kb. 4 perc olvasás
Kasztrálás: mindent a csodás hangért
2016.04.26. ORIGO
Gyermeki hang és egy felnőtt férfi tüdőkapacitása. Mindez csak egyféle módon létezett a 18. század Itáliájában: a dicsőségért, pénzért és az énekesek népszerűségéért kasztrálással kellett nagy árat fizetni.
Az 1550-as évektől a 19. század végéig széles körben gyakorolták a kasztrálást Európában. Egy kasztrált férfi énekes ugyanis varázslatos karriert futhatott be, „angyali” (nem nélküli) szoprán, mezzoszoprán vagy alt hangján. Ehhez persze még a pubertáskor elérése előtt vállalni kellett egy igen kellemetlen műtétet, amelyetjó esetben orvosok, rosszabb esetben hozzá nem értő kontárok, vagy épp a család egyik tagja végzett el.

A műtét megakadályozta a hang mutálását, elmélyülését. Így a kasztrált hangterjedelme egy felnőtt férfi tüdőkapacitásával és izmainak erejével egy pubertáskorú fiú szintjén maradt.
„ …a hangja egy sort fejlődött, és bár erejében és rugalmasságában meglehetősen eltért egy felnőtt nő énekhangjától, mégis jóval magasabb énektartományokban tudott megszólalni, mint egy felnőtt férfi. A kasztrált férfi olyan, endokrinológiai állapottal rendelkezett, amely úgymond megakadályozta szexuális érettségét” – írja Barbier a The World of the Castrati című művében.
Nem nő és nem férfi
„Nem vagyok teljes értékű férfi, ugyanakkor nő sem: castrato vagyok” – fogalmazhatta meg valamennyi kasztrált énekes a 17-18. században, aki fiatalkorában műtéten esett át, hogy megmaradjon a hangja.
„Firenzében, ahol születettem, általános gyakorlat volt.A dómnál van egy üzlet, felette az áll: itt fiúkat kasztrálunk.Az angolok protestáns hite még nem ért el minket Firenzében, mi ízig-vérig katolikusok vagyunk, az egyház törvényei uralkodnak rajtunk. A pápa, Isten őrizze meg, kijelentette, hogy az egyházi kórusokban nem énekelhet nő. Így az egyház fiúkat vesz fel, édes, lányos hangú fiúkat. Ezek a fiúk, feltépik énekükkel az ember lelkét, egyetlen szárnyaló, kitartott hanggal ki tudják fejezni Isten végtelen magányát. Ám a fiúk elveszítik a hangjukat, mikor szakálluk nő. Így hát, ha az ember szegény, és a fiának ígéretes a hangja, nagy vagyont szerezhet” – írja Marina Fiorato történész, regényíró az egyik történetében Mezzanotte, egy kitalált firenzei kasztrált szemszögéből.

„Apám elvitt a kis utcákba, aztán abba a feliratos üzletbe. Meleg fürdőbe ültettek, ópiummal itattak, míg el nem kábultam. Aztán elővették a hatalmas vasfogót, olyan fekete volt, mint a varjú csőre. Castratorénak hívják. Összevarrtak, de így is egy héten át véreztem. Kilencéves voltam.De a hangom megmaradt.Ami komoly adomány. Mindennap megköszönöm az apámnak, amit elvett tőlem, és amit adott. Művész lettem.”
Népszerűvé vált a kés

Mezzanotte történetéből is jól látszik, hogy az itáliai kasztráltak egy része nem bánta a drasztikus beavatkozást, amely elismerést, tehetős vagyont és rajongók seregét jelentette számukra. Ráadásul, miután nem vesztették el teljesen szexuális képességeiket (legalábbis nem mindenki), mindkét nem számára kedvelt partnernek számítottak. Az 1600-as évek elején népszerűvé vált opera Európa-szerte tömegeket vonzott a színházba, és az ott megjelenített, rendkívül erős érzelmek különleges hatást keltettek.A kasztrált énekesek hangja csodálatos kontraszttal vegyítette a barokk elemeketebben az új előadói műfajban, amivel elbűvölték a közönséget. Nem csoda, hogy néhány fennmaradt visszaemlékezés szerint többször skandálták: „Éljen a kés!”

A véres, fájdalmas és durva beavatkozásra még a fiúk pubertáskora előtt, általában 10-13 éves kor között került sor. A tiszta hangú fiataloknak gyakran esélyük sem volt elmenekülni a sorsuk elől, hiszen családjuk a kasztrálásban látta saját fényes jövőjét. Az „angyali hangú” fiúk sikere ugyanis a mai rock- és popsztárok népszerűségével vetekedik. Ennek ellenére körülbelül csak minden tizedik „futott be”.
Híres kasztráltak
Bár az első európai kasztráltak megjelentéséről nincs adat, arról megegyezik a történészek álláspontja, hogy a 16. század közepén egyre több egyházi kórusban (ahol nők nem énekelhettek, mert „a szép női hang bűnös vágyat keltett”), előadói esteken tűntek fel, jelenlétük megszokottá vált a mindennapokban. Matthew Boyden operáról szóló kézikönyve szerint az első, kimondottan castratóként jegyzett énekes1558-ban, a Sixtus-kápolna kórusában tűnt fel,ám a spanyol származású Hernando Bustamante mellett megemlíti az 1599-től ugyanitt éneklő Pietro Folignatót és Girolamo Rossinit is.
Az olasz Carlo Maria Broschi, ismertebb nevén Farinelli az 1700-as évek egyik legünnepeltebb kasztrált énekesének számított. Bécsben, Londonban és Spanyolországban is elismerték drámai, virtuóz énekét. A zenekutatók szerint képes volt 250 hangot egyetlen levegővétellel kiénekelni, és egy hangot legalább egy percig kitartani. A legendák szerint V. Fülöp királyt énekével gyógyította ki betegségéből (mély depresszióban szenvedett), aki hálából udvaroncává és szívbéli jó barátjává fogadta (és igen nagy befolyásra tett szert).

Senesino, Gaspare Pacchierotti, Girolamo Crescentini, Antonio Bernacchi és Gaetano Maiorano, Alessandro Moreschi (az utolsó és egyetlen, akinek rögzítették a hangját) valamennyien koruk ünnepelt sztárjaiként éltek kasztráltként.
A kasztrálás vége
A kegyetlen beavatkozás nem volt veszélytelen, gyakran történt túlzott vérveszteség vagy fertőzés, ami akár végzetessé is válhatott. Sokszor végezték titokban a műtéteket, és a herék elvesztését különböző balesetekre (kutyatámadás, lovasbaleset) fogták.
A 18. században azonban változott a közízlés,megjelentek a tenorok és a női szopránok, akik lassan, de biztosan szorították ki a kasztrált művészeketaz előadói csillogásból. 1824-ben az egyik utolsó híres kasztrált énekes, Giovanni Battista Velluti elénekelte a Mózes Egyiptomban című opera főszerepét, majd 1860-ban, az egyesült Olaszország kialakulása után törvényen kívül helyezték a kasztrálást. 1878-ban XIII. Leó pápa megtiltotta a vatikáni és más egyházi kórusokban a kasztráltak alkalmazását. Végül X. Piusz pápa 1903-ban pápai rendelettel végleg véget vetett a gyakorlatnak.