, Boldogasszony,

Ember-kínból nőtt égi Gyöngy,

ó, tündökölj ránk, vándorokra:

s rózsákat hajt az út-göröngy!”

*

A hívők éneke

Az idő jár és csak megérlel mindent.

A gyönge törzsnek terebélye nő,

akárhogy vágják hajló, ifjú ágát

s ha leverik is bimbózó virágát:

mindent megérlel lassan az idő…

.

Érik a könny és csoda-biztonságban

csíráz a lelkek földjében a vágy

s hiába minden régi babona,

csak bontogatja a szirom-ruhát…

Érik a könny, a nagy magyar keserv

és érik csendben az új akarat

s ráolvasások és régi igék

meg nem fojthatják ifjú életét

millió szívnek hű burka alatt.

És nincsen senki és semmi hatalom,

aki megálljon véle szemben,

mert minden induló, sarjadó rügynek

kezdete ott van a Végtelenben,

a titkos és ősi Végtelenben…

.

S dúlhat fölöttünk minden vihar most,

csapás zuhoghat s zúghat az örvény:

mégis kinő mi él a szívekben,

mert örök, mert szentség, mert megölelhetetlen,

mert Törvény.

1925

*

Magvető a Tisza-parton

Húzzátok, hej, a fiatal barázdát,

törjétek egyre a régi ugart!

Recsegjen, nyögjön a szúette járom,

ostoros gyerkőc gyorsabban járjon,

pirosló hajnal ne lássa ágyban,

ne lássa ágyban – de izzadtságban –

serény szántásban az újult magyart!

.

Duzzadt köténnyel a barázdán járok,

nyikorgó, áldott, vén ekék mögött

és hintem a magot most jobbra-balra,

zizegve szórom éhes ugarra

tiszta magját a szent Gyűlöletnek.

Tiszai tájon ilyennel vetnek,

ilyennel vetnek most minden rögöt.

.

Pogány termés lesz mire majd kisarjad.

Kemény, acélos, csodatevő mag.

Nekünk: éltetőnk, mannánk, kenyerünk

– vérrel duzzasztja sok apadt erünk –;

másoknak: méreg, halál kenyere,

romlás, gyehenna, poklok étele,

poklok étele mindegyik falat.

.

Pogány termés lesz. Én vetem a magját,

hej, csak törjétek azt a parlagot!

Gyűlölet magját a magyar földeken,

ifjan dalolva, boldogan vetem.

Piros hajnalán a szép kikeletnek,

tiszai tájon ilyennel vetnek,

ilyennel vetnek az új magyarok…





Aki

nem mer

bátran elindulni,

jótettel megnyert

szellemi segítőkkel

szerencsét próbálni,

mint a népmese hősök,

inkább otthon siránkozik

és versenyt sajnáltatja magát,

és mindörökre mostoha sorsú

Hamupipőke, Kukorica Jancsi marad…





Drágakő

Csiszolt gyémánt helyett

nyers, csiszolatlan marad,

aki nem műveli lelkét, magát,

aki nem gondozza talentumát,

és örökre csak egy Ígéret marad,

vagy korán szürke hamuvá ég ki…





Aki

bedől 

a látszatnak,

a szemének hisz,

és nem az amúgy táltos,

de itt-most gebe forma

állatot választja a ménesből,

de a csillogó-villogó paripát,

amivel nem menekülhet a sárkánytól,

illetve nem érheti el legszebb álmait…





Aki

egy nyalizó,

egy stréberkedő,

és ezért csak olyat kérdez,

amire tanára biztosan tud válaszolni –

erősítve a „mindentudó” jó tanító imázst…

Ő az, aki majd az „életben” nem sokra viszi…

Vagy aki a hazug, rossz tanítási rend ellen

csak renitens magatartással tiltakozik, lázad,

de ebben ki is merül – autodidakta nem lesz,

és így talentumait elásva kallódik el…





Aki

az első hívó

csalogató csalfa szóra

otthagyja a falusi portáját,

a háza tája aranybányáját,

önellátó paraszti életformáját

a messziről csábító városért,

az éhbéres, lélekölő, sivár

bérmunkás élethez adott

lakótelepi panellakásáért…

(„munkásszállóért” …)





Aki

a két végéről

elégeti a gyertyát:

az éjt is nappallá teszi,

mintha vészhelyzet lenne,

mintha közeledne a világvég,

mintha másnap reggel kivégeznék,

mint aki már mielőbb megboldogulna…!?

Abban bízik, hogy így jobb létre szenderül?





Aki

esztelenül tékozolja,

drága idejét, lopja a napjait,

kicselezi, ellógja, csak halogatja

a Dolgait, mulasztja kötelességeit stb.,

mint aki itt, ezen a Földön is örökké élne…

Kihagyja a soha vissza nem térő jó alkalmakat.

Nem ő dönt, de eldőlnek a dolgok: a házára a fa…





Hűbele Balázs

Akinek csak a karját

kellett volna kinyújtania

a szíve választottjáért, de

nem volt vér a pucájában,

s egy hamis ábrándképért

megkerülte az egész Földet –

mire visszajött, már lemaradt,

és részegen leteperné a rá váró,

de mára már férjezett asszonyt…

(Arany László: A délibábok hőse)





Aki

nincs tisztában

a nagyságrendekkel,

és a helyi értékekkel,

az átváltási aránnyal stb.

és 3 méter kolbász helyett neki

inkább az 1000 miliméteres kell –

illetve azzal az örök törvénnyel,

hogy a sok kicsi sokra megy,

és az oly ritka forintot

sokkal többre becsüli

a sűrű fillérnél…





Aki

készakarva öntorzító:

a nagy esze kidagasztja fejét,

de a szíve meg összezsugorítva…

(már-már egy mesterséges intelligencia)

Hiába volt és maradt ő pl. egy matek zseni,

de nem bölcs, bölcs szív nem fejlődött ki nála,

ezért ő nem/rosszul szereti magát és társait…





Aki amíg

ilyen bűnös-mocskos,

addig ő nem járulhat az Úr elé!?

Pedig Jézust sem nagy ívben kerülték,

de éppen hogy közelegtek hozzá a bűnösök…

Az dobja az első követ a házasságtörő asszonyra,

aki még sohasem vétkezett! – mondta a zsidóknak.

De ezzel nem hagyta helyben magát a bűnt, sőt…





Tiszta

volt ő mindaddig,

míg bele nem ment

a kölcsönös sárdobálásba,

mert ő nem tűri szó nélkül,

és akkor felveszi a kesztyűt…

Ha meg pl. megdobják kővel,

akkor ő nem kenyeret dob vissza,

nem veszi elejét a végtelen reváns ördögi köreinek:

„Az én kenyerem mindig meggyőzi az ő kövét” (Jókai)

p.s.:

Az abszurd/morbid humor felől pedig:

Kaviccsal dobált egy kisfiú egy dolgozó péket.

A pék dühbe jött, s úgy hozzávágott egy frissen sült

nyolckilós kenyeret, hogy a gyerek menten szörnyethalt.

(Karinthy Frigyes)





Aki

önfejűen

nem látja meg,

hogy a jóakarója

csak egy parazita

ravasz átprogramozó,

és attól fogva neki szolgál

mint egy bamba/kerge birka…





Aki

úgy lesz

kifosztott balek, hogy

nem tudja elfogadni, hogy

pl. neki csekély az arcszőrzete,

ez neki férfiassága fogyatkozási jele,

és bármily sarlatán tortúrának aláveti magát,

ahogyan ez Arany János Bajusz c. versében is van.

Sokat fizet semmiért: a szélhámos cigányok még

közben ki is rabolják, és köznevetség tárgya is lesz…





Aki

megszorulva,

bármire kaphatóan

látatlanban odaígéri

az ördögnek azt, amiről

ő még nem tud, nem tudhat:

az otthon, távollétében, előtte

még titokban fogant/születendő gyermekét

(vagy jóhiszeműen biankó aláír egy üres papírt)





Aki

nyeglén

fittyet hány

Rómában/eszkimóknál

az ott élőknek, nyilván nem

ok nélkül, a hely szellemében

is rég kialakult szokásaira, sőt:

esetleg ostobán még gúnyolja is,

ha az eltér attól, amit ő eddig ismert…

Meg is kapja érte megérdemelt „jutalmát” …





Kapu

Be-rontó,

vagy be nem lépő…

Aki a nyitott ajtót,

vagy a kaput döngeti,

vagy aki kopogás, vagy

zörgetés nélkül csak vár

akár még a végtelenségig is…

(Kafka: A törvény kapujában)

Vagy pedig ajtóstól beront a házba,

amivel eleve elrontja amúgy jó esélyét…





Aki

az utcán,

idegenekkel,

vagy a megrendelőkkel

egy földre szánt angyal,

nyájas, sőt alázatoskodó,

otthon viszont már egy ördög,

egy pokróc, egy goromba fráter,

aki lépten-nyomon alázza családját.

A kettőnek, összeadva/felezve jó az átlaga…





Aki

az a beszédhibás,

aki a szülők tetszésére

oly aranyosan selypített,

beszélt pöszén, raccsolt stb.,

hogy a végén úgy is maradt…

Vagy éppen ellenkezőleg téve,

az erős dadogását csak csúfolták,

ill. egy születési hibának fogták fel…

És ő is végleg beskatulyázta magát,

és meg se próbálta az okot kutatni,

és ezen a mindennapi életminőséget

súlyosan rontó állapotán változtatni…





Már alig dadog

Az erősen dadogó Pemete

elmegy a logopédushoz, hogy gyógyítsa meg.

Pár hét múlva a barátja, aki a logopédust ajánlotta,

megkérdi: – Na, hogy haladsz?

Pemete mély lélegzetet vesz, majd egy szuszra darálja:

– A regiment remek iramban vágtat a répaföldeken.

– Ó, ez igen! – mondja a barát. – Gratulálok! Ez igazi fejlődés!

– Pe… pe… persze – dadogja Pemete.

– Csa… csak a… az a b… baj, h

ogy n… nem mindenre pa… passzol…





Aki

olyannyira

földhözragadt,

hogy ő még csak

nem is látja Daidalosz

és Ikarosz szárnyalását

(sem az utóbbinak hübrisz

miatti bukását, lezuhanását…)

A másik meg csak ég-kémlelő,

aki merengve nem néz a lába elé,

és a nyakát töri az első árokban…





Aki

nagy ravaszul,

a többieket kijátszva

rablógazdálkodást folytat

a közös legelő véges kincsével:

túl későn döbben rá, hogy így

ott fű már nem terem neki sem…





Aki

már nem

is borotválkozik,

és ehhez humoros/

magasztos indokot kreál,

csak hogy ne kelljen neki tükörbe néznie,

és ezúton közvetítve a saját arcát,

és így magát a lelkét is meglátnia…





Aki

„abszolút

pofátlanul”

nem csak hogy

odakakál az ablakod elé

de még a nagydolga végeztével

be is kopog hozzád vécépapírért…





Akinek

terhes elmemunka

a legkisebb gondolkodás is,

rögtön megfájdul tőle a feje,

így ő előbb vág, azután mér,

előbb beszél, utólag töpreng,

milyen károkat okozott vele,

ami miatt tényleg fájhat a feje…





Aki

nem látja:

a gondolkodás szóban

mennyire ott van a „gond” …

Fölöslegesen-károsan terheli magát,

nem figyel a megérzéseire, intuíciójára stb.,

mindent csak ésszel-logikával rosszul old meg –

nem hallja csendmeditációban a szív isteni hangjait…







Számkivetés

Akik szóvá teszik,

hogy a király meztelen,

azokat örökre száműzik a hazájuktól,

elvágják őket az élettő gyökereiktől –

(mások meg tkp. önként emigrálnak,

álindokokkal elmenekülve a honból,

hazájukból, erőt sugárzó szülőföldjükről,

mintha magukat akarnák büntetni…!?)





Aki

szégyell

bűnbánóan,

önkritikusan stb.

végleg hazatérni és

megtérni az önként

vállalt „száműzetéséből”,

vissza az őt éltető gyökereihez

a csúnyán, rútul elárult övéi közé –

inkább tovább ócsárolja a hazáját,

így könnyítene számkivetett életén…





Aki

szégyelli

a magyarságát,

ha épp rossz a kormányos,

és passzív-aktív ellenállás helyett

a süllyedő hajóról menekülő patkányként

egy gyökértelen, súlytalan világpolgár lesz –

ő csak addig magyar, amíg igen jól megy a sora…

Keveselli, amit kapott a hazájától,

és sokallja, amit ő adhatna…





Aki

hagyta

átmosni az agyát,

aki egy janicsár lett,

és maga is azt vallja,

hogy a magyar egy utolsó csatlós,

egy született örök vesztes, egy széthúzó,

pártoskodó, viszálykodó stb. szolganép…

Ő büszke rá, hogy ő ilyen önkritikus és

önként átáll önellenségei táborába…





Aki

magyarként

eleve leértékeli magát,

mert nem ismeri népének

nem ellenség-írta történetét,

múltjának oly dicső fejezeteit

és a világraszóló kultúrkincseit,

nyelvünk szellemi csodafegyverét,

a magyarság történelmi küldetését stb.





Isten népe

Annyiban is

Isten népe vagyunk,

hogy ha nem akarunk

és nem tudunk Isten törvényei szerint élni,

akkor nálunk rongyabb, szemetebb társaság

nincs a világon – Karácsony Sándor





Magyar miatyánk 1919-ben

Van-e imádság, forróbb, könyörgőbb,

mint a miénk most? – Kínok imája! –

Nyisd meg Nagyúr a fellegek kárpitját

s irgalmas szívvel, figyelmezz rája.

Nincs annyi fűszál, libanoni lejtőn,

mint ahány könnycsepp bús magyar szemekbe,

hallgass meg kérünk, jaj, most az egyszer

Miatyánk, ki vagy a mennyekbe’!

.

Könyörgünk! Nézz ránk, hisz az nem lehet,

hogy síró szóval pusztába kiáltsunk!

Sok volt a vétkünk – nagy büszkeségünk.

felhőkig járt az álmodásunk –

de most bánattól gyötrötten mondjuk:

Szenteltessék meg a Te neved!

.

Végigvertél a borzalommal

és mégis, most is széthúzunk, látod.

Küldjed szívünkbe a szerelmes békét,

jöjjön el végre a Te országod!…

.

Ugye nem szórod szét ezt a népet,

bujdosónak a nagy világba,

hiszen Te hoztad Ázsiából

s verted, de védted a pusztulástól

ezer évig! Mondd csak: hiába… ?!

Voltunk a véres védőbástyád

s voltunk villámló ostorod,

tégy velünk, ahogy megérdemeljük,

legyen meg a Te akaratod!

.

Küldjed szívünkbe a szerelmes békét,

s küldd az erőt a rossz karunkba!

Küldj halk esőt a földjeinkre

S legyen gondod a barmainkra…!

Önts enyhülést a lelkek tüzére,

s tudsz: szeress! Ha kell: fenyíts!

csak legyen béke, boldog megértés,

miképpen menyben, úgy a földön is.

.

Nézd: éhezünk, rongyokba járunk,

nincsen koldusabb néped minálunk.

Nézzed a gyermek éhező száját,

asszonyainknak bús Kálváriáját,

ha Te nem segítesz: elveszünk!

Ó, add meg hát a napi kenyerünk…!

.

Nagyúr! Vétekkel, igaz, megrakódtunk,

gőgösek közt, bizony elsők voltunk,

de most a házunk hamva van fejünkön

s a bűnbánat megtépte köntösünket,

Isten! Istenes szerelemmel

bocsásd meg a mi vétkeinket…!

.

Minket megvertél magyar-Isten

és megverted az őseinket.

De fiainknak minden más nép,

felejtse el apái vétkét

– sok számolatlan számadásunk –

miképpen mi is megbocsátunk

a mi ellenünk vétkezőknek…

.

Torkunk rekedt a rimánkodástól…

az ős magyar föld: merülő gálya.

Jaj! Tedd a szent kezed föléje,

oltalmazd meg, vigyázz rája

és ne vigy minket a kísértésbe!

.

A tenyereden, Isten-apánk

hordod az ember-milliókat.

Mi is elférünk békében ottan,

csak vesd ki köztünk az árulókat!

Nem kell minékünk más hódolása

és nem vágyik a magyar sehová sem,

csak engedj élni…tüzekbe nézni…

tilinkószónál… mesét mesézni

és szabadíts meg a gonosztól! – Ámen.

*

Kiáltás a végekre

/Válasz Végvári-nak/

Kiálts még egyszer! Kiálts még százszor!

[halkan, igaz – de halljuk a szavad.]

Hohó Végvári: új, magyar kakas

a rikoltásod mégis riogat!

Vagytok-e még vagy elsüllyedtek,

tiprott sírokban, szürkén, névtelen,

vagytok-e még rajongó harcosok

a Végeken, a Végeken?

Kiálts át újra, üss fekélyeket

korbács-hanggal, az alvó táboron

s mi: gyöngeszavú, rekedt kakasok,

e sápadt, csüggedt, ködös hajnalon,

megfeszülve és dülledt szemekkel,

veled zengünk majd, borzongva, éberen…

Rikolts még egyszer, virrasztó magyar

a Végeken, a Végeken!

Kiált át újra! Hasadjon a köd

ha vértengerből kél is ez a nap.

Hajó Végvári: hallod a szavunk?

Nyissad ércesre hangos torkodat.

Kiálts! S ne hagyd, hogy fojtogassanak.

Ki vagy? – hahó! én féltve féltelek…

De azért szólj és gyújtsd fel százszor is

a Végeket, a Végeket…!

1920. május

*

A boldog szunnyadókhoz

Aludjatok, ti áldott szunnyadók,

Aludjatok, ti néma hadsereg.

S ne bántson könny, mely értetek pereg.

Aludjatok, nagy álmok álmodói:

.

a hősök álma mindörökre mély.

Csak simogasson e bús gügyögésünk

szelíden, mint a halk tavaszi szél.

Apák, fiúk, szerelmes vőlegények,

.

kik porladoztok, haj, sok éve már,

akik elé mennydörgő agyúszóban

véres mezőkön toppant a halál,

aludjatok! – A szunnyadástok boldog,

.

mert csonttá kövült bennetek az álom:

hogy diadalmas, erős nemzet él

Kárpát ölében, a tiszai tájon.

Aludjatok csak, gácsországi holtak,

.

s a Drina mentén szunnyadó bakák,

álmodjatok ott messze Moldovában

s az Alpeseknek örökös havában

magyar halottak: fiúk és apák.

pppppppp

Csakis az ember lehet

teljesértékű, boldog életű,

vagy egy ön/társ-sorsrontó,

a végsőkig boldogtalan lény…

.

Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik… 

Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…

Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…

Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:

hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?

.

Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

.

A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

.

Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és

végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….

.

Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.

.

Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

.

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

.

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

.

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

.

Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont

terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!

Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,

átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,

és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

ppppppppppppppppppppppppppp